Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-12-09 / 98. szám

6

ubec csoportvezető nem szerette az őszt, még ha örült is a jő borocskának, amely már forrt a hordókban. Az utóbbi

három évben ilyenkor már valahogy nyugtalan, ideges lett, és jóval többször emelte tekintetét az égre, mint ahogy az egy csoportvezetőhöz illik. A gabonafélék learatva, a répa kiásva, a kukorica letörve, ezért aztán az emberek nem értik, mit bámul oda annyit? Talán csak nem adta csillagászatra a fejét? No, de nappal — csillagok? Ingatták mit sem értve a fejüket, ha így elgondolkozva és mormogva látták. Nem sejtették, mennyire fél, ha az égbolton megjelennek a vadludak és vadkacsák V-betűi, amelyek melegebb vidékre, délfelé húznak. Nem azért, mintha irigyelné őket, elvégre még vadász sem volt, mint a csoportvezető kollegája, mégis türelmetlenül leste a gágoló szárnyasokat, a közeledő tél hírnökeit. Félt a hangjuktól és ugyanakkor csodálta őket, hogyan tudják olyan hajszálpontosan eltalálni, mikor kell elmenniük és fészket cserélniük.

Ma alkonyaikor is állt a tornác alatt, bámulta az égboltot és mormogott valamit az orra alatt, amikor a felesége fejni indult.

— Már repülnek — legyintett és fejével a libaseregre mutatott — melegebb fészket akarnak.

Az asszony talán rá se hederített volna, ha nem nyikorog a kiskapu és nem jelenik meg Boris néni.

— Ki nem akarna, kedves Matyikánk? — szólította meg Dubecet a megszokott köszönés helyett. Dubec összerezzent, mintha valami látomás jelent volna meg előtte. Néz fel az égre, a gágogó libasorra, aztán a nagynénire. Amitől egész nyáron félt, mér itt Is van. Megint annyi gyötrelem! Boris néne az első, de jön majd a többi is, egy egész sereg, mint ott ni, a vándormadarak.

— Itthon vagytok? — folytatta az örömmondő nagynéni, mintha eddig észre se vette volna őket.

— Itthon — válaszolta az aszszony —, fejni készülök.

— Megyek az alvégre, mondom: már csak nem kerülöm el magukat! És megemlítem a komának, hogy eljött a mi időnk is. Isten ments, hogy elfelejtse — mosolyog kedvesen, vigyorog jobbra is, balra is, hogy mennél nyájasabb legyen.

— Még ha akarnám se — dünnyögi nehézkesen a csoportvezető.

— Úgy, úgy - hajlik felé a kománé bizalmasan. - A fejőnők halálosan összevesztek, nem akarnak együtt dolgozni, mégha most rögtön felemelitek is az egységet.

Ezzel arra akart célozni, hogy ezen az őszön könnyebben megy az áthelyeztetése fejőnőnek, mint tavaly. — Nos, ha valóban így van -,

tJ^ubo-fntr {jrhrcok,:

bólogat a csoportvezető megértőleg — elintézem ...

— Nem muszáj elmenni mind a kettőnek. Marissal mi nem piszkálódunk. Megaztán ő segít is... ha volna valamikor otthon valami sürgős munkám. Megfej helyettem is. Azt hagyd csak ott, ne hagyd őt elmenni —, kötötte lelkére a nagynéni.

— Jő, jó — mondta a foga közt Dubec és menekült a néni elől, aki még biztos találna valamiféle jó tanácsot dicső rokonsága számára. A néni mivel így már nem könnyíthetett magán, hát elment.

Alig ültek le vacsorázni, energikus kopogtatás hallatszott és bejött a sógor. Az oldala kitömve, biztos elrejtett valamit a kabátja alá. Dubecnek majd kiesett a villa a kezéből, mikor meglátta. A felesége sietett fogadni a bátyját, kínálta, üljön asztalhoz.

