Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-10-21 / 84. szám
Megélénkült, eseménydús külpolitikai hét áll mögöttünk, A nemzetközi diplomáciai élet középpontjába ismét a német kérdés került. Ezúttal nem csupán a szocialista országok részéről tanúsított kezdeményezést kell megemlíteni, hanem a nyugati hatalmak ezzel kapcsolatos aktivizálódását is. Az ENSZ-közgyűlésén ugyancsak mozgalmas eseményekre került sor. Különösen Gromiko szovjet és Rapacki lengyel külügyminiszter beszédeit kell megemlítenünk. A világszervezet munkája mellett fontos diplomáciai találkozókra került sor. Közülük magasan kiemelkedik Ben Bella algériai miniszterelnök látogatása Kennedynél, majd kétnapos kubai tartózkodása. • Jemenből hírek érkeznek, hogy a forradalmi csapatok egyre nagyobb csapásokat mérnek a monarchistákra. Szalal ezredes bejelentette, hogy a jemeni forradalom végérvényesen győzedelmeskedett. Gromiko sajtóértekezlete New Yorkban Az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének munkája során Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere nagyjelentőségű sajtóértekezletet tartott, amelyen több száz laptudósító és rádióriporter vett részt. A szovjet külügyminiszter beszédének jelentős részét az általános és teljes leszerelés kérdésének, valamint a német békeszerződés és a nyugat-berlini probléma rendezésének szentelte. Gromiko elvtárs hangsúlyozta, hogy a nyugati hatalmak semmiféle komoly hajlandóságot nem mutatnak a leszerelés kérdésének megoldására, s csupán a világközvélemény megtévesztését szolgálják a tárgyalásokon való részvételükkel. A német békeszerződés megkötésével kapcsolatban a szovjet külügyminiszter alaptalan rágalmaknak minősítette egyes burzsoá lapok fejtegetéseit, amelyek szerint „a Szovjetunió háborúval akarja bekebelezni Nyugat-Berlint“. Egy amerikai újságíró kérdésére válaszolva Gromiko kijelentette, hogy a német kérdés rendezésére rövidesen sor kerül. Itt említjük meg Rapacki lengyel külügyminiszternek az ENSZ-ben mondott beszédét, aki ismételten hangsúlyozta, hogy a közép-európai atommentes övezet megteremtése kellő biztosíték lenne Európa békéjére. Ben Bella: Algéria jövője szocialista lesz Tizenkétnapos, rendkívül gazdag műsorú diplomáciai tevékenység után Ben Bella visszatért Algériába. A megnyerő külsejű algériai miniszterelnök másfél héten keresztül számos beszédet mondott, több államfővel, illetve államférfivel tárgyalt, interjút adott több lap- és rádiótudósítónak. New York-ban abból az alkalomból tartózkodott, hogy hazáját felvették az ENSZ tagállamai közé. A világszervezet szószékén mondott nagyhatású beszéde után az Izvesztyija című szovjet napilap tudósítója előtt hangsúlyozta, hogy Algéria népét milyen nagy hála 'tölti el a testvéri arab országok és a szocialista államok iránt, amelyek a függetlenség kivívása után az algériai nép megsegítésére siettek. Ben Bellát fogadta Kennedy amerikai elnök is, akivel a Fehér Ház előtt történt katonai díszpomp&s fogadtatás után három órás megbeszélést folytatott. Az amerikai televízióban mondott beszédében kijelentette, hogy Algéria jövője szocialista lesz. A miniszterelnök részletesen szólt Algéria gazdasági helyzetének nehézségeiről és a legfontosabb belpolitikai kérdésekről, amelyek között a képviselőválasztások megtartását jelölte meg elsőrangú feladatnak. Ben Bella kétnapos hivatalos látogatást tett a Kubai Köztársaságban is. Tárgyalásokat folytatott Fidél Castro miniszterelnökkel és Dortlcos elnökkel, valamint a forradalmi kubai kormány több más képviselőjével. A két forradalmi kormány képviselői közt lefolyt tárgyalásokról kiadott közös közlemény hangsúlyozza, hogy Algéria és Kuba népei soha nem egyeznek bele többé a gyarmati elnyomás politikájába, és ha kell, életüket is