Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-08-25 / 68. szám
Feledhetetlen két nap Füleken Szombaton már a délelőtti órákban éreztette hatását a közelgő esemény. A vár alatti park szorgalmas emberek keze nyomán készült az ünneplő közönség fogadására. A különböző szórakozási lehetőségeket nyújtó Lunapark dolgozói az utolsó simításokat végezték a gondjaikra bizott eszközökön és kíváncsi gyermeksereg tartott terepszemlét. A dús lombozatú fák közül zörej és hangfosziányok szűrődtek ki. Színpadot építettek és szépítettek, a mások örömében is gyönyörködő füleki CSEMADOK-tagok. Sokan az ideiglenes ülőhelyeket készítették és néha-néha jó hideg sörrel enyhítették szomjukat. Délután az utca benépesedett — szinte nagyvárosi jelleget öltött. Érezhető volt, hogy mindenki vár valamire. Sokak figyelme a várromok körül sürgölődő merész CSEMADOK-tagokra irányult, akik a tábortüzet készítették elő. Este hét óra. A vidám népmuzsika A CSEH ADOK füleki népi együf-íjiij..^ tese színvonalas előadásban mu- ' 11- tatja be „A fonóban" című fánc-lP"" játékot. A közismert rimaszombati CSE- mm MADOK tánccsoport a „Pásztornjl!!;:' tánc" bemutatása közben. !ú‘ (Foto: Barfák) utcára csalja a lakosság apraját-nagyját. Mint egy megbolygatott hangyaboly, úgy néz ki a város kacskaringós, de az ünnepély színhelye felé mindjobban szélesedő utcája. Szól a zene. Itt-ott a csárdás ritmusát ütemes dobbantások kisérik. Majd csend, feszült figyelem lesz úrrá. A szemek a város fölé emelkedő sötét várromokat kuttatják. Már meggyújtották — kiáltja valaki. S valóban a várromok tövében máris hatalmas lánggal lobog a tábortűz és megvilágítja a sok csatát látott füleki vár omladozó falait. Majd a haladó hagyományok iránti tisztelet jeléül felsír a tárogató és Rákóczi kuruczhőselnek örökszép dalai szállnak a kultúra nagy ünnepére felkészült Fülek felett. Vasárnap a zeneszóra ébredő fülekiek százai már a délelőtti órákban felkeresték az ünneplő díszbe öltöztetett parkot. Majd kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a környező és távolabbi községek dolgozói, s az ünneplő közönség többezres tömeggé növekedett. A délelőtti — ízlésesen összeállított műsor, a Várgedei Kilencéves Középiskola népi együttesének fellépésével kezdődött. A kellemes szórakozást nyújtó „Kalocsai-Gyermeklakodalmasuk" Melczer Éva és Krúg Erzsébet tanítónők jó munkáját dicséri. A délelőtti műsor alapján, amelynek színvonalát nagyban emelte a tornaijai és a füleki iskolák úttörőcsoportjának műsorszáma — megállapíthatjuk, hogy a népdal és néptánchagyományaink művelői utánpótlásának nevelése — a losonci és a rimaszombati járásban — jó kezekben van. Délután már nem a kicsik, hanem a nagyok, s főleg a CSEMADOK helyi szervezeteinek tánccsoportjai és népi együttesei szórakoztatták a szünet nélkül terebélyesedő közönséget. A CSEMADOK füleki népi együttese (énekkara és tánccsoportja), a rimaszombati, a losonci, az izsai és a vilkei tánccsoportok — színpompás műsorukkal — feledhetetlen élményt nyújtottak. A Tornaijai Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola és a Középszlovákiai Kerületi Művelődési Ház „Urpín“ nevű népi együttese pedig emelte a jólsikerült rendezvény színvonalát. Külön élményt jelentett mindenki számára Mede Tibornak, a Budapesti Jókai Színház művészének fellépése, aki a közönség rendkívüli érdeklődése mellett a „Gondolatok az Internacionálé éneklése közben“ és „Legenda a nő teremtéséről“ című költeményeket szavalta művészi hozzáértéssel, mély átérzéssel. A gondosan előkészített szép műsorról azonban teljes képet csak akkor adunk, ha megemlítjük, hogy a szólóénekeseknek, a vilkei Rácz Ibolyának, a fülekpüspöki Tóth Istvánnak és főleg a Miskolci Lenin Kohászati Művek népi együttese tagjának, Dobó Lászlónénak is nagy szerepe volt a vidám ünnepi hangulat kialakításában. Kár, hogy