Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-10-21 / 84. szám

A kísérleti eredmények 'azt igazolják, hogy a meg­osztott trágyázási módnak nagy jövője van. Előnye az eddigi agrotechnikával szemben az, hogy éppen a táp­anyagok megosztott adagolása révén a növény kedve­zőbb körülmények közt növekedik, kalásza jobban fej­lődik s ez nagyban kihat a hektárhozamra. Bevezetése nem ütközik különösebb riehézségekbe ott, ahol a mű­trágyaellátás jó, az illetékesek időben gondoskodtak megfelelő mennyiségű tápanyagról. De tekintsünk csak be két délen fekvő járás — a levicei és a lucsenyeci járások — belső életébe, nézzük csak meg, mit tesz­nek az őszi mezőgazdasági munkák gyors befejezése érdekében. JÄN HVIZD, a levicei' járás £ő­­agronómusa a mezőgazdasági bizott­ság ülésén vett részt, ahol a soron­­levő feladatok teljesítésének ellen­őrzése állandó napirendi pont. Ez azért szükséges, hogy az esetleges hiányosságokat időben eltávolíthas­sák. A vetőszántás már a befejezés feló közeledik. 119 lánctalpas állandóan két műszakban, 64 pedig csak egy műszakban dolgozik. Mindenesetre ha az egy-egy műszakra dolgozó gé­peket is átállították volna két vál­tásra. úgy a hátralevő 4500 hektárnyi terület is megszántva, készen állna.- Az őszi keverékek vetése a vető­maghiány miatt nehézségekbe ütkö­zik, de azokban az üzemekben, ahol saját vetőmagalapot teremtették — mint például a dolnétúrovcei, deman­­gyieei, lontovi és más szövetkezetek­ben — jóval fölül vethettek keveré­ket. A többi gazdaságok búzát vetnek tavaszi zöldtakarmányozásra. Azonban semmivel sem indokolható az. hogy a kukucsínovói. szikenyicai és rib­­nyíki EFSZ-ek idáig egyáltalán nem vetettek keveréket. így aztán 1 nem oldhatják meg majd a takarmány­kérdést. A búza idei vetésénél 56 mezőgaz­dasági üzemben alkalmazzák a meg­osztott trágyázási módszert, a nitra tációt. A múlt évben ilyen módon el­vetett gabonák sokszorosan meghoz­ták a befektetést. Jó- eredményt’ért el a tekovszkéluzsianki és a horná­­szecsi EFSZ, ahol búzából 42 mázsás átlagtermésük lett, a drzsenyicei 37, a levicei "36, a hronszkékoszihi szö­vetkezet pedig 38 mázsás hektárho­zamot mutatott ki búzából. |ínnek tudható be, hogy a nitratáció tömeg­alapra talált a járás mezőgazdasági üzemeiben. így például a farnái EFSZ agronómusa Saláti András elmondta, hogy idén az összes búzát — 400 ha — ilyen módon vetették el, mégpedig azért, mert a tavalyi vetésű Kosúti 32 és a Hadmerslebener pedig 53 mázsa átlagot eredményezett a megosztott tápanyagellátás révén. Idén a követ­kező standard fajtákat vetették: .Ko­súti 192 ha, Diana 51 ha, Hadmersle­bener 130 ha és Pavlovicei 198-as 27 ha. így aztán jogosan újra nagy terméseredménnyel számolnak. Ugyanígy cselekedtek a velyké­­ludinceiek is. A Kosútiból 11, a Dia­nából 40 és a Pavlovicei 198-asből pedig — mivel területük nagy része nehéz, kötött talaj — 240 hektárt vetnek megosztott tápanyagellátás­sal. Kísérleti termelés A salai nitrogéngyárban csütörtö­kön, október .18-án készítették el az első mészkővel kevert ammóniás­­salétromot.. A. salétromgyártás a kí­sérleti termelés kezdeti szakaszában van. A Duslo építői arra töreksze­nek, hogy a kombinát első szakaszát pártunk XII. kongresszusáig üzembe helyezzék.' (CTK) A földművesek mindenfelé csépelik a lucernát. A domasai szövetkezet - ben nagy táblákon termelnek