— Már vacsoráztam — köszöni meg. - Talán azt gondolják, hogy enni jöttem ide? Hogy megmutassa, valóban nem azért jött, kihúz a kabát alól egy jókora darab juhtúrót és egy üveget. — Tizenegyes — nevet, amikor ünnepélyesen az asztalra teszi —, de erősebb a hatvanasnál is.

— Ugyan minek? — hökkenti ki, csak úgy a szája csücskén Dubec és gyanakvó pillantást vet rá. Nagyon jól sejtette ő minek, csak hallani akarta előre, hogy tudja, milyen zsíros lesz a kölcsönkenyér. Jól Ismerte a rokonságát, ezek aztán Ingyen soha semmit nem adnak. Ha valamikor valamit hoznak is, akkor egész biztos legalább kétszer annyit akarnak elvinni. De félt már az ilyenektől, mint a sógorkája is volt!

Rendszerint semmit se szólnak, amikor előhúzzák az ajándékot, de úgy egy-két hét múlva hozzák a számlát.

— Kifőztem, rólad talán csak nem feledkezem meg —, néz ravaszul a szemébe.

Egész éven főzted, akarta neki mondani, de visszariadt az asszony pillantásától.

— Meg akarok veled valamit ünnepelni, mert vissza akarom adni a juhászbolot. Dubec csoportvezetőnek megrándult a szemöldöke. Akkor hát itt van a következő! ö tartsa érte a hátát, egy üveg „lavorovicéért".

— Én ilyen könnyelműen nem Síinek odább. Biztos egységek, nem erőlteted meg magad, — próbálta meggyőzni a sógorét.

— Köszvényes vagyok, nem nekem való az. Ügy az istállóba, a melegbe, egy állatgondozó helyébe, azt inkább ...

Dubec felállt és a kemencéhez ment gyufáért. A sógor látta, hogy lehangolt, mindig így csinált, ha valami nem volt az ínyére. Azt is tudta, hogy a gyufa a zsebében van. És valóban, amikor nem találta a kemence tetején, megtapogatta a kabátját és a bal zsebében rá is bukkant.

— Van elég etető és jók. Nem változtathatod minden évben a helyed; kidobálni másokat...

— És mér nem változtathatnám? Talán nem akarod ..., hogy ha többet szeretnék keresni? — emelte fel mérgesen a hangját. — Nem mondhat senki semmit, kínoz a köszvény, akkor kaptam, amikor az istállókat építettük.

Dubec tudta, mit mondanak majd neki. De vajon volt-e ereje visszautasítani? Nem volt. Elvégre — rokon. Mindnyájan oda tolakszanak, ahol állandó az egység és ahol könynyebb a munka. A sógor mindig kiszimatolja, hol van valami újdonság, mit gépesítettek és oda furakodik be. Tavalyelőtt a trágyaoszlatő-géppel járt, jelentkezett, amikor elhozták ezt az ügyes masinát, No, de csakhamar rájött, hogy az maga oszlat ugyan, de a trágyát csak kézzel kell belerakni, és ez sok volt az ö köszvényének. Aztán úgy tetszett neki, hogy a juhászkodás az tulajdonképpen lustálkodás, befurakodott. Most már ez a beosztás se jó neki. Főleg amikor észrevette, hogy az istállóban beszerelték a síneket és már az etetőkosarakat nem kell háton hordozni. Azért törekszik annyira. De szólhat neki valamit? Hiszen még az utcára sem mehetne ki, úgy öltögetnék rá a nyelvüket.

— Ha először fordulna elő, hogy helyet akarsz cserélni, nem szólnék egy szót sem.

— Hát valami kegyelmet akarok? Hisz ott is dolgozni kell...

— Hisz azért adtad a fejed a juhászaira, - utasítja vissza Dubec.

— Télen ez a szakma nem hoz

Tflóris bácsi hosszan

* mustrálgqtta a fekete nyelíi, ezüstösen csillogó fazekat. Magában ugyan mély megvetést és ellenszenvet érzett iránta, már csak azért is, mert a magyarországi rokon százötvenet kért érte. Hét munkaegység ára — aztán csak egy fazék. De hát üsse meg a mennykö, ha már az asszony annyira megbolondult érte.

