Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-09-12 / 73. szám
Nemesítés 3 búza terméshozamának emelésében szerepe ......................................■ .................. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦- —,« ♦ Általános értelemben búzanemesítés alatt új búzafajták előállítását értjük. A búzanemesítés célja az, hogy egyes búzatermő tájak részére olyan fajtákat állítsunk elő, amelyek a táj természeti viszonyai között és az ott alkalmazott agrotechnikával biztos és kelégítö termést adnak. Ha a jelenlegi búzafajtákat és terméseredményeket összehasonlítjuk a rendszeres nemesítés megkezdése előtti fajtákkal, és terméseredményekkel, akkor szembeszökően nagy különbséget látunk. Felületesen szemlélve úgy tűnik, hogy az elért fejlődés kizárólag a nemesítés eredménye, valóságban azonban megoszlik a nemesítés és az agrotechnika között. A nemesítés produktumát — a fajtát és a jó vetőmagot — különválasztani az agrotechnikától, termesztési szempontból nem lehet. Jó eredményeket a búzatermesztésben csak ott és akkor érhetünk el, ha a táj természeti tulajdonságainak és az ott alkalmazott agrotechnikának megfelelően választjuk meg a fajtát, vagy a kiválasztott fajtának megadjuk a megfelelő agrotechnikát. A búzanemesítést nagyjából két szakaszra osztjuk. Az első szakasz a búza termesztésbe fogásától a XIX. század hatvanas évéig tartott. Ettől számítva fokozatosan átment a második, célirányú, tudományos nemesitési szakaszba. Búzanemesítésünk kezdeti módszere a kiválogatás (szelekció) volt. A vadon termő búzákból valószínűleg először a nagyobb magvú, szempergés nélküli egyedeket választották ki továbbtermesztésre, egyéni ízlés szerint. Ha ez kezdetleges módszernek is tűnik, mégis nemesítésnek számít, mert fokozatos elindítója volt a rendszeres búzatermesztésnek. A búzatermesztés általános elterjedése folyamán a kiválogató nemesítés egyre csiszolódott, segítettek benne az egyes tájak természeti viszonyai is és közös szülői voltak a hosszú évszázadokig termesztett tájfajtáknak. Segítette a termesztés színvonalának emelését a megindult kereskedelem, amely jobb tájfajták elterjedését és meghonosítását tette lehetővé. A nemesítésnek ez a kezdeti szakasza nem jelentett általános ugrásszerű fejlődést a búzatermesztésben, nemcsak azért mert a nemesítés módszere, a kiválogatás, kezdetleges volt, hanem azért, mert ezt egyéni Ízlés szerint variálták (az egyik kiválogató nemesítőnek a nagy kalász, nagy mag tetszett, a másiknak a kalász színe, esetleg a mag alakja stb.) Ez nem hozott ugrásszerű fejlődést már azért sem, mert az agrotechnika is kezdetleges volt. Az agrotechnika hosszú ideig, eszközök, vontatóerő, szakmai képzettség stb. hiányában csak a talaj nagyjából végzett feltúrásából és a mag földbetakarásából állott. Ha sikerült is volna ebben az időben bővebben termő, azaz igényesebb formákat kiemelni, ezek akkor sem tudták volna — az akkori kezdetleges agrotechnika segítségével — érvényesíteni tulajdonságaikat. A rendszeres célirányú búzanemesítést az 1863. és 1865. évi, csaknem az egész <í= A Kosúti M 2-es termelési fokú őszi szálkás búza hozama a Trebisovi Vetőmagnemesítő Állomás fajtafenntartó parcelláin már néhány éve 40-48 q között mozog. Termesztését nemcsak bő hozama, de magas sikértartalma és jó lisztminősége is indokolté teszi. — ksz — Kárpátmedencére kiterjedő katasztrofális szárazság indította meg. Az ekkor megindult szelekciós búzanemesítést már céltudatosan' irányították az általánosan nagyobb és biztonságosabb termés felé. Ekkor veszi kezdetét a terméskialakító tényezők részletesebb elemzése (kalászhosszúság, kalászkaszám, megtermékenyülés, szárazságtürés stb.). Megkezdik a rendszeres törzskísérleteket és az utódbírálatot. A megindított tudományos búzanemesítés első alapanyagát a tájfajták szolgáltatták. A búzanemesítés ezen első lépései komoly sikereket eredményeztek. Ezek a sikerek azonban áldozatai lettek az 1863. évi katasztrofális rozsdakárnak. Ezen a csapáson okulva történt meg a búzanemesítés új korszakának megszületése, mert néhány évvel később 1876 —77-ben megkezdik a keresztezéses búzanemesitést, hogy a tájpopulációkból kiválasztott fajták jó tulajdonságaira rávigyék a rozsdaellenállóságot is. Az ekkor kezdetét vett keresztezéses (kombinációs) nemesítés tovább fejlődött és általánosan elterjedt a búzanemesítésben. A kombinációs módszer még ma is a legáltalánosabban elterjedt és használt, egyben a legereményesebb módszer a búzanemesítés alapanyagának előállításában. Ez idő tájban létesült Szlovákia területén a Kárpátmedence legelső nemesítőtelepe a Diószegi Nemesítő Állomás. A keresztezéses búzanemesítésnél az első időben fajon belüli fajtakeresztezéseket végeztek, amihez a későbbi évek folyamán csatlakozott a rokonságilag távolabb álló, fajok közötti keresztezés. Jelenleg