Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-20 / 15. szám

A gyümölcsfák télutói védelme Tervgazdálkodásunk jelen idősza­kában hatalmas feladatok hárulnak a gyümölcstermelésünkre. Az életszín­vonal emelkedésével dolgozó népünk vitamindús gyümölcsök iránti igé­nyét ez idő szerint nem tudjuk a szükségletnek megfelelően kielégíteni; Ezért a CSKP XII. kongresszusának határozataiban fontos helyet foglal el a gyümölcsösök kiterjesztése és a mostani gyümölcsösök hozamának lényeges emelése. Ezekről a dolgok­ról beszélgettünk el Kosicén a Kö­­ponti Ellenőrző Vizsgáló Intézet nö­vényvédelmi osztályán Tóth István és Csűri József mérnökkel. — A gyümölcsösökben mi a soron levő feladat a jelen időszakban? — A párthatározat szerint lénye­gesen kell emelni a gyümölcsösök hektárterületét. Ez többéves folyamat és ezért most fontos, hogy a meg­lévő gyümölcsösökből maximális terméshozamot érhessünk el. Az ál­talános agrotechnika mellett tehát ne feledkezzünk meg a téli időszakban a gyümölcsfák ápolásáról és különö­sen a vegyszerek helyes alkalmazásá­ról. Tekintettel arra, hogy a kelet­szlovákiai kerületekben is rendkívül nagy fagyok uralkodtak, nem lehet kémiai eljárásokat alkalmazni, mert a mínusz 10 fok hidegben a perme­tezés hatástalan. — A hideg időjárás ellenére milyen munkát lehet és keil végezni a gyü­­mölcsészetben? — A jelen időszakot ki kell hasz­nálni arra, hogy a mechanikus fa­gondozással előkészítsük a kémiai védelmet.'A mechanikai gondozás vég­rehajtásával nemcsak pusztítjuk a kártevőket, de fokozzuk a növényvé­dőszerek érvényesülését Is. Ezeket a gyümölcsfaánolási munkálatokat min­den évben legkésőbb a ríigyfakadás előtti permetezés megkezdéséig el kell végezni. A gyümölcsfák koroná­jából le kell vágni az elszáradt, be­teg, vértetves, rákos, továbbá pajzs­­tetü, monília, lisztharmat, körteva­­rasodás és taplógomba kártétel kö­vetkeztében elpusztult, vagy fertőzött ágakat, galyakat és vesszőket. A fák koronájáról le kell szedni és a helyszínen el kell égetni a téli her­­ny ófészkeket, lepketojás-csomókat, gyümölcsmúmiát és a taplógombát. Amikor ezzel a mechanikai eljárással készen vagyunk, megvárjuk az olyan időt, amikor megkezdhetjük a vegy­szerek alkalmazását. A mi kerüle­tünkben a gyümölcsöseink legna­gyobb kártevője a kaliforniai pajzs­­tetű. Ezt a gyümölcsészek nagyon jól Ismerik. Már a gyakorlatból tudják, hogy egypár éven belül teljesen ki­pusztítja a gyümölcsöst. E kártevő ellen a leghatásosabban csak speciá­lis permetezéssel tudunk védekezni, éspedig a 2 %-os Nitrozan oldat alkalmazásával. Ezt az eljárást ad­dig alkalmazhatjuk, amíg a folyadék Äz I. Csehszlovák Sportjátékok nam fagy meg. így írtjuk a többi kártevőt is. Ahol nem fordul elő a kaliforniai pajzstetű, ott a tavasz előtti permetezést végezzük el, 1 %­­os Nitrozanos. oldattal, vagypedig 3 %-os Arborol AC oldattal, mely vegyszer különösen a takácsatka el­len nyújt védelmet. Arbollal és 1 %­­os Nitrosannal különösen szilvapajzs­­tetűt, különböző fajtájú levéltetveket, galaponyapillét, gyűrűspillét, többfé­le molyokat és más kártevőket ír­tunk. Különbséget kell tenni az egyes gyümölcsfajták gondozása és védel­me között. Amíg a szilva, alma és körtefákat például évenként kell az említett kémiai eljárásokkal kezelni, addig a barackot és meggyet csak szükség szerint, a kártevők előfordu­lása esetén. A diót semmilyen vegy­szerekkel nem permetezzük. *— Hogyan állnak a mechanikai és kémiai védekezéssel a kelet-szlová­kiai kerületben? — A kemény fagyok miatt a hely­zet nem kielégítő. Mondhatjuk, elég kritikus. A tervek szerint 560 000 gyümölcsfát kellett kezelni. Eddig mindössze csak 26 