Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-04-03 / 27. szám

ÜDVÖZÖLJÜK A BARÁTI MAGYAR NÉPET A népi Magyarország 18 éve • Nagyarányú gazdasági fellendülés a szocialista államokkal folytatott együttműködés folytán • Az ipari termelés tavaly 9 százalékkal emelkedett • Sokoldalú kezdeményezés a mező­­gazdasági termelés további fellendítésére • Az idei költségve­tésnek több mint a fele beruházási célokat szolgál. * Ez év április 4-én ünnepli a szomszédos baráti Magyar Népköztársa­­(> ság dolgoz* népe a szovjet hadsereg általi felszabadításának 18. év­­< > fordulóját. A közel két évtized csak töredéket jelent a magyar nép tör­ténetében, de ha az eredményeket nézzük, példátlan előrehaladásnak, n kulturális, tudományos és gazdasági fellendülésnek lehetünk tanúi a felszabadulás óta. A szocializmus építése során egységbe forrt magyar n társadalom a közbeeső nehézségek leküzdésével olyan útra tért, amely­ről legnagyobb költői Petőfy, Ady, József Attila énekeltek és amiért már oly sok áldozatot hoztak a magyar nép legjobb fiai. Magyaror­szág ma a szocialista világrendszer fontos láncszemét képezi, a baráti JI szocialista államok közti közös politikai, gazdasági, tudományos és kul­turális együttműködésben megtisztelő helyet foglal el. A magyar népgazdaság tavalyi si­kerei igen figyelemre méltóak. Az ipari termelés a tervezettnél valami­vel nagyobb mértékben, csaknem 9 százalékkal emelkedett. Erőteljesen nőttek a társadalmi közös fogyasztást szolgáló alapok és a beruházások. Kü­lönösen a vegyipari, élelmiszeripari és a termelőszövetkezeti beruházások emelkedtek. Az újonnan megválasz­tott magyar országgyűlés éppen az elmúlt napokban fogadta el az idei költségvetést. Ennek több mint a fe­lét, összesen 58 milliárd forintot be­ruházásra és felújításokra fordítanak. A magyar ipari termelés soha nem látott fejlődtsnek indult. A magyar népgazdaság egyik leg­főbb ága. természetesen, a mezőgaz­daság. A Magyar Szocialista Munkás­párt tavaly márciusában részletesen foglalkozott a mezőgazdasági terme­lés helyzetével és többek között meg­állapította, hogy a legfőbb feladat a termelés állandó fejlesztése és kor­szerűsítése. Közel négyezer termelő­szövetkezet és 210 állami gazdaság működésével a földterület 96 száza­lékán nagyüzemi gazdálkodás folyik. Az 1962-es év folyamán a mezőgaz­dasági termelésben a gazdaságossáq elmélete tört utat. Olyan termények termelése került előtérbe, amelyek­nél magasabb hozamokat lehet elér­ni. Például a zab rovására emelke­dett az árpa és a kukorica vetésterü­lete. Ugyanakkor a kukorica vetés­területének 80 százalékát hibridkuko­ricával vetették be. A nagy szárazság ellenére tavaly valamivel magasabb volt a termelés mint az előző évben. Idén még nagyobb feladatok várnak a magyar dolgozó parasztságra. A mezőgazdasági termelést a tavalyi évhez viszonyítva 12—14 százalékkal kell emelni. Különösen a növényter­melés fellendítése szükséges. Az idei feladatok célja is az, hogy a kenyér­­gabona termelése fedezze a hazai szükségletet. Az állatállomány növe­lésének különösen a tehenek tejho­zamának további fokozásában és a vágómarha számának emelésében kell megmutatkoznia. De növekszik a ser­téstenyésztés is. Amíg 1962-ben 4600 vagon sertéshúst vásároltak fel, az Idei évben 5000 vagon sertéshús fel­vásárlását irányozzák elő. Ezen a téren több jelentős intézkedést foga­natosították, különösen kellő meny-A magyar parasztság kiváló szor­galma nagyban hozzá járul ahhoz, hogy az ország mezőgazdasági termelése állandóan emelkedik. Az