Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-05-13 / 38. szám

A lapunk hasábjain fél évig folytattunk vitát, a Falusi ifjúság és a mezőgazdaság címen. Szerkesztőbizottságunk megállapí­totta, hogy az ankétünk hasznosnak bi­zonyult, mivel a hozzászólók többsége helyesen mutatott rá azokra az okokra, amelyek miatt a falusi ifjúság idegenke­dik a mezőgazdaságtól s ugyanakkor ja­vaslatokat tettek az ifjúság megnyerésé­nek módjával kapcsolatban. A legtöbb cikk a helyi problémákból és lehetőségek­ből indult ki, ezért sok községben történ­tek intézkedések abból a célból, hogy kedvezőbb körülményeket teremtsenek az ifjúság számára. Az írásokat elbíráló bizottság is be­fejezte munkáját és a sok jó hozzászólás közül kiválasztotta a legjobbakat és azok íróit jutalmazta meg szerkesztőségünk a pályázatra kitűzött díjakkal. A jutalom­tárgyakat az alábbi sorrendben osztottuk szét: 1. díjat nyert: Mészáros Ágnes, Trávnik, okr. Komárno (magneto­fon) 2. díjat nyert: Palágyi Lajos, Bratislava (Flexaret Vila fényképe­zőgép) 3. díjat nyert: Szalay Gyula, Bajany, okr, Trebisov sportkerékpár) 4. díjat nyert: Zsebík Sarolta, Bratislava (táskarádió) 5. díjat nyert: Kertész Pálné, Veiké Ka-: pusany, okr. Trebisov (he-, gedü) 6. díjat nyert: Kása Mihály, Zem. 016a, okr. Komárno (sakk-kész-, let) 7. díjat nyert: Kurucz Nándorné, Iza, okr. Komárno (sakk-készlet) (A nevezettek megérdemelt jutalmukat már átvették.) Mészáros Ágnes Palágyi Lajos Zsebík Sarolta Szalay Gyula Kurucz Nándorné Kása Mihály Jó úton haladnak A Sári patak csobo­gása és a dalos mada­rak köszöntik a Zelie­­zovcei Állami Gazdaság kertészeti csoportját. Hegedűs Kálmán fő­kertész ismerősként üd­vözöl. Büszkén kalauzol a 45 hektáros kerté­szetben. Tizenkét év óta kertészkedik itt és a csoport tagjai közül sokan már egy évtizede foglalkoznak a zöldség­­termesztéssel. Máté Ilo­na, Baranyai Ágnes, Ba­ranyai Jolán, Sztruhár Irén, Virágh Irma, Csen­­key Ernő, Vank Sándor, Saliga János, Muzslai Ferenc és Bozsó János mind, mind lelkiismere­tesen dolgoznak. Az asszonyok szor­galmasan palántáznak. Hatvanezer karalábé és káposztapalánta hajla­dozik a szélben, öt hektáron hagymát ka­pálnak. A kertészet 50 hektárra öntöző beren­dezést kap, a víztároló munkálatai máris jó ütemben folynak. Har­mincezer koronás költ­séggel öltözők, mosdók, iroda- és raktárhelyi­ségek épülnek. A ker­tészet jó úton halad. BRATISLAVA BUDAPEST Andriskin József (Komárno)-ff A bő termés érdekében. Har­mincöt komplexbrigád működik a ga­­lántai járásban, amelyeknek tagjai teljes mértékben magukévá tették a talaj termőerejének rendszeres után­pótlását. Így például a Tornőci Nagy­hizlalda komplexbrigádja ennek alap­ján 360 mázsa cukorrépát, 50 mázsa morásolt kukoricát és 70 mázsa lu­cernaszénát akar betakarítani hektá­ronként. (kfg) if Szorgalomból jeles. A kalnái szövetkezetesek a hosszú tél rendkí­vüli időjárása következtében 200 hek­tárnyi