Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-03 / 18. szám

A tavasz hírnöke

Szép hagyománnyá vált immár nálunk a márciusi könyvhónap. A tavaszthozó, langyos szellők hava találóan szimbolizálja a könyv ünnepét. Hiszen az emberiség történetének, a szellemek lángolásának, a szívek izzásának e csodálatos, örökszép krónikái is megújhodást, tavaszt hoznak, világosságot, az igaz szó fáklyáját lobbantják lángra az emberi elmékben.

A történelemben példátlan az a szerető gondoskodás, amelyet társadalmi rendszerünk, pártunk a könyv érdekében tett és tesz napjainkban. Kulturális forradalmunk vívmányaként könyvelhetjük el azt a tényt, hogy a szép szó eljutott a dolgozók legszélesebb rétegeinek a kezébe. Aggok, deresedé halántékú, kidolgozott kezű munkások, földművesek ülnek le esténként a könyv mellé, járnak el irodalmi estekre, a könyvtárak olvasótermeibe. Könyvtáraink soksok ezer, a szavakat még csak szótagoló, hat-nyolc éves, kis könyvrajongóról tudnak számot adni. A statisztikai kimutatások ebben az esetben már szinte elvesztik realitásukat, meghaladják képzelőerőnket. Van-e ma olyan falu, amelynek ne lenne népkönyvtára? Elképzelhető-e ma szövetkezeti iroda, klubhelyiség könyvespolc nélkül? S mindemellett hány, de hány szövetkezeti dolgozó lakásában akad meg szemünk a csinosan berendezett, választékos ízléssel összegyűjtött magánkönyvtár nagy becsben tartott kötetein? Csupán mindezek tudatosítása után válik érthetővé a sokszor még döbbenetesen, meglepően széles látókörről, pallérozott ízlésről tanúskodó hozzászólás egyes irodalmi jellegű kérdéshez, mely bármely faluban, vitaest, avagy baráti beszélgetés alkalmából hangzik el, teszem azt, az állami gazdaság fejőgulyásának a szájából.

A könyv tehát a paplakok, jegyzőlakások könyvtárszobáinak félhomályos hűvösségéből, az előkelő partira váró ötvenholdasok leányainak sznob-ízű, áporodot szagú, felcicomázott szobáiból eljutott oda, ahová minden nagy alkotó, lángelme századokon keresztül, álmodozva, vágyakozva szánta: a dolgozók milliói, a nép kezébe.

Pártunk XII. kongresszus határozatainak felelősségteljes, becsületes teljesítésének a nagy feladata áll előttünk a jelenlegi időszakban. Ám a sokszor bonyolult problémák megoldásában hatalmas ütőerejű fegyverünk a könyv, mely minden dolgozó kezébe eljuthat, hogy további harcra, még nagyobb tettekre buzdítson, ösztönözzön.

Végzetül a könyv ünnepe alkalmából hadd köszöntsük kulturális forradalmunk élharcosait, a népkönyvtárak, művelődési otthonok önzetlen, önfeláldozó munkát végző dolgozóit, s egyúttal kívánjunk nekik sok-sok sikert, örömöt további munkájukban.

Nem minden a televízió

Fél órával

r r

Elénk, mozgalmas az élet a szenei könyvtárban. Jablonská elvtár snő - vei, a könyvtár dolgozójával szinte három szót sem lehet váltani soron kívül. A kölcsönzők, hónuk alatt a választott könyvekkel türelmesen várakoznak asztala előtt. Elnézem amint dolgozik. Tengernyi munkája, beírni-, kiírnivalója közepette is van mindenkihez pár kedves szava. A könyvtár él, dolgozik. A sarokban lévő polc előtt három pöttömnyi kislány válogat otthonosan a könyvek között. Összedugják fejecskéjüket, „tanácskoznak“. Felnőtt, gyerek, mindenki jól ismeri a könyvtár polcait és a házirendet. * * *

Csiba Zsuzannának, a könyvtár fiatal dolgozójának az idejéből rabolunk el pár pillanatot, hogy tájékoztasson bennünket a könyvtár munkájáról.- Ezekben a napokban természetesen a könyvhónap betervezett rendezvényeit bonyolítjuk le. Üzemekben, iskolákban, a szövetkezetben beszélgetéseket, vitaeesteket szervezünk. Bizony mindez sok munkával jár.

