Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-02-24 / 16. szám
Azúzmarás reg. feleken disznóvisítás ébresztette a falut, s az udvarokból hol itt — hol ott kacska- 1 ringózott a szürke ég felé az egé$z esztendőben dédelgetett, de most kegyetlenül legyilkolt osaládkedvencek pörköléséhez gyújtott szalmák füstje. Am az egyik, körömhuhugtató hideg hajnalon Gécziék portájáról a megszokott hangok helyett asszonyi jajveszékelés és harsány férfikáromkodás, lótás-futás riasztotta az embereket. Valami könnyenélő, aljas csellengők az éjszaka leverték a lakatot az ólajtóról s a háztáji hízót — volt vagy két és fél mázsás - hang és nyom nélkül ellopták... Nehéz gond telepedett a furfangos Mészáros Menyhért szivére. Ö még csak egy hét múlva akarta levágni a magáét — nem volt még elég „érett". S mi lesz, ha az ő disznóját „lovasitja" meg valami kupcihér bitang? Töprengett egész álló nap s úgy látszott, hogy a legnagyobb büszkesége, a furfangossága, most az egyszer cserben hagyta. Mert más megoldást nem tudott kispekulálni, csak azt, hogy legcélirányosabb lenne befeküdni az ólba s úgy őrizni a kincset. De hát egy kevély hajdani fuvaros mégsem feküdhet a disznó mellé, legfeljebb az árokba, amikor részeg. Még a szívverése is megállt a rémülettől, ha arra gondolt, mi lenne, ha híre kerekednék ez ártánnyal való hálásának. Ilyen gondolatokkal terhelten ült a vacsoránál is. Persze, Panni lányának ott segített kukoricát morzsolni Rubin Sanyi, aki minden este itt lebzselt és az öreg Mészárosnak sehogyan sem sikerült eddig kiútálni őt... Nem szívlelte a fiút, pedigi az apjával katonacimborák voltak s a gyerek Is igyekezett minden áron a kedvibe Járni — de hasztalan. A baj az volt, hogy Rubin Sanyi a szövetkezet helyett a gyárat választotta, de hát ezt még megbocsátotta volna Mészáros Menyhért — éljen mindenki úgy, ahogy akar — csak azt nem, hogy éppen öt akarta apósul választani azzal a feltett szándékkal, hogy esküvő után Pannival a városba mennek lakni... Hogyisne! Pont most... amikor éppén szélesebb alapokra akarja fektetni a háztáji gazdaságot, s ott Panni nélkülözhetetlen funkciót töltene be. És mintha egyenesen ugratni akarná őt ez a pimasz kölyök, hát nem az éjszakai disznólopás részleteiről kezd beszélni? Mintha ennélkül is nem eléggé főne a feje? Sőt! Egyenesen nekiszegzi a figyelmeztetést az arcátlan: — Menyhért bácsi! Maga nem fél, hogy eltalálják lopni a hízót? Ha a vendégbarátság nem akadályozza az öreget, olyat mondott volna, hogy a tiszteletlen kölyök a föld alá süllyed, de hát kapicányt vetett a nyelvére s csak az orra alatt dünynyögött valami szitkot, ami szólhatott a gyalázatos tolvajoknak is, de a szemtelen kérdezősködőknek is, és kiballagott meggyőződni arról,- vajon meg van-e még az ólban a kedvenc. Ezt a kis bejárást azután olyan sűrű szaporasággal ismételgette, hogy a felesége jólelküen, de rosszat sejtve, megkérdezte: — Ne melegítsek Jó forró téglát a hasadra, apja? — Mit? Forró téglát? — ütötte fel gondokba merült fejét a családfő, s hirtelen ráébredt az alattomos gyanúsításra. — Egy nyavalyát — szól az aszszonyra dühösen. — Nincs nekem sémim bajom, csak valami tolvajjelzőn spekulálok... — bökte ki ami a szívét nyomta. — Mi 6em könnyebb ennél Menyhért bácsi! - kiáltott fel Rubin Samyi. Ha akarja, felszerelek egy vészcsengőt az ólra, s ha jön a tolvaj, megszólal. — Értesz is te ahhoz... — szólt