Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-09 / 46. szám

Heten vannak ők, miként az 8avezérek valáryik. S abban is hasonlatosak az ős hét vezérhez, hogy ők emelik pajzsra a választó kerület meghódítóját, a képviselőt. Lehet őket nevezni „hét választóknak".

Mivelhogy a magyar törvény holtigtartó választói joggal ruházta fel azon nemeseket, akik 1848-ban születési nemességnél fogva gyakorolták a választói jogukat; a későbbieket már nem. Annak pedig negyvennégy esztendeje, és így a hét nemes életkora meglehetősen a hetven felé jár: ha meg nem haladta.

A legfiatalabb közülök kocsis egy földmíves gazdánál, aki büszke is rá: „nekem még a kocsisom is választó!" Egy másik éjjeli bakter.

A harmadik temetőőr.

A negyedik városi utcaseprő.

Az ötödik strázsa a fakereskedőknél.

A hatodik és hetedik pedig szabad — napszámos, favágó, zsákhordó, hólapátoló: ahogy jön.

De azért, hogy a sors így szétszórta az életpályáikat: az összetartás érzülete szoros kapcsolatot képez közöttük. Mikor a képviselőválasztás ideje elérkezik, nagy kelete van a hét nemeseknek.

A választók száma nem nagy: hét szavazat nagy sort vet benne.

Azt pedig mindenki tudja, hogy nem az a virtus: megszerezni a szavazatokat; hanem megtartani. Ez a tudomány.

Mert hogyha azért, hogy az ember a zöld tollat feltüzi a kalapjára, adnak egy forintot, egy liter bort, meg egy gulyást: hát az „jó“. De ha jön a veres toll, az meg ád két forintot, sert és bort is, amennyi dukál, dupla porció gulyást, az a „jobb“; akkor az ember azt tűzi a kalapja mellé. De hogy a választás előtt két nappal jön a háromszlnü toll: piros-fehér-zöld, hozzá három forint diurnum, cigánypecsenye, mákosrétes,'ser, bor, fekete kávé, szivar, krampámpuli, cigány: az a legjobb. „Azt megtartsátok.“ — így mondja azt a szentírás.

Tehát nem az a kérdés, hogy ki tudja megnyerni a hét nemest?, hanem, hogy ki tudja behozni a választás napján?

— Cudar idő! — mondja az egyik hólapátoló a másiknak.

— Gonosz esztendő! — felel rá a másik. — A pálinka is megdrágult. Az embernek egy kis gugyira is alig telik.

— Restelláció lesz az idén.

— Lesz ám: de csak olyan restelláeió. Videtis,'séd non bibetis*. (Ez va* Látjátok, de nem isszátok.

lamikor iskolába^ts járt: diákps ember.)

Odakerül a városi utcaseprő, aki a hólapátolókat dirigálja.

— No hát mit tud az úr? (Egymást „urazni“ szokták.) Az úr már belső ember. Mit beszélnek odafenn a városházán?

— Csúnya világ készül. Egyhangú választás lesz.

— Egyhangú? Verje meg a csuda! Hát azután se potya bor, se ingyen gulyás? Hát azután mitől buzduljon fel a hazafiúi kebel?

— Valami híres embert akarnak a nyakunkra tukmálni.

— Híres embert? Hisz annak lyukas a zsebe.

— Gonosz idők járnak!

Egy hét múlva a két nemes azt a kellemetes nemét folytatja a testgyakorlásnak, hogy tüzelő fát fűrészel az utcán.

— Lágyul az idő.

— Engedelmes szellők járnak.

— Enoem ma a patikus megszólított a boltajtóbul, s azt mondta, hogy de régen nem látott már.

— Engem meg a fiskárus állított meg az utcán, s kérdezte, hogy csinál-e még a feleségem csiramáiét?

— A bakter sógor azt mondja, hogy olyan urak, akik nyolc órakor már haza szoktak menni a kaszinóból, két nap óta mindig éjfél után kerülnek haza.

— A kocsis koma meg azt beszéli, hogy a gazdája megkenette a csézát: nagy kocsikázás készül!

Egyszerre csak ott terem előttük egy falusi kinézésű úriember, bekecsben, asztrakán süveggel, bagariákban.

— Alászolgájuk az uraknak. Ha meg nem sérteném. Valami nagy munka volna, legalább tíz napra való. Tízezer mérő kukoricát kell megforgatni a böködi pusztán. Két forint napidíj, teljes ellátással.