Elhiszük. Fáradságos, kemény munka ez, a javából . Ám Csiba Zsuzsanna beszámolójából kitűnik, hogy a könyvtár munkája az egész év folyamán messze túlhalad a kölcsönzéseken és általában a szokott értelemben vett, „poros" könyvtárosi teendőkön. A könyvtár majdnem másfélezer olvasója számára rendszeresen rendeznek könyvvitákat, előadásokat.

— Különösen jól sikerülnek azok a vitadélutánok, amelyeket az egyes üzemekben rendezünk meg — állapítja meg Csiba elvtársnö.

Szóval, ha a hegy nem megy Mohamedhez ... Igen, talán ez is a helyes megoldás. Szervezésileg sokkal könnyebben kivitelezhető így a beszélgetés, nem szólva arról, hogy az előkészítés szintén gondosabb, körültekintőbb lehet. Említésre méltó az az igyekezet, hogy ezekre a vitákra, beszélgetésekre lehetőleg keretműsort is biztosítanak. Valljuk be őszintén, szívet

a zárás előtt * 25

melengető érzés a könyvtár naplóját lapozgatni. Száz és száz aláírás bizonyítja azt az érdeklődést, figyelmet, amelyet z olvasók tanúsítanak a könyvtár rendezvényei iránt. Ugyanezt bizonyítja a következő szám is: a múlt év folyamán

25 000 kölcsönzést jegyeztek be.

Vajon a legfiatalabb olvasókról hogyan gondoskodik a könyvtár?- Nagyon jól beváltak az óvodákkal karöltve rendezett mesedélelöttök — magyarázza Csiba elvtársnö.

Dicséret illeti a könyvtárat azért is, mert állandóan újabb, vonzóbb formákkal kísérletezik. A felsőbb osztályok tanulói számára irodalmi — zenés versenyeket rendeznek, természetesen nem marad el a győzteseknek kijáró, szép könyv - jutalom sem.

— Valóban jól sikerült az egyik legutóbbi irodalmi műsorunk — mesél lelkesedéssel a hangjában a fiatal könyvtárosnő. — Fazekas Mihály „Lúdas Matyi"-járói beszélgettünk. A beszélgetést a Lúdas Matyiről készült film vetítésével kötöttük össze. Talán mondanom se kellene, mekkora látogatottságnak örvendett ez a rendezvény.

A könyvtár dolgozói most újabb irodalmi versenyt készítenek elő. Ennek a megoldása is leleményes. A verseny selejtezőből, elődöntőből, döntőből áll majd, nem egyének, hanem csoportok küzdenek egymással. Az egyes csoportok feladata az lesz, hogy a társasjátékszerű táblákon taláhlató kérdéseket a megfelelő választ tartalmazó lapocskával takarják le.

Mindez csupán vázlatos áttekintése annak a munkának, amelyet a könyvtár dolgozói végeznek. Mondjuk el talán még azt, hogy a körzetükbe tartozó tizenhárom falusi népkönyvtárral is rendszeresen törődnek. Havonként egyet közülük meglátogatnak, segítenék a nyilvántartásnál, a könyvek feldolgozásánál s hasznos tanácsokkal látják el a falusi könyvtárosokat. * * *

A könyvtár termei kiürülnek. Áhitatos csend borul a polcokon sorakozó könyvekre. Jablonská elvtársnő és Csiba Zsuzanna munkanapja véget ért. Kissé fáradtan, de mosolyogva, vidáman térnek haza.

