Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-02-03 / 10. szám
Falusi tél (3> Két hír egy faluból Tanyasi gyerekek ' S a lövő? Ott lobog a korcsolyázó, r szánkózó, jégkorongozó tanyasi gye- c rekek kipirult arcán. Ott duruzsol a prémes kabátkák alatt. Ott csilingel l a gyerekek Ujjongó nevetésében. Ez a ma, s ebből sarjad a jövő. I Szenczt Veruska még nem tud c korcsolyázni. A többieket nézi — 7 Igaz, egy ktcstt sóvárgó szemmel. Pe- s dig anyukája már neki Is vett korcsolyát, de hát... bizony „nehéz kenuér“ ez. A kis emberoalánta lábacs- 1 A malíkamenyeci fiatalság nagy izgalommal készül Kónya Lajos „Senki fia“ című színművének bemutatására. Nagy gondot fektettek mind a technikai megoldásokra, mind a darab rendezésére, mert versenyre készültek vele. A darabot nagy sikerrel adták elő. A befejezés után az értékelőbizottség megelégedését fejezte ki. Remélik, a szereplők, hogy a járási versenyen is megállják a helyüket. Az említett színművet a magyarországi Pácin és Karcsa községekben Is szeretnék bemutatni. Viszonozni akarják ugyanis a két évvel ezelőtt náluk járt magyarországi csoport fellépését. Kassai Pál (Malíkamenyec) Egy évvel ezelőtt a malíkamenyeci HNB és az EFSZ vezetősége az ún. gulyás-házat akarta művelődési otthonná alakítani. Az épület javítását rögtön kellett volna megkezdeni. Erre azonban még máig sem került sor. Azóta mindent, ami értékes volt, széthordták az épületről. Az ifjúságnak nagyon hiányzik a művelődési otthon. Ha több gondot fordítanának az ifjúság művelésére, talán több fiatal maradna a mezőgazdaságban. A fiatalok szeretnének még jobb kulturális munkát végezni. Pécsik Balázs (Malíkamenyec) detl nehézségeken. Szép, új korcsolya csillog a lábukon. így szórakoznak télen a mai tanyasi gyerekek. A jelvételek a Levicébe vezető országút mellett készültek. Ott, ahol minden arrajáró megállt egy pillanatra s önfeledt, sugárzó arccal gyönyörködött a hancúrozó lurkókban. P. I. mint babonás seprűhöz, s biztos, ami biztos, felállította. Ekkor az istállóajtó előtt beszélgetést hallott. A legfiatalabb tehéngondozó, a Jóska gyerek tért visz, sza a früstükről, persze a szomszédék szépséges Marikája elkísérte, mint rendesen. — Jóska... akarod-e, hogy szerencséd legyen? — dorombolt a kislány. — Persze, hogy akarom — dörmögött Jóska — holnap nagy mérkőzés lesz, s legalább három gólt kellene rúgnom... — Te... melegedett át a lány hangja — édesanyám imakönyvében találtam hét darab szerencséthordozó négylevelű lóherét. Odaadjam neked? — Minek? A nyúlaknak? — értetlenkedett a Jóska gyerek. Mészáros Menyhért elvigyorodott s ’ lerúgta a babonából ismént felállított seprőt. — No, Könyves Kálmán... — dünnyögte — nyolcszáz év múlva végre igazad lesz ... — Hát ezt a szép papagájt honnan szerezte Mészáros bácsi? — Papagáj? — csodálkozott Menyus. — Micsoda papagáj? Nem papagáj ez — fakadt ki a keserűség az öregből — hanem boszorkány! Minden áron meg akar rontani... — Ugyan, ugyan... — nézett el nézőén a könyvelő a formájából kivetkőzött* tehenesre. — Ezt meg honnan szedi? — Nem hallja, hogyan rikácso: emberi hangon? — Hát nem tudja — nevetett Jó izüen a könyvelő, — hogy a papa gájokat, ezeket