Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-09-05 / 71. szám

A Telstar- kísérlet és jelentősége Sokat írtak a lapok, sokat beszélt a rádiö egy új, érdekes amerikai ür­­klsérletről: a Telstar mesterséges hőidről. Azóta is a Telstar Földünk körül kering, 1000 és 5700 kilométer közötti magasságban, tehát a sűrű légkör határain messze túl. Egy-egy körülfordulása kereken 160 percig tart. A mesterséges hold 88 cm átmé­rőjű, szögletes „gömb", amelyet ösz­­szesen 72 sík lap határol. Súlya 77 kg. összesen 60 keretbe foglalt sok ezer napelem gondoskodik az akkumulá­torok állandó töltéséről. Az eredeti tervek szerint a pályának 960 és 5400 km között kellett húzódnia. A hordozórakéta jól teljesítette a kiszabott programot: a megvalósult pálya 1000 és 5700 km között halad. A Telstar mesterséges hold azért rendkívül érdekes, mert kizárólago­san postai híradástechnikai célokat szolgál. Ügynevezett aktív mestersé­ges hold, amely tehát nem egysze­rűen visszatükrözi a rá sugárzott adást (úgy, mint a hatalmas mű­anyag gömb, az Echo), hanem a vétel után felerősítve, kismértékben módo­sított frekvencián adja tovább. Az első ilyen aktív mesterséges hold a Courier volt, amelyhez azonban nem készítettek el annyira kiterjedt és tökéletes földi berendezéseket, mint a Telstarhoz. Egy rendszer lényeges eleme Helytelen lenne a Telstar mester­séges holdat önmagában vizsgálni. A Telstar ugyanis egy rendszer lé­nyeges eleme, alapvető láncszeme, de ebbe a rendszerbe a földi adó- és vevőállomások különlegesen felszerelt hálózata is beletartozik. Az adóbe­rendezés teljesítménye megközelíti az 1000 kilowattot. Ebből csupán egy elenyészően k*s töredék jut el a mes­terséges holdhoz, annak vevőberende­zéséhez. A Telstarba beépített erősítő a vett adást felerősíti, és összesen 2 és egynegyed watt kimenő ener­giával sugározza ki. A mostani Tel­­staron ez az adás nem irányított jellegű, tehát körben, minden irány­ban egyenletesen terjed. így lehet­séges az, hogy a mesterséges holdról átvitt jel — 4000^5000 km-es űr­utazás után — a vevőberendezés an­tennájába mindössze 0,000000001, vagyis 1 millimikrowatt teljesítmény­nyel jut el. Ez a teljesítmény jóval kisebb, gyengébb, mint ami például a városban akár a rádió-, akár a te­levízióadást zavarja. Nem csoda te­hát, hogy rendkívül érzékeny, külön­leges antennákat kellett szerkesz­teni, és az a 18X18 méteres, négy­zetes nyílású tölcsérantenna, amelyet Ha tíz évvel ezelőtt írtam volna a lakáskérdésről, akkor feltét­lenül a múlt társadalmi rend­szerből kiragadott képet ha­sonlítottam volna össze az ak­kori jelennel. Bizonyára felelevenítet­tem volna olvasóink emlékezetében azt a nyomorúságos valóságot, amikor nyolcan-tízen, sőt, még többen is — laktak egy penészette nyirkos odút, amikor gyakran három nemzedék is ott sínylődött egy roskadozó, sötét vityillóban. Ezt a tényt állítottam volna szembe az akkori másikkal, amikor már legfeljebb egy három­négytagú család lakott egy szobát. Igen, ezzel kezdtem volna a kommen­tárt tíz évvel ezelőtt. Napjainkban ezt nem tehetem, mert jogosan kép­zelnék rólam, hogy átaludtam az időt, s a legtöbben azt mondanák: „ki be­szél arról, hogy egy négyzetméter jut egy emberre, de nekem két-há­­romszobás lakás kell...