lu­cernamagot, ezért ügyesen két­­menetesen oldották meg a csép­­lést. Németh Vilmos naponta 6 —7 hektárt csépel ki. Képünkön a kombájn munka közben. A doma­sai EFSZ-röl riportot közlünk a 3. oldalon. Foto: Bállá. A TASZSZ hírügynökség New York-j tudósítója közli, hogy az 1862-es év harmadik negyedévében a Szovjet­unióban több acélt gyártottak, mint Kennedy-Gromiko találkozó Csütörtökön, október 18-án Kenne­dy elnök két és félórás beszélgetést folytatott Gromiko szovjet külügy­miniszterrel a washingtoni Fehér Házban, ahol Heginkább a német kér­dés és a leszerelés problémája ke­rült szóba. Gromiko külügyminiszter távozásakor kijelentette az újság­íróknak, hogy az eszmecsere igen hasznos volt. (CTK) A hurbanováveszi szövetkezetesek már az év elején kötelezték magukat, hogy a kongresszus megkezdéséig tel­jesítik évi hústermelési feladatukat. Ezért olyan ' intézkedéseket tettek, hogy a napi súlygyarapodás emelked­jen. Ügy látták, hogy a szemestakar­mány készletből napi 20 dekával töb­bet adhatnak sertésenként. A serté­sek etetésénél emelték a darált lucer­nát és több rtakarmánycukorrépát meg tököt kezdtek adagolni. A jobb takar­mányozás eredménye azonnal meg­mutatkozott. A napi hízás az átlagos 0,54 kg-ról 0,61 kg-ra emelkedett. Ezek az intézkedések megmutatkoz. nak a felvásárlás tervének teljesíté­sében is. Az időterv szerinti 647 má­zsa sertéshús helyett 960 mázsát ad­tak el a fölvásárlóknak. Adott sza­vukat tehát teljesítik és a kongresz­­szus kezdetéig' terven felül még 20 q sertéshúst adnak a közellátásnak. Krajcsavics Ferdinánd (Galánta) Őszidőben faluhelyen nem .ritka az a szólásmondás: „Édes szőlő, tüzes bor“. Idén nem is lehet e té­ren panasz. A nap édessé érlelte a bogyót, meglesz tehát a tüzes bor is. Kiss Ernő, a farnái EFSZ vincel­lérje készül az első év termésének a betakarítására. Ugyanis a szak­iskola befejezése után első éve vin­­cellérkedik a szövetkezetben. Ami­óta a régi 4 hektárt átvette, azóta további 3,5 hektárral szaporította a területet, s a jövőben újabb 5 hek­tár telepítésre kerül sor. Megnö­vekedik a szőlőterület és vele együtt a gond is, mert a szőlő olyan, mint egy fiatalasszony, — állandóan foglalkozni kell vele, mert különben ... A jelenlegi termőterületen Piros­­szilványi, Ezerjó, Saszla és Musko­tály díszük. Nyolc idős szövetkezeti tag a példás gondozója. A sorkö­zökben egyetlen szál fű sem lelhe­tő. Mindenütt fölgereblyézték. Ezt így kívánja a rend. Ha most, érés­kor valaki belemerészkednék, az egyenletes porhanyó talajon ott máradna az áruló jel, a cipő le­­nypfnata. A hamvas fürtök csalogatják a nézelődőt. A csábításnak nem lehet ellenállni. A bogyó édes nedűje rá­tapad a kézre, a szájszélre. Ize el­kíséri a kóstolót egész nap. A vincellér 60 — 65 mázsára be­csüli a hektárhozamot, de megadja az a 75 mázsát is. Ügy mondják, a szüretelésnél minden fajtát külön szednek, mert így kilójáért meg­kapják a 8 — 9 koronát is. Ez pedig föiséges jövedelem a szövetkezet számára. A szerződéses eladás tel­jesítése után megmaradt szőlőből a szövetkezet bort készít. A pince és ä hordók tisztán vár­ják az édes nedűt, de még mindig érik, emelkedik cukortartalma. Vár­nak még pár napot, hogy tüzesed­­jék, nőtagyarapítóbbá érjen a bor.