Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-10-17 / 83. szám

A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZOK LAPJA Bratislava, 1962 október 17. Ära: 30 fillér. XII. évfolyam, 83. szóm. r Uj technika napja Sürget a A nyitrai járás földművesei példát mutatnak szántás és a vetés I fajták vetésével és megosztott tápanyagellátással (nitratációval) is növelni akarják a terméshoza­mokat. Például a szládecskovcei szövetkezet búzából 70 hektárnyi területen 40 mázsa átlagos hektár­­hozámot tervez. A gabona hektár­­hozamának növeléséért folyó ver­senybe a nyitrai járásban eddig 3000 hektár búza és 1700 hektár árpa vetésterületét kapcsolták be. További 14 szövetkezet pedig köte­lezettséget vállalt, hogy a kukorica egész vetésterületén szemeskukoricá­­ból legkevesebb 40 mázsás hektár­hozamot ér el. Tehát teljes gőzzel folyik a mun­ka. S ami a legörvendetesebb és a nyitrai járás földműveseinek példája is igazolja, egyre inkább tért hódí­tanak a tudományosan megalapozott termelési módszerek, amelyek ha­zánk mezőgazdaságának jövőjét ké­pezik. Sürget a munka, amely soha, még aratáskor sem gyűlt össze ilyen nagy mértékben. Most takarítjuk be egész évi munkánk eredményét, de ezek­ben a napokban rakjuk le a jövő évi termés alapjait is. A cukorrépa, amelyet ez évben Szlovákiában 85 000 hektáron termesz­tünk ipari célokra, tehát 15 000 hek­tárral nagyobb területen, mint ta­valy, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szakemberek szerint, akik próbatakaritást végeztek az or­szág különböző részein, nem érjük el a tervezett 282 mázsás átlagos hek­tárhozamot, s így 152 000 vagon helyett körülbelül csak 120 000 vagon cukorrépa kerül feldolgozásra. Igyekezzünk tehát legalább a betakarítási vesztesé­gek csökkentésével enyhíteni ezt az amúgy is nagy lemaradást. Sokan talán nem is gondolják, hogy nálunk a betakarítási veszteségek még ma is a termés egytizedét ké­pezik. Pedig ezek a veszteségek több módon is csökkenthetők. Ha a cukorrépaföldeket (ott, ahol erre lehetőség van), a betakarítás előtt öntözzük, a cukorrépakom­bájnokat és kiszántógépeket gon­dosan állítjuk be, s naponként csak annyi cukorrépát szedünk ki a föld­ből, amennyit azonnal el is szállít­hatunk, akkor csupán ezekkel az intézkedésekkel a veszteségeket a felére csökkenthetjük. Cukorrépatermesztőink azonban, úgy látszik, még nem mérték fel a gyors és folyamatos szállítás fontosságát. Október első dekádjában ugyanis 11200 hektárnyi területen kiszedték a cukorrépát a földből, de csak 8000 hektárról szállították rendeltetési he­lyére. A maradék 3200 hektáron ki­­szántottan vagy halmokban heverő cukorrépa minden nap 1 — 1,5 %-ot veszít súlyából, a nagy cukortarta­lom-csökkenésről nem is beszélve. Nagyon gyenge az NA—100-as ra­kodógép kihasználásának mértéke, és földműveseink a szilonhálókat is alig használják. Pedig a rakodógép és a szilonháló lényegesen meggyorsíthat­ná a cukorrépa szállítását, és csök­kenthetné mind a betakarítási vesz­teségeket, mind a betakarítási költ­ségeket. Az elmúlt vasárnap brigádosoktől hemzsegtek a cukorrépa és burgo­nyaföldek. A dolníkubíni járásban szombaton és vasárnap 4000, a lip­­tovszkímikulási járásban pedig öt ezer brigádos segített