Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-01-27 / 8. szám

tos probléma veti előre árnyékát, ugyanis az 1963/64 esztendőben a szö­vetkezetnek egész szarvasmarhaállo­mányát ki kell cserélni TBC és bru­­celóza betegség miatt. A sikerek mel­lett tehát gondokról is akad bőven a szövetkezet házatáján. Ha összevetjük a két termesztési részleg számadatait, lassan már kiala­kul a küzdelmes 1962 év gazdasági eredménye. Úgy látszik, hogy a ter­vezettnél gazdagabban végeznek jut­tatásokat a szövetkezeti alapokba (megfontolt vezetésre vall, hogy az állattenyésztés jövedelmének várható kiesésénél fokozottabban gondolnak a tartalékokra), de ugyanakkor a tag­ság jutalmazására is több. jut, mint a munkaegység tervezett 34 koronás értéke. Még egész frissek az 1962 év kiér­tékeléséi mutató számok, de a szövet­kezet elnöke, Nagy Gyula elvtárs, már a következő időszak tervének problémáival foglalkozik. 1963-ban megalakítják az első egyetemesen gé­pesített brigádot, mely 765 hektár ter­melési gondját vállalja. Okosan szám­­bavetették az idei cukorrépatermelés tapasztalatait és ezt megkövetően már nagyobb területen valósítják meg az öntözéses rendszert. A talajerő pótlásában a vitahum mellett a kom­­posztkészítést fogják eszközölni, hi­szen a községben gazdag tőzeglelő helyek vannak. Új gépek alkalmazásá­tól sokat várunk ebben az esztendő­ben — mondja a szövetkezet elnöke, — viszont el vagyunk rá készülve, hogy ezek beszerzése nem fog simán menni. Bosszantó például, hogy nem tudunk mütrágyaszórót szerezni. A gondok számbavetésével, de kez­deményező elszántsággal készülnek a zemnéi szövetkezetesek a hétéves gaz­dasági terv megalapozására, a döntő 1963-as esztendőhöz. Bízvást remélik, hogy ezentúl is megbirkóznak a ne­hézségekkel és a következő években is. Végezetül elmondhatják az 1962-es év mottóját: Ha a vége jó, akkor min­den jó__ Gábris József A zárt ajtók titka Amilyen a fája... Tulajdonképpen nem is titok ez; nem őrzik itt a zöldre festett ajtók zárai Dárius mesés kincsét, s mégis kincset rejtenek... olyan kincset, amit egy régi tehénistálló képes ma­gába fogadni. Hogy lehet ilyet mondani? Tehén-Mifelénk, a Túróé mentén van leg­inkább közhasználatban ez a mondás: amilyen a fája, olyan az almája. Mendezt azért írtam le, mert ahogy olvasgatom hétről hétre a „Falusi if­júság és mezőgazdaság“ rovatban megjelenő cikkeket, arra a következ­tetésre jutottam, hogy a hozzászólók túlnyomó része csak kerülgeti a prob­lémák gyökerét, mint macska a forró kását. Még a múlt évben olvastam az egyik hozzászóló cikkét, aki nagyon helyesen tapintotta ki a káros daga­nat helyét. Ugyanis a vezetőségben látta annak a legfőbb okát, hogy a fiatalok nemigen tudnak gyökeret ereszteni a falu talajában. Hogy ez minálunk is így van, azt akarom egy példával bizonyítani. A szövetkezet megalakulása óta sok fiatalt neveltünk fel. Ez azt jelenti, hogy az általános Iskola befejezése után többen dolgoztak a szövetkezet­ben. Azonban amikor elérték a 16— 17 évet, szép csendesen elpárologtak a faluból, azaz a szövetkezetből. Vagy a közeli téglagyárban, vagy