búzát és takarmányfélét kény­szerültek kiszántani. Ezt jórészt ta­vaszi árpával pótolták. Május elsejé­ig befejezték a tavasziak vetését — a silókukorica kivételével. Dicséretet érdemelnek: Uhnák István, Kiss Mi­hály, Mészáros Pál, Mihály János traktorosok, akik fáradságot nem kí­mélve éjjel-nappal felváltva dolgoz­tak lánctalpasaikkal. A legjobb ered­ményt a kerekes traktoron Kanalas János és Bognár István érték el. (Kúcs Gyula, Dolná Seü) if Kacsások. A Slovenské Pole-i Állami Gazdaság kacsa-törzsállománya 2000 darab. A tojásokat a gazdaság keltetőjében keltetik ki. Az előirány­zott tervet 10 000 naposkacsa kelteté­sével akarják a keltető dolgozói megtoldani. A tervezett kacsakeltetési százalék elég magas: 100 tojásból 65 helyett 70 kiskacsa kel ki. (Mécses J., Galánta) if Két traktoros 100 hektárt. A te­sedikovói szövetkezetben két trakto­rost bíztak meg 100 hektárnyi kuko­rica gépi ápolásával. Ezáltal szeret­nék a lehető legkisebbre csökkenteni a kézimunkákat a kukoricatermesz­tésben. Egyidejűleg a tervezett 362 hektáron átlag 50 mázsás hektárhoza­mot akarnak elérni, (kfg) ic Sarabolják, egyelik. DomaSán a kedvező időjárás következtében már sarabolják a 60 ha cukorrépát, s meg­kezdték az egyelést is. Sőt, már a ku­korica sarabolására (192 ha) is sor került. Ugyancsak szépen fejlődik a korai burgonyájuk, amelyet előcsíráz­tattak. A húsz hektárnyi burgonyát öntözik majd, hogy minél előbb ad­hassanak új burgonyát a dolgozók asztalára. (Andriskin J., Komárno) is Főleg a takarmányféléket! A Ko­súti Állami Gazdaság hidaskürti rész­lege komplexbrigádjának tagjai a hektárhozamok növelése érdekében jól kihasználják majd az öntözőbe­rendezéseket. Elsősorban az évelő­takarmányokat és a cukorrépát öntö­zik. (kra) if Pecsenyecsirke a piacon. A Pustá Ves-i Állami Gazdaság királyfai részlegének baromfitenyésztői a na­pokban adták piacra az idei kelésű 900 darab kilós pecsenyecsirkét, s a következő hetekben újabb 900 kerül piacra. Három hónap múlva pedig közel 2000 pecsenyekacsával lepik meg a fogyasztókat. (Belányi J., Nitra) if Műszárítás. A Horné Saliby-i szövetkezetben elsőrendű kérdés a takarmány termesztés. Herealávetésük több mint 240 hektárnyi, takarmány­cukorrépából, takarmánykelből és ta­karmánysárgarépából pedig 33 hek­tárnyit vetettek. Több mint 400 hek­táron a szálastakarmányt mestersége­sen szárítják, ha eljön az ideje, (kaf) Kedd: 8.05 Reggeli szimfonikus ze­ne. 9.10 Tánczene. 10.10 Fúvószene. 11.15 Zenei apróságok. 12.05 Táncze­ne. 14.10 A zene kincsesházáből. 16.00 Gratulálunk! 17.40 Ifjú szemmel. 19.30 Népek zenéje. 20.20 Dzsessz­­zene. 21.30 Kamarazene. Szerda: 8.05 Népzene. 10.20 Ürutas­­zene. 11.20 Opera- és balettzene. 12.20 Tánczene. 13.15 A zene kincsesházá­ból. 14.20 Jól választottunk? 15.55 Nyelvi tanácsadó. 16.00 Tánczenei új­donságok. 17.30 Esztrádzene. 18.15 Közkedvelt hangverseny. 20.10 Külföl­di magazin. Csütörtök: 9.10 Óvodások műsora. 