főként a bur­gonya betakarításában. Az ipari üzemek tehergépkocsikat küldtek a termés szállításának meg­gyorsítására. A szorgalmas munká­nak meg is lett az eredménye: több szövetkezet vasárnap teljesítette burgonyaeladási tervét. Ugyanezen a napon a melnyíki járás elsőként a közép-csehországi kerületben ele­get tett burgonyaeladási kötele­zettségének. A cukorréfc>atermesztési körzetekben a brigádosok természetesen a cukor­répa betakarítását gyorsították meg, IEzen a két napon több mint 900 vagon cukorrépa futott be a szlo­vákiai cukorgyárakba. A betakarítási munkákon kívül nagy­ban folyik a szántás és a vetés. Több mint százan úettek részt a galántai járás Velkéulani Állami Gaz­daságában mégrendezett „Űj technika napján" — szövetkezeti agronómui sok, mechariizátorok, komplexbrigádok vezetői, állami gazdaságok szakem­berei, valamint a Rovinkai Mezőgazdasági Gépkísérleti Kutató Intézet dol­gozói hogy saját szemükkel győződjenek meg a kukorica, cukorrépa és a burgonya gépi betakarítása legújabb módszereinek előnyösségéről, s a technológiai eljárások tökéletesítése során elkerülhető fogyatékossá­gairól. ELSŐ KÉPÜNK: kukoricabetakarításra átalakított gabonakombájnt szem­lélik a bemutatón résztvevők. MÁSODIK KÉP: német gyártmányú cukorrépa-kombájn menet közben. A cukorrépafej a fogatos kocsira kerül, a lefejelt cukorrépa pedig a földre esik. A kombájn által földrehullajtott répát kisebb ésszerűsítéssel (egy gyüjtószerkezet beiktatásával) kupacokba lehetne mkni. Ezáltal a kézi munkaerőt ki lehetne kapcsolni. (Foto: NKI) “- ,. > k rf1 ; - s- : • 4 * ,, „ . A trebisovi felhívás nem marad visszhang nélkül Elsőnek a kosicei járás válaszolt Csukás Jenő vezet A traktorosok szántási verse­nyében Csukás Jenő, a zemian­­szkáolcsai szövetkezet, traktorosa vezet. A versenyben a következő eredmények születtek: Nyugat-szlovákiai kerület: Csu­kás Jenő, Zemianszkáolcsa 587 ha, Vojtech Marek, Ruszovce, 570 hektár, Szolga Károly, Csierni­­brod, 562 ha, Szabó Jenő, Trhové­­míto, 549 hektár. A közép-szlovákiai kerületben: Jozef Stimmel, Szebechleba, 586 ha. Noszáj István, Zselovce, 232 hektár. Kelet-szlovákiai kerület: Kis Béla, Plechotice, 370 ha, Jozef Gnap és Vincent Szabó, a gom­bosi szövetkezet traktorosai, 250 ha teljesítménnyel. tonnát. Tekintettel arra, hogy erre a célra az idő nagyon kedvező, elha­tároztuk, hogy az év végéig még to*­­vábbi 1500 tonnát termelünk ki, és ebből 1000 tonnát le is szántunk. Hasonlóan a harmonogram szerint végezzük el 10 423 hektáron a rétek és legelők javítását, s ezzel a talaj­javítási munkálatok terén minden feladatunkat teljesítjük. Azt hisszük, rajtunk kívül még sokan felelnek a trebisovi felhívásra, s közös erővel a kelet-szlovákiai ke­rületben is magasabb fokra emeljük a talaj termőerejét. i I. S., Kosice A jemeni forradalmi csapatok győzelme A szociolisto mezőgazdasógér Szerkesztőségünk szombaton sür­­jönyt kapott a szelyicei szövetke­­:ettől. A szövetkezet igyekezett mi­tél hamarabb közölni velünk az Srömhírt, hogy traktorosaik, Benkő 3éla és Hanák György befejezték íz 500 hektár szántását. Gratulálunk :hhez a szép munkateljesítményhez! Örömmel tapasztaljuk azt is, hogy 'öldmüveseink nagy része nem elé­gedett meg a