feláldozzák szocialista vívmányuk megvédéséért. Előtérben a német-kérdés Már szinte történelmi jelentőséggel bír az a nemzetközi sajtóértekezlet, amelyet 1958 szeptemberében Hruscsov elvtárs tartott Moszkvában. Ezen a értekezleten a szovjet miniszterelnök bejelentette kormánya és a többi szocialista állam kormányának javaslatát a német kérdés és Nyugat-Berlin problémájának tárgyalások útján való békés rendezésére. A nyugati propaganda páratlan rágalomhadjáratot indított a Szovjetunió ellen, azt állítván, hogy a „szovjet kormány megszegi a potsdami egyezményekben vállalt kötelezettségeit“. Ezúttal nem kívánunk hosszú magyarázatokba bocsátkozni arról, hogy éppen a nyugati hatalmak tiporták sárba a hitleri Németország leverése után kötött megegyezéseket. Csupán azt akarjuk hangsúlyozni, hogy a Nyugat eddig semmit sem tett a német probléma megoldása érdekében. Amit tett, az pedig nem más, mint fenyegetőzés és kihívás. Most, amikor a szocialista államok diplomáciája újból előtérbe helyezte a nemzetközi helyzet szempontjából elsőrangú probléma rendezésének ügyét, a nyugati propaganda teljes gőzzel munkába kezdett. Schröder bonni külügyminiszter a héten McNamara hadügy-, Rusk külügyminiszterrel és Kennedy elnökkel tárgyalt Washingtonban arról, hogy az USA ne módosítson a német-kérdésben folytatott politikájában. Sőt, ez nem is elég, hanem Adenauer kancellár számára is egy újabb találkozót alkudott ki a Fehér Ház főnökével. Jelentések szerint november 7-én kopogtat Adenauer másodszor Kennedynél, hogy még szorosabbra húzza az amúgy is merev amerikai politika kötelét a német békeszerződés ügyében. Miközben a bonni kormány Washingtont „főzi“, Willy Brandt, a „frontváros atyja“ tovább folytatja provokatív tervének propagálását, amely szerint Nyugat-Berlint a Német Szövetségi Köztársasághoz kellene csatolni, mint 10. tagállamot. A nyugati diplomácia tehát újból a halogatásba, a megnemalkuvásba és fenyegetésbe kezdett, arra a szocialista államok által sürgetett békeszerető javaslatokra, hogy történjék végre komoly lépés a német kérdésben. A „szabad világ“ urainak végre tudomásul kell venniök, hogy a szocialista világnak fogytán a türelme és hogy a német békeszerződés aláírását, valamint a nyugat-berlini probléma megoldását nem lehet időtlen időkig elhúzni. Jemenbén győzött a forradalom Most már nem olyan zavarosak a Jemenből érkezett hírek, mint néhány nappal ezelőtt. A törzsi csapatok ugyan jelentős támogatást kapnak a külföldi reakciós erőktől, de egyre súlyosabb csapásokat szenvednek el a forradalmi köztársasági osztagoktól. Szalal ezredes a főváros mentén állomásozó csapatok hadi felszerelésének megtekintése után kijelentette, hogy ha a monarchisták nem kapnának külföldi támogatást, rövid idő alatt teljesen felszámolnák őket. Ugyanakkor hozzátette, hogy a jemeni forradalom győzelmében egy pillanatig sem lehet kételkedni. Csupán arról van szó, hogy milyen idő alatt sikerül az ellenséges erőket felszámolni és hozzálátni az ország békés építéséhez. Washingtonból érkezett hír szerint az amerikai külügyminiszter szóvivője kijelentete, hogy az USA még nem ismerte el a jemeni kormányt, mert az amerikai kormány nem látja teljes tisztán a jemeni eseményeket. Ehhez pedig nem kell kommentár!