Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-07-07 / 54. szám

Ahol vannak fiatalok, ott az a baj. A fiatalok nem értik meg az időseket, az idősebbek nem értik meg a fiata­lokat, a fiatalok elégedetlenek, a fia­talok — fiatalok. Még Ipolyszakálla­­son is! Vannak, akik ezt nem értik meg, vannak, akik azt hiszik, hogy annyi elég, ami már megvan. Azonban úgy látszik, a fiataloknak más a véle­ményük. Különben nem írták volna ezt a levelet, amelyből alább idézek: „A háború után rendbehoztak egy helyiséget brigádmunkával és ott ta­nulták a színdarabokat, oda helyezték a CSEMADOK televíziós készülékét is. 1962-ben a szövetkezet rendbehozatta a mozihelyiséget, átalakított három termet szövetkezeti klubbá, illetve könyvtárrá. Most itt van a televízió, azonban a helyiség kicsi. Az öltözőbe a zenekar jár próbálni, mi színdara­bot tanultunk, s ilyenkor a televízió nézőit haza kellett küldeni. Emiatt sokszor kellemetlen helyzetbe kerül­tünk. A további probléma akkor me­rült fel, amikor megkaptuk az asztal­­tenisz-felszerelést. Hová tegyük? Ezenkívül a klubhelyiségben vasárna­ponként lemezre táncoltunk is... Ha összegezzük, akkor látni, hogy sehogy se tudjuk úgy intézni a dolgainkat, hogy mindenre jusson hely. Emellett azonban a CSEMADOK helyisége üre­sen áll. Igaz, hogy a nyáron raktár­nak szolgált, de már kiürítették, s az EFSZ elnöke át is adta a fiataloknak, de szavát csakhamar megváltoztatta, mikor beszélt a HNB titkárával, Báthi elvtárssal. Ugyanis ez a helyiség ab­ban az udvarban van, ahol a titkár elvtárs lakik ...“ * * * Ilyen esetben két lehető mód van az ügy elintézésére: közölni a levelet (ez egyszerű és nagyon könnyű), vagy elmenni a helyszínre, s ott tisztázni a felvetett problémákat. Az utóbbi lehe­tőséget választottuk. A szövetkezet irodájában jöttek össze az illetékesek; a levél írója: ifj. Szmolka János gépjavító, a szövet­kezet elnöke Galambos elvtárs, a HNB titkára és a helyi pártszervezet elnö­ke, a levélíró apja. Felolvastam a levelet azzal a tiszta szándékkal, hogy utána őszintén meg­beszéljük mit lehet tenni. De.az ered­mény más lett. Mert kérem, vannak még objektív nehézségek és dühös vezető emberek. — Én nem egyeztem bele abba, hogy a termet használjátok! — kiabált a fiatal gépszerelőre az elnök. — Nem? Hisz még fűtenivalót is adott... Az elnök két tenyérrel nagyot üt az asztalra. — A szövetkezetnek szüksége van arra a helyiségre. Raktárnak kell. Mért nem volt jó a másik, amit he­lyette adtam? Vitatkozunk. A titkár is beleszól. — Nekem is jogom van nyugalomra. Szeretném megmondani, hogy nem veszekedni jöttem ide, hanem azért, hogy ha van egy lehető mód, oldják meg a szövetkezet, s a HNB vezetői, a fiatalok kérelmét. De szólni se le­het. — Ilyen lehetőségeitek, mint most, sohase voltak — kiabál az elnök a fiatalok felé. — A szövetkezet rend­behozatta a mozitermet, a klubot, hát mit akartok még? S mért nem kellett a másik helyiség? Én tudom. Azért, mert a falu másik végén van. — Nem azért. Hanem azért, hogy az még olyan sincs, mint emez. — Elnök elvtárs, azt hiszem azért a fiataloknak ... Közbevág. — Hacsak azért jött ide az elvtárs, hogy vallasson, mint egy magyar csendőr, akkor én megyek. Csináljon amit akar, és írjon amit akar. Én