“ Tehát az érvelést ennél a pontnál kell kezde­nem, mert az előbbi argumentumot az elmúlt tíz év fejlődése, életszín­vonalunk emelése, az igények roha­mos növekvése ütötte ki toliamból. Jelenünk azt mutatja, hogy a fiatal házasok egy szobával valóban nem elégednek meg, nem akarnak együtt lakni a szülőkkel, saját lakást vagy házat akarnak, s két-három szobán alul nem is adják. Ez helyes is! E rohamosan növekedő igényeket az anyagi jólét hozta magával. Ami magyarul azt jelenti: megengedhetik maguknak, hogy három négyéven belül fürdőszobával, vízvezetékkel el­látott korszerű saját otthonba köl­tözködhessenek. Hogy így igaz, néz­zük meg városainkat, ahol teljesen új negyedek vannak, ahol sorjába születtek az új utcák, új házsorok. Talán csak kibernetikus számológép segítségével tudnánk megközelítőleg azt a számot feltüntetni, amely ma­gába foglalná az összes újonnan fel­a Maine állambeli Andover mellett a jel vételére felállítottak, mindennemű zavarástól távol eső körzetben van elhelyezve. De még ez sem lenne elegendő, ha a hatalmas vevőanten­nát nem kombinálták volna a legmo­dernebb híradástechnikai berendezé­sekkel, az abszolút nulla fok fölött alig néhány fokos hőmérsékleten dol­gozó úgynevezett mézerekkel, ame­lyek minden eddigi rádiótechnikai berendezésünk közül a legkevésbé „zajosak“ és a legérzékenyebbek. Hatszáz egyirányú telefonbeszélgetést is közvetíthet A Telstar kifejezetten szélessávú rádióadások erősítésére készült. Az ilyen szélessávú átvitel nagyszámú telefonérpárt vagy különleges televí­zióskábelt helyettesíthet. Valóban, a Telstar rendszerét úgy tervezték meg, hogy az 600 egyirányú vagy 60 kétirányú telefonbeszélgetés egyide­jű átvitelére, illetve egy teljes tele­víziós program átvitelére legyen al­kalmas. A felhasznált frekvenciasáv a mikrohullámok tartományába tar­tozik: több ezer megahertz. Ezenkí­vül a mesterséges hold fel van sze­relve a belső ellenőrző műszerek adá­sát és a különféle földi parancsokat közvetítő adó-vevő berendezésekkel. A Telstar-rendszer ezek szerint a nagy erejű adóból, a közvetítő mes­terséges holdból (ez a Telstar), a nagy érzékenységű vevőből áll. Mint­hogy azonban a nem túlságosan ma­gas pályán haladó mesterséges hold térbeli helyzetét állandóan változ­tatja, folyamatos közvetítés csak úgy lehetséges, ha az adó- és vevőanten­nák egyaránt állandóan követik a Telstart. Ezért az óceán mindkét ol­dalán a földi Telstar-állomások a rádiólokátorokból már ismert követő­berendezésekkel vannak felszerelve. A különleges antennával működő kö­vető radar irányítja — a mesterséges hold mozgása szerint — a nagymé­retű parabolatányérú adóantennát és a még hatalmasabb méretű tölcsér alakú vevőantennát. A műszaki ne­hézségek valóban félelmetesek, ha elgondoljuk azt, hogy mind a kettőt a fok egyhuszad részénél nagyobb pontossággal kell a világűrben haladó mesterséges holdra beirányozni. A követőberendezés esetleges elmara­dása annyit is jelentene, hogy az adás többé nem vehető. A megszakítás nélküli összeköttetéshez 20-30 Telstar kell Az egész rendszer célja: a tenget alatti kábel helyettesítésére alkalmas híradástechnikai rendszer megalko­tása. A mostani Telstar klsérletsóro­­zat öt, esetleg hat mesterséges hold felbocsátását irányozza elő, valameny­­nyi nagyjából hasonló pályára, mint­egy negyedéves időközönként. Egy­­egy mesterséges hold — a pálya pil­lanatnyi helyzetétől függően — 20 — 40 percig tartózkodhat az egyelőre az Egyesült Államokban, valamint Angliában és Franciaországban tele­pített földi állomások látókörében, tehát ilyen hosszú közvetítésekre le­het számítani. Később, 20 — 30 Telstar mesterséges holddal, gyakorlatilag megszakítás njélkül fenn lehet tartani az összeköttetést Európa és Amerika között. A híradástechnikai mesterséges holdak a gyakorlati űrkutatás napi­rendjén igen fontos helyen