— Nem közönséges fazék ez, te Flóris — nyelvelt Margit néne. — Behozza az árát, de be ám. Kukta-fazék .,. Fele anynyi idő sem kell hozzá és meg van a vacsora. De milyen finom, puha vacsora. Majd meglátod, Flóris!- Kíváncsi rá a fene — dörmögte magában Flóris s a konyhakredenc tetejéről elökotorászta kedves olvasmányát a „Szőlőtermelés és borgazdaság“-ot. Margit néninek közben egy árva percre sem állt be a szája. A bor átfejtésével foglalkozó fejezetből Flóris úgyszólván három sort sem tudót elolvasni anélkül, hogy félbe ne szakította volna.- Micsoda karfiolleves lesz ez ... Egészen más így ám a leves. De menynyire más!...

Az asszony tett-vett, sürgőit-forgott, mígnem elérkezett az ünnepélyes pillanat és az újmódi fazék a tűzhelyre került. Margit néne kétszer is megpróbálta, jól lezárta-e a fedelét.

— No, Flóris, most átszaladok tíz percre Terka nénémhez, tudja a holnapi munka miatt, tíz perc és meg van a karfiolleves. Meg ám.,, A puha karfiolleves ...

Flóris bácsi őszintén szólva nem értette az egészet, hiszen eddig is, mindig puha volt a karfiolleves. Üsse part, gonzás mikéntjéről. A megoldások közül - egy vödör vízzel leönti a tűzhelyet vagy rázárja a konyhaajtót és elfut stb. — még az mutatkozott a legésszerűbbnek, hogy rányomja és megcsavarintja a fazék tetején

dolta magában, most még puhább lesz s homlokráncolva mélyedt el legkedvesebb könyvében. Éppen a zamatos rizlingröl ábrándozott, mely már az utolsókat rúgja lenn a pincében s mely hordó megbontása már többször is kísértésbe hozta, amikor gyanús neszre lett figyelmes.

A bűvös fazékban úgylátszik rúgkapálózni kezdett a karfiolleves, kevés volt a helye vagy mi a csoda, amiért is először csak szelíd, vékonyka sugárban, később viszont mind erőteljesebben buzogott elő egészen pontosan beleirafálva a kredenc nyitva felejtett alsó fiókjába, amelyben pedig Flóris bácsi szigorúan

hivatalos írásait tartotta. Az események sorrendjét betartva, amelyek tragikus egymásutánban, egyre gyorsabban peregtek,

Flóris első gondja volt, hogy a fiókot villámgyorsan betolja, majd utána nagyszerű fortéllyal másik oldaláról közelítse

meg a fazekat. Így, stratégiai fölénybe kerülve pár pillanatig elmerengett a további beavatkomintegy sípszerűen elálló valamit. A hirtelen elhatározást tett követte. Erre a „Kukta" gondolt egyet és most már négy irányba, észak, kelet, dél és nyugat felé kezdte prüszkölni a karfiollevest. Flóris bácsi azonnal tudatosította a helyzet komolyságát. Az északi sugárral nem volt nagy baj, az csak a cukor-, liszt-, só-, rizs-, paprika-, dara-, bors-, kömény-, fahéj-, kakaó-, gyömbértartót áztatta forró levéve!. A keleti ág változatlanul a kredencet, a nyugati sugár viszont az ajtó mellé pingált gyönyörű pünkösdirózsa csokrot hervasztotta le a falról. A legdrámaibb helyzet a déli fronton alakult ki, itt ugyanis a „Szőlőtermelés és borgazdaság" 14 7. oldalán kívül a Jóska gyerek számtankönyvét, a virágos térítőt — amit pedig Margit néni csupán a magyarországi rokon kedbéért húzott elő - s nem utolsó sorban a vacsorához készített, frissen bontott csatornádét vette tűz alá a „Kukta". Flóris bácsi természetesen a