idei tavaszi munkákat is időben és felkészülten kezdték. Felső képünk a Pest megyei Törtei termelőszövetkezetpől való, ahol az agronómus a mélyszántás minőségét ellenőrzi. Alsó felvételünk a Mezőhegyest Ál­lami Gazdaságban készült. A lánctal­pasok munkáját ábrázolja. Foto: CTK-MT1 nyiségű és minőségű takarmányalap biztosításával valamennyi termelő­­szövetkezetben és állami gazdaságban egyaránt. Az öntözéses gazdálkodás fejlesz­tése során idén több mint ötvenezer holdat öntöznek meg. Állandóan nö­vekszik a műtrágyagyártás is. Amíg 1961-ben 935 ezer tonna műtrágyát használtak fel, addig tavaly ez a mennyiség 1 millió 210 ezer tonnára emelkedett. A párt és a kormány elsőrendű feladatul tűzte ki a mező­­gazdaság további gépesítését. Jelen­leg több mint 50 ezer traktor, több ezer kombájn és különböző korszerű mezőgazdasági gép teszi zajossá a végtelen magyar rónákat. Ebben az évban tovább folytatódik a mezőgaz­daság gépesítése, mind hazai, mind külföldi gépekkel. Mint ismeretes, a magyar bor- és gyümölcstermelés világhírű. Az idei feladatok itt is jóval magasabbak, mint az előző években. Közel 50 ezer hold új szőlőt és gyümölcsöst létesí­tenek. Csupán vázlatosan próbáltuk fel­sorolni azokat az eredményeket és feladatokat, amelyek a magyar dol­gozó nép munkáját dicsérik és még boldogabb jövőjét biztosítják. (tg) A Szovjetunió Kommunista Pártjá­­nak XX. kongresszusa óta pár­tunk vezetésével egész szocialista tár­sadalmunk következetes harcot folytat a személyi kultusz maradványainak felszámolásáért. Ennek a harcnak lé­nyege abból áll, hogy társadalmunk életéből, az irányításból eltávolítsuk azokat a helytelen munkamódszere­ket, amelyek lehetővé tették az egyé­ni önkényt, azt, hogy egyesek vissza­éljenek a párt és a tömegek bizalmá­val. Pártunk nem egyszer hangsúlyoz­ta, hogy a személyi kultusz és az abból származó munkamódszerek ösz­­szeegyeztethetetlenek a marxizmus­­leninizmussal és teljesen ellentétben állnak a párt és az állami vezetés le­nini elveivel és módszereivel. Idegen tehát a marxizmus-lenintzmus és a szocialista társadalom számára az a gyakorlat, amikor egyesek funkciójuk­nál fogva a dolgok alapos ismerete, a választott szervek és a tömegek nézeteinek figyelembe vétele nélkül jogot formálnak maguknak arra, hogy döntsenek a párt, vagy az állam lét­fontosságú kérdéseiről. A személyi kultusz maradványai el­len folytatott következetes harccal párhuzamosán egyre inkább érvénye­sül szocialista társadalmunk életében a kollektív vezetés elve, mely a vá­lasztott szervek jogkörének kibővíté­sében, pártunk lenini munkastílusá­ban nyilvánul meg. Pártunk minden fontosabb — szocialista társadalmunk további fejlődésével kapcsolatos prob­lémát — megvitatásra terjeszt a dol­gozók tömegei elé. Pártunk Központi Bizottságának ez a lenini munkamód­szere egyben kiindulópont a helyi problémák megoldására és követendő példa minden helyi, állami és párt­szerv számára. Ebből kiindulva tehát a kollektív vezetés nem más mint olyan vezetés megvalósítása társadalmunk minden szakaszán, mely a reális valóság és a lehetőségek mély ismeretére, a szo­cialista társadalom fejlődésének ob­jektív törvényszerűségeire támaszko­dik és a szocializmus építésének problémáit úgy oldja meg, hogy figye­lembe veszi a választott szervek és a széles néptömegek nézeteit és javas­latait. A kollektív vezetés ilyen értelme­zése azonban nem jelenti azt, hogy a vezetésnek minden nézetét vagy javaslatot figyelembe kell vennie, nem jelenti azt, hogy respektáljuk a helyi vagy