Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-27 / 8. szám
tos probléma veti előre árnyékát, ugyanis az 1963/64 esztendőben a szövetkezetnek egész szarvasmarhaállományát ki kell cserélni TBC és brucelóza betegség miatt. A sikerek mellett tehát gondokról is akad bőven a szövetkezet házatáján. Ha összevetjük a két termesztési részleg számadatait, lassan már kialakul a küzdelmes 1962 év gazdasági eredménye. Úgy látszik, hogy a tervezettnél gazdagabban végeznek juttatásokat a szövetkezeti alapokba (megfontolt vezetésre vall, hogy az állattenyésztés jövedelmének várható kiesésénél fokozottabban gondolnak a tartalékokra), de ugyanakkor a tagság jutalmazására is több. jut, mint a munkaegység tervezett 34 koronás értéke. Még egész frissek az 1962 év kiértékeléséi mutató számok, de a szövetkezet elnöke, Nagy Gyula elvtárs, már a következő időszak tervének problémáival foglalkozik. 1963-ban megalakítják az első egyetemesen gépesített brigádot, mely 765 hektár termelési gondját vállalja. Okosan számbavetették az idei cukorrépatermelés tapasztalatait és ezt megkövetően már nagyobb területen valósítják meg az öntözéses rendszert. A talajerő pótlásában a vitahum mellett a komposztkészítést fogják eszközölni, hiszen a községben gazdag tőzeglelő helyek vannak. Új gépek alkalmazásától sokat várunk ebben az esztendőben — mondja a szövetkezet elnöke, — viszont el vagyunk rá készülve, hogy ezek beszerzése nem fog simán menni. Bosszantó például, hogy nem tudunk mütrágyaszórót szerezni. A gondok számbavetésével, de kezdeményező elszántsággal készülnek a zemnéi szövetkezetesek a hétéves gazdasági terv megalapozására, a döntő 1963-as esztendőhöz. Bízvást remélik, hogy ezentúl is megbirkóznak a nehézségekkel és a következő években is. Végezetül elmondhatják az 1962-es év mottóját: Ha a vége jó, akkor minden jó__ Gábris József A zárt ajtók titka Amilyen a fája... Tulajdonképpen nem is titok ez; nem őrzik itt a zöldre festett ajtók zárai Dárius mesés kincsét, s mégis kincset rejtenek... olyan kincset, amit egy régi tehénistálló képes magába fogadni. Hogy lehet ilyet mondani? Tehén-Mifelénk, a Túróé mentén van leginkább közhasználatban ez a mondás: amilyen a fája, olyan az almája. Mendezt azért írtam le, mert ahogy olvasgatom hétről hétre a „Falusi ifjúság és mezőgazdaság“ rovatban megjelenő cikkeket, arra a következtetésre jutottam, hogy a hozzászólók túlnyomó része csak kerülgeti a problémák gyökerét, mint macska a forró kását. Még a múlt évben olvastam az egyik hozzászóló cikkét, aki nagyon helyesen tapintotta ki a káros daganat helyét. Ugyanis a vezetőségben látta annak a legfőbb okát, hogy a fiatalok nemigen tudnak gyökeret ereszteni a falu talajában. Hogy ez minálunk is így van, azt akarom egy példával bizonyítani. A szövetkezet megalakulása óta sok fiatalt neveltünk fel. Ez azt jelenti, hogy az általános Iskola befejezése után többen dolgoztak a szövetkezetben. Azonban amikor elérték a 16— 17 évet, szép csendesen elpárologtak a faluból, azaz a szövetkezetből. Vagy a közeli téglagyárban, vagy valamelyik építkezésen találtak maguknak munkát. A tavasz folyamán egy pártgyűlésen felvetődött e kérdés: lassan kiöregednek a szövetkezeti tagok, s nincs utánpótlás. Valamit tenni kell. Hogy lehetne a fiatalokat megnyerni a mezőgazdaságnak? A kérdés nyitva maradt, és még ma sincs megoldva. S hogy miért? Hát éppen erről akarok írni. Van a szövetkezetnek két tizenhatéves fiatal tagja. Sajnos, már ezek a fiúk is az elődjeik példáját akarják követni. Mikor megkérdeztem őket, miért, így válaszoltak: „Mi mindig csak a legnehezebb munkát kapjuk és a legkisebb fizetést. Amikor a teli zsákokat kell emelgetni, vagy a vagonokból műtrágyát és egyebet kell kihordani, akkor mi vagyunk a fiatalok, az erősek, mikor pedig a háztájit mérik, csak gyerekszámba