Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-20 / 23. szám

A Turnanská Nova Ves-i tej- és a janiki tojáseledási versenyfelhívás méltó visszhangra talált a kosicei já­rásban . Szép vállalást fogadtak el a Nová Polhera-i szövetkezeti tágok. Tejből az évi tervet szeptember végéig tel­jesítik és terven felül 16 000 litert ad­nak el. Jelenleg a tpjeladási tervüket 145,3 %-ra teljesítik." A Niíny Lanec-i szövetkezetesek ta­valy hiánytalanul teljesítették az el­adási tervet. Ebben az évben sem akarnak lemaradni, ezért úgy hatá­roztak, hogy az évi tervet már októ­ber 15-re teljesítik, s év végéig még 20 000 liter tejet adnak el. Minden szövetkezet vállalásairól részletesen írni sok volna, mégis ér­demes megemlíteni, hogy a budimíri szövetkezet terven felül 26 000 liter, a pederi 10 000 liter, a Nizná Hutka-i 8000 liter, a r.uskovi és Nizná Misla-i szövetkezet pedig 5000—5000 liter tej terven felüli eladását vállalta. Hogy ezek a vállalások reálisak, azt bizo­nyítja az a tény, hogy a járás 100 szövetkezete közül 80 folyamatosan teljesíti tervét. Minden szövetkezetben az előre megállapított takarmányada­gok szerint takarmányoznak. A fejős­tehenek haszonhozam szerint kapják a takarmányt. A tojásfelvásárlás tervét az utolsó dekádban a járás nem teljesítette. Ez az idén első ízben fordult elő. Kapa nélkül kukoricát Erről beszélnek mostanában leg­többet a Safarikovoi Mezőgazdasági Tanonciskolában. Szép terveik van­nak és bíznak benne, hogy ezeket ebben az évben teljesíteni is tudják. Tornaiján 22 hektáron mezőgazdasági laboratóriumot létesítenek, ahol a kukorica minden fajtáját termelik majd. A céljuk bebizonyítani azt, hogy emelni lehet náluk is a kukorica ho­zamát. További céljuk megállapítani, melyikek azok a fajták, amelyek a legjobban beválnak az ottani termesz­tési körzetben. A kövecsesi szövet­kezettel szerződést kötöttek. Itt a gépek tökéletes kihasználásával tel­jesen ki akarják szorítani a kézi munkát a kukoricatermesztésben. Természetesen, ehhez szükséges, hogy a kövecsesi gazdaság megadja az ál­taluk megszabott műtrágya adagot és a talajelőkészítést szakszerűen el­végzi. A műtrágya gondos adagolásá­val és a vegyszeres gyomirtással szemre hektáronként 100 mázsa ter­mést akarnak elérni, a silókukoricá­ból pedig csűcstermést terveztek, 1000 mázsás hektárhozamot szintén 10 hektár területen. Kötelezettséget vállaltak továbbá, hogy a kukoricatermesztésben segí­teni fogják a környező szövetkezete­ket is. Barátságot kötöttek a Tisoveci EFSZ-szel, hogy segítségükre lesznek a kukoricatermesztés problémáinak megoldásában. Mi is reméljük, hogy a diákok teljesítik terveiket és ezzel hozzájárulnak a kukoricatermesztés hozamainak emeléséhez. TOMA József (Hanava) » Szovjet győzelem Stockholmban Vasárnap délután befejeződtek az 1963. évi jégkorong világ- és Európa­­bajnokság küzdelmei. A 11 napig tartó, felejthetetlen drámai csatákat nyújtó mérkőzéseken az utolsó pillanatig nyílt maradt a bajnokság sorsa. A két vasárnapi mérkőzés közül a csehszlovák-svéd találkozó hozta a legnagyobb megle­petést, hiszen csapatunk kitűnő já­tékával elütötte Svédországot a biztos aranyéremtől. A világ- és Európa-bajnokság győz­tese a Szovjetunió csapata lett, amely mindvégig gyors, korszerű és tetsze­tős játékot nyújtott. A bajnokság első nyolc helyezettje a következő: 1. Szovjetunió 2. Svédország 3. Csehszlovákia 4. Kanada 5. Finnország 6. NDK 7. Nyugat-Németország 8. USA Válasz két felhívásra Minden hiányosság ellenére is azon­ban a Janíki felhívás visszhangra ta­lált a