egyéni érdekek előtérbe helye­zésére irányuló tendenciákat. A kol­lektív vezetés elve nem jelenti a burzsoá csökevényekkel való meg­békélést, de megköveteli a kímélet­len Ideológiai harcot minden ellen, ami nem áll összhangban egész szo­cialista társadalmunk érdekeivel,, har­cot jelent a lokálpatriotizmus ellen, az egyéni érdekeknek a társadalom érdekei fölé való helyezése ellen. A másik oldalon viszont a kollektív ve­zetés elve megköveteli felhasználni és támogatni minden olyan nézetet és javaslatot, mely előre viszi a szocia­lizmus ügyét és összhangban van az egész társadalom érdekeivel. A kollektív vezetés ilyen értelmezé­sének ragyogó példája ma a művészet területén folytatott vita a Szovjet­unióban. Hruscsov elvtárs beszéde vi­lágosan bizonyította, hogy a szocia­lista demokrácia elmélyítése, a kol­lektív vezetés és a szabad vita nem jelenthet káoszt az ideológiai fron­ton és nem jelentheti azt, hogy a pártnak egyet kell értenie minden helytelen nézettel, de ellenkezőleg: a szabad vitának az alkotó marxizmus elmélyítését és a tömegek ideológiai egységét kell szolgálnia. Vonatkozik ez a társadalmi életünk minden sza­Sokat Ígérő . felajánlások Nyitrán március 20-án mintegy 200 mezőgazdaságban tevékenykedő fiatal a járási konferencián tárgyalta meg ez évi feladatait. Határozatba foglal­va, a következő vállalásokat tették: A mezőgazdaság részére meggyőz­nek 550 fiatalt, 50 000 kbm komposz­­tot készítenek, 400 ha kiterjedésű le­gelőt vesznek gondjaik alá. A nyári szünetben 2 meliorációs építkezésen kéthetenként 245 CSISZ-tag fog dol­gozni és 20 ha mezőgazdasági terü­letet öntöznek. Kiültetnek 10 000 gyü­mölcsfa-csemetét stb. Az eddigi tapasztalatok arról tanús­kodnak, hogy a Nyitrai-vidéki fiatalok be is váltják a hozzájuk fűzött remé­nyeket. Czakó Géza A Belkereskedelmi Minisztérium az üzletek és a közétkezési üzemek nyitvatartásának idejét 1963. április 14—16-a és április 26-a, illetve május 12-e között a következőképpen álla­pította meg: Április 14-én, vasárnap, a vasárnap is nyitvatartó üzletek a szokásos Äöben állnak a vevők rendelkezésére. Hétfőn, 15-én a tejcsarnokok 7—9 óráig lesznek nyitva, a trafikok 11 óráig. Kedden, 16-án a cukrász- és cukorkaüzletek zárva lesznek. A kiskereskedelmi elárusítóhelyek, közétkezési üzemek és tüzelőanyag­boltok pénteken, április 26-án úgy lesznek nyitva, mint kedden, április 27- én — szombaton mint hétfőn, 28- án — vasárnap mint pénteken, 29- én — hétfőn mint szombaton. Kedden, április 30-án minden tra­fik, étkezési üzem, élelmiszer és ipari elárusítóhely, amely vasárnap is áru­sít, úgy tart nyitva mint vasárnap. A tejcsarnokok 7—9-ig lesznek nyitva. Május 1-én, szerdán a trafikok 8— 11 óráig nyitva tartanak. Az ünnep­ségek színhelyén és a szórakozóhe­kaszára, mind a kultúrfrontra, mind a termelés Irányítására. Bevezetőben megemlítettük, hogy a személyi kultuszból fakadó mód­szerek elsősorban a személyi önkény­ben nyilvánulnak meg, melynek jel­legzetessége nem is annyira az eset­leges fizikai erőszak volt, mint in­kább a marxizmus-leninizmus dog­matikus alkalmazása és a szocialista építés konkrét problémáinak szubjek­tív megítélése. A kollektív vezetés el­véből kiindulva azonban helytelen lenne ügy gondolni, hogy ennek kö­vetkezetes érvényesítése csökkenti az egyén szerepét, az egyén felelősségét a társadalommal szemben. Ellenkező­leg, a kollektív vezetés elve maga­sabb színvonalra emelte az egyén fe­lelősségét azokon a posztokon, me­lyekre őket pártunk és munkásosztá­lyunk állította. Ugyanis