vesznek. Hát igazság ez? S ha szólunk, akkur neveletlenek vagyunk“. így a fiatalok. Es még több olyan dolgot is megemlítettek, amely az ő igazukat bizonyítja. Például: megígérték, hogy traktorostanfolyamra küldik őket. Mikor ennek az ideje eljött, akkor kisült, hogy még fiatalok ... Az ilyen be nem váltott ígéretek bizony nem hatnak valami lelkesítőén a fiatalokra. S itt egy másik példa: még a nyári munkák előtt egy 29 éves fiatalember jelentkezett a szövetkezetbe. Néha kapott is munkát. Aztán egy alkalommal a helyi nemzeti bizottság titkára megkérdezte tőle, nem szeretne-e tanulni. A fiatalembernek volt kedve Annak rendje és módja szerint ki is töltötték a jelentkező ívet a Safárikovoi Mezőgazdasági Technikumba. A titkár le is pecsételte és elküldte a szövetkezet elnökéhez, hogy adja ö is a jóváhagyását. Az elnök azonban úgy döntött, hogy az „ügyet“ a vezetőség elé terjeszti. Másnap reggel össze is ült a vezetőség, hogy döntsön. Azok részére, akik csodabogárgyűjtéssel foglalkoznak, részletesen leírjuk a gyűlésen elhangzottakat, melyeket a vezetőség egyik érdemes tagja intézett a fiatalemberhez; íme: „Gondoltál-e arra, hogy majd a nyugdíjazás idején, mint szövetkezeti tag 100 korona nyugdíjat kapsz majd?“ S a fiatalember lialuttsápadtan vallotta be, hogy bizony erre nem gondolt. És a vezetőség nyugdíj előtt álló tagjai sokatmondó köhécselése közepette dorgálták a fiatalembert: „Bizony erre gondolni keil.“ S ahogy látták a fiatalember csodálkozó arcát, az egyik megkönyörült rajta, s bizalmasra fogva hangját, mintegy vigasztalásul ezeket mondta: „Az én fiam is mezőgazdasági iskolában tanul, de hidd el, az érettségi után nem a me zőgazdaságban fog dolgozni. Neked is csak azt tanácsolom: minél meszszebbre a szövetkezettől...“ Es a fiatalember — bár keserű szájízzel — elfogadta a jóindulatú taná csőt. HORVATH ISTVÁN, Otrokocs Ennél az ajtónál is hiába vártunk, s még Fábián mérnök varázsszavára se nyílt meg. istálló és kincs? Badarság ... Hát még ha az olvasó azt is megtudja, hogy a nevezett helyen már tehénnyomot se találni, nem élő tehenet... Mégse mese ez, kitalálni se kellett, csak: megtalálni. De ehhez se kellett valami messzi expedíciót szervezni, kutyafogatokra pakolt sátrakkal, hálózsákokkal. Sokkal egyszerűbb manapság az ilyesmi. A Stúrovoi Állami Gazdaságban is teljesen hétköznapi dolognak tartják; s Fábián mérnök se beszél úgy róla, mintha országra szóló fontossággal bírna, pedig lényeges és jelentős. Persze, ezzel a létesítménynyel nem oldották meg a közéllátás országos problémáját, de minden esetre ez is az egyik járható utak közé tartozik, amelyen azt is elérhetjük. Mert nézzük csak: 1961-ben a nevezett állami gazdaság tojáseladási terve 180 000 volt, s persze, nem teljesítette. 1962-ben a terv hirtelen 1 millió 104 ezerre szökött fel. A két év közötti különbség közel egy millió. Természetesen ezt a tervet se teljesítették. Azonban a lemaradás mindössze 36 000 darab. Baj ez? Nem tudom, ki "hogyan veszi, de szerintem, ha egy üzemben egy év leforgása alatt a tojástermelést egy millióval növelik, akkor 30 egynéhányezres lemaradást nem lehet slkeretlenségnek bélyegezni. Ellenkezőleg! Úgy kell rá tekinteni, mint fontos kezdeményezésre. Mert tulajdonképpen mivel is állunk szemben? A bevezetőben már említettük a zárt ajtók mögött rajlő kincset. Anyagiakban kifejezve ez természetesen megmutatkozik a Stúrovoi Állami Gazdaság bevételében. Am ez csak egyik része annak, amiről beszélünk. A másik rész: az adottságok kihasználása, egy-egy jó ötlet gyakorlati megvalósítása. Végeredményben egy ötletnek köszönhető, hogy ma már kerek egy millió tojással termelnek többet, mint 1961-ben. A fertőzött tehénállományt ki kellett selejtezni, s így az istálló felszabadult. Viszont új, egészséges állományt nem vehettek