Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-03-24 / 24. szám
A telefon türelmetlenül berregett. Doktor Suják fáradtan emelte fel a kagylót. — Doktor úr kérem, feltétlenül várjuk. Ojabb megbetegedéseket jelentettek ... — De hiszen tudják, hogy el van árasztva az út, nem lehet közlekedni — szakította félbe az orvos a drót végén beszélő titkárt. — Tudjuk, tudjuk, dehát csónak is van a világon ... — Csónak? Arra nem is gondoltam. — Akkor küldjük a csónakot. Egy óra múlva ott lesz. — Ha titkár elvtárs fontosnak tartja, nekem kötelességem. Amikor hatéves fia megtudta, hogy a csónakon megy körzetébe, könyörgött, hogy vigye magával. Egész rémmesét kellett kitalálnia, amíg sikerült Petyát elijeszteni az úttól. — Nem jó az ördögöt a falra festeni— szólt közbe a felesége. — Ugyan ne légy már gyerek — búcsúzott nevetve a feleségétől. Kényelmes léptekkel, nézelődve indult az Ipoly partja felé. — Bolondság... — motyogott magában. — Hol van most az Ipolynak partja ... Hatalmas tóhoz hasonlított a szeme elé táruló egész völgy. Itt-ott jégtáblák és egy-egy bokor tarkította a víz tükrét. A jobbra lévő Ipoly utcában házak fürödtek az áradatban. A házsorok között egy csónakot irányítottak ügyetlenül, mentették a menthetőt. — Mintha Velencében járnék — csóválgatta fejét Suják ... Hirtelen megdermedt benne a vér. Mintha megmozdult volna az egyik háztető... — De jó, hogy kilakoltatták az embsreket — sóhajtott fel az orvos. Az utca végéről már jól lehetett látni a Tesmag fedői közeledő csónakot. Hárman eveztek ütemesen. A csónak nemsokára kikötött. —Miért éppen ezt a Berecet küldték — méregette egy ideig a legidősebbet. — Nem való beteges embernek az eres evezés. A másik két evezős szinte még gyerek. Alig pelyheijzik a szakálluk. Közel a vízzel borított út mentén haladtak. Ott volt legkisebb az ár sodrása. Amíg a többiek eveztek, Suják élvezte a pompás látványt. A nyugovóra térő nap utolsó sugaraival bearanyozta a víztengert, amelyen fényesen csillogtak a lomhán úszó jégtáblák. — Milyen szép — gondolja — mégis mennyi gondot okozott már néhány nap óta az Ipoly-menti falvak lakóinak, s milyen mérhetetlen kárt hagy maga után ez a mindenhonnan összefutott hóié. Örömmel fogadták és dícsérgették: „Mégis csak derék ember a mi orvosunk. Nem hagyja cserben az embereit ebben az istenverte árvízben sem.“ Suják doktor szótlanul végezte munkáját. Sietett, hogy még a sötétség beállta előtt visszatérhessenek. Dehát a betegekkel nehéz sietni. Mindenki gondját-baját türelmesen végig kell hallgatnia. Már jól sötétedett, amikor visszafelé eveztek. Eveztek? Talán inkább csak irányítottak, mert az ár lassan sodorta az otromba gumicsónakot. — Harminc felé járok —, törte meg a csendet Berec — de még ilyen vízre nem emlékszem. Talán az öregek sem nagyon. Harminchetet emlegetik, de akkor sem volt ilyen nagy az áradás. Én arra nem igen emlékszem. Akkor még vászonpendelybcn jártam. — Ideje lenne már megzabolázni ezt a rakoncátlan folyócskát, — mormolja válaszként az orvos. — Nyáron az ember lábat sem tud benne mosni, most meg mint a tenger ... Karcsi, a 17-éves inasgyerek megfeledkezve, hogy beszélgetnek, énekelni kezdett: „Kis csónakom a Dunán lengedez ...