az idegen országbei tarka madarakat emberi szavak is métlésére lehet megtanítani? Hal lott-e már a planétáról? — Hallottam, hallottam... — dünnyögött Mészáros — valami szí nes cédulák voltak azok, amiket £ vásárokon árultak a babonás vén asszonyoknak meg lányoknak, s azok ban volt megírva a szerencséjük. — No látja Mészáros bácsi! S hogi nagyobb hitele legyen a bűbájosság nak, hát ezekkel a furcsa, beszéln tudó papagájokkal húzatta ki a pia nétás a'cédulákat. Pedig a planétái maga sem hitt a mesterségében, csat a kényszer vitte rá, hogy becsapja £ hiszékeny embereket. Legtöbbjük ha dirokkant volt, aki a „hazáért“ vesz tette el félkezét-féllábát, s a „hálás haza“, illetve annak akkori gyaláza tos vezetői becsületes nyugdíj helyen egy planétaárulási engedéllyel, mej egy ilyen papagájjal szúrták ki £ szemüket. Egyenlő volt ez a koldu lássál... Biztosan ez is egy ilyer nyugalomba vonult planétahöző lesz s ki tudja, honnan bódorgott el.. — Naprraforrrgó ... Lórrri szerr réti... — kiabált a madár. — Csak tudnám mit akar folytor a napraforgóval — dünnyögte. — Hogy mit? — nevetett szívből a könyvelő. — Azt hogy éhes... S még a nevét is megmondja ... figyel je csak ... A könyvelő kinyújtotta a jobb mutatóújját s elkiáltotta magát: — Lóri! Gyere ide! A madár hirtelen felröppent a seprőnyélről s engedelmesen odaszálU a könyvelő újjára. — Nézd, már nézd — álmélkodotl MenyuS — De nagyon érti a módját... Hallja, ha meg nem sértem ... nem húzatta maga is valaha azokal a planétákat? — Én nem... — ingatta a fejét a könyvelő... én nem... De ismertem valakit ,aki abból nevelte emberré a gyerekeit... — sóhajtott s mintha furcsán megfényesedett volna a szeme, s elkezdett a madárhoz beszélni: — Gyere Lóri, kapsz napraforgót.., — s kifelé tartott az istállóból. — Könyvelő úr... kiáltott utána Mészáros Menyhért — Igaz lelkire mondja meg ... biztos, hogy nem boszorkány ez a madár? — Mészáros bácsi... Mészáros bácsi — fenyegette meg őt a könyvelő — Mintegy nyolcszáz esztendeje megmondta már Könyves Kálmán király, hogy a boszorkányokról, akik nincsenek, szó se legyen. Csak az urak nem akarták, hogy a nép ne higyjen a boszorkányokban, meg a többi sületlen babonákban .., Alig hogy eltávozott a könyvelő a papagájjal, Mészáros Menyhért nagy fejcsóválások közt odaballagott a • A MOLDAVAI művelődési otthonban kiállítást rendeztek a Kelet- Szlovákiai Vasmüvekről. A kiállításon a látogatók megismerkedtek hazánk egyik legnagyobb gyárának működésével, amely iparunkat ellátja minden szükséges nyersanyaggal és áruval. Kotrusz Géza, (Moldavanadbodvou) • A TANYi CSISZ-szervezet tagjai nagy sikerrel adták elő a „Senkifia“ c. négyfelvonásos színművet. A közönség a szereplők kiváló alakításait tapssal jutalmazta. Mivel otthon nagy sikert arattak, a darab előadásra kerül a szomszédos községekben Is. A szereplőket sikerük további munkára buzdította. Ebben az évben még nagyobb lelkesedéssel látnak munkához. Rásó Márta (Csalovo) • Októberben adta ki a BRATISLAVAI DILIZA, irodalmi kiadó E. F. Burian „Válaszúton“ című négy képből álló színmüvét. Burian a darab témáját a szövetkezeti életből veszi. A pszichológiailag jól aláfestett történet