Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-09-02 / 70. szám

— Gooól!... Kerekes Misi olyan lelkesedéssel kiáltja azt, mintha az elsőt, nem pe­dig a harmincadikat rúgnák az aloégi csapat kapujába. Már vagy hat órája tart a küzdelem. Ezzel a góllal dön­tetlenre áll a találkozó. Pedig ezen a mérkőzésen el kell dőlnie, hogy az alvég, avagy a felvég csapata e jobb a faluban. Holnaptól kezdve úgy is vége a félnapos csatározásoknak. Be kell ülni az iskolapadba. Csak a „futball" kitartson. A dél­után folyamán már négy cementes zsákból összekötött papírcsomó mond­ta fel a szolgálatot. Áz ötödik is nagyon kezd foszladozni. Misi ijedten nézi a feléje guruló „labdát". — Megette a fene - mérgelődik magában — nincs párja a harisnya­szárba gyömöszölt rongy-futballnak. Harisnyaszár — sóhajt — már több mint két hete nem tudtak szerezni. Még jó, hogy építik a csendőrlakta­nyát, így legalább papírzsák akad. Misi rövideket szöktetve indul a kapu felé. Malos megtámadja. Össze­csattannak a mezítlen bokák. Gurul­nak mint a vadkörte. Misi gyorsan talpra ugrik. Már csak a kapussal áll szemben. Hatalmasat rúg a „lab­dába". De az nem a kapuban köt ki, hanem szétmálik, darabokra szakad. Pillanatok alatt ott termett mindkét csapat. Tanácstalanul nézegetik a pa­pírcafatokat. Így ért véget a „nagy" találkozó. Döntetlenül. Szótlanul bandukoltak hazafelé, míg a boltos piszeorrú fia Erid ki nem jelentette, hogy a felvégieknek csak az a szerencséjük, hogy szétszakadt a „futball", különben kaptak volna még vagy öt dugót. Ez a kijelentés kegyetlenül felpaprikázta Misi csapa­tát. A vitatkozás lassanként dulako­dássá fajult. Már-már úgy nézett ki, hogy ököljog dönti el az elsőséget, amikor Gál Jani felkiáltott: — nézzétek, alma!... Az éhes gyermekszemek egyszeri­ben a pap kertjében pirosló almákon legeltek. Letelepedtek az árok partján. S ki tudja már hányadszor, éhesen mére­gették a magas drótkerítést. Lassan szürkülni kezdett. — Nem megyünk még? — kászá­lódott fel Pista, a kurátor fia. — Menj, ki tart vissza, — bíztatta Jani. — Tőled senki sem kérdezte. Ki tart velem fiúk? Néhány gazdagyerek szedelózkö­­dött. Legtöbbjük félt az elnáspángo­­lástól, mivel lekési a vacsorát. Az ott maradtak legtöbbje lekéshette a szegényes vacsorát, a szülök nem ha­ragudtak érte. Volt otthon még elég éhes száj a paprikáskrumplira. „Csendet kérek! — toldja meg csengetését Malypetr elnök, dühös pillantást vetve a szélsőbal felé. ......Jánosík főhadnagy — folytatja a miniszter úr — parancsot adott a csendőrség készenléti osztagának, hogy felsorakozzon a községháza előtt, ahol mintegy 25 lépésre a tün­tetők álltak. Jánosík főhadnagy a törvény nevében háromszor is fel­hívta őket szlovák és magyar nyel­ven, hogy távozzanak, és miután az emberek e felszólításnak nem tettek eleget, fegyveres beavatkozással fe­nyegette meg őket. A tömeg vezetőjét, akiről később kitűnt, hogy Major képviselő .. A miniszter további szavai bele­vesztek a kommunista képviselők za­jos tiltakozásába. Az elnök (csenget): „Csendet ké­rek!“ Dr. Slávik: „...igazolásra szólítot­ták fel, aki ezt megtagadta és nem nagyon igyekezett a csendőrtiszt tá­mogatására a tömeg felosztása érde­kében ...“ Újabb kiáltások a balszárnyon, me­lyek közül a legérthetőbbek Stetka képviselő szavai: „Hazugság! Ne szé­­gyeljék megmondani az igazat!“ „Ne legyen gyilkosok fiskálisa!“ „Ne idézzen itt vallomásokból, azt szeretnénk hallani, mit láttak a ko­­sűtiak.“ „Stetka képviselő úr, rendre uta­sítom!