szerepel­nek. A szovjet, amerikai, japán, an­gol és francia mérnökök együttes erőfeszítései minden valószínűség szerint azt is lehetővé teszik, hogy a tokiói olimpia nagyszerű sportküz­delmeit — legalább kísérleti adások­ban — az egész világ megismerje. r»* » »«»A»*»***»*»» *** földrengés Iránban Szeptember 2-ára virradó éjjel Irán nyugati részét erős földrengés súj­totta, amely a legutóbbi hírek szerint több mint húszezer emberéletet kö­vetelt. A sebesültek számát több ezerre becsülik. A teheráni egyetem geofizikai in­tézetének képviselői kijelentették, hogy ez a legerősebb földrengés egyike volt, amelyet Irán valaha is megért. A földrengés 60 000 négyzet­kilométernyi, háromszög alakú terü­letet sújtott. Ez a terület Teherán­tól nyugatra és északnyugatra fek­szik. A vasúti és távösszeköttetés megszakadt. Bár a földrengés csupán egy percig tartott, 75 város és község szenve­dett jelentős kért. Hivatalos jelentés szerint több napig tart, amíg meg­állapítják az áldozatok pontos számát. A teheráni egyetem földrengés jel­ző készüléke szeptember 2-án dél­előtt újabb lökéseket jelzett és ezért Teheránban attól félnek, hogy a föld­rengések veszélye még nem múlt el. (CTK) A DOKUMENTUM SZELLEMÉBEN A lakásépítésről 2 rtUMivtr 1962. szeptember 5. épült lakó- és családi házat a fel­­szabadulás óta. Az állam horibilis összegeket irá­nyozott elő ezekre a beruházási cé­lokra. A dokumentum csupán három esztendő, azaz 1959 —61-es évek ered­ményét mutatja, s 226 000 új lakást állapít meg. Negyed millió, azaz a tizenhárom millióból egymillió fő há­rom éven belül korszerű állami la­kásba költözött. Hiszen ez az egy adat is elegendő ahhoz, hogy ki­mondhassuk: szédületes ütemben építkezünk! Az említett rohamos tempó elle­nére százával, ezrével fekszenek a nemzeti bizottságokon a lakás- és háztelkek igénylőinek kérvényei. Egy­szóval ez a, amint már előbb jelle­meztük, szédületes ütem is lassúnak bizonyult, s nem győzzük kielégíteni a még rohamosabban növekvő igé­nyeket. Itt valamit tennünk kell, hogy kettévágjuk a gordiuszi csomót. An­nak ellenére, hogy népgazdaságunk költségvetéséből állandóan nagyobb és nagyobb összeget fordítunk erre a célra, mégsem bírja fedezni a kö­vetelményeket. Éppen ezért foglal­kozik olyan tüzetesen a dokumentum ezzel a problémával, fényt derít a kivezető útra és a következőket álla­pítja meg: ......fontolóra kell vennünk, hogyan biztosítsuk a dolgozók legszélesebb körű részvételével a minél gazdasá­gosabb és tökéletesebb lakásépítke­zést ... Nem adhatunk lakást azok­nak, akik elegendő jövedelemmel ren­delkeznek, nyári lakokat építenek, gépkocsikat vásárolnak, s nem akar­nak belépni az építkezési szövetke­zetbe ...“ Igen, a szövetkezeti épí­tésben találjuk a megoldás nagyobbik részét. Bármennyire is hadakoznak ellene az érintenek, helyeselnünk kell ezt az elvet, annál is inkább, mert a vitára bocsátott anyag követ­kező fejezete arra mutat rá, hogy több anyagi befektetést kell fordíta­nunk a közszükségleti intézmények — bölcsődék, óvodák, kórházak stb. épí­tésére. Tehát a legtöbb családnak megvan a kellő jövedelme ahhoz, hogy „három-négyéven belül" meg tudja takarítani a szövetkezeti lakás­építéshez szükséges összeget. Kisebb-nagyobb városainkban ez az irányelv már meg is honosult. Prá­gában, Bratlslavában, Brnóban, Oszt­­ravában, egyszóval a nagyvárosokban már ezrével épültek fel szövetkezeti lakások. Immár a kisebbekben is megindult az erre való törekvés. Nemrégiben pl. hírt hoztunk lapunk hasábjain arról, hogy Lucsenyecben az első 72 szövetkezeti