Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-12-31 / 104. szám
A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZOK LAPJA Bratislava 1S62 december 31. Ära 40 fillér XII. évfolyam 104. szám. A Szabad Földműves előfizetőinek, levelezőinek ás olvasóinak SIKEREKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJÉVET kíván a SZERKESZTŐSÉG munkánk eredményeinek megbecsüléséről Tanulni soha se késő, s ezt jól tudják mezőgazdaságunk dolgozói. Ezért sokan közülük ősz fejjel, de fiatalos tudásszomjjal ülnek be ismét a mezőgazdasági szakiskolák padjaiba, látogatják a szövetkezeti munkaiskolát, hogy gyakorlati tudásukat elméleti ismeretekkel bővítsék. Hiszen a mezőgazdaságban csakúgy, mint életünk minden szakaszán a tudományos kutatás egyre újabb ismeretekkel bővíti eddigi tudásunkat. • A szaktudás növekedése azt eredményezi, hogy a mezőgazdasági termelés minden ágazatában, a növénytermesztésben valamint az állattenyésztésben is, az új munkamódszerek meghonosítását és alkalmazását már maguk a dolgozók követelik. De hogy is ne, hiszen ezek az új módszerek mind a termelés növelését célozzák. • Az új módszerek azonban megfelelő gépesítést is követelnek. A mezőgazdasági gépgyárakra, valamint a gépjavító üzemekre ezért az a nagy felelősség hárul, hogy a földművesek kezébe elegendő számú, nagy teljesítményű gépet adjanak és e gépek eredményes munkáját szakszerű javítómunkával lehetővé tegyék. • A földművelés jobb eredményeinek elérésében hatalmas lépést jelent előre a mezőgazdasági termelés kemizálása. A salai Duslo üzem, amely már 1963-ban a műtrágyák hatalmas mennyiségével látja majd el Dél-Szlovákia mezőgazdasági üzemeit, ezért nagy jelentőséggel bír. • Szakmailag képzettebb földműveseink a nagy hozamok mestereinek példáját követve, egyre nagyobb mennyiségű és jobb minőségű termény előállítására törekszenek. A nagyobb termések feldolgozására ezért újabb üzemekre, gyárakra lesz szükség. Pártunk és kormányunk előrelátó gondoskodása erre is kiterjed, s így egyremásra épülnek az új üzemek, mint például a rimavszkászobotai cukorgyár is. • Az új minden téren utat tör falvainkon. Az elmaradottság felszámolásával a falusi lakosság képzettségének és műveltségének Aövekedésével megváltozik a falu arculata, lakosainak életmódja. Fokozatosan megszűnik a város és a falu közötti különbség, mely utóbbi korszerű, ízléses, minden kényelmet megadó házaival, lakosainak kulturális lehetőségeivel semmiben sem marad majd el' a város mögött. Oy [Felvételek: Kruíinsky (4), Tóth Dezső (2), CTK (1)] Egy kis történettel kezdem. A jelszabadulás utáni első heteket Nővé Zámkyban töltöttem. A borzalmas légi bombázások után a város háromnegyedrésze romokban hevert. A jelszabadulás napsugaras tavaszt varázsolt a bombáktól jeltúrt joghijas utcákra és a lenge tavaszi szellő szabadon járt ki s be az üvegtelen ablakkereteken. Az apokaliptikus pusztítást még tetézte az élelmiszerhiány. A német fasiszták és nyilas cinkosaik minden elmozdíthat ót elhurcoltak vagy megsemmisítettek. Tétován botladoztunk a bombatölcsérek között, kerestük a kiindulási pontot, amelyről elrugaszkodva majd megkezdjük az új életet, a munkát, mindenekelőtt a város helyreállítását. Egy ilyen gyötrődő pillanatban jött velem szemben egy ismerősöm és már messziről lelkendezve újságolta, hogy az egyik komáromi-utcai vendéglő megnyílt és kitűnő lósültet lehet kapni. Tudom, hogy ez ma már humorosad hat, de akkor nagyon jó