valame­lyik építkezésen találtak maguknak munkát. A tavasz folyamán egy pártgyűlé­sen felvetődött e kérdés: lassan kiöre­gednek a szövetkezeti tagok, s nincs utánpótlás. Valamit tenni kell. Hogy lehetne a fiatalokat megnyerni a me­zőgazdaságnak? A kérdés nyitva ma­radt, és még ma sincs megoldva. S hogy miért? Hát éppen erről akarok írni. Van a szövetkezetnek két tizenhat­éves fiatal tagja. Sajnos, már ezek a fiúk is az elődjeik példáját akarják követni. Mikor megkérdeztem őket, miért, így válaszoltak: „Mi mindig csak a legnehezebb munkát kapjuk és a legkisebb fizetést. Amikor a teli zsákokat kell emelgetni, vagy a va­gonokból műtrágyát és egyebet kell kihordani, akkor mi vagyunk a fiata­lok, az erősek, mikor pedig a háztá­jit mérik, csak gyerekszámba vesznek. Hát igazság ez? S ha szólunk, akkur neveletlenek vagyunk“. így a fiatalok. Es még több olyan dolgot is megem­lítettek, amely az ő igazukat bizonyít­ja. Például: megígérték, hogy trakto­rostanfolyamra küldik őket. Mikor en­nek az ideje eljött, akkor kisült, hogy még fiatalok ... Az ilyen be nem vál­tott ígéretek bizony nem hatnak va­lami lelkesítőén a fiatalokra. S itt egy másik példa: még a nyári munkák előtt egy 29 éves fiatalember jelent­kezett a szövetkezetbe. Néha kapott is munkát. Aztán egy alkalommal a helyi nemzeti bizottság titkára meg­kérdezte tőle, nem szeretne-e tanulni. A fiatalembernek volt kedve Annak rendje és módja szerint ki is töltötték a jelentkező ívet a Safárikovoi Mező­­gazdasági Technikumba. A titkár le is pecsételte és elküldte a szövetkezet elnökéhez, hogy adja ö is a jóváha­gyását. Az elnök azonban úgy dön­tött, hogy az „ügyet“ a vezetőség elé terjeszti. Másnap reggel össze is ült a vezetőség, hogy döntsön. Azok részére, akik csodabogárgyűj­téssel foglalkoznak, részletesen leír­juk a gyűlésen elhangzottakat, melye­ket a vezetőség egyik érdemes tagja intézett a fiatalemberhez; íme: „Gon­­doltál-e arra, hogy majd a nyugdíja­zás idején, mint szövetkezeti tag 100 korona nyugdíjat kapsz majd?“ S a fiatalember lialuttsápadtan vallotta be, hogy bizony erre nem gondolt. És a vezetőség nyugdíj előtt álló tag­jai sokatmondó köhécselése köze­pette dorgálták a fiatalembert: „Bi­zony erre gondolni keil.“ S ahogy lát­ták a fiatalember csodálkozó arcát, az egyik megkönyörült rajta, s bizal­masra fogva hangját, mintegy vigasz­talásul ezeket mondta: „Az én fiam is mezőgazdasági iskolában tanul, de hidd el, az érettségi után nem a me zőgazdaságban fog dolgozni. Neked is csak azt tanácsolom: minél mesz­­szebbre a szövetkezettől...“ Es a fiatalember — bár keserű száj­ízzel — elfogadta a jóindulatú taná csőt. HORVATH ISTVÁN, Otrokocs Ennél az ajtónál is hiába vártunk, s még Fábián mérnök varázsszavára se nyílt meg. istálló és kincs? Badarság ... Hát még ha az olvasó azt is megtudja, hogy a nevezett helyen már tehénnyo­mot se találni, nem élő tehenet... Mégse mese ez, kitalálni se kellett, csak: megtalálni. De ehhez se kellett valami messzi expedíciót szervezni, kutyafogatokra pakolt sátrakkal, há­lózsákokkal. Sokkal egyszerűbb manapság az ilyesmi. A Stúrovoi