Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-02-24 / 16. szám
A falusi ifjúság nevében szóltak (Makray Miklós mérnök, a Sahy-i Mezőgazdasági Technikum igazgatójának vitazáró cikke) Mindennapi életünk igen időszerű kérdését vetette fel lapunk szerkesztősége, amikor a mezőgazdasági fiatalság problémáival kapcsolatban ankétot nyitott a Szabad Földműves hasábjain. Az a sok hozzászólás, ami az ankét keretében lapunkhoz érkezett, egyöntetűen bebizonyította, hogy ez a kérdés mezőgazdasági termelésünk valóban alapvető problémája és számos fiatal dolgozót érint közvetlenül. Most az ankét termését betakarítva módunkban áll általánosítani az egyes nézeteket és véleményeket, közös nevezőre hozni a fiatalság problémáját, úgy, hogy abból lapunk, a Szabad Földműves egész olvasótábora és szerkesztősége is okulhasson. Az egyes hozzászólásokat általánosan értékelve azt tapasztaltuk, hogy a problémák valóban reális meglátása mellett csaknem minden esetben örvendetesen domborodik ki a derűs, bizakodó jövőbelátás, és talán éppen ez az ami az egész ankétban a legnagyobb értéket jelénti. Az egyes cikkek fiatalabb szerzői az egész fiatalság nevében szólaltak meg és bebizonyították, hogy a fiatalságnak helyén van az esze, a maga szemszögéből, de józanul, érett emberhez méltóan fogja fel a problémákat. A hibát a legtöbben, de főleg a fiatalok, a kereseti lehetőségek sok esetben aránytalanul alacsony színvonalában látják. Helyesen utal erre a kérdésre Tóbiás Lajos, Zsebík Sarolta, Gönczi László, Kúcs Gyula és a többiek, mert ez valóban elsődleges kérdés és csak ezután jöhet a többi. Sajnos, ez a kérdés igen sokoldalú és megoldására nem lehet egységes receptet ajánlani. Az alacsony ökonómiai színvonal okát mindig a helyszínen kell keresni. Ami a legnagyobb baj, legtöbbször azért nincs értéke a munkaegységnek, .mert hiányzanak a fiatalok és azért hiányzanak a fiatalok, mert nincs értéke a munkaegységnek. Ember legyen aztán a talpán, aki ezt az egyhelyben forgó kereket útnak indítja! ^Márpedig ez feladat, akárhogy is van, a fiatalságra vár, ezt maga az élet törvénye diktálja így. Az öregektől pedig azt kívánjuk, hogy ne csináljanak a közös vagyonból Csáki szalmáját, mert az nagyon megnehezíti az indulást és elveszi a fiatalság kedvét a kezdeményezéstől. Végezzék el becsületesen a rájuk háruló feladatokat, hogy ne legyen abban semmi szégyellnivaló, a szövetkezeti vezetőség pedig vegyen annyi fáradságot és nézzen körül a saját portáján, hogy hol gurulnak el a koronák Mert az bizony a szántóföldön telelő kukoricaszárban, a herefélék lepergett leveleiben, a penészes silótakarmányban és reggeltől estig sorolhatnánk, hogy miben, könnyen megtalálható. Az elgurult koronákat pedig már sokkal nehezebb összeszedni, mint idejében befoltozni a pénzeszsákot. Persze a fiatalok szénája sincs minden esetben a legnagyobb rendben. De azért sem okolhatjuk csupán a fiatalságot," ha nem érzi hivatásának a mezőgazdasági termelést. Mert itt is, bennünk, felnőttekben van a hiba. Nem csak a szülőkben, akik lebeszélik a gyermeküket a mezőgazdasági pályáról, de mindnyájunkban, akik nem tettünk semmit annak érdekében, hogy azt megszeressék. Nagyon helyesen mutat rá Kurucz Nándorné, dr. Andrássy Tivadar, Kamody Ilona és Péterfy Gyula, hogy nem lehet megkedvelni azt, amit az ember nem is ismer. A magángazdálkodás idején a gyermek benne növekedett a mezőgazdaságban és meg is fogta az ekeszarvát ha rá került a sor. Most is így kellene csinálni, de már más értelembe. Össze kell kötni a szülői és az iskolai nevelést az élettel, és az élet a falun a mezőgazdasági termelést jelenti. Vigye néha magával a gyermekét a szövetkezeti dolgozó a munkahelyére és mutassa meg neki: „Nézd fiam! Ez itt a mienk, ezt így csináljuk, ezt meg úgy. Ha megnősz, te is ezt fogod csinálni, csak már másképpen, valamivel jobban.