Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-26 / 51. szám

VH. ÉVFOLYAM • 25. SZÁM 1963. június 26 /A SZABAD FÖLDMŰVES SZAKMELLÉKLETE GABONABETAKARÍTÁS nagyüzemi módon Az idei aratás menete többek között megmutatja azt is, hogyan teljesítjük Csehszlovákia Kommunista Pártja XII. kongresszusának a komplex gépesítés gyakorlati bevezetésére vonatkozó ha­tározatait, és hogyan használjuk ki a gépekre fordított pénzeszközöket. Az aratás megkívánja, hogy rugalmasan in­tézkedjünk, kihasználjuk a rendelkezé­sünkre álló gépeket s ez nagy igényeket támaszt a dolgozók kezdeményezésére és a munka tulajdonképpeni szervezésére. A gazdaságosság érdekében a szocia­lista mezőgazdasági nagyüzemi termelés belterjességének és követelményeinek megfelelő betakarítási technológiát kell alkalmaznunk. A gabona betakarítását komplexen kell értelmezni, tehát mint a gabonamag és szalma betakarítását, a gabona betakarítás utáni kezelését, a szalma lehúzását és az összes betakarí­tott termék elszállítását és tárolását. Az idei aratásban végre el kell érnünk, hogy a gabona idejében és jó minőségben tető alá kerüljön, az egész termést veszteség nélkül takarítsuk be és szakszerűen tároljuk. Mi ennek az előfeltétele? • a) A dolgozók és a gépek jó előkészí­tése; • b) A komplex gépesítésnek megfelelő munkaszervezés elsajátítása. A gépek előkészítése Az aratás sikeres elvégzésének első­rendű előfeltétele a dolgozók és az ara-A parcellákra osztott gabonatáblán a rendrakók után sorrakeriilő kom­bájnok nagyobb teljesítményt nyújta­nak. fásban foglalkoztatott gépek jókori és szakszerű előkészítése. Minden mező­­gazdasági üzemben ellenőrizni kell a gépi eszközök gépcsoportokba és gép­sorokba történő szervezésének lehető­ségét. Ugyanakkor minden lépést meg kell tennünk annak érdekében, hogy a munka közben bekövetkezett üzemzava­rokat azonnal kiküszöbölhessük. A gépek üzemképességének felülvizsgálásakor el­sősorban meg kell állapítani, kibírják-e a feltételezett munkamegterhelést. A gépek üzemképességének felülvizsgálását ajánlatos a gépek kezelésével vagy irá­nyításával megbízott dolgozókkal kar­öltve elvégezni. A gépek komplettségé­nek, üzemképességének ellenőrzése, a felfedezett hibák azonnali eltávolítása és a gépek kezelőinek kiválasztása lehetővé teszi a gabona betakarításának zavarta­lan elvégzését. Megosztott aratás A gabona betakarításának komplex gé­pesítése szempontjából döntő jelentősége van a közvetlen kombájnaratásnak és a megosztott aratásnak. Ez a két betaka­rítási módszer a jelenlegi időszakban a legnagyobb mértékben tesz eleget a nagyüzemi technológia követelményei­nek. A betakarítási technológia kivá­lasztásakor ismernünk kell az aratásra váró gabona sűrűségét, elgyomosottesá­­nak és megdőlésének mértékét. Csak ezen ismeretek birtokában állapíthatjuk meg, melyik technológia felel meg a leg­jobban az egyes parcellák termésének betakarítására. A ritka állományú és túlérett növényzetet kimondottan köz­vetlen kombájnaratással takarítsuk be, nem pedig megosztott módszerrel. Az idei aratásban túlnyomórészt a két­­menetes betakarítást érvényesítjük. Eb­ben a technológiában is döntő szerep jut a gabonakombájnoknak, amelyeket azon­ban rend fölszedő berendezéssel látunk el. A kétmenetes aratás két munkasza­kaszra oszlik. Az első szakaszban a ga­bonát viaszos érettségben rendre ka­száljuk. A második munkaszakaszban — a kaszálás után 4—6 nap múlva — a száraz gabonát gabonakombájnnal föl­szedjük és csépeljük. A gabona rendre kaszálása A gabonát a ZRZ—305 jegyű (a 2M— 330-as gabonakombájn munkaszélességé­nek megfelelő) rendrakóval vagy a 2M— 4,6-os szovjet gyártmányú rendrakóval kaszáljuk. A szovjet rendrakó munka­teljesítménye és munkaszélessége az SK—3-as és az SZ—4-es gabonakombáj­nok munkateljesítményének és munka­szélességének felel meg A rendre ka­szált gabona ne feküdjön a traktor ke­réknyomán, hanem az egyenesen álló tarlón. A kaszálás előtt a gabonatáblát elő kell készíteni az aratásra. Először a fordulósávot kaszáljuk le 9—12 méteres szélességben, majd a tábla széleit 3—6 méteres szélességben, s csak ezután látunk hozzá a gabonatábla körülbelül 40 méter széles parcellákra osztásához. Egy-egy ilyen 40 m széles parcella a kombájn egy műszakos teljesítményének felel meg, s így lehetővé teszi a gép munkateljesítményének lehető legjobb kihasználásé t. Ha a gabonakombájnokat csoportosan állítjuk munkába (a gabonatáblán 2—3—4 gabonakombájn dolgozik egyszerre), ak­kor mindegyik kombájn saját maga ka­szálja le a parcellák közötti sávot és a saját parcelláján önállóan dolgozik to­vább. Az ilyen munkaszervezés lehetővé teszi a munkaidő jobb kihasználását, s ugyanakkor jobb feltételeket teremt az egyes gépek teljesítményének ellen­őrzésére. A gabonatábla körülkaszálását és ezen a parcellák elválasztására szolgáló sá­vok betakarítását gabonakombájnnal vé­gezhetjük el, a cséplődob lehető legna­gyobb mértékű lazításával és a cséplődob forgási sebességének csökkentésével, mert ilyenkor a gabona csak áthalad a cséplődobon. A rendre kaszálás megkez­dése előtt a fordulósávról betakarítjuk a lekaszált gabonát, mivel a rajta átha­ladó gépek elkerülhető szemveszteséget idéznének elő. Kedvező időjárás esetén a rendre kaszált gabona mennyisége ne haladja meg a rendfelszedő gabonakom­bájnok ötnapi teljesítményét. Kedvezőt­len időjárás esetén viszont a rendekre kaszált gabona mennyisége a rendfel­szedő gabonakombájnok háromnapos tel­jesítményének feleljen meg. Hazai és külföldi tapasztalatok szerint kedvezőt­len időjárás esetén sem kell félnünk a rendeken száradó gabona csírázásától. (Folytatás a köo. oldalon) TARTALOM NÖVÉNYTERMESZTÉS F u c e k Peter mérnök: Gabona­betakarítás nagyüzemi módon 97 TALAJERŐFOKOZÁS Sobotka Oldrich mérnök: Több tarlókeveréket zöldtrá­gyázásra .....................................98 ÁLLATTENYÉSZTÉS Dr. G u o t h János, Kárpáti György, Szabó Dénes: Nyári szállás — vándoról .... 99 SZŐLÉSZET Dr. Kaiser Géza: Zöldmun­kák a szőlőben..........................100

Next

/
Thumbnails
Contents