azt mondja el, hogyan változott meg a szövetkezet fejőnője, Annika jelleme, akit kitűnő munkájáért iskolázásra küldenek. A darabnak összesen öt szereplője van. Szövetkezeti dolgozóink könynyen előadhatják — a tjarab az ő életükből veszi témáját, nevel és szórakoztat. M. L. • A MOKCSAKARÉSZI műkedvelők az utóbbi években kitettek magukért. Az 1961-es évben sikeresen adták elő a „Gömöri leánykérő“ című jelenetet, a múlt évben pedig sikert arattak ennek a folytatásával, a „Gömöri lakodalom“-mal. A szereplők között voltak olyanok is, akik először léptek színpadra, mégis kitűnő alakítást nyújtottak. Az utóbbi időben valahogy már elfeledkeztek a kulturális munkáról. A művelődési otthonban lévő televízor már régóta, több hónapja rossz, a faliújságot régen nem cserélték ki. Ismét összefogásra lenne szükség, hogy valamit elérjenek. Krajnylk Géza gáttá kezében idegesen a kalapot —, hogy a múltkor megsértettem, de ... de .., igen megkínoztak abban a lóba ... labo ... labadaratórlumban ... — Labbrrratorrium... — kiáltotta a madár. — Hűha! Most már nincs mentség! Ö az, mert kimondta azt a fránya szót... gondolta s aztán hangosan hozzátette: — Tudja, hogy az egészet csak azért akartam... azt, hogy beteg legyek, mert akkor ért £ borzag ... — Brrr ... brrr ... brrr — próbálkozott a nehéz szóval a madár. — Lehet, hogy brrr... — alázatoskodott tovább Menyus — mert igaz, hogy büdös egy kicsit, de valami kitűnő belőle a papramorgó ... — Naprrraforrrgó — így a madár. — Nem, nem... napraforgó... papramorgó... — Naprrraforrrgó ... — csökönyödött amaz... Naprrraforgó ... Lóoorrri szereti... naprrraforrgó ... Lóórrri szerrreti... Naprrraforgó ... — Tudja mit, Borka néni? — hajlongott megsemmisülten, hétrét görnyedve a boszorkánymadár előtt. — A megbántásért cserébe este elmegyek magához, s a kiskaskába viszek megint egy kis tojást, zsírt miegymást __ Naprrraforrrgó ... naprrraforrrgó ... Lórrri szerrreti... naprrraforrgó — rikácsolta eszeveszetten a madár. — Honnan az istenből vegyek neki napraforgót — dühöngött magában Menyus, de hangosan így nyugtatta: — Jó van Borka néni... majd teszek bele papramorgót is ... — azt hívén, hogy biztosan azt akarja, hiszen boszorkány ide, boszorkány oda, de a legtöbb vénasszony szereti a kontyalávalót. — Naprrraforrrgó ... naprrraforrrgó ... naprrraforrrgó... — felelt kérlelhetetlenül a tollas sátán. — Nem hagyja abba?! — mérgelődött Menyus. — Még soha sem hallottam, hogy a napraforgó olyan kedves legyen ... Vagy talán azzal akar valami varázslatot űzni? Valami ördöngösség kell, hogy legyen a napraforgó körül bizonyosan ... Hajaj! De kár, hogy nem hallgatott az asszonyra, amikor azt tanácsolta, csináljon Lucaszékét, most holt biztosan tudná, hányadán áll a dolog... Akkor kinevette, hogy minden vénasszony boszorkány, s most tessék ... Itt van, ni! — Naprraforrgó... — kiabált szünet nélkül a madár — naprrraforrrgó... Lórrrri harrragszik ... naprrraforrrgó ... Lórrrri harrap ... — s fenyegetően csapkodta szárnyalt a se élő, se holt tehenes felé ... Lóoorrri harrrap ... — jaj, csak ne bántsonl — üvöltött fel kétségbeesetten végképp elveszítve fejét a fenyegetéstől s térdre vetette