Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-16 / 5. szám
Emeljük a téli tojástermelést Milyen korú tyúkokat tartsunk? Felmerülhet az a kérdés, hogy az ólazott állományt meddig tartsuk? A téli tojástermelés fokozása elsősorban gazdasági cél, ezért a választ a gazdaságosság vizsgálata adja meg. Ebből a szempontból fontos számbavenni, hogy a tojástermelés a tojók kora szerint hogyan alakul. Nagyüzemi viszonylatban elfogadható termelési szint esetén az éves tojéshozam abszolút mennyisége a második évben mintegy 20—25 százalékkal csökken. A gazdaságosság vizsgálatának egyik lényeges tényezője, hogy a tojáshozam növekedésével a felhasznált takarmány mennyisége nem nő arányosan. Ez azt jelenti, hogy nagyobb tojáshozam esetén csökken az egy tojás előállítására felhasznált takarmány mennyisége. Általában a tojáshozam növekedésekor takarmánymegtakarításra számíthatunk. Az állatok korát tekintve, itt -is az első éves állomány javára billen a mérleg. Lemon és Lee vizsgálatainak eredménye szemléltetően bizonyítja ezt. Egy tucat tojásra felhasznált takarmány kg-ban: Első évben 3,0 Második évben 4,0 Harmadik évben 5,5 Feltétlenül előnyt jelent az egy éves tartás számára az is, hogy gyorsabb az állománycsere. Igaz ugyan, hogy így az összes felnevelési költség ezt az egy évet terheli, viszont a jércék akkor kezdenek el tojni, amikor a tojásárak a legkedvezőbben alakulnak, a másodéves tyúkok termelése pedig a vedlés miatt többnyire szünetel. így egyértelmű lehet az a megállapítás, hogy a gyakorlatban feltétlenül a jércetartásra, az egy éves állománnyal történő termelésre kell berendezkedni. Szakszerűen takarmányozzunk A növendékállatok nevelésében a szabad, edző tartás előnyös, s ez az általános. A takarmányozás menetrendjében tehát ezt kell kiindulópontnak tekinteni. Beólazáskor meg kell teremteni a fokozatos átmenetet a két takarmányozási rendszer között. Ez az időszak egyben az állatok termelésre történő felkészítésének szakasza is. Sokan megfeledkeznek ugyanis arról, hogy amint pl. a tehenet a laktációra, úgy a tyúkokat a tojástermelésre időben fel kell készíteni. Ez azt jelenti, hogy gondoskodni kell a fokozatos átmenetről, a jércék 10—11 százalékos emészthető fehérje tartalmú takarmányáról, a termelésben levő állatok számára szükséges 16—17 °/o emészthető fehérje tartalmú takarmányra. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az állatok ivarérettségük elérésének időpontjára még korántsem érik el fejlettségben a végső határt. Az etetett takarmánymennyiség ugyanis nemcsak a növekvő tojástermeléshez, hanem a test szövetállományának további növeléséhez is szükséges. Igaz, hogy ez a körülmény az össztakarmányfelvételt növeli, ennek ellenére á nagyobb hozam következtében, az elsőéves állomány takarmányértékesítése mégis jobbnak bizonyul. A tojótáp összetétele %-ban: kukorica 50,5 korpa 10,0' búzacsíra 2,0 extrahált (szója-, földi dió-J dara 22,0 vegyes állati fehérje 3,0 halliszt 3,0 szárított takarmányélesztő 1,0 takarmánymész 5,0 ásványi anyag 1,5 vitamin 2,0 100,0 Télen még ehhez speciális silót adunk a vitaminok pótlására. Nagyhozamú állományról lévén szó, különösen a takarmánymész adagolása fontos, miután köztudomású, hogy a héj súlya a tojás súlyának 10—12 °/o-át teszi ki, aminek 93,7 %-át kalciumkarbonát alkotja. Egy tojással tehát mintegy 5—6 gramm mész ürül ki a szervezetből. A mesterséges-megvilágítás szerepe és alkalmazása A takarmányozásnak, mint az őszi és téli tojástermelés növelése egyik módszerének szerepe tehát bizonyos mértékben leegyszerűsödött. Ez azonban nem mondható el a hozamnövelés egy másik lényeges tényezőjéről, a termelés és a fényhatás, azaz a tojáshozam alakulása és mesterséges megvilágítás közötti öszszefüggésről. Abban minden külföldi és hazai tapasztalat megegyezik, hogy a rövidülő nappalok mesterséges világítással történő meghosszabbítása nagyobb tojáshozamot eredményez. A módszer alkalmazása tekintetében azonban — tehát, hogy mennyi fény szükséges, mikor világítsunk stb. — meglehetősen eltérőek a vélemények. Mennyi legyen tehát ez a fény? Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a legjobb eredmények 13—14 világos órával érhetők el. Ez úgy értendő, hogy a természetes világosság időtartamát mesterséges megvilágítással 13—14 órára kell kiegészíteni. Ha a világos órák száma ennél kevesebb, a tojástermelés jelentősen csökken, ha viszont több, akkor a tojástermelés nem, vagy alig változik, ugyanakkor a többletráfordítás lényegesen emelkedik. Ennél hosszab megvilágítást egyes külföldi nagyüzemek csak teljesen zárt, ablaktalan épületben alkalmaznak. E megvilágítási módszer előfeltétele, a külvilágtól teljesen függetlenített épület. Jelenlegi viszonyaink között reggel, este vagy mindkét alkalommal történik a világítás. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ilyen szempontból a megvilágítás időpontja nem befolyásolja a termelést, tehát elvileg mindegy, hogy melyik változatot alkalmazzuk. Gyakorlatilag azonban — s ezt a költségek szabják meg — ez nem mindegy. Amennyiben az esti világítás mellett határoztunk, gondoskodni kell arról, hogy az alkonyatot, ami az állatokat arra készteti, hogy az ülörúdra vonuljanak, mesterségesen oldjuk meg. Ez viszont meglehetősen költséges. Ha az esti és reggeli világítás kombinációját alkalmazzuk, a költség csak növekszik. Marad tehát a reggeli világítás. Ez a mezőgazdasági üzemben szervezési szempontból is könnyebben bevezethető, a tyúkok természetes ösztönének is megfelel és technikailag, egyszerűen megoldható feladat. Nem kell ellenállásrendszert beiktatni, a fénycsökkentés átmenetének biztosításához elegendő egy fokozatkapcsoló, amelyet megadott időpontban az éjjeliőr kezel. Az égőket a természetes kivilágosodáskor kapcsoljuk ki. A világítás időtartamára és egyben kezelésének időpontjára vonatkozóan a legjobb irányszámok: hónap időtartam órában augusztus 1 szeptember 2 október 3 november 4 december 5 január 4 •február 3 március 2 A természetes kivilágosodás időpontjából a fenti számokat levonva megkapjuk, hogy mikor kell kezdeni a mesterséges megvilágítást. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy eredményre csak úgy számíthatunk, ha a leglényegesebb követelménynek, a rendszerességnek és a pontosságnak eleget teszünk. Ellenkező esetben feltétlenül termeléscsökkenés jelentkezik. A megvilágításhoz szükséges fénymennyiséget 18,5 négyzetméterként egy 40 W-os égővel biztosítani tudjuk. Az égőket úgy kell elhelyezni, hogy a fény a trágyaakna felületét, vagyis az ülőrudakat és az etetőteret egyenletesen érje. Amennyiben nem így járunk el, az állatok vagy reggel jönnek le vonakodva az ülőrudakról, vagy pedig este nem akarják elhagyni az etetőteret. Este célszerű tyúkonként 1—2 dkg szemes eleséget szórni az alomba, hogy az állatok „munkanapijának reggeli kezdetét elősegítsük. Ezt a tyúkok megszokják és a világítás bekapcsolásakor rögtön lejönnek az ülőrudakról. Ez egyúttal selejtezési lehetőséget is biztosít, mert a beteg állatok egyáltalán vagy csak igen lassan hagyják el az ülörudakat, s a gondozó le tudja emelni őket. Az állatok zavartalan termeléséhez hozzátartozik a nappali fényerősség állandó figyelemmel kísérése is. A rövid nappalú téli hónapokban előfordul, hogy erősen borús vagy ködös az idő. Ilyenkor tovább kell világítani. Fontos a nagy termelőképességű fajta Az eddig leírt módszerek alkalmazásához úgy kell megválasztani a beállításra kerülő állományt, hogy annak a már örökletes alapjában rejlő termelőképessége is feltétlenül magasabb hozammal válaszoljon a nagyobb ráfordításra. Ahhoz, hogy ilyen állománnyal rendelkezzünk, komoly tenyésztői munkát kell kifejteni. E munkának ki kell terjednie az ivarérettség és a téli tojástermelés összefüggésére, az ivarérés, a testnagyság, a tojássúly, valamint a téli szünetek örökletességének vizsgálatára. Köztudomású, hogy az ivarérés időpontját a már felsorolt tényezőkön kívül, öröklődő tulajdonságok is befolyásolják. Ugyanazon fajtán belül, azonos keltezésből származó, hasonló körülmények között tartott és takarmányozott állatoknál az ivarérés idején eltérések mutatkoznak, amelyek az örökletes alapban rejlő különbségekre vezethetők vissza. Tehát olyan családokból neveljünk úgy jércéket, mint kakasokat, amelyek ivarérése 160—180 nap (könnyű testű fajtáknál), illetve 180—200 nap (nehéz testű fajtáknál) között volt. Az ivarérés és testsúly között pozitív összefüggés van. A korai ivarérésű fajták és egyedek általában kisebb súlyúak, míg a nagyobb testsúlyúak ivarérése eltolódik. Ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy rendszeres szelekciós
