Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-09-05 / 71. szám
íljesítik vállalásukat Sok szövetkezet példásan teljesíti a XII. pártkongreszszus tiszteletére tett vállalását. így például a csakanovcei, miután elfogadta a milhosztyiak felhívását, 10 ezer tojás terven felüli eladására kötelezte magát. A háztáji gazdaságokat is belevéve, eddig 28 ezer darabot adtak el tojásból a közellátás részére. Ez jórészt a helyi nemzeti bizottság jó munkájának is köszönhető, valamint azon szövetkezeti tagoknak, akik túlteljesítették vállalásukat. De nem marad le a rozhanovcei szövetkezet sem! A tagok egymásközt versenyezve hordták a tojást a begyűjtőhelyre. Ezáltal az előirányzott 25 856 helyett több mint 28 ezer darab tojást vittek a begyűjtőhelyre. " Visnékamenyicán is már 5000-rel túlteljesítették a szövetkezet tagjai vállalásukat. Jó meggyőző munkát végez a HNB titkára, V r z g u 1 a elvtárs, aki mindig a nép közt van, s elbeszélget még a háztartásbeli asszonyokkal is. Iván Sándor (Kosice) A „bűnös“ vegyszer A közelmúltban olvastam egy cikket az újságban, amelyben egy szövetkezet gazdasági eredményeiről beszélnek. A cikkben kedvezően írnak a gazdaság minden ágáról, de van itt egy mondat, amelyen el kell gondolkodni: „Csupán a kukoricatermelésbén reménytelen a helyzet, mert az alkalmazott vegyszer nem bizonyult eredményesnek. Vegyiparunk igyekezhetne jobb minőségű anyagokat gyártani". Ha ez a mondat nem egy általános veszélyre hivta volna fel a figyelmemet, nem is említeném. De nézzük csak, hová vezet ez. Először pontatlanul határozza meg, hogy milyen vegyianyagról van szó. Köztudomású, hogy mezőgazdaságunk háromféle vegyianyagot alkalmaz. Műtrágyákat, rovar- és gyomirtószereket. A cikkben nem esik szó arról, hogy milyen vegyi anyagról van szó, csupán azt mondja, hogy nem lesz kukorica. Ez azt jelenti, hogy ami a szövetkezetben jő, az a szövetkezet érdeme, viszont a sikertelenség okát máshol keresik. Ez a felelősség alóli szabadulás könnyebbik része. Ezenkívül bizalmatlanságot kelt vegyiparunk gyártmánya iránt, pedig tudott dolog, hogy csupán plyan anyagokat adnak ki, amelyeket már minden szempontból kísérlet alá vetettek, s amelyek a termelésben beváltak. Legnagyobb baj az, hogy ez a tény majdnem minden szövetkezetre érvényes. Igyekeznek kibújni a felelősség alól akkor is, mikor a vegyi anyagok káros hatása hozzá nem értés következtében nyilvánul meg. Rudas István (Szvinyice) KENDERARATÄS A trebisovi járás szolnocskai szövetkezetében KS — 9 jelzésű szovjet kombájnnal aratják a kendert. Az idei termés jobb a tavalyinál, holott a múlt évben is Szlovákiában a harmadik helyet vívták ki. Ebben az évben hektáronként 800 koronával több bevételre számítanak, a tavalyihoz viszonyítva. A képen Szajkó Benedek traktoros és Berta László kombájnkezelő látható kenderaratás közben. Kép és szöveg: Molnár János (Boly) Katonák az aratásban Ott, ahol Syrovy tiszt, a politikai felelős, a CSISZ és az alakulat pártszervezete ez évben is elhatározta, hogy hozzájárul a gabona betakarításához. E határozat alapján minden századból öt önként jelentkező katonát küldtek a mladáboleszlavi járás szövetkezeteibe. A katonák nagy része a polgári életben a mezőgazdaságban dolgozott és így az aratásban nagy segítséget nyújtanak. Például Pospisil Frantisek őrvezető traktoros volt a szövetkezetben, az idei aratásban újra traktorra ült. A többi katonák is hasonló módon kapcsolódnak be a munkába. Az eddig végzett munkáért dicséretet kaptak az alakulatnál Sipos Lajos őrvezető, Pospisil Frantisek őrvezető. 