Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-01-30 / 9. szám

Mit kell tudnunk ?0£eVésfTMÍszeral«röl?

A mezőgazdasági termelés az ipari termeléshez hasonlóan társadalmi jellegű és a társadalmi fejlődés egyes szakaszaiban olyan meghatározott formát vész fél, amely a fennálló társadalmi rend feltételeinek a legjobban megfelel. A mezőgazdaságban ezt a termelési formát gazdálkodási rendszernek nevezzük A gazdálkodási rendszer tehát magában foglalja a mezőgazdaság termelési viszonyait, a gazdálkodás módszereit, valamint a termények értékesítési feltételeit.

A gazdálkodási rendszerek alapját a földművelési rendszerek képezik.

A két fogalom tehát nem azonos, a földművelési rendszer a gazdálkodási rendszernek különálló, de alapvető részét alkotja. Földművelési rendszerek alatt csak azoknak az agrotechnikai eljárásoknak az összességét értjük, amelyek segítségével a talaj termékenységét felújítjuk, illetve fokozzuk. 4

A talaj termékenységének a felújítása egyébként történhet természetes és mesterséges úton. A régebbi gazdálkodási rendszerekben ez inkább hosszadalmas, természetes úton történt (parlagos és ugaros földművelési rendszerek), újabban pedig a modern technika és kémia vívmányait kihasználó mesterséges út kerül előtérbe. Ilyen például a kapitalista társadalom vetésváltó földművelési rendszere, vagy a fejlettebb szocialista társadalom jelenleg terjedő kapás földművel és:i rendszere Mindkét társadalmi rendben találkozunk még a földművelés szabad rendszerével és az időszakos monokultúrával, valamint a zöldtrágyás földművelési rendszerrel. Külön helyet foglal el a szocialista építés kezdeti szakaszában a Szovjetunióban elterjedt füves földművelési rendszer, amelynek az akkoriban még igen elmaradott termelési feltételek adtak létjogosultságot.

A földművelési rendszerek története azt mutatja, hogy a maga idejében haladó és korszerű rendszert szükségszerűen túlhaladja a technika és a tudomány színvonala, miáltal az elavul és a további haladás kerékkötőjévé válik. A történelmileg kialakult gazdasági rendszereket; azok keletkezését és bukását döntően befolyásolják az uralkodó társadalmi rendek gazdasági érdekei is. A gazdálkodási és a tudományos alapokon felépülő földművelési rendszerek formáját meghatározó tényezőket lényegében négy csoportba sorolhatjuk:

X. A mezőgazdasági dolgozók politikai és szakmai színvonala; a mezőgazdasági dolgozók munka és életfeltételei.

2. A termelésre kiható fizikai, kémiai és biológiai törvényszerűségek.

3. A termelési folyamatok termelési technikája, gépesítése.

4. Ökonómiai és szervezési kérdések, a tudományos alapokon történő tervezés és igazgatás.

A felsorolt tényezők fejlődése szükségszerűen maga után vonja a föld-1963. január 30.

művelési rendszerek megváltoztatását is. Az utóbbi időben például számos kritika érte a Szovjetunióban a már említett füves földművelési rendszert, melynek kidolgozása Koszticsev, Dokucsajev, Szovjetov, Tyimirjazev, Izmalilszkij, valamint Viljamsz nevéhez fűződik. Az említett földművelési rendszer kritikája különösen a XXII. pártkongresszus után bontakozott ki és a kritikával párhuzamosan hatalmas méretekben tört előre a Szovjetunióban az új földművelési rendszer, amely a „ka pás földművelési rendszer“ nevet kapta.

Felmerül a kérdés, vajon mennyiben befolyásolja a füves vetésforgó kritikája és a földművelési rendszerben elfogadott új tudományos állásfoglalás hazánk mezőgazdaságát?

Erre a kérdésre akkor találjuk meg a helyes választ, ha megvizsgáljuk a füves földművelési rendszer szovjetunióbeli elterjedésének körülményeit.