000 gyümölcsfa lett szakszerűen ápolva. Ilyen ked­vezőtlen Időjárás mellett nem is le­het ejt a munkát erőltetni, mert a kémiai kezelés hatástalan. Most csu­pán a mechanikai kezelésről lehet szó. Ez persze nem jelenti azt, hogy gyümölcskertészeink ne lássanak hozzá a kémiai védelemhez, mihelyt a fagyok engednek, mert ez a jövő évi gyümölcstermésnek az előfeltéte­le. Béres József (Kolice) így néz ki a vőelincei géppark A vőellncei szövetkezet szép ered­ményeket ért el az elmúlt évben. Ugyanis a tervezett 18 koronát kifi­zették munkaegységenként, s ezen­kívül az alapokat is megfelelően fel­­töltötték. Ez mindannak köszönhető, hogy a termelésben bevezették az új technológiát és nem idegenkedtek a chemizációtói sem. Az évzáró gyűlésen szép összeget vettek fel mindazok a tagok, akik egész éven át szorgalmasan dolgoz­tak. Így például Lukács Barna és Ba­jó János 10 000, illetve 11000 korona jutalékot kapott. Általában véve mondhatjuk, hogy a vőellncei szövetkezet jól működik. Egyről azonban mégis megfeledkez­tek. A gépeket egész télen kint hagy­ták a szabad ég alatt. Nem gondol­nak arra, hogy még a jövő évben is szükségük lesz a gépekre? Vagy a vezetőség azt hiszi, hogy a hő és fagy emeli a gépek teljesítőképessé­gét. Okos József (Safarikovo) Eredményes verseny A Komárnői Állami Gazdaság pál­­pusztai részlegének nyolc tehéngon­dozója a XII. kongresszus tiszteleté­re felajánlást tett, hogy 1962 év végé­ig 8 literre felemeli a fejési átlagot. A dolgozók iskolázást szerveztek, melyen megismerkedtek a takarmá­nyok helyes elkészítésével, az állatok ápolásával, a tehenek tőgyének masz­­szírozásával, az istállókban elhelye­zett állatok levegőztetésével és sok más dologgal, ami mind elősegítheti a felajánlás mielőbbi elérését. A dol­gozók nagy érdeklődéssel figyelték az előadásokat, majd utána sokáig vi­tatkoztak. A vitafelszólalásokban né-BŰVÉSZ érkezett Ze­­mianské Sady-ba. Elő­ször az iskolás gyere­keket szórakoztatta, es­te pedig a felnőtteknek mutatta be tudományát. A nézők árgus szemek­kel nézték az ügyeske­zű ember varázspálcá­ját, állítván, hogy csak­is annak segítségével művelhet csodákat. Az előadás egy óra hosszat tartott. ' A zsebekből „kivarázsolt“ órák, pénz­tárcák, zsebkendők szé­pen visszakerültek fi­gyelmetlen gazdáikhoz. Majd megköszönve a nagy figyelmet, a bű­vész távozott a terem­ből. — Bácsi, láttam — ál­lította meg egy fürge gyerkőc a bűvészt —, mindent nagyon ügye­sen csinált. De a mi fa­lunkban még ügyesebb bűvészek is akadnak. — Komolyan mondod? — Komolyan. — S mit tudnak job­ban nálamnál? A gyerkőc köntörfa­lazás nélkül odavágta: — Nemrégiben száz tyúk tűnt el a szövet­kezet baromfifarmjáról, de a tettes ismeretlen. A bűvész arca elsava­­nyodott. Eképp adott feleletet: — Fiacskám, az már nagyobb bűvészet, ah­hoz nem értek! Állítólag a szövetke­zet zootechnikusa tu­dott a tyúkok hiányá­ról, csak a pontos szá­mot nem tudta. Húsz­harminc darabra sacol­­ta, s ezért nem szólt senkinek. Ogy gondol­ta, később bejelenti, a nagy hidegben meg­fagytak ... De amit ket­ten tudnak, az már nem titok. így szerzett tu­domást az tyúktolvajló históriáról az egész fa­lu. Azt rebesgették, vagy csoda, vagy bűvé­szet van a dologban. Egy bizonyos: miha­marabb végére kell jár­ni az ügynek, hogy el­törjön a bűvész varázs­pálcája. Krajcsovics Ferdinánd (Galanta it FÉL KILŐ ÁTLAG. A marcelo­­vái EFSZ három sertésgondozója — Marcinké József, Czibulka Gyula és Moravcsík József — a múlt évben átlagban fél kiló súlygyarapodást ért el állatonként és naponta. Ezt az át­lagteljesítményt idén is meg akar­ják tartani. Elismerés illeti őket a kifejtett igyekezetért (Kádek