déli fronton ment át ellentámadásba, jobban mondva visszavonult, illetve az asztalt elhúzta egészen az éléskamra ajtajáig. Ekkorra a támadás is vesztett az erejéből, a leves mintha kiapadt volna a fazékból, az egyes sugarak ballisztikus íve megrövidült s a sárgás-szürke lé már csak a tűzhely vérpirosán izzó platnijára csöpögött. Ebből megint az lett, hogy a heroikus küzdelem emlékeztető nyomait magán viselő csatateret felettébb kellemes, lóköröm illatú, párás köd vonta be. S ekkor betoppant Margit néni...

Flóris bácsi az éléskamra' ajtajából kísérte figyelemmel a további fejleményeket s elszánt arckifejezéssel, a harci rókák jellegzetes nyugodtságával várta az újabb „légitámadást". Tisztában volt azzal, hogy nem méltatják majd kellőképpen bátor, elszánt helytállását. A nyomaték kedvéért azért meg-megfújogatta leforrázott bal kezefejét s óvatosan sandított az asszonyra. Margit néni torkát már-már a sírás fojtogatta. Flóris kiérezte, hogy az ügy kedvező fordulatot vett, előbújt fedezékéből s megértő, a technika új vívmányai iránt fogékony vigasztalni akaró élettárs hangján szólalt meg:- Mondom neked, jó fazék ez, Margit.,, Ennek úgylátszik tíz perc sem kell egy karfiolleveshez .,. Igaz, kicsit sok utána a munka!,..

POLÁK IMRE

semmit a házhoz —, intézte őt el telibetalált feleletével a sógor.

Dubec pöfékel és gondolkodik. Megpróbálhat még valamit? Borka néni már kétszer változtatott, most a sógor, még eljön a koma és utána a többiek. Bár nem hiszi, hogy sikerülne, de azért megígéri.

— Megpróbálom.

— Akkor már több mint biztos. Eddig mindig hallgatott rád az elnök. Ezt meg vedd be az én egészségemre — állt fel és búcsúzott.

Dubec kikisérte őt egészen az udvarra. Kifújta magát, amikor becsapódott a kiskapu. A felesége egy teli sajtár tejjel jött haza az istállóból. Elvette tőle és ráparancsolt:

— Zárd be az ajtót, én eloltom a villanyt és megyünk aludni! Már elegem van a látogatókból!

Dubec csoportvezető gondolataiba merülve ballag a falun lefelé. Megy az EFSZ vezetőségének heti termelési tanácskozására. A fejében nyugtalanító gondolatok keringenek. Küzd saját magával: merészeljem megint kérni az áthelyezésüket? Mi lesz, ha ezzel kockára teszem az egészet? Az elnök ugyan szemet húny, de az ördög sose alszik. Erről már tavaly is beszéltek, valaki már az évzárón beléjük akadt. Gyanúsítani fogják, ha ennyit segít a rokonságnak, hogy biztos húz belőle valamit. De hisz mindnyájan láthatják, hogy semmit. És elvégre nem kívánnak ők ingyen senkitől semmit, hisz dolgozni fognak, hadd legyenek, ahol akarnak, ebben igaza van a sógornak. Cserben hagyhat ja-e a rokonságot? És ha majd neki lesz szüksége valamire? Minthogy lesz is... A nyáron építeni akar, jól jön majd a segítség annyi munkánál.

Mikor úgy-ahogy kibékült a lelkiismeretével, könnyebben lépegetett. A szövetkezeti iroda előtt megállította őt a koma.

— Leslek, mikor jössz — kezdte.

— Hová akar menni? — kérdezi tőle habozás nélkül Dubec.- Megígértétek, hogy raktárnoknak tesztek.

Dubec tudta, hogy semmit sem ígért. De a komának otthon jó padlódeszkája van, ezt már csak nem utasíthatja el.- Kisegítőnek?