tenyészetbe, mivel fennállt továbbra Is a fertőzés lehetősége. Ekkor született meg az a gondolat, hogy alakítsák át a tehénistállót tojatócsarnokká. Az átalakítás nem tartott soká, s a múlt évben már az „üzem“ termelni kezdett. Akárhogy is nézem, magamnak is furcsa, de üzemnek kell nevezni a baromfiak ilyen tartási módját. A berendezés nagyon Is hasonlít az olyan üzemekhez, ahol a termelés futószalagon történik. Csupán itt a „termelési eszközök“ — leszámítva a ketreceket — eleven, élő tojótyúkok, amelyek egyetlen feladata: enni és tojást termelni megszabott időn keresztül — amíg a maximumot adják. Jelenleg 9500 tojótyúk „termel“. Az átlagos napi hozam 3000-en felüli. E hó 16-ig több mint 50 000 darab tojást adtak a közellátásnak — vagyis egyharmadát az 1961-es év egészévi tervének. Hát ez az, amit a zárt ajtók rejtenek. Háromemeletes ketrecek sorai, amelyek előtt lassú mozgással haladnak az etetővályúk tele eleséggel és friss vízzel. Az állomány gondozását négyen végzik két váltásban. Íme: ez az eredménye a kezdeményezésnek, egy ötletnek; talán hirtelen meg se tudnák mondani, ki gondolt rá először, s most már nem Is lényeges. Csak az ajtók előtt torpan meg az ember: mért kell zárva tartani? A bizalmatlanság jele ez, vagy a túlzott óvatosságé? Talán egyik, ta-Teljes ütemben dolgozik az „üzem“. Ián másik. Esetleg mindkettő együtt. Tény azonban, hogy aki kíváncsi rá, megnézheti, mert: a zárt ajtók nem titkot őriznek. —gás— Egy zárszámadás előtt ság magához hívatta anyját és a vigasz helyett megfenyegette. Ha nem áll munkába minden nap, le is út, fel is út. Nem foglalhatja a szobát potyára. Küzdelmes napok következtek. Kaszált, kapált, műtrágyát szórt, még az eke szarvát is meg kellett fognia. Esténként a mélíóságos asszonynak segített, csak éjszaka végezhette saját dolgát. A kétéves Ilonkát az öreg .Csákinére bízta, aki hat unokája mellett is vállalta a gyereket. A sok munka, gürcölés meggyötörte testét-lelkét. Szemfájása napról napra erősödött, s mire orvoshoz került, nem volt segítség. Megvakult. A régi emlékek felhőfoszlányként suhannak tova Ilonka agyában. Hessegetl, kergeti őket, mégis szívébe marnak. Ma este ketten, közösen olvashatnák a pénzt, az évvégi osztalékot, a bútorravalót. Csendben nyitja a kiskaput. Vegyes érzésekkel lép a szobába. Körül sem nézhet, Mihály mellette terem, átkarolja, megcsókolja. — Nem, nem szabad, Mihály. Valaki meglátja. Még nem vagyok a menyasszonyod — suttogja a lány gyöngéden. — De az vagy! Anyáddal megbeszéltem. Most te vagy a soron. Hozzám jösz feleségül? Ilonka kézenfogja a legényt, s az asztal felé vezeti. Az anya feláll, lépni akar, de már előtte állnak a fiatalok. — Édesanyám! — Mama! — szólítják mindketten, meleg hangon, kedvesen. A lány szeme könnybelábad. Fáj, nagyon fáj neki valami. Kiáltani szeretne. Anyám, nyisd ki a szemed, nyisd ki legalább egy pillanatra. Mihály az anya kezéért nyúl, s odahúzza övékéhez. Amikor a három kéz összefonódik, a vak aszszony remegő hangon megszólal: — Fiaim! Látom, hogy boldogok vagytok. SÁNDOR GÁBOR — Csokor Ilonka! Csokor llonka-aü Hernádi, a szövetkezet pénztárosa homlokára böki feketekeretes szemüvegét s körülnéz a zsongó teremben. A bentlévók feje is jobbra-bálra fordul, keresik a szólítottál, mintha ezzel is siettetnék a pénztáros munkáját. Ilonka kipirult arccal, kissé szégyenlősen lép a pénzzel púpozott asztalhoz. — Ötezerhatszáz korona. — Ez aztán a lány! Olvasd lelkem, nehogy becsapjalak. Régtől úgy van az, asszony verve, pénz olvasva ... — szellemeskedik Hernádi, mialatt a kötegeket a lány kezébe rakja. Nem ártana megolvasni; száz, kétszáz, háromszáz, de úgyis belezavarodna, mire a végére érne. Keze remeg, a szédülés is kerülgeti, hogyan lehetne ilyenkor pontosan számolgatni. Ekkora összeg még nem volt egyszerre a kezében. Titokban