Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-08-12 / 64. szám

badítsuk a napi portól. S csak utána borotválkozzunk. Az itt felsorolt példák igazolják, hogy a nyári munkák idején nagyon fontos a tisztálkodás, amelynek se­gítségével sikeresen védekezhetünk nemcsak a fáradtság, hanem a fertőző betegségek ellen is. Dr. BARANYAI GYÖRGY (Bratislav: Néhány szó testünk tisztántartásáról a nyár folyamán „Tisztaság fél egészség!" — mond­ja a közmondás. S milyen igaza van. S bár mindnyájan tudjuk ezt, mégis sokszor megfeledkezünk róla, s leg­többször éppen a nyári munkák ide­jén. Pedig ebben az időben fokozott mértékben kellene ügyelnünk testünk tisztaságára. A szenny, mely por, iz­zadság alakjában testünket borítja igen sok káros, kórokozó bacilust tartalmaz és sok ragályos betegséget okoz. Ezért testünk felületét főleg nyáron végzett poros munkánál és fokozott izzadásnál gondosan tisztán kell tartani. A napi munka után testünk egész felületéről távolítsuk el a port és izzadságot. Ennek legegyszerűbb módja, hogy testünket lemossuk, vagy megfürdünk. A fürdés legjobb és legegészségesebb módja a zuha­nyozás, ahol az állandó vízáramlás azonnal eltávolítja a szappannal le­mosott szennyet. Falun, ahol még nincs vízvezeték sem közös zuha­nyozó, a szövetkezet vagy állami gaz­daság telepén rögtönzött fürdősarkot alakítunk, szobánk egyik sarkában vagy az udvaron. Ehhez elég egy szék, vagy zsámoly, melyre nagyobb lavórt helyezünk. A lavórban először felső testünket, majd lábunkat mossuk meg, utána tiszta vízzel lemossuk alsótestünket is Poros, izzadt tes­tünknek nagyon jól esik a zuhanyo­zást. Ezt is könnyen helyettesíthet­jük egy hordó és csap segítségével, valamint az öntözőkanna rózsájával. Ha reggel a hordót teletöltjük viszel és a napon melegedni hagyjuk, estére elegendő mennyiségű langyos fürdő­vizünk lesz. Reggel ágyból felkelve mindig de­rékig hideg vízben lemosakszunk. Esti mosakodásunk tisztító, reggeli pedig frissítő hatású legyen. Testünk ruhával nem takart részeit - főleg a kezeket - naponta több­ször is megmossuk. A körmök, tisztí­tása is a kézmosáshoz tartozik. A körmök alatt beszáradt piszkot először langyos vízben kiáztatjuk, utána puha kefével kidörzsöliük. Nagyon egész­ségtelen, rossz szokás a körmök kés­sel való metélése és harapdálása. Nagyobb figyelmet szenteljünk tes­tünk legjobban igénybe vett részei­nek, a lábaknak is. A nyári munkák idején lábainkat naponta legalább kétszer mossuk, a déli szünet alatt és este a munka után. Esti lábmo­sásunkat mindig meleg vízben, szap­pannal és puha kefe segítségével végezzük, majd hideg vízzel leöblít­jük, szárazra töröljük — főleg az ujjak közötti részeket, ahol a nedves bőrön a legkönnyebben keletkezhet penészgomba. Lábmosás után meg­­maszírozzuk a lábfejet. A masszíro­zás, dörzsölés gyorsítja a vérkerin­gést, csökkenti a fáradságérzést. Ez­után lábainkat hintőporral beszórjuk. Reggel tiszta harisnyát vagy kapcát húzunk. Nyáron, munkaidő alatt ne hordjunk műanyagból készült haris­nyát, mivel ez gátolná az izzadó láb szabad szellőzését. Ekkor megfele­lőbb a gyapottharisnya, vágy a vá­szonkapca. A JÖ LÁBBELI szintén elengedhe­tetlen kelléke a kényelmes járásnak, lábunk egészséges és teljesítöképes állapotának. Cipőinket is mindig gon­dosan válasszuk meg a szerint, mi­lyen munkát végzünk. Gumicsizma csak esős időben ajánlatos, melegben jobb az