Mikor a koma bólintott, egy-kettőre elbúcsúzott és bement az irodába. Már kész volt az egész: a nagynéne fejőnő, a sógor etető, a koma raktáros, a kománé meg megy a szövetkezeti konyhára. Csak hogyan kell ezzel előhozakodni?

Az elnök szemrehányó pillantással fogadta, utolsónak jött. Alighogy fogadták a köszönését, folytatták a megbeszélést: a cukorrépa kiszállítása az állomásra, silózás, kukoricatörés...

Amikor megtárgyalták az összes munkát a következő hétre, rátértek a kevésbé fontosabb kérdésekre. Az elnök felolvasta Kunlk Mária etetőnő panaszát egy másik fejőnőre. A jelenlévők többsége azt javasolta, el kell őket bocsátani, ha nem állhatják egymást.

Dubec kihasználta az alkalmat és

beleszólt: Kuníknéért kér, csakis

Jarcek Zsuzsi lehet a hibás. Azt helyezzétek át és a helyére tegyétek Boris nénémet.

Meglepett pillantások szúródnak felé. Mér biztos mindenkinek volt valakije, akit ajánlott volna a megüresedett helyre. Az elnök sokatmondóan elmosolyodik és ceruzájával dobol az asztalon. Ráncok szöknek a homlokára:- Borka nénéd minden őszön cserélgeti a helyét.- Hisz már nem a legfiatalabb - védi őt Dubec.- Valahol már megragadhatna, de fejőnőnek? — végigtekint a vezetőségen, mintha segítséget várna tőlük.

Mivel mindenki hallgat, folytatja: — A te sógorod is vándormadár! Azt képzeli, hogy a szövetkezet valami szezonüzem. Nyáron itt, télen ott. Mit szólnál, ha az egész tagság ugyanezt tenné?!

Dubec csoportvezető már izzad. Tehát akkor már mindenről tudnak. Még megpróbálkozott gyáván védekezni.

— Tudjátok, hogy erősen köszvényes ?

— Tudjuk! Gyakrabban gondolsz rá, mint kellene! — nyomta meg keményen a hangját az elnök.

— Mit csináljak, ha mindig jönnek hozzám imádkozni! Kihajtom őket az ajtón, bejönnek az ablakon.

— Zárd be az ablakodat -, veti oda egy nevetős hang. — Az a funkcionárius, aki nem tud túltenni a nagynéniken és a komákon, nem lehet jó —, szúrt bele a könyvelő.

— Higyjétek el, védekezek, ahogy csak tudok. Ha ti nem segíttek rajtam, nem birkózom meg velük. Még az asszony is pártjukat fogja.

— Segítünk neked — mondja szárazon az elnök és már áll is fel és kapcsolja be a helyi adót.

Dubec megdermedt. Most már mindennek vége. Behívja őket ide. — Dubec Borka nénit, Barta elvtársat és a patakon-túli Loist kérjük azonnal a szövetkezeti irodába. Ismétlem .,.

Amikor elhangzott a hirdetés, leült. Nyugodtan mosolygó arcokat látott maga körül.

— A szövetkezet nem galambdúc, elvtársak! Egyszer már meg kell szűnnie ennek a költözködésnek egyik helyről a másikra! Senkit sem kényszerítünk oda, ahová nem akar menni, de bedolgozott emberekre, szakemberekre van szükségünk!

Barta sógor jött elsőnek.

— Ügy hallom, etető akarsz lenni? Már akkor a juhászbot is büdös neked? — fogadta öt az elnök. - Tavaly verekedtél érte.

Dubec sógora megriad. Nézeget jobbra-balra és látja, hogy baj van.

— Ugyan ki mondta azt magának? Csak úgy felvetettem. Különben is én ... én elégedett vagyok azzal, amim van. Jól keresek, könnyű a munkám.

Dubec görbén nézett rá. Végül még ő fog leégni.

— Nekem mondtad.

— Nem mondtam neked semmit, csak ha tudnál... ha megüresedik... Máskülönben én a beosztásommal elégedett vagyok.