reménykedett, a zootechnlkus is bíztatta, gazdag lesz a zárszámadás. Egész évben szorgalmasan dolgozott. Az utolsó szemet is kicsepegtette a tehenek tőgyéből, hogy a literek száma sokasodjék. Megérte. Hétszáz munkaegységet szerzett, légtöbbet a fejönök közül. A tíz korona előleghez íme az öszszeg. A bútorravaló. jóleső érzés járja át mtnden porcikáját, amikor a bútorra gondol. S még valamire. A farsangra. Mihállyal megbeszélték, úgy tervezgették, a farsangon — Hiányzott a bútor. Most megvan. Itt lapul a táskában. A vér arcába szökik, amint házuk felé közeleg. Egyszerre elönti i forróság, pedig a fák kopasz ágat között fagyos szél fütyörész. fény szűrődik az utcáranézó szófiából. Ilyen akkor történik, ha je[es vendég érkezik. Anyja egymagának nem gyújt világot. Részére i világosság is sötétség. Tizenkilenc esztendővel ezelőtt ‘örtént. Dühöngött a háború és jött z hír... apja nincs többé. Az uraAmit a vak is lát répát. Felvételünk a sugárút nemrégen befejezett új hídjáról készült. Foto Bállá Az Ipoly-menti Koszihi község hatalmas változáson megy át. Fokozatosan eltűnnek a zsuppfödeles házak és új, korszerű utcák létesülnek. A falut sugárút szeli át. A fiatal szövetkezet is elég jól gazdálkodik. Húseladási tervét teljesítette. Idén hektáronként már 150 kg húst termelnek. A növénytermesztésben főleg az öntözéssel fokozzák a hektárhozamokat. Az Ipoly és a patak mentén öntözik a lucernát, korai burgonyát és cukorSikerült-e teljesítenünk a növénytermelés évi tervét? — ez a kérdé: foglalkoztatta 1962-ben a zemnéi sző vetkezet tagságát az év nagyobb részében. Az aggályoskodásra nem a szakszerűtlen felkészülés vagy netár a tagság szorgalmának hiánya adoti okot. Minden esetben az időjárás mostohasága adta fel a kérdést. Kezdjük mindjárt az év elején. Többek közt a téli fagyok miatt ki kelleti szántani 100 hektárnyi búzavetést. Ám a megmaradt növényeknél a szövetkezetesek annál gondosabban végezték el a növényápolási munkálatokat és bátrabban alkalmazták a nltratációt, a növények fokozatos ellátását műtrágyával. Az eredmények — beleszámítva a fajtiszta vetőmagról való gondoskodást is — meg is mutatkoztak. A szövetkezet a szűkebb vetési terület ellenére gabonafélékből nemcsak teljesítette a beadási kötelezettségeket, de a pénzügyi tervnél is helytállt. Ugyanis a búzából 26 mázsa helyett 34,13 q, az árpából pedig ugyancsak 26 q helyett 34,06 q termett hektáronkint. Sőt a nálunk mostohán fizető zab is 2,28 q-val többet adott hektáronkint a tervezettnél. Az első veszedelemből tehát sikeresen kiláboltak. Ám ennél fokozottabb mértékben és kellemetlen tartós vendégként jelentkezett az aszály. Ez többek közt a hereféléket sanyargatta meg annyira, hogy valamire való termést csak az első kaszálásból értek el. De amit elvesztett a szövetkezet a vámon, megtérült a réven. A szövetkezet vezetősége mér megtalálta a virágzásban levő növény védőszerét a rovarok ellen és nagyon gazdag szemtermést ért el. Hatvanöt hektáros tábláról egymillió koronánál nagyobb értékű heremagot gyűjtöttek be. Ha már a növénytermelés sikereiről írunk, nem hagyhatjuk ki a beszámolóból Mészáros Lajos főkertész 43 hektáros birodalmát sem. Sikerültek az idényárak, az aránylag csekély öntöző berendezést is hatékonyan használták ki — így a jól szervezett munka eredményeképpen nemcsak a kötelező beadások tervét múlták felül 50 000 koronával, hanem még négyszerennyi bevételt is összehoztak apró eladásokból. Végeredményben ha a növénytermelés néhány szakaszon adós Is maradt a mennyiséggel, de pénzügyi tervét jól felülmúlta. És hogyan állták meg helyüket az állattenyésztés dolgozói? Az ő munkájuk szintén panasz nélkül volna, de van egy nagy szépséghibája: 1962- ben közel 200 000 liter tejjel maradtak adósak. Ennél a tételnél viszont már a közeljövőben megoldandó fon-