-tg-Ben Bella, az Algériai Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke az Egye sült Nemzetek Szervezete közgyűlésén első ízben képviselte felszabadult hazáját. Ez alkalommal nagy feltűnést keltő beszédet mondott, melyben élesen elítélte a gyarmatosítást. Világűrben a Kozmos-10 A Szovjetunióban október 17-én fellőtték a Föld további mesterséges holdját, a Kozmosz —10-et. A szputnyik fedélzetén tudományos műszereket helyeztek el a világűrkutatási program további teljesítéséhez. Jelentések szerint a Kozmosz-10 berendezése normálisan működik. A Földre küldött adatokat folyamatosan feldolgozzák. ☆ Új rakétákat próbáltak ki a Szovjetunióban A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint október 16-án és 17-én a Szovjetunióban sikerrel lőttek ki egy új többlépcsős hordozó rakétát ja Csendes-óceán középső részébe. A repülés távolsága 12 000 kilométer volt. Bonn tiltakozik a pápa kijelentése ellen Éléhk visszhangot váltott ki az a beszéd, amelyet XXIII. János pápa mondott a lengyel küldöttség fogadásakor. A beszédben a pápa beszélt a lengyel népnek a békéért és határainak sérthetetlenségéért' folytatott harcáról. E? a pápai beszéd az első elismerése a Vatikán részéről a jelenlegi lengyel határoknak, - az Odera —Neisse határnak. A pápa „visszatért lengyel területedről“ beszélt, amelyek „annyi század után" szabadultak fel. A bonni kormány vatikáni nagykövete bejelentette a szentszék államtitkárságán kormánya tiltakozását a pápa kijelentései miatt. Ez évben volt száz éve, hogy Lincoln, az Egyesült Államok elnöke aláírta az ún. Homestead Act-ot (letelepülési törvény). Ez a törvény saját földterületre vágyó embermilliók álmát valósította meg és amilyen mértékben tett eleget rendeltetésének, hozzájárult ahhoz is, hogy több millió hektár kiterjedésű terméketlen, -'kopár vidék gyönyörő erdők övezte gazdag, termékeny mezőgazdasági területté válhatott, amelyen több mint egy millió farmercsalád talált megélhetést. Az 1862-ben aláírt törvény feljogosította az USA minden polgárát és minden bevándorlót, aki állampolgárságért folyamodott, hogy 10 dollár ellenében az állami területekből mintegy 65 hektárt (160 acre) foglaljon le magának gazdálkodási célokra. Ha öt évig élt ezen a területen és megművelte a földet, néhány jelentéktelen összegű illeték lefizetésével hivatalosan is a maga nevére íratta a birtokot. Amennyiben az öt évet sokalta, letelepülése után hat hónappal, néhány minimális beruházási építkezés — egyszerű lakóháza' felépítése vagy más gazdasági invesztíció igazolásával 3 dollár hektáronkénti díj ellenében megvehette a földet. A telepesek egy része a régi amerikai településekről — Üj-Angliából, New Yorkból jöttek Nyugatra szerencsét próbálni. Túlnyomó részük azonban európai bevándorló volt, akik az ötvenes években a forradalmi mozgalmak letörése után menekültek a reakció bosszúja elől az „Új Világba“. Ők alkották a farmerek szabadságszerető mozgalmának az élcsapatát, amely Lincolnt támogatta a rabszolgakereskedelem kibővítését követelő déli nagybirtokosok' ellen és akik AZ AMERIKAI LETELEPÜLÉSI TÖRVÉNY 100. ÉVFORDULÓJA Szertefoszló álmok szavazata nélkül Lincoln nem is lehetett volna köztársasági elnök. < De hogy milyen hihetetlen csalásokra adott egyúttal alkalmat az új törvény, arról a történészek feljegyzései számolnak be. A földspekulánsok és számos nagybirtokos vevőket szerződtettek és ajok segítségével óriási földterületeket harácsoltak öszsze. Ilyen csalárd üzelmekkel teljesítették azután a hat hónap utáni vásárlási joggal kapcsolatos kötelezettségeket. Ezekkel a módszerekkel játszották ki ezt a maga nemében demokratikus törvényt. Azóta is megfigyelhető az amerikai farmerek helyzetének állandó rosszabbodása, a monopolkapitalizmussá fajult amerikai agrárkapitalizmus politikájának eredményeképpen. Számos nyugat-európai paraszt még mindig arról a tipikusan „amerikai családi farmról“ képzelődik, ahogy azt valamikor maga Lincoln vázolta fel. Látják magukat családjukkal együtt új, kétemeletes házuk előtt, amely egy legalább 20 — 25 hektáros terület közepén áll. Az udvaron a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek és a paraszt, behúnyt szemmel álmodozva még a takarékkönyvet is a zsebében érzi, amelyben többnullás számok jelzik