Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-09-02 / 70. szám
LEV TOLSZTOJ: Mesék A cár és az ing Egy cár így szólt betegségében: „Annak adom birodalmam felét, aki meg tud gyógyítani.“ Akkor összeült az ország minden bölcse s tanácskozni kezdtek, hogy lehetne meggyógyítani a cárt. De senki sem tudta. Csak az egyik bölcs jelentette ki, hogy a cárt meg lehet gyógyítani. Ezt mondta: „Ha lehet találni egy boldog embert, annak le kell húzni az ingét s fel kell adni a cárra - attól majd meggyógyul.“ A cár embereket küldött szét, hogy boldog embert keressenek a birodalmában; de küldöttei nem tudtak boldog embert találni az egész országban. Nem volt egyetlen ember sem, aki mindennel elégedett lett volna. Az egyik gazdag, de beteg, a másik egészséges, de szegény, a harmadik egészséges is, gazdag is, de rossz a felesége; van, akinek a gyermekei nem jók — valamiért minden ember panaszkodik. Egyszer a cár fia késön elhaladt egy kunyhó mellett s hallja, hogy bent valaki ezt mondja: „No, Istennek hála, kidolgoztam magam, jóllaktam s most lefekszem s jót alszom; kell ennél több nekem?" Megörvendett a cár fia és megparancsolta, hogy húzzák le annak az embernek az ingét s adjanak érte annyi pénzt, amennyit csak kíván, az inget pedig vigyék el a cárnak. A küldöttek elmentek a boldog emberhez s le akarták húzni róla az inget; de a boldog ember olyan szegény volt, hogy nem is volt ing a testén. A nád és az olajfa Az olajfa és a nád arról vitatkoz- Jött egy vihar; a nád inogni keztak, hogy melyik sztvósabb és erő- dett, hányta-vetette magát, lehajolt sebb. Az olajfa mosolygott a nádon, a földig — s megmaradt épségben, mert az minden széltől hajlik. A nád Az olajfa nekifeszült ágaival a széleseik hallgatott. nek — s összetört a szélben. A két jó barát Két jó barát kiment az erdőre t ott rájuk támadt a medve. Az egyik futásnak eredt, felmászott egy fára s elbújt, a másik meg ott maradt az úton. Mit tehetett volna? - levetette magát a földre s azt színlelte, hogy halott. A medve odament hozzá, szagolni kezdte, s 8 még a lélegzetét is viszszatartotta. A medve megszagolta az arcát, azt hitte, hogy halott és odábbment. Amikor a medve elment, a másik leszállt a fáról s elnevette magát:- Ugyan mondd - kérdezte — mit súgott a füledbe a medve? — Azt mondta nekem, hogy hitvány ember az, aki veszélyben cserbenhagyja a társát. Az oroszlán, a szamár és a róka Az oroszlán, a szamár és a róka rókára. A róka az egész zsákmányt elindultak zsákmány után. Sok állatot összehordta egy rakásba, magának fogtak és az oroszlán a szamárra pedig csak egy icipici részt hagyott, bízta az elosztást. A szamár három Az oroszlán jól megnézte s így szólt: egyenlő részre osztotta a zsákmányt _ No_ te eszes ámt! Ki tanított * l9V szólt: meg erre a jó osztásra? — Tessek, vigyetek! Megharagszik az oroszlán, felfalja Azt mondja a róka: • szamarat és rábízza az elosztást a —Es mi történt a szamárral? Kedves Gyermekek! Véget ért a nyári vakáció. Bizonyára felkészültetek már az új iskolai évre. Az elkövetkező tíz hónapban nagyon komoly munka vár rátok. Helyt kell állnotok az iskola padjaiban. Tudjátok, hogy a szorgalmas tanulás a becsület dolga. Csakis jó tanulással tudjátok meghálálni pártunknak, dolgozóinknak mindazt, amit a tanítási év folyamán kaptok: a tanszereket, könyveket, stb. Szerkesztőségünk sok sikert, dicséretet és nagyon sok egyest kíván nektek ebben az iskolai évben. Mi