011 János, Havlik József, Najman, Vrtek, Hübner, Faktor, Jakura, Vasek, Sper és Mikes katonák. Belányi János, őrvezető W Értenek hozzá A dunajszkásztredai szövetkezet zöldségkertészete már évek óta a legjobbak közé tartozik az egy hektárra eső termelésben. A fegyelem, a munka ügyes megszervezése, s nem utolsósorban a szakmai hozzáértés jó irányban befolyásolja a zöldségkertészet fejlődését. Ennek tudható be, hogy évenként a 10 hektárnyi földterületről 7 — 800 000 korona értékű zöldséget termelnek. Kicsikolev Demeter, a >zöldségkertészet vezetője elmondotta, hogy a 10 hektáros földterületről és az 500 m2-es üvegházből évi terve 600 000 korona, amit még minden évben sikerült túlteljesíteniük. Az eddigi, pénzbevételük már 588 000 koronára rúg, s azt is mondhatnánk, hogy teljesítették tervüket. Ami ezután jön, az már mind terven felüli termék, s jó hasznot hoz a szövetkezetnek. Nagy Lajos (Dunajszkásztreda) jól jövedelmez a kertészet A vlki szövetkezetben Horváth Sándor már hét éve irányítja a szövetkezet kertészetét, amelyben a szocialista munkabrigád büszke címért 15 fiatal versenyez. Kitűnően végzik munkájukat, amit az is bizonyít, hogy eddig még mindig elérték, sőt túl is teljesítették bevételi tervüket. Idén a bevételi tervük 520 000 korona, amit előreláthatólag túlteljesítenek, mivel már eddig 370 000 korona értékben adtak el zöldséget a kertészetből. Az ügyeskezű lányok az aratási és cséplési munkálatokban is segítettek a szövetkezetnek. Igyekezetükért dicséretet érdemelnek. Wittenberger Teréz (Viki) Higiénia, óh...! Látszatra rend és tisztaság uralkodik a matúskovói tejgyújtőben. A begyűjtő-helyiség közepén egy ötszázliteres hűtőkádban szürkés folyadék, amit a helybéliek tejnek hívnak. A kád mellett egy kislány... — Neved?- Bútor Anna vagyok. — S mit csinálsz itt? — Kulik néninek segítek. Éppen most ment el. de mindjárt visszajön. A kislány a nagynénjének segít. Kicsi tejszürőt tartogat a kezecskéjében. — Mit segítesz a nagynénidnek? — Most például halászok. Közelebb lépek a kádhoz, s nem akarok hinni saját szememnek. A Kulik néni Annija egymás után halássza ki a szürkés folyadékból az öngyilkos legyeket, amelyek különféle színben pompáznak, dagadtra ázva ... A kislány munkája egyre jobban felkelti érdeklődésemet, s kezdem számolni a szerencsétlenül járt „szárnyasjószágokat“,... három, öt, nyolc, tizenkettő ... — Mondd csak Anni, gyakran csinálod ezt a halászgatást? — Tetszik tudni..., hogy is mondjam... naponként... — S mennyit sikerül napjában kihalászgatnod ezekből az öngyilkos legyekből? — Tizenöt, húszat, s van úgy, hogy többet is. — Miféle tej ez, hogy ilyen szürke? — Hát, tehéntej, csakhogy a portól ilyen színt kapott. Található benne néha pókháló, meg szalmaszál, s miegymás. TI tejfogyasztók nevében szó** lók, gyerekek és felnőttek nevében egyaránt, akik a tiszta tejet szeretik. Felháborító, hogy a matúskovói tejgyűjtő Kulik nénije ennyire visszaél a tejivók bizalmával, s felrúgja a higiénia legalapvetőbb követelményeit. Arra kérném a járási higiénikust, menjen el „háztűznézőbe“ Matuskovőra Kulik néni birodalmába, azaz a tejgyűjtőbe. Tegye tiszteletét mielőbb nála! SZEKERES KORNÉL Eredmények és tervek örvendetes tény, hogy a dunajszkásztredai járás legtöbb községében nemcsak a labdarúgás jelenti a sportot, hanem tért hódított a sakk, asztalitenisz, kézi- és röplabda, sőt részben az atlétika is. Ez azt bizonyítja, hogy a testnevelők és az egyesületek vezetői jobb munkát végeznek, mint a múltban, sokoldalúan