gabonatermesztés ed­­iigi eredményeivel és új termesztési nődszerekkel igyekszik növelni a terméshozamokat. Ebben az igyeke­zetben a nyitrai járás földművesei haladnak az élen, ahol 15 szövet­kezet már befejezte a búza veté­sét, s legtöbbjük jóval az agro­technikai határidő letelte előtt. Például a velkézáluzsjéi szövetkezet tíz nappal a határidő előtt vetette el a 280 hektár búzát. Az agrotechnikai határidő lerövidí­tésén kívül új nagyhozamú gabona-Lengyel párt- és kormányküldöttség tartózkodik az NDK-ban Hétfőn a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett Lengyelország párt- és kormányküldöttsége, ame­lyet VVladyslav Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára és Józef Czyrankiewicz, a Lengyel Népköztár­saság miniszterelnöke vezet. Az ünnepélyesen feldíszített ber­lini állomáson Walter Ulbricht elv­társ, Németország Szocialista Egy­ségpártja Központi Bizottságának első titkára, az NDK Államtanácsá­nak elnöke és a kormány több kép­viselője, a diplomáciai kar megbízott­jai, valamint a főváros dolgozóinak ezrei köszöntötték a lengyel vendé­geket. Walter Ulbricht és Wladyslav Go­mulka elvtárs rövid beszédet mon­dott. Ulbricht elvtárs hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak és az NDK- nak azonosak az érdekei, fel akarják számolni a második világháború ma­radványait. Érdekük a német béke­­szerződés megkötése és a nyugat­berlini helyzet békés" rendezése. Gomulka elvtárs hangsúlyozta, hogy a nyugat-berlini helyzet rendezése és az NDK biztonságáért folytatott harc minden nép közös érdeke. A licincei szövetke­­zetesek is megtalálták a pártdokumentum tárgyalásakor a lehető­ségeket az állattenyész­tés hasznosságának nö­velésére. A CSKP XII. kongresszusa tisztele­tére vállalták, hogy év végéig a tejeladási ter­vet 102 százalékra tel­jesítik; marhahúsból december 15-ig, ser­téshúsból pedig de­cember 10-ig teljesítik ezirányú kötelességü­ket. A tojáseladási ter­vüket már júliusban teljesítették, s az esz­tendő végéig 30 ezer tojást adnak terven fe­lül, a közellátás cél­jára. A pártkongresszus tiszteletére szintén szá­mos kötelezettséget vállaltak a rozsnyavai szövetkőzetesek: évvé­géig 60 ezer tojást ad­nak terven felül (évi tervüket már szeptem­berben teljesítették). Most már nagyobb a tojáshozam. Az idei jércék is tojnak már, tehát a vállalásuk tel­jesítéséhez nem fér kétség. (cs) Kilencvenezer tojás - terven felül A pár nappal ezelőtt megjelent trebisovi felhívást a talajjavítási munkálatok idő előtti teljesítését illetően részletesen letárgyalta a Ko­sicei JNB mellett működő talajjaví­tási albizottság, s úgy határozott* hogy minden erőfeszítéssel az évi tervek teljesítésére törekszik majd. Ebből kiindulva választ küldtek a tre­bisovi JNB-nek, amelyben értesítik, hogy a felhívást teljes egészében el­fogadták. A kosicei járás többek kö­zött feltételként választotta, hogy pártunk XII. kongresszusának elő­estéjére a járás teljes egészében teljesíti az ez évre kitűzött talajja­vítási mutpcálatokat. Ennek érdeké­ben felülvizsgálták az egyes akciókat és harmonogramot készítettek a munkálatok rendes menete számára. A nagy építési tervet az év végéig — egy akció kivételével — teljesítik. Jelenleg 24 ilyen befejezetlen