Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-12-16 / 100. szám
Vízgazdálkodási problémáink a mezőgazdaságban Korunk hamleti problémája (lenni, vagy nem lenni) hovatovább a víz lesz. Az iható, a mezőgazdálkodást, a szerves életet tápláló tiszta viz Tüdősök, bizottságok, országok és az egyetemes emberiség problémájává nőtte ki magát az az elem, amelyből legtöbb van a földön, s még sincs belőle elég. Időszerű megvizsgálni és mérlegelni ezt az egyetemes problémát hazánkban is. A tétel szoros függvénye a gyors fejlődésnek és az ezzel kapcsolatos ész- és célszerű gazdálkodásának. Sajnos, hazánk igen mostoha hagyatékban részesült a megelőző nemzetgazdélkodási formáktól. A kapitalizmus nemcsak az embert, de az egész természetet is kizsákmányolta és saját, öncélú érdekeinek rendelte alá. így következhetett be Szlovákia, nevezetesen pedig Dél-Szlovákia elfátlanítása is. A kapzsiság nem kímélte az erdőket, nem pótolta be a „foghíjas" táblasorokat, kiirtotta a folyók és patakok mentén a pagonyokat. Ezzel akaratlanul is megmásította a szelek járását. Szerény megfigyelések szerint a csapadék mennyisége az 1900-as évektől kezdve hatványozottan csökken. Ugyanakkor a mezőgazdasági termények termelési arányának az emelkedése válik szükségessé. A két arányosságból egy igen szomorú aránytalanság származik. Tegyük a két arányt az 1900-as évben 100 mutatóra, s hatvan év múlva a következő mutatókat kapjuk: Csapadék 100:90 — termés 100:135 - tehát a vízellátás terén 10 arányú csökkenés, a termelési szükségletek terén pedig 35 arányú többlet mutatkozik. A fejlődés ezt a problémát a részleges vagy a komplex öntözésekkel próbálja megoldani. De ezt eddig csak részben sikerült megvalósítani. Fennáll azonban a harmadik és igen számottevő tétel: az ipari vízellátás és azon keresztül a szennyezett vizek alkalmassá tétele a szerves élet táplálásához. Ma Dél-Szlovákia folyórendszereinek tetemes hányada iparilag szennyezett vizet tartalmaz. Nagymértékű az eliszaposodás. Megfigyelhető a folyók mentén az egyes szakaszokon a szerves élet kihalása, a víziállatok pánikszerű menekülése, s néha a szennyezett víz erjedését jelző kellemetlen szaga is. A többtermelés biztosítására azonban a mutatónak nem 135, hanem körülbelül 150-re kellene emelkednie a jelenlegi 90 helyett. Ezt a különbözeiét jelenleg még csak folyóvizekből nyert öntözéssel nem tudjuk fedezni. Ezért válik mindinkább szükségessé a földben tárolt vizek célszerű kihasználása Itt számottevő mennyiségben találhatunk a Dél- Szlovákiára annyira jellemző felső talajvizet, amelyet mezőgazdaságunk többtermelésének biztosítására célszerűen felhasználhatunk. A jó gazda számára azonban az üzemeltetés, a beruházás problémája sem közömbös. Reális tétel ez, mert főleg napjainkban mindnyájunkat a fokozott takarékosság kell, hogy kötelezzen. A mennyit, miért elérése, mindig a helyi viszonyok adottságán múlik. Tárgyilagos értékekkel kell számolni a lehetőségek keretein belül. A tervezett vízgazdálkodási mű létesítéséhez igénybe kell venni a korszerű agrotechnológiát és fizikát. Ezen tényezők eleve megszabják a létesítendő mű kapacitását, és gazdaságosságát is. Vízgazdálkodási műveknél a sokéves bel- és külföldi tapasztalatok körülbelül 15 — 25 éves megtérülési járadékot biztosítanak. Hogy egy példát idézzek: Háromhorizontos fúrott kút 7 1/mp vízbőséggel körülbelül 80 000 korona. Élettartama 25-40 év. Karbantartás és megújítás ezen idő alatt körülbelül 30 000 korona. Üzemeltetési költsége 30 évre körülbelül 300 000 korona. Vízgazdálkodási tényező: kapacitás 120 ha területű föld. Évi átlagos terméstöbblet 