a személyi kultusz elleni harc nem jelent har­cot az egyén, a vezető tekintélye el­len. Hisz a történelem azt bizonyltja, hogy a munkásosztálynak mindig vol­tak és lesznek is nagy tekintélynek és népszerűségnek örvendő vezetői. A különbség csak az, hogy a személyi kultusz időszakában a tekintély sok­szor a diktatórikus módszerek, pa­rancsolgatáson keresztül a szubjek­tív nézeteknek minden áron való ér­vényesítésében törtek maguknak utat a kollektív nézetekkel szemben. A parancsolgatás és a diktátorkodás pe­dig idegen a szocializmus építésének élén álló funkcionáriusok részéről, és ahol ez mégis megnyilvánul, az sokszor előjele a funkcionárius elég­telen marxista-leninista tudásának, vagy szakmai képzettségének; ezeket a hiányosságokat azután diktátorko­dással és parancsolgatással akarja el­kendőzni. Az igazi tekintély a funk-Ä népi egyetemek és akadémiák további fejlesztéséért A népi egyetemek és művelődési akadémiák szlovákiai tanácsa Brati­­slavában e hónap 26-án megtartott értekezletén értékelte a népoktatás e nemének eddigi eredményeit és megvitatta a következő tanévben vég­zendő programot. Szlovákiában jelenleg a népi egye­temeknek és akadémiáknak mintegy 1000 tanfolyamán vesznek részt a dolgozók, hogy a tudomány, a tech­nika és a kultúra különféle szakaszán fokozzák ismereteiket. Kassán a több mint 30 tanfolyamon résztvevő me­zőgazdasági hallgatóság részére, akik az agrotechnika legújabb vívmányai­val foglalkoznak, elméleti előkészítést szerveztek. A tanácsülésen hangsúlyozták, hogy a korszerű oktatás fejlesztése érde­kében meg kell szilárdítanunk a tár­sadalmi szervezetekkel való szoros együttműködést. A komárnoi hajógyárban vízrebocsátották az év első hajóját A kedvezőtlen hideg időjárás, akadályozta a komáromi Steiner Gábor hajógyár dolgozóinak munkáját is. A 15 — 20 fokos hidegben a heggeszté­­seket és a festést kint nem végezhették. Hogy el tudják a befejezési munkákat végezni, kénytelenek voltak a katonaság segítségével a jeget felrobbantani s Így a hajót vízre bocsáthatták. Mindennek ellenére a hajóépítők tervüket az árutermelésben 118,7 %­­ra, a gyártásban pedig 102,4 °/o-ra teljesítették. A jég felrobbantása után bocsátották vízre az első 200 tonnás motoros teherszállító hajót, amelyet még egy másikkal március végéig a megren­delőnek akarnak átadni. Még ez év tavaszán e két teherszállító hajó a Szovjetunió vizein szállítja majd az anyagot. A hajógyár dolgozói tudatában vannak munkájuk jelentőségének nem­zetgazdaságunk számára, s becsülettel megállják helyüket. Szénássy János (Komárno) lyeken a helyi nemzeti bizottságok határozzák meg az üzletek nyitvatar­tási idejét. Minden más elárusítóhely zárva tart. Szombaton, május 4-én a kiskeres­kedelmi üzletek, közétkezési üzemek és tüzelőanyag-kereskedések úgy tar­tanak nyitva, mint szombaton, május 5-én mint kedden, május 7-én mint pénteken és május 8-án mint szom­baton. Május 9-én a trafikok 8—11-ig tar­tanak nyitva. A szórakozóhelyeken és az ünnepségek színhelyén a zárórát a helyi nemzeti bizottságok határoz­zák meg. Május 10-én és 11-én (szombat, vasárnap) a vasárnap is elárusító élelmiszer- és iparcikkeket árusító boltok, étkezési üzemek, tra­fikok és édességboltok éppúgy tar­tanak nyitva mint vasárnap. A tej­csarnokok pénteken 7—11-ig tartanak nyitva. Vasárnap, május 12-én valamennyi kiskereskedelmi bolt és étkezési üzem nyitvatartási ideje olyan lesz mint a szerdai napokon. Az édességboltok 12-én — szerdán zárva tartanak. Mikor vannak nyitva az üzletek az ünnepek