Gábor, Marcelová) ■sV ARANYKEZŰ ASSZONYOK. A dívái szövetkezetben tavaly 20 koronát ért egy munkaegység. Ehhez nagymértékben hozzájárultak az állattenyésztésben dolgozók, mert a tervezett 565 ezer korona helyett 638 ezer koronát eredményezett a mun­kájuk. De a növénytermesztők sem maradtak nagyon alul. így például árpából a tervezett 23,5 mázsát 6,5 mázsával túlteljesítették hektáron­ként. Külön dicséret illeti az asszo­nyokat, akik egész évben derekasan kivették részüket a munkából. (Kovács Ferenc, Diva) it ZÖLDSÉGESEK. A galantai já­rás Cierná Voda-i szövetkezetének zöldségkertészei 70 ezer koronával Ifjúságiak: Óriás műlesiklás: Cunin­­ková; Lesiklás: Krnoulová; Alpesi ösz­­szetett: Krnoulová. A kerületek pontversenyében az északi számokban a kelet-csehországi, az alpesi számokban pedig a kelet­szlovákiai kerület végzett az első he­lyen. A csillogó jégen túlteljesítették bevételi tervüket. Hisszük, hogy ebben az évben még gazdagabb termést takarítanak be vitamindús zöldség-félékből. (Kozma György, Cierná Voda) it mérleghiány nélkül, a múlt évet mérleghiány nélkül zárták a vcelárei szövetkezet tagjai. Az oszthatatlan alapra 13 %-ot, a jóléti alapra 2,5 %-ot és a művelődés alapra 1 %-ot fordítottak. Bátran feltételezhetjük, hogy a mostani jó munkaerkölcs fenntartásával az idén még szebb eredményeket érnek el majd a vcelárei szövetkezetesek. (Andreas S., Kosice) it FELKÉSZÜLTEK. A határt még hó borítja, de a Horné Saliby-i szö­vetkezetesek már felkészülten vár­ják a tavaszt, befejezték a gépjaví­tást. Pedig volt mit csinálniuk: meg­javítottak 22 kerekes és 4 lánctalpas traktort és sok más mezőgazdasági gépet és vonóeszközt. A javítást két csoport végezte Kmeíko és Cinege elvtársak vezetésével. A gépjavítás tervét 10 nappal lerövidítették. A saját termésű vetőmagjuk is mér kitisztítva várja a tavaszt. A szövetkezet komplexbrigádja ebben az évben 1841 hektárnyi földet művel majd, s takarítja be ‘ a ter­­mést. (vjg) it 1ŐL RAJTOLTAK. A kosicei járás mezőgazdasági üzemei január­ban - a múlt év ugyanezen hónap­jához viszonyítva - 39 717 kg hús­sal, 204 586 liter tejjel és 135 250 da­rab tojással adtak el többet a ter­vezettnél. (jv) Ha valaki hirtelen azt kérdezné tő­lem, mondjam meg őszintén, melyik a legszebb évszak, zavarba jönnék. Mert ugyebár minden évszaknak Türelmetlenül várják a tavaszt Az I. Csehszlovák Sportjátékok téli versenyei eljutottak a döntőkig. A sízők csaknem három hónapon át küzdöttek, amíg bejutottak a nagy­szabású verseny Banská Bystricában megrendezett döntőjébe. Az első ízben megrendezett nagyszabású verseny­­sorozat szép sikerrel zárult. Nagy volt iránta az érdeklődés az egész ország­ban. Az I. Csehszlovák Sportjátékok téli versenyeinek győztesei: Férfiak — 15 km: Kolarík; 30 km: Havran; Északi összetett: Oleksák; 4X10 km-es váltó: Kelet-Csehország. Nők — 5 km: Skodová; 10 km: Sko­­dová; 3X5 km-es váltó: Kelet-Cseh­országi. Ifjúságiak — férfiak: 10 km: Hercík és Stefi; Északi összetett: Záhradník; 3X5 km-es váltófutás: Kelet-Csehor­szág. Nők — 5 km: Chlumová; 3X3 km: Kelet-Csehország. Alpesi számok — férfiak — óriás­műlesiklás: Bruna; Műlesiklás: Soltys; Lesiklás; Bruna; Alpesi összetett: Soltys. Ifjúságiak; Műlesiklás: Novotny; Őriás műlesiklás: Media; Lesiklás: Horák; Alpesi összetett: Silnay. Nők: óriás műlesiklás: Mohrová; Le­siklás: Kornelová; Alpesi összetett: Mohrová. Képünkön az „ifi“ csapat tagjai. Álló sor: Borka, Molnár, Medgyes, Mokos, Balogh, Bánszkl, Nagy. Guggolók: Erdélyi, Sajtor, Gyucha és Juhász. megvan a szépsége, varázsa, még a zord télben is van vonzó, lebilincselő. Talán a fiatalok szívéhez férkőzik legközelebb a zimankós tél. Ezt bizo­nyítja az iskolák udvarain gomba­módra szaporodó jégpályákon, a tavak, folyók csillogó jégtükrén ide-oda ci­kázó, játékos kedvű, korongot vagy bádogdobozt hajszoló fiatalok sokasá­ga-A komárnoi járásban sem volt ez másképp. Bármerre járt az ember, mindenütt ez a kép fogadta. Jól van ez így! Leljék örömüket abban ami szép, ami szórakoztató! Nem túlzók, ha azt állítom, hogy a jégkorongozás néhány év múlva méltó vetéiytársává válik a labdarú­gásnak. Már Dél-Szlovákiában is elin­dult hódító útjára, s amint ezt a té­nyek is bizonyítják, népszerűsége év­­röl-évre növekszik. Ezt igazolja a ko­máromi járási ifjúsági, illetve felnőtt jégkorong-bajnokság, az iskolák kö­zötti vetélkedések és az I. Csahselo­­vák Sportjátékok keretében lebonyo­lításra került bajnoki mérkőzések. Az I. Csehszlovák Sportjátékok ver­senyében a Spartak Komárno, CH Komárno, Slovan Violin, Druzstevník Imel és még két vidéki csapat vesz részt. Ebben a csoportban a vetél­kedések most folynak és a végleges kiértékelésre február végén kerül sor. Egyébként még most is kora reggel­től esthajnalig zsúfoltak a jégpályák, a kicsinyek és nagyok, fiatalok és idősebbek egyaránt finom barázdákat szántanak a csillogó jég hátán. Andriskin József Mosolyogjak vagy komoly le­gyek? Talán a komolyság jobban illik. De nem is ez a fontos. Amíg kint a hőmérő mínusz 15 fokót mutat, a Dőlné Saliby-i szövetkezet üvegházában Gy'órög Margit nyári öltözetben dolgozik a palántákkal. Kelkáposztából 16 000, karalábé­ból 13 000 palánta növekedik az üvegházban. A cél, hogy az áru mielőbb piacra kerüljön, mert a kertészek 1 millió korona bevételt terveztek zöldségből. Foto: Krajcsovics Ferdinand, Kiadja • Mázd- Erdő- ts Vlzgazdasflgi Minisztérium a Mezőgaz dasäg! Kiadóvállalatban - Megjelenik Hetente kétezer - Főszerkesztő: Pathő Károly - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava Suvorovová tő. — Telelőn: tőszerkesztő SIS SS. szerkesztőség SOI 00. - Telefonközpont: 543 91, 311 10, SS0 93. — Belső vonalak: főszerkesztő helyettese: 635. Polit. titkárság S84 mezőgazdasági osztály 632. aglt-prop. osztály 639 szakmelléklei 519 — Nyomja a Polygrstické závody, n. p., Bratislava, ni. Februárovébo vlfazatvs 8/d. - Terjeszti a Postai Htrtapszolgálat előfizetést felvesz nlnden postahivatal és kézbesítő. Külföldi magreadeléseket a Postai Hfrlapszolgálat — sajtöktvtteli osztály — Praha I.. JtndflSská ul. 14. Intézi. — Előfizetési díj évente SS.40 Kösz K-19*31054 ja, a 9 liter tej elérése volt. A dol­gozók harcot vívtak egymással az el­sőbbségért, melynek az eredménye /égül is a 9 literes fejési átlag lett. Ez év Január 25-én Tóth elvtárs, az ál­lattenyésztés vezetője nagy örömmel jelentette, hogy a vállalásukat egy li­terrel túlteljesítették. Beke Antal (Pavol) hányán kifogásolták, hogy ezen a té­len sokkal kevesebb a takarmány, mint az előző években és az alom­szalmából pedig úgyszólván semmi sincs. Ennek ellenére december 29-re már 8 literes fejési átlagot értek el a fe­jők. December 30-án már 8,4 liter volt a kifejt tej átlaga. Ezután újabb harc következett, melynek cél-Eltörik a varázspálca okozzanak lelkes szurkoló táboruk­nak. Az ifjúsági csapat tagjainak több­sége a helyi egységes földműves szö­vetkezetben dolgozik. A szövetkezet vezetősége elégedett munkájukkal. Nagy András (Zeniné) A zemnéi Druístevník „ifi“ csapata eredményesen szerepelt az őszi lab­darúgó-idényben. A fiúk már türel­metlenül várják a hőtakarő eltűnését, hogy újbői űzhessék kedves sportju­kat, idejében és alaposan felkészül­hessenek a tavásbl Idényre és esetleg a bajnoki megnyerésével nagy örömet

Next

/
Thumbnails
Contents