-hai-Vállalásuk nem maradt papíron A galántai járásban a javorinkai szövetkezet hektáronként 50 mázsa szemeskukorica termelés­re hívta fel a többi szö­vetkezeteket. Ellátogattunk a falubá, érdeklődtünk, hogy állták szavukat. Anton Michalik elvtár­sat, a szövetkezet elnö­két a határban találtuk a cukorrépa begyűjtésé­nél. A kukoricatermesz­tésről a következőket mondotta. — Persze, a kukorica­termesztésnél elsősorban is öntudatos emberekre van szükség. A kukorica­termesztésre alakított gé­pesített csoportba Baluslk Józsefet, Balusili Tamást, Turicsik Lászlót és Loucs­­ka Károlyt, a legjobb traktorosokat osztottuk be. Kukoricát olyan hely­re vetettünk, ahol a föld egy évvel ezelőtt hektá-. ronként 350—400 , mázsa szervestrágyát kapott., A múlt év októberében be­fejeztük a szántást. Ta­vasszal, amint a földre léphettünk, elvégeztük a simítást, utána- kultiváto­­roztunk, fogasoltunk, hogy egy szál gyom sem maradjon a földben. A kellő műtrágyázás után a föld olyan, volt, mint a gondosan megművelt konyhakert. Amikor a ta­laj melege elérte, a 8 fo­kot, hozzáláttunk a ve­téshez. A vetésre Ledni­­cei közepes késői fajtát használtunk és a. vetéssel egyidőben a sorok közé Atrazint szórtunk. Egy hektáron 42 000 egyedet hagytunk. Beszéd, közben a kuko­ricatáblához értünk. Mi­chalik elvtárs szép szál ember, de a kukoricaszár még -őt is túlnőtte. Le­szakított egy csövet és megtisztította. A beérett magvak megcsillantak a napfényben és arany színben játszottak. Be­szédét tovább folytatta: — Ahogy a kukorica kikelt, máris saraboltunk és a felesleges egyebeket kivágtuk. Aztán még két­szer saraboltunk. Az ed­digi ellenőrző mérések azt bizonyítják, hogy több mint 50 mázsa sze­meskukorica lesz hektá­ronként. . — És hogyan segített a természet? — Május óta egy szem eső sem esett. — Még sem csalódtak a kukoricában. — Nem, mert ha az ember mindent megad a növénynek, akkor az nem csapja be. . — Ha több esőt. kap­nak? ... Eltűnődik, sóhajtva fe­lel: — 65—70 mázsh sze­meskukoricát takarítót tunk volna be hektáron­ként. De kötelezettségvál talásunkat így is teljesí­tettük. Mit tegyünk még az el­nök szavaihoz?' A hek­tárhozamok elérésére serkentett a prémiumo­zás is. A terven felül tér melt kukorica minden mázsájáért 20 koronát kapnak a termelők. Vadcvics József (Galafita) Bratislava, 1962 október 21. • Ära 40 fillér XII. évfolyam, 84. szám. Előtérben a nitratáció A sznrinlKtn mP7nnn7flnsnnpr A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZOK LAPJA Példamutató az, hogy a járás te­rületén 23 mezőgazdasági üzemben befejezték a búza vetését, megte­remtették a jövő évi jó eredmények alapját. Az eredmények mellett azon­ban hiányosságok is akadnak. Szinte , érthetetlen, hogy a pohronszkírusz- ] kovi és a tlmacsi szövetkezetekben halogatják, s el sem kezdték a búza vetését. Ez sem az egyik, sem a má­sik szövetkezet vezetőinek nem válik dicséretére. A járás mezőgazdasági üzemei ki­­zárólag körzetesitett, nagyhozamú búzafajtákat vetnek. Kosútit 35, Pav- ] lovicei 198-ast 38, Dianát 9, Had­­merslebenert 10 és Kasticeit pedig ( a vetésterület 8 %-án vetnek. így minden előfeltétel megvan a nagyobb j eredmények elérésére. A járás szövetkezeteiben folyik a : kukorica és a cukorrépa betakarítása is. A kukorica betakarításánál 106 ( kombájnt alkalmaznak, amelyek se- : gítségével körülbelül 4000 hektárról \ gyűjtik be a termést. Jól haladnak j a kukoricabetakarítással a szvodovi, ] vozokani, maléludincei és más EFSZ- i ekben, ahol