Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-03 / 18. szám

lomért, amely a két öreg részéröl éri. Minden magukba fojtott és gondosan eltitkolt keserűségükért, a háborúról álmodott teljesületlen álmokért, marcangoló dühükért, mely mohón tépi őket, ha elmennek a földek mellett, amelyek valamikor az övéik voltak, mindezért a fiukon állnak bosszút, egyetlen fiúkon a három közül, aki nem tudott még apja elítélése előtt más kenyérhez jutni s akit egy női szempár is köt ehhez a faluhoz. Hazudott. Hazudott a szövetkezetben, hazudott a nemzeti bizottságon is. Akkor, amikor az apja hazajött. Aztán később is Most pedig ki kellene rukkolnia az igazsággal és képtelen rá. Sarokba szorították. Alaposan sarokba szorították.

Kevesellik a fél hektárt, hogyne kevesellenék, hisz apja szereti g pénzt, s volt is mindig elég pénze, ha szalmát soha keresztbe nem is tett. Kevesellik azt is, amit Bálint keres és siránkoznak. Most már siránkoznak, mert látják, hogy nehezen tudnának belőle több pénzt kisajtolni.

A háza? Mikor látták, hogy a jobb gazdák számára valamiféle új, keményebb élet következik, ravaszul Bálintra íratták, A földek? Hát csak mondd neki, hogy kitagadod, mikor tudja jól, hogy a könyvben is a köztársaságra, nem az apjára varrnak írva. Nincs mivel megfenyegessék, nincs mivel sarokba szorítsák, így hát csak űzik, hajtják a siránkozással. £s mindezt a gyerekük iránti szeretetböl. És szép csendesen, nehogy a szövetkezetben valakinek az eszébe jusson, hogy Bálintot meg is lehetne védeni, mert az öregnek semmi keresni valója a községben, s a fia érdekében, nyugalomban élhetne nélküle, mint mielőtt visszajött.

A legokosabb lenne . . . fölkeresni azokat a nemzeti bizottságon, meg a szövetkezetben. Meggyónni nekik ... Talán az apjának se kellene azért elmennie. elég lenne, ha munkára fognák; könnyebben élnének, öt meg nem nyomná tovább a közös hazugság, az, hogy nem őszinték szomszédaikhoz, a faluhoz, mindazokhoz, akiket anyja kedvéért megcsalt.

De hát állj az emberek elé! Mondd meg nekik: két éve csallak benneteket, az apámat akartam menteni; nem, a börtön nem törte meg, nem beteg, de nem is változtatták meg és én nem akarom, hogy otthon üljön és csak a napot lopja — nem fűlik a foga a munká/wz — csak nekem nincs annyi erőm, hogy bevalljam: hazudtam nektek, s az első hazugság bokorrá nőtt. Gyertek, segítsetek, ragadjátok torkon ezt a gonosz embert, tanítsátok meg dolgozni, a munkára, amire nem tudták megtanítani a . börtönben sem; amelyet' gyengélkedőkön, kórházban, meg tudj isten hol meglapulva, ott is elkerült.

Elnehezedett a keze, a feje, egész teste. Hiába, agyongondolkozza magát: gürcöl, még hat rekeszt vállalt a hizlalóban, hogy több munkaegységet szerezzen. Takarékoskodnia kell, hogy összekerülhessenek Máriával... És a

szövetkezetben szívesen adnak neki munkát is, pénzt is, nyilván azt hiszik, hogy azért a beteg, börtönmegtörte emberért igyekszik Szívesen adnak neki, hisz úgyis kevés a munkáskéz. S ettől a sok jóakarattól, a sok dologtól már alig érzi a kezét, úgy megvan húzva. Ha csak legalább két-három napig pihenhetne!

* * *

Köszönt és ök a söntésasztal mellől baráti szóval és tekintettel fogadták. Elvette a sörét és szótlanul kiitta. Az agronómus mellett állt. Az meg egyszerre, mintha a szentlélek szállta volna meg, odakiáltott az elnöknek:

— Küldjük el Bálintot!