hír volt és mi már'úgy tekintettük, mint a meginduló élet első csíráit. Igen, akkoriban naponta ilyen újságokkal kedveskedtünk egymásnak. Az olvasó talán már sejti is miért mondtam el ezt a kicsiny történetet, de én mégis elmondom. Hát azért, mert mostanában csak arról „divatos" beszélni, ami pillanatnyilag nincs. Akkor a sok nincs mellett,, könnyebb volt jelsorolni azt ami van. Tehát ezt tartottuk számon, mert könnyebb volt számon tartani. Most amikor aránytalanul több a „van“ mint a „nincs" most könnyebb az utóbbit nyilvántartani. Ez nagyrészt érthető is, hiszen igényeink jogosan nőttek és sokasodnak naponta sikeres építő és termelő munkánk eredményei láttán. Ezért nem is nevezném ellenségnek azt, aki jeljelmordul egy-egy hiányosságon, amit a rohamos fejlődésben előforduló tervezési - irányítási hibák, a nemzetközi helyzet és sok esetben objektív okok idéztek elő. De beszélni kell egy másik jelenségről. Arról, hogy vannak és nem kis számban olyanok is, akik már jóelöre azt is tudják, hogy mi az, ami nem lesz. Ez a pánikkeltés természetesen nem a szocialista építés barátjaitöl származik, de sok olyan ember is meggondolatlan rémhírterjesztővé válik, aki ebben■ az országban megtalálta és megbecsüli igazi hazáját. Ezért ilyenkor az új esztendő küszöbén az elszámolások és a leltárak jó idényében nem jog ártani, legalább néhány percre körülnézünk d házunk táján és számon vesszük azt, ami már van. Ha visszaemlékezünk arra, hogyan éltünk a búcsúzó évben. Vegyük csak számba mindazt amit egyénileg megszereztünk, amivel gyarapodtunk, de azt is, amit az egész társadalom a nagy közösség összegyűjtött a jövő alapjainak megteremtésére. Először is leltározzunk otthon, nyissuk ki az éléskamrát, a ruhaszekrényt és ceruza nélkül gondolatban írjuk jel a szaporodást az egyéni és a családi vagyon leltárában. Megvagyok győződve arról, hogy minden házban találunk valami újat, valami kedveset, ami után már régen vágytunk és amit az elmúlt években sikerült megszereznünk. Egy-egy új bútor, szép ruhadarab, korszerű háztartási eszköz, rádió, televízor, könyv és miegymás minden házban akad. Valami újabb szerzemény sehol sem fog hiányzani. De azt is vegyük számba, amit a társadalom gyűjtött össze, hogy még szebbé és szilárdabbá alapozza jövőnket. Tudatosítsuk azt, hogy ez a közös a legértékesebb szerzeményünk. Értem itt az új üzemeket, iskolákat, óvódé kát bölcsődéket, egészségügyi intézményeket, a korszerű lakások tízezreit és a gépeket, amelyek az ember, különösen a földműves munkájút lényegesen megkönnyítik. Egyszóval mindazt, amit az ember két kezével, agyával és a szívével megteremtett. Tegyük csak kezünket a szívünkre és valljuk be őszintén, hogy nem becsüljük meg eléggé azokat a hatalmas értékeket, amelyekben a magunk munkája is benne van, amelyet millió kéz és agy alkotott. Mert mindenki tett egy-egy téglát ahhoz a nagy építményhez, amelyben most közösen lakunk, amelynek előnyeit mindannyian élvezzük. Ki kell már mondani egyszer, hogy a jövőben jobban kell becsülnünk a saját munkánk eredményét, mindazt ami már visszavonhatatlanul, örökre a miénk. Ami pedig még nincs, azért éppen olyan sót még nagyobb akarással és becsülettel kell dolgoznunk mint eddig. Mindanyiunkért, gyermekeink jövőjéért, azért, hogy az új évben megint több legyen a „van“ és nem utolsó sorban azért is, hogy a hiányok szorgalmas leltározói egy év múlva üres papírra mereszthessék szemeiket. PERL ELEMÉR A
