Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-10-14 / 82. szám

egy öreg, terebélyes almafa alatt ült — kissé távolabb az aszta­loktól, csak úgy a földön, a part puha füpázsitján, Elgon­dolkodva nézte a pince előtti kis téren táncolókat — a vidám pá­rokat, a kíváncsiskodva nézdel'ódóket, és a zenészek kis csoportját, amint nagy igyekezettel húzták a talpalá­­valót. Leginkább a cimbalmost figyel­te, amint fürgén táncold cimbalom­­ütőivel csalta ki a húrokból a csengő dallamot. Szüreti mulatság volt. Ogy került ide, hogy maga sem tudta. Félig vé­letlenül, félig előre kitervezett céllal. ! Az egyik barátja — jó katonacimbo- c rája hívta meg ót ide szüretre, és ó rászánta a jó másfélórás utazást, mert vágyott már a szórakozásra, a vidám­ságra. Hogy minek köszönheti a meg­hívást — nem tudja. Ahogy ezzel i kapcsolatosan megkérdezte barátját, \ Bélát - az a régi katonaidőkre hivat­­kozott — és ö elfogadta ezt a megtú- ' vást. Gondolta, legalább egy kicsit elbeszélget a régi cimborával, s végre 1 egy kellemes vasárnap-délután részese ’ lehet. - De valahogy nem tudott > beleilleszkedni a vidámságba, s most is inkább ide, félre húzódva szemlélő- <■ dött. Béla éppen itókáért ment a már i egyszer megürült üveggel, s így ö ott I maradt egyedül, az almafa alatt, i 1Alatta a part, a pince előterébe futó ■ kis téren táncoltak a párok - s kissé ' följebb tőle, egy cölöpökre fektetett i asztal lapjánál idősebb férfiak danol- 1 gattak. Nem zavarta őket a zene, és 1 ők sem a táncolókat — elég messze 1 voltak egymástól. Arra rezzent föl céltalan nézdegélé- ' séből, hogy valaki átölelte a nyakát hátulról, váratlanul. Először azt hitte 1 Béla - de mielőtt még hátra fordul- ' hatott volna, meleg női hang szólí- ‘ tóttá meg. — Ugye, hogy megijedtél?! — J Megrezzent. A hang ismerős volt. Ahogy megfordult — lánya nevetős, huncut szemének fénye ragyogott rá. ' Hirtelenében nem tudott mit vála­szolni, s így ismét Katica -, a lánya szólt.. Hangja most bátortalan, de kérlelő volt. — Apu! Kérd föl táncra anyut! Az én kedvemért? A kérésnek nem tudott ellenállni, bár felvillant benne gondolatban a kérdés, hogyan kerülhetett ide a fele­sége, és érdekes, hogy eddig nem vette öt észre, és hogy ugyan Katika, a felesége, hajlandó lesz-e vele tán­colni — vele, az elhagyott férjjel, a megtagadott élettárssal — de azért minden további kérdezés nélkül fölállt, és engedelmesen elindult a lánya mel­lett. Nem volt arra sem ereje, hogy szóljon, és jól esett az, hogy lánya belé karolt, és vitte, vitte le a pince előtti térség felé. Nem tiltakozott, nem kérdezett, csak ment - mintha álomban járna — mert olyan váratlanul, valótlannak tűnőn érte az egész, hogy képtelen volt gondolkodni, tiltakozni, vagy helyeselni. Ment, ment hangtalanul, engedelmesen. Az út onnan az almafa alól nem volt hosszú a táncolókig, de a rövid hogy a sérülések 25-én keletkeztek.“ Az elnök: „Milyen sérüléseket álla­pított meg a vádlott fején? Előidéz­hettek azok ájulást?“ Dr. Krsek: „A vádlott fején észlelt sérülés csak könnyebb fokú volt, amely az eszméletlenség állapotát nem idézhette elő.“ Védőügyvéd: „Lehetségesnek tartja, hogy a vádlottal azonos testi felépí­tésű egyén, aki három napja van úton, nem eszik, állandóan gyalogol és egy ütés éri a fejét, mondjuk ököl által, vagy puskatussal hátba vágják, s ezek után elájulhat?“ Dr. Krsek: „Az lehet, de lehet, hogy nem.“ De figyeljük csak, hogyan valla­nak a tanúk, a vérontás részvevői? Németh Gyula, 20 esztendős: .......a csendőrparancsnok a kardjával Ma­jorra sújtott, aztán visszarántotta s kardot. Major erre leesett. Egy le­gény fel akarta segíteni, de nyomban gumibottal vertek rá.