lakást adják át októberben rendeltetésének. Ha­sonló a helyzet Kosicében, Komámé­ban és másutt. Azonban annál keve­sebb példát tudnánk felsorolni fal­­vainkról. Igaz, itt egy kissé eltérő a probléma és másban rejlik a hiba. Világítsunk csak rá! Tudvalevő, hogy ott a családi há­zak túlnyomó része önköltségen épül. Ez ideig rendben is lenne minden, de ... Ennél a „de“-nél álljunk meg, mert egy csomó hátrányt, sőt anyagi és erkölcsi kárt hordoz magában. Vegyük sorjába: nem kell építész­­mérnököknek lennünk ahhoz, hogy ki tudjuk számítani, mennyi építőanyag­gal, mennyi téglával, cementtel és egyéb kellékkel kell több egy bizo­nyos számú családi ház, mint hasonló mennyiségű lakásegységet magában foglaló emeletes lakóház építéséhez. Itt az anyagmegtakarítást hangsú­lyozzuk, amely egy nagyon fontos tényező. Engedjük szabadjára kissé képzeletünket és akarva nem akarva, ha országos méretben gondolatban ezeket a „kárbaveszett" falakat egy­másmellé raknánk, hány iskolát, kul­­túrházat, mozit, kórházat és lakóne­gyedet tudnánk felhúzni? Az anyag­pazarláson kívül azonban itt van még egy talán súlyosabb vétek, amelyet végeredményben önmagunkon köve-A szlovenszkégyar­­mati kockakészíts üzem első féléves tervét 103 %-ra teljesítette. Pártunk XII. kongresszusá­nak tiszteletére 220 mázsa cemen­tet takarítanak meg. A szállítás tervét 120 %-ra teljesítik. Képün­kön Jamber István és Zölley József a kockaköveket rak­ják. Foto: Bállá FELJEGYEZTÜK ■ Az amerikai hadsereg előírá­saiban az US-M-2 típusú karabély ismertetése a következő szöveggel végződik: „ ... A karabély szétszedése mindenkor tilos. A fegyver újraössze­­állítása: lásd a szétszedés magyará­zatát, fordított eljárással. ■ Az ismert hamburgi hetilap, a „Spiegel“ szerkesztője egy, a mai nyugat-német ifjúságról folyó vita kapcsán jegyezte meg: „Ez a nem­zedék, amely az északi sarkvidék je­gét az óceán fenekéről, a Holdat a Földtől távolabbi oldaláról és Gina Lolobrigidát, a híres filmcsillagot pro­filból látta, már semmin sem csodál­kozik és ezeket a fiatalokat már semmi sem izgatja". ■ William Faulkner, a nemrég el­hunyt világhírű amerikai írót Ken­nedy elnök néhány hónappal ezelőtt meghívta ebédre a Fehér Házba. A nagy regényíró levelében így men­, tette ki magát: „A távolság virginiai lakásomtól a washingtoni Fehér Házig 100 mérföld. Ilyen távolságra nem mehetek ebédre“, ■ Az amerikaiak két hónappal ez­előtt is 'kísérletet tettek egy „Mari­ner“ -típusú rakétával, amelyet a Venus körzetébe akartak lőni. Mint ismere­tes a kísérlet csődöt mondott és a tünk el. Közismert tény, hogy köz­társaságunkban 0,33 hektár szántó­föld jut egy főre. Azf hiszem nem kell boncolnunk, hogy miért édes­kevés ez a terület. S most vegyük számba azt a tényt is, hogy az a 128 ezer négyzet kilométer, amelyen ha­zánk elterül, érthető oknál fogva nem növekszik, ugyan annyi volt tíz évvel ezelőtt, mint akár öt év múlva lesz, de ezzel szemben a lakosság állan­dóan szaporodik, tehát az egy főre eső szántóföld természetes úton Is csökken. S most tapintsunk rá az ön­magunk által elkövetett vétek lénye­gére: a falvak terjeszkedésével, vagyis a családi házak építésével — a község területén kívül — ezer meg ezer hektár földet építünk be. Más szóval, mintha önmagunk ellenségei lennénk, elősegítjük az amúgy is kis terület még gyorsabb összezsugoro­dását. Ami egyben azt is jelenti, hogy annak az összegnek egy részét, ame­lyet életszínvonalunk még gyorsabb emelkedésére irányozhatnánk elő, a mezőgazdasági termék behozatalára kell hogy fordítsunk. Az