törődnek a sportolási lehetőségek biztosításával, így van ez Orechovápotonyban, ahol a tanítók közreműködésével népszerűség tekintetében a labdarúgás mellé felzárkózott már a sakk, asztalitenisz és még néhány más sportág is. . Az örechovápotonyi Druzstevník labdarúgócsapata a dunajszkásztredai járás II. osztályában szerepel, a tabellán a kilencedik helyen áll. Az együttes jobb játékerőt képvisel, mint a volt bajnokság folyamán, s idén reális lehetőségei vannak ahhoz, hogy az élmezőnyben végezzenek. Az ifjúsági csapatuk is jobban akar szerepelni, mint az előző években. Ha még most nem is, de a következő bajnokságban már a magasabb osztályba jutást tekintik legfontosabb feladatuknak. Eredményes munkát végeznek a sakk- és asztalitenisz szakosztályok is. Különösen a sakkot kell kiemelnünk, mert az utóbbi évek folyamán ez a sportág fejlődött a legtöbbet. Ebben nem kis részük van Németh Nincs ok az elkeseredésre Kevés község dicsekedhet olyan tekecsapattal, (kugli), amely a kerületi bajnokságban játszik. Zlatéklasiban már évek óta nagy közkedveltségnek örvendő sportág a teke. A korszerű betonpályán szinte naponta gyakorolnak a sport rajongói, készülnak a vasárnaponkénti bajnoki mérkőzésekre. A tekén kívül a súlyemelés is kedves sportág. A fiatal súlyemelők szintén a kerületi bajnokságban vetélkednek. A közelmúltban röplabdapályát építéttek, hogy ez a sportág is meghonosodjon. Az asztalitenisznek szintén sok rajongója van. Három labdarúgócsapatuk szerepel a járási bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy Zlatéklasziban, úgyanúgy mint Bratislavában vagy más városban, minden vasárnap nézhetnek mérkőzést a szurkolók. Az A-csapat a járási bajnokság II. osztályában játszik. Az elmúlt labdarúgó évadban a bajnokság megszerzéséért küzdött a csapat. Egy-két balszerencsés mérkőzés miatt azonban nem sikerült megszerezni a bajnoki címet. A csalódást nehezen heveri ki a csapat. A nemrégiben megindult bajnoki évadban „nem ment jól“ a csapatnak és bizony a tabellán most az utolsó előttiek. A B-csoport a III. osztályban szerepelt. Amíg az A csoportban pesszimizmus lett úrrá, addig a B-csapat tagjai optimisták, nagy lelkesedéssel játszanak. Ugyan ez a helyzet az ificsapatban is. A sportszervezet vezetői bíznak abban, hogy az A-csapat tagjainak kedvetlensége nem tart sokáig. Igaz, hogy az egyik legjobb játékost Jamrichot a dunajszkásztredai Slavojhoz igazolták át és ezzel is Póc Károly az „ificsapat“ balszélsője sokatígérően tör előre. Jövőben már az A-csapatban is számíthatnak rá. gyengült a csapat. Viszont Bohus iskolaigazgató személyében új edzőt, lelkes sportembert kapott a csapat. Emellett a B-csapatban és az ifjúságiban is vannak jó játékosok, akikkel meg lehetne erősíteni az A-csapatot. Ezek szerint nincs ok a kedvvesztésre és ha nem sikerült a múlt bajnoki évadban, sikerülhet az ideiben. — tő — A bajnokság állása a 3. forduló után 1. Gabclkovo 3 3 0 0 11:3 5 2. Horná Potőn 3 2 1 0 7:3 5 3. Samorín 3 1 2 0 12:4 4 4. Michal 2 2 0 0 8:3 4 5. Medved'ov 3 2 0 1 8:9 4 6. Lehnice 3 111 9:6 3 7. Janíky 3 111 4:9 3 8. Topolníky 3 1 0 2 10:6 2 9. Or. Potőtí 2 10 1 5:3 2 10. Hrobonovo 3 0 2 1 3:5 2 11. V. Blahovo 3 0 2 1 3:7 2 12. Holice 3 1 0 2 5:12 2 13. Zlaté Klasy 3 0 1 2 5:11 1 14. Vieska 3 0 0 3 1:14 0 és Mellár sporttársaknak, akik sokat tesznek e sportág további népszerűsítéséért. Az orechovápotonyi sakkozók a házi bajnokságok rendezése mellett más sportszervezetek sakkozóival is összemérték erejüket. Legutóbbi ellenfelük a bratislavai Stavovyroba csapata volt. A visszavágós jellegű mérkőzés döntetlen eredménnyel végződött. Az orechovápotonyi sakkozók idegenben győztek, otthon viszont elveszítették a találkozót. Meg kell jegyeznünk, hogy a faluban eddig inkább az idősebbek szórakozása volt a sakkozás, de már érdeklődnek iránta a fiatalok is. A házi bajnokságon több tehetséges fiatal sakkozó rajtolt, azonban az idősebbek még verhetetleneknek bizonyultak. Jó munkát végeznek az asztaliteniszezők is. A járási bajnokságon — erős mezőnyben — csoportjukban a harmadik helyen végeztek. A faluban ez a sportág még eléggé újkeletű, úgyhogy a csapatversenyben megszerzett harmadik hely sikernek mondható. Mindent összegezve megállapíthatjuk, hogy Orechovápotonyban élénk és eredményes sportélet bontakozott ki. Bízunk abban, hogy az eddigi sikerek még eredményesebb tevékenységre buzdítják a falu sportolóit. (-tb) Felvételünkön a Stavovyroba és a Druzstevník sportszervezetek sakkozói mérkőzés közben. Amiről a 6:0 mesél... Éjjélbenyúló taktikai megbeszélések, álomképek szövése a győzelmet jelentő gólokról, az erkölcsi és különböző fröccsök sokasága, majd végül a latyma lábszárak gondos maszírozása - amit a Szebbnél szebb titkárnők végeztek nagy buzgalommal — előzte meg az Üj Szó és a Szabad Földműves labdarúgóinak hagyományos összecsapását. így nem csoda, hogy a nagy nap sok gyönyört tartogatott a lelkes szurkológárda számára. Csak úgy hízót az ember szeme a roggyadozó térdek láttán, amelyek páronként egy-egy fújtatót hoztak mozgásba. A hiba csak ott volt, hogy az Új Szó jújtatói között nem volt meg az összhang. Fújtak jobbra, fújtak balra, s bizony legtöbbször hazafelé fújtak. Ezek után nem csoda, hogy a Szabad Földműves pehelysúlyú fújtat ói — lebegve jobbra, lebegve balra, könnyűszerrel szúrták a kölcsönkért és meggy ötrött labdát az Üjszósok hálójába. Az összecsapás legérdekesebb gólja a mérkőzés 80-ik percében esett. Sándor mértani pontossággal helyezi a labdát Gáli kapus kidomborodó oldalbordáira. Egy csel, két csel, majd az oldalbordán játszó labda táncoskedvének a háló határozott beavatkozása vett véget. Na, végre! a mieink is adtak egy gólt - hangzik a szurkolók elégedett hangja. Ezzel a csodagóllal eldőlt a mérkőzés sorsa. Hiábavalónak bizonyult az újszós szurkolók lelkes hajrázása. Nem segített, mert nem segíthetett a titkárnők, gépírónök és a többi szurkolók hol fenyegető, hol könyörgő hangú bíztatása sem, hogy kedvenc csapatuk végre már tervszerűen az ellenfél kapuja felé fújtasson. Az ilyen kísérletek megtörtek a Szabad Földműves védelmi tankjainak sorfalán. Végül még annyit, hogy Polák kapusnak szerencséje volt, mert a labda úgy elkerülte hálóját, mint az önkényeskedő kultúrfelelőst elkerüli az ifjúság. (szkló) söwtfvir Kiadja a Mező- Erdő- és Vlzgazdaságl Minisztérium a Mezőgazdasági Kiadóvállalatban - Megjelenik hetente kétszer - Főszerkesztő: Pathő Károly - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava. SuvorovovS 16. — Telefon: főszerkesztő 515 58. szerkesztőség 501 00. - Telefonközpont: 543 91. 511 10. 550 93. - Belső vonalak: főszerkesztő helyettese. 635. Polit. titkárság 584, mezőgazdasági osztály 632, aglt-prop osztály 639 szakmelléklet 519 - Nyomja a Polygrafické závody, n. p.,. Bratislava, ul. Februárového vftazstva 6/d- - Terjeszti a Postai Hfrlapszolgálat előfizetést felvesz minden postahivatal és kézbesítő. Külföldi megrendeléseket • Postai Htrlapszolgálat — sajtóklviteli osztály — Praha I.. JindfiSská ul. 14. Intézi. — Előfizetési díj évente 36.40 Kis. K-10*21244