akció van, amelyek közül csupán a kece­­rovszképeklaniban lévő 112 hektáros terület víztelenítésének egy része marad a jövő évre, ami már az ere­deti tervben is így volt beütemezve. A többi munkálatokat ebben az év­ben befejezik. Különleges intézkedé­seket foganatosítanak a komposzt készítése terén. Az évi terv szerint 266 ezer köbméter komposztot kell készíteniük, amelyből idáig csak 50,8 százalékra teljesítik a tervet. Válasz­ként megfogadták, hogy november végéig a tervet 80 °/o-ra teljesítik. Az első intézkedések alapján a járási ifjúsági szervezet október 20 és 21-én a fiatalság bekapcsolásával komposzt­­készjtési napokat szervez, amely által szintén meg akarják gyorsítani a komposztkészítést, különösen azokban az üzemekben, ahol idáig erre a fon­tos dologra nagyon kevés súlyt fek­tettek. Nem feledkezünk meg a kishozamú Szalal ezredes, a Jemeni Arab Köz­társaság miniszterelnöke sajtóérte­kezletet tartott, amelyen bejelentet­te, hogy a köztársasági erők Száda és Marib városokból kiűzték a mo­­narchistákat. A köztársasági erők súlyos csapásokat mértek az ellen­séges monarchista csapatokra. Szalal szerint jordániai tisztek is részt vettek az agresszióban. A me­nekülő ellenség nagymennyiségű Szaud-Arábia-i fegyvert hagyott el. Észak-Jemenben viszont nagymennyi­ségű izraeli fegyver jutott a forra­dalmi csapat birtokába. Jelentések szerint a köztársaság! csapatok most az ún. északi övezetben és a nyu­gati határon számolják fel az ellen­séges bandákat. Diplomáciai síkon nagy jelentőségű az a tény, hogy a Jemeni Arab Köz­társaságot eddig már 20 állam ismerte el. Az USA, Anglia és több vezető imperialista állam eddig még nem ismerte el Szalal ezredes kormányát. Miközben a jemeni forradalmi csa­patok folytatják sikeres előrenyo­mulásaikat, a törzsi csapatok által uralt terület felé, Jemen fővárosában diplomáciai tárgyalások folynak Sza­lal ezredes és az Egyesült Arab Köztársaság képviselői között Szalal ezredes kijelentette, hogy az egyip­tomi vezetők látogatása Jemenben „erősíti a forradalomba vetett hitét, a jemeni-egyiptomi testvériséget és támogatást jelképezi“. -Legfrissebb jelentések szerint a jemeni forradalmi csapatokkal való összetűzés során oly súlyosan meg­sebesült Hasszán trónkövetelő fia, aki a törzsi csapatokat vezette, hogy kórházba szállítás után meghalt. A MEN sajtóiroda és több nyugati hírügynökség jelentése szerint El- Badr, a legutolsó jemeni imám állí­tólag nem halt meg, hanem sikerült elmenekülnie rommálőtt palotájából és jelenleg Szaud-Arábiában tartóz­kodik. rétek» és legelők feltöréséről sem. A ^000 hektáros évi tervből már 470 hektárt felszántottunk, a többit pe­dig az őszi munkálatok harmono­­gramja szerint teljesítjük. Jól halad­tunk előre a meszes anyagok terme­lésénél és leszántásánál. Az évi terv ugyan csak 5000 tonna mész kiter­melését és leszántását irányozta elő, mi azonban ezt a számot már mos­tan túlhaladtuk. Az a helyzet, hogy két helyen termeljük a meszet a Hornád-melléki Druzsstevnán és Há­jon, így minden szövetkeket megfe­lelő mennyiségben minden időben hozzájut. Idáig 7500 tonnát termel­tünk ki, s ebből leszántottunk 5200 A béke és a barátság megszilárdítása érdekében

Next

/
Thumbnails
Contents