9.25 Kis hangverseny. 11.20 Közismert hangverseny. 12.05 Tánczene. 13.15 Film- és operettzene. 14.10 Nagy mes­terek műveiből. 15.10 Tánczene. 17.30 Szórakoztató zene. 18.15 Kíván­sághangverseny. 19.30 Fúvószene. 20.00 Jirásek: Gero (rádiójáték). Péntek: 8.05 Zenés mozaik. 8.30 Népek zenéje. 10.10 Fúvószene. 11.15 Keringők. 12.05 Tánczpne. 13.15 Esztrádzene. 14.00 Mit olvassunk? 14.20 Operett- és balettzene. 15.25 Tánczene. 16.15 Operettzene. 18.00 Lá­nyok, asszonyok. 18.15 Közkedvelt dallamok. 20.00 A kék hullámon. Szombat: 8.05 A zene történetéből. 9.10 Tánczene. 11.20 Operett ka­leidoszkóp. 12.05 Tánczene. 13.15 Kí­vánsághangverseny. 13.55 Pionír-dél­után. 14.30 Ifjúsági rádiójáték. 17.30 Népzene. 19.30 Szórakoztató zene. 20.00 Rádiójáték. 21.30 Dzsessz-zene. Vasárnap: 8.40 Gyermekvilág. 9.00 Élő szóval... 10.00 Halhatatlan dal­lamok. 11.00 Mindenki kedvére. 13.00 Falusi vasárnap. 14.00 Panoráma. 16.00 Tánczene. 18.00 Szórakoztató zene. 19.30 Esztrádzene. 20.00 Zenés komédia. 22.15 Johanes Brahms-hang­­verseny. 1963. május 13-tól május 19-ig A CSEHSZLOVÁK RÄDIÖ MAGYAR NYELVŰ ADÄSA Kedd: 7.00 Hírek. 7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 In­dulók. 12.50 Külpolitikai kommentár. 15.00 Hírek. 15.10 Népi együttesek műsorából. 15.30 Pionír műsor. Szerda: 7.00 Hírek. 7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Magyar népi muzsika. 15.00 Hírek. 15.10 Operettzene. 15.30 Faluról-falura. 15.50 Hírek. Csütörtök: 7.00 Hírek. 7.50 Hírek. 10.20 Kis iskolások műsora. 12.00 Hí­rek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Ope­rarészletek. 12.45 SzJovák nyelvlecke gyermekeknek. 15.00 Hírek. 15.10 Ma­gyar népdalok és táncok. 15.30 Rá­dióakadémia. 15.50 Hírek. Péntek: 7.00 Hírek. 7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Fú­vószene. 12.40 Az iskolások műsora. 15.00 Hírek. 15.10 a Pjatnicky népi együttes műsorából. 15.30 Ezt olvas­tuk. 15.50 Hírek. Szombat: 7.00 Hírek. 7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Tánczene. 13.00 Nyitott szem­mel. 13.20 Részletek Lehár operett­jeiből. 13.30 A jogász beszél. 13.40 Tánczene. 14.00 Irodalmi műsor. 14.20 Magyar népi muzsika. 14.45 Szlovák nyelvlecke. 15.00 Szórakoztató zene. Vasárnap: 8.00 Hírek. 8.15 Mesemű­sor. 8.25 Barangolás zeneországban. 9.00 Bálint bátyó beszél. 9.10 Szóra­koztató zene. 9.30 Pionír híradó. 9.40 Magyar népi muzsika, 10.00 Elbeszé­lés. 10.10 Tánczene. 10.30 NÓi szem­mel. 10.50 Amiről beszélni kell... 11.00 Irodalmi műsor. 11.30 Esztrád­zene. 13.03 Operarészletek. Kedd: 8.10 Meseműsor. 8.50 Zene­kari muzsika. 10.10 Rádiójáték. 11.40 Népi muzsika. 12.15 Tánczenei koktél. 14.00 Könnyűzene nyugdíjasoknak. 15.10 Fúvósátiratok. 15.45 Tánczene. 16.25 Kórusok, hangszerszólók. 18.40 Horizont. 19.25 A Szabó-család. Szerda: 8.10 Reggeli hangverseny. 10.30 Operarészletek. 12.15 Tánczenei koktél. 13.15 Bach-művek. 14.20 Szó­rakoztató zene. 16.10 A barátság hul­lámhosszán. 