a váratlanul jött vihar miatt a műsor csattanója, talán az egyik legérdekesebb része elmaradt, s így a közönség nem üríthette fenékig a gyönyör poharát. A fáradságért ennek dacára sem volt kór. A CSEMADOK losonci és rimaszombati járási vezetősége elégedett lehet, mert az első nagyobb méretű népművészeti seregszemléje, a Füleki I. Fesztivál sikerült. A Középszlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság tehát nemes és sikerekhez vezető törekvéseket támogatott. Hiszszük, hogy ez a támogatás a jövőben sem marad el és a gazdag munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkező vörös-FUIek, mint a csehszlovákiai magyar szocialista kultúra egyik bölcsője — a jövőben is minden évben színhelye lesz a népművészeti fesztiválnak. A vendéglátó ipar füleki üzemei azonban a jövőben lelkiismeretesebben készüljenek fel, mert bizony az első fesztiválon a vendéglátásból, ötösre vizsgáztak. Pathó Károly (Befejezés a 6. oldalról) Ez a lány valahonnan ismer engem. Ki a csuda lehet? — törte a fejét. — Vár az ásó, meg -a csákány—mormogja nagysokára. — No, no, csak ne szerénykedjen! — kötekedett tovább a gyönyörűen fényes fekete gomb-szempár. — Munka itthon is akad. — Akad? — paprikázódik fel. — Mit tud maga az életről kislány? — Jól áll magának, ha haragszik, mintha csak az öccsét látnám... — Talán ismeri? — Osztálytársak voltunk a polgáriban. Sokat mesélt magáról. — Sok rosszat? — Azt éppen nem mondhatnám. De jól megrajzolta magát, ilyennek képzeltem. összemosolyogtak. A legény sokáig elmerengett a két fekete mozdulatlan gombban. A leány állta a tekintetet. Végül Mihály sütötte le a szemét. — Hová, merre tart kislány? — érdeklődött most már bizalmasabban. — Kovács Éva vagyok, az Indulás szövetkezet könyvelője. Besztercebányára utazom. , — Bocsánat, én elfelejtettem ... — Nem felejtett el semmit:’ismerem magát. — Azt csak úgy gondolja. Lehet, ha igazán ismerne, talán szóba sem állna velem. — Nem is néz ki olyan gonosznak — mosolygott a lány huncutul. — A látszat az csal. Ha az embert már a saját falujában is annak tartják, akkor biztos az. — Ugyan, mór ki tartaná annak? — Ha érdekli, elmondhatom. De az hosszú história. — Hallgatom, van még vagy két és fél óránk ... Eleinte nehezen ment, de az örökké mosolygó, akaraterős száj, a bíztató gyémánt szemek egyre bátrabbá tették. — Most már ítélhet — fejezte be. — Hát igen, sokszor nagyon igazságtalanok az emberek, — pihent meg a szeme melegen a magashomlokú szabályos férfiarcon, amelyet itt-ott az életgondok barázdái tettek éretté, férfiassá. — És ha lenne állás, esetleg traktor is, akkor itthon maradna Mihály? Mihály?... — cseng a lény hangja újból és újból a fülében. — Ugyan Éviké, ne bolondítson .,. — Komolyan beszélek. A mi szövetkezetünk is kapott e napokban egy vasparipát és nincs aki megnyergelje. — Nem akarok mé j egyszer keserű pirulákat nyelni. — Hogy lehet ilyen kishitű? Nálunk nem a Fo^orok uralják a szövetkezetét. — Lehet, hogy úgy van, de én már nem próbálkozom! — Nem gondoltam, hogy ilyen gyáva legény.<^/.komolyodott-8T a lány arca. — Csak ne nézzen olyan haragosan ... — De igenis haragszom! Egy ilyen ember, aki már megjárta az élet iskoláját, azért, mert a falujában kiskirálykodnak, elítél mindenkit. Arról, hogy a szikéri szövetkezetben farkast tettek meg juhásznak, rókát libapásztornak, arról én bizony már nem tehetek. — Mit tegyek hát? — nézett Mihály könyörgően a pattogó lányra. — A prágai gyorsvonat a harmadik vágányra érkezik — recsegi a hangszóró. Mihály felugrott. — Várjon, most velem jön — fogta meg kezét a lány. — Holnap is megy vonat. Mihály egy ideig tétovázott, aztán követte a lányt. Az Indulás szövetkezet elnöke, volt téglagyári munkás, ismerősként üdvözölte Mihályt. — És te Évi — néz csodálkozva a lányra — igen ügyesen intézkedtél. — Sürgősebb munkám akadt elnök