— Hja, a kukoricaforgatás sok porral jár: az az embernek a torkára száll; szigorú munka.

— Lesz toroköblítő, amennyi csak kívántatik.

— Az már más szó. Tehát tíz napra

húsz forint: fele előre fizetve. Itt a kezem. Csak a feleségemhez viszem haza a pénzt.

A tíz forint foglaló megadatik: a nemes urak otthagyják a favágást s mennek haza a fűrésszel, meg a bakkal. Félóra múlva ott áll a lakásuk ajtaja előtt a cséza.

— Nini! Hisz ez a kocsis koma!

Milyen véletlen, hogy a harmadik nemes is odakerült.

Vágtatva mennek ki a böködi pusztára. Ott már várja őket a jó vacsora. Az ispánná kitett magáért.

Aztán csupa csoda! Egyenkint odakerült a bakter koma, a temetőőr bátya, a strázsa sógor, utoljára még az utcaseprő atyánkfia is. Együtt vannak mind a heten.

Éjszakára paplanos ágy várja valamennyit, s alhatnak, amíg a szomjúság fel nem költi. Az ellen pedig oda van készítve a pálinkás bütykös.

Még azon éjszakán a város minden utcáját tele ragasztották rózsaszínű kiáltványokkal. Itt van a piros toll! Itt az ellenjelölt. A tanyák megnyílnak! A zászlók kitüzetnek. A kortes vezérek nyargalnak választókat fogdosni. — Keresik a hét nemest. Egyen kívül mindeniknek van felesége. — Azok értesítik a kortes urakat, hogy a gazdát elvitték csézával kukoricát forgatni a bödöki pusztára. „Hiszen ez emberrablás!“

Nosza egy csomó markos legényt szekerekre ültetnek, vágtatnak ki lobogó zászlókkal, hazafias dalokat énekelve, a saraglyában a cigányok muzsikálnak, — visszavinni az elrabolt hét nemest.

Azám! Csakhogy mire a böködi pusztára megérkezik az ellentábor, akkora már a hét nemesnek ottan se híre, se hamva. Az ispánné azt mondja, hogy elvitték őket a berkenyesi pusztára. — Természetes, hogy nem oda vitték őket. — Üthetik már azoknak bottal a nyomát! Sehol sincsenek azok egy napnál tovább. Viszik őket egyik tanyáról a másikra: etetik, itatják mindenfele jóval s tartják lelkesítő honfi szónoklattal. Persze kukoricát egy szemet se látnak.

A kilencedik napon azonban már

If a°ileak íz erkölcstelen sündiszno

megszólal a lelkiismeret a nemes sírásó komában: meginterpellálja a vezető ispánt.

— Hallja, nemzetes úr! Hadd lássuk már egyszer azt a kukoricát, akit meg kell forgatni! Mert az én lelkem nem veszi azt magára, hogy ingyen szedjem fel a diurnumot. Azt sem engedem ám, hogy az én lelketnet pénzen megvásárolják. Én a hazafiúi szent meggyőződésemet pénzért, borért el nem adom. Holnap lesz a nagy alkotmányos nemzeti nap, a követrestelláció. Én azon a nemes barátaimmal együtt az én alkotmányos jogaimat gyakorolni kívánom.

Mind a heten azt kívánták.

Tudták, hogy mit cselekszenek? Otthon meghagyták a feleségeiknek, hogyha új jóltevő jelentkezik, el ne utasítsák. Azok meg is tárták.

A zöld tollas kortesek aztán kilenced nap kocsira rakták a hét nemest, s vitték haza a városba nagy muzsikaszóval. Ott pedig a veres tollasok, amint meglátták az érkezőket, éktelen dühbe jöttek; hóval, kaviccsal meghajigálták, pribéknek, árulónak szidták, halállal fenyegették, s ez nagy taktikai hiba volt részükről.

A hét nemes halálra rémülten érkezett meg a zöld tollas tanyára. A zöld tollas főhadiszertármester még öregbíté az ijedelmüket az érkezett rémhírekkel. A veres tollasok ki akarják fordítani a bőrükből a nemes urakat, ha megkaphatják. Hanem aztán megnyugtatták őket.