19.05 Falusi klub. 19.25 Népzene. 20.25 Könnyűzenei híradó. Csütörtök: 8.10 Operettzene. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 10.10 Nép­zene. 10.45 Zenekari muzsika. 12.15 Tánczenei koktél. 13.05 Egy falu — egy nóta. 14.00 Operarészletek. 16.05 Lányok, asszonyok. 17.20 Vers és mu­zsika. 18.35 Ifjú Figyelő. 18.57 Ope­rett-est. 20.25 Népzene. Péntek: 8.10 Mezei patika. 8.57 Ze­nekari muzsika. 9.50 Iskolai kórusok énekelnek. 10.30 Táncdalok. 11.00 Vi­dám országjárás. 12.14 A műsort összeállították a hallgatók. 13.52 A francia forradalom dalai. 14.45 Gazda­szemmel a nagyvilág mezőgazdaságá­ról. 15.10 Fiatalok zenei újsága. 17.30 ötárai tea. 18.40 Verbunkosok. 19.00 Mi lennél, ha ...? Szombat: 8.10 Lányok, asszonyok. 10.15 Zenekari muzsika. 12.15 Tánc­zenei koktél. 14.00 Kamarazene. 15.40 Élőszőval-muzsikával. 19.00 Egy kis szórakozás. Vasárnap: 8.10 Kellemes szórako­zást! 9.05 Kiváncsiak klubja. 9.55 Édes anyanyelvűnk. 10.42 Első sze­relem (versek). 10.50 Tánczene. 12.15 Tánczene. 14.00 Néger dalok. 14.50 A podolini kisértet (rádiójáték). 15.30 Magyar muzsika. 16.05 Léhár-operet­­tekből. 17.00 Magyarország—Dánia (labdarúgómérkőzés). 17.45 Tánczene. 20.25 Ritmus és melódia. Sahyban évről-évre lelkesen köszöntik a felszabadulás ünnepét. ~A föl­­vonulók soraiban generációk találkoznak. Itt menetelnek a most ÍS éve­sek is, akik a szabadsággal együtt születtek. -hai-Hétfő: 16.45 Békeverseny. 17.30 Felfedezők klubja. 19.30 TV Híradó. 20.00 A Kioszk szerelmesei (komédia). 22.45 TV-Híradó. 23.00 Békeverseny. Kedd: 8.00 Szovjet film. 9.45 TV-érdekességek. 17.30 Gyerekműsor. 19.10 Mezőgazdasági hetilap. 19.55 Kultu­rális élet. 20.15 Kamerával Afrikában. 21.15 Kíváncsi ka­mera. 22.00 TV-Híradó. Szerda: 8.00 Matematika óra. 8.40 A Berjozka műsorá­ból. 9.20 Csehszlovák filmhíradó. 15.00 Iskolások műsora. 16.00 Óvodások műsora. 16.25 Sportközvetítés. 19.30 Brou­­cek úr kirándulásai (TV-játék). 22.00 Békeverseny. 22.30 TV Híradó. Csütörtök: 8.00 Svejk, a derék katona. 9.45 Ostravai percek. 16.10 Békeverseny. 17.30 Ifjúsági TV-liga. 19.30 TV Híradó. 20.00 Élet és tudomány. 20.30 A föld és ég között... (cseh szatirikus komédia). 21.50 TV Híradó. 21.50 TV Híradó. 22.05 Békeverseny. 22.15 Zenés szótár. Dzsessz. Péntek: 15.00 Iskolások műsora. 18.50 Ipari újdonsá­gok. 19.30 TV Híradó. 20.00 Kinematofór (film-magazin). 20.55 A nap kérdései felett... 21.05 Virág-fejtón (rövid film a virágokról). 21.15 Prágai Tavasz 1963. 22.15 Béke­verseny. 22.30 TV-Híradó. Szombat: 8.00 Tanuljunk oroszul! 8.30 Óvodások mű­sora. 9.00 Svejk, a derék katona II. rész. 10.35 Csehszlo­vák filmhíradó. 10.40 Ipari újdonságok. 16.30 Békever­seny. 18.00 Pionír-műsor. 19.00 Közkedvelt táncdalok. 19.30 TV Híradó. 19.50 A nemzetközi eseményekről... 20.10 Rövid film a férfiak figyelmességéről. 20.30 A leg­jobb években ... 21.50 TV Híradó. 22.00 Békeverseny. 