járásban, mert több szövetke­zet válaszolt *rá. Így a Trstené pri Hornádom-i szövetkezet vállalata, hogy az évi tervét június 15-ig telje­síti, s ezen felül még 200 000 tojást ad el. A tyúkokat mélyalmon tartják, a takarmányadag változatos és példás a gondozás. Jelenleg 3600 tyúktól na­ponta 1600—1900 tojást termelnek és adnak el. Hétezer csirkét vásárolnak az állomány feltöltésére. A szövetke­zet jelenleg az eladási tervét 234,2 %­­ra teljesíti. Terven felül már 20 000 tojást adott el. A Nová Folhora-i szövetkezet is vállalta, hogy június 30-ig teljesíti az évi eladási tervét és 21 000 tojást ad el terven felül. A Kosicky Olsany-i szövetkezet 20 000, a pederi szövetke­zet pedig 10 000 tojás terven felüli eladását ígérte. Reméljük, az ígéretet tett követi. Iván Sándor (Kosice) Szorgalmasan dolgoztak A behincei EFSZ is jó eredménnyel zárta a múlt évet. Egyes mun­kaszakaszon voltak le­maradások, de a vég­eredmény kielégíts, mi­vel a 11 korona előleg­hez még 8 korona osz­talékot is fizettek. Elismerőleg nyilatkoz­tak több munkaszakasz dolgozóiról, így például Barankai Lászlóról, a mechanzációs csoport vezetőiéről és tagjairól. Megdicsérték még Svet Veronikát és Vitányi Máriát, akik egész éven át szorgalmasan dolgoz­tak a nagyobb eredmé­nyek eléréséért. OKOS JÓZSEF (Safárikovo ) Áíil A A behincei szövet­­kezet ez évben is “““•“nagy súlyt fekte­tett a gépjavításra. A pótkocsik kija­vítva, teljesen rend­beszedve várják a munkák megkezdé­sét. Szakít időt a tanulásra Széles látókörrel rendelkező, hatá­rozott fellépésű ember Vojtek Károly, a l’ubái szövetkezet agronómusa. Amikor elfoglalta jelenlegi beosztá­sát, tapasztalatokban gazdag múltat tudott maga mögött. Ugyanis ezt megelőzően egy évig a stúrovoi JNB dolgozója volt, majd ezt követően a GTÁ-n tevékenykedett, mint agronó­­mus. Már három éve irányítja a Tubái szövetkezet növénytermesztését. Bár tudásban felülmúlta elődeit, nem volt elégedett önmagával. A tudásvágy hajtotta, össztökélte őt arra, hogy továbbképezze magát. így lett az Ipolysági Mezőgazdasági Technikum távtanulója. A kétéves mesteriskola növénytermesztési szakán csiszolta tudását, bővítette ismereteit. A ta­nultakat az elkövetkező évek folya­mán gyümölcsözően kamatoztathatja. — Mit szól ehhez az asszony, a csa­lád? — Elhatározásom némi ellenkezésbe ütközött — vallja meg őszintén — de végülis sikerült megvalósítanom el­határozásomat. Amikor a növénytermesztésre te­relődik a szó, elemében érzi magát. Fejtegetései alapján megállapítható, hogy nem koptatta hiába az iskola padjait. Különösen a növénytermesz­tés gépesítésében és a haladó tech­nika korszerű alkalmazásában látja a jövőt. — A szakosítás és a vetésfor­gók alkalmazása döntő befolyást gya­korol a növénytermesztésben — mondja. — Mik a további tervei? — Jelenlegi tudásom bővítésére törekszem. Könyvekből tovább kép­zem magam. Annak ellenére, hogy két gyermekem van és már 45. évemet taposom, tudok időt szakítani a ta­nulásra. — Hogyan sikerül a gyakorlatban valóra váltani az elméleti ismerete­ket? — Nagyon sok akadályt kell leküz­deni, különösen most, amikor a szán­tóterület 26 %-án tervezünk többéves takarmányokat és előtérbe került a kukorica termesztésének kérdése is. Vojtek elvtárs jő szervező, tudja mit miért tesz és éppen ez teszi őt megbecsültté. Az eredmények pedig bizonyítják, hogy jó agronómus. Andriskin József (Komárno) • A silicei EFSZ-ben működő gép­park dolgozói igen jó munkát végez­nek. Február végéig minden erőgépet és vontatott eszközt előkészítettek a tavaszi munkákhoz. A