az­zal nem törődök. Kiszalad az irodából, majd egy kis idő múlva visszajön. Mintha némileg lecsillapodott volna. — Gyerünk, nézzük meg, mit ad­tunk mi a fiataloknak, aztán beszél­jünk. — Mehetünk — mondom — csak még szeretnék tisztázni valamit. Ma­guknál 33 huszonöt éven aluli fiatal dolgozik a szövetkezetben. Megér­demlik ezek a fiatalok azt, amit kér­nek? — Többet nem tudunk adni, — jön a kitérő válasz. — Tavaly is az egész kulturális alap ráment az építkezésre. — S a helyi nemzeti bizottság sem tud segíteni? — Nem. Tavaly is túlléptük a meg­szabott összeget. Semmit sem tehe­tünk egyelőre. — Ahol most a titkár elvtárs lakik, azelőtt Mészáros tanító lakott. S amint megtudtam, akkor odajárt a fél falu televíziót nézni. — Nekem is jogom van a nyuga­lomra — ismétli. — Különben írhat, amit akar az újságba, majd én is meg­írom a magamét. (Csak egy zárójel keretén belül szeretném megjegyezni Báthi titkár elvtársnak, hogy nyugodtan megírhat mindent. T. i. csak az igazságot akar­tam megtudni, sajnos az Igazság a nagy asztalcsapkodástól megrémült). * * * Megnéztük a „bűnös“ helyiségeket. Aztán megnéztük a klubot, a mozi­Könyvek a mezőgazdaságban Akinek alkalma van egy nagy me­zőgazdasági üzem könyvtárában na­pokon át böngészni, érdekes megálla­pításokat tehet. Nem szándékom a vállalat és a hely nevét megjelölni, mert hiszen a látott probléma országos viszonylatban is érvényes: a mezőgazdaságban még mindig feleslegesnek tartják a könyvet! Tudom, hogy a vád súlyos, éppen ezért igyekszem bizonyítani. Elsősor­ban hangsúlyoznom kell a könyvek nyelvi aránytalanságát. Amíg a válla­lat alkalmazottainak mintegy 80 szá­zaléka magyar nemzetiségű, addig a könyvállománynak csupán egyharma­­da magyar nyelvű. Nem állítom, hogy ez szándékos — inkább hanyagság, felületes könyvtári munka. Mind a szlovák, mind a magyar nyelven írt könyvek jegyzéke azt bizonyítja, hogy a könyvtár nagyobb részét „összeszed­ték“ és azóta az állomány gyarapítása azt jelenti, hogy amit küldenek, azt átveszik és kifizetik. Nem akarom lebecsülni mezőgazda­­sági dolgozóink szellemi érdeklődésé­nek fokát, de azért túlzásnak tartom, Aristophanes „Három komédiáját“, Goethe Válogatott verseit, Dobrovits­­tól a „Fáraók művészetét“. Túlzásnak tartom részben azért, mert ezeket a könyveket még egyszer sem kérték ki a könyvtárból, másrészt azért mert ugyanakkor hazai magyar szerzőink­től összesen négy (4) kötetet talál­tam! A nyilvántartás, a katalogizálás hiá­nyán kívül egyik legnagyobb hiányos­ság az, hogy a könyveket, az olvasást nem propagálják. A könyvek lakat alatt pihennek az üvegezett szekré­nyekben és senki nem törődik azzal, hogy eljussanak rendeltetési helyük­re: a dolgozókhoz, az olvasókhoz! Ha pedig a kötetek mégis kijutnak • szekrény-börtönökből, akkor nem kerülnek vissza. Az általam vizsgált könyvtár állományából kb. kétszáz kötet „kint van“ 1960 óta! Az olvasók nem hozták vissza — és senki sem kérte tőlük. Most pedig „kínos“ el­kérni a könyveket, amelyek pedig végső fokon a közös vagyon részei. Általánosan érvényes szabály: azon­nal végre kell hajtani a selejtezést. A mezőgazdasági üzemek könyvtárai zsúfolva vannak olyan művekkel, amelyek részben a rosszízű irreden­tizmus és szeparatizmus levegőjét