P. I.

Künn kegyetlenül dühöng a tél. Vágja, veri a művelődési otthon falához a „felkavart fehér lisztet“. A bentiek nem vesznek tudomást a tél zordságáról, vidáman ünnepel a nagy család, a vyskovcei szövetkezet tagsága. Az évzáró gyűlés komolyságából már felocsúdtak, néhány pohár borral meglocsolták száraz torkukat és türelmetlenül várják a nap egyik fénypontját, a kultúrműsort.

— Látja milyen türelmetlenek a műsor miatt — méri végig mosolyogva a HNB titkára a mozgolódó itt-ott tapsoló tömeget. — Pedig néhány évvel ezelőtt az öreg tanító be akarta bizonyítani, hogy a vySkovceiket nem érdekli a kulturális munka.

— Talán a múltban nem is volt megfelelő helyiség?

— Az igaz, de nemcsak a helyiség hiányzott, hanem főként a szervezés.

— Sokba kerühetett ez a tágas művelődési otthon?

— Több mint egy millióba. Csak társadalmi munkával közel 350 ezer korona értékkel járultunk hozzá.

— És most legalább alaposan kihasználják a kultúra hajlékát?

— Azt éppen nem mondhatnám! Nálunk a „papucskultúra“ dívik a legjobban. Az alig 1200 lelket számláló faluban, mintegy száz már a televíziók száma. Kényelmesen elhelyezkednek a fotelban és így kapják a kultúrát. Ezért kevés a mozilátogató, de a színdarabra is aránylag kevesen jönnek. Igaz, hogy a művelődési otthonunk nincs a legkényelmesebben berendezve.

— Miért nem veszi át a szövetkezet a művelődési otthont? Tudtommal egész szép összeg van a kulturális alapon.

— Mi örülnénk neki, dehát ha nem akarták.:.

— Nem akarták? Hiszen a szövetkezet komoly segítséget nyújtott a művelődési otthon építésénél, sőt a színpadot is az EFSZ állította fel.

— Nem volt meg az egyetértés. Pedig mi is gondoljuk, hogy csak úgy lehetne kényelmes, meleg otthont teremteni, ha az EFSZ átvenné.

— Milyen népművelő tevékenység dívik a színjátszáson, zeneesteken kívül?

— Folyamatban van az asszonyok téli iskolázása ... mással nem igen dicsekedhetünk.

— Az bizony nem sok. Ügy látszik, hogy itt csak a szép házakra, beren-A nemrégiben elkészült emeletes művelődési otthon.

dezésekre, illetve az anyagi kultúrára adnak sokat, a szellemi kultúra az

mellékes.

— Van benne valami.

— Dehát a titkár elvtárs mondta az előbb, hogy csak szervezés dolga, azelőtt még színjátszás sem volt, mert senki nem mozgatta.

— Nehéz az embereket megnyerni. Talán* a jövőben sikerül, mostanában már a tanítóink is aktívabban belekapcsolódnak a munkába.

— Éppen ideje lenne, hogy Jobb népművelő tevékenység Is legyen a faluban. Valahogy ezt a vyskovceiek nem tartják lényegesnek, pedig az önművelés és a szakképzettség állantánccsoport mutatkozik be a Fonó című néptánccal. Vörösre tapsolják tenyerüket a nézők és addig tart a vastaps, amíg a kissé pihegő táncosok nem ropják újból a táncot. A kipirult arcú fiatalok között ott táncolnak a kertészeti csoport tagjai is, akiket alig néhány órával ezelőtt a szocialista munka brigád büszke címmel tüntettek ki. Olyan lelkesen, vidáman táncolnak, mint amilyen szorgalmasan dolgoztak „szűkebb hazájukban“, a kertészetben. Persze könynyebb ott jól táncolni, ahol kiválóan kísér a zenekar, méghozzá nem „koronácskáért“, hanem becsületből. Kevés szövetkezet dicsekedhet saját zenekarral, mint a vyskovceiek. A szövetkezet vezetősége nem sajnálta a garast és hangszert vásárolt. A zenekar tagjai ezt azzal hálálják meg, hogy rendszeresen gyakorolnak, kísérik a színdarabokat, tánccsoportot, sőt a talpalávalót is ők játszók a táncesteken.

