Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-07-04 / 53. szám
Sertéshizlalás lucernalegelőn Mezőgazdasági termelésünk egyik fontos kérdése, hogy növekedő állatállományunk szükségletének kielégítésére megfelelő mennyiségű fehérjében agzdag takarmányról gondoskodjunk. A hazánkban termesztett növények közül igen fontos a lucernatermesztés bővítése. A termésátlagok növelésére feltétlen szükség van és ebbben különös jelentőségű a lucerna öntözése. A lucerna az öntözést meghálálja és Így lehetőség nyílik arra, hogy évente 4—6 kaszálást nyerhessünk. Sertésekkel legeltetve, jól hasznosítható és jói sarjadzik. A terület, ahol a sertéstakarmányozási kísérletünket állítottuk be, mészben szegény szikes talajú. Száraz termesztésben az évi szénahozama 18—22 q. Öntözéses termesztéssel ezen a területen ha-onként mintegy 72 sertés fehérjeszükséglete biztosítható. Sertéseinket lucernalegelőn 165—170 napig tarthatjuk és e célra az öntözendő lucernatábla szélén egy házilag előállítható szabadszállást készítünk, amelyben a sertéseket elhelyezhetjük és őszre mintegy 118—120 kg-os átlagsúlyban, 9 hónapos korukban levághatjuk őket. A csupán lucernalegelőn tartott sertések számára ugyan megfelelő menynyiségű állati eredetű fehérje (fölözött tej, húsliszt, halliszt stb.) jobb volna, de lehetőségeink e tekintetben korlátozottak, növekvő igényeink viszont megkívánják a hústermelés fokozását. Az alábbiakban ismertetjük a sertéshizlalásunk technológiáját: • 1. A lucernalegelö területe 2,85 ha volt. Erre 150 sonkatípusú fehér hússertést állítottunk be, amelyek a beállítás idején 4 hónaposak és átlag 37 kg súlyúak voltak, 28—40 kg súlyhatár között. A legelőt 7 szakaszra osztottuk. Egyegy szakaszon átlag 2 napig legeltek. A legeltetett szakaszt villanypásztorral kerítettük körül. A villanypásztor tartozékai: tartó pálcák, félkemény 2,5 mm átmérőjű aluminiumhuzal, egy 14 Amper erősségű, 6 volt feszültségű akkumulátor, 1 akkumulátortöltő. A tartó pálcákat egymástól kb. 5 m távolságra szúrtuk a földbe. Az alsó huzal a földtől 20—25 cm-re, a felső 40—45 cm magassában volt. Az akkumulátort 4 naponként éjszaka töltöttük. A villanypásztor átszerelésének egyszerű a megoldása. A legeltetést így javasoljuk véghezvinni. Jelen esetben 2,85 há területünk van 7 parcellára osztva. A hetedik parcellát a legeltetés megkezdése előtt 4 nappal lekaszáltatjuk, s a legeltetést az első parcellán kezdjük a leírt séma szerint. Így kb. a második legeltetéssel ugyanarra a parcellára 2 hét múlva érünk. A terület akkor már biztosan legeltethető. • 2. A legeltetés technikája. A sertés részére akkor jó a lucernalegelő, amikor kb. 15 cm magas. Ilyenkor nagy a fehérje és kicsi a nyersrost-tartalma. Ha valamilyen zavaró körülmény folytán — pl. esős időjárás esetén — kényszerítve vagyunk 15 cm-nél nagyobb lucernára hajtani a sertéseket, a visszamaradt csonkokat lekaszáljuk. Ha esős Időjárás a legeltetést hosszabb ideig zavarná, akkor ez idő alatt a kaszálásra meghagyott parcelláról hordjuk be a sertéseknek, a lucernát lehetőleg juhrácsba szórjuk, mert az etetőtérre szórva sok kárbavész. • 3. Abrak etetése. A száraz kukoricadarát a sertések önetetőkből kapják. Az önetetőt általában hetenként töltjük fel (melegben vigyázni kell, hogy be ne fülledjen, esős időben be ne ázzon). A kukoricadara fogyasztását különösen 50—55 kg-os korig mérsékeljük, nehogy a sertések korán elzsírosodjanak. A mi kísérletünkben úgy szabályozzuk a kukoricadara mennyiségét, hogy a legeltetés első két hetében a napi fejadag 0,80 kg, később 1 kg legyen és így fokozatosan tovább emeljük a fejadagot. Ezt az önetetök lezárásával szabályozzuk. Az önetetőt mindig a reggeli legeltetés után nyitjuk fel és 13—14 óráig — az abrak fogyasztásától függően — tartjuk nyitva. Ekkor ismét lezárjuk és csak a másnapi reggeli legeltetés után nyitjuk fel. Ha nem zárnánk le az önetetőt, az első 3 napon elfogyna az egész hétre szánt dara, ami azt eredményezné, hogy a sertések az első napokban túl sok kukoricát és kevés lucernát fogyasztanának, a másik 3 napon viszont egyáltalán nem lenne kukorica és csak