lekicsinylőén az öreg furfangos. — Már hogyne értenék! — kevélykedett a fiú. — Sok mindent megtanultam én ott a gyárban. Van is otthon hozzávalóm. A kapunkra akartam szerelni, de amíg leölik a disznót, megcsinálom Menyhért bácsiéknak.. — s mielőtt az öreg ellenkezhetett volna, már ment is kifelé. Kisvártatva csomó dróttal, csavarhúzóval, miegymással megrakodva tért vissza. — Jöjjön Menyhért bácsi — világítson csak egy kicsit! — szólt az apósjelöltjéhez. Mészáros Menyhért világított s kétkedve szemlélte a műveletet. De amikor látta, milyen akkurátusán áll a kölyök kezében a szerszám, érdeklődni kezdett: — Mondd meg hát végre, mit akarsz tulajdonképpen csinálni? — Beszerelem itt az ajtóra. A drótok a csengőhöz vezetnek. Mikor valaki ki akarja nyitni az ől ajtaját, benn a házban csengeni kezd, felébreszti magukat s elkaphatják a tolvajt... — No, fene, no... — dünnyögött az orra alatt Mennyus. De ahogy gondolkozott, kezdett egyre jobban lelkesedni az ügyért. Amikor a csengő szerelésére került a sor, már dirigálni kezdett: — Ide tedd, a dikó felé a konyhába ... Majd itt alszom, hogy hamar kiugorhassak... Hát még, hogy felragyogott borostás arca, s megkönnyebbült a szíve, amikor kész lett a nagy mű. KOPASZ MAR az üstöké Bitter Mihány bácsinak. De a járása, gondolkozása még ma is fiatalos. Hogyne volna friss a mozgása, észjárása, hiszen immár húsz éve neveli a fiatalokat a kultúra szeretetére, istápölására. ö a színdarabok, esztrádműsorok rendezője, betanítója. Fáradhatatlanul, sok türelemmel végzi ezt a munkát. S ami a legfőbb: szívvel, hozzáértéssel. Becsülik és szeretik is a llbádi fiatalok Bitter bácsit. Hajlanak a szavára. Tanulnak tőle türelmességet, önfegyelmet, elmélyültséget, ügyszeretetét. A fiataloknak ez a nesztora mindig megtalálja az utat a szívekhez, ismeri a lányok, fiúk gyöngéit, erősségét. Tudja, kiben milyen tehetség lakozik, s hogyan lehet azt a köz számára hasznosítani. Ezek a csupa-szív, tettrekész fiatalok valamenynyien a helybeli szövetkezet tagjai, s jórészt a dohánykertészetben dolgoznak. Mondhatni: sikeresen! Tavaly például a szövetke?et 22 koronát kapott a beszállított dohány kilójáért átlagosan, ami a minőség mellett szól. Dologvégeztével nem a csavargásra, kocsmázásra, kártyára adják a fejüket, hanem éjszakába nyúló estéiket a kultúra ügyének szentelik. Nemcsak helyben, hanem a környékbeli falvakban is fellépnek. Bitter bácsi a zárszámadási gyűlés szünetében erről imigyen tájékoztatott: IFJÚ H EVVEL — Mondhatom, ezek a mi fiataljaink nemcsak a mindennapi közös munkában, de a színpadon is helytállnak. Vendégszerepeltünk Barton, Kőhídgyarmaton, Kéménden, Sárkányban és Gyiván. JÓFORMÁN még bele sem lendültünk a beszélgetésbe, körénk sereglet,tek azok a fiúk és lányok, akikről az imént szó esett. Most már közösen folyt a hasznos tereferélés. Repesett a szívük, amikor újságolták, hogy a műkedvelő-csoport mostani létszámát tizenkettőről huszonkettőre szeretnék kibővíteni. — Milyen műveket vittek színre a közelmúltban? — szólt eképpen a kérdés. — A „Zavaros örökséggel Barton, Kéménden és Sárkányban léptünk föl. A „Baj van a szerelemmel“-t pedig... — akadt meg egy pillanatra Mihály bátyó, de elég volt ahhoz, hogy egy pirospozsgás orcájú, hlrtelennyelvű kislány közbeszóljon: — Úgy hiszem, a „Baj van a szerelemmel“ című darabot Gyiván, Kéménden és Barton adtuk elő. A másik lány is megbátorodott: — Az „Úri dámák és huszárok“-kal még a barti és kőhídgyarmati közönséget is szórakoztattuk. A harmadik lány meg azt rebesgette, hogy Kónya József: Senkifia című darabját tűzik a legközelebb műsorra, hogy az új művelődési otthon avatóját még meghittebbé, ünnepibbé tegyék. Bitter bácsi szelíd pillantással mérte végig a válaszolókat, mintha csak azt mondta volna: „Jól tettétek!