Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-03-20 / 23. szám
Küzdjünk a szarvasmarha — gümőkór ellen A szarvasmarhatenyésztés terén legnagyobb jelentőségű betegség a gümőkór, vagyis a tuberkulózis. E veszélyes kór a nagyobb állományokban — melyekben az állatról-állatra terjedő fertőzés lehetősége megnövekedik, s az állatok legelőn tartózkodásának ideje aránylag csökken, a Kisebb természetes ellenállóképesség és edzettség folytán — jobban terjed. Okozója a pálcika alakű, karcsú Mycobaktérium tuberculosis hasadógomba nemzetség (bacilus), melyet Koch Róbert német orvos és bakteorológus 1882-ben fedezett fel. A bacilus ellenállóképessége meglehetősen nagy. Aludttejben, túróban sokáig megőrzi életképességét, keményebb sajtfélékben ugyan 30 napon belül elpusztul, de puha sajtokban még 49 nap múlva, félkemény sajtfélékben pedig még 300 nap elteltével is fertőzőképes (virulens) gümőbacilusok találhatók. A hús sózása, füstölése nem elegendő e baktérium megöléséhez, viszont a felforralt tejben másodperceken belül elpusztul. A betegség terjedése A fertőzés részben a beteg állatok levegőbe lehelt, vagy kiköhögött nyalkájában lévő bacilusok belélegzésével, részben pedig a bacilusokat tartalmazó nyálkaváladékok által megfertőzött takarmány emésztőcsatornába jutása útján jön létre. A borjak részben anyjuk tejével fertőződnek, részben pedig a beteg tehén anyaméhében szedik magukba a gümőkór bacilusokat. A szervezetbe bejutott gümőkór bacilusok letelepedése helyén kicsi (kölesszem nagyságú) gümő-tuberkulum képződését indítják meg, mely gümőcskék közepükön csakhamar elsajtosodnak és sűrű, gennyes anyaggá változnak. Némelyek a gümők közül meg is gyógyulnak, illetve elmeszesednek. A nyirokerekben, nyirokcsomókban és a gümőcskékben élő bacilusok csakhamar elszaporodnak és a szomszédos szövetekben újabb gümők képződését indítják meg. A tüdőbe jutott bacilusok hatására képződött gümőcskék szétesése folytán nagy mennyiségű gümőkór bacilus kerül a hörgőkbe és a kis tüdöhólyagocskákba. Ezek erős nyálkaelválasztást indítanak meg, melyet az állatok igyekeznek kiköhögni. A kiköhögött nyálkában a szétesett gümőcskék elsajtosodott, elgenynyesedet részecskéivel együtt a gümőbacilusok milliói kerülnek ki, melyek részben a szomszédos állatokat, részben pedig az istálló levegőjét, talaját, a vályúkat és az alomszalmát fertőzik meg. Ez a gümőkór terjedésének leggyakoribb útja. Az ember is nagymértékben ki van téve a fertőzés veszélyének. A gümőkóros tehenészetben alkalmazott gulyások, fejők, fejőnők a bacilusokat tartalmazó istállólevegő belégzése folytán a tőgybeteg tehén tejének vagy az abból készült termékek fogyasztása következtében — ha az nem elegendő módon pasztőrözött — a gyermekek és a felnőttek egyaránt megfertőződhetnek. Viszont az egészséges tehén a beteg gulyástól vagy fejőnőtől szintén megkaphatja a gümőkórt. Tünetek A betegség kifejlődése rendszerint hosszabb ideig tart. Hetek, hónapok, néha évek is elmúlnak, míg a betegség észrevehető klinikai tünetekben nyilvánul meg. A bacilusnak szervezetbe jutását kezdetben semmiféle külső jelek nem árulják el; az állat egészségi állapota, étvágya, tejelékenysége változatlan. Csak hónapok, nem ritkán évek múlva vehető észre, hogy a fertőzött állat köhög (szarvasmarháknál tudniillik leggyakoribb a tüdő megbetegedése). Az állat köhögése kezdetben rövid, száraz, erős, amely idővel tompává és nedvessé válik. A betegség folyamán később az állat kevesebbet eszik és kérődzik, majd lesoványodik s tejét veszti. Ha az állat a betegség ezen szakaszában kerül levágásra, akkor a tüdőben már jól láthatók a gümőkóros elváltozások: szürkés-sárga, kisebb-nagyobb gümők, melyek öszszefolynak, egyesülnek, s különböző nagyságú területet foglalnak el, rendszerint a tüdőcsúcs lebenyén vagy az ezzel szomszédos részeken. A tüdő nyirokcsomói duzzadtak, a hörgők körüli és a gátorközi nyirokcsomókban a szürkés-sárga, gombostűfej-, borsó-, mogyorónagyságú gümők részben elsajtosodott, vagy elmeszesedett állapotban találhatók. A betegség további folyamán már fel-A gümőkóros tehenektől származó borjakat legcélszerűbb elkülönített helyen, műitatás alkalmazásával csoportosan nevelni. —ku— tűnő a lesoványodás és a tejmennyiség csökkenése. Ezekkel a