“ Dr. Weichherz: „Más is verte Ma­jort Jánosik főhadnagyon kívül?“ Németh Gyula: „Igen. A csendőrök gumibottal ütötték, még akkor is amikor már a földön feküdt... Aí egyik csendőr két ismerősömnek Adamkovics Ferenc és Valkó János kosúti munkásoknak maga mesélte hogy ... Majort... is verte. Azok ketten bizonyára felismernék azt í csendőrt...“ Csanyó Ferenc, 28 éves diószeg lakos: .......Major képviselő valami mondani akart a tömegnek.... de még egy szót sem szólhatott, mer leütötték. Nem tudom, ki ütötte le de mivel a csendőrök közvetlen köze­lében volt, az a nézetem, hogy csal ők lehettek. Aztán Hrdlica és Zsabkí Sándor odaugrottak hozzá, de ők i: ott maradtak a földön, úgy megrak ták őket a csendőrök.“ A 16 esztendős diószegi Csanyi István: .......Zsabka Sándor szalad Majorhoz, megfogta a kezét, de a csendőrök leütötték.“ Stefan Polácek, 19 éves, Kosútról: .......láttam, amint a tiszt kardja vil­lant és Majorra sújtott, ő meg ösz­­szerogyott... A közelében állő csend­őrök gumibottal verték.“ Simkó Ferenc, 30 éves kosúti föld­műves: .......Major azután a tömeg felé fordult, Jánosik pedig a csend­őrökhöz. Ogy hallottam, mintha Jáno­sik lövésre adott volna parancsot. Aztán újra megfordult és kardlappal vágott Majorra, aki összeesett. Erre nagy kiabálás támadt: Kenyeret aka­runk, nem golyót!“ Pszota János, 18 éves kosúti lakos: .......Az egyik csendőr gumibotjával Majorra csapott és a tömeg erre ki­abálni kezdett: „Ne hagyjátok őt verni! Védjük meg!" Bíró Piroska néni, 77 esztendős kosúti munkásasszony: .......Egy em­bert ott láttam kiterítve a csendőrök lábai előtt, egy másik tíz lépéssel odább feküdt tőle. Az elsőt aztán a csendőrök felráncigálták és lökdösték maguk előtt, be a községházára. De az a másik csak feküdt. Oda mentem hozzá,' ... de a csendőrök elzavar­tak ...“ Ennyit a tanúk. Mit mondott azonban a csendőr­tiszt, aki — kezében a tanúk által említett karddal — a kordont vezé­nyelte? ... Jánosik főhadnagy a kosúti véron­tás után a vizsgálóbírónak ezeket val­lotta: „amint a lövések eldördültek, Major súlyos sebesülést színlelt és elterült a földön“. Erről a részletről a többi csendőr semmit sem mon­dott. Hatósági közegek ilyen ügyek­ben nem kötelesek vallani. Hiszen szolgálatuk teljesítéséről volt szó. ők meg azt tették, mégpedig „a köztár­saság védelmében“! (Folytatjuk) dó alatt az emlékek átsuhantak benne i gondolat fürge szárnyán, és . * * * Szüret volt akkor is. Ö behívóval a '.sebében, keserű ízekkel a szájában ■opta a táncot feleségével, Katikával, ítert háború volt. A behívó talán a talált is jelenthette... Emlékszik, Katikát szorosan, nagyon izorosan tartotta - és nézte szeme nélyén a végtelen kékséget, melynek 'elszínén ott remegett a könny. Katica, a kislányuk két éves volt i kkor... És elment. Messze ment, nagyon messze. Túl a halálon is. Mert halál­hírét hozták egy jó év múlva - hi­vatalosan, annak rendje és módja szerint. — Történt ilyen eset nem is, ?gy. — Világégés, világfelfordulás dején még nagyobb ellentmondások is előfordultak. Pedig csak az történt, hogy szakaszával együtt átszökött a vörös hadsereghez, hogy velük ott folytassa a harcot a szabadságért, a békés holnapért. Akkor szakadt el Bélától, testi és lelki barátjától. Neki nem sikerült a szökés. Haditörvény­szék elé állították, de csodával ha­táros módon sikerült megmenekülnie. A vörös csapatok hirtelen előretöré­sének köszönhette megmenekülését. És lám, milyen kegyetlen és kiszá­míthatatlan néha az ember sorsa. Ö pont ennél az előretörésnél sebesült meg súlyosan, életveszélyesen. Csak