— Ne féljenek nemes barátaim! Van még renddel párosult szabadság Magyarországon! írjunk egy folyamodványt a városkapitányhoz azonnal. „Mi alólirottak, nemes választó polgárok, fenyegetve vagyunk a veres tollas párttól, gátolva szabad véleményünk nyilvánításában, életünk veszélyben forog; felszólítjuk önt, a törvény nevében, hogy megvédelmezésünkről gondoskodjék, szükség esetén fegyveres aszisztenciával is.“ Következnek az aláírások. Történetesen a közjegyző is ott van a tanyán, aki hitelesíti az aláírásokat hivatalos pecsétjével ellátva. Az okiratot a fővezér elteszi a zsebébe, s megy vele a városházára.

Mert azt már jól tudja, hogy ezalatt meg a veres toll főkortese szedte össze a nemes urak feleségeit, s viszi már őket magával a városkapitányhoz, nagy lármával követelve, hogy az ő jámbor férjeiket, akiket a gonos zöld tollasok orozva elraboltak, s erőszakos fogságban tartanak a prímái nonus ellenére, azonnal szabadítsák ki tatár rabszijáról.

• Ekkor azonban a zöld tollas vezér előhúzzál a zsebéből a hét nemes folyamodványát, melyben azok fegyveres oltalmat kérnek a veres tollasok ellen. S még közjegyző által is hitelesítve van az aláírásuk!

— Le vagyunk pipálva! — Mond a veres toll vezére.

No de hátra van még a holnap reggel. Majd ott várják az asszonyok az ajtónál a hét nemest, s kiragadják őket rabtartőik körme közül. Ez egy reménység!

Csakhogy hosszú az éjszaka, s az argumentumok sora még hosszabb; a bor után következik a puncs, a puncs után a krampámpuli. A választás csatanapján „nyugosznak ők, a hősfiak“; csak egy bírta ki fennálló egészségben az ütközetet: a nemes utcaseprő (annak nem volt felesége) fel tudott menni a maga lábán a választás színhelyére; csak az a kis baja történt, hogy nem tudta kimondani a jelöltnek a nevét, akire szavazott: a nyelve nem fordult rá sehogy.

Hanem azért másnap, mikor a városház előtt seperné össze a sok szemétpapirost, plakátot, programot, kortesdalt: arrafelé jön a nagyságos úr, a tegnapig együtt mulató fővezér a zöld tollas táborból; a nemes úr odatámasztja a falhoz a seprőt, s barátságos leereszkedéssel és nagy diadalérzettel szól hozzá:

— No ugye, hogy kivívtuk a diadalt!

S hatalmasan megrázza a kezét a

nagyságos úrnak.

S azzal söpri tovább a dicső papirkacatot s az eldobált veres tollakat a piacról, s lapátolja talyigára.

1892

Valaki ajtót nyitott; aki nem fél a nyártól.

Valaki, aki tudja,

hogy ajtaján már a nyár kopogott.

Nyár:

izzasztó hőséggel, lihegő, szomjas tájjal, megdőlt kalásszal, cserepes földdel, zivatarokkal, jégesővel.

A nyár kopogott, s valaki ajtót nyitott, aki nem fél a nyártól, valaki, aki semmitől se fél.

MIKOLA ANIKÓ

A (Hit

(Mfelé ómtl

Minden falunak megvan a maga bolondja.

Ismertem egy öreget, a'kinek az volt a rögeszméje, hogy király. Szép, fehér haja, s dús szakálla enyhe fürtökbe csavarodott; mint az angyalhaj. Sétálgatott az utcán, hatalmas jogarát — egy jókora husángot — hordozva, igazságot tett az igazságtalan józanok között, és meghalt egy nyári délutánon az udvar közepén.

... Cseréppipából füstölt, olykor leült a napos küszöbre, nyűtt köpenyét méltóságteljesen vállára kanyarította, s nézte, hoyg száll a pipafüst, fel, egyre feljebb a kék messzeség felé.

Ha az emberek gúnyolták elnézett felettük. Ilyenkor igazi király volt. A napsugarak tiszta ezüstté váltak arcán. Kezén finom ráncokba gyürődött a bőr, s az erezet halvány-kék derengése átütött rajta. Ha valamit mondott bal kezét felemelte, s nagyújját a föld felé fordította. Sokszor elüldögéltem véle a küszöbön. Egyszer ezért hálából kinevezett apródjának.

Hozzám értette egymásután háromszor a jogart, apród lettem. Ez időtől kezdve „fennségnek" szólítottam. Ha vettem egy csomag dohányt, mély fejhajtással nyújtottam át. Ilyenkor felállt, megigazította vállán a palástot, s néhányszor erősen koppantott a jogarral. Rendszerint elfeledte, ■ hogy mit mondott fél perccel előbb, de éppen ez volt a jó. Meghajolt az akácok felé, s balkeze nagyújját lefelé fordította. Az akácok voltak a hadvezérei, de a hadseregről ritkán beszélt, a háborúról pedig soha. Leggyakrabban ezt ismételgette:

— Az én vezéreim némák és mozdulatlanok. Vilmos császár pedig gazember.