“ Érezzék a gyermekek magukénak a mezőgazdasági termelést, érezzék magukat otthon a szövetkezeti telepen is. Nagyon sokat tehet a szövetkezet vezetősége is, ha a tanuló ifjúságot bekapcsolja a szövetkezet életébe. Persze, nemcsak, sürgős brigádmunkák elvégzéséről van szó, amint arra Péterfy Gyula mutatott rá a legjobban. Számos cikk mutatott rá arra a körülményre is, hogy az öregek sok helyen nem értik meg a fiatalságot és nehezen adják át a helyüket az előretörő fiataloknak. Ezt a körülményt fejtegeti cikkében Palágyi Lajos, Andriskin József és Nagy István, rámutatva arra, hogy ahol bebiztosítják a fiatalság kibontakozásának a feltételeit, nagyon szép eredményeket érnek el. Szép és valóban követendő példákat sorolnak fel cikkeikben Tóth Károly, Radóczky József és Csekei Ernő, bizony, sokan elgondolkozhatnának a bohunicei, svodíni vagy a calovói fiatalok helyzetén. Szép eredményeket ismerhetünk meg Szalay Gyuia és Pósa Gyula cikkeiben i6, akik a gépesítésben látják a fiatalság jövőjét és példákkal bizonyítják, hogy a fiatalság kérdése úgy az állami birtokokon, mint a szövetkezetekben megoldható. Az ankét kiértékelése alkalmából nem térhetünk ki természetesen valamennyi megírt cikkre, de bátran elmondhatjuk, hogy mindegyik hozzájárult egy-egy téglával, némelyik egy egész zsák cementtel a közös épület felépítéséhez. Sokan a falusi CSISZ- szervezetek munkáját emelik ki, mások a két műszakban látják a probléma megoldását, egyesek pedig a szövetkezet vezetőségében előforduló káros rokoni kapcsolatok fejlesztésében látják a hibát. Szembeötlő segíteniakarással írta meg minden hozzászóló a mondanivalóját, amiért a Szabad Földműves szerkesztősége a fiatalság nevében köszönetét fejezi ki minden hozzászólónak. Lapunk legfontosabb hivatását teljesítette, amikor módot adott az ankét megvalósítására és úgy érezzük, hogy igyekezetünk nem volt hiábavaló. ★ ★ ★ Julius népünk nagy vértanúja, a marxista újságírás eszményi példaképe február 23-án lenne 60 éves. Azok nevében harcolt, akik már győzedelmeskedtek és akik győzni fognak. Erről ismeri a világ s ezért emlékezik meg róla e napokban, meg nem élt születésnapján a haladó emberiség. Mert Fucík ma már nemcsak Csehszlovákia nemzeti hőse. Lángoló alakja az egész nemzetközi munkásmozgalomnak és mindazoknak a nemzeteknek, akik szabadságukért küzdenek. Fucík 1932-ben írta a következő sorokat: „Ha valakit ezen a világon megillet a hazafi jelző, azok mi, kommunisták vagyunk ... Szeretjük népünket s ezért nem akarjuk, hogy e nép milliói éhezzenek és hogy egynéhányon kizsákmányolják, megrabolják és elnyomják a nagy többséget. Szeretjük e népet és nem akarjuk, hogy más nemzetek elnyomója legyen. Szeretjük népünket s ezért harcolunk hatalmas többségük szabadságáért. E szeretetünk súlyos áldozatokat követel tőlünk, nem keresünk rajta milliókat." Es e szeretet jegyében halt vértanú-halált. A Februári Győzelem döntő jelentőségű volt hazánk további fejlődésére. Ez az esemény annak a forradalmi folyamatnak a befejezését jelentette, melynek következményeképpen a népi demokratikus Csehszlovákia a proletár diktatúra formájának megtestesítője lett. Tizenöt évvel ezelőtt a reakció meg akarta akadályozni előrehaladásunkat, kezébe akarta keríteni a hatalmat és népünket vissza akarta taszítani a tőkés kizsákmányolás jármába. A Dunajská Streda-i járásban már az 1946-os választások előkészítésében ádáz küzdelem folyt pártunk és a demokrata párt között. A járás székhelyén, ahol a kommunista pártnak és a szakszervezetnek nagy volt a befolyása a dolgozókra, a demokraták mindent elkövettek