Zobora, az elnök, megtörölte sörhabos száját és rábólintott. Aztán megcsóválta a fejét.

— Mi az? — szólalt meg Bálint félénken: nem szerette, ha nevén nevezték.

— Üdülés - mosolygott diadalmasan a lódoktor Bagyura. — Aratás után hárman mehetnek. A legjobbak! — tette még hozzá jelentőségteljesen.

Az elnök elmarkolta a frissen csapolt sört és Bálint felé nyújtotta. Barátságosan megveregette a sertésetető vállát és mély hangon leszögezte:

— Megérdemli' — Aztán sajnálkozva megcsóválta a fejét: - Csak hát neked nehezedre esne ..

— Miért — kérdezte értetlenül; talán nem tartják rá érdemesnek? Annyi munkáért? Hiába volt a szorgalom. erőfeszítés?

— Hát —, nézett rá Zobora jóakaratúan — hisz értlek én mindkettőtöket. Nétnrég beszéltem az apáddal. És nagyon megköszönte - tette hozzá szerényen és ugyanakkor büszkén - pedig nem is kellett volna, hisz utóvégre nem én adom azt az üdülést, és megkért, hogy hát ne, én meg nem akarok ellenetekre tenni: ha már anynyira rá vagytok szorulva a garasra, hogy nem mehetsz el, hát csak maradi itthon Majd küldünk mást helyetted.

Az apám akart helyettem menni, villant fel Bálint agyában. Az apám ... Meg kell mondani, meg kelt mondani az elnöknek, a lódoktornak, az agronómusnak is, hadd tudják ...

— Szóval az apám már elintézte? — kérdezte rekedt hangon.

— El — nézett rá Zobora barátságosan - én meg, amit lehet, megteszek érted, dehát öt nem küldhetjük el, te meg hiányoznál nekik, és az apád azt mondta, hogy te úgy sem mennél, mikor látod, hogy mennyire gyötrődik. No, nem báj! Elküldünk valaki mást, ha már nektek annyira kell a garas.

Megveregette Bálint vállát, odaintett a söntésasztal mögött álló Mar-,, gitnak és törzskarával együtt odébbálít. - ■■ ■

Bálint meg ott maradt állva, nem látta, hogy maradék söre kicsorgott a poros, piszkos padlóra. Összehúzta a szemét, hogy senki se lássa a könynyeket, amelyeket a nagy szülői szeretet fakasztott.

(Fordította: Péter László)

Egy

szövetkezeti

klub

életéből

A fokozódó termelési feladatok egyre nagyobb igényeket támasztanak a szövetkezeti dolgozókkal szemben. Dolgozó parasztságunk ezért a téli időszakot tudása fejlesztésére használja fel.

A hetényi szövetkezetben, az elmúlt évekhez hasonlóan ez évben is megnyitotta kapuit a szövetkezeti munkaiskola. A szövetkezeti munkaiskola keretében 17 előadáson ismerkednek meg a szövetkezet dolgozói azokkal a legfontosabb tudnivalókkal, amelyeket a termelés különböző szakaszain gyümölcsöztelek majd Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják hogy Hetényen az asszonyok is tömegesen vesznek részt az iskolázáson.

A szövetkezeti klub vezetője, Hencz Miklós elvtárs arról is tájékoztat és elém rakja a jóváhagyott terveket —, hogy ezenkívül még 12 közérdekű előadás megtartására is sor kerül. Főleg egészségügyi, politikai, természettudományi és világnézeti problémák megvitatását tűzték ki célul.

Azonban nagyon téved, aki azt gondolja, hogy ezzel kimerül a klub munkája. Mert például már ez évben is egy jól sikerült „Sütés-főzés" tanfolyamot rendeztek 36 női résztvevővel. Az iskolások pedig a „Hét szín virág“ előadásával arattak nagy sikert. De az ifjúság sem akar a kicsik mögött maradni. Áprilisban Kónya József „Senki fia" c. drámáját szeretnék bemutatni.