1955 arányhoz 18 °/o, 30 éves terméstöbblet vegyesgazdálkodással (kertészet, kultúrnövények, olajösmagvak) 700 000 korona. Ebben nem számítjuk az öntözéses gazdálkodás által várható talajváltozást (humuszosítási folyamat) s ennek kihatását a későbbi évekre. A kutak létesítése főleg azokon a vidékeken időszerű, ahol másféle vízgazdálkodási tényező nincsen. Ám egyszerűbb kutak létesítése ott is kifizetődik, ahol közeli folyók vagy tavak a felső vízhorizontot a vegetáció idején kellően táplálják, s ezek vizét idényszerűen használhatjuk öntözés céljaira. Az egyszerű létesítményü kutak, például 80 cm átmérőjű betonkút beruházási költsége két-három év alatt megtérül, de ha már ily formában akarunk vizet nyerni, célravezető a nagyöblű, 150, sőt 250 cm átmérőjű kút létesítése. Ezek beruházási költsége magasabb, anyagellátási biztosítása igényesebb, vízbőségük néhányszorosa a kisöblű egyhorizontos kutaknak. Ha lehetőség nyílik a két vagy több vízréteg megnyitására, úgy ezen kutak vízbősége már állandó jellegű öntözést is biztosíthat. Az öntözést mindig az öntözött terület és a növényhez, valamint a rendelkezésre állő vízmennyiséghez mérten hajtsuk végre. A szórófejjel Az ETU —353 tí-pusú szovjet árokvájó gép ilyen zsi-nóregyenes árkot váj. Ezen árkokfenekére helyezik az alagcsöveket. (Foto: Král'ovsky) végzett nyomásos öntözés a növények gyökérzetének fejlődését nem biztosítja olyan hatásosan, mint az áztatásos vagy akár az alagcsövekben duzzasztott öntözés. Ellenben erősen humuszos (kerti) talajokon ezen öntözés jelenleg mégis a legcélszerűbb. Mezőgazdaságunk fokozatosan áttér majd a legfejlettebb öntözési módokra, ami által a vízben oldott szerves sókat és más szükséges tápszereket tudunk a növényeknek juttatni a megfelelő agrotechnikai időben. Jelenleg hatalmas fejlődésnek indult a trágyaleves öntözés. Ez a módszer fokozatosan alapjában megváltoztatja majd mezőgazdaságunk termelési módjait. Rengeteg érték pazarolódik és vész kárba szövetkezeteinkben és állami gazdaságainkban azáltal, hogy a trágyalé nagyon sok esetben nincsen kellően lekötve. Rendszerint a trágyatelep környékén folyik és párolog el ez az egyébként igen fontos többtermelési tényező. Demeter István (Kalná) Árokvájó munka közben. (Foto: NKI) Nyári vagy őszi mélyszántás Magyarország mezőgazdaságában a nagyüzemek kialakulásával már tavalyelőtt, de különösen tavaly és az idén, egyre inkább előtérbe került a kérdés: nyáron vagy ősszel szántsák-e fel a földeket a letakarulő növények után? A kérdést az élet sürgető parancsa vetette fel. A gabonafélék aratásának, betakarításának gépesítésével ez a nagy munka a korábbi évekkel szemben, jelentőségében csökkent, tehát a mai nyári „munkacsúcs“ kisebbedett. A gabonák cséplése is egyszerűsödött, mert a stabil cséplőgépek egy része helyett a gabonakombájnok takarítják be és csépelik el a termést. Ugyanakkor az őszi betakarítás, az őszi gabonák vetése és a tavasziak alá a talajelőkészítés, igen nagy gépi-, fogat- és emberi erőt köt le. A nyári és az őszi nagy munkák között mindig eltelik néhány „szusszanásnyi“ hét, amelyet kisüzemi árutermelési viszonyok között a kisparaszt „erőgyűjtésre" használt. A kisüzemben aztán az őszi mélyszántás csak a burgonya, kukorica, cukorrépa és a^z egyéb növények betakarítása után kezdődött, belenyúlt a november, decemberbe, vagy — mivel a földből kifagyott az eke — legtöbbször el is maradt. Nagyüzemi viszonyok között az üzemszervezési, munkaelosztási elvek, — a gazdaságosság alapjára épülve, — megkövetelik az őszi mélyszántások egy részének átcsoportosítását a nyári időszakra. Ez egyébként