alatt A mezőgazdaság segítése - mindnyájunk feladata A Szlovákiai Szakszervezeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács mezőgaz­dasági bizottsága XIV. plenáris ülé­sét március 28—29-én tartotta. Vojtech Daubner, az SZNT elnöke beszámolójában értékelte a védnöksé­­gi üzemek tevékenységének' eddigi eredményét és a XII. pártkongresszus határozatának szellemében foglalko­zott e tevékenység kiszélesítésével. Az értekezlet fölmérte a szövetkezetek politikai szervezésének feladatait, és a védnökségi üzemek segítségnyújtá­sát a legújabb tudomány és technika kihasználása terén. Továbbá hangsúlyozta a komplexbri­gádok megszilárdításának Jelentősé­gét — főleg a szövetkezetekben. Ezt helyesen vezetett nyilvántartással és a szocialista viszonyoknak megfelelő jutalmazásával lehet elérni. Fontos a szövetkezeti dolgozók szakképzettsé­gének növelése is. Ez évben az EFSZ- eken és az ÁG-kon 11000 traktorost és 3800 komplexbrígád-tagot iskoláz­tatnak. Michal Chudík az SZNT mezőgazda­­sági megbízottja beszélt a szovjet mezőgazdaság szervezésében szerzett tapasztalatairól. A szovjet megfigye­lések alapján nálunk is lehet a mező­­gazdasági termelés igazgatásában új­donságokat bevezetni. Életbe kell lép­tetni azt, hogy az instruktorok rend­szeresen Járjanak a szövetkezetekbe dolgozni ős a tagokkal állandó köz­vetlen kapcsolatot tartsanak fönn. Nem fordulhat elő, mint azt a több­éves tapasztalatok is mutatják, hogy a szakembereket kivonjuk a termelés­ből és beállítjuk a Járásokra és más hivatalokba. Minden szakembert egye­nesen a mezőgazdasági termelésbe kell küldeni. Az értekezleten még sok értékes és hasznos hozzászólás hangzott el. Min­degyikből a mezőgazdasági termelés színvonalának felemelését szolgáló se­­gltenlakarás csendült ki. —zs— A kollektív vezetésről cionárius magas politikai képzettsé­géből, tapasztaltságából és politikai tisztánlátásából ered, mely alkalmas­sá teszi őt arra, hogy helyes követ­keztetéseket tudjon levonni a kollek­tív vitából és a javaslatokból. A jó és okos funkcionárius tehát nem az, aki figyelmen kívül hagyja a kollektíva nézeteit, hanem az, aki a kollektíva hozzászólásaiból le tudja vonni a következtetéseket, melyek elősegítik munkáját az állami és gaz­dasági szervek irányításában. Az ilyen tulajdonságokból fakadó tekin­tély mindig egészséges és a dolgozók elismerését vonja maga után. Vegyünk például egy üzemet vagy egy EFSZ-et, ahol az igazgató, illetve az elnök személyesen felelős a gaz­dasági tervek teljesítéséért. A sze­mélyi felelősség azonban nem jelenti azt, hogy valaki jogot formáljon ma­gának a szövetkezeti vezetőség vagy az üzemi dolgozók (szakszervezetek) nézeteinek mellőzésére, sőt ellenkező­leg: hogy feladatát minél jobban tud­ja teljesíteni a kollektíva nézeteire, javaslataira kell támaszkodnia, tár­gyilagosan szervezze a termelési ér­tekezleteket és a tapasztalatcserét a dolgozók között. A kollektív vezetés munkamódsze­reinek alkalmazásában már szép ered­ményeket értünk el és ennek követ­keztében fokozódott a tömegek aktivi­tása is a szocializmus építésének min­den szakaszán. A szocializmus építé­sének jelenlegi szakasza azonban megköveteli a dolgozók alkotó kezde­ményezésének további elmélyülését, úgy ahogy ezt pártunk XII. kongresz­­szusa hangsúlyozta, mivel az elsőran­gú előfeltétele a sokoldalú fejlett szo­cialista társadalom felépítésének. Ez az a cél, amelyhez a kollektív vezetés további elmélyítésének döntően kell hozzájárulnia. Varga jános 1963. április 3.

Next

/
Thumbnails
Contents