Ugyanakkor szép eredményekkel dicsekedhet a szövetkezeti klub könyvtára is. A 2400 kötet könyvet kitévő könyvtár nagy látogatottságnak örvend Havonta átlag 400 könyv kerül az olvasók kezébe. Ebben nagy érdeme vas Eperjesi Mártonnénak aki már néhány éve végzi a könyvtáros felelősségteljes munkát.

A szövetkezet vezetősége 3000 koronát juttatott a könyvállomány feltöltésére. A könyvtárral kapcsolatban azonban egy hiányosságról is kell szólnunk A könyvek elhelyezésére szükséges szekrények, vagy állványok beszerzése nem tűr halasztást, mert a könyvek így porolódnak, piszkolódnak és rongálódnak.

E hiányosság ellenére is elmondhatjuk, hogy a hetényi szövetkezeti klub teljes mértékben eleget tesz küldetésének.

Andriskin József (Komárno)

(Befejezés a 6. oldalról) ezernyi és tízezernyi óra brigádmunkával épültek fel falvaink új művelődési otthonai csak azért, mert a falusi nép megszerette a színházat, igényli a jó színelőadást és tanulni, nemesen szórakozni, fejlődni akar. Mi pedig élve az alkalommal, az új művelődési otthonok adta lehetőségekkel, az eddiginél is magasabb művészi színvonalon kívánjuk tovább szolgálni a falut.

De nem csupán a szép szó, a színmű fegyverével harcoltunk a tíz év alatt. Segítettük a falut és a falusi műkedvelést egyéb módon is. Színházunk nem egy tagja heteken át áldozta fel szabad idejét, szabad estéjét, hogy egy-egy falu műkedvelő színjátszó csoportjában a rendezésben segítsen. A Magyar Területi Színház jelmezkőlcsönzőt nyitott a műkedvelők számára, melynek évi forgalma immár jelentős és a falusi műkedvelők élnek is az alkalommal, hozzánk járnak a szükséges jelmezekért. A színház dramaturgiája sokszáz esetben adott műsortanácsot, nem ritkán szövegkönyvet a falusi műkedvelőknek. És vajon nem volt-e segítség a falu számára, hogy a színház egy-egy előadásra saját autóbuszán szállítja a falvak közönségét a kultúrközpontba és vissza? Ahová mi nem mehettünk el, művelődési otthon hiányában, oda kiküldtük az autóbuszunkat: „Jertek, nézzetek meg minket itt és itt, hisz csak 5 — 10 kilométer az egész út". És a falusiak jöttek ezrével és százával előadásainkra a szomszédos falvakból is. Segítettük a falut azzal is, hogy színházunk — egyetlen hivatásos színházként — állandó saját szabadtéri színpadával ellátogatott olyan helyekre is, ahol a zárt helyiségben való előadás előfeltétele nincsen adva.

És segítettük a falut fizikai munkában is, tagjaink nagyrésze, mint

arató brigád-tag résztvett a múltban a termés betakarításában, tanúbizonyságát adva ezzel annak, hogy nem csupán a szellem fegyverével, de kétkezi munkával is a falu szolgálatában kíván lenni. Sok-sok kellemes órát töltöttünk a falusiak körében, mikor kultúrbrigádokban jártuk munkahelyeiket, hogy ott szórakoztassuk őket. Egyszóval: nem csupán a színpadon, hanem a színészi munkán kívül is, mindenkor igyekeztünk szolgálni a falu népét, a falu szocialista előrehaladását.