árasztják, részben a személyi kultusz időszakának téves nézeteit hirdetik. De az elavultság jellemzi a szakmai irodalmat is. Végül is a mezőgazdasági üzemek könyvtárainak hiányosságának két fő oka: 1. a megfelelő, a könyveket szerető és a könyvekkel bánni tudó könyvtá­ros hiánya; 2. a tervszerű könyvtári munka hiánya. A különböző társadalmi szervezetek nap-nap után rendeznek tanfolyamo­kat az üzemi tisztségviselők politikai és szakmai tudásának gyarapítására. Kívánatos és fontos lenne, hogy a járási szervek behatóan foglalkozza­nak a mezőgazdasági üzemek irodái-, ban porosodó, kézen-közön kallódó könyvekkel és egy-egy önként vállal­kozó dolgozónak megmutassák a könyvtári munka alapvető elemeit. A nemzet vagyona nemcsak gyárak­ból, gépekből, bankjegyekből és há­zakból áll — hanem könyvekből is! Péterfy Gyula, Zselíz Két évig tanulták a szőlő ***' és növénytermesztés ezerágú problémáit. Nem­régiben búcsúztak egy­mástól, tanáraiktól és a méltóságosan tovasikló Duna vizétől. helységet, s azt a szobát Is, amit a kért helyett adott az elnök a fiatalok­nak. S most összegezésként: a szövetke­zet bármennyire is igyekezett lehető­séget adni a fiataloknak, az a véle­ményem, hogy a sok kicsi helyett inkább egy nagy termet csinálhattak volna. Azt, amit a fiatalok kértek, s azt is, amit az elnök helyette adott volna, fel lehet használni raktárnak, vagy akárminek, csak arra nem, amire akarják. Rozzant és sötét épület mind a kettő. Más megoldást kell találni. S az egy rendes művelődési otthon. Hogy an­nak az építése napjainkban milyen problémát jelent, ismerjük. Azonban ismerjük azt a problémát is, amely a mezőgazdaságnak megfiatalításával kapcsolatos. A XII. kongresszus hatá­rozata világosan megmagyarázza mit jelent? ez. Csakhogy Ipolyszakállason valahogy nem teljesen egészséges a légkör. Gondolok itt a tömegszervezetekkel kapcsolatban tett megjegyzésekre. A szövetkezet elnöke, s a HNB titkára is azt állítják, hogy az idézett levelet a fiatalok valakinek a hatására küldték a szerkesztőségünkbe. Az az érzésem, hogy személyes nézeteltéré­sek keletkeztek az egyes tömegszer­vezetek, a HNB, illetve a szövetkezet vezetői között. Soviniszta megnyilvá­nulások is szóbakerültek. Az elnök haragja talán ezek felé irányult, azt hiszem részben felém, s rajtam ke­resztül a szerkesztőség felé, misze­rint „csendőrmódon“ merészeltünk „vallatni". Holott az egyedüli célunk, mint már említettem a helyzet tisz­tázása volt. Ami viszont azokat a bi­zonyos „vallatási módszereket“ illeti — nem én ütöttem az asztalra. GÄL SÁNDOR Sokezer ember látogat el vasárnap Devínbe, hogy az ősi vár tövében el­tölt sön néhány kellemes órát. Az ünnepi műsor keretében a Juro Jánosík­­ról írt opera kerül bemutatásra. Hogyan lehetne jobban ? Karván, a Szarvasi kastélyra aligha ismerne rá, aki régebben járt arra­felé. Igaz, hogy nem kevesebb mint egy millióba került, míg mezőgazda­­sági iskolára építették át, s azt a ne­mes célt szolgálja, hogy mezőgazda­­sági üzemek részére képezzen szak­embereket. A faluban lévő Láng-féle kastélyban éppen egy évtizede, hogy megkezdték a kovácsok, bognárok képzését, majd később a növénytermesztés ismeretei­re oktatták a falusi dolgozókat. Aztán megalakult a mesteriskola is, ahol a