saját és családja munkájának gyümölcsét. De mi maradt meg a valóságban ezekből az ábrándokból? Amennyiben ma az USA-ban a piac részére termelő farmok átlagos kiterjedése 165 hektár és ha ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ott évente 120 — 150 000 jól felszerelt mezőgazdasági üzem megy tönkre, nem nehéz megjósolnunk, hogy a 20-50 hektáros nyugateurópai gazdák jövője sem túl rózsás a monopóliumok állandóan erősödő nyomása folytán. Ma az USA-ban minden farmer, aki üzeme állandó bővítésével, újabb földvásárlásokkal és beruházásokkal képes csak minimális nyereséggel gazdálkodni, csupán olyan farmertársai kárán érvényesülhet, akik nem bírják a versenyt és elvéreznek. Az amerikai mezőgazdaságra nemrégen még annyira jellemző kis és közepes családi üzemek ma kihalófélben vannak: a termelési módozatok és a hozamok szempontjából jelenleg a nagyobb és óriási mezőgazdasági üzemek jellemzik ezt a mezőgazdaságot. Napjainkban 1,5 millió üzem, azaz az öszes üzemek 39 %-a szállítja a termékek 87 %-t, míg a többi 2,3 milliót kitevő kis családi farmok a termékek csak 13 %-át termelik. Egy hivatalos statisztikai kimutatás szerint az Egyesült Államokban a 400 hektáron felüli farmok átlagos kiterjedése 1600 ha, s ezek együttesen az összes farmterületek 45 %-ot ölelik fel; piacra adott termékeiknek átlagos értéke egyenként évi 50 000 dollár, azaz hússzor annyi, mint az összes farmerek többségéé. Egy ilyen mezőgazdasági üzemben csupán a föld és az épületek értékét átlagosan 134 ezer dollárban állapítják meg (Kaliforniában és Floridában 242 000 és 217 000 dollárban). Ha 50 000 dollárral hozzászámítjuk ehhez a gépek 30 000 dollárral pedig az átlagos marhaállományok értékét, világos, hogy egy kis vagy közepes farmer képtelen lépést tartani ezekkel az óriásokkal. De ez a kis és közepes farmer mégis azon erőlködik, hogy versenyképes maradjon a nagyokkal. Családjával együtt naponta 12—14 órát dolgozik, igényeit a minimumra csökkenti, gazdasági helyzete azonban mindennek ellenére állandóan súlyosbodik. Legnagyobb és állandó gondja a hitel, mert csak hitellel képes üzemét fenntartani. A bankok azonban a nagy üzemeket támogatják, a kis farmoknak folyósított hiteleket fokozatosan felmondják, mert azok „nem eléggé jövedelmezők“. Az iramót már csak kis számú szakosított üzem bírja, mindenekelőtt baromfifarmok tulajdonosai, akik nagy élelmiszer-áruházakkal (szupermarket), konzervgyárakkal és takarmányüzemekkel vagy bankokkal kötött szerződésekre támaszkodnak, kötelezik miagukat azonban arra, hogy egész termelésüket e nagyvállalatok érdekeinek rendelik alá. Eleinte simán is megy minden. De az eddig tudatosan irányított amerikai túltermelés következtében az árak állandóan csökkennek és a kis farmer rövidesen olcsóbb árak elfogadására kényszerül. Aztán elérkezik az a nap, amikor nem képes többé fizetési kötelezettségeinek eleget tenni és örülhet, ha még idejében vevőt talál farmjára. A Kennedy féle új mezőgazdasági terv végrehajtása méginkább súlyosbítja a kis farmerek helyzetét. E terv alapján a legközelebbi 10 év folyamán egy negyedével szándékozzák csökkenteni a teljes mezőgazdasági területet, hogy elejét vegyék az állandósuló túlterhelésnek és kiselejtezzék a gazdaságilag versenyképtelen kis termelőket. Azonkívül annyira megszigorítják a piaci előírásokat, hogy csak a legnagyobb termelők lesznek képesek nyereséggel gazdálkodni. Ezeket a szigorú .intézkedéseket a kapitalista világpiacon uralkodó könyörtelen harc szülte. Ezek a tények — bármennyire is tragikusak a kis amerikai farmerek szempontjából — konkrét bizonyítékai a szocialista országok növekvő gazdasági erejének. (Wissen und Leben) • A Nyugat-Németországban állomásozó angol csapatok hadbírósága a múlt hónapban a 40. lövészezred 