“ Haragvásnak parányi Jelét sem láttam a tekintetében. MAJD ISMÉT ő beszélt. — Még ebben az évben sort kerítünk a „Furcsa szerelem“ betanulására, valamint esztrádműsort készítünk- elő az aratás végére és a szüreti bálra, hogy ne csak borral locsolják az emberek a torkukat, hanem a művelődés frissen buzgó patakjából is oltogathassák kultúrszomjukat. Jónak Ígérkezik az az elgondolásuk is, hogy „Ki, mit tud?“ versenyek szervezésével tehetségkutatást végeznek a falu fiataljai és idősebbjei körében, főleg, ami a kulturális munka területét illeti. Igazán dicséretre méltó, ahogyan ezek az emberek belevetik magukat a kultúra, a művelődés különféle formáinak terjesztésébe. Például a községi és a szövetkezeti könyvtárat egyesítik, hogy az eddiginél is megjavítsák a könyvek kölcsönzésének rendszerét. A kultúrgárda lelkes tagjai, középütt Bitter bácsival A könyvek olvasottságára jellemző, hogy csupán ebben az évben mintegy hatvan-hatvankét olvasó körülbelül százötven könyvet kölcsönzött ki. Legkelendőbb könyvek: az „Élők és holtak“, a „Feltört ugar“, a „Vörös fény Kladnó felett“. A legjobb olvasók közé sorolható: Tóth Mária, Zsitva Ernő és a 70 esztendős Gőz András bácsi. MÍG A FIATALOK és az idősebbek szeretik az írott szót, a könyveket, addig éppen a középkorúakat elmarasztalás Illeti —• mondotta Vermesi Béla, a HNB elnöke. A falu kultúrális életének irányítói keresték a módját annak, hogy a középkorúakat is közelebb vigyék a könyvhöz, megszeressék azt. Így került sor az olvasó-ankétok szervezésére. Egyet már meg is tartottak, amelyen mintegy harmincán vettek részt. Az olvaső-ankéton az „Élők és holtak“ című regény tanulságait elemezték. További három olvasó-ankétot szerveznek még, amelyen a „Feltört ugar“, a „Tizenkilencen kezdték“ és a „Messze a front mögött“ című művek kerülnek megvitatásra. Ügy hisszük, az említett olvasó-ankétokon már a középkorúak is népes számban képviseltetik magukat. Nádszegi Kcvács István csak . Pannikám - sgólt Rubin Sanyi la lányhoz - . próbáld csak meg kinyitni az ólat.,. Alig próbálkozott meg vele Panni, a dikó fölé szerelt csengő eszeveszetten csilingelni kezdett. J. Elismerően bólogatta a fejét Menyus s dicséretnek szánva megszólalt: — Hallod-e te Sanyi... Nem jobb lenne inkább itt a szövetkezetben hasznosítani a mesterséged? - kérdezte enyhült hangon. — Ugyan Menyhért bácsi... — szemtelenkedett el megint a ripök - hol keresnék én itt annyit, mint amennyit a gyárban? — Hol... hol... — mérgelődött az öreg. - Hát itt... Szamár vagy Sanyi ... — gondolkozott, ne mondja-e „fiam“, — de nem merte mégsem kiejteni a bizalmas szót. — Idehallgass - fogta meg a gombját - ha ezt a jelzőcsengőt megpróbáltad, hát kell, hogy egy kis ész legyen a kobakodban. Ha meg van, akkor számolj! Miért kevés a kereset? ... Mert alacsony a termés... Miért alacsony a termés? Miért nincsenek jól gondozva a növények ... Miért nincsenek? Mert nincs elég munkáskéz! Mert az ilyen magadfajták beszökdösnek a városba, a gyárba ... Maradtatok volna