a győzelemért. A választások napján Komárnoból katonaságot vezényeltek ki a szavazó urnákhoz. Hiába volt azonban mindenféle mesterkedés, a szavazók 80 %-a a kommunista pártra szavazott. A járás többi községeiben nem volt a pártnak ilyen tömegalapja. A demokrata párt kocsmákban, üzletekben beöltözött hívei alapos agitáciőt folytattak a lakosság között és különböző módszerekkel a demokraták javára billentették a választás mérlegét. így aztán a Dunajská Stredán működő kommunistáknak egyre nehezebb lett a munkájuk a hatalomra törekvők ellen. A harcban megedződött kommunisták azonban állták a sarat és szervezetekbe tömörítve munkásokat, kisparasztokat visszavertek mindenféle támadást. Smida József, az akkori Dunajská Streda-i komiszár és társai jó szervező munkájukkal a Februári Győzelem napjaiban is a helyzet magaslatán álltak és a nép ereje Csallóköz szívében is megdöntötte a burzsoázia előretólt állásait és megerősítette a dolgozó nép hatalmát. Smida József, Salán látott napvilágot. Gyermekkora hasonló volt a többi nincstelen gyermekéhez. Amikor felcserepedett, cipész mesterséget tanult s emellett megismerkedett a szociáldemokrata párt programjával is. A század elején Bécsben dolgozott és résztvett a titkos választásokért szervezett nagy sztrájkmozgalomban. Később Pesten él és ott vesz részt a munkásosztály megmozdulásaiban. 1919-ben összeköttetésben áll a Vörös Hadsereggel.' A salai fiatalokat szervezi, hogiy legyen utánpótlása az előrenyomuló Vörös Hadseregnek. A Vörös Hadsereg nem jut el Saláig. A légionáriusok halálra keresik a szervezőt. Később letartóztatták és Havára került börtönbe. A fegyház nem törte meg. Az 1920-as választások előkészítésében aktívan részt vesz és a salai Szociáldemokrata Párt nagy győzelmét jelentette a választás. Ebben az időben sokat olvas, mindjobban megismerkedik a marxizmussal. 1921 szeptemberében Major István elvtárssal megszervezik a kommunista pártot Salán is. A pártszervezet nagyban segíti a környékbeli 10-ezer holdasok cselédjeinek sztrájkmozgalmát. A magyar megszállás alatt Dunajská Stredára kerül. A felszabadulás után a városka komiszárjának nevezik ki az öreg harcost. A nehéz időkben is internacionalista szellemben harcol minden nacionalista megnyilvánulás ellen. Sokszor azzal is támadták soviniszta elemek, hogy „magyarizál“ Dunajská Stredán. Az ilyen nézeteket csak kinevette. Nyíltan kijelentette: „Hogyan lehet ott magiyarizálni, ahol a lakosságnak több mint 90 %-a magyar nemzetiségű?“ Éppen ezért a becsületességéért szerették, mert ha bár ő szlovák nemzetiségű, soha nem tett kivételt, nem a nemzetiséget nézte, hanem azt, ki mit tesz a dolgozó nép érdekében. Ezerkilencszáznegyvennyolc. A hatvankétéves kommunista minden erejével, tudásával harcol a demokraták népellenes törekvéseivel szemben. Az év elején minden faluban előadást ^szerveznek, ahol nyíltan feltárják a burzsoázia mesterkedését. Küldötteket irányítanak Prágába, hogy részt vegyenek az üzemi tanácsok és parasztbizottságok kongresszusán. Közben a kommunisták lázasan tevékenykedtek. Megszervezték az akció-bizottságot, melynek az elnöke Smida elvtárs lett. Eleinte a demokraták is részt akartak venni a megújhodott Nemzeti Front munkájában. Smida elvtárs taktikával időt kért, hogy megtanácskozza. Másnap azonban a demokrata vezetők menekültek a szélrózsa minden irányába. Voltak pesszimisták, akik olyan hangokat is hallattak, hogy a csallóközi magyarokkal nem lehet általános sztrájkot szervezni. Smida elvtárs más nézeten volt. A „Partizánban“ tartott nagygyűlés is őt igazolta. A résztvevők a sztrájk mellett foglaltak állást. Február 25-én délben leállt a munka, bezárták az üzleteket és a rrioziban megtartott nagygyűlésre