hosszú-hosszú hónapok múltával hagyhatta el a kórházat. Már régen vége volt a háborúnak, amikor végre haza került... A felesége akor már nem volt az övé. A halálhír vétele után férjhez ment egy romániai származású er­dészhez, akit követett is az otthoná­ba — Romániába ... Nem tudott rá haragudni. Megér­tette őt. Hiszen szép volt, fiatal volt az asszony. Még azt is megértette, hogy a Katicát, a kislányukat nem vitte magával — hanem itthagyta öt a nagyszülőknél. Talán férje — a fiuk emlékét akarta itt hagyni a kislány­nyal a szülőknek, mert hiszen tudta, hogy azok gondját viselik majd pél­dásan és szeretettel. Vagy talán azt érezte meg, vagy arra számított, hogy ha egyszer mégis csak hazatér a fér­je — fájni fog neki a felesége hűtlen­sége, és azt akarta, hogy még se le­gyen teljesen egyedül? ... Aztán jött a hír, hogy a még ide­haza született kisfiún kívül még egy kislánya is született Katikának, s így már két gyermeke volt a második házassáahól. Nem, nem akart ezen gondolkodni, sem akkor, sem azóta, és nem akar most sem ... Katica azóta nagy lány lett. Már két éve tanítónő. Itt tanít a szomszéd fa­luban. És a Béla falujából udvarolgai neki egy jóképű, barna, rendes fia­talember. Lám, hogy szalad az idő hogy száll. De az emlékek maradnak fájnak, marnak. Katika emléke, ez c régi szüreti búcsútánc emléke — c kék szemek mélye, a rajtuk rezgl könny fátyla, mind olyan frissen é, emlékezetében, mintha mindez csali tegnap lett volna. Azóta nem látta öt, nem beszélt vele. Most, most fog vele találkozn sok év után. Katicánál lehet bizto­san látogatóban, és így került ide < szüretre. Mert Katica a nyáron, ami­kor a nyári szünet idején odahazi volt, emlegetett valamit, de ... Már ott jártak a pince előtt. Katici karonfogva cipelte, húzta öt át a tán coló párok között a másik oldalra, aho szintén asztalok álltak. De most hir télén megállt. Fontoskodó arccal kö rülnézett, és csak annyit mondott: — Várj itt apu egy pillanatot. Csal állj itt e mögött a bokor mögött Mindjárt jövök. És már libbent is a szoknyája ahogy táncos szökdécseléssel eliramo­dott. Olyan volt, mint egy szép, cso­dás lepke. És ó ott maradt. Pedig szeretet volna elmenni, elszaladni innen, dt Katicát is szerette — a kedvére akar tenni neki is. Arra gondölt, hogy mi lyen tapintatos a lánya, és milyet ügyesen igazítja az egészet. Nett akar feltűnést csinálni. Valahogy hosszúra nyúlt a várako zás. Kezdett türelmetlenkedni. Amúg\ is ideges volt, izgult, olyan lámpaláz félét érzett, s így még nehezebbet viselte a várakozást. Kilesett tehát t bokor mögül, az asztalok felé. A Iá nyát kereste a szemével. Hhmarosan ' rátalált. Egy kövérkcs nőnek magya­rázott nagy igyekezettel. Karon is I fogta, látszott, hogy hívja — vinni, hozni akarja magával - de az csak a fejét rázta ...- ö lenne az? Katika? A felesé­gem? - villantak át agyán a kérdé­sek, mert sehogyan sem tudta njsz­­szeegyeztetni az emlékeiben élő kar­csú fiatalasszonyt, ott - azzal a nő­vel. Érezte, hogy ez néki, az őjszá­­mára - csak egy idegen... , * * • -- i- Végre, hogy megtalállak Pistu­­kám! Már azt hittem, megszöktél. Vagy vársz valakit? Akkor nem za­varlak! Megrezzent, mint akit tiltott leske­­lódésen kapnak. De hamar föltalálta magát. Még a fölkínálkozó sóhajtást is visszaszorította jó mélyre, egész szívéig. Elfér az ott a többi el nem sóhajtott teher mellett. — Majd, mintha semmi sem történt volna, sza­vaiba vidámságot erőltetve megszó­lalt.