meleg éghajlatot kedvelő növények termesztését tanulták, főleg a gya­korlatból továbbképzésre vágyó me­zőgazdasági dolgozók, majd 1958-tól szőlészeti-növénytermesztési mester­­iskolává alakították át. Már negyedik éve kertészeti tanonciskola, illetve szaktanintézet is működik a Duna partján. A sokoldalú nevelés, mesterré kép­zés sok gondot v okozott még a régi kastélyban szorongó iskolának. A Szarvasi-kastély átépítése megoldotta a helyiségproblémát és szép, korszerű, világos tantermekben tanulhatnak a fiatalok és az élet delén lévők. A tanítók, nevelők fáradhatatlan törekvése, munkássága évente több mind száz képzett mezőgazdasági dol­gozót küldött a termelésbe. Hogy munkájuk nehéz volt, sőt ma sem könnyű, semmi sem igazolja jobban, mint a szakintézetbe járó diákok életrajza, vagy azon válaszoknak egy része, amelyet az iskola igazgatóságá­nak érdeklődésére küldtek a mester­­iskolában végzett hallgatók. Az életrajzban ilyen mondatok ta­lálhatók: „Már 8-éves koromban elha­tároztam, hogy bányász leszek, de sajnos nem sikerült... Minden vá­gyam az volt, hogy autószerelő legyek, de nem vettek fel, mert 3,5 volt az osztályzati átlagom...; Nem erre a pályára akartam jelentkezni...; Ebbe az iskolába csak a nehéz elhelyezke­dés miatt kerültem ... Soká lehetne még sorolni hasonló­kat. A hogylét, a munkahely utáni ér­deklődésre is érkezett jónéhány ne­gatív válasz: — Amikor hazakerültem — írja Gogh Ferenc Tallósról — a szövetkezetünk már összeházasodott. Az új vezetőség nem gondoskodott számomra megfelelő beosztásról... Tarr Gyula arról ír, hogy a sárói szö­vetkezetben figyelembe sem vették, hogy elvégezte a mesteriskolát. Jónéhány ilyen választ olvashat­nánk még. Természetesen ez nem je­lenti azt, hogy nem találkozunk más­hangú levelekkel is. Idézzünk csak egyet közülük: „Tudatom önökkel, hogy a mezőgazdasági mesteriskola elvégzése után a komáromi techni­kumban érettségi bizonyítványt sze­reztem. Egy ideig a csenkei gazda­ságban dolgoztam mint csoportvezető, jelenleg könyvelő vagyok Szentgyör­­gyön. Máskülönben a mesteriskolában tanultaknak nagy hasznát vettem, az ott szerzett tudás, tapasztalat nagy­ban megkönnyítette a tanulást.“ Alá­írás: Domonkos Pál. Az életrajzok, válaszlevelek azt igazolják, hogy sok függ attól, kik kiket nyernek meg a szaktanintézet­­ben, mesteriskolában. Számtalan eset­ben a mezőgazdasági üzemeknek tel­jesen mindegy hogy a 9-éves iskolák­ból kik jelentkeztek a szaktanintézet­be. De a tanítói kar sem követ el mindent, hogy necsak azért menjen el valaki mezőgazdasági szaktaninté­zetbe, mert másutt a létszám betelt, hanem elsősorban olyanok, akik élet­célul választják a mezőgazdaságot. Ezt az segítené elő elsősorban, ha az iskolák szoros kapcsolatot tartanának fenn a mezőgazdasági üzemekkel, emellett helyes lenne, ha kirándulá­sokat szerveznének az általános is­kolák s megtekintenének egy-egy szaktanintézetet, köztük a karvait is. A Duna-part közvetlen közelében lévő iskola szép park, üvegházak, munka­helyek, szőlő, kísérleti telep bizonyá­ra hozzájárulnának ahhoz, hogy ked­vet kapjanak a szaktanintézetbe való jelentkezésre. A mezőgazdaság meg­szerettetésétől, a jó kiválasztástól függ, hogy a Karván végzettek közül ne csak 60 százalék maradjon