“ — Csak nem vagy szerelmes te gyerek — húzta Berec. — Hagyja csak hagyja — inti le az orvos a közbeszólót. Karcsi nekibátorodva énekelt. Először a diáktársa, majd a többiek is rákezdték. Igaz, az orvos csak dúdolgatott. Magyar énekre még nem forgott az ajka. Karcsi a másik nótát szlovákul kezdte. Suják önfeledten velük énekelt. Szlovák, magyar nóták váltották egymást. A csónak lassan siklott a fekete éjszakában. — Ha nem is tudok magyarul, szeretem a magyar nótát, — vallja az orvos. — Szép is az, nagyon szép, — sóhajtja Karcsi, — de mi azért tudjuk, hogy a doktor úrhoz mégis csak a szlovák dal áll közelebb. — Köszönöm fiúk, előbb mélabúsan, majd pattogóan. — Mindjárt kikötünk, — mutat evezőjével Berec az Ipolyság felől integető viilanylámpák erősödő fényére. Ahogy közeledtek, a fény egyre mélyebben csillogtatta a sötétség takarta víztengert. Hirtelen lökést éreztek. Valami úszó jégtábla akarta siettetni útjukat. — Ez meg mi az ördög, — szorítja meg erősebben az evezőjét Berec. A makacs csónakot hiába akarja a közelben lévő házsorok felé irányítani, a víz erősebbnek bizonyult és az Ipoly folyása irányéba sodorta őket. — Vissza, vissza — evezzetek gyorsabban! — vezényelt Berec. Az orvos villánylámpával kémlelte a víz felszínét. Látta, hogy az egyre gyorsabban folyik. — Emberek, a híd felé tartunk! — kiáltott fel A hídról is villanylámpák otkáztak a csónak felé. Suják észrevette, hogy az Ipoly partjára ültetett vékonytörzsű topolyaiakhoz közelednek. Félredobta a villanylámpát és kegyetlen erővel elkapta az egyik fa törzsét. A víz a csónakot az első pillanatban majd kisodorta alóla, de aztán érezte, hogy az lassan körbeforgott. — Gyorsan, segítsenek! ... Már ketten kapaszkodtak a fába a kötél is előkerült, amely béklyóként kötötte a csónakot a fához. Fellélegeztek. — Most majdnem a purgatóriumba kerültünk, — nevette el magát Berec. — A torkomban dobogott a szívem, — vallotta be őszintén Pista gyerek. — Fő, hogy jó helyen vagyunk. Itt akár meg is virradhatunk, — jött meg az orvos szava is. Villanylámpájával végigkémlelte a hidat, ott őrködő katonákat vett észre. Alig néhány méterre voltak csak a hídtól. A víz egészen a híd betongyűrűjét verdeste. — Héj, emberek segítsenek! — kiáltott az orvos. A hídon mozgolódás, tanácskozás. Néhány perc múlva a katonák kötelet dobtak a csónakba. — Vegyék át a kötelet a fa mögött, s aztán erősítsék a csónakhoz, — kiáltották csehül. — Mi majd lassan leengedjük a víz széléig s onnan majd kihúzzuk magukat. — Engedhetjük? — kiáltottak kisvártatva a katonák. — Lassan megpróbálhatják, — kiáltott Berec. A csónak lassan megmozdult. Ahogy hosszabbodott a kötél, egyre gyorsabban szelte a vizet... Húzta, nyelte a híd alá rohanó víz. A csónakban ülők összerezzentek. Az evezősök megdermedve ültek a csónak szélén. Az egyik katona látva a veszélyt, átmászott a korláton. Társa is követte. Hirtelen jégtábla ütődött a csónakhoz. A lökéstől az evezősök egyike a vízbecsúszott. Esés közben kétségbe-A kis Petya boldog, hogy apukája él esetten kapaszkodott a csónakba. A nedves gumiról azonban gyorsan lecsúszott a keze. A csónak megbillent és a másik oldalán ülők is a vízbe zuhantak. Az egyiküknek sikerült megragadnia a víz szélében álló katona csizmáját. Egy jégtábla azonban továbblökte az elmerülőt a csizmástól. Még egy segélyt kérő sikoly, aztán a híd alá húzta őket az őrültként rohanó vízáradat. Az elsőként átmászó szakaszvezető derékig állt a vízben. Egyik kezével a híd korlátjához kapaszkodva nyújtotta mentő kezét a kiugró orvosnak. Sujáknak sikerült megmarkolnia az életmentő fiatal katona izmos kezét. A fiatal katona erős karja a híd korlátjához vonszolta az orvost, aki szabadon maradt kezével kétségbeesve kapta el a korlátot. Innen-onnan emberek siettek. Sok segíteniakaró kéz ... De a kegyetlen „úr“, a víz, már ki tudja hol sodorta szerencsétlen áldozatait. Az orvos félig aléltan támaszkodott a híd korlátjához. Sehogy