- Dehogy is zavarsz! Én meg té­ged kerestelek. Nem győztelek várni. Gyere pajtás igyunk egyet! Elindultak visza, fölfelé a parton. Ekkor érte őket utói Katica. Újra belekarolt apjába, és mintha csak egy előbb megszakadt beszélgetést foly­tatna — megjegyezte:- Apukám, aztán ne haragudj rám. Ő rá se. És... ne igyál. Sokat ne igyál. De az apja, mintha nem 'hallaná és nem értené a beszédet, vagy pedig, mert másra akarta terelni a szót — így folytatta:- Ja, igaz Béluskám, engedd meg, hogy bemutassam a lányomat.- Ismerjük mi egymást - régen, igaz-e Béla bácsi - vágott Közbe nevetve Katica — hiszen a tavaly érettségiző legkisebbik fiát én is ta­nítottam a 11-évesben. Amíg beszélt — közben az apja háta mögött összevillant a szeme Béla bácsi szemével. A szemükkel beszél­gettek. Katica kék szemén mintha fá­tyol rezgeti volna, mint a májusi égen, hűvös hajnalokkor a reggeli pára. És Katica beszélt tovább. Ogy csa- 1 csogott, mint fürge patak vize a szik­lás medrében. Még akkor is ó beszélt, 1 amikor összekoccantak a poharak. i Aranysárgán csillogót bennük a bor. í' c nmtiii sn**nn tirt/f /»-v /íáftif/ín •» CTIBOR STlTNICKt: Késő ősz Az ősz már beteg, sorvad, sápad. A földön avar. Puszták az ágak. Mint kiskutya, mely éhes, fáradt, vinnyog a szél. Nyár s koraősz, hová lettél? Hol a virág, a zöld levél? Szél szaggatta, csípte a dér. Vadszőlő érik. Csak érjen be, míg meg nem tépik fagyos szelek, csak érjen télig, magjait hintse, hogy a tél így készülten lelje. Fordította: Fügedi Elek. TÁVLATOK helyi szervezete. Érdekes, hogy ebben a faluban még a CSEMADOK tagsá­got is másként értelmezik. A szerve­zet tagjai felelősnek érzik magukat mindazért ami a faluban történik. Meglátszott ez főleg akkor, amikor a dokumentum nyilvános megvitatá­sára került sor A szervezet színját­szócsoportjának a tagjai úgy határoz­tak, hogy ezentúl csupán a mai éle­tünkkel foglalkozó színműveket visz­nek színpadra. Nem kétséges, hogy ez az elhatározásuk is sikerrel jár majd. Bizonyítják ezt a közelmúlt tapasztalatai. Egy-egy színmüvet 20— 25-ször is lejátszanak s az egész környéken nagy közkedveltségnek örvend a csoport. A legutóbb az a ki­tüntetés érte őket, hogy a Csallóközi Színház tagjaivá váltak. Ami az együttműködést illeti, azt híven tükrözi Kerekes Jenő elvtárs­nak, a CSEMADOK helyi csoportja kultúrfelelősének az alábbi kijelen­tése: — Nagy segítségünkre van a HNB. Megtesz mindent... mindent amit el tudsz képzelni!... Ezután már csak természetes, hogy a szervezet élete egy a falu életével. A vezetőségi gyűlésen még egysZer, részletesen letárgyalták a dokumen­tum kulturális problémákkal foglal­kozó részét. Mindez lehetővé teszi majd, hogy kulturális tevékenységük még eredményesebb, még céltudato­sabb legyen. Itt, ebben a faluban a CSEMADOK tagsága jól értelmezi feladatát, rugalmasan reagál a fel­merülő problémákra. Nem túlozzuk el a dolgot, ha példaképül állítjuk őket: így kell tenni, így kell csele­kedni. Hazánk magyar ajkú vidékein a kultúrmunkások derékhadát képvise­lik a CSEMADOK tagjai. Sokat tehet ez a szervezet is, hogy mindaz, amit a dokumentum távlatként elénk tű­zött, hamarosan valósággá váljon. Mindehhez nyugodt, megfontolt, cél­tudatos munkát a van szükség. Olyan­ra, mint a példaként felemlített fal­vakban. (P- i ) föff 7 1962. október 11. állítanunk. A problémák mélyére pil­lantva megállapíthatjuk, hogy kul­turális munkánk valódi értelmet ka­pott s célja társadalmunk megannyi területére kiterjedően konkrét fel­adatok teljesítése. Falvaink kulturá­lis életére vonatkoztatva mindez annyit jelent, hogy például egy-egy színmű begyakorlása többé nem tör­ténhet csak azért, hogy legyen ún. kulturális élet, hogy szórakoztassuk a falu lakosságát, hanem mint ilyen­nek oda kell hatnia bizonyos problé­mák megoldásához. Persze