Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-02-10 / 12. szám
A Nyugatról érkező hírügynökségi Jelentések leginkább két témával foglalkoznak: a világszerte uralkodó kemény tél okozta súlyos nehézségekkel és a brüsszeli kudarc után beállt nyugati politikai helyzet végrehajtó fejleményeivel. Kétségtelen, hogy az angolok közős piaci tagsága ellen emelt francia vétó súlyos zűrzavart idézett elő a sokszor agyondlcsért atlanti egység táborában. A „Napkirály“, „Új Napoleon“ és más találó megnevezéssel emlegetett de Gaulle konoksága olyan hullámokat vert fel a kapitalista világpolitikában, hogy egyelőre nem is lehet tudni, milyen „szörnyeket“ dobhat ki a partra, sőt előfordulhat az is, hogy éppen az elvonult hajót süllyeszti el a háborgó tenger. Másszóval: a francia elnök ellen olyan egyetemes atlanti nyomás előkészítése van kibontakozóban, amely végérvényesen keresztülhúzhatja a nyugat-európai vezető szerepre törő tábornok számításait. A Genfben tanácskozó világszervezeti konferencia Igen komoly lépés a gyarmati sorsból felszabadult országok gazdasági életének fellendítésére. „Párizs megkapja a magáét?" Nyár Idején gyakran mondogatjuk, hogy olyan g határ, mint egy megbolygatott hangyaboly. Most ezt a mezőkről, ahol *íri csend uralkodik nem állíthatjuk, de annál inkább elmondhatjuk a nyugati politikai helyzetről. Se vége, se hossza azoknak a diplomáciai tárgyalásoknak, amelyek helyre akarják billenteni a de Gaulle által felborított nyugati egységet. A sorrend kedvéért MacMillan római látogatását kell először megemlíteni, ahol Fanfani olasz miniszterelnöknél próbált vigasztalást nyerni a brüsszeli keserű piruláért. A szigetország főnöke valóban csak gyenge vigasztalást kapott. A háromnapos angol-olasz eszmecsere ülő" kiadott közös közlemény ugyan egyöntetűen elítéli a francia kormány álláspontját Anglia közös piaci tagsága ügyében; de ezenkívül alig adott tobbett a kesergő MacMillannak. A London— Róma „ellentengely“ megteremtése nem sokat haladott előre - jegyzi meg a Daily Worker. Ami az angolok számára biztató,, az csupán az a tény, hogy az angolfrancia párharcban jóformán minden jelentős nyugati állam az angoio mellé állt. Csupán Nyugat-Nemetország állásfoglalása bizonytalan, amely egyelőre nem mer véglegesen lándzsát törni sem Kennedy, sem de Gaulle mellett. Angol mentőlépések Mielőtt részletesebben foglalkoznánk a Brüsszel után beállt zűrzavaros nyugati politikával, érdemes lesz közelebbről megvizsgálnunk azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az ango kormány tesz kereskedelmi kapcsolatainak kiszélesítésére más államokkal, köztük a szocialista országokkal is. MacMillan a parlament egyik ülésén vázolta ezzel kapcsolatos elképzeléseit és azt mondotta, hogy Anglia újabb piacokat próbál szerezni az USA-ban, az európai szabad kereskedelmi övezet tagállamaiban és a szocialista tábor országaiban. Ez utóbbit szolgálja az a több mint 100 tagú kereskedelmi küldöttség tervezett szovjetunióbeli látogatása is, amelytől az angolok oly sokat várnak. A londoni Times tudósítójának adott interjú során Gomulka elvtárs, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kifejtette: Lengyelország bízik abban, hogy a Közös Piacból kirekesztett Anglia megnöveli kereskedelmét Lengyelországgal. Gomulka elvtárs ugyanakkor hangsúlyozta, hogy miközben Párizs és Washington között dúl a harc, Bonn egy alkalmas pillanatra vár és előlép, hogy megszerezze magának az európai egyeduralmat. A nyugati ellenakciók Az angolok iránti nyugati szolidaritási politika irányvonala és ugyanakkor a francia-ellenes lépések tovább folytatódnak. A Bonnból hazarendelt Dowling amerikai nagykövet megbeszélése Kennedyvel szerves részét