elmondottak alapján feltesszük a kérdést: Miért keli például Horní­­ohajt a Zsitva folyó felé terjeszteni (két-három új utcával is), amikor tudvalevő hogy az elfoglalt szántó­föld, a határ legtermőbb részei közé tartozik? Hogy máshol nem lehet? Lehet! Csak jobban kell megvizsgál­nunk a belterületet, s felfedni a ki­használatlanul heverő telkeket, mond­juk ebben az esetben a templom környékén. Ez azonban válaszunk egyik fele, s nem is a legnyomósabb része, mert érvül a trsztyiceiek kez­deményezését hozzuk fel, akik az EFSZ szakembereinek emeletes házat építettek. Kérdezzük, miért lehetsé­ges ez Trsztyicében és miért nem országunk valamennyi községében? Gondolkozzunk el a felvetett prob­lémákon, az emeletes lakóházak többi előnyein. Ilyen a központi fűtés (azaz szénmegtakarítás és higiénikusabb otthon), a parkett, a beépített kony­ha, az erkély stb. Gondolkozzunk csak el ezeken a tényeken, s mindezek számbavevésével kezdjünk hozzá új hajlékunk megteremtéséhez. (bsg) rakétát 240 másodperces repülése után felrobbantották. Az utólagos vizsgálat folyamán megállapították, hogy a rakéta azért tért el kitűzött irányától, mivel az elektrónikus szá­molószerkezet hibás adatok alapján számította ki a rábízott feladatot. Ez a hiba 18,5 millió dollárjába került az USA-nak. B Macmillan, a csúcsjavító. Az angol lapok szerint Macmillan mi­niszterelnök egyedülálló rekordot ért el. Hatvanhat hónapos tisztsége alatt hétszer szervezte át kormányát és eddig már 30 minisztert menesztett, köztük 3 kincstári kancellárt, akik nem voltak hajlandók azonosítani ma­gukat főnökük pénzügyi elképzelései­vel. B Egy washingtoni kormánybizott­ság ellátogatott az indiánok rezervá­­ciájába. Búcsuzás közben az egyik öreg törzsfönök megjegyezte: „Lenne még egy jó tanácsom az Önök részére. Óvatosabbak lehetnének azokkal szem­ben, akik az országba költöznek. A mi őseink annak idején — sajnos nem voltak elég óvatosak.“ B A latin-amerikai államokkal való jobb viszony érdekében az amerikai külügyt hivatalban többek közt arról sem feledkeznek meg, hogyan nézze­nek ki az Egyesült Államok követsé­geinek női alkalmazottjai a dél-ame­rikai országokban. Bizonyos amerikai szakemberek nézete szerint ugyanis a latin-amerikai, többnyire alacsonyabb termetű nők bizalmatlanok a maga­sabb észak-amerikai hölgyekkel szem­ben. A jövőben ezért csak kisebb test­alkatú amerikai titkárnők kaphatnak állást a latin-amerikai fővárosokban akreditált követek mellett. Félő, hogy Washingtonnak ez a ba­bona sem hoz sok sikert! Módosulnak aSazkaés Sportka játékszabályai (CTK) — A 36. hétben - szep­tember 3-tól — érvénybe léptek a sportfogadások új szabályai, melyeknek értelmében az eddi­gieknél sokkal jelentősebbek lesz­nek a nyereménylehetőségek. A Sazka minden nyeremény-kategó­riájában 20 000 koronát, a Sportka 1. nyereménykategőriájában 40 000 koronát, a többi kategóriákban pedig 30 000 koronát is elérhet a nyeremény. A Sportka-tippelők egy korona ráfizetéssel az áthúzott hat szá­mon kívül egy számot „b e'k ari­­k á z h a t n a k“ és az a, hetedik szám a „prémiumfogadás“. Aki a négy kategória közül bármelyik nyereménykategóriában nemcsak a nyerőszámokat, hanem a prémium­számot is eltalálja, az új játék­­szabályok értelmében az I. kategó­riában 40 000 korona, a többi ka­tegóriákban 20 000 koronáig ter­jedő prémiumot nyerhet. A Sportka és a Sazka-fogadások új szabályainak részletes szövegét ez év augusztus 31-től, de legké­sőbb szeptember 3-tól kifüggesztik minden postahivatalban. BIQKBI

Next

/
Thumbnails
Contents