Egyik forró nyári délután a koronáját kérte. Odaadtam az elnyűtt, zsírfoltos kalapot.

— Gyerünk! — mondta.

— Hova fennség?

Zavaros szemében furcsa csillogás lobogott.

— Vadászbál... - mondta tűnődve — tánc... muzsika — leüli a küszöbre - Uraim! Kezdhetjük . .. kezdhetjük...

Tapsolt. Melléültem. A keze kissé reszketett, a szemöldöke is megmegrándult. Furcsán, szokatlanul, nehezen lélegzett.

— Milyen szépen táncolnak - szeme az üres udvarra meredt. — Hercegnő!... szabad a karját?

Rólam teljesen megfeledkezett. Király volt, aki vadászbált rendez, és hercegnővel táncol. Az udvar közepére ért és forogni kezdett. Lábát fel-fel emelte, jobb karját kitartotta, fejét hátra vetette, s pörgött lehúnyt szemmel a söprétién udvaron. Arcára apró izzadságcseppek gyűltek, s összekeveredve a felvert porral vékony csíkokat rajzoltak a ráncok közé. Rongyos köpenye, mint óriási denevérszárny lebegett utána. Hangosan lihegett, szája szögletén rózsaszín buborékok törtek elő, amikor végre megállt. Meredt szemmel nézett valahová, az ismeretlen felé, léoni akart, de lába elbotlott, s végigvágódott a porban. Szép, öreg arcára rátapadt a homok. Fel akart állni, de mozdulata lassú volt, erőtlen, keze görcsösen markolta a homokot. Nyütt köpenye lecsúszott a válláról.

A délutáni forróságban tikadtan lógtak az akác levelei. Lágy csend ült az udvar felett. A bolond király előkotorta pipáját, ott az udvar közepén, rátömött^-meg gyújtotta, mélyet szívott belőle, aztán szó nélkül hanyatvágódott. Kezéből kiesett a pipa, s nyitott szájából kígyózva szállt felfelé a füst, lehelettől nem sodorva ...

G. S.

® A kijevi opera 230 tagú együttese Jugoszláviába érkezett, hogy a Don Quijotte című táncjátékkal megkezdje vendégszereplését Belgrádban.

© Fiatal operaénekesek nemzetközi versenyét rendezik meg június végén és 'július elején Szófiában.

3 Százezer gyermek tanul zenét jelenleg Magyarországon. A fővárosban 200 helyen 13 000 gyermek vesz részt zenei oktatásban.

— Engedje meg, hogy megcsókoljam, nagyságos asszony!

Olyasféle hang hallatszott, mint amikor' egy svábot kettéharapnak, és az erkölcstelen sündisznó, azt hívén, hogy cimborája vadászik a szobában, kimerészkedett rejtekhelyéről, éppen a hosszúhajú teremtés lába alá.

A hosszúhajú megijedt, felugrott. A sörtehajú igyekezett megnyugtatni, hogy csak egy sündisznó van a szobában, már meg is találta.

— Kérem, vigye ki a folyosóra —, rimánkodott a hosszúhajú.

Sztránszky úr hősi elszántsággal az erkölcstelen sündisznó mellett termett, és ügyet sem vetve tüskéire, kicipelte a folyosóra.

Mikor vissza akart térni a szobába, az ajtót zárva találta.

0 — Nyissa ki, nagyságos asszony!

— Menjen csak szépen a szobájába! — hallotta az erkölcstelen sündisznó a hosszúhajú teremtés hangját. — Magamra zártam az ajtót. Inkább a testvére leszek!

Ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket az erkölcstelen sündisznó ebben az életben hallott, mert a sörtehajú úriember tehetetlen haragjában kásává tiporta. így pusztult el az erkölcstelen sündisznó az erények minden bajnokának örömére, áldozatul esve bűnös szenvedélyének.

Amikor a vendég eloltotta a gyertyát, az erkölcstelen sündisznó elszomorodott, s egy sarokban gomolyagba göngyölödve várta a reggelt, amikor ismét meglesheti a panyókára vetkőzött embereket.