képezi annak a nagyarányú diplomácai tevékenységnek, amelyet a Kennedy-kormány indított a francia kormány ellen. Ezt megelőzően a Fehér Ház főnöke a londoni nagykövetet is kihallgatta, hogy „elsőkézből“ ismerje meg az angolok véleményét. Megfigyelők rámutatnak arra, hogy Kennedy tervezett római és londoni látogatása, a Közös Piac tagállamai pénzügyminisztereinek elmaradt megbeszélése, valamint a holland és a svéd kormány képviselőinek legutóbbi angolpárti kijelentései mind-mind azt bizonyítják, hogy az önkényeskedő francia elnök egyedül maradt az európai szövetségesek berkeiben támadt „kötélhúzás“ során. De Gaulle megmagyarázza... Az atlanti táborban mostanában tépten-nyomon de Gauilet szidják. A tábornok, mintha megunta volna a dolgokat, a francia parlamenti képviselők előtt kifejtette álláspontját a brüsszeli tárgyalásokkal kapcsolatban. De Gaulle azt mondotta, hogy Anglia kormánya Washington eszköze abban az erőfeszítésben, hogy Nyugat-Európában széleskörű szabad kereskedelmi övezetet hozzon létre és újabb piacokat szerezzen áruinak, mert Afrikában és Latin-Amerikában nehézségei vannak. A tábornok ugyanakkor hűtlenséggel vádolta MacMillant, aki a nassani angol-amerikai találkozó előtt felkínált egy közös angol-francia atomkutatási együttműködést. A tábornok szerint MacMillan szavát szegte, elfogadta az amerikaiak Poláris-tervét, tehát ezért lépett fel az angolok ellen. Ha csak ennyi lenne az egész Amíg külsőleg úgy tűnik, hogy a MacMillan-kormány helyzete a sokrétű atlanti bábáskodás folytán szilárdnak mondható, az angol belpolitikai fejlemények arra vallanak, hogy a brüszszeli kudarc elsöpri a jelenlegi kabinetet. Az egyik legolvasottabb angol lap, a Daily Express közvéleménykutatást rendezett arról, hogy az elkövetkező választások során melyik pártnak lenne nagyobb esélye. A megkérdezettek nagyobb része a Munkáspártnak jósol jövőt. Több mint 40 %-a munkáspárti kormányt akarna, a konzervatívokat csupán 30 %-a választaná. Kemény bírálat érte MacMillant a lordok Házában is, ahol Attlee vált munkáspárti miniszterelnök, jelenleg lord, kijelentette: „Most már tanúi vagyunk a kormány politikája teljes bukásának. Az erőfeszítések ellenére sem kerültünk be a Közös Piacba, és Nagy Britannia pillanatnyilag elfogadható politikai elképzelések nélkül vergődik.“ Az elmondottak után érdemes felfigyelni a Daily Herald híreire, mely amiatt aggódik, hogy a francia-spanyol együttműködés a tetőfokára hágott. A francia vezérkar főnökének spanyolországi látogatása a Bonn— Párizs tengely vonalának bekötő szálait már el is vitte Madridba és csupán a bekapcsolásra várnak. Ha hozzátesszük a Reuter legfrissebb jelentését, amely szerint a két ország vezérkarának képviselői megégyeztek abban, hogy még ebben az évben négy közös spanyol-francia tengeri hadgyakorlatot tartanak, igazat adhatunk az angol lap aggodalmainak. A brüsszeli tárgyalások rövidzárlata alaposan megrázta a de Gaullekormány atlanti pozícióját, vajon a Francóval tervezett szövetség nem jár végzetes veszéllyel? Hagy jelentőségű tanácskozás Hétfőn délelőtt egyedülálló megbeszélés-sorozat kezdődött a tárgyalások fővárosában, Genfben. Az ENSZ javaslatára nemzetközi konferencia nyílt meg a gyarmati sorsból felszabadult országok gazdasági megsegítésére. Valamennyi földrészről a küldöttek százai jöttek össze, hogy megtárgyalják azokat az égetően szükséges feladatokat, amelyek a függetlenné vált államok gazdasági felvirágoztatásához szükségesek. Hazánkat nagyszámú küldöttség képviseli, amely az értekezleten felolvasta Novotny elvtárs, köztársasági elnökünk üzenetét. Az üzenet többek között hangsúlyozza, hogy a felszabadult országokban minél előbb végre kell hajtani a