elvtárs. — No, mi a fene ,,.? — Traktorost fogtam az állomáson. — Traktorost?.., — csodálkozik az elnök, — Hol van? — Itt áll mellettem ... — Mihály, traktoros? — Tudja, az ember a fogságban sok hasznosat is tanult — szólalt meg csendesen Mihály. — Hát, akkor csapj a markomba, Mihály öcsém! iy. — Megjött, megjött — kiáltoznak a gyerekek és egymás hegyén-hátán rohannak ajtót nyitni. — Mi az, mi történt, mire ez a nagy hozsánna ? — Apu Prágába megy — kotnyeleskedett a kis Katica. — Prágába? Azért vagy olyan búval bélelt — csókolja homlokon férjét, Mihály megfogja az asszony kezét és magához vonja. — Évám ,,, te legjobb barátom .,, drága feleségem ... — Hát téged mi lelt? — néz meglepődött csodálkozással férjére. — Olvasd ezt a levelet.,, Amit nekem adnak, az téged illetne, Az asszony átfutotta a sorokat, A szeme büszkén felcsillant. — Ha akkor nem találkozunk .,, — suttogja rekedten, elhomályosuló szemmel. — Ö, te nagy gyerek! — tűr férje hajóba és fekete gombszemével anyáskodóan simogatja a férfi arcát. — Találkoznunk kellett... Találkozni, mert mi nagyon sokan vagyunk. A lelkes munka gyümölcse A rimaszombati népi együttes ez évben valóban aktív munkát fejtett ki. A legjelentősebb szerep a tánccso-portra háíuit. A járási dal- és- tánc - ünrtepélyek alkalmából Serkén, Atmügyon, Bején, Gesztetén és Bátkán léptek fel. Panyidarócon, Vilkén, Szalócon, Szilicén és legutóbb Jénén, mint kultúrbrigád szerepelt az együttes. A CSEMADOK központi rendezvényen, valamint Svidníken, mint egyedüli magyar csoport képviselték a csehszlovákiai magyar műkedvelőket. Bátran megjegyezhetjük, hogy az együttes mindenütt jól szerepelt, méltóan képviselte Rimaszombatot. A mosolygós arcú lányokat és ügyes fiúkat mindenütt szivébe zárta a kö-Az igazságról A méltánytalanság arcába nevettem ifjan, ! bennem fiityörészett ! kamaszul az igazam. ! De megtanultam, nem elég ! oly igazság, mely csak bennem ég t ha igazságtevő hatalma nincs, \ ha mást meg nem győz, talmi kincs, ' s most már nem egészen ifjan ! nem fütyürészem az igazam, i csak türelmesen magyarázom. Monoszlőy M. Dezső zönség. Kamarás Imre önfeláldozó munkáját kell kiemelnünk, akinek vezetésével ilyen szép, kimagasló érédínényeket értünk él. A^tánccsoport tagjai szintén dicséretet érdemelnek. A színjátszó-csoport néhány tagjának előadásában, a bemutatott vidám jeleneteken nagyon jól mulatott a közönség. Itt Drobka Géza, Sonkoly Győző, Durda János és Sipula Béla szerepelték a legjobban. Balog Ilona, Adám Lajos és Szántó János .énekszámait még ma is emlegetik faluszerte. Végül pedig, de nem utolsó sorban dicséretet érdemel együttesünk népi zenekara, amelynek Balog László a vezetője. A komoly és lelkes munka tehát meghozta gyümölcsét. Mindnyájan örültünk ennek a sikernek és főleg annak, hogy falvaink dolgozói, a szövetkezetek tagjai néhány kellemes órát töltöttek műsorunk megtekintésekor, s betekintést nyertek népünk eredeti kultúrájába. Örömünket, megelégedettségünket fokozni szeretnénk azzal, hogy a jövőben még jobban dolgozunk, még szebb eredményeket érünk el. Rácz Agnes, Rimaszombat Vidám aratás. . . Már szokássá vált, hogy minden évben az aratási munkálatoknál szorgoskodó dolgozókat meglátogatják a műkedvelő csoportok és értékes műsorukkal, vidám tréfáikkal jobb kedvére derítik a munkában elfáradt szövetkezeti tagokat. A Lévai Járási Művelődési Otthon esztrádcsoportjának is ez a rendeltetése. Az aratás megkezdése óta már tizenötször léptek fel és még vár rájuk egypár szereplés. A pukaneci, sági és a tolmácsi ^sopottal együttvéve negyven fellépést terveztek be, de ezt a számot bizonyára túllépik. Műsorukat modern táncszámokkal, vidám, mókás jelenetekből és táncokból állították össze, amelyekkel nagy sikert arattak. A csoport tagjai elégedettek munkájukkal, hiszen céljukat elérték: kellemes szórakozást