“ - mondja szigorú hangon Malypetr. ......Ellenkezőleg, Major Jánosík fő­hadnagy ismételt felszólítására han­gos „előre“ parancsszóval a csend­őrökre uszította az embereket“ — igyekszik a miniszter kitartóan a * csendőr jelentések hitelességének súlyt adni. - „A tömeg erre nagy zajjal arra bíztatta az asszonyokat és gye­rekeket, hogy előre menjenek, nyil­ván azzal számoltak, hogy . , .* A kommunista képviselők zajongá­| - RÉGI TÖRTÉNET - | A nyápic Erid fantáziáját legjob­ban a drótkerítés izgatta. — Fogadjunk, hogy átmászom'. — hencegett Erid. — Hiszi a pici — húzta ót Misi. — Szóval nem hiszed? — ugrott fel Erid, és máris mászott. A drót­kerítés inogott, mozgott. Már csak a kerítés felett kihúzott három száll szögesdrót volt az akadály. Erid ezt is legyőzte. Mindössze a nadrágja akadt bele. Ez visszarántotta Eriéit, aki elvesztve egyensúlyát úgy lógott nadrágján, mint egy felakasztott son­ka. Még „szerencse", hogy a nadrág engedett... Erid mint a zsák be­­pottyant a kertbe. A kerítés tövénél könnyeivel küzködve nézegette elsza­kadt nadrágját, végigkarcolt lábát. — Dobj ki néhány almát! — bíztat­ták kintről. Erid nem mozdult. — Mondtam én, hogy gyáva nyúl — gúnyolódott Jani. — Nyúl, nyúl - kiabálták a gye­rekek. Frici végre nekidurálta magát és néhány hullott almát dobott át a kerítésen. A gyerekek farkasétvágy­­gyal haraptak a finom borízű almába. Amíg habzsoltak, Erid megpróbált visszamászni, de mindúntalan vissza­csúszott a földre. Közben a „tiltott fák gyümölcse" elfogyott. Viszont evés közben jött meg az étvágy. Kér­lelni kezdték Fricit, hogy dobáljon még az almából. Erid azonban annyi­ra megszeppent a sikertelen kísér­letezéstől, hogy egyre csak a segít­ségért nyöszörgőit, könyörgött. Megkondult az estéli harangszó. A falu íratlan törvénye: minden gye­reknek otthon a helye. A gyerekek ijedten összenéztek. — Nem hagyhatjuk itt — szól Misi. — Ki akar bemenni érte? — £n, én én —' jelentkezett min­denki. A gyerekek egymásután ugrál­tak át a kerítésen. Eeltuszkolták Eri­éit a kerítés tetejére, aki nagyot huppanva esett az árokba. Aztán az almafák alá futottak. A fák alját el­lepte a hullott alma. A sötétben fé­lig rothadt almákkal telt meg az ing­derék. — Mintha beszédet hallanék — súgta öccsének Misi. A beszédfoszlány egyre közelebbről hallatszott. — Huhu — figyelmeztette Misi bagolyhuhogással társait. A gyerekek villámgyorsan felkúsz­tak egy-egy fára. — Mintha valami zajt hallottam volna - szól kisváratva egy izgatott női hang. — Ugyan, kis csacsikám. Képzelő­dik. — Atyaúristen, az esperes úr! — rémüldözött Misi. sa borzasztóan idegesíti a Nemzet­gyűlés elnökét. — „Csendet kérek! Csend legyen! — harsogja. A minisz­ter újra szóhoz jut: ...... hogy a csendőrök asszonyok­kal és gyermekekkel szemben fegy­verüket nem használják.“ Kiáltások: „Pedig a maga csendőr­sége bizony képes volt rá!“ „önvédelemből lőttek a tömegbe — annyira féltek az asszonyoktól és a gyerekektől. Nevetséges!“ Az elnök kitartóan rázza a csengőt és nyugalomra inti a képviselőket. „A tüntetők“ — mondja nagy han­gon a szűnni nem akaró zajban a miniszter úr — „olyan közel jutot­tak a csendőrosztaghoz, hogy egye­sek már körülvették Jánosík főhad­nagyot és a kezéből cibálni kezdték kivont kardját...“ „önből a gyilkos csendőrök beszél­nek!“ „Jánosík a kardjával nyakon vágta Majort! A csendőrök pedig rávetették magukat és addig püfölték, míg esz­méletet nem vesztette!