Végül szolgáltunk a falunak, nem utolsósorban példamutatással is. Műsorpolitikánk következtében szűnt meg vidéki, falusi színjátszásunk, műkedvelő színjátszó csoportjaink nagy betegsége: a népszínművesdi, a Piros bugyellárisokkal, Falu rosszákkal együtt. Ma ott tartunk már, hogy a falusi műkedvelők is Moliért, Schillert játszanak és ami még dicséretesebb: mai darabokat, mai szerzőket, szovjet színmüveket. Miután a műkedvelők látták, hogy előadásaink nyomán a falun nemesak a régi, de az új drámaírás iránt is van érdeklődés, a mai daraboknak is van közönségsikere, egyre kezdték elhagyni a „kasszasiker“-t hajszoló műsorpolitikát és rátértek a helyes útra: az öntudatos, mai és haladó műsorpolitika útjára.

Közös volt színházunk és a falu harca a tíz évad alatt mindenért ami szép, haladó és nemes: az életszínvonal emeléséért, a békéért, az új emberért, a jobb holnapért. Közös volt harcunk az új színházért, a kulturális forradalom szolgálatában eltöltött tíz évad alatt. És közös legyen a harcunk ezekért a nemes célokért az elkövetkezendő további tíz esztendőben is. A komáromi Magyar Területi Színház, a falu színháza, s annak szolgálatában állva kivárt dolgozni az elkövetkező évadokban is. Síposs Jenő

főnben, elleste az UraktŐl a szalonviselkedést, s kezdetben meg is fértek vele. Mindaddig, míg csak a megélhetés nem került szóba Az öregnek nem volt ínyére, hogy a fiát katonáéknál nem nagyon dédelgették, s miután leszolgálta az idejét, sertésetetó lett, de a doktor urak. akik a szomszédos ágyakon feküdtek, megmagyarázták neki, hogy ez is a dologhoz tartozik. A fiúnak is bűnhődnie kell apja hazafiságáért. Most már nem bánja, hogy a fiából nem lett úr, csak megfizessék az etetésért. Nem sokáig. Csak míg megjönnek a csokoládé-katonák és

TlT'sz nem akarunk mi már tőled semmit - zsörtölődött az anyja, s egy percre felhagyott az edénycsörgetéssel, hogy hallja - mi már csak a másvilágon ...

Legyintett. Már rég elmúltak azok az idők, amikor még kérdezett tőlük valamit, de a két öreg állandóan lesben áll, hogy valamiben hibát találhasson és legalább a szót szaporíthassa. Meg siránkozhasson. Még a saját fiúk előtt is.

Egy rúgással kinyitotta a konyha alacsony, nyári lécajtaját; odakiinn az udvaron a libák nyugtalanul felálltak s a nyakukat nyújtogatták a zajos, borús homlokú és rosszul táplált férfi felé. A lécajtó keservesen nyikorgott, még egy-két rúgás és az is odalesz.

Feljebb, az istálló előtt üldögélt az apja. A nap forró sugarai idáig már nem érnek el. Bálint mogorván rásandított az öregre, kötényt kötött a vsnség, biztosan szecskát indult vágni, csak nem akaródzik neki, nem fűlik hozzá a foga, leült még egy

visszaadják a gazdaságát. Addig megél a sertésetetésból is.

Ha nincs az édesanyja, fejbevágja az apját a piszkavassal, mikor türelmesen és jöakaratúan megmagyarázgatta Bálintnak, hogy 5 már szülői kötelességeinek eleget tett s most a fia háláját várja. Bálint a haját tépte, hogy olyan ostobán hagyta magát megjuhászítani az édesanyjától és szót emelt az apjd érdekében. Ha a szövetkezetben nem becsülnék Bálintot, ha az Ő kedvéért nem hánynák be a szemüket, a szentelt víz se menti meg attól, hogy kitiltsák a községből.

Most már késő. Az anyja addig csitítgáttá a.fiát, igyekezett elejét venni az összekülönbözéseknek odahaza, míg Bálint egyszeresük azon vette észre magát, hogy már. késő. Az apja tartja magát, az egész falu elhitte neki, hogy a börtönben megbetegedett, nem bír i dolgozni. Bálint szégyelli bevallani,

, hogy kezdetben maga is hazudott, mikor síró anyja kedvéért ugyanezt állí, tóttá. Az anyja kofálkodását is a városi piacon csupán 5 érte nézik el. És r mostanában már ö is fordított a köpönyegén és egy követ fúj az apjával. • Annyi eszük azonban van, hogy oi. gyáznak, a nézeteltérésről senki se > tudjon meg semmit Akkor az apjának f nyomban kifelé állna a rúdja.