a me­zőgazdaságban. Hasonló a helyzet a felnőtt hallga­tóknál is. Azoknak a megnyerésénél is segítene, ha tanulmányútak alkal­mával (esetleg járási szervezésben is) megismerkedhetnének a mesterisko­lával, a gazdag, kb. 10 000 kötetes könyvtárral és a többi lehetőséggel. Mi azonban a helyzet a jelenben is? Az iskola igazgatósága átirattal for­dult a Közép-Szlovákiai Kerületi Nem­zeti Bizottsághoz, hogy segítsék elő a hallgatók toborzását a szőlészet­növénytermesztési mesteriskolába. A KNB ugyan értesítette erről a járási nemzeti bizottságokat, de ennek elle­nére pl. a losonci JNB segítsége annyi volt, hogy levéllel fordult az iskolá­hoz, majd a toborzás után értesítsék őket, hogy hány személyt sikerült megnyerni az említett iskolára. Sokak előtt ismeretes, hogy Dél- Szlovákiában széleskörű szőlőtelepítés van folyamatban. A szőlő kezelése természetesen hozzáértő embereket követel. Viszont sokhelyütt, ahol te­lepítenek vagy terveznek telepítést, a szövetkezet vezetői nem törődnek azzal, hogy küldjenek valakit mester­­iskolába. A járási nemzeti bizottságok segítsége több helyen hasonlószerű mind Losoncon. így aztán majdnem teljes egészében az iskola tanítóira vár a toborzási feladat s kénytelenek a nyári szabadságukat feláldozni, ha azt akarják, hogy ősszel új osztályt nyissanak. Jelenleg, amikor a jelent­kezési határidő rég lejárt, alig van néhány jelentkező. Természetesen annak, hogy kevesen jelentkeztek más oka is van és ezen el kellene gondolkodni. A szőlészeti­növénytermesztési mesteriskola két­éves időtartamú. Ha valaki érettsé­gizni akar, újból két vagy három évet kell mezőgazdasági technikumba jár­nia, mint bentlakó vagy az utóbbi esetben mind távhallgató, ahol viszont a szőlőtermeléssel nem is foglalkoz­nak mélyebben. Ezért helyesebb lenne, ha mondjuk Karván érettségivel vég­ződő gyümölcsészeti-szőlészeti tech­nikum nyílna. Ez minden bizonnyal megkönnyítené a hallgatók toborzá­sát. Ezzel függ össze az anyagi kér­dés is, mivel a legtöbb hallgató nős, családos. Az egyik most végzett hall­gató a modrai szőlészeti technikum­ban kezdett tanulni. Nyelvi nehézsé­gek miatt azonban otthagyta a tech­nikumot és átiratkozott a karvai mes­teriskolába. Ez nemcsak azt jelen­tette, hogy nem szerzett érettségi bizonyítványt, hanem havonta közel 500 koronával kapott kevesebbet, mint a szőlészeti technikumon. Ezeket a gondolatokat is fel kel­lett vetni, mert az egyes EFSZ veze­tők s más szervek nemtörődömségén kívül az említett okok is közrejátsza­nak a hallgatók megny,érésénél. Vi­szont, ha már megindult honfoglaló útjára a szőlőtelepítés, és még az illetékesek elgondolkodnak egy-egy gyümölcsészeti technikum megnyitá­sán, mindent el kell követni, hogy azokból a szövetkezetekből, ahol sző­lőt termelnek és nincs elegendő kép­zett szakember, egy, vagy esetleg több hallgatót is küldjenek a karvai mesteriskolába. A felvetett problémákról az iskola tanáraival és végzős hallgatóival be­szélgettünk el; ők is én is, úgy látom, hogy a felvetett gondolatok megol­dása elősegítené mind a szaktaninté­zet, mind a gyakorlatban bevált me­zőgazdasági dolgozók tovább képzé­sét, illetve a mezőgazdasági üzemek szakkáderekkel való jobb ellátását. Tóth Dezső

Next

/
Thumbnails
Contents