“ Az elnök újra közbeavatkozik és csendet kér. A miniszter folytatja: „Ebben a pillanatban a tüntetők tömegéből lövés dördült a csendőrök felé." A kommunista képviselők zajongá­sa még fokozódik. „A köveket hajigáló, feldühödött tömeg erre nekirohant a csendőrök­nek ... Jánosík főhadnagy ebben a kritikus pillanatban, más megoldás hiányában, lövésre adott parancsot, amire tizennégy csendőr tüzelt, még pedig azok ...“ „Ez hazugság, miniszter úr! — ki­áltják a képviselők. — A tömeg nem támadt! Az összevert Major segítsé­gére sietett. — Majdnem az összes csendőr tüzelt! — Akik nem lőttek, puskatussa! és szuronnyal támadtak az emberekre. — Arról a tömegből leadott lövésről csak a csendőrök tudnak! (Folytatjuk.) — Az én kertemben — folytatta az esperes — nincs más élőlény, mint a szerelmesen összehúzódozó madarak — szorította magához a karcsú alakot s csókolgatta arcát. — János, maga egy nagy csacsi — csicsergett a 'nő, s szabadulni igye­kezett a forró ölelésből. — Egyetlen Malvinkám, drága sze­relmem ... — remegett a pap hangja. — A jegyzőné — villant át Misi agyán. — Holnap után már visszajön — színtelenedéit el az asszony hangja. — 1 Én pedig nem tudok nélküled élni egy napig sem, gyönyörűségem...- és újból csókokkal borította el az asszony ajkát, nyakát. — De ha megtudják — suttogta az asszony csók közben. — Rajtam és az ottragyogó est­hajnal csillagon kívül senki nem tud­hat a mi nagy szerelmünkről. Élesen reccsent a fa ága. Misi na­gyot nyekkenve huppant a földre. A pap és a szépasszony „kővémered­­ve" hagyták abba a csókolódzást. Ez a pillanat elég volt Misinek. Uccu neki, vesd el magad! A mázsás pap is feleszmélt és ugyancsak szedte a lábát Misi után. — Állj meg te csirkefogó, mert keresztül lőlek — ordította. — Huhu — hangzott valamelyik fáról a jelzés. A gyerekek egymásután ugrálták le a fáról. Misi öccse a kö­zelben álló jegyzőné mellett ugrott le. Az szörnyén megijedhetett, mert égtelen sikoltozásba kezdett. Misinek ez volt a szerencséje. Az eséstől alaposan megrándult bokájá­val csak sántikálva tudott szaladni. S iQV egyre közelebb érezte a fekete csuha szuszogó viselőjét. A sikolto­zásra hirtelen megtorpant az esperes úr. Egy pillanatig tétovázott, majd elindult az asszony felé. Misi pedig amilyen gyorsan tudta, vonszolta fá­jós lábát. Kínosan felhúzta magát a kerítés tetejére. A másik oldalon már pajtásai segítették. Még ki sem fúj­ták magukat, amikor kegyetlen ku­­tyacsaholás és a pap szitkolódzása verte fel a falu csendjét. — JCüt pottak ttok • ft madarak, akik tegnap bemásztak az esperes űr kertjébe almát lopni? Néma csend. Még a légy zúgását is hallani lehetet. A tettesek összenéz­tek. Frici vörös lett, mint a paprika. — Szóval senki... — folytatta a tanító fenyegetően. — Kerekes Mi­hály, te hol voltál tegnap este? - Misi szemlesütve hallgat. — Állj fel, ha hozzád beszélek, mert szíjat hasítok a hátadból, te kommunista fattyú! Kerekes Laci, Tóth Jani, Kovács Pista — nektek talán kérvényt kell benyújtani? — Ki árulhatott be? — töri a fe­jét Misi — és miért csak négyen? Amikor velünk volt a törvénybíró Józsi és a községi pénztárnok fia is, a Péter. — Gyertek csak ide, jómadarak! — Misi utolsóként sántikál. A pap szeme haragosan villan. Ez volt hát az a jómadár — szemével int a taní­tónak. Nemesházy megragadta Misi fülét és kegyetlenül csavarta. Misi­nek kicsordultak a könnyei, de össze­szorított szájjal hallgatott. Aztán a pofonok csattannak. De az ajkak né­mák maradnak. — Pista, — hívta a kurátor fiát Nemesházy —, ugorj csak ki és vágj egy jő görcsös vesszőt! — Pista el­rohant. A „pofozógép" tovább dolgo­zott. Az esperes mint egy fekete var­jú