Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-30 / 9. szám
Védjük méheink téli nyugalmát fokú gépesítés és intenzív műtrágyázás alapján a belterjesebb takarmánynövények terjesztését (gabonaféléit, kukorica, cukorrépa, hüvelyesek) és nagymennyiségű istállótrágya előállítását teszi lehetővé, amint arra D. N. Prjanyisnyikov is rá,mutatott. A talaj termékenységének fokozása így mesterséges úton gyorsabba^ és hatékonyabban történik és megfelel a szocializmus már említett alaptörvényének is. Ma már látjuk, hogy hazank viszonyai között ökonómiailag nem volt szükség a füves földművelési rendszer általános bevezetésére. Hogy azt a maga idejében mégis terjesztettük, ennek az okát főleg az akkoriban divatos személyi kultusz szellemében kell keresni, ami a tudományos nézetekre is kiterjedt.' Nálunk azért főleg csak elméleti síkon terjedt a füves földművelési rendszer, a gyakorlatban csak néhol vert gyökeret, ott is kévés eredménnyel. Egyébként talajtani szempontból a füves földművelési rendszer nálunk indokolt lenne, hiszen hazánk termőtalajának 45 °/o-at 1 ,o-os humusztartalmú podzolos talajok alkotják és a legjobb körülmények között sem emelkedik a humusztartalom 5 °/e fölé, kivéve néhány jelentéktelen kerti földet, ökonómiai szempontból azonban alaptalan a bevezetése, ha tekintetbe vesszük a termelés intenzitásának a jelentőségét hazai viszonyaink között, ahol egy lakosra mindössze 37 ár termőtalaj jut és a termelés technikai színvonala viszonylag magas. A füves földművelési rendszer csak mint különleges eljárás jöhet számításba a vízi eróziónak kitett hegyoldalakon, valamint az alföldi alacsony termékenységű futóhomok megkötésében. (Z,áborie, Novézámki, Hurbanovo, Krá’lovszkíhlmec környéke). Itt is hatékonyabb azonban a zöldtrágyázás, vagy a költséges, de eredményes Egerszegi-féle módszer. Ami a nálunk elterjedt földművelési rendszereket illeti, mi a kapitalizmus örökségeként a vetésváltó földművelési rendszert vettük át, amelyben a talajzsaroló és a talaj termékenységét növelő növények váltották egymást. A talajjavító növények közül elsősorban a herefélék, főleg a vöröshere és a lucerna jött számításba, továbbá a már akkor is elterjedt cukorrépa és kukorica. Helyenkint előfordult még a szabad gazdálkodás rendszere, ahol nem volt vetésforgó, csak az értékesítési viszonyokhoz alkalmazkodó, évről évre változó vetésterv. Ez módosult formában a szövetkezeti gazdálkodás idején is megvolt, sőt a mai napig is fennáll, csakhogy már nem az értékesítési viszonyok miatt, hanem egyéb üzemszervezési okokból. Ilyen okok voltak például a közös művelésbe iktatott földek eltérő tulajdonsága, valamint a hiányos szakmai hozzáértés. A jelenlegi állapotok szükségessé teszik a ' tudományosan kidolgozott földművelési rendszer bevezetését nálunk is. E tekintetben nálunk teljes mértékben érvényesülhet a Szovjetunióban kialakult kapás gazdálkodási rendszer, amely a kapitalizmus vetésváltó rendszerétől fejlettebb, tekintve, hogy nagyobb részt képeznek benne az intenzívebb kapás növények, nagyobb a termelés technikája és technológiája és a kemizálás színvonala A földművelési rendszerre kihatással van még a termelés összpontosítása és szakosítása is, ami hazai viszonyaink között jelenleg van kialakulóban tudományos alapokon. Késedelem nélkül alkalmazhatjuk A méhcsalád külső mozgása a természetben ősszel egyre csökken, majd munkálkodása megszűnik és a léptáblán gomolyszerű telelőfürtbe tömörül. Ezt természetesen megelőzi a méhek gondos feletetése, ami biztosítékul szolgál a családok áttelelésére. Nemcsak a jó minőségű táplálék, de az anya és a méhek kora is nagyban befolyásolja a családok áttelelését. Ha a családot fiatal anyával, fiatal méhekkel és jó minőségű táplálékkal teleljük be, minden biztosíték megvan arra, hogy a család a tél szigorúságát átvészeli, feltéve ha a takarás és a röpnyílás szűkítése szakszerűen történt. A tél hidegét számukra elviselhetővé teszi az, ha jó telelőcsomóba (fürtbe) tömörültek, azt tevékenyen fűtik és benne olyan meleget tartanak fenn, amely csökkentett mozgású életkörülményeiknek megfelel. A méhek társas melegedésével kapcsolatban önként felmerül az a kérdés, vajon nem lenne-e célszerű a méhek csomóban fejlődő, belső melegének emelését segíteni azáltal, hogy bizonyos anyagokkal meggátolnánk a belső meleg eltávozását. Ez az elgondolás a gyakorlatban nagy figyelmet érdemel. Vannak méhészek, akik azt tartják, sőt propagálják, hogy kellő minőségű élelemmel ellátott családok a legzordabb hideget is kibírják, átvészelik. Nem kell a családokat szalmapárnával, papírral és egyéb anyagokkal burkolni, vagy terüket leszűkíteni. Ha bizonyos anyagokkal túlságosan betakarjuk