Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-06-05 / 45. szám
A répa és a kukorica ápolásának agrotechnikai irányelvei ! Minden agrotechnikai ténykedés során figyelemmel kell kísérnünk a növény életét és fiziológiai vonatkozásait. Még a legtökéletesebben elvégzett agrotechnikai beavatkozás sem hozza meg a kívánt eredményt, ha ezt a munkát sablonszerűén végezzük. Ez sok esetben egyenesen gátlólag hat a növény fejlődésére és a növény sorvadását, illetve fejlődésbeni visszamaradását eredményezheti. Vizsgáljuk meg két legfontosabb kapásnövényünket, a répát (úgy a cukorvalamint a takarmányrépát) és a kukoricát, s állapítsuk meg azok kapálásának módját, tekintettel gyökérrendszerük eltérő fejlődésére, és a növény ápolásával kapcsolatos kívánalmakra. Megművelésük eltérő szükséglete már abljól is kitűnik, hogy mindkét növény bizonyos más termelési körzet tipikus növénye. Míg a kukorica a kukoricatermesztési körzetek uralkodó növénye, amely a szárazabb és melegebb éghajlatot, és a könnyebb jellegű talajokat kedveli, addig a répa a kevésbé száraz, kiegyenlítettebb csapadékviszonyokkal bíró és kevésbé meleg vidékek domináló kapösnövénye. Jelentőségüket mi sem domborítja ki jobban, mint az a tény, hogy a termesztési körzeteket e növények szerint nevezték el. A KUKORICA GONDOZÁSA A kukorica termesztési területének jellegzetességei a szárazabb klíma, az egyenlőtlenül elosztott csapadék, a magasabb átlaghőmérséklet, a könnyebb jellegű talaj, az alacsonyabb tengerszint feletti magasság, s ezek egyben útjelzői is azon agrotechnikai behatásoknak, amelyeket termesztésükkel kapcsolatban szükséges alkalmaznunk. A kukorica esetében a talaj nyári tápanyagellátása a trágyának középmély keverő szántással történő alászántása és gyűrűs hengerrel való hengerezése, az ormos felszínre képzett őszi mélyszántás mind a tenyészidőszakon kívül történő talajvíz gazdálkodást és a szervestrágyának megfelelő bomlási módját és időpontját célozza. A tavaszi simítózás és az ezzel egyidejűleg végzett fogasolás a télen át gondosan tárolt talajnedvesség hatásosabb megőrzését, a gyomirtást és a megfelelő magágy előkészítését hivatott szolgálni. Minél nagyobb a vetésre használt kukorica magja, annál mélyebbre vethetjük azt. A vetési mélység még a legnagyobb szemű kukorica esetén sem haladhatja meg a 8 cm-t. A kukorica ápolása semmivel sem jelent csekélyebb gondot és nem igényel kisebb szakértelmet, mint annak talajelőkészítése és vetése. A kikelt kukorica első ápolási munkája — függetlenül attól, hogy vetés után hengerezték-e a talajt vagy sem — a fogasolás. Megemlítjük még, hogy a kukoricát vetése után csak kivételesen javasoljuk hengerezni (futóhomok, tőzeges talajok, tavaszi szántás esetén), mivel az említett mélységbe vetett és előzőleg jól ápolt talajok esetén mindig található annyi nedvesség, amennyi a kukorica vetőmagjának csírázásához szükséges. A kukorica fogasolása részben a talaj hajszálcsövességének megszüntetését, másrészt pedig a magról kelő gyomok eltávolítását célozza. A fogasolást akkor kell végezni, amikor a növény elérte az 5—6 cm-es magasságot és nem áll fenn földdel történő betakarásának veszélye. A harmat felszáradása előtt fogasolni nem szabad, mert ha nedves hant esik a kukorica tölcsérszerűen fejlődő levél-1963. június 5. hüvelyébe, a növény elsárgul és könnyen elpusztul. Leglényegesebb növényápolási munka a sarabolás és a kapálás, amely műveletek végzésekor követik el termelőink a legtöbb hibát. A kukorica ugyan mélyen gyökerező növény, amely víz és tápanyagkészletét jelentékeny mélységű talajrétegből fedezi, mégis tápanyag és vízfelvevő gyökereinek nagy részét a talaj felszínével párhuzamosan fejleszti ki, s ha ezek a mélyebbre hatoló gyökerek rovására megerősödnek, úgy jórészt átveszik azok szerepét. Ha az idő aszályossá válik és a talaj felső rétege kiszárad, ezen oldalgyökerek nem tudják teljesíteni víz- és tápanyagfelvevő feladatukat, mivel a kiszáradt talajban az ásványi sók nem oldódnak fel. Ilyenkor a kukorica fonnyad, levelei összesodródnak, hogy így párolgási felületüket csökkentsék, s ha a szárazság hosszabb ideig tart, termést sem hoznak, vagy meddő szem nélküli csöveket fejlesztenek. Ennek megakadályozását célozza a felszín alatt terjeszkedő oldalgyökerek elvágása és annak elősegítése, hogy a a kukorica oldalgyökereit mélyebben fejlessze ki, abban a rétegben, amely még tartós szárazság esetén sem szárad ki annyira, hogy a növény víz- és tápanyagfelvételét ne biztosítaná. A kukorica első és egyben legmélyebb sarabolása tehát az aszály elleni védelem leghathatósabb eszköze. Évek során át kísérleteztem ezen eljárással és száraz esztendőkben az így sarabolt, vagy kapált kukorica termése mindig messze meghaladta