földreformot, államosítani kell a nagyüzemeket, Hruscsov elvtárs ugyancsak üzenetet intézett a konferenciához, amelyben többek között annak a reményének ad kifejezést, hogy a megbeszélések jelentős lépést tesznek előre a politikai függetlenségüket kiharcolt országok gazdasági megsegítésére., tg Megbukott a kanadai kormány. Diefenbaker, kanadai miniszterelnök konzervatívpárti kisebbségi kormánya két ízben is vereséget szenvedett a kanadai parlamentben folytatott szavazással. A kanadai hadseregnek amerikai atomfegyverekkel való felfegyverezéséről folytatott vitával kapcsolatban vetették fel a bizalmi kérdést. A kormány mellett 111, ellene 142 képviselő szavazott. Q Szovjet tiltakozás a japán kormánynál. Vinogradov, a Szovjetunió tokiói nagykövete tiltakozó jegyzéket nyújtott át a Japán külügyminisztériumban amiatt, hogy Japán kormánya engedélyt adott amerikai atomtengeralattjérók lehorgonyozására a japán kikötőkben. A jegyzék megemlíti, hogy ez nagyban veszélyezteti Távol-Kelet békéjét. ELÍTÉLTÉK A GYARMATOSlTÄST Moshiban, Tanganyika fővárosában befejezte munkáját az afro-áziaí országok III. szolidaritási értekezlete. A vita során a küldöttek foglalkoztak a gyarmatosítás és a neokolonlallzmus ellen, valamint a vllágbékéért folytatott harc kérdéseivel. Szovjet jegyzék a bonni és a párizsi kormányhoz Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere Moszkvában átnyújtotta a Szovjetunió Jegyzékét Nyugat-Németország és Franciaország nagyköveteinek. ; ', Az NSZK-hoz intézett Jegyzék leszögezi, hogy a francia-nyugatnémet szerződés aláássa az európai békét, megnehezíti a német békeszerződés aláírásának lehetőségét és a nyugat-berlini probléma rendezését. A szovjet kormány már nem egyszer figyelmeztette a szövetségi kormányt, hogy a Bundeswehr rakéta-felfegyverkezésének makacs követelésével végzetes veszélynek teszi ki az országot — hangzik a Jegyzék. A Szovjetunió kormánya hasonló tartalmú Jegyzéket Juttatott el a francia kormányhoz. Mindkét jegyzék másolatát elküldték az amerikai kormánynak is. A Bonn - Párizs tengely Madridig való meghosszabbításának terve a francia reakciós politika vezetőinek legfőbb igyekezete. A bonni revansisták pedig jó cimboráknak bizonyulnak. ' .... '. DE GAULLE: Jól megszerkesztett kocsit kell készítenünk, de előbb a tengelyt kovácsoljuk össze... Európában sokan azt hiszik, hogy Afrikában mindig nagy a hőség és a lakosság bőre fekete mint az éjszaka. Pedig ez nem így van. Az egész észak-afrikai lakosság barnabőrű, színük hasonlít a spanyolokéhoz, olaszokéhoz vagy a dél-franciákéhoz. Észak-Afrika éghajlatára nagy hatással van a Földközi-tenger. Algériának, amely a kontinens északi részének közepén fekszik, mérsékelt éghajlata van. Nagy területet foglal magéba s így az éghajlatában is eltérések vannak. Ha északról dél felé haladunk, három éghajlati övezetet különböztetünk meg, amelyeknek határai jól érzékelhetőek. Az első a tengerparti övezet, ahol az átlagos hőmérséklet 16 — 30 fok. Itt zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermeléssel foglalkoznak. Ezután következik az erdős hegyek övezete, ahol különösen olajfa, fügefa, boróka és kőrisfa található. A hőmérséklet itt változik. A hideg telet a forró nyár váltja fel, amikor még az utak aszfaltja is megolvad. Ebben az övezetben megterem többfajta gyümölcs, azonban nem olyan nagyok és édesek, mint a tengerparti területen. Az övezet legnagyobb hegysége a Dzsurdzsíra, amelynek legmagasabb csúcsa a Lala Chidzsa (2000 méter). Masszív kőhegység cédrussal benőve, sok barlanggal, amelyek belsejét örök jég és hő fedi. A hegy egyik lejtőjén, a Mitidzsa völgyén szőlőtermeléssel foglalkoznak, a másik oldalon, a Szetif völgyben gabonatermő