géppark két kitűnő szerelője Zajdó Imre és Fodor Imre azonban nemcsak a gépek javí­tásában tűnnek ki, hanem a szerve­zésben is. Az elmúlt év pénzügyi ter­vét — amely 120 000 'korona volt — magasan túlteljesítették, kerek 455 ezer koronára. (Zekhar Benjamin SPTS, Moldava nad Bodvou) • A hosszú tél következményeként a nyitrai járásban is megkéstek a tavaszi munkák előkészítésével. Mind­ennek ellenére a szövetkezetesek nem várják tétlenül az enyhülést. Boronálják, egyengetik a talajt, hogy minél hamarabb kiszikkadjon, és meg­kezdhessék a fontos munkákat. így dolgoznak a pogrányiak és a lehotaiak is, hogy minél hamarabb hozzáláthas­sanak a tavaszi teendőkhöz. (Czakó Géza, Nyitragerencsér) • így tél idején mindenhol komoly gondot okoz az állatok takarmányo­zása. Kevés a takarmány, s az állatok hasznossága nem kielégítő. A Sloven­­ské Pole-i Ä. G. igazgatója, a zoo­­technikus és a tehéngondozók megbe­szélték az állatok átteleltetésével kapcsolatos nehézségeket. Takar­mánymérleget készítettek, s újabb lehetőségek, tartalékok után kutattak. A Dunatőkési Állami Gazdaságból rendszeresen vásároltak erjesztett takarmányt, amelyhez őrölt lucernát kevertek. Találtak azonban másutt is tartalékot. A morzsolás után a csut­kán 2—4 °/o kukorica marad, s maga a csutka is tartalmaz némi tápanya­got. Ezt felőrölték és belekeverték az erjesztett takarmányba. A tejhozam érdekes módon emelkedni kezdett. Az igazgató és a zootechnikus figyelni kezdte a sűrített folyadék hatását. Már az első napokban 2—3 dl-rel nö­vekedett a tejhozam; s tíz nap múlva egy literre emelkedett, ami 300 te­hénnél ugyannyi liter tejet jelent. Ebből is látható, hogy lehetőségek mindenütt vannak, csak azokat fel kell tárni. Aki keres, az talál, s az úrföldi dolgozók megtalálták az egyik lehetőséget a tejtermelés növelésére. (Krajcsovics Ferdinand, Galánta) • A mezőgazdasági munkákat a gépek és az egyetemesen gépesített brigádok nélkül a galántai járás leg­nagyobb szövetkezetében Vlcanyban el se tudják képzelni. A két komplex­brigád az idén 3300 hektár földet művel. A brigád tagjai szocialista gondozásba vettek 37 kerekes- és 7 lánctalpas traktort, azonkívül 18 kombájnt, 4 kukoricavetőgépet és a vontatott eszközöket. Ügy határoztak, hogy amennyire lehet, -behozzák az idő okozta késést, ennek érdekében két váltásban dolgoznak. Éjjel előké­szítik a talajt, nappal pedig vetnek. (K. F.) • Á Turnanská Nová Ves-i, chor­­váti és hosíovcei szövetkezetek már­cius 9-én közös gyűlést tartottak Turnanská Nová Vesben, amelyen egyesítették a három falu szövetke­zetét. Megvitatták és jóváhagyták az egész évi termelési és pénzügyi ter­vet, s az egyesített szövetkezetnek vezetőséget választottak. Az új szö­vetkezet a „Közös Cél“ nevet vette föl. Elnöknek Tóth Bertalant válasz­tották meg. Ugyanazon a napon hasonló ese­mény zajlott le Turnén is, ahol a nevezett szövetkezet a hájival egye­sült. A két szövetkezet „Közös Üt“ név alatt kezdi az új gazdasági évet Reichvalder János elnökkel az élen. (Andreás Sándor, Kassa) • Vegyszeres gyomirtás. Jól bevált a gyomok vegyszeres irtása a nenin­­cei szövetkezetben. Ezért az idén már 180 ha gabonát és 17 ha borsót gyom­mentesítenek Dikotex-szel. Atrazint 3,5 hektárnyi kukoricában használnak fel próbaképpen, s ha beválik, a Jö­vő évben már kiterjesztik nagyobb területre, (só) A Nővé Zámky-i Járásban 20 ezer hektárnyi növénykultúrában ugyan­csak vegyszerrel irtják majd a gyo­mot (tj-nz) • Hír Dolynáról. Míg marhahúsból 126 %-ra teljesítették eladási tervüket a dolynái szövetkezetesek, addig a tejjel és a sertéshússal lemaradtak. A tojástermelésben nagy az előrehala­dás: tavalyelőtt egy hektár szántóra csak 39 tojást termeltek ki, ez a szám a múlt évben már 115 darabra emel­kedett. 