Állami Gazdaság­ban is teljesen hétköznapi dolognak tartják; s Fábián mérnök se beszél úgy róla, mintha országra szóló fon­tossággal bírna, pedig lényeges és jelentős. Persze, ezzel a létesítmény­nyel nem oldották meg a közéllátás országos problémáját, de minden eset­re ez is az egyik járható utak közé tartozik, amelyen azt is elérhetjük. Mert nézzük csak: 1961-ben a ne­vezett állami gazdaság tojáseladási terve 180 000 volt, s persze, nem tel­jesítette. 1962-ben a terv hirtelen 1 millió 104 ezerre szökött fel. A két év közötti különbség közel egy millió. Természetesen ezt a tervet se teljesí­tették. Azonban a lemaradás mind­össze 36 000 darab. Baj ez? Nem tudom, ki "hogyan veszi, de szerintem, ha egy üzemben egy év le­forgása alatt a tojástermelést egy mil­lióval növelik, akkor 30 egynéhány­­ezres lemaradást nem lehet slkeret­­lenségnek bélyegezni. Ellenkezőleg! Úgy kell rá tekinte­ni, mint fontos kezdeményezésre. Mert tulajdonképpen mivel is állunk szemben? A bevezetőben már említettük a zárt ajtók mögött rajlő kincset. Anya­giakban kifejezve ez természetesen megmutatkozik a Stúrovoi Állami Gaz­daság bevételében. Am ez csak egyik része annak, amiről beszélünk. A má­sik rész: az adottságok kihasználása, egy-egy jó ötlet gyakorlati megvaló­sítása. Végeredményben egy ötletnek kö­szönhető, hogy ma már kerek egy millió tojással termelnek többet, mint 1961-ben. A fertőzött tehénállományt ki kel­lett selejtezni, s így az istálló felsza­badult. Viszont új, egészséges állo­mányt nem vehettek tenyészetbe, mi­vel fennállt továbbra Is a fertőzés lehetősége. Ekkor született meg az a gondolat, hogy alakítsák át a tehén­istállót tojatócsarnokká. Az átalakítás nem tartott soká, s a múlt évben már az „üzem“ termel­ni kezdett. Akárhogy is nézem, ma­gamnak is furcsa, de üzemnek kell nevezni a baromfiak ilyen tartási módját. A berendezés nagyon Is ha­sonlít az olyan üzemekhez, ahol a termelés futószalagon történik. Csu­pán itt a „termelési eszközök“ — le­számítva a ketreceket — eleven, élő tojótyúkok, amelyek egyetlen felada­ta: enni és tojást termelni megszabott időn keresztül — amíg a maximumot adják. Jelenleg 9500 tojótyúk „termel“. Az átlagos napi hozam 3000-en felüli. E hó 16-ig több mint 50 000 darab to­jást adtak a közellátásnak — vagy­is egyharmadát az 1961-es év egész­évi tervének. Hát ez az, amit a zárt ajtók rejtenek. Háromemeletes ketre­cek sorai, amelyek előtt lassú moz­gással haladnak az etetővályúk tele eleséggel és friss vízzel. Az állomány gondozását négyen végzik két váltás­ban. Íme: ez az eredménye a kezdemé­nyezésnek, egy ötletnek; talán hir­telen meg se tudnák mondani, ki gon­dolt rá először, s most már nem Is lényeges. Csak az ajtók előtt torpan meg az ember: mért kell zárva tar­tani? A bizalmatlanság jele ez, vagy a túlzott óvatosságé? Talán egyik, ta-Teljes ütemben dolgozik az „üzem“. Ián másik. Esetleg mindkettő együtt. Tény azonban, hogy aki kíváncsi rá, megnézheti, mert: a zárt ajtók nem titkot őriznek. —gás— Egy zárszámadás előtt ság magához hívatta anyját és a vigasz helyett megfenyegette. Ha nem áll