a sekélyen kapált kukorica terméshozamát. Az első sarabolást vagy kapálást, annak mélységét illetően, a további kapálás vagy sarabolás meg nem haladhatja. Az első mély sarabolással kezelt kukorica ezen lényeges operatív beavatkozásra erősen reagál, és szinte napokig azt a látszatot kelti, hogy a kukorica elpusztul. Néhánynapi fonnyadás után azonban, mihelyt az új gyökerek képződése megtörténik, a kukorica gyorsan magához tér, és rövid fejlődési visszamaradását hamar behozza. Az ilyen operációt a növény fiatal, zsenge korban könnyen átéli. Nagyobb a veszély akkor, ha az első sarabolást sekélyen végezzük, és a későbbi mély sarabolással vágjuk el a már erőteljesebben kifejlődött növény sekélyen elhelyezkedő gyökereit. Ilyenkor a fejlődési visszaesés hosszantartó és többé be nem hozható késedelmet, valamint ezzel összefüggő terméscsökkenést eredményez. Helyes eljárással a sarabolások vagy a kapálások mélysége sohasem haladhatja meg az első kapálás mélységét. Sokan félnek az első operatív beavatkozástól, de aki ezt már egyízben megpróbálta, az soha el nem hagyja. A kukorica sarabolásának és kapálásának ideje elérkezett. Hasznossá válik, ha termelőink az elmondottakat figyelembe veszik. Állításomat gyakorlatilag is igazolhatják Bádice község lakói, akik egy ottani előadás kapcsán magukévá tették a kukorica sarabolásának, illetve kapálásának fentebb elmondott módját és parcellájukat kétfelé osztva egyik részét a régi megszokott módon, másik részét pedig az új módszer szerint kapálták, s az utóbbível úgyszólván kétszeres terméseredményt értek el. Célszerű lenne, ha minél többen kipróbálnák e módszert a vidékük talaj- és éghajlati viszonyaik között és az elért eredmény alapján járnának el a továbbiak során. A RÉPA ÁPOLÁSA Másik fontos kapásnövényünk a répa. Elsősorban a nagy mértékben termesztett cukorrépa, másodsorban pedig a jelentékenyen kisebb területen termesztett takarmányrépáról van szó. A répatermesztés területe már több és egyenletesebben elosztott légköri csapadékot, aránylag magasabban fekvő területeket, középkötött vagy kötött talajokat, s kisebb évi átlagos hőmérsékletet kíván. A répatest mélyen hatol a talajba, ezért mélyen lazított, vízzel és növényi tápanyaggal bőven ellátott talajt igényel. A répa nem nélkülözheti sem az őszi mély- vagy mélyítő szántást, sem a nyári istállótrágyázást. A répa oldalán fejlesztett hajszálgyökerek a víz és tápanyag felvevők, s ezek nem állják a sérülést. Minthogy e hajszálgyökerek oldalt fejlődnek és részben behálózzák a sorközök területét, olyan talajporhanyítási és gyomirtási műveletet kívánnak fejlődésük közben, melyek ezeket nem károsítják meg. Ha ez nem így történik, a répa fejlődésében visszamarad. A répasarabolás, illetve kapálás tehát épp ellenkező irányelvekből kell kiinduljon a fentebb elmondottak következtében, mint a kukorica sarabolása. Itt az első sarabolást, illetve kapálást úgy kell elvégezni, hogy a sarabolökések a répasorokhoz egészen közel érjenek és ezzel úgyszólván az egész sorközt magukba foglalják. Természetesen ez a művelet csakis sekélyen 1—2 cm-es mélységben végezhető. A második sorközi sarabolás (kapálás) már nem foglalja el az egész sortávolságot, hanem annak legfeljebb J/3-át, viszont e sarabolás mélysége már nagyobb és eléri a 4—5 cm-t. A harmadik sarabolás (kapálás) alkalmával még jobban szűkíteni kell a sorközök porhanyításának szélességét, és a mélységet 5—8 cm-re növelni. Tehát a sarabolások száma szerint növekszik annak mélysége, de csökken szélessége. Ilyen sarabolás során nem áll fenn az a veszély, hogy a sorközökbe növő répatest hajszálgyökerei a növény ápolásakor megsérülnének. Minél sekélyebben vetettük el a répamagot (ami a répa helyes művelése szempontjából elengedhetetlen) annál gyorsabban és sekélyebben kell elvégezni az első sarabolást. Újabban igen eredményesen alkalmazzák a kikelt és normális levelet kialakított répa könnyű repceboronákkal történő boronálását is. Előnye a sarabolással szemben az, hogy teljesen megporhanyítja a talajt a sorközökben és a sorokban egyaránt, s ezzel nemcsak a nedvesség megőrzését, de gyom irtását is biztosítja. Fontos ilyenkor a fogasolás időpontjának helyes megállapítása. A répa és a kukorica ápolási munkálatainak idejében történő végzése igen fontos, mivel az a tenyészidő alatt történik, amikor részben a hosszú nappalok, a magasabb hőmérséklet, a termelt növény és a gyomok párolgása révén nagy a vízveszteség, különösen a gyomok vízszükséglete nagy, ami veszélyezteti a termés eredményét. Az elmondott irányelveket kísérletekkel már ismételten ellenőriztük, amelyek kétségen kívül igazolták azok helyességét. Dr. Frideczky Ákos mérnök, a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola tanára