tudjuk, hogy ti valóban igyekezni fogtok. Hiszen nincsen attól nagyobb öröm, amikor egyessel a diákkönyvben tértek haza az iskolából. Mennyire örül ennek édesanyátok! A „Gyermekeknek“ című rovatunkkal az iskolai év folyamán is rendszeresen, kéthetenként jelentkezünk. Nos, nagyon szeretnénk, ha szorgalmasan leveleznétek továbbra is szerkesztőségünkkel. Írjátok meg, milyen munkát végeztek az iskolában és a tanítási órákon kívül. A legjobb leveleket közöljük! Levelesládánkba az utóbbi két hét folyamán is sok levél gyűlt össze. Helyes megfejtést küldött be Németh Júlia, kvetnái tanuló, Pereszlényi Erzsébet és Stégmár Ilona Szvogyínból, B o d z s á r Magda Ipelyszkéúlyaniból, Urbán Mártuska Leleszről, Bruder Gizella Vojnyicéből, P a t h ó Maliid Muzsláról, Téglás Viola Fámából, P o 1 a c s e k Júlia Samorínból, V á - r a d y Zsuzsi Malétrakaniból, T é g - 1 á s Laci Fámából. L1 s z k a i Ilona Plesaniból arra kér bennünket, hogy több társas játékot közöljünk. Kérésének hamarosan eleget teszünk. Z s á c s i k Józsi bélai tanuló szintén megfejtette a rejtvényt. Levelében a következőket írja: „Én a szünidőben nem mentem kirándulni. Még júniusban voltam öt napig a Tátrában sátorozni. Ezért a vakáció idején a helyi szövetkezetben segítek.“ Az alábbiakban rövid meséket közlünk. Reméljük, sokat tanultok belőlük. Várjuk leveleiteket, sok sikert kívánunk az iskolai évben. A „Szabad Földműves“ szerkesztősége Betürejtvények Tyu- Tyu-Tyu- Tyu- II. \ ÜL * Tyu- Tyu^ y u y Kedves Megfejtőink! A betűrejtvények megfejtése nagyon sok türelmet és találékonyságot igényel. Akkor se veszítsétek el a reményt, ha már úgy látszik, hogy minden találékonyságotok csődöt mond. A következő „Gyermekrovatban“ közöljük a helyes megfejtéseket s egyúttal magyarázattal is szolgálunk miként jutunk el a helyes eredményhez. Rajta hát, törjétek a fejeteket! — Végre egy nőtlen űrhajós! — Ha majd női űrhajósok is lesznek... Szédítő távlatok örvénylenek előttünk, ha megpróbáljuk elképzelni jövőt, a világűrt átszelő rakétákat, technikai fejlődés csodálatos csúcsait. Gondoljuk csak el, micsoda élmény lesz, amikor a Föld-körüli szputnyikjárat kalauznője Kamcsatka fölött beszól a mikrofonba: — Az Európában váltott jegyek lejártak! Kovácsék színházba készülnek. Már a kapuban vannak, amikor Kovácsné ránéz a férjére, és azt mondja: — Lali. olyan szőrös vagy, mint így majom. Miért nem borotválkoztál? — Én borotválkoztam — szabadkozik Kovács. — Mikor? — Amikor te öltözködni kezdtél. nÁPióttűtozm 1962. szeptember 3-tól szeptember 9-ig A CSEHSZLOVÁK RÄDIÖ MAGYAR NYELVŰ ADÁSA Hétfő: 6.00 Hírek. Sporthíradó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Szórakoztató zene. 17.00 Üzemeink életéből. 17.30 Napjaink dalbi. 17.50 Hírek. - Kedd: 6.00 Hírek. Az Üj Szó vezércikke. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Tánczene. 17.00 Ezt olvastuk! 17.20 Szimfonikus zene. 17.50 Hírek. — Szerda: 6.00 Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Szovjet együttesek műsorából. 17.00 Faluról falura. 17.30 Fúvószene. 17.50 Hírek. — Csütörtök: 6.00 Hírek. Az Üj Szó vezércikke. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Szovjet népek dalaiból. 17.00 Magvető. 17.30 Operarészletek. 17.50 Hírek. — Péntek: 6.00 Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Ritmus és melódia. 17.00 Az iskolások műsora. 17.30 Ifjúsági dalok. 17.50 Hírek. — Szombat: 6.00 Hírek. Kommentár. 