e munkálatokkal a be- . fejezés előtt állnak. A legtöbb, sző- i vetkezetben - annak ellenére, hogy | a kedvezőtlen időjárás folytán nem ] érték el a-várt eredményeket — ke- j vés a kukoricatároló-Helyiség. Ez ] annak tudható be, hogy tavasszal \ emelték a vetésterülstet. Például a i velkéludincei szövetkezetben 28 má- < zsás szemtermésre van kilátás, 19 , szárító, és tároióhelyiség csordultig i megtelt kukoricával, már a szárítók 1 közeit is betöltik, mégis kevés a hely. Így hát beállították a gyors- i szárítógépeket és morzsolt állapotban : a magtárban tárolják a szemet. Ke- i ményítőben gazdag takarmány akad I bőven, csupán fehérjében mutatkozik ; hiány. Ezt a takarmánykeverő segít- t ségével kívánják megoldani. Jó len- i ne, ha más szövetkezetekben is ha- ( sonlóan cselekednének. < JOZEF LEHOCKY, a lucsenyeci já- 1 rás főagronómusa állandó kapcsolatot i tart fenn a körzetekkel. Kérdez, ja- i vasol, korhol egyszerre. Itt jobban az Amerikai Egyesült Államokban Amíg az USA-ban a harmadik ne­gyedévben 18 615 000 tonna acélt ter­meltek, addig a Szovjetunióban ugyar ebben az időszakban 18 900 000 tonnái állítottak elő. Az a tény, hogy £ Szovjetunió a harmadik negyedévber megelőzte az USA-t, azt bizonyítja hogy a szovjet kohóipar' egyre gyor­sabban fejlődik, míg az Amerika Egyesült Államok nem tudják kihasz­nálni teljes kapacitását. (CTK) Teljesítik E vállalást llnak a .középszántással, mint a le- | iceiek, mert csak 2687 hektár hiány- í ik a 100 °/o-ból. A 119 lánctalpasból % sak 72 kétmüszakos üzemeltetésére - an lehetőség, mivel kevés az üzem- | nyag. A gépek teljes kétmüszakos jj leállítása mellett már rég készen ! ennének a vetöszántással. Az őszi keverékek vetése náluk is | [yenge pontnak számít. Kevés a ve- | őmag. Ez arra figyelmezteti a járás | lletékeseit, hogy a keverékek vető- | lagját a jövőben saját alapokból I eremtsék meg. így nem érhet senkit § leglepetés. Ahol időben gondoltak | rre, mint például a buzitkai, a dolnő P s hornásztrehovái szövetkezetekben, s itt nem ütközött nehézségbe a terv­ié vett területek bevetése. ■ A búza vetésénél ebben a járásban 5 alkalmazzák a nitratációt. Igaz, em olyan mértékben, mint a levi­­eiek, mert nagyobb mérvű alkalma­­ását gátolja az, hogy a járás mű- k rágya ellátása nem a legmegfele- e übb. Ez akadályozza az űj módszer s iszélesítését. Jó lenne, ha a műtrá- s yaellátással megbízott szervek több v egítséget nyújtanának a termelők- n 'ek a tápanyagellátás terén, Még p 500 hektár búzát kel! elvetni a já- f ás mezőgazdasági üzemeinek. De emélnek és várnak. Még mindig iszik, hogy megkapják a számukra | ervezett műtrágyaadagot. Talán nem . í^rtvak hiába ? Nos, mütrágyagyártók ; s elosztók, mi erre a ti válaszotok? . . hektárhozam emeléséről van szó. * z nem teljesen csak a termelőn, - anem rajtatok is múlik! / A kukorica, cukorrépa betakarítása / ; jó ütemben folyik. Általában azt , tondhatjuk, hogy a lucsenyeci járás ‘ lezőgazdasági üzemeiben a múlt ev­ez viszonyítva lényeges változás lit be. Idén mintegy 25 %-kal előbb - e yannak az őszi mezőgazdasági i lunkákkal, mint egy évnek előtte. 1 sak még akadnak olyan bajok, mint j hajtóanyag és a műtrágyahiány. ] Íz nagyban akadályozza a mezőgaz- ] aságot a nagyobb eredmények elé­­ésében. Hoksza István | I Szovjetunió előre töri ez aoéievártásban

Next

/
Thumbnails
Contents