A zenekar vezetője Tóth Ignác már a negyedik évtized határán jár. A kedves barna arcú férfi kezében úgy sír a hegedű, mintha más gondja nem is lenne, csak muzsikálni. Pedig sok van, mint minden jóravaló zootechnikusnak.

— Könnyű a dolga Tóth elvtársnak — viccelődnek vele a szünetben. —

A szövetkezet zenekara rövid szünetet tart.

dó növelése nélkül nehéz lépést tartani a fejlődéssel. Ha már nem sikerült bebizonyítani az öreg tanítónak, hogy érdektelenség mutatkozik a népművészeti tevékenység iránt, és ezen a vonalon megmozdult a jég, akkor a HNB-nek és a tömegszervezeteknek még több erőfeszítést kellene tenniük a különböző érdekkörök szervezésére, irodalom-népszerűsítő estek megtartására, esetleg népi akadémiák keretében fejleszthetnék tovább a szövetkezeti dolgozók szakképzettségét.

— Végre! — sóhajt fel valaki a hátam mögött.

Felgördül a függöny, abbamarad a beszélgetés. Peregnek a villámtréfák, egymást váltják a jelenetek. Aztán a

Ha nincs takarmány, veszi a hegedűt, rácsavarint egy jó csárdásra és a tehenek máris elfelejtik, hogy csak szalma került a bendőbe, s úgy „leeresztenek“, hogy egy-kettőre megtelnek a tejeskannák.

— Kár hogy nincs ez így — mosolyog a prímás, zootechnikus. — Ha tejet akarunk, a muzsika mellé jó takarmány is kell.

Kevés az idő a beszélgetésre, mert türelmetlenül tapsolnak a táncospárok. Felcsendül a muzsika, tangóra simulnak össze a párok, majd kisvártatva a csárdás vérpezsdítő zenéjére ropják a táncot fiatalok és deresedők.

Lám, lám. Mégsem- minden a televízió. Mert az ember társas lény.

—tő—

Tíz év a falu szolgálatában

A komáromi Magyar Területi Színház jubileumi ünnepsége lezajlott, a színház tízéve« művészi munkáját az évforduló kapcsán bőven méltatták a sajtó, rádió és az ünnepi ülésen jelen volt közéleti személyiségek. E hasábokon most a jubiláló színház egy közkatonája emlékezik az elmúlt, élményekben, eseményekben gazdag tíz esztendőre, különös tekintettel arra a nem csekély munkára, amelyet a Magyar Területi Színház a falu szolgálatában végzett az alakulástól az évfordulóig, tíz év munkával, fáradsággal, de oly sok örömmel teli évadja alatt.

Ismeretes, hogy a színház Komáromban, 1952. október 2-án, már a megalakuláskor tudatában volt annak, hogy nem egy város, sem egy kerület, hanem az egész magyarlakta Dél- Szlovákia színháza lesz: tájszínház,