6.50 Hírek. 13.00 Hírek. 13.10 Operettzene. 13.30 Hírek. 13.40 Hangos híradó. 14.00 Tánczene. 14.30 Nyitott szemmel. 15.00 Népizene. 15.30 Ismerd meg hazádat! 16.00 Operarészletek. 16.20 Irodalmi adás. 16.50 Hírek. 17.00 Szórakoztató operettzene. - Vasárnap: 8.00 Hírek. Az Üj Szó vezércikke. 8.15 Esztrádzene. 8.45 Tanuljunk szlovákul! 9.00 Magyar népi muzsika. 9.20 Meseműsor. 9.20 Pionírhíradó. 10.10 Mozgalmi dalok. 10.30 Nők félórája. 11.00 A vasárnap verse. 11.02 Szülők iskolája. 11.25 Barangolás zeneországban. 12.00 A hét kommentárja. 12.10 Zenés köszöntő. 13.00 Faluról falura. 13.30 Népizene. 14.00 Sopov: Karnevál (rádiókomédia). 15.30 „A fekete bányász munka ..(összeállítás). táta. 15.40 Szórakoztató zene. 16,25 Erkel operáiból. 17.15 Bolgár Zenei Hét. 18.00 Könnyűzene. 19.25 A Szabó-család. 20.23 Rokonok (rádiójáték). 22.25 Tánczenekarok parádéja. — Szerda: 8.10 Népizene. 9.34 Operarészletek. 11.05 Dalok Goethe versekre. 12.15 Tánczene. 13.15 Offenbach operettjeiből. 14.20 Kamarazene. 15.30 Könnyűzene. 17.15 Népizene. 18.50 Bolgár Zenei Hét. 20.25 Benjamino Gigli lemezeiből. — Csütörtök: 8.10 Reggeli hangverseny. 11.52 Édes anyanyelvűnk. 12.15 Operarészletek. 13.05 Egy falu — egy nóta. 14.25 Népek zenéje. 15.10 Hangszeres muzsika. 17.35 Lányok, asszonyok. 18.10 Ifjú Figyelő. 18.30 Tánczene. 20.00 Edinburghi Fesztivál.. — Péntek: 8.10 Tánczene. 9.15 Kamarazene. 10.10 Az óvodások műsora. 12.15 Mindenki kedvére. 14.20 Régi magyar dalok és táncok. 14.45 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 15.50 Opera-Hétfő: 8.30 Operahangverseny. 10.40 Az iskolaév kezdetén ... 11.05 Lányok, asszonyok. 11.20 Szórakoztató zene. 12.20 Vidám ritmusok. 13.15 A zene kincsesházából. 14.10 Tánczene. 13.40 Népizene. 15.55 Nyelvi tanácsadó. 16.40 Tánczene. 17.30 Szórakoztató zene. 18.10 Kívánsághangverseny. 19.30 Esti szórakoztató és tánczene. 20.30 A szocialista munkabrigádoknak játszunk. - Kedd: 9.10 Ritmus és melódia. 10.10 Fúvószene. 12.05 Ritmusaink. 13.15 Fúvószene. 14.10 A zene kincsesházából. 16.00 Kívánsághangverseny. 19.30 Katonadalok. 20.20 Tánczene. - Szerda: 8.05 Szlovák népdalok. 10.20 Zongorahangverseny. 10.40 Iskolások műsora. 11.20 Operazene. 13.15 A zene kincsesházából. 14.00 Szimfonikus hangverseny. 14.15 Szórakoztató zene. 16.00 Tánczene. 17.30 Esztrád-zene. 19.30 Népdalok, népitáncok. 20.20 Táncrevü. - Csütörtök: 9.10 Óvodások 'műsora. 9.25 Zenei album. 12.05 Ez a mi ritmusunk. 13.15 Operett- és filmzene. 14.10 A zene kincsesházából. 15.10 Tánczene. 17.30 Szimfonikus táncok. 18.10 Kívánsághangverseny. 19.30 Opera-áriák. 20.00 Rádiójáték. - Péntek: 8.05 Szórakoztató zene. 10.10 Fúvőszene. 11.15 Örökké fiatal dallamok és ritmusok. 12.05 Ez a mi ritmusunk. 13.15 Esztrádzene. 14.20 Operazene. 15.25 Tánczene. 16.15 Operettről operettre. 17.30 Népizene. 18.00 Lányok, asszonyok. 18.15 Kamarazene. 19.30 Tánczene. - Szombat: 8.05 Gyurkovics Mária énekel. 9.10 Tánczene. 10.10 Fúvószene. 11.20 Operettzene. 13.15 Kívánsághangverseny. 16.00 Zenei apróságok. 17.30 Népizene. 18.15 Kívánsághangverseny. 19.30 Dzsessz- és tánczene. — Vasárnap: 7.00 Földműveseink negyedórája. 9.10 Tánczene. 10.00 Halhatatlan dallamok. 11.00 Kívánsághangverseny. 12.00 A hét verse. 14.00 Szórakoztató zene. 16.00 Tánczene. 17.00 Tánczene. 18.30 Népizene. 20.00 Operettközvetítés. Hétfő: 8.22 Operettrészletek. 9.00 Lányok, asszonyok. 10.30 Népi muzsika. 