munkába minden nap, le is út, fel is út. Nem foglalhatja a szobát potyára. Küzdelmes napok következtek. Kaszált, kapált, műtrágyát szórt, még az eke szarvát is meg kellett fognia. Esténként a mélíóságos asszonynak segített, csak éjszaka végezhette saját dolgát. A kétéves Ilonkát az öreg .Csákinére bízta, aki hat unokája mellett is vállalta a gyereket. A sok munka, gürcölés meggyö­törte testét-lelkét. Szemfájása nap­ról napra erősödött, s mire orvos­hoz került, nem volt segítség. Meg­vakult. A régi emlékek felhőfoszlány­­ként suhannak tova Ilonka agyá­ban. Hessegetl, kergeti őket, még­is szívébe marnak. Ma este ketten, közösen olvashatnák a pénzt, az évvégi osztalékot, a bútorravalót. Csendben nyitja a kiskaput. Ve­gyes érzésekkel lép a szobába. Kö­rül sem nézhet, Mihály mellette terem, átkarolja, megcsókolja. — Nem, nem szabad, Mihály. Va­laki meglátja. Még nem vagyok a menyasszonyod — suttogja a lány gyöngéden. — De az vagy! Anyáddal meg­beszéltem. Most te vagy a soron. Hozzám jösz feleségül? Ilonka kézenfogja a legényt, s az asztal felé vezeti. Az anya fel­áll, lépni akar, de már előtte áll­nak a fiatalok. — Édesanyám! — Mama! — szó­lítják mindketten, meleg hangon, kedvesen. A lány szeme könnybelábad. Fáj, nagyon fáj neki valami. Kiáltani szeretne. Anyám, nyisd ki a sze­med, nyisd ki legalább egy pilla­natra. Mihály az anya kezéért nyúl, s odahúzza övékéhez. Amikor a há­rom kéz összefonódik, a vak asz­­szony remegő hangon megszólal: — Fiaim! Látom, hogy boldogok vagytok. SÁNDOR GÁBOR — Csokor Ilonka! Csokor llon­­ka-aü Hernádi, a szövetkezet pénztáro­sa homlokára böki feketekeretes szemüvegét s körülnéz a zsongó teremben. A bentlévók feje is jobb­­ra-bálra fordul, keresik a szólítot­tál, mintha ezzel is siettetnék a pénztáros munkáját. Ilonka kipirult arccal, kissé szégyenlősen lép a pénzzel púpo­zott asztalhoz. — Ötezerhatszáz korona. — Ez aztán a lány! Olvasd lelkem, ne­hogy becsapjalak. Régtől úgy van az, asszony verve, pénz olvasva ... — szellemeskedik Hernádi, mialatt a kötegeket a lány kezébe rakja. Nem ártana megolvasni; száz, kétszáz, háromszáz, de úgyis bele­zavarodna, mire a végére érne. Ke­ze remeg, a szédülés is kerülgeti, hogyan lehetne ilyenkor pontosan számolgatni. Ekkora összeg még nem volt egyszerre a kezében. Ti­tokban reménykedett, a zootechnl­­kus is bíztatta, gazdag lesz a zár­számadás. Egész évben szorgalmasan dol­gozott. Az utolsó szemet is kicse­pegtette a tehenek tőgyéből, hogy a literek száma sokasodjék. Meg­érte. Hétszáz munkaegységet szer­zett, légtöbbet a fejönök közül. A tíz korona előleghez íme az ösz­­szeg. A bútorravaló. jóleső érzés járja át mtnden por­­cikáját, amikor a bútorra gondol. S még valamire. A farsangra. Mi­hállyal megbeszélték, úgy tervez­gették, a farsangon — Hiányzott a bútor. Most megvan. Itt lapul a táskában. A vér arcába szökik, amint há­zuk felé közeleg. Egyszerre elönti i forróság, pedig a fák kopasz ágat között fagyos szél fütyörész. fény szűrődik az utcáranézó szó­fiából. Ilyen akkor történik, ha je­­[es vendég érkezik. Anyja egyma­gának nem gyújt világot. Részére