sem akarta elhinni, hogy a többieknek nem sikerült. Alit, állt csuromvizesen várva, hogy a mentőcsoportok egyikének mégis csak sikerül kimenteni társait. Akkor pedig szükség lesz rá, kötelessége itt lenni. Küldték, kérték, hogy menjen haza, de ő csak várt, várt. Végre egy orvos kollégájának sikerült rábeszélnie. Ahogy az előszoba küszöbét átlépte és Petya fia hangját hallotta, akkor eszmélt rá igazán a történtekre. Amikor három kis csemetéjére, feleségére tévedt rémült tekintete, valami kegyetlenül összeszorította szívét. Könny gyüiemlett a szemébe, némán siratta azokat, akiket semmit nem sejtve várják szeretteik, azokat, akik soha többé vissza nem térnek. TÓTH DEZSŐ Elöntött utcák Sahyban A közösség érdeke mindenekelőtt A földeket még vastag hőlepel borítja, a már tavaszi érzésektől fűtött nyulakat nem nagyon zavarja a hó indiszkrét megvilágítása és amint tapasztaltuk, még az őzek is szívesen kóborolnak a falvak közvetlen közelében. Az út maga Sal'a vidékén az olvadás okozta, gyakran 50—60 méteres tócsáktól eltekintve sem a legjobb, sok helyen javítják, és szögek is akadnak rajta elég nagyok, amiről egy lyukas abroncsunk is tanúskodhat. Bizonyára megéhezett már a titkár — gondoltam, mire a peredi HNB épülete előtt megálltunk. Kissé hoszszúra nyúlt az út. Tevékeny albizottságok A mezőgazdasági jellegű, mintegy 4 és félezer lelket számláló községet a kollektív irányítás szelleme hatja át; a HNB egész ténykedésében az albizottságok, illetve az aktivisták együttműködésére számíthat. Ez a megállapításunk a község mindennapi életében visszatükröződik. A helybeli elég nagy szövetkezet (2200 ha) minden gondja, feladata, fő ügye a HNB- nak. A negyedévenként összeülő plénumot elsősorban mindig az EFSZ problémái foglalkoztatják. A mezőgazdasági szakbizottság 11 tagja az elért eredmények után ítélve határozottan jó munkát végez. Jóllehet Tesedíkovón is épp elég „objektív nehézség“ fékezi a mezőgazdasági termelést. Az idei szénhiány pl. lehetetlenné tette a szövetkezetnek a zöldségek sikeres üvegházi termesztését. A legnagyobb gondja azonban az EFSZ-nek a brucellózis, amely már tavaly augusztus óta okoz károkat a szarvasmarhaállományban. Eltekintve a tejeladásban bekövetkezett kieséseknek, nem teljesíthetik a TBC-és tehenek ez évre tervezett felszámolását sem. Havonta a tervezett 59 000 liter tej helyett csak 43 000 litert adhatnak a közellátásnak. A Bangkór következtében a község zárlat alá került és a szövetkezet törzskönyvezett sertéseit sem értékesítheti. A brucellózis járvány különben rejtély a szakemberek előtt, mivel az egész környéken sehol sem lép fel. Máskülönben a perediek jó munkáját dicséri ez évi piaci termelésük. Marhahúsból márciusig 147 q helyett 231 q-t, disznóhúsból 240 q helyett 267 q szállítottak közellátási célokra. Bár tojáseladásuk csak 75 %-os volt, a tendencia azonban erősen javuló és minden jel arra mutat, hogy különösen a helyi nőbizottság jól szervezett akciója révén a szövetkezet a lakossággal karöltve e téren is túlteljesítést ér el. Az állatok etetésével a szövetkezetnek különösebb gondjai nincsenek, takarmányuk van elég. Hangsúlyozhatjuk pzt is, hogy a peredi szövetkezet egyike azoknak a kisszámú mezőgazdasági üzemeknek, ahol a tagok korátlaga igen jó. Ott valóban fiatalok kollektívája végzi a mezőgazdasági munkát. A mintegy 500 aktív szövetkezeti dolgozó többsége fiatal ember, és hiány sincs fiatal munkaerőkben. A HNB-én inkább azon törik a fejüket, hol helyezzék el a munkára jelentkező fiatalokat. Jelenleg is 18, néhány évvel ezelőtt gyári