Néha megtörtént, hogy a szállodába tévedt utas éjszaka gyertyát gyújtott és cipővel verte agyon a szoba falán korzózó poloskákat (acanthia lectularia). Az erkölcstelen sündisznó izibe odafutott, ahonnan legjobban láthatta a káromkodó vendég alsónadrágját. Pedagógusok számára ez az eset valóban iskolapéldája az erkölcsi züllésnek, hisz a sündisznó még alig volt másfél éves.

Egy ízben a vendéglős nyomába szegődött, aki az egyik szobába bort vitt fel. A sündisznó a kér evet alá rejtőzött és csak akkor bújt elő megint, amikor a vendéglős már elment. Két embert látott, egy sörtehajút és egy hosszúhajút. Meglepte, hogy egy szobában egyszerre két ember van. Mindketten fel voltak öltözve. A gyalázatos sündisznó megbújt a sarokban és várta, mikor hallja a levetett cipők koppanását. Addig is buzgón hallgatódzott.- Rettenetes dolog ez, Sztránszky úr.

— Ugyan, nagyságos asszony!

— Nem, ezt sohasem gondoltam volna magáról, Sztránszky úr. Menjen szépen a szobájába, reggel majd valahogy megmagyarázom a férjemnek, hogy miért nem aludtam ma éjszaka a fürdőhelyen. Talán nem tudná, hogy az asszonynak legdrágább kincse a tisztessége? Nem lett volna szabad hagynom, hogy idáig jussunk! Azt hittem, ártatlan kacérkodás az egész, férjem legjobb barátjával... szegény férjem is így gondolhatta, hisz készségesen megengedte önnek, hogy elkísérjen a mai kirándulásra. Az ön becsülete ugye nem engedné, hogy visszaéljen férjem bizalmával? Válaszoljon, Sztránszky úr! Visszaél vagy nem él vissza? Jaj, hogy sajnálom magát, szerencsétlen barátom!

Az erkölcstelen sündisznó hallotta, hogy a hosszúhajú teremtés keservesen sóhajt, a sörtehajú pedig kétségbeesetten így szól;

Egy vidéki szállodában élt egy sündisznó (erinaceus europeus), amelynek hivatása az volt, hogy összefogdossa a svábbogarakat (periplaneta orientalis). Sajnos, ez a sündisznó erkölcsteleif, elvetemült teremtés volt, és ahelyett, hogy rendes és szorgalmas sündisznóhoz illőn céltudatos vadászatot folytatott volna a svábbogarakra, mindig éppen csak annyit fogott össze belőlük, amennyi elég volt a jóllakásához. Szabad idejében különféle illetlen kedvteléseknek hódolt, így például alkoholista lett és megitta a svábok vesztére lavórba öntött sört. A szeszes ital hatására egyre inkább kibontakozott érzékisége, a haszontalan sündisznó minden adódó alkalommal beszökött a vendégszobákba és kíváncsian nézte, hogyan vetkőznek le a szállóvendégek és hogyan másznak be az ágyba.

E nemtelen tevékenysége közben szeme ferde szenvedélytől csillogott, és egyre inkább elhanyagolta hivatalos kötelességeit, bár a császári és királyi közoktatásügyi minisztérium június 25-én kelt 13 914 számú döntésével a középiskolák számára jóváhagyott természetrajzi tankönyvben az áll, hogy a sündisznó igen falánk állat, valóságos jótétemény olyan lakásban, ahol élösdiek tanyáznak, mert rövid idő alatt kiirtja a svábbogarakat, tücsköket, egereket, csigákat, békákat, egyszóval kígyót-békát, tücskötbogarat; éjszaka vadászni szokott, vagyis ébren őrködik a lakás gazdáinak zavartalan álma fölött.

Az erkölcstelen sündisznó fütyült a fentebb idézett alapvető tudományos mű gondos tanulmányokon alapuló megállapításaira, felőle zavartalanul szaporodhattak a svábbogarak, az egerekre ügyet se vetett, élvezettel hallgatta a kályhasutban ciripelő tücsköket és napról-napra falánkabb szemmel bámulta a pongyolában éjszakai nyugalomra térő embereket. Vétkezésüket szomjasan ügyelte a szoba valamelyik zugából, és ha valamelyik utasember levetette hálóingét, az erkölcstelen sündisznó szeme ragyogott az örömtől, boldogan csattogtatta fogait és disznóormányhoz hasonló pofáját érzékiesen csücsörítette.

Qfyalabl ajlól nt/ilóll