— Hálátlan — hangzott utána még : a gyalogjáróra is.

i Bálintba belesajdult a keserűség, i Most vissza kellene mennie az istállóhoz, le kellene, hogy kapja az ostort és annak az öreg, de erős és kímélet: len embernek, aki az apja, odasózni egypár fiúit! Összeszorította fogát és tovább ment. Még nem robbant ki soha. Még mindig erőt vett magán, hogy ne üssön oda azért a sok bánta<cicsit füstölni.

Lusta vagy — gondolta magában a fiú. Lusta vagy és azzal veszed el az élét, hogy „öreg ház, beteg ember, nem győzöm már o munkát“.

— Megjavíthatná a konyhaajtótvetette oda az apjának, csak úgy a foc/fin keresztül szűrve át a szót.

Áz öreg jót húzott a pipájából, bólintott, aztán elvigyorodott:

— A konyhaajtó? — fontolgatta — szappanozza meg az isten!

Bálint nem felelt neki, csak kifutott a meredek udvaron keresztül a gyalogjáróra. Minek vitatkozzék apjával. Kár is volt beleakadni. Most már csak azért se javítja meg, mégha összetörik, akkor sem, csak hogy megmutassa: neki senki se parancsol. Ha: ö vette volna észre előbb, tüstént raordított volna a fiára, hogy javítsa meg. Ha meg Bálint veszi észre: csináld meg magad, vagy hagyd úgy.

A legszívesebben szájonvágta volna magát, hogy szóba állt az öreggel, hisz ez alatt a két év alatt már okulhatott volna. Jöj, jaj! „Megváltozott megváltozott, teljesen megváltozott“ — siránkozott az anyja otthon, ha meg-meglátogatta az apját. És Bálint már kész volt megbocsátani apjának az anyja kék foltjait, sőt még .azt is hagy az apja elítélése után az else években rosszul ment sorsa, meg hogy az anyja túl sok pénzt költött a börtönbe vivő hosszú utakra; csak igaz lenne, hogy az apja megváltozott, hogy nem lesz oka többet a bűnnek, hog% nem lesz már olyan, mint gyermekkorukban, mikor a ház ura részeg fejjel, merő hetvenkedésböl kikergette az anyját a gyerekekkel együtt az éjszakába, hóba, fagyba.

Hisz szelíd is volt, komoly és szerény, mikor megérkezett. Okult a bőr-7

1963. március 3.

Harcoljak és győztek

Róják Dezső: Akik nem hajtottak fejet című könyvéről

a lebukáshoz, a börtönhöz, a kínzásukhoz és a halálhoz vezetett, még jobban kiemeli jellemük szilárdságát és a szocializmusért folytatott harcuk szépségét.

Külön fejezetet szentel a szerző a magyar partizánok tevékenységének. Katonákat látunk, acélos bátorsága népi Harcosokat, akik az igaz ügyért a legkedvezőtlenebb körülmények között, a legalkalmatlanabb terepen is fényes bizonyságát szolgáltatták osztályöntudatuknak, a néphez fűződő hűségüknek. Nógrádi Sándor pártmunkás, Fábry József építömunkás, Ádler Károly fogtechnikus, Tóth József bányász, Keteti Ferenc — hogy csak néhány nevet említsek a sokszáz közül — mindnyájan megszolgálták azt, hogy a kommunista kötelességteljesítés példaképeiként éljenek a szocialista utókor emlékezetében.