a legelésre szorítkoznának. Természetesen az egyik eset sem előnyös, hanem a két takarmány együttes fogyasztása a kívánatos. • 4. Itatásukat műhelyünkben készült önitató segítségéve] oldjuk meg, de megoldható vasváiyúra szerelt ráccsal is. Egyre azonban ügyelnünk kell, hogy a sertések előtt mindig legyen víz. A sertések napi vízszükséglete átlag 6—7 liter volt, egyedenként nagy hőségben ennél több. Takarmánysó és takarmánymész adagolása szükséges ilyen nagy mennyiségű lucernafogyasztás esetén is, legalább a mi esetünkben, ahol fiatal sertésekről van szó, s a havi súlygyarapodás 14,5 kg volt. A mész megvonása sóforgalmi zavart idéz elő. • 5. A legeltetés ideje. A legeltetés kezdetét úgy kell megválasztani, hogy különösen áprilisban, május első felében hűvös, harmatos reggeleken V47—7 órakor, később, június, július, augusztusban már 5 órától 7-ig, és délután 5—7-lg tartson. Általában a legeltetés ideje reggel is, este is 2—2 óra. Fontos, hogy ezt a legeltetési időt betartsuk. Ismeretes ugyanis, hogy a fény rövidhullámú, ibolyántúli sugarai a bőrbe hatolnak; itt mérsékelt besugárzás esetén kedvező hatást fejtenek ki, mivel a véredényeket kitágítják. Ha azonban a besugárzás erős, szérum- és vérsejtkilépést, vagyis gyulladást okoz. Ez természetesen fájdalmas as sertéseknek, nyugtalanok lesznek, nem esznek jól, a fejlődésben visszamaradnak. Megfigyeltük, hogy főleg a falkában amúgy is lemaradott sertésekre nézve volt veszélyes a leégés, és ezeket viselte meg legjobban, ami azzal a következménnyel jár, hogy a súlyhatár tágul. Az égés gyógyítására étolajat javasolnak az állatorvosok, azonban ez már gyógyítás. Szerintünk meg lehet akadályozni a felégést, ha délelőtt és kora délután még akkor sem hajtjuk ki az álatokat, ha bárányfelhős az égbolt. • 6. A legelő karbantartása. A legeltetés kb. 20—22 nap alatt halad végig a lucernatáblán. Egy vegetáció alatt hétszer legeltettük végig a lucernalegelőt, s az egész területet ötször öntöztük meg, 3 parcellát hatszor. Az első legeltetés után nem kellett öntözni, mert a tavasz elégcsapadékos volt. Négyszer műtrágyáztunk, egyszerre 140 kg-ot szórtunk ki haonként. • 7. A lucernát nitrogén műtrágyával trágyáztuk annak ellenére, hogy a lucerna pillangós-virágú növény és nitrogént gyűjt. Többéves kísérleteink alapján A termésátlagok növelésére feltétlenül szükséges az öntözés, mert ezzel évente 4—6 kaszálás válik lehetővé -kszmegállapítottuk ugyanis, hogy öntözött területeken a lucerna meghálálja a nitrogén műtrágyázást, így mintegy 15—20 %kai nagyobb termést biztosit. Ez az egyik, amiért nitrogénnel műtrágyáztunk. A másik, ami miatt nitrogén műtrágyát használunk az, hogy zsenge lucernát legeltetünk. A lucerna a gyakori bimbózás előtti legeltetéssel jelentősen megritkul, de az N-njűtrágyázás a ritkulást csökkenti. A műtrágya helyett használhatunk azonos hatóanyag mennyiségű sertéstrágyát. Ezt ősszel szórjuk ki a lucernaterületre. • 8. Az öntözést felületi öntözéssel oldjuk meg, mivel mintegy 60—80 mm öntözővíz kiadagolása szükséges egy alkalommal. Itt természetesen nemcsak a lucerna transpirációjára kell gondolnunk, hanem a szabad talajfelület párolgására is megköveteli az öntözővíz nagyobb mennyiségét. • 9. Ilyen legeltetési módszerrel tapasztalatunk szerint 1 ha lucerna kb. 56 q súlyfelvételhez biztosítja a fehérje takarmányt, ami annyit jelent, hogy 1 ha területen 72 sertést lehet 40 kg-ról 120 kg-ra meghizlalni. Ha 1 ha lucerna 56 q súly felvételét tudja biztosítani, akkor az abrakmegtakarítás a következőképpen alakul. 1 kg. súlygyarapodáshoz 800-as keményítöértékű takarmánnyal számolva 5 kg abrak kell. A kísérletben szükséges volt 1 kg súly felvételéhez 3,9 kg abrak. 5600 X 5 = 28 000 5600 kg súlyfelvételhez kell 280 kg abrak, legeltetéssel 219 q abrak. Megtakarítás 1 ha lucerna legeltetéssel B1 q abrak Ez a ha-onkénti megtakarított abrak még legeltetés nélküli hizlalással is 10,5 q, legeltetéssel egybekötött hizlalás esetén pedig 15,6 q súlyfelvételhez biztosít abrakot. Kovács Gábor, a mg-i tudományok kandidátusa, Tóth Sándorné, tud. s. munkatárs 1962. július 4.