terpeszkedett a karosszékben és párnás fehér kezével idegesen csap­kodta az asztalt. Pista, a máskor lomha gyerek, gyorsan hozta a vesszőt. — Maradj itt Pista! Schmük Frici, Nagy Péter, Sebes József — olvasta az előtte lévő noteszból — azonnal gyertek ide! Frici alig talált ki a pádból. Péter és Józsi összerezzentek. Már-már azt hitték, hogy szárazon megússzák. És most... — Adj nekik egy-egy vesszőt Pista. — A három gyerek ijedten tartotta a kezébe nyomott vesszőt. — Le a nadrágot, semmirekellők! — ordított Nemesházy. A gyerekek kétségbeesetten összenéztek. De egyik sem nyúlt a nadrághoz. — Segítsetek nekik! — utasította a vesszőt tartó gyerekeket a tanító. Pista és Péter elkezdték Laci és Jani nadrágját le­­ráncigálni. Józsi és Frici nem moz­dultak. — No mi lesz gyáva vitézek? — csúfolódott Nemesházy, és sajátkezű - leg rángatta le a két gyerek nadrág­ját. Mivel alsónadrágja egyiknek sem volt, ott álltak pucér fenékkel. A lá­nyok szégyenkezve fordították el fe­jüket. Szeptember elsején csípős őszi szél fujdogált. A gyerekek nagy része mezítláb talpalt a fehérre meszelt iskolaépület felé. Az öröm és az üröm érzésével lépték át az iskola kapuját. A „nagy iskolások" (öttől-nyolcig) izgultak legjobban. Oj tanítót vártak. Az öreg kántortanító népszerűsége miatt nem tetszett az esperesnek és nyugdíjaztatta. Vajon milyen ember lesz az új? Megteltek az iskolapadok. Már csak a minden első pénteken gyónók és áldozok hiányoztak. A templomban áhitatos csend. Frici éppen most nyújtja ki remegő nyel­vét, amelyhez hozzátapad az ízetlen ostya. Azt mondják, hogy az áldozás megnyugtatja az embert. Eridnél ez ellenkezőleg volt. Egyre jobban és jobban mardosta a lelkiismeret. Pe­dig ö csak igazat gyónta, hogy almát lopott. De az esperes úr tovább nyaggatta. Végül bevallotta, hogy kik voltak vele. — Jó van fiam — simogatta meg a fejét. De közben szikrázott a sze­me. Nyolc óra már régen elmúlt. Az iskolában zsivaj, lárma. A gyerekek fele az összefaragott padok tetején ugrál. Nyílik az ajtó. Az esperes nyomán egy sörényhajú, új tanító lép be. A gyerekek helyükre ugrálnak, és már húzzák is a köszönést. — Dí-csér­­tessék a Jé-zus Kriszt-tus! A tanító intett, hogy leülhetnek. Egy ideig szónélkül farkaszemet né­zett az osztállyal. Az esperes kráko­­gott. A tanító egy noteszt vett elő és elkezdte. — Huszonötöt rájuk! Aki nem csi­nálja rendesen, arra én verek százat! — rikoltja Nemesházy. Eridnek Misire kellett volna a hu­szonötöt ráverni. Reszkető keze min­­denová ütött, csak oda nem, ahová kellett volna. A pulykavörös tanító kivette kezéből a botot és ráhúzott Erid hátára, majd elkezdte csépelni Misit. Misi fel-fel nyögött a fájda­lomtól, de nem sírta el magát. Mire a huszonötödiket számolták vérvörös kolbászok sorakoztak keresztül-kasul a gyerekek hátsó felén. Szédelegve kétségbeesetten botorkáltak a he­lyükre. — Te itt maradsz! — reccsent a ta­nító hangja Misire. — Ilyen ördög­fiókát nem nevelünk a társadalmunk­nak. Még az iskola környékén se lás­salak! Misi értetlenül bámult a tanítóra, s szeme ijedten kérdezte, hogy miért ? — Lódulj kifelé, te söpredék! Kerekes Mihály végignézett az osz­tályon. Szeme gyűlölködve akadt meg az egymás mellett ülő Péteren és Jó­zsin. — Hát ezek miért kivételek? — szorult ökölbe a keze. Aztán a töb­biek sápadt, kétségbeesett arcán állt meg a tekintete. Itt-ott könny csil­logott a szemekben. Búcsúztak az iskola legjobb tanulójától. Misi sánti­kálva elindult. Senki nem látta, hogy a szivét, torkát folytogató keserű­ségtől