a keresztezéses módszer még bővült a mutációs nemesítéssel. Nemesítéssel sok új búzafajtát állítottak elő a kutatók, amelyek a lényegesen magasabb terméshozamon kívül ellenállóbbak a betegségekkel szemben, jó a fagyállóságuk, jó a pékipari minőségük és megfelelő a termésbiztonságuk is, továbbá ki tudják használni az agrotechnika által nyújtott lehetőségeket. Az egyes termesztési tájakon azok a nemesített fajták jelentették a haladást és a maradandóbb értéket, amelyek jótulajdonságai a legjobban megegyeztek a táj alapevtő jellegével és az ott alkalmazott agrotechnikával. DétóSzlo vákia termesztési tájaira a kontinentális éghajlat jellemző. Talajuk aluviális, meszes hordaléktalaj, egyenetlenül megosztó 4 — 500 mm körüli évi csapadékmennyiséggel. Jellemzőek a szélsőségek, időnkénti erős téli fagyok és a száraz nyári forróság. Tájunk jellegének megfelelően a szélsőséges viszonyokat jól tűrő, fagyálló, szárazságtűrő, betegségekkel szemben ellenálló, a gyengébb talajművelést és tápanyagellátást is elviselő fajtákat igényel. Ezeknek a követelményeknek a nagy tradícióval rendelkező Diószegi Növénynemesítö Állomás fajtái a legnagyobb mértékben meg is feleltek. Ha a jelenlegi fajtakérdésről vagy a búzanemesítés terveiről beszélünk a termesztési adottságokon kívül az agrotechnika nyom legtöbbet a latban. Tulajdonképpen az agrotechnikában, a tápanyagellátásban és a gépesítésben beállott lényeges változás váltotta ki a jelenlegi fajtakérdés látszólagos zűrzavarát. Tudnunk kell, hogy a kollektivizálás megvalósításával óriásit fejlődött a gépesítés (a talaj gépi megmunkálása, betakarítás), nagyot változott a tápanyagellátás, talajerőgazdálkodás (műtrágyahasználat, vetésforgó, vízgazdálkodás, szakképzettség stb.). Különösen a jobb termőtalajú és már több éve belterjesen gazdálkodó üzemekben úgy vélik, hogy az alkalmazott agrotechnikát és a kialakított talajerőt a jelenlegi szlovákiai fajták nem tudják kihasználni (ami főleg a gyengébb szalmaszilárdságú búzákra vonatkozik) csábítják őket az egyes tájakon termeszthető különleges fajtákkal elért terméseredmények (50 — 70 q/ha). Ilyenek pl. a nyugateurópai és olasz fajták. Dél-Szlovákiában jelenleg az a helyzet, hogy a klasszikus tulajdonságokkal rendelkező fajtákon kívül megjelent a Diószegi Növénynemesítő Állomás új fajtája a Kosúti, amely már az intenzívebb fajták közé sorolható (kevésbé bírja a mostohább körülményeket és 35 — 40 q átlagtermésig ki tudja használni az agrotechnika, a víz- és tápanyag adta lehetőségeket, esetleg megdőlés nélkül, ha az agrotechnikát szakszerűen irányítjukj. Ahol a viszonyok az ennél is magasabb termések elérését is lehetővé teszik, teljesen indokolt a még intenzívebb fajták keresése. Viszont az olyan gazdaságok, amelyek eddigi átlagtermései 20 — 25 q között ingadoznak,ne csak az intenzívebb fajtakereséssel akarják a terméshozam emelését elérni, hanem helyes agrotechnikával és tápanyagellátással. Először ezzel kell a kevésbé igényes szlovákiai fajták 30 — 35 q-ás termőképességét kiaknázni. Természetesen az más kérdés, hogy a keresés iránya helyes-e. Tudnunk kell, hogy a nyugat-európai és az olasz búzákat más termesztési tájak részére nemesítették. Vitathatatlanul bőtermők ott, ahol biztosítani tudjuk részükre a tulajdonságaiknak megfelelő feltételeket. Jelenleg Dél-Szlovákia részére két növénynemesitő állomáson történik fajtaelőállítás. Egyik a Szládkovicsovói Növénynemesítő Állomás, ahol pékipari célra nemesítenek, másik a Szolári Növénynemesítő Állomás, ahol az előbbinél kisebb méretekben tésztaipari célra történik a nemesítés. Mindkét állomáson tisztában vannak az agrotechnika és tápanyagellátás rohamos fejlődésével, tehát azzal, hogy a jövő búzafajtájának teljesen szilárd szalmájának, betegségekkel szemben ellenállónak és a bőségesebb tápanyagellátást nagy terméssel meghatóiénak kell lennie. Bírnia kell vidékünk szélsőséges viszonyait (fagy, időleges szárazság, hőség stb.) jó minőségűnek kell lennie a pék- illetve a tésztaipar szempontjából. Azt is tudjuk, hogy nem könnyű feladat ennyi kiváló tulajdonságot egyesíteni egy fajtában. Ha a Diószegi Növénynemesitő Állomás részéről illetéktelenül is előrebocsájtjuk mindkét állomás jó kilátásait egy-egy intenzív búzafajta kibocsátására, mégpedig néhány éven belül. Mindkét nemesítő állomáson, már 5 — 6 évvel ezelőtt megtörténtek azok a keresztezési kombinációk, amelyekkel a leírt intenzív fajtát akarjuk előállítani. A munkák már nem kezdeti, hanem kipróbálási stádiumban vannak. Reméljük, hogy a kikerülő fajtákkal sikerül kielégíteni a mind igényesebb búzatermesztők kívánalmait és eredményesen hozzájárulni a búza magasabb hozamainak további növeléséhez. BARTALOS MENYHÉRT mezőgazdasági mérnök, a Szolari Növénynemesitő Állomás dolgozója mtZltjt&ÜhSMi 135 1962. szeptember 12.