itt, mindjárt jobb lenne a kereset, mert többen többet, jobbat termelhetnénk hallod-e? — De.. — próbált ellenkezni Rubint Sanyi — a város mégis csak város és nem falu ... — Hát csináljatok a faluból várgst— replikázott az öreg, s kiballagott, egyrészt azért, hogy kipróbálja ő is a csengőt, másrészt azért, hogy ha netán a miatt a sikere miatt anynyira elpimaszkodna a pökhendi kölyök. hogy Panniről ejtene szót, hát ne legyen módja rá, mert — csengő ide — csengő oda — ő nem egyezik ebben a dologban ... Elballagott hát az esti kocsmázásra s csak akkor ment haza, amikor tudta, biztosan, hogy Rubin Sanyi már nincs náluk. Mielőtt lefeküdt volna, mégegyszer kipróbálta a csengőt... Működött hiba nélkül, s az öreg furfangos nyugodtan elszenderült a dikón. Már erősen húzta a lóbőrt, amikor fülébe csörrent a csengő. Hirtelen riadt fel, első pillanatban azt sem tudta mi történt, de ahogy ráeszmélt a dologra, keményen kezébe kapta a még este odakészített somfa fütyköst, melynek a végébe ólom volt öntve, s amit fiatal korában egy búcsúkor véghezvitt verekedés alkalmival szerzett az urasági juhásztól ' s kilopakodott az udvarra ... A hold valami felhőrongyba törülközött éppen, így hát meglehetősen sötét volt, de nem annyira, hogy a disznóól közelében meg ne pillantsa a tolvaj fejét... Katonai kűszástudományát vette igénybe, s így cserkészte be a gazembert. Amikor fütyköstávolságra ért, sújtott... S nagy csörömpöléssel földre hullott az asszony kerítésre akasztott hasas cserépköcsögie... A „huszármiatyánk" sziszegő elrebegése után Menyus visszaóvakodott a dikóra. Az alapos dühöngés után alig, hogy elszunnyadt, megint csak csöngetés riasztotta ... Körüljárta az ólat, udvart, kertet, házat... Sehol semmi... A harmadik alvási kísérletnél már meg sem próbált aludni... Mert általában félóránként csöngött a beste csengő, de tolvaj nem jelentkezett... Már hajnalt kukorékoltak a kakasok, amikor Menyus — mielőtt a tehénistállóba ment volna - lámpással bevilágított az ólba. A dédelgetett ártány — látva a világosságot, abban a hiszemben, hogy falni kap, feltápászkodott fektéből s orrával megbökte az ajtót... Élesen felberregett a csengő ... Menyus iziben rájött az éjszakai örökös csengetés „disznó“ titkára ... Rubint Sanyi őseit emlegetve tépdeste le mérgesen a drótokat s kialvatlanul, dercés kedvvel indult a teheneihez reggeli etetésre... Este, éppen a vacsoráját fejezte be, amikor megjelent a fiú. Kedveskedő mosollyal kérdezte: — No, ugye, nyugodtan aludt egész éjszaka Menyhért bácsi? Mészáros Menyhért álmos, de megsemmisítő tekintetet vetett a magában az éjszaka óta csak „szerencsétlen csengettyűs“-nek titulált Sanyira, oldalt kiköpött s némán kivonult a lakásból. “ Kivételesen nem a kocsmába ment, hanem Bartók Andris bácsihoz, a nyugdíjba került öreg gulyáshoz, s rövid huza-vona után öt liter újborért megvette Andris bá immár fölöslegessé vált vicsori, vad komondorát... Az udvaron szabadon engedte a kutyát s a még mindég udvarolgatő „szerencsétlen cseng ettyűsre“ gondolt vigyorogva: — Ennek szerelj vészcsengőt a fogára — de magadnak is pupák! (MÁTÉ GYULA BARÁTOMNAK) Egy Időtől úgy vagyak vele, ha írnom kell, hát Hozzád beszélek, akitől többszáz kilométer választ el ugyan, mégis úgy tűnik, tmintha itt feküdnél az ócska /leverőn, ebéd. utáni cigarettád szívnád, s lelógó jobbkezed ujjal a macska szőrét borzolná. Látlak, ahogy lehunyod