könny tódult a szemébe, mely­nek csepje, mint a szikra freccsent szét a küszöb porában. Tóth Dezső Napirenden az ifjúsági alkotóverseny A CSISZ Szlovákiai Központi Bi­zottsága mellett működő verseny­­bizottság értékelte az ifjúsági alko­tóverseny VI. évfolyamát, s egyút­tal javaslatokat tettek az alkotó­verseny 1962-63-as évfolyamának a megrendezésére. Nem kevesebb mint 4864 együt­tes vett részt Szlovákiában az ifjú­sági alkotóverseny egyes fordulói­ban. Szám szerint 494 000 versenyző állt a bírálóbizottságok előtt. A ver­senybizottság megállapította, hogy a kerületi fordulók színvonala lé­nyegesen javult. Ellenben tény, hogy a járásokban az alkotóverseny meg­rendezésére irányítják a figyelmet nem pedig az együttesek szakmai, eszmei és metodikai megsegítésére. Szükségesnek mutatkozik az egyes járásokban a versenybizottságok munkájának a megjavítása. Az ifjú­sági alkotóverseny VII. évfolyamá­ban módosítják a járási fordulókat. A járási méretű verseny helyett in­kább ún. járási szemléket rendez­nek, ahol nem állapítják meg a he­lyezéseket, hanem az egyes ver­senyzőknek, együtteseknek elismerő okleveleket adnak át fellépésük konkrét, pozitív értékeiért. Az új javaslatok, amelyeket a központi versenybizottság az eddigi tapasztalatokból szűrt le bizonyára hozzájárulnak a járási fordulók színvonalának további emelkedésé­hez. «■iiaiiiamiHi Virágzó kulturális élet Csebovcében Csebovcében tevékeny kulturális munka folyik. Eredményesen műkö­dik a CSEMADOK helyi szervezete. A falu CSISZ-fiataljai is lelkes tá­mogatói a kulturális életnek. Különösen említésre méltó a CSE­MADOK tagjainak a munkája, akik nemcsak a kulturális munkából ve­szik ki részüket, hanem odaadóan dolgoznak a gabonabetakarításban is. A szervezet tagságának nagy része a szövetkezetben dolgozik, ahol példás munkát végez. A szö­vetkezet vezetősége elismerően be­szélt a CSEMADOK tagok becsüle­tes munkájáról. A kulturális élet tehát valóban gazdag Csebovcében. Eredményesen működik a CSEMADOK színjátszó- és tánccsoportja, a közelmúltban egy hattagú zenekar is alakult. A színjátszó csoport többízben lépett fel a csebovcei közönség előtt vi­dám műsorral és színdarabokkal. A tánccsoport még szebb eredmé­nyekkel dicsekedhet. Jó szerepeltek a CSEMADOK körzeti dal- és tánc­ünnepélyen Sósáron és a járási CSE­MADOK versenyen Vinyicán. Jó szereplésükért sok elismerést kap­tak már és ráadásul szép sikerrel szerepeltek Gombaszögön is. Az aratási ünnepélyen vidám mű­sorral szórakoztatták a tagságot a színjátszó és a tánccsoport tagjai. A zenét az újonnan alakult tánc­zenekar szolgáltatta. A további fejlődést azonban gá­tolja az a tény, hogy nem rendel­kezik a falu megfelelő művelődési otthonnal. A jelenlegi művelődési otthon kicsi, alig 80 — 100 személy fér el benne. így a közönség gyak­ran csak az udvaron állva hallgatja végig a műsort. ígéretet kaptak, hogy ha felépül az új kilencéves középiskola Cse­bovcében, akkor a régi iskolát át­alakítják művelődési otthonná. Az új iskola építését 1961-ben kellene megkezdeni, de ez az időpont még nem végleges. így bizony még egy pár évig a szűk művelődési otthon­ban kell tevékenykedniük a lelkes csebovcei műkedvelőknek. Dacára annak, hogy a feltételek nem a legkedvezőbbek, annál na­gyobb szorgalommal dolgozik a cse­bovcei CSEMADOK helyi szervezete. Céljuk falujuk kulturális életének felvirágoztatása. Fáradozásukat és szorgalmukat eddig teljes siker ko­ronázta. KAJTOR PÄL XZntatf, _ fjjlffMÚÜff 7 1962. szeptember 2.

Next

/
Thumbnails
Contents