nyújtottak a szövetkezeti dolgozóknak. Mind a lelkes csoport vezetői, mind a szereplők megérdemlik, hogy ezúton is köszönetét mondjunk nekik. Tóth Károly (Léva) Pecázók A vízmelléki gyerekek legnagyobb szenvedélye a horgászás. A nyári nap még csak alig-alig emelkedik a láthatár fölé, egyenként, vagy kisebb csoportokban jönnek a „pécázók“, hogy legalább egy vacsorára valót tudjanak a vén Dunából kihalászni. Persze a zsákmányul ejtett példányok ritkán érik el a tíz-tizenöt centimétert. Ám ha többet sikerül fogni, így is van belőle vacsora a nagymamák nagy bánatára, ugyanis a tisztítással őket bízzák meg. A mellékelt felvételen a duna-Sárgát virágzik a tök A tök (cucurbita pepo), melyből olyan ízletes főzelék készül, s melyre oly jól csúszik a borocska, ha a főzelékbe sült disznókaraj téved, nem volt mindig ismeretes a vén Zobor alatt. így tehát nagy volt a csodálkozás, amikor Zsére és Ladec között, éppen a két falu mesgyéjén egy különös sárga virág ütötte fel a fejét, de még nagyobb volt a csodálkozás akkor, amikor nemsokára ugyanott egy hosszúkás „tojásformát“ találtak.- Nem lehet ez más, csak elefánt-tojás - találta fején a szöget a zsérei bíró ha pedig elefánt tojás, hát ki kell kelteni. Majd én magam fogok ülni rajta ... A zséreiek ugyan megjegyezték, hogy hát milyen tojás az, amelyik előbb még virágzott, de hát a bíró szava ellen nem volt apelláta.. Rámutatott a koponyájára, mely már szintén a tojásra kezdett emlékeztetni, hát mit gondolnak, mi van ebben víz? Dehogy bia’l Legfeljebb ha borocska a Zsibricáról'. Ez már igen, súgták-búgták a sógorok, komák, Zsére nagygazdái, hát bizony híres ember lesz a mi bírónk. Mert hát ilyen hosszú tojásban aligha is lehet más mint elefánt... Ez pedig sohasem volt a Zobor alatt... A szomszéd község is csak a nevét kapta tőle, mert hát gazdájuk egyszer a királytól a keresztes hadjáratok iclején egy elefántot kapott ajándékba ... Így történt, hogy a zsérei bíró bizony ráült a tojásra és azt saját nemes testmelegével kezdte költeni. A hír azonban hamar terjedt, és mikor eljutott a szomszédos Léiecre, ott is felfortyant a bíró. Hát ilyet már nem engedhet a virtus. Hogy a zsérei bíróé legyen a dicsőség! Hiszen a hosszúkás tojást épp a két falu határvonalán találták meg! A lédeci bírónak tehát annyi joga van hozzá, mint a zséreinek! Lett is köztük mindjárt olyan vetélkedés, hogy azonnal ernyőjére vette volna fel a televízió. Csakhogy akkor még nem volt, rádió sem. Kiváltképpen nem zoboraljai falun! A két bíró tehát abban állapodott meg, hogy a tojást majd legurítják a határvonalon. Az ugyanis dombos. Akinek a határába gurul a tojás, azé lesz és az fog rajta tovább ülni. A lédeci nép éppúgy nevetett bíróján, mint a Zsérej, dehái a bírói elhatározás akkoriban törvény volt. így történt, hogy a két bíró kivonult a határvonalra s a tojást felülről elindították. Gurult is. Hol ide egy kicsit, hol meg egy kicsit amoda — izgult is a két bíró eleget, ki lesz a győztes, míg végül is a „tojás" nekiszaladt a határkőnek s kettétörött, Ugyanakkor futásnak iramodott a mezei nyúl, amely eddig a határkő megett lapult. Mintha a tojásból ugrott volna ki. — Látja kend - fordult szomorúan a zsérei bíró a lédécihez —, mért volt kend olyan kapzsi? Látja, ha még vagy két napot ültem volna a tojáson, kikelt volna belőle az állat. Ha nem is elefánt, legalább nyúl... Amikor aztán a „tojást" megvizsgálták, kiderült, hogy az gyümölcí. Méregre is forttyant a két bíró, ha esténként valaki elénekelte ablakuk alatt, hogy: sárgát virágzik a tök ... Mártonvölgyi László mocsi „pecázók“ egyik csoportját látjuk. Lajos Árpád és a Fülöp testvérpár halászata rendszerint eredményes. Ha nem csurran, hát cseppen. Most csak cseppent s bízunk benne, hogy kedves olvasóink felfedezik a képen a „zsákmányt". (Kép és szöveg: Trenka Tibor) 1963. augusztus 25.