Olvasni és olvastatni kell ezt a könyvet mindenkivel, egyrészt azért, hogy a kommunizmus bátor katonáinak márványnál tartósabb emlékművet állíthassunk, másrészt és főképpen azért, mert múlhatatlan szükség van arra, hogy a múlt e sötét, de a bátor ellenállók tetteinek fényében ragyogó hősies fejezetének ismerete tisztázza hazánk magyar nemzetiségű kommunistáinak hozzájárulását mai életünkhöz.

Ferenc és a többiek alakja, szlovák- és magyar kommunisták, a párt egycélú, egyhitű harcosai, akik az első sorokban harcolva vezették ezt az egyenlőtlen küzdelmet. Tetteik, bátor kiállásuk minden mozzanatában érezzük az eszme és a párt erejét, mely mindig a kommunisták szilárd meggyőződésének forrása volt és ma is az.

Az eszme és a párt adott erőt, bátorságot az újvári, komáromi, losonci, gömöri, kassai és uzshorodi illegális csoportok tagjainak, hogy . szembeszáll janak a fasiszta kópékkal, hogy büszkén vallják meg hitüket a vészbírák előtt, hogy kibírják a börtönök szenvedéseit, a szadista kínzásokat és az internáló táborok borzalmait. A párt irányította a fegyvert a közép-szlovákiai magyar partizánok kezében hogy verjék a fasizmust, ártsanak az ellenségnek minden lépésnél, és minden erejükkel segítsenek a felszabadító szovjet katonáknak, akik felmérhetetlen áldozatokat hoztak népeink felszabadításáért.

A bátorság és az önfeláldozás bár a legfőbb emberi érték ebben a harcban, de korántsem minden. A küzdelem megkövetelte minden harcostól a legnagyobb elővigyázatot, óvatosságot, a konspiráció szabályának ismeretét és betartását. Éppen ezeknek a szabályoknak be nem tar, tása rejti magában a legtöbb bukta- tőt, mely nemegyszer végzetes következményekkel jár. A délszlovákiai 1 magyar ellenállók nem sok tapaszta, lattal rendelkeztek az illegális mun' ka terén és ezért súlyos áldozatok . kai kellett megfizetniük. Ez a meg i sokszorozott kockázat, mely sokszor

Népűnk történetének legsötétebb korszakát, a fasizmus éveit, Dél-Szloyákiának Horthy által történt megszállásának időszakát idézi fel Róják Dezső könyve. A közel hét évig tartó fasiszta uralom napjai vonulnak fel szemünk előtt, melyek mintegy végteíenül hosszú, lidécnyomásos álom rémképei kísértenek ma is, termékeny, építő korszakunkban.

A szerző a történetírás igényével írta meg könyvét és nem használja a szépírói mesterség eszközeit, de aki a könyvet figyelmesen olvassa, arra a meggyőződésre jut, hogy erre ebben az esetben nem is volt szükség. A téma megköveteli a maga sajátos formáját és ebben a könyvben a hős ellenállók bátorsága, rettenthetetlen hite elég meggyőzően szól az olvasóhoz a kor egyszerű bemutatásával és az események sokszor száraz feljegyzésével is. Izgalmas és magával ragadó ez a könyv, sokkal inkább, mint a legraffináltabban megszerkesztett bűnügyi regény, bár ellentétben a detektivregénnyel, a befejezést már az első sor elolvasása előtt Ismerjük. Izgalmas ez a történet, mert valós, és igazi élethalál küzdelemről van szó, melyben a gonosz könyörtelen és nem ak kegyelmet a bátor ellenfélnek.

Igaz emberek, merész szívű harcosok magasodnak föl előttünk akik néha szervezetten, de sokszor elszigetelve, egymásról nem is tudva, az éle tűket tették kockára egy kegyetlen, barbár rendszer elleni küzdelemben a legszebb emberi ideálokért, a haza függetlenségéért, a szabadságért és a szocializmusért. Egy-egy pillanatra felvillan a könyv lapjain Schőnherz Zoltán okos arca, Bacilek Karol, Tonhauser Pavol, Oszwald Ferdinánd, Dömötör Teréz, Vadász Ferenc, Keleti