22.10 A kakas elűzi a halált (cseh kalandos dráma). Vasárnap: 9.00 ítélkezzenek önök! 10.00 Gyermekfil­mek. 12.30 Vidáman! 13.00 TV „Z“ magazin. 16.45 Béke­verseny. 17.30 Gyermekműsor. 19.00 Táncdalok. 19.10 Sporteredmények. 19.30 TV Híradó. 19.50 A vasárnap verse. 20.00 A legszebb világ (cseh film). 21.30 Riportok. 22.10 TV Hírek. Kedd: 17.30 Hírek. 17.35 Iskolások műsora. 18.35 Falu­­járó kamera. 18.55 Manes csehszlovák festőművész. 19.30 TV Híradó. 19.45 Szép álmokat, gyerekek! 19.55 A sátán temploma, I. rész (NDK film). 21.15 Zeneművész a ka­mera előtt. 21.35 Parabola. 21.55 Hírek. Szerda: 10.00 TV Híradó. 10.15 A sátán temploma, I. rész. 11.35 Falujáró kamera. 11.55 Manes, csehszlovák festőművész. 12.10 Hírek. 17.50 Hírek. 17.55 Tanuljunk oroszul. 18.15 Lányok, asszonyok. 18.45 TV Világhíradó. 19.00 Szép álmokat, gyerekek! 19.10 Moliere: A nők isko­lája (vígjáték). A közvetítés 1. szünetében TV Híradó. 21.10 Az új Kairó. 21.30 Hírek. Csütörtök: 17.35 Hírek. 17.40 Beszélgessünk oroszul! 18.05 Kicsinyek műsora. 18.35 Lemezalbum. 19.05 Tele­sport. 19.30 TV Híradó. 19.45 Szép álmokat, gyerekek! 19.55 Mai vendégünk... 20.05 A jövő hét műsora. 20.10 Nagy nevettetők. 21.00 Fórum. 22.20 Hírek. TV Híradó. Péntek: 10.00 TV Híradó. 10.15 Telesport. 10.30 Mak­rancos hölgy (magyarul beszélő szovjet film). 11.55 A jövő hét műsora. Hírek. Szombat: 17.50 Hírek. 17.55 Az ember társaslény (kis­­film). 18.10 Nemzetközi Vásár (helyszíni közvetítés). 18.40 Pallas (tudományos figyelő). 19.10 Tél-coctail (filmösszeállítás a tél sporteseményeiből). 19.30 TV Hír­adó. 19.45 Hétről-hétre. 19.55 Szép álmokat, gyerekek! 20.05 Csak a fele tréfa (közvetítés a Fővárosi Operett­színházból). 22.00 Hfrek. TV Híradó. Vasárnap: 10.00 Ki miben tudós. 11.45 Négyszemközt a műalkotással (az arcmás). 16.50 Magyarország—Dánia labdarúgó-mérkőzés. Szünetben: A Magyar Hirdető mű­sora. 18.50 Tokió a XVIII. olimpia városa (kisfilm). 19.20 Esti beszélgetés. 19.30 TV Híradó. 19.50 Szép álmo­kat gyerekek! 20.00 Vasárnapi versek. 20.15 Őrsi: Epeios akció (TV-játék). 21.45 Megnyílt a Nemzetközi Vásár. 22.05 Telesport. 22.25 Hírek. Kiadja a Mázd- Érd«- 4a Vlzgazdaságl Minisztérium a Mezégazdaségl Kiadóvállalatban - Megjelenik hetente kétszer — Pészerkeaztö: Path« Károly — Szerkesztéség és kladähteatal: Bratislava, Suvorovové 16. - Telelőn: Mszerkeszt« 618 86. ezerkeaztAség 501 00. — Telefonkflzfont: 843 91, 51110 . 580 93. — BalsS vonalak: f«szerkeaz»6 helyettese: 635. Pollt. titkárság 584. mezAgazdaságl osztály 632, eglt-prop. osztály 639 szakmelléklet 519 — Nyomja a Polygreflcké závody, n. p., Bratislava, ni. Februárového vltazstva 6/d. — Terjeszti a Postai Hlrtapszolgátst eláflzetést felvesz minden postahivatal és kézbesíts. KOltöldl megrendelésekei a Postai Htrlapszolgálat — sajtéktvlteli osztály — Praha 1., ItndltSská ul. 14. Intézi. — Előfizetési díj évente 36.40 Kéé, K-10*31183

Next

/
Thumbnails
Contents