1962-ben egymillió koronával gazdagították közös vagyonukat. Az évzáró gyűlésen a tagság olyan Ígé­retet tett, hogy a termelésben mutat­kozó hiányosságokat ebben az évben már kiküszöböli. (Radőczky József, katona) • Már a fűkaszálókat javítják. Szorgalmas munka folyik a gépjavító műhelyben, Vörös Lajos vezetésével. Már a fűkaszáló gépeket javítják. A szövetkezetesek az 1370 hektárnyi tavaszi vetéséhez megtettek az előké­születeket. A gépjavításban elért nagyszerű eredményeiket a kötelezett­ségvállalások teljesítése és a jó mun­kaszervezés segítette elő. (Polgár Jó­zsef, Vlöany) • Tanulnak. Hetente négyszer ülnek be két órára az iskolapadba, hogy szaktudásukat gyarapítsák a kélyl szövetkezet tagjai. A hallgatók legidő­­sebbike 65, a legfiatalabb pedig 16 esztendős. Az előadások tárgya a nö­vénytermesztés, állattenyésztés és a gépesítés. A tanfolyamot a szövetke­zet 45 tagja szorgalmasan látogatja. {Dánó J., Kéty) • Naponta 50 ezer liter ivós. Nagy gondot okoz ily hosszú tél után az állatállomány fehérjeszükségletének pótlása. De a Horné Potofl-i szövetke­zetesek megoldották ezt a kérdést olymódon, hogy naponta nem keve­sebb, mint 50 ezer liter fehérjedús ivőst készítenek Wiedermann Gyula és Sidó János segítségével. Az immár november óta gyártott ivóssal nagy­­mennyiségű egyéb takarmányt meg­takarítottak. (Zic) • Értékes kötelezettségvállalások. A Gemerskáhorkai és a szilicei szö­vetkezet az évzáró taggyűlés alkalmá­val kötelezettséget vállalt, hogy az Októberi Forradalom 46. évfordulója tiszteletére (1963. XI. 7.-ig) az eladási tervüket 100 százalékra teljesíti. A drienovcei szövetkezetesek se akarnak lemaradni. Az év elejétől kezdve az eladási tervüket folyama­tosan teljesítik. Az év végété terven felül eladnak 100 mázsa sertéshúst, 20 mázsa marhahúst, 1000 liter tejet és 30 000 darab tojást. —Jabl.) Ä jó felkészülés eredménye­­sikeres szereplés A Dunajská Streda-i járásban az elmúlt hetekben rendezték meg az iskolák- közötti asztalitenisz-bajnok­ságot. Erre a bajnokságra a mi isko­lánk asztaiiteniszezői is beneveztek. A selejtezőn sikerrel indultunk, mi­vel mind á leány-, mind a fiúcsapat tovább jutott a járási csapatversenyre. A járási csapatbajnokságon a fiúk és a lányok is sikeresen szerepeltek és megszerezték az első helyet. Az Oko­­con megrendezett csapatbajnokságról két érmet hoztak haza a versenyzők. A járási bajnokságon Lelkes Júlia, Tóth Jutka, Otil János és Lábady Im­re vették részt. Az egyéni versenyben Lelkes Júlia második helyezést ért el. A párosban Tóth Jutkával a harma­dikok lettek. A fiúk még eredménye­sebben szerepeltek, mivel Otil János az egyéniben megszerezte a járási bajnoki címet. Az Otil János—-Lábady Imre páros szintén bajnoki címet szerzett. ifj. Lábady Imre (Padán) Talán nincs is olyan fiatal fiú, aki ne vágyna labdarúgó-csapatban ját­szani, de jó játékosnak lenni bizony nem könnyű dolog. Ha visszagondolok mennyi akaratra, önmegtartóztatásra, lelkiismeretességre és lemondásra volt szükségem ahhoz, hogy eljussak az első sikerekig! S itt a kérdés lé­nyege. A vágy, amely a fiúkat fűti a labdarúgás iránt, még nem elég. A „nagy labdarúgással“ kapcsolatos kö­vetelmények nagyon sok fiút elriasz­tanak a játéktól — szerencsére nem mindegyiket. Azok okulására, akik valóban ko­molyan foglalkoznak a labdarúgás gondolatával 12 leckében közölni aka­rom a labdarúgás legfontosabb tech­nikai alapelveit. Ha ezeket elsajátít­ják, akkor valóban jól indulnak. Az edzés itt közölt legfontosabb elvei megfelelnek a falusi csapatok lehe­tőségeinek. I. Egyszerű labdarúgás A 20—30 évvel ezelőtti eredmények ma már nem felelnek meg. Például 1930-ban a repülőgép egy óra alatt írja; LADISLAV NOVAK érdemes sportmester, a Cseh­szlovák válogatott labdarúgó­csapat játékosa. 