12.10 Gratulálunk! 12.15 Mindenki kedvére! 14.05 Heti zenés kalendárium. 15.25 Szív küldi... 17.15 ötórai tea. 20.25 Hanglemezparádé. Kedd: 8.25 A debreceni Kodály-kórus énekel. 8.50 Könnyűzene. 9.05 Pénteken este című vidám műsor ismétlése. 13.15 Zenekari muzsika. 14.20 Híres prímások lemezeiből. 15.10 Két kanrészletek. 16.40 Tömegdalok. 17.15 Ötórai tea. 19.05 Illik, nem illik? 20.20 Két marék aprópénz (színmű). — Szombat: 8.10 Részletek Verdi operáiból. 9.00 Lányok, asszonyok. 11.10 Operettmuzsika. 12.15 Tánczene. 13.00 Zenei műsor. 14.15 Szív küldi. 15.40 Élőszóval-muzsikával. 17.10 Könnyűzene. 18.00 Magyar népdalok. 18.30 Gondolat. 19.10 Két Mozart szimfónia. 20.25 Kabaré műsor. 22.35 Táncoljunk! - Vasárnap: 8.10 Operettzene. 9.50 Édes anyanyelvűnk. 12.15 Népizene. 13.00 Művészlemezek. 14.00 Tánczene. 17.00 Második félidő! 19.05 Rövidzárlat (rádiójáték). 22.25 Verbunkosok, magyar nóták, csárdások. BRATISLAVA Hétfő: 18.00 Felfedezők klubja. 18.30 TV technikai magazinja. 19.30 Szerelem nélküli játék (TV-adás). 21.00 Ismerjük meg hazánkat (rövid filmek). - Kedd: 10.00 Hazánk szépségei. 10.30 A halál neve Engelchen (szlovák film). 18.00 Kicsinyek műsora. 19.30 Mezőgazdasági hetilap. 19.40 Francia filmközvetítés. 21.20 A HESZ életéből. — Szerda: 15.00 Iskolások klubja. 17.30 Kicsinyek műsora. 19.30 A CSKP dokumentumáról. 20.00 Anyai szív (szovjet film). 21.25 Szeptember — kezdődik az iskolai év. — Csütörtök: 10.00 Júniusi éjszaka. 11.00 Az egész világ dalaiból és táncaiból (film). 17.30 Ifjúsági adás. 19.30 A mi vendégünk ... 20.00 Cseh vígjáték. — Péntek: 15.00 Iskolások műsora. 17.30 A repülők napjára. 19.45 A világ dalaiból. 20.00 Rugby (TV-játék). — Szombat: 16.00 Sportközvetítés. 18.00 Gyermekműsor. 20.00 Fehér Klára: Te meg én (magyar TV-játék). — Vasárnap: 10.00 Kicsinyek műsora. 11.00 Délelőtti hangverseny. 16.25 Sportközvetítés. 18.15 Látogatás Bulgáriában. 19.55 A vasárnap verse. 20.10 Francia filmközvetítés. 21.15 Zenei szótár. BUDAPEST Kedd: 18.00 Kukkantó. 19.45 Amiről beszélnek... 20.10 A hölgy és a vak (NDK TV-filmdráma). 21.15 Móricz Zsigmond emlékére. — Szerda: 18.45 TV Magazin. 19.30 Vidám percek. 20.00 A Kucsera Együttes játszik. 21.05 Gömböc. — Csütörtök: 18.00 Jelen és jövő. 18.30 Kicsinyek műsora. 20.00 Húsz évre egymástól (magyar film). - Szombat: 18.30 Ifjúsági filmek. 19.00 Panoptikum VII. 20.05 Utazzunk együtt. 21.15 Egy óra Gene Kellyvel (amerikai film). — Vasárnap: 9.30 Ifjúsági matiné. 11.00 A déli harangszó előtt... 15.25 Labdarúgómérkőzés. 19.00 Bulgáriáról. 20.05 Vasárnapi vers. 20.10 A rendőr (olasz film). 21.55 Telesport. CjßAjrt Kiadja a Mez« Erdő- és Vlzgazdaságl Minisztérium a Mezőgazdasági KladSvállalatban - Megjelenik hetente kátszer - Főszerkesztő; Palhö Károly - Szerkesztőség ás kladőhlvatal- Bratislava Ja Suvorovová 16. - Telefon: főszerkesztő 815 96. szerkesztőség 501 00. — Telefonközpont: 543 91, 511 10. 550 93. — Belső vonalak, főszerkesztő helyettese: 635. Pofit, titkárság 584 mezőgazdasági F (f'.SMUlf¥f 052,9,11 632 aglt-prop. osztály 639 szakmellákfet 519 - Nyomja a Polygraffcká závody, n. p„ Bratislava, ul. Februárového vlfazstva 6/d. - Terlesztl a Postai Hfrlapszolaálat előfizetést felvesz- WK ** minden postahivatal ás kézbesítő. KOI fői dl megrendeléseket a Postai Hlrlapazolgálat - sajtőkfvitell osztály — Praha I.. JIndfISská ul. 14. intézi. — Előfizetési díj évente 35 40 K5a. K-14*21S18