szemed, amíg mentegetőzve mondom el, hogy már tegnap akartam neked írni, de akkor álmában felsírt kisfiam, s mire újra elaltattam, gyűlésre hívtak, mely majdnem éjfélig tartott —, s mikor haza jöttem, nem volt szívem ■; álmát zavarni... Hát bíz nálunk most komoly tél van, vatta-paplan alatt pihen a táj s az erdő úgy néz ki, mintha angyalhajjal bevont karácsonyfákból lenne. Hanem hát nem erről akarok én neked írni. Mindenekelőtt kényes helyzetben vagyok. Bosszankodom is eléggé magamra! Már-már ott tartok, hogy igazat kell adnom feleségemnek, aki gyakran a szememre veti nagylelkűséggel párosuló könnyelműségemet... No, de hogy ne untassalak soká, úgy vagyok, hogy mi már az ünnepre késziüünfc és ebből az alkalomból megbíztak az ünnepi beszéd megírásának állítólag ,könnyű“ feladatával. Mi az neked? — mondták és elláttak néhány „használható“ jótanáccsal. Én természetesen össze is állítottam a beszédet, ám amikor megmutattam az illetékeseknek, képzeld! visszaadták ezzel a megjegyzéssel: hagy ki belőle azt az ízét... ezt a részt, és másfél oldalt áthúzlak ceruzával. Nem szóltam semmit, zsebrevágtam a papírokat és haza jöttem. Mit mondjak még? Talán azt, hogy második napja ,/csendes háztartásban“ élünk és mondanivalónkat tízhónapos kisfiámon keresztül közöljük egymással... Hát ilyen könnyelmű vagyok én! Persze azért megírom azt a beszámolót, úgy, ahogy azt a többség kívánja... Most pedig, bizonyára érdekelni fog, mi volt az, amit töröláöm kellett, ami nem kerülhetett bele az ünnepi beszéd szövegébe. Barátom, ez a cigányság másfél évtizedes megtett útjának vázlása volt a dicső Február tükrében. Megemlítettem a királyt cigányokat, aktk otthagyták a Sajó partját és az új telepen modern lakásokban élnek a többi polgár között; s hogy a gömöri Dobra is egyre zsugorodik s hogy a tizenhat éves cigány lányok, akik a múltban ebben a korban túlnyomó részben már anyák voltak — ma iskolába járnak stb. stb. stb. Persze, ennek a jelentőségét csak mi tudjuk igazán értékelni, mi, akik együtt nőttünk Februárral, s akik nem restelljük bevallani múltunkat és emlékszünk, mert a bőrünkön tapasztaltuk a nyomor, a nélkülözések, a semmibevettség átkait és ezért tudjuk megbecsülni azt, amit már említettem: becsület, szép, új lakások, bútor, rádió, televízió, szőnyegek, csempés konyhák, tájképek a falon és iskolázási lehetőségek ... Igen! Mi már olyan magaslatokat értünk el, almonnan mindezt tisztán láthatjuk és tudatosítjuk magunkban Február jelentőségét. Kedves Barátom, azt hiszem, ezzel be is fejezhetem levelemet, Most, ahogy végigfutom e sorokat, úgy érzem, mintha könnyebb volna a lelkem, mert mitagadás, roszszul esett, hogy erről nem beszélhetek azon az ünnepségen, melyen tán jelen lesz néhány fajtánkbeli is és bizonyára jólesne nekik, ha róluk is említést tennének ... Megérdemelnék ezt nagyon, mert mindazok az eredmények, melyeket elértek, becsületes munkájuk gyömölcse, s hogy ilyenek, illetve azok lehettünk, akik vagyunk, Februárnak köszönhetjük s mindazt, amit ezek után érünk is el... Különben haragszom rád, mert hallottam, hogy az ősz folyamán Itthon jártál és engem nem látogattál meg! De bizonyára kevés időd volt és tudtad, hogy tőlem nem szabadultál volna egy-két óra alatt. Add át üdvözletemet kedves feleségednek és virgonc gyermekeidnek. ölellek, hű barátod: Otrokoö. 1963. II. 14. HORVÁTH ISTVÁN 1963. február 24. és a csengetés 7