vidéket láthatunk. Algéria és a Szahara között egy fennsík alkot határt, amely nyugatkeleti irányban húzódik. Itt nomád törzsek élnek nyájaikkal. Az éghajlat rossz, nagy eltérések vannak az éjjeli és a nappali hőmérséklet között. Végre a Szaharához jutottunk, el-Hazámról mesélek... varázsló oázisaihoz, amelyek lehetővé teszik az életet a puszta területen. Az éghajlati változások itt egészen különlegesek. Az embert nappal égetik a nap sugarai, éjjel pedig reszket a hidegtől. Az ilyen feltételek között a kövek is szétmállanak, a víz itt kincset ér. Mindenhol csak a homok, s jaj annak, aki eltéved a homokóceánban. A Szahara nyersolaj, földgáz és különféle ércgazdagsága már hűbb képet ad e nagy sivatagról. Algéria a régi időktől kezdve a civilizáció fejlődésének helye és a gyarmatosítók érdekközpontja volt. Az algériai királyoknak nagy befolyásuk volt a Földközi-tenger melletti területen. Legismertebbek közülük Masszinissza, Missipsza és Jugurta pl. hosszú ideig háborút folytatott a rómaiakkal dicsőségük fénykorának idején. A pun háborúkban Hannibál tüntette ki magát, akit még ma is csodálnak. Habár legyőzték, az Alpokon és a Pireneus hegységeken történt átvonulása legendássá vált. Egész Észak-Afrikára káros hatással volt a vandaj törzsek pusztítása, később pedig az arab elnyomás. Az arabok bevonulása idején Észak-Afrika virágzó kulturális központtá vált, amely felvette a versenyt a keleti Kalifátussal is. A civilizáció folyamata ily nagy méreteket sehol nem öltött. Ezen a területen ebben az időben számos filozófus, matematikus, történész és más tudós élt. Az arabok után a török hódoltság következett, amely a hanyatlás kezdetét jelentette. Ez volt az oka annak, hogy a franciák felfigyeltek Algériára, amelynek földje számukra jelentős gabonakészletet jelentett. A francia királyok már több ízben gondoltak Algéria leigázására, azonban addig még nekik nern sikerült. A direktórium idején Franciaországot éhség fenyegette. Ekkor Algériából szállítottak ide gabonát, s természetesen követelték annak megtérítését. A franciáktól a válasz fegyveres megszállókkal érkezett meg. A francia katonaság 1830. június 30-án Szidi Feruchban hajózott ki. Az algériai lakosság ellenállása hosszú ideig erős és kitartó volt. Az ellenállás élén Abdel Kader Emir állt, aki kitűnő hadvezér, költő és filozófus volt. Á franciák hódítása a történelem legsötétebb lapjaira tartozik. A lakosság gyilkolása, lakások, könyvtárak felgyújtása rendszeressé vált. Begeaud francia generális azt parancsolta katonáinak, hogy semmisítsenek meg mindent, amit találnak. Az erő és a fegyver hiánya miatt Abdel Kader kénytelen volt békét kötni de olyan feltételek mellett, hogy a franciák vegyék figyelembe az algériai lakosság követeléseit: Követelték saját nyelvük, vallásuk és szokásaik használatának megengedését. Mindez azonban csak papíron maradt. A termőföldet az algériai lakosságtól elkobozták, a hegyekbe és a Szaharába szorították ki őket. Helyükbe franciákat hoztak, akiknek nagy gazdagságot ígértek. 1830-tól, a franciák bejövetelétől egészen 1954. november 1-ig, amikor a nemzeti felszabadító harc kezdődött, az algériai lakosságot alacsonyabb rendűnek tekintették. Természetesen, ebbe a nép nem nyugodott bele. Ezt bizonyítja számos vérbefolytott felkelésük is. A legjelentősebb felkelésük Kabilban, Bumazával az élen, a második pedig a Konstantin! kerületben, Ahadad Sachallal az élen. A franciák az algériai lakosságot több háborúban használták fel saját céljaikra. Pl. 1878-ban, 1914-18, 1939 — 45, majd 1940-ben de Gaulle függetlenséget ígért, „mihelyt Hitlert legyőzi“. Hitler legyőzése után úgy hitték, hogy mivel a világ összes népéért harcolnak, előbbre segítették hazájuk önállóságáért való harcukat is. A kolonisták véres terrorjának a Szetifi, Geulmai és a Szidi All Bounabi kerületben 45 000 emberáldozata lett. Ettől az időtől kezdve minden hazafi Tudta, hogy hazája függetlenségét csak áldozatok árán érheti él. A nemzeti mozgalom vezérei a fegyveres felkelésre irányították figyelmüket. 