300 kilométert tett meg, 1945-ben körülbelül 600 kilométert, s ma már több mint 1000 kilométeres óránkénti sebességgel halad. Hasonló változá­sokat figyelhetünk meg a labdarú­gásban is, elsősorban a labdarúgás korszerű szellemében és az edzés új módszereiben. Például mit ér az olyan játékos, akinek kiváló labdarúgó technikája van, de nincs ereje még arra sem, hogy 20 percig teljes ütemben játsz­­szon. Milyen játékos lenne az, aki a labda után ugorva és földre esve minden esetben kificamítaná a boká­ját, eltörné vagy más módon megse­besítené a kezét stb. Mit szólnának ahhoz a szurkolók, ha a játékos min­dig elveszítené a labdáért folyó har­cot. mivel nem lenne elég ereje ah­hoz, hogy ellenfelét határozottan, de a megengedett keretek között lerázza magáról. Az elmondottakból is láthatjuk, hogy a labdarúgás nemcsak a labda rúgásának művészete. Ez a játék egész, sokoldalúan fejlett és gondol­kozó embert kíván. Ilyenné csakis becsületes, lelkiismeretes és rendsze - rés edzés útján válhatunk. A korszerű edzés sokoldalú, öntu­datos, rendszeres és folyamatos, amely nagy kitartást kíván. Szorgal­masan kell gyakorolnunk a gyorsasá­got, szívósságot és erőt, a labdatech­nikát és a játéktaktikát. Fegyelemre, kollektív szellemre, pontosságra kell magunkat nevelnünk, be kell tarta­nunk az alapvető higiéniát és élet­módot, csiszolni kell a szellemessé­get és a gondolkodást, valamint az összjáték és a tájékozódás iránti ér­zékünket. Tehát a játékosnak mindig tennie „kell“ valamit, de enélkül a jó labdarúgás valóban elképzelhetet­len. Az edzés mindig változatos és örömteli legyen, hogy a játékosok fáradtan távozzanak ugyan, de máris örömmel várják a következőt. Nagyon sok függ az edzőtől. Felelős az edzés helyes irányításáért. Ki kell érdemel­nie a játékosok bizalmát és neki is bíznia kell a játékosokban. A bizalom és a barátságos hangnem gyakran sokkal többet segít, mint a parancs vagy durvaság. A következő leckékben az alábbi kérdésekkel foglalkozunk: II. Rúgás. III. A rúgás gyakorlá­sa. IV. Adogatás (passzolás). V. Az adogatás gyakorlása. VI. A lab­da fékezése (toppolása). VII. A labdavezetés. VIII. Fejjáték. IX. Lövés. X. A kapus játéka. XI. Alap­vető összjáték. XII. Technikai lab­dagyakorlatok. Sportrovatunkban a képekkel illusztrált leckéket sorozatban kö­zöljük. Kiadja a Mező- Erdő- is Vlzgazdaságl Minisztérium a Mezőgazdasági Kiadóvállalatban - Megjelenik hetente kétszer — Főszerkesztő: Pathő Károly — Szerkesztdség és kiadóhivatal: Bratislava, Suvorovové 16. — Telefon, főszerkesztő 515 S8. szerkesztdség 501 00. — Telefonközpont: 543 91, 511 lOi 550 93. — Belső vonalak: főszerkesztő helyettese: 635. Polli, titkárság 584, mezőgazdasági osztály 632 agit prop osztály 639 szakmelléklet 51P — Nyomja a Polygrafické závody. n. p.. Bratislava, ul. Februárového vlfazstva 6/d. — Terjeszti • Postai HIrlapszolgálat előfizetést felvesz ,. .nlnden postahivatal és kézbesítő. Külföldi megrendeléseket a Postai HIrlapszolgálat — sajtőklvitell osztály — Praha 1.. JlndflSská ul. 14. intézi. — Előfizetési díj évente 36.40 K5s. K-10*31102

Next

/
Thumbnails
Contents