az agrotechnikai követelményeknek is megfelel, sőt a tudomány vizsgálatai és a gyakorlati tapasztalatok alapján még előnyösebb is az őszinél. A gyakorlat tehát mindinkább az, hogy az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, a gabonafélék letakarulásával egyidőben - a talajtípusoktól és talajviszonyoktól függően — 30 — 35 — 40 cm mélyen megszántják a felszabaduló tarlókat. Ilyenformán ezek a mélyen megszántott földek nemcsak a talajban lévő nedvesség nagyobbik részének elpárolgását akadályozzák meg, hanem utat nyitnak a nyárvégi, az őszi és a téli csapadék befogadására. Ebben az időszakban a szántásra alkalmas traktorok egy része nappal a cséplőgépeket hajtja, éjjel pedig szánt. Ugyanakkor a szántótraktorok más nagyobbik része — nappali és éjjeli — műszakban dolgozik. Idén például az ország összes traktorállományának 57 °/o-a dolgozott két műszakban a nyári-őszi időszakban, a szántásokon. Jelenleg az a helyzet, hogy országosan a mélyszántás tervét november végéig mintegy 85 %ban teljesítették a szövetkezetek és az állami gazdaságok a tavaly december végi 88 %-os teljesítéssel szemben. Az idén mintegy 90 — 92 %-os teljesítmény várható és csak azért nem 100 %-os, mert a tél viszonylag korán köszöntött be. A múlt évi mélyszántási tervteljesítés egyedülállónak számított Magyarország agrárkultúrájában: addig soha nem sikerült a mélyszántási tervnek túljutnia a 60—65%-on. A nyári mélyszántás haszna az idén különösen megmutatkozott. Azokon a területeken, ahol előző évben nyáron szántották mélyen a földeket, ott a kapás kultúrák viszonylag jobban bírták a szárazságot és ellenálltak az aszály pusztításainak. A mezőtúri Petőfi Termelőszövetkezet példája is ékesen bizonyltja ezt. A mezőtúriak három, egyenként 50 hektáros táblán próbálták ki a nyári mélyszántás hasznát. Az egyik 50 hektáros táblát a gabona letakarulása után azonnal megszántották 40 cm mélyen. A másik 50 hektáros területet októberben, a harmadik ugyanilyen nagyságú táblát pedig december elején részesítették mélyszántásban. (A gazdaság zömében egyébként szeptember és november vége között szántották mélyen a tavasszal bevetésre kerülő földeket). A különböző időpontokban megszántott táblákba tavasszal — május első hetében — vetették el a kukoricát. Eső, csapadék, áprilisban esett utoljára. (A legközelebbi csapadékot a kukorica törése után kapták a földek.) Az eredmény meglepő volt. Az aratással egyidőben mélyen szántott tábla hektáronként 70 mázsás csöves termést hozott, míg az októberben szántott 52-t a december elején megszántott parcella pedig csupán 28-32 mázsás csőterméssel fizetett. A többi kísérletező gazdaság hasonló vagy ezt megközelítő eredményre jutott. Felvetődik tehát a kérdés: nyáron vagy ősszel szántsunk-e mélyen a tavasziak alá? A válasz: legjobb ha a gazdaságok tervszerűen gazdálkodva a munkaerővel, gépekkel, traktorokkal, igyekeznek megkezdeni a mélyszántást már nyáron, a gabona letakarulásával egyidőben. A másik fontos törekvés: az aratás utáni viszonylagosan „csendesebb" munka időszakban is igyekezzenek az erőket a nyári mélyszántásra összpontosítani. A harmadik tennivaló: a kapásnövények letakarulásával egy menetben koncentráltan csoportosítsák a szántótraktorokat, hogy minél előbb és minél jobb minőségben még a fagyok beállta előtt szántsák fel azokat a területeket (a homoktalajok kivételével), ahová tavasszal kapásnövények kerülnek. Bíró András Nagyobb figyelmet a szövetkezeti tagok szakmai nevelésére Mezőgazdasági termelésünk az utóbbi években ugrásszerű fejlődésen ment keresztül. A nagyüzemi termelés új, nagyteljesítményű gépek