a méhcsaládot, ez káros kimenetelű lehet, ami maga után vonja azt, hogy nagyon sok a páralecsapódás, ami a kereteket lucskossá, penészessé teszi, a családok pedig rosszul telelnek. Az elraktározott virágpor ilyenkor megromlik, és a méhek korai fejlődése ezáltal visszaesik. Tehát legjobb a középút. Megfelelő takarás, illetve a meleg, a tavaszi fejlődés rohamos megindulásakor kimondottan szükséges. Ha a családok takarás és szűkítés nélkül mennek a télbe, természetesen igyekeznek megbirkózni a hideg tél szeszélyeivel. Élelemfogyasztásuk nő, s ezzel gyarapszik a viszszamaradt anyag, a bélsár is. Ha az időjárás továbbra is hideg marad, azonban már ma is a kapás gazdálkodási rendszer alapvető tételeit és a Szovjetunióban elért tapasztalatokat. Ide tartozik elsősorban a kukorica és a cukorrépa kiterjedt művelése a leghaladóbb termelési módszerekkel, a takarmányalap biztosítása hüvelyesekkel kevert silókukoricával, takarmányozási célokra termesztett cukorrépával és takarmánykáposztával, másod- és tarlóveteményekkel, az intenzív istálló- és műtrágyázás, valamint az öntözési rendszerek bevezetése alapján, továbbá az intenzív gabonafajták célszerű termesztése tudományos agrotechnikai eljárások segítségével. Tudományos kísérletek alapján bebizonyosodott, hogy az évi fénymenynyiségnek jelenleg csupán 10 %-át hasznosítjuk a fotoszintézis által, az évente két termés bebiztosítása ezért rendkívül indokolt és megvalósítható a mi viszonyaink között is, ha a szükséges feltételeket, főleg a talajnedvességet biztosítani tudjuk egész éven át. A kapás gazdálkodási rendszer alapján a mezőgazdasági termelés ipari színvonalra történő emelésével bizonyára elérjük ezt a célunkat is. Makrai Miklós mérnök, a Sahi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola igazgatója nem valósulhat meg a szükséges tisztuló kirepülés és a méhcsalád a hasmenéssel járó gyomorvész (noszéma) martalékává válik, ami úgyszintén maga után vonja a lépek tisztátlanságát. Az ilyen családtól, ha az át is telel, nem várhatunk tavasszal kellő fejlődést és megfelelő hordást, mivel a gyűjtés idejére még nem fejlődik ki. A jó telelés feltételei: 1. a jó minőségű kaptár, 2. a fiatal anya, 3. a fiatal méhek, 4. megfelelő minőségű és mennyiségű élelem, és 5. a kaptár elhelyezésének körülményei. Ha mindez megvan, bízhatunk méheink jó telelésében és korai fejlődésében. Szabadban elhelyezett kaptárainknak különösen nagy figyelmet kell szentelnünk. Méheinknek akadnak ellenségei, amelyek nyugodt telelésüket megzavarják. A szabadban elhelyezett méhesben gyakran előfordul a betolakodó egér és a cickány. Az egerek és a cickányok elleni védekezés nagyon egyszerű, ehhez elegendő a röpnyílás 8 mm-re történő leszűkítése. A harkályok, és a cinkék már komolyabb károkat okozhatnak méhesünkben. Á harkály kifúrhatja a kaptár oldalát, ami előfordulhat úgy a szalmából, mint a deszkából készült kaptárok esetében. A harkály kártétele ellen a méhesben drótháló kihúzásával védekezhetünk. Viszont ha méheink a szabadban telelnek, a védekezésnek ez a módszere gyakorlatilag lehetetlen, ilyenkor igyekezzünk többször ismételt dobálással, esetleg ijesztő segítségével távol tartani a madarakat. A cinkék szintén nagy károkat képesek okozni méhesünkben. Tudjuk a jelenlegi hosszantartó tél nagyban megsanyargatja a cinkéket, amelyek sokat éheznek. Az éhség kényszeríti őket, hogy meglepjék kaptáraink röpnyílását, ahol zörgést idéznek elő és így a fürtben telelő méheket szétzavarják. A megzavart méhek a röpnyíláshoz igyekeznek. A hideg hatására úgyis megdermednének és soha többé a fürtbe már nem térnének vissza, de még ezt megelőzően a leselkedő cinke táplálékává válnak. Ha ez a cinkéknek egyszer is sikerül, a módszert megismétlik, és a méhek napi eledelükké válnak, ami a család teljes pusztulását jelentheti. Tapasztalt méhész a cinkék folyamatos zaklatását, mihelyt azt észreveszi, azonnal megakadályozza, főként etetéssel. A kaptárakhoz közel eső fákra, bokrokra madáretetőt helyez, amibe morzsát, gyommagot vagy egyéb eledelt szór az éhező' cinkéknek. S hogy a cinkék jól szórakozzanak, fontos a szalonnabőr, esetleg faggyú kikötése is, amit hamar észrevesznek. Néhány nap múlva a szallonabőrt vagy faggyút helyezzük egy távolabbi fára. Az ide szokott cinkéket így fokozatosan távol tudjuk tartani méheinktől és az állandó zaklatás veszélye megszűnik. A baromfi, tőként a tyúkok is jelentős károkat okozhatnak. A tyúkok, esetleg a libák a kaptárakra történő ugrálással, a kaptárak rágcsálásával zavarják méhcsaládjainkat. Erre a zavarásra már betelelés idején kell gondolnunk és a kaptárakat úgy elhelyeznünk, hogy a baromfi közelükbe ne jusson. GÖRCS GYÖRGY, (Trsztyice)