i világosság is sötétség. Tizenkilenc esztendővel ezelőtt ‘örtént. Dühöngött a háború és jött z hír... apja nincs többé. Az ura­Amit a vak is lát répát. Felvételünk a sugárút nem­régen befejezett új hídjáról készült. Foto Bállá Az Ipoly-menti Koszihi község hatal­mas változáson megy át. Fokozatosan eltűnnek a zsuppfödeles házak és új, korszerű utcák létesülnek. A falut sugárút szeli át. A fiatal szövetkezet is elég jól gazdálkodik. Húseladási tervét teljesítette. Idén hektáronként már 150 kg húst termelnek. A nö­vénytermesztésben főleg az öntözés­sel fokozzák a hektárhozamokat. Az Ipoly és a patak mentén öntözik a lucernát, korai burgonyát és cukor­Sikerült-e teljesítenünk a növény­­termelés évi tervét? — ez a kérdé: foglalkoztatta 1962-ben a zemnéi sző vetkezet tagságát az év nagyobb ré­szében. Az aggályoskodásra nem a szakszerűtlen felkészülés vagy netár a tagság szorgalmának hiánya adoti okot. Minden esetben az időjárás mostohasága adta fel a kérdést. Kezd­jük mindjárt az év elején. Többek közt a téli fagyok miatt ki kelleti szántani 100 hektárnyi búzavetést. Ám a megmaradt növényeknél a szö­vetkezetesek annál gondosabban vé­gezték el a növényápolási munkála­tokat és bátrabban alkalmazták a nltratációt, a növények fokozatos el­látását műtrágyával. Az eredmények — beleszámítva a fajtiszta vetőmag­ról való gondoskodást is — meg is mutatkoztak. A szövetkezet a szűkebb vetési terület ellenére gabonafélék­ből nemcsak teljesítette a beadási kötelezettségeket, de a pénzügyi terv­nél is helytállt. Ugyanis a búzából 26 mázsa helyett 34,13 q, az árpából pe­dig ugyancsak 26 q helyett 34,06 q termett hektáronkint. Sőt a nálunk mostohán fizető zab is 2,28 q-val töb­bet adott hektáronkint a tervezettnél. Az első veszedelemből tehát sikere­sen kiláboltak. Ám ennél fokozottabb mértékben és kellemetlen tartós vendégként jelent­kezett az aszály. Ez többek közt a he­reféléket sanyargatta meg annyira, hogy valamire való termést csak az első kaszálásból értek el. De amit elvesztett a szövetkezet a vámon, megtérült a réven. A szövetkezet ve­zetősége mér megtalálta a virágzás­ban levő növény védőszerét a rovarok ellen és nagyon gazdag szemtermést ért el. Hatvanöt hektáros tábláról egymillió koronánál nagyobb értékű heremagot gyűjtöttek be. Ha már a növénytermelés sikereiről írunk, nem hagyhatjuk ki a beszámolóból Mészá­ros Lajos főkertész 43 hektáros biro­dalmát sem. Sikerültek az idényárak, az aránylag csekély öntöző berende­zést is hatékonyan használták ki — így a jól szervezett munka eredmé­nyeképpen nemcsak a kötelező beadá­sok tervét múlták felül 50 000 koro­nával, hanem még négyszerennyi be­vételt is összehoztak apró eladások­ból. Végeredményben ha a növény­­termelés néhány szakaszon adós Is maradt a mennyiséggel, de pénzügyi tervét jól felülmúlta. És hogyan állták meg helyüket az állattenyésztés dolgozói? Az ő mun­kájuk szintén panasz nélkül volna, de van egy nagy szépséghibája: 1962- ben közel 200 000 liter tejjel marad­tak adósak. Ennél a tételnél viszont már a közeljövőben megoldandó fon-

Next

/
Thumbnails
Contents