munkára távozott fiatal falubeli kérvénye várt elintézésre a HNB titkáránál. A környék mezőgazdasági üzemeinél helyezik el őket. Akik ismerik a helyi viszonyokat, meg is értik, miért jönnek vissza szívesen a peredi fiatalok. A szövetkezet mai vagyonának értéke 19 millió. Míg 1959-ben csak 12 korona volt a munkaegység értéke, a tagok 1962-re 19 koronás munkaegységért dolgoztak és a zárszámadás alapján 6 korona osztalékot kaptak. Munka után a szövetkezet klubjában szórakozhatnak, ahol fürdő is rendelkezésükre áll. A HNB mellett működő nőbizottság nemrég tartotta meg választó gyűlését, amelyen 250 főnyi tagság vett részt, hogy új, 17 tagú bizottságot válasszon. A már említett tojásakción kívül a peredi nők minden szakaszon élénk tevékenységet fejtenek ki. Nagy fontosságot tulajdonít a nőbizottság a dolgozó nők szakképzésének, amit eléggé szemléltetően bizonyít az a tény is, hogy az ez évi „Földműves asszonyok téli iskolájának“ 40 állandó tanítványa van. A községben 1952 óta átlagban 20 új lakóház épült és 6—7 nagyobb épülettatarozás folyt le. Jelenleg a szövetkezet épít szép lakóháztömböt. Az építési albizottság és az aktivisták igazán jó akciójának könyvelhető el a községi járda építése. A HNB-nak erre a célra mindössze 40 000 korona állt rendelkezésére. De győzött a jó közösségi szellem. A HNB tagjai fáradságot nem kímélve, jó propagandával meggyőzték a lakosságot és a munka megindulhatott. Minden háztulajdonos megvásárolja a háza előtti járdarészhez szükséges cementet és az építés vígan folyik. Tervbe vették egy községi művelődési otthon építését is, azonban az új előírások a járási adottságok következtében egyelőre még nem adnak lehetőséget a terv realizálására. A helybeli Vöröskereszt jó munkáját tanúsítja, hogy a községben 40 önkéntes véradakozó áll az egészségvédelmi szolgálat rendelkezésére. Különben pedig a lakosság elég gyakran látogatja az egészségügyi rendezvényeket. Aki mindenről tud Alaksza Tibor, a HNB titkára, akivel a község életéről beszélgettünk, megemlített még egyet s mást, ami talán ide kívánkozna. Minden esetre az volt az érzésünk, hogy ez a községi funkcionárius szereti a hivatását és érti a dolgát. Elsősorban ilyen emberek szervező munkájának, igyekezetének, ügyszeretetének és nem utolsó sorban a tapintatának tudható be, ha az annyira fontos kollektív vezetés szelleme utat tud törni egy község vezetésében. A Tesedíkovon szerzett tapasztalatokat röviden talán úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a HNB és az albizottságok tagjai, valamint aktivisták közreműködésével sikeresen mozgósítja a szükséges akciókra a község lakosságát, s ezzel a XII. pártkongresszus szellemében cselekszik. Somló Miklós • VÄR-TATAROZÄS. Százötvenegy évvel ezelőtt égett le a bratislavai Vár. Fő tatarozását 1953-ban kezdtük meg. Ez év végén sor kerül az első nagyobb helyiségek használatba adására. (zn) • REPÜLNI JÖ! Évről évre szaporodik azoknak az utasoknak a száma, akik kényelmesen és gyorsan szeretnek célbaérni. Tavaly például 830 ezer személy utazott a Csehszlovák Légiszolgálat repülőgépein, ebből 25 ezer turista, (zeno) Drámai esemény tanúi voltak a napokban a Cheyenne-i repülőtér fUSA) alkalmazottai. Egy leszállásra készülő egymotoros gép pilótája váratlanul szívszélhüdést szenvedett és eszméletét vesztette. A repülőgép utasa Lester Peterson, aki soha azelőtt még repülőgépet nem vezetett, átvette a kormányrudat és a repülőtér ellenőrző tornyából kapott utasítások alapján simán leszállt. A pilóta, néhány másodperccel azután, hogy kiemelték a gépből, meghalt.