mentek az emberek, ahol bejelentették a dolgozó nép győzelmét. Smida elvtárs egy ideig mint a járási akció-bizottság titkára működött. Fáradhatatlanul szervezte a különböző tömegszervezeteket. Később korára való tekintettel, látszólag könynyebb munkakörrel, az egyházi ügyek intézésével bízták meg. A minden hájjal megkent ellenséggel is megbirkózott és a Dunajská Streda-i járásban elsőként írták alá a papok a megegyezést. Aztán a falu szocialista átépítéséért, a dolgozók neveléséért tevékenykedett a bekövetkezett betegségéig. Két év óta nyomja az ágyat a 77- éves törhetetlen akaratú kommunista. Lassanként lábadozni kezd és újból dolgozik. Azl illetékesek őt kérték meg, hogy öntse írásba az 1945 —48-as eseményéket városukban. Ha talán kissé nehézkésen íródnak a gömbölyű betűk, minden leírt mondat Smida elvtárs szellemi frisseségét igazolja. Az ittott szállingózó ősz hajszálak alatt frissen dolgozik az agy és lelke mélyén örül, hogy a nyolcadik X határán is dolgozhat, adhat valamit a mának. Egy bátor kommunista életének néhány mozzanatát írtam le e sorokban. A bátorságától talán csak a szerénysége nagyobb. Ezt mi sem igazolja jobban, hogy egész beszélgetésünk alatt nem is említi azt a kitüntetést, amelyet a Februári események 10. évfordulóján kapott. A köztársasági elnök kitüntetését igazoló okmánya berámázva lóg az öreg harcos feje felett. A munkásosztály ügyéért és a szocializmus építésében szerzett érdemeit nemcsak ez az oklevél igazolja, hanem a nép tisztelete, megbecsülése, a lelkes, bátor kommunista iránt. Tóth Dezső Emlékek hídján Vörösen Izzik a februári nap... Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen, élénk zsibongás fűti a zord, piszkosszürke téli utcákat. A kirakatok piros díszbe öltöznek. Az épületek homlokzatán Február jelszava lángol. S mindezen túl, február csillámló ködfátyla mögött, erős vonásokkal rajzolódik ki az emlékek szénrajza. Ezerkilencszáznegyvennyolc — február. Az emberek szívszorongva ülik körül a rádiót. A forradalmi Prágában munkásosztályunk végső harcát vívja a burzsoáziával. A szívekben a munkásosztály forradalmi indulója dobog: ,Ez a harc lesz a végső ...“ A csallóközi várost Nagy János elvtárs is képviselte az 1948. február 22- én megtartott, prágai össz-szakszervezeti konferencián. — A tanácskozást Zápotock# elvtárs vezette — emlékezik — Hosszú éljenzéssel fogadtuk Gottwald elvtársat, aki azokban az órákban BeneS kormányával tárgyalt. Forradalmi tűzzel a lelkében, kemény elhatározással tért haza a konferenciáról Nagy elvtárs. Azonnal megszervezték az akció-bizottságot. A Februári Győzelmet megelőző napon, 24-én, nagygyűlésre hívják a város lakosságát s ugyanakkor kezdetét veszi az általános sztrájk. — Mintegy másfélezer ember vett részt a moziban megtartott nagygyűlésen — meséli örömtől sugárzó arccal. — A hangulat valóban lelkes, forradalmi volt... A milícia felfegyverzett csoportjai megszállták a helyi üzemeket. Az akció-bizottság tagjai tárgyalóasztalhoz ültek a tulajdonosokkal. A demokrata-párt hangadói, a tömegek forradalmi hangulata,, tettrekészsége láttán visszahőkölték. — Ha kellet volna, hát egész Csallóközt megszálljuk — mondja büszkén Nagy elvtárs. De nemcsak Dunaszerdahely, hanem a környék, a falu Is megmozdult. Február lelkes harcosai mindenhol akcióba léptek. A kis- és középparasztok sarokbaszorították a demokrata árulókat és kulák cimboráikat. A dunaszerdahelyi Közszolgáltatási Üzemek bérosztályának a vezetője jelenleg Nagy János elvtárs, ez a kevésszavú, szerény ember, aki egész életét a munkásság harcának szentelte. Mint a múltban, ma is a szakszervezet aktív dolgozója és a munkásosztály bátor harcosa. (—pi—) Hat évtized a párt soraiban 1983. február 24.