magát. — Könyörgöm ... irgalmazzon! Jóváteszek mindent! — Hát maga mit csinál Mészáros bácsi? — hallott egy hangot a háta mögött. Odapíllantott... — s meglátta az ajtóban a szövetkezet könyvelőjét. — Izzzé... — jött zavarba a furfangos Menyus — kiszóródott a gyufám .... — Naprrraforrrgó,... naprrraforrrgó — kiabált a Menyhért szerint madárrá változott Borka néni. — Nini... mosolygott a könyvelő. gában Mészáros — mert nem használt a varázsige! Hopp! Megvan! Biztosan boszorkány! Hát persze! Hogy erre nem gondoltam! A Borka néni! Múltkor megsértettem, s most eljött madár képiben bosszút állni! A végin 1 még a teheneket is megrontja s véres tejet adnak majd ... Mit lehetne : csinálni? — morfondírozott. — Megvan! Az asszony minden este fel- ■ állítja a seprőt, hogy elűzze a boszorkányokat a házból — s már lépett is a gerendán keresztbe fekte- - tett seprő felé ... De a furcsa madár, mintha csak gondolatolvasó lett volna, ráröpült s a nvélen helyezkedett el. 1 —Hű, a jézusát! — káromkodott magában Menyus. — Most már biztos, hogy boszorkány, mert már lovagol a seprűn a gyalázatos! Most : mi legyen? — törte a fejét. — Igaz, az öreganyja valaha mondta azt is, hogy legjobban elűzi a boszorkányt, i ha visszafelé elmondja a miatvánkot, ; de hát, szó ami szó, a furfangos ré- 1 gesrég elfelejtette elölről is. mivel nem koptatta soha a templomléDcsőt, s már csak a „huszármlatyánk“-ot tudta, de azt»viszont nem kockáztatta : meg elmondani. — Hajaj, — sóhajtott. — Klszóródott a gyufa, itt a vendég, no meg 1 — jutott az eszébe, reggel feldöntötte a sótartót is s a felesége mindjárt rázendítette a sápitozást, hogy ve- 1 szedelem lesz. No, tessék, itt a veszedelem! S ki tudja mi lenne, ha ; történetesen péntek volna s mentsisten, tizenharmadíka! Akkor volna 1 még csak a szörnyű veszedelem! — Legalább az asszony Itt lenne — vágyakozott kivételesen csatározó fe- ' lesége után Menyus — tud az ezer- 1 féle babonaságot, hogy biztosan elűzné ezt a rusnya dögöt. Van otthon szentelt vize, templomi gyertyája még : tömjénje is — de hát amit ő fuvaros 1 létire ért az ilyesmihez, az édeske- : vés a boszorkányűzéshez — s a hi- 1 deg verejték futkározott a gerincén... 1 Miféle babonaságot lehetne kitalálni ez ellen? — spekulált. Megpöködnl csak a pénzt szokta, hogy apádanyád Idejöjjön. Még csak az kéne! Brrf. Hogy még több legyen ebből a fajzatból... Igaz, hogy a kis pénz semmirekellő, nagyobbcímletű szülői sem törődtek a kölykükkel s nem igyekeztek a megköpdösött magzatukhoz annak idején sem. — Nézze... — fordult a madár felé alázatosan — megkövetem magát Borka néni... — Borrrka! Borrrka! — kiáltotta a madár. Menyus most már biztos volt benne, hogy tényleg a vén boszorkány öltött madár alakot. — Ne haragudjon rám... — for-Bánatos, bortforraló őszi nap kezdete volt... Fecsegő csókacsapatok repültek lomhán... Mialatt a többi állatgondozó — az istálló rendbetétele után r~ hazament reggelizni, a lefokozott furfangos fuvaros, Mé.záros Menyhért —, immár véglegesített tehenes — soros ügyeletes! minőségben elégedetten pillantott végig a tisztába tett tehénpalota békés Jószágain. Azután a „dohányozni tilos“ táblát, mely fortélyosan, zsinóron