nemcsak a színjátszásra vonatkozik mindez, hanem kulturális tevékenységünkre általában. Tömegszervezeteink tehát ebben az irányban tették meg javaslataikat a dokumentum vitája keretében. A CSEMADOK helyi csoportjai, amelyek tudvalevőleg számos faluban irányítói is a kulturális tevékenységnek s min­den ilyen megmozdulás az ő nevük­höz fűződik, jól felkészültek a doku­mentum vitájára. A nyilvános vitán értékes javasla­tokat tett a velykíbieli CSEMADOK, illetve annak tagjai. Hangoztatták, hogy a falu kulturális fejlődése ér­dekében nagy szükség van az össze­fogásra, a többi’ tömegszervezetekkel való jó együttműködésre, v Ebben a faluban, mint ismeretes, a színjátszó­­csoport a legaktívabb. Műsorpolitiká­jukat helyeselhetjük és fontosnak tartjuk, hogy a jövőben is bátran nyúljanak mai témájú művekhez. A biszkupicei (bratiszlavai járás) helyi szervezet főleg a népnevelő munka terén tör élre. A szervezet tagjai szívesen kapcsolódnak be a különböző érdekkörök munkájába. A biszkupiceiek elhatározták, hogy gyü­­mölcsészeti és honismereti szakkört valamint irodalmi színkört is szer­veznek. A népnevelés új formáinak kutatásában eddig is sokat tett ez a csoport. A dokumentum vitája kap­csán egyre több ötlet, lehetőség buk­kan fel — s ezeket sem késnek ki­használni. így aztán természetesen elérhető az, hogy a kulturális munka ne elszigetelten „virágozzon", hanem szorosan rákapcsolva a különböző társadalmi problémákra segítse azok megoldását. Ojabban sokat hallunk és több mint valószínű még többet fogunk hallani Zlatéklasziról. Nos, ez az új­arcú, szocialista falu rohamos fejlő­désének a hátterében sok aktív té­nyező áll. Egy közülük a CSEMADOK üúdttimfis híreit/ • Tízéves tervet dolgoz ki az anal­fabétizmus leküzdésére az UNESCO kezdeményezésére a Rómában ülé­sező világkongresszus. • Az elmúlt évadban a svéd szín­házakban mindössze egy hazai szer­ző mutatkozott be új darabbal. • Párizsban forgalomba hozták sztereofonikus hanglemezen a Tar­­tuffe-öt. A szerepeket a Comedie Francaise tagjaP alakítják. • Csődbe jutott a londoni Festival Balett. Az együttes vezérigazgatója most hozta nyilvánosságra a felszá­molásról szóló döntést. A tizenhá­rom éve fennálló művészcsoport most új mecénást keres. • A Prágai Filharmonikus Zene­kar október 17-én és 18-án Karel Ancerl vezényletével Bécsben ven­dégszerepei. • Az NSZK felnőtt lakosságának 4 százaléka még sosem volt mozi­ban — egy frankfurti közvélemény­­kutató intézet adatai szerint. A la­kosság egy harmada a legutóbbi évben nem látott filmet. • A leningrádi Opera- és Balett­színház együttese befejezte három­hetes nagysikerű lengyelországi vendégszereplését. Az elmúlt na­pokban adott hangversenyt Varsó­ban Hacsaturjan szovjet zeneszerző. • Jayne Mansfield, az ismert amerikai filmszínésznő megkapta az olasz „Ezüst Álarc“ kitüntetést, amellyel a legnépszerűbb külföldi filmművészt szokták jutalmazni. • Sienkiewicz műveit tízmillió példányban adták ki a felszabadulás óta Lengyelországban. A modern írók művei ugyancsak milliós pél­dányszámokban látnak napvilágot. Pártunk dokumentuma szocialista társadalmunk további fejlődéséről, bátran állíthatjuk, kulturális tevé­kenységünk útjelzőjévé vált. A vitára bocsátott javaslatok termékeny ta­lajra találtak, s nap mint nap az ér­tékes hozzászólások tömkelegé szüle­tik meg. Tömeg­szervezeteink szá­mára a dokumen­tum egyúttal szi­lárd kiindulási pon­tot is jelent. Ez annyit tesz, hogy kulturális munkán­kat, népnevelő te­­ékenységünket a dokumentum szabta rányelvek, távlatok «zninsiatah» kell

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents