Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-07-18 / 57. szám
A nyári csibenevelés problémái (Befejezés az elázó oldalról.) A zöldtrágyanövények legalkalmasabbak a kapásnövények, főleg a burgonya és a kukorica alá. Kötöttebb talajokon zöldtrágyanövények után megfelelő istállótrágyázással jól termeszthető a cukorrépa vagy a takarmányrépa is. A zöldtrágyanövényeket termeszthetjük: • alávetésként, • tarlókeverékként, esetleg őszi keverékként és • mint főterményt. A köztesek, vagyis másodveteményként termesztett zöldtrágyanövények vetésterületét úgy kell kibővítenünk, hogy a harmadik ötéves terv utolsó esztendejében a fő termelő tájegységekben (kivéve a hegyvidéki termelőkörzetet) a szántóföld 6 — 9 °/o-át tegye ki. Ezenkívül a szélsőséges homokos talajok termékennyé tétele céljából ez idén a zöldtrágyanövényeket országos viszonylatban 16 000 hektáron főterményként kell termesztenünk, ebből a nyugat-szlovákiai kerületben 4500 hektáron és a keletszlo’vákiai kerületben 1500 hektáron. A zöldtrágya termelésének legbiztosabb, legkevesebb munkát igénylő, tehát legelőnyösebb módja a zöldtrágyanövények alávetése« termesztése. Az alávetések előnye a tarlókeverékkel szemben abból áll, hogy nem kell őket külön művelni és a talajelőkészítés is elesik. Az alávetések növényállománya a fő termény betakarításának idején már eléggé begyökerezett, jól ellenáll a szárazságnak és a fő termény lekerülése után erőteljes fejlődésnek indul. Az alávetések a kevésbé kedvező éghajlatú vidékeken is jól díszlenek, ahol a tarlónövények némelykor bizonytalan termést adnak. Eddig alávetésnek leginkább a fehérherét, svédherét és a somkórót használtuk. Heremag hiánya esetén zöldtrágyanövényként fűféléket, például olasz perjét, egyévi hasznosítású perjét, esetleg réti komócsint termeszthetünk, és a hereféléket őszi repcével helyettesíthetjük. Az alávetések keverékeinek összetétele a következő: olasz per je 10 — 14 kg + fehérhere 7 — 8 kg/ha, olasz perje 10 — 14 kg + őszi repce 8 kg/ha, clasz perje 10 — 14 kg + őszi repce 4 kg + fehérhere 3 kg/ha, olasz perje 8-10 kg/ha vetése az ősziekkel egyidőben a perje meghullatásával a gabonaféle betakarítása előtt számolunk, s így a növényállomány sűrűsödik. Az olasz perje és őszi repce kombinációjának az az előnye, hogy a mélyen gyökerező őszi repce, amelynek csak igen kevés gyökere helyezkedik el a feltalajban és a túlnyomórészt feltalajban gazdagon elágazó bojtos gyökerű olasz perje igen jól kiegészítik egymást, különösen a nedvességfelvételben. így az egész talajszelvényt gyökerek szövik át és az őszi fagyok az egyik növényben sem tesznek kárt. Előnyös, ha az őszi repcét a keverékben részben színes herefélékkel helyettesítjük, amelyek növelik a zöldtrágya értékét. Hasonlóképpen a fehér herét is megfelelő súlymennyiségben egyéb színes herével pótolhatjuk. Tavaszi alávetésekben az olasz perje helyett egyévi hasznosítású perjét vethetünk. Sobotka Oldíich mérnök, a Mező-, Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium dolgozója 102 ^ 1062. július 18. A nagyüzemi csibenevelés megvalósulásának kezdetén az a nézet uralkodott, hogy a nevelés az időjárás felmelegedésével párhuzamosan egyre könnyebbé válik. A népies tenyésztést űzők többsége viszont régóta azt tartja, hogy a tavaszi, különösen pedig a májusi csibe felnevelése több veszteséggel jár, és a nevelés közben kisebb fejlődési erély észlelhető, mint az év korábbi vagy későbbi időszakában. A késői tavaszi csibe kisebb fejlődési erélyét és életképességét biológiai körülményekkel magyarázni lehet. A tenyészidény előrehaladásával a tyúk tartalékanyagai többé-kevésbé kimerülnek, ha pedig a tojástermelés intenzív, az egyes anyagokkal való bőséges ellátás sem biztosítja a takarmányanyagok korábbi, maximális szintjének fenntartását. Vonatkozik ez egyes vitaminokra, különösen az A-vitaminra. A tenyészidény előrehaladtával tehát egyre nagyobb gondot kell fordítani, a tojóállomány A- vitamin ellátására. Csupán zöld növényekkel, illetve általában a természetes vitaminforrásokkal a nagyüzemi állományok A-vitamin igényét hiánytalanul kielégíteni nem lehet. Nyár elején eleve csökkent életképességgel kerülhet a csibe a nevelőházba. A csibe fejlődési erélyét tovább rontja, ha az optimális tartási viszonyok biztosítását az időjárás felmelegedésére való hivatkozással elhanyagolják. E tekintetben elsősorban a nevelőházak fűtésére kell gondolni. Azt mindenki természetesnek tartja, hogy télen a csibenevelőben megfelelő állandó hőmérsékletet kell biztosítani. Ez a hőmérséklet a műanya alatt 28 C fok legyen 20 — 22 C fok teremhőmérséklet mellett. A műanya alatt a második héten és a továbbiakban helyenként 2 C fokkal csökkenjen, de pecsenyecsirke nevelés esetén 20 C foknál alacsonyabb ne legyen. Tenyészcsibe nevelése esetén még az előbb említett értékektől is óvakodjunk. A magas hőmérséklet petyhüdté teszi az állatokat és hátráltatja a tollasodást. Ezért 20 — 22 C fokos teremhőmérséklet mellett a pecsenyecsirke nevelésénél említett hőmérsékleti értékeket a második hét eltelte után 1—2 C fokkal csökkentsük a műanya alatt. Tenyészcsibe nevelés esetén emellett az edzettség és mozgékonyság fejlesztése érdekében biztosítsunk az állatoknak tágas, lehetőleg füves kifutót. Az etető- és itatóedényeknek a kifutóban való elhelyezésével, nagy melegben árnyék létesítésével, segítsük elő, hogy a csibe szívesen és sokat tartózkodjék a kifutóban. Nyáron általában jóval kisebb gondot szoktak fordítani a fűtésre, azzal a megokolással, hogy nyár van, és elég a nyári meleg a csibének. Pedig ez nem mindig van így. Ha a nevelőház hőmérséklete télen leesik, mindenki természetesnek veszi, a csibe egészségének károsodását. És nyáron nem fordulnak elő hirtelen hőingadozások? Az elmúlt hetekben nemegyszer tapasztalhattuk a szeszélyes időjárással kapcsolatban, hogy lehűlt a környezet nemegyszer 20 fok alá. A magas hőigényű csibe éppen úgy megfázik 15 C fokon nyáron, mint télen. Hűvös időjárás esetén vagy hirtelen lehűlés alkalmával ne az ablakok zárvatartásával igyekezzünk a meleget megőrizni, hanem az ablakokat, szellőzőnyílásokat kinyitva, akár a nyár közepén is, fűtéssel állítsuk elő a megkívánt meleget. Ez csak látszólag emeli a nevelés önköltségét. A szellőzés problémája nyáron általában súlyosabb feladatot ró a tenyésztőre, mint télen. Télen a külső és a belső hőmérséklet közötti különbség olyan fizikai mozgató erőt jelent, amely sok esetben néhány ablak kinyitásával biztosítani tudja a szükséges légcserét. Nyáron ez a természetes hajtóerő hiányzik, az istálló belső hőmérséklete sokszor alig tér el a külső hőmérséklettől. Ilyenkor a többnyire déli tájolású ablakok kinyitása semmiképpen sem elegendő a légcsere biztosítására. Felszaporodik az istálló levegőjében a szénsav és az ammónia, egyidejűleg emelkedik a páratartalom is. Ezért nyáron a zsúfoltság még sokkal veszélyesebb, mint az év bármely más szakában. A hiányos szellőztetés jól ismert károsító hatása mellett magas hőmérsékleten és a bekövetkező páratelítődésnél fokozott mértékben kell számolni a kannibalizmus fellépésével is. Legcélszerűbb a ventillátorokat a szellőztető nyílásokban úgy elhelyezni, hogy azok az istállóba befelé nyomják a levegőt, de vigyázni kell arra, hogy a benyomott levegő valamely közeli ablakon vagy szellőzőnyíláson ne távozhassák. Adott esetben ventillátor nélkül is felhasználhatjuk az északi és déli fal közötti néhány fokos hőmérsékleti különbséget a légcsere megjavítására, az északi falon eresz alatt készített vagy terelólapos szellőztető nyílásokkal. Szellőztető kürtökkel csak akkor érhetünk el jó eredményt, ha a kürtők jól zárnak, legalább 4 méter hosszúak és a kürtők alsó vége az alom felszínétől 50 —60 cm magasságban végződik. Ha a szellőzést nem lehet megoldani kielégítő módon, pecsenyecsirke nevelés esetén is hasznos lehet a kifutóba engedés. Ilyenkor azonban árnyékról is gondoskodni kell, hogy a csibe szívesen tartózkodjék a szabadban és ezáltal az istálló légtere valóban tehermentesüljön. De ez mindenkor csak szükségmegoldás, mert csak nappalra javíthat a helyzeten. A nyári csibenevelésnél alaposan meg kell fontolni, hogy nedvesítsük-e a takarmányt, vagy se. Helyesebbnek kell tartani a száraz takarmányozást, mert ezáltal elejét lehet venni a takarmány nedvesítése során esetleg bekövetkező rendellenes erjedésnek, ami egész sor emésztőszervi megbetegedés okozója lehet. Ha valamely ok miatt okvetlenül szükséges a takarmány nedvesítése, azt csak olyan mértékben eszközöljük, hogy a takarmány éppen csak morzsalékos legyen, amellett pedig minden etetés után ki kell tisztogatni az etetőedényeket. Megnedvesíteni csak annyi takarmányt szabad, amennyit az állatok hamar megesznek. Különös gondosságot igényel, ha a nedvesítésre tejet, savót, írót használnak. Ilyenkor a frissen elkészített takarmány elfogyasztása után az edényeket ki kell súrolni. Ügyelni kell arra, hogy friss és tiszta ivóvíz mindig kellő mennyiségben álljon rendelkezésre. Egy-egy állatra 0,8 — 1 dl 20 C foknál nem melegebb vízről kell gondoskodni. A víz tisztaságát és frisseségét úgy biztosíthatjuk, ha a vizet gyakran cseréljük és egyidejűleg az hatókat ki is tisztogatjuk. Dr. Hodosy József osztályvezető, Orsz. Állategészségügyi Intézet