1945-től a hegyekben partizán-osztagok alakultak, amelyek később az algériai hadsereget alapították meg. 1954. november 1-én kezdődött a nemzeti felszabadító harc, amelyre minden lehető eszközt felhasználtak. A nemzeti felszabadító harc leglelkesebb katonái az ifjúság soraiból kerültek ki, akik elégedetlenek voltak a hosszúranyúlt diplomáciai tárgyalások sikertelenségével* Én magam több társammal együtt önként jelentkeztem a felszabadító hadseregbe. De így volt ez országszerte. Közvetlen a harcok megindulása előtt zavaros volt a belpolitikai helyzet. A legbefolyásosabb párt, a Demokratikus Szabadságjogok Szövetségében szakadás állt be. A párt vezére nem értett egyet a kollektív vezetéssel, egyéni hatalomra törekedett. A Párt lassan elvesztette a tömegek támogatását. Mindez természetesen az imperialisták malmára hajtotta a vizet. A szomszédos Marokkóban és Tuniszban ekkor már tetőfokára hágott a felszabadító mozgalom, A francia gyarmatosítók kihasználták az országban uralkodó politikai ellentéteket, elismerték Marokkó és Tunisz függetlenségét és minden erejüket az algériai hazafiak ellen összpontosították. Az ellenállás vezetői azonban felismerték a veszélyt, rövidesen véget vetettek a belső villongásoknak és szinte egyik napról a másikra fegyverbe állították az országot, Algéria népe soha nem volt olyan egységes és elszánt, mint ezekben a napokban. A franciák túlerejével szemben szinte csodának beillő dolgokat művelt. Aures és Kabilie hegyeiben olyan partizánegységek alakultak, amely sok esetben a korszerűen felszerelt francia egységeket is futásra kényszerítették. A franciák gyarmatosító hábo-, rúiban ez volt az első eset, hogy ilyen nagy számú katonaságot vetettek be. Nekünk sokszor csak egyszerű puskáink, pisztolyaink vagy késeink voltak, de elszántságunk, harci készségünk és a függetlenség utáni vágyunk mindennél erősebb volt. Még 1954-ben megalakult a Nemzeti Felszabadító Front, egységbe tömörítetté mindazokat a pártokat, amelyek Algéria függetlenségének hívei voltak. Ez a párt külföldön is élénk tevékenységet fejtett ki. Megalakította Algéria ideiglenes kormányát, amely elsőként ült le a tárgyalóasztalhoz Franciaország képviselőivel a fegyverszüneti egyezmény megkötéséről és az ország jövőjéről. Az eviani egyezményeket is ez a kormány írta alá. Azt hiszem, nem szükséges külön hangsúlyoznom, hogy a nyolcéves háború milyen óriási anyagi és emberi (áldozatot követelt tőlünk. Több mint 1 millió halott és a felmérhetetlen anyagi kár bizonyítja, milyen drágán fizetett népünk a függetlenségért. Különösen az OAS terrorja idején pusztult el sok hazafi, és sok anyagi kárt szenvedtünk. Amikor 1962-ben Algéria elnyerte függetlenségét és elhallgattak a fegyverek, ez nem azt jelentette, hogy a harcnak is vége van. A politikai függetlenség kivívása után gazdasági életünket is szabaddá, függetlenné akarjuk tenni volt gyarmatosítóinktól. Ez a harc bár nem követel emberi áldozatot, nehéz és hosszadalmas lesz. Algéria népe azonban olyan szívósan tud harcolni mindenért, ami az ő ügyét szolgálja, hogy a végső győzelemben itt sem kételkedhetünk egy pillanatra sem. Mindnyájan arra törekszünk, hogy a további feladatok végrehajtásában is olyan hősiesen helyt áljunk, mint a nemzeti felszabadító harcokban. A Szabad Földműves számára írta: Mohamed Goumeziane, egyetemi hallgató 1963. február 10.