lógott — saját találmánya volt ez — megfordította, bizonyára, hogy esetleg háborgó lelkiismeretét megnyugtassa, leült az egyik gyalogszékre. Kényelmes lassúsággal két markába jól megdörgölte a Tarasz Bulba dohányt, a már előbb ajkára ragasztott papírt bütykös üjjai közé véve formás cigarettát sodort, s aztán rágyújtott ... Ahogy visszadugta zsebébe a skatulyát, úgy látszik lazán illettek a darabok egymásba, mert valamennyi gyufa szanaszét repült. — No, fenne... — dünnyögött Menyhért — klszóródott a gyufa, vendég jön... — s nyögve lehajolt, hogy felszedegesse a szertehullott szálakat. Am a megkezdett műveletet nem fejezhette be, mert hirtelen nehéz szárnycsapkodás hallatszott s berepült az Istállóba egy csodálatos nagy madár, amilyet — bár sok helyet bejárt fuvaros volt valaha, mégsem látott még életében sohasem. Színes, tarka-barka tollazata volt, a feje búbján is egy nagy tollbóblta, s csodák csodája — hatalmas kampós orra... Kísértet!... Menyhért csak annak gondolhatta, hiszen ilyen csőre egyetlen madárnak sem lehet, pedig ő, erdőjáró ember volt, a madarakat pedig ismerte még fészekrabló, suttyó legényke korából. Ki is esett az ámulattól nyomban a torokkaparó Tarasz Bulba a szájából. De a java csak azután következett... A talitarka madár ráröppent az ablakpárkányra, hatalmas orra vagy csőre mögül szigorúan ránézett a meglepett furfangos tehenesre, s — ó irgalom anyja ne hagyj el! — emberi hangon ráreccsent: — Jó reggelt, Jó reggelt! — Jó reggelt, adjonistenl — kapta le koszlott-foszlott kalapját a fejéről Mészáros Menyhért, míg agyában riadtan kergetöztek a gondolatok. — Ez valami kísértet lehet... — vélte és megboldogult öreganyja Jutott az eszébe, aki esténként borzongatós kísértethistóriákat mesélt a gyerekeknek. Hirtelen visszaemlékezett, az akkor annyit hallott varázsigére is: — Minden jótét lélek, dicséri az urat! — nyögte riadtan Menyus. — Urrrat? Urrrat? — ismételte a csodamadár. — Parrraszt, parrraszt! parrraszt! — rikácsolta. Mészáros Menyhért kihúzta magát. — De ezt már ne tessen mondani — szólt sértett önérzettel. — Nem voltam én sohasem paraszt, ha tehenesként működöm is jelenleg. Becsületes fuvaros család sarja vagyok én, így hát kikérem magamnak ... — Kikérrrem... kikérrrem... — nyelvelt a madár vissza Menyusnak. — Ez mégsem kísértet — vélte ma-T> •*-* arázdás arcok, törtjényű szemek, keményre dolgozott bütykös kezek emlékeztetnek a tanyasi gyerekek keserű, örömtelen, rideg múltjára. Az ordító hideg sokszor az utolsó reményt ts megdermesztette az emberek szívében. A rongyokkal takart ablakok mögött riasztó csörömpöléssel zuhantak az elkeseredés szaval. Az emberek nem szeretik emlegetni a múltat. Inkább a jövőről beszélnek. kája csak nem akar engedelmeskednt. De nem baj, ha most nem, a jövő télen — majd ha megnő — bizonyára már ő Is a többiekkel száguld a tükörsima jégen. Mit tesz az, aki nem tud korcsolyázni? fób Mirko jó fiú, szánkóztatja a lányokat. Lehet ugyan, hogy „lovaglás kötelességének“ tartja ezt — mindegy, a lányoknak nagyon tetszik a dolog. Hárman a legügyesebbek közül: Hajkó Ilonka, Szmolík Pali és Juhász Marika. Ök már túlestek a kez-1963. február 3.