7 katonája ügyével foglalkozott. A kis csoport tagjait azzal vádolják, hogy miután viharosan megünnepelték szolgálati jubileumukat, elmentek a közeli Schnewerdinger községbe, hogy az ottani szállodában folytassák a murit. Útközben jókedvükben gépkocsikat fordítottak fel, széttörték az utcai lámpákat, kifordították a kerítéseket és miután nagy lármával bevonultak* a szállodába, ott nagyszabású verekedést provokáltak, és mindent szétvertek. A helyi lakosok egyhangú kijelentése szerint a község 1945-ben nem szenvedett annyit, mint most, a 7 angol katona jó kedve következtében. • Mac Cormicknak az ismert amerikai milliomosnak egyik fia gyilkosságot követett el. Miután az „aranyifjút" a rendőrség letartóztatta, a papája azonnal sürgönyözött New York egyik legjobb védőügyvédjének, és mesés jutalmat ígért neki, ha a bíróság előtt tisztára mossa csemetéjét. Néhány óra múlva megérkezett az ügyvéd válasza: „Holnap érkezem három megbízható tanúval." • A nyugat-németországi hadirepülők az utóbbi hetekben gyűjtést rendeztek, hogy értékes ajándékkal búcsúzhassanak el nyugdíjba készülő főparancsnokuktól, Kammhuber tábornoktól, aki törzstisztje volt már a hitleri náci hadseregnek is. A gyűjtést német alapossággal szervezték meg, megszabták, mennyit adjon a legénység, az altisztek és a tisztek. A norwenichi repülőtéren nehezen gyűlt össze a pénz, amire az egyik altiszt ezzel ijesztgette bajtársait: „Adjatok, adjatok, mert ha nem lesz elég a pénz, az a Kammhuber nyugdíjba sem megy és a nyakunkon marad." • Az angliai Horby városka középiskolájának igazgatója dohányzó helyiséget rendezett be az iskola épületében a tizennégy (!) éveseknél idősebb diákok részére. Az illetékes hatóságok az igazgató . intézkedését •csak annyiban korlátozták, hogy a tanulóknak a dohányzó használatát csakr a tanórák közti szünetekben engedélyezik: • Az egyiptomi kormány új törvényt bocsájtott ki a többnejüség korlátozására. Eszerint, aki második feleséget akar, annak külön engedélyt kell kérnie a hatóságoktól, s ezt csak az a mohamedán polgár kaphatja meg, aki bizonyítani tudja, hogy az eddigi felesége súlyosan beteg, vagy a házastársak közt kibékíthetetlen ellentétek fejlődtek ki. Ha az első feleség férje újabb házasságát sérelmesnek érzi, ezen a címen válókeresetet adhat be férje ellen. A régi gyarmatosító A berlini Humboldt-egyetem történelmi intézetének szakemberei e napokban feltűnést keltő adatokra bukkantak Adenauer kancellár múltjára vonatkozólag. 1928 őszén Kölnben, ahol Adenauer polgármester volt, nemzetközi sajtókiállítás folyt le, amelynek keretében az akkori német kormányszervek támogatásával erős propagandát fejtettek ki az első világháborúban elvesztett gyarmatok és újabbak megszerzése érdekében. Ennek a gyarmatosító politikának egyik legerősebb szószólója már akkor, öt évvel Hitler uralomra jutása előtt, Adenauer kölni polgármester volt. A „Neues Deutschland“ az egykori sajtókiállítás anyagából le is közölte most azt az óriási Afrika-térképet, amelyen „Nemzet tér nélkül“ jelszó alatt Adenauer aláírásával a következőket olvashatjuk: „A német birodalomnak feltétlenül gMrmatok megszerzésére kell törek^nie. A nagyszámú lakosságnak magában a birodalomban nincs elegendő helye. Nálunk veszendőbe mennek azok az elszánt, előretörő elemek, mivel a hazájukban nem érvényesülhetnek eléggé, viszont a gyarmatokban megfelelő tevékenységet fejthetnének ki. Több teret, tehát gyarmatokat kell szereznünk népünk részére.“ A felszínre került adatok arra is rámutatnak, hogy a német imperialisták a ma már független afrikai országok: Ghana, Togo, Csad, Gabun, Kamerun, Kongo (Brazzaville), Nigéria, Tanganyika, Ruanda és Délnyugat-Afrika területeit szerették volna „bezsebelni“. 2ií»W Földműves 1962. október 21.