és új munkamódszerek elterjedését tette lehetővé. Fejlett iparunk továbbra Is megad minden támogatást, hogy a pártdokumentumban kitűzött cél, a mezőgazdasági termelés ipari színvonalra emelése 1970-ig valóban elérhető legyen. Bacílek elvtárs, az SZKP kongresszusának megnyitó beszédében helyesen mutatott rá, hogy mezőgazdasági termelésünk anyagi feltételei egyre jobban javulnak, Iparunk a tökéletes gépi berendezések, erő- és munkagépek mellett számos nélkülözhetetlen készítménnyel, műtrágyákkal és egyéb vegyi anyagokkal látja el a mezőgazdasági termelést. Mezőgazdasági üzemeink azonban nem képesek maradék nélkül kihasználni az adott lehetőségeket, nem tudják elérni a termelés tervezett színvonalát, ami megbontja népgazdaságunk fejlődésének egyensúlyát, és főleg az élelmiszerellátás terén okoz nehézségeket. A hibát elsősorban mezőgazdasági termelésünk hiányos irányításában, valamint a mezőgazdasági üzemek, főleg az EFSZ-ek vezetőinek és tagjainak hiányos szakmai felkészültségében kell keresni. A mezőgazdasági termelés irányítását konkrétabb alapokra kell helyezni, amint azt Bacílek elvtárs kongresszusi beszédében is hangsúlyozta: „A mezőgazdaság eredményes irányítása minden egyes falu konkrét problémáinak ismereteit és a bürokratikus irányítás felszámolását feltételezi. A párt- és állami szervek dolgozói mélyítsék el élő kapcsolatukat a mezőgazdasági üzemekkel és nyújtsanak nekik hatékonyabb szakmai és politikai segítséget." A legtökéletesebb irányítás is eredménytelen azonban, ha a feladatok végrehajtói, a mezőgazdasági üzemek dolgozói nincsenek a szakmai hozzáértés megfelelő fokán. A mezőgazdasági iskolák széles hálózatára e téren további nagy feladatok várnak. Számolni kell azzal is, hogy a mezőgazdasági iskolák különböző típusaiba egyszerre csak a dolgozók elenyésző százaléka járhat, a dolgozók zöme a termelésben marad, akiknek fokozott hozzáértéssel kell termelni azok helyett is, akik a szakmai továbbképzés miatt ideiglenesen kiestek a termelésből. Különösen fontos feladat tehát a termelésben levő dolgozók szakmai továbbképzése szövetkezeti munkaiskoláinkban és a foglalkozás melletti tanulás egyéb formáiban. Pártunk Központi Bizottsága 1961 decemberében foglalkozott a szövetkezeti munkaiskolák átszervezésének kérdéseivel és lerakta a mezőgazdasági szakiskolázás új alapelveit. Ezek szerint a szövetkezeti munkaiskolák, amelyeket megelőzőleg főleg a JNB mezőgazdasági ügyosztálya irányított, közvetlenül a szövetkezetek irányítása alá kerültek. A szövetkezeti munkaiskola megszervezése és vezetése tehát elsősorban a szövetkezeti vezetőség feladata. Ez lehetővé teszi az oktatás szakosítását a szövetkezet termelési problémáinak megfelelően, így az iskolázást közvetlenül a termelés követelményeinek veti alá. Az iskolázás eddigi formájával ellentétben, ahol a járási szervek által kiküldött előadó általános érvényű dolgokról beszélt és ugyanazt elmondotta további tíz szövetkezetben is, az előadónak most ismernie kell a szövetkezet termelési problémáit, hogy azokhoz hozzászólhasson és a szakiskolázás hallgatóságával együtt megtalálja a termelési kérdések helyes megoldását. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a szövetkezeti munkaiskolák eddigi formája nem volt hasznos. Ellenkezőleg, a 3-éves szövetkezeti munkaiskolák módot nyújtottak arra, hogy minden mezőgazdasági dolgozó megismerkedjen a nagyüzemi gazdálkodás alapelemeivel, lényegesen kibővült a dolgozók szakmai tudása és látóköre, aminek következtében a szövetkezeti termelésben reájuk háruló feladatokat nagyobb hozzáértéssel és öntudatosabban látták el. Ez az iskolázási forma azonban minden előnye és eredménye ellenére ma már elavult, a jelenlegi viszonyok a szakmai iskolázásban is újabb, igényesebb formákat követelnek. A JNB mezőgazdasági ügyosztálya a szakmai, politikai és a tudományos ismeretterjesztő egyesületekkel karöltve továbbra is hatékony támogatásban részesíti a szövetkezetek irányítása alatt működő üzemi iskolákat. Tanácsokkal látja el az iskolázás vezetőit, gondoskodik megfelelő előadókról, tanulmányi segédeszközökről, és ahol kell, vállalja az iskolázással járó kiadások bizonyos részét is. A szövetkezeti munkaiskolák új hivatásának megfelelően helyesen jár el a szövetkezet vezetősége, ha az iskolázás vezetésével valamelyik rátermett szövetkezeti tagot bízza meg, de az sem hiba, ha az iskolázás vezetését egy olyan tanító látja el, aki a szövetkezet gazdálkodását állandóan figyelemmel kíséri. Hasonló módon kell eljárni az előadók megválasztásánál is. Szövetkezeteinkben már szép számmal akadnak többéves tapasztalattal rendelkező fejlett vezetők, szakmai érettségivel rendelkező technikusok, sőt mérnökök is, akik a szövetkezetben betöltött funkciójukból és egyéb adottságaikból kifolyólag elsősorban hivatottak a szakmai előadások megtartására. Az ilyen előadók a kellő szakmai színvonal mellett ismerik a szövetkezet gyakorlati problémáit, és az egyes szakmai kérdések megvitatása a vezetőkkel lényegesen hozzájárulhat a szövetkezeti demokrácia elmélyítéséhez is. Továbbra is rendelkezésre állnak azonban a Politikai és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság előadói, a mezőgazdasági iskolák előadói, valamint a mezőgazdasági intézmények és szervek vezetői, hogy együttműködjenek a szövetkezeti munkaiskolákkal. Az ilyen együttműködés hasznos lehet mind a hallgatóság, mind az előadó számára, aki az előadás előkészítésével kapcsolatban megismerkedik az adott szövetkezet termelési viszonyaival és az egyes szövetkezetek között a kölcsönös tapasztalatcsere hordozójává válhat. A szövetkezeti munkaiskolák gyümölcsöző működése érdekében okvetlenül aktivizálni kell a hallgatóságot. Fel kell számolni az egyes módszereket, amelyeknél egyes ráérős tagok, mondjuk fél munkaegységért képesek „végigülni“ az előadást és két órán keresztül révetegen bámulni a kellemetlenül feszengő előadó képébe. Ahol csak így tudják biztosítani a szövetkezeti iskolázást, inkább ne is csinálják. Fölöslegesen elrabolják az előadó idejét, és ok nélkül gyarapítják a kifizetendő munkaegységek számát. A szövetkezet vezetősége inkább kilátásba helyezhetné, hogy az iskolázást sikeresen elvégző dolgozókat a jövőben minősítési katalógus alapján bírálja el, ami a szövetkezeti bérrendszerre is jelentős kihatással lesz. Néhány csehországi szövetkezetben (JZD Vávrovice, Szuhdol stb.) a gép- és traktorállomások segítségével gépesítési minősítési tanfolyamot szerveztek az 53/1962. sz. kormányrendelet alapján és a tél folyamán az állattenyésztés néhány ágazatában is bevezetik a minősítési tanfolyamokat. Számos szövetkezetben már a tavalyi iskolázási évben is alkalmazták az itt felsorolt elveket és nagyszerű tapasztalatokra tettek szert. Ez érthető, hiszen ha a mezőgazdasági termelés ipari színvonalra történő emelésének kérdését egész terjedelmében megvizsgáljuk, szükségszerűen kibontakozik előttünk a mezőgazdasági szakoktatás rendkívüli jelentősége. Elengedhetetlen tehát, hogy most, a tél küszöbén minden mezőgazdasági dolgozó ráébredjen e kérdés fontosságára és megfelelő részt vállaljon a szövetkezeti munkaiskolák megszervezésében és munkájában. ___________Makrai Miklós 1962. december 16. rtiUTMŐÜFf