— Akkor jó -, mosolyog az elnök.

Azonnyomban megjelenik az ajtóban Borka néni. Nem is sejti, mit akarnak tőle, meg is ereszti a nyelvét ...

— Nna, mit gondoltok ti tulajdonképpen? Én szögön függök, vagy mi? Bármikor leakaszthattok a szögről, ha bele kukorékoltok abba a rádióba?

— Kénytelenek voltunk, Borcsa néni. Dubec azt mondja, hogy ki akarja túrni Zsuzsit.

— Én? Méghogy én? Mi az, almant az eszed, fiacskám? Nem akarok én az istállóba menni, még mit nem, abba a büdösségbe, tönkretenni a karjaimat, hogy ne legyen se éjjelem, se nappalom, hisz Maris mindent megmondott, mi van ott. Csak találjatok ti magatoknak más valakit — és aztán Dubec felé fordult:

— Mindig kitalálsz valamit, csakhogy árthass a rokonoknak. Egy szavát se higgyétek. Én már csak ott maradok, ahol vagyok.

— Akkor el is mehet, Boris néni.

Mikor magukra maradtak, az elnök

javasolta: fosszák meg Dubecet csoportvezetői funkciójától.

Dubec szégyenkezve néz körül, látja, mindenki vigyorog rá, s tudja - neki már befellegzett.

— öh, ezek a vándormadarak!...

(Ford.: Vaszily János)

ÚJ SZAKKÖNYV

A növénytermelésben dolgozók szakkönyvtárukba új, értékes könyvet sorolhatnak Stanislav Musil és Jaroslav Skaloud mérnökök feldolgozásában. A mű, amely Növényvédelem címen jelent meg, a mezőgazdasági műszaki középiskolák tananyaga, de megfelelő mennyiségű példányszám az olvasóközönség rendelkezésére áll.

A növénytermelésben nagy károkat okoznak a betegségek, kártevők és gyomnövények. Az illetékes dolgozók feladata és egyúttal kötelessége is, hogy védjék a növényzetet a káros tényezőktől, elejét vegyék fellépésüknek s minden' korszerű eszközzel harcoljanak ellenük. A szerzők, akik müvüket a növényvédelemben dolgozók szakismereteinek kiszélesítése szempontjüából dolgozták ki, a fősúlyt az újabb felfogásnak megfelelően a betegségek és kártevők biológiájára s a növényvédelemnek ezen alapuló leghatékonyabb módszereire helyezték. Könyvüket két nagy részre osztották. Az általános rész bevezető fejezeteiben megismertetik az olvasót a növényvédelem jelentőségével,

A könyv terjedelmesebb részét három nagy fejezetre osztották. A növénybetegségekről szóló fejezet rész-Ietezi az élettani betegségeket, vírusbetegségeket, baktériumos betegségeket, valamint a sugárgomba és gombabetegségeket. Az állati kártevőket tárgyaló fejezet magába foglalja a fonálférgeket, atkákat, rovarokat, lepkéket, bogarakat, hártyásszárnyúakat, kétszárnyúakat, madarakat és emlősöket.

A harmadik fejezet a gyomnövényekkel foglalkozik. A szerzők rámutatnak a gyomnövények okozta károkra, felvilágosítást adnak szaporodásukról, terjedésükről és az ellenük való védekezés módjáról. A továbbiakban áttérnek egyes gyomnövények, az egyéves, tavaszi és nyári gyomnövények, ősszel kelő áttelelő szántóföldi gyomnövények, többéves és évelő szántóföldi gyomnövények és réti gyomnövények részletes jellemzésére. A könyv befejező része tartalmazza a betegségek és kártevők áttekintését a mezőgazdasági termények csoportjai szerint. A könyv értékes kiegészítője a szlovák-magyar szótár, tárgymutató és a tudományos nevek mutatója, valamint a gazdag képmelléklet és a szöveget szemléltetőbbé tevő rajzok, (old. 278, ára kötve 17.30 Kcs). Li