melynek elsőrendű feladata a szocialista kultúra terjesztése e nagy terület városaiban és falvaiban egyaránt. Már az első bemutató (1953. január 31.) Urbán Ernő Kossuth-díjas magyar író Tűzkeresztségének színrevitele is hitet tett amellett, hogy a faluért, az újtipusű szocialista emberért kíván harcolni. És a többi falusi tárgyú darabjainak, mind a falu előrehaladásának, a szövetkezeti mozgalom erősítésének és a falusi nép kulturális színvonala emelésének jegyében kerültek színre. Szigligeti „A csikós" című színműve a* múlt szábad jobbágy-parasztjának kiszolgáltatottságát, megalázottságát, szenvedéseit viszi színpadra, mintegy okulásul: „Így volt ez valaha!“. Egri Viktor: „Pünkösdi királysága“ szatirikus komédiában figyelmeztet arra, hogy a falu legyen éber, mert az osztályellenség a faluban sem alszik. Bródy „Tanítónőjében“ is részben a faluhoz szól a színház előadása, lerántva a leplet a múlt egy darabjáról. A további falusi tárgyú bemutatók: mint Smrcok: „Sógorság-komaság“ és Stehlík: „Ketten a veremben“ c. komédiái, ha mondanivalójuk vidám köntösben is van közölve, nagyon komoly falusi tárgyú darabok. A humor hangján bár, de végzetessé válhatóan komoly kérdéseket tárgyalnak. Smrcok darabjában a szövetkezetekben elharapódzó családiasság, Stehlík pedig a volt nagygazda reakciós elemekkel való paktálásának következményei ellen küzd. A színház az íróval együtt harcol a szocializmus ügyéért és mi a két író mondanivalóját igyekeztünk a maga eredeti céljával vinni a közönségünk elé. Dobozy Imre „Szélvihar“ című drámájának bemutatása rádöbbentette nézőinket, hogy az ellenforradalmi erők elsősorban is a szövetkezet felbomlasztásával harcolnak a megújhódott falu ellen és a magukra talált ifjú Csendes Imréknek köszönhető, hogy Magyarországon nem lett úrrá a „földbirtokos-csendőrös““ világ. Zarudníj „Szivárvány“ c. vígjátéka a szovjet kolhozok életét, Simon Magda „Százházas lakodalom“ c. színmüve pedig a romániai magyar falu életét mutatja meg nézőinknek. Problémáik, ha nem is mindig azonosan a mi problémáinkkal, bizonyos mértékben mégis okulást jelentettek falusi dolgozóink számára. A nagysikerű „Érdekházasság“ című zenés vígjáték is a falu szolgálatában állott, hisz a fiatal városi értelmiség falun való elhelyezkedésének propagálója volt a vidám műfaj közönséghez közelebb álló köntösében. Kimondottan mai falusi problémát vet fel Kákos: „Öreg fa is kivirágzik“ c. vígjátéka, amelyben leleplezi egy falu szövetkezeti elnökének maradi gondolkodását, klikkrendszerét és a fiatal dolgozókhoz való elégtelen viszonyát.

A mérleg, melyben színházunk tíz évadjának a falusi élettel kapcsolatos mozgósító és propagáló munkáját lemérjük, 10 egyidejű és 2 klasszikus mű, tehát a színház összmunkájának 20 százaléka. A többi színdarab vajon nem a falu kulturális felemelkedését szolgálta? A válasz csak igenlő lehet. Hisz mind a klasszikusokat, mind a mai tárgyú darabokat, legyenek azok értelmiségi vagy munkás emberek életéről szólók, azért mutattuk be zömmel falvainkon is, hogy ezzel a falusi dolgozók látókörét tágítsuk, szemléletét öntudatosítsuk és műveltségét előbbre vigyük. Mondhatjuk így is: a Magyar Területi Színház eddigi összes bemutatója a falusi dolgozók szolgálatában állott. Harcoltunk és sokat tettünk tehát falvainkért az elmúlt tíz évad alatt a színpadokon, művelődési otthonokban, mozihelységekben, szabadtéren és iskolatermekben egyaránt. És a tíz évad alatt szemünk láttára változott át a falu szocialista közössége, melyben — úgy érezzük — van egy kis részünk nekünk is. Megszerettettük velük a kultúrát, a színházat. Ma már nem egy olyan faluban van modern, minden igényt kielégítő művelődési otthon, ahol valamikor a régi kis kultúrterem ablakán át másztunk be a színpadra, igényelték a szépet, a nemeset és otthont építettek a kultúra számára, (Folytatása a 7. oldalon)

Záróra. Viszontlátásra holnap!... J