Mint tudjuk, a Szovjetunióban a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés megvalósítása rendkívül nehéz körülmények között ment végbe. A szovjet állam végtelenül elmaradott, feudalists jellegű mezőgazdaságot és tönkrement ipart örökölt a cárizmustól. A mezőgazdasági termelés technikai színvonalának azennali és érezhető emeléséről szó sem lehetett. Az adott körülmények között megfelelőnek bizonyult a füves földművelési rendszer, amely a megelőző ugaros gazdálkodási rendszerrel együtt különböző változatokban terjedt el. Ez a rendszer viszonylag nagy kiterjedésű területek megművelését tette lehetővé minimális technikai eszközökkel, biztosítva az állattenyésztés szűk keretek között történő fejlesztését, elsősorban a szarvasmarhatenyésztést és hozzájárult a talaj termelőképességének növeléséhez úgy természetes, mind mesterséges úton.

A szovjet állam ipara közben mérföldé« léptekkel haladt előre, minek következtében a mezőgazdaság technikai színvonala különösen a második világháború után jelentős méreteket ért el. A kolhozokat és a szovhozokat szinte ellepték a traktorok és a modern mezőgazdasági munkagépek, elterjedt a műtrágyák és gyomirtószerek alkalmazása, lehetővé vált a komplex gépesítés. A megváltozott termelési körülménynek már nem felelt meg a füves földművelési rendszer, ellentétbe került a fejlődéssel és a szocializmus alaptörvényével, amely a termelés állandó növelését tűzi ki célul a szükségletek lehető legnagyobb kielégítésére a legfejlettebb technika alapján.

Ellentétbe kerültek a szocializmus alaptörvényével azok a vaskalapos mezőgazdasági szakemberek is, akik nem ébredtek rá a füves földművelési rendszer elavultságára és azt továbbra is alkalmazták a termelési gyakorlatban. Ezek azután megkapták a magukét egyenesen Hruscsov elvtárstól.

A füves földművelési rendszert egyébként több bírálat érte a talaj termékenységére való kihatás szempontjából is. Több mezőgazdasági szakember rámutatott, hogy a füves vetésforgó nem minden esetben növeli a talaj termékenységét, sőt néha káros hatással is lehet rá. így például G. A. Nalivajko, a szocialista munka hőse, az Altáji Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatója rámutatott, hogy a kimondottan morzsás szerkezetű 11-15% humuszt tartalmazó feketeföldeken évi 600-700 mm csapadék mellett a növények többet szenvedtek a szárazságtól, mint a szerkezet nélküli, 2,5-3% humuszt tartlamazó talajokon, évi 200-300 mm csapadék

esetén. Ebből az a tanulság, hogy az ottani körülmények között a humusztartalom további növekedésének káros hatása lehet. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a kolloid szerkezetű humusz, nagy mértékben higroszkopikus és felületén erősebben köti a vizet, mint a növény gyökerének a szívóhatása. A nagy mértékben felhalmozódott szervesanyagot továbbá a baktériumok oly nagy mennyiségben bontják, hogy életműködésükkel és szaporodásukkal időszakonkint elvonják az anorganikus tápanyagokat, főleg a nitrogént a termesztett növények elől. A szervesanyagok intenzív bomlásával túl sok széndioxid is halmozódhat fel a talajban, melyből kiszorul az oxigén és a gyökerek a gázcsere hiányában megfulladnak. Igen sok körülmény állhat fenn tehát, ami Nalivajko észrevételét és a régi közmondást, hogy jóból is megárt a sok, beigazolja. Az ilyen talajokon ezért előnyösebb a kapás növények termesztése talajtani szempontból is, vagyis a talaj szellőztetésével, műtrágyázásával, esetleg öntözésével járó földművelés.

Másképpen mutatkozik azonban -a helyzet a podzolos talajokon és a futóhomokokon, ahol a humusztartalom alig éri el az 1 %-ot. A Szovjetunió erdős vidékein hatalmas kiterjedésű podzolos talajok találhatók ahol a humusztartalom növelésének jelentékeny termésfokozó hatása van. A füves gazdálkodási rendszer talajtani szempontból is indokolt lenne, a jelenlegi ökonómiai viszonyoknak azonban itt is inkább a kapás gazdálkodási rendszer felel meg, amely a magas-