tünetekkel párhuzamosan a boncolási leletek is súlyosbodnak. Nem ritka az úgynevezett generalizált gümőkór, amely kóros folyamat a nyirokérrendszer vagy a véráram útján úgyszólván az összes szervekre átterjed, úgyhogy nemcsak a tüdő és a mellhártya, hanem a szívburok, a lép, a máj, a belek, a vesék, az ivarszervek, a tőgy stb. is a súlyos megbetegedés elváltozásait mutatják. Előfordul, hogy a gümőkőr bacilusok a betegség kezdeti szakaszában a véráramba jutnak és súlyos, gyors lefolyású, lázas megbetegedést okoznak, mely többnyire halálos kimenetelű. Ilyen esetben a boncolás alkalmával kicsi-, mák- és kölesszem nagyságú gümőket találunk, rendszerint a különböző szervekben. Ez az úgynevezett akut miliáris gümőkór. Az elsajtosodott gócok szétesése és folyékonnyá válása következtében a tüdő állományában néha gennyel telt üregek (kavernák) képződnek, melyek fala és tartalma erősen bűzös. Védekezés \ A szarvasmarha gümőkór leküzdése céljából kiadott rendelkezések egyik sarkallatos pontja az egészséges állatok elkülönítése a betegektől. E célból rendelte el a kormány a szarvasmarhaállomány kötelező tuberkulin kezelését is. A tuberkulin bőrpróba kiválóan alkalmas módszer a gümőkórtól fertőzött állatok kikeresésére. A bőrpróba abban áll, hogy a vizsgált állat bőrébe 0,2 köbcentiméter tömény tuberkulint fecskendezünk. A tuberkulin nem egyéb, mint elölt gümőbacilusok kivonata. A fecskendezés helyén a bőrben kisebb-nagyobb duzzanat támad, melyet a bőr fecskendezéstöl számított 72 óra elteltével ítélünk meg. Ha a bőrpróba előtt megmért bőrredő vastagsága és a tuberkulin befecskendezése után 72 óra múlva mért bőrredő vastagsága között a különbség meghaladja a 3,5 mm-t, akkor a bőrpróba eredménye pozitív. Ha a duzzanat kis terjedelmű, a két bőrredő vastagsága közötti különbség nem haladja meg az 1,5 millimétert, akkor negatív a reakció, viszont 1,5 mm—3,4 mm-ig kétesnek nevezzük a bőrpróba eredményét. A tuberkulin bőrpróba pozitív eredménnyel reagáló állatokat megjelöljük és elkülönítjük. Ezek az állatok fokozott állatorvosi megfigyelés és vizsgálat alá kerülnek. Közülük azokat, melyek a gümőkór egyéb klinikai tüneteit is jelzik (lesoványodás, tompa, nedves, ismétlődő köhögés, a tejmennyiség csökkenése, duzzanatok a tőgyben, hurutos-gennyes kifolyás a hüvelyből stb.) úgynevezett nyílt gümőkórban szenvedőknek minősítjük és azonnali levágásukat rendeljük el. A gümőkór elfojtására kiadott intézkedések ezután különbséget tesznek olyan állományok között, melyekben a pozitívra reagáló állatok száma kevés, vagyis nem haladja meg az 5 %-ot. Ilyen esetben radikális megoldást alkalmazunk, amely az összes reagáló állatok húsra történő értékesítését teszi kötelezővé, aminek következtében az állomány a fertőtlenítés elvégzése után tisztának, tuberkulózistól mentesnek tekinthető. Másként áll a helyzet olyan tenyészetekben ahol a reagáló állatok száma nagy, úgyhogy ez a megoldás részben a jelentős pénzügyi veszteségek, részben pedig a tervteljesítés megcsorbítása miatt nem hajtható végre. Ilyen esetben a reagáló állatok fokozatos, több évre tervezett eltávolítása és helyükre a tőlük született, de külön istállóban, tisztán, fertőzés mentesen felnevelt borjak beállításának módszere az, amely már eddig is a legnagyobb sikerrel járt. A védekezés itt leírt módja a legjobban bevált eszköz a kór kiküszöbölésére. A védőoltások kérdése még nem tekinthető tisztázottnak. A francia B. C. G. eljárás, a svájci Gräub-Zschokke-Saxer féle módszer, úgyszintén a nálunk jelenleg próba alatt álló Wells-ről elnevezett védőoltási eljárás növelik ugyan a beoltott borjak ellenállóképességét, de megbízható védettséget velük elérni még nem sikerült. A Szovjetunióban és az egyes nyugati államokban például Dániában, Svédországban, az Egyesült Államokban, az egyes kormányok óriási pénzügyi támogatása és lerjerélyesebb intézkedések végrehajtása útján sikerült elérni, hogy szarvasmarhaállományaik már csaknem gümőkórmentesek. Hazánkban a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok jő része már gümőkórtól mentes állománnyal rendelkezik. Minden jel arra vall, hogy 1970-ig, esetleg jóval előbb befejeződik szarvasmarhatenyészeteink teljes és végleges mentesítése a gümőkórtól. Dr. Rácz Zoltán (Zl. Moravce)