erős, tartós, de szellős bőr­cipő — alacsony sarokkal. EGÉSZSÉGES FOGSOR a jó táplál­kozás és emésztés alapja, ezért fo­gainkra is nagyobb gondot fordít­sunk. Fogainkat naponta kétszer: reggel és este — vagyis evés után tisztítjuk. Az éjjelen át a fogak kö­zött maradó ételmaradékok feloldják a fog zománcát és ezzel megnyitják a szuvasodás útját. A szuvasodás el­len jól hat a lefekvés előtt elfogyasz­tott alma is. Férfiaknál a testük tisztántartásá­hoz tartozik még a rendszeres bo­rotválkozás is. A borotválkozás leg­fontosabb higiéniai szabálya, hogy arcbőrünket először meleg vízzel és C7ann9nnől íic7tára tnnSQllV IMPnS7a-Zellermártás A zellert megtisztítjuk s apró kockákra vágjuk. A zeller zöldjét és egy kis fej hagymát finomra vágunk. A hagymát zsírban üvegesre párol­juk. Hozzáadva a zellert és zeller zöldjét, megsózzuk és fedő alatt, kevés csontiét vagy vizet adva hoz­zá, puhára pároljuk. Zsírban pirítva meghintjük liszttel, felengedjük csorttlével vagy tejjel, törött borssal, pici cukorral fűszerezve jól átforral­juk. Tejföllel ízesítjük. Karfiolpudding Szép nagy fej karfiolt alaposan megmosva, rózsáira szétszedve for­rásban levő sózott vízben puhára (de nem túl puhára!) főzünk. Szűrőka­nálra tesszük. 4 tojás sárgáját 4 dkg vajjal, egy tejbe áztatott, kicsavart zsemlével simára keverünk. Adunk hozzá 2 dl tejfölt, kevés sót, a kar­fiolrózsákat és végül a 4 tojás ke­ményre vert habját. Kikent morzsá­val,- kihintett, jó záró formában gőz­ben' fél óra hosszat főzzük, vagy sütőben 3/i óra alatt süssük szép pirosra. Tálra borítva néhány kanál langyos tejföllel megöntözzük. A CSEHSZLOVÁK RÄDIÖ MAGYAR ADÁSÁNAK MŰSORA Hétfő: 6.00 Hitek. Sporthíradó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Esztrád-zene. 17.00 Is­merd meg hazádat! 17.30 Napjaink dalai. 17.50 Hírek. Kedd: 6.00 Hírek. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Tánczene. 17.00 Ezt olvastuk!... 17.20 Részletek B. Smetana „Hazám“ című szimfonikus költeményéből. 17.50 Hí­rek. Szerda: 6.00 Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Harigos híradó. 12.30 Népi mu­zsika. 17.00 Faluról, falura. 17.30 Fúvószene. 17.50 Hírek. Csütörtök: 6.00 Hírek. Az Üj Szó vezércikke. 6.50 Hírek. Í2.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 A szovjet népek dalaiból. 17.00 A legjobb kis­regények (könyvismertetés). 17.30 Részletek S. Moniuszko operáiból. 17.50 Hírek. Péntek: 6.00 Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Tánczene. 17.00 Jarunková: A kis hősök naplója (dramatizált elbeszélés — I. rész). 17.30 Gyermekdalok. 17.50 Hírek. Szombat: 6.00 Hírek. Kommentár. 6.50- Hírek. 13.00 Hírek. 13.10 Részle­tek Huszka Jenő „Gül Baba" című operettjéből. 13.30 Hírek. 13.40 Han­gos híradó. 14.00 Lengyel tánczene. 14.30 Nyitott szemmel. 15.00 Népi­zene. 15.30 Az első brigádmozgalom­tól a SZMB mozgalomig — ipari adás. 16.00 Részletek A. Dvorák operáiból. 16.20 Irodalmi félóra. 16.50 Hírek. 17.00 Tánczene coctail. Vasárnap: 8.00 Hírek. Az Üj Szó vezércikke. 8.15 Esztrádzene. 8.45 Részletek J. Hasek művéből. 9.00 Ma­gyar népi muzsika. 9.20 Rényi M. „Ha vendég jön“ (történet egy kis­fiúról). 9.40 Jarunková: A kis hősök naplója (II. rész). 10.10 Napjaink da­laiból. 10.30 Nők félórája. 11.00 A vasárnap verse. 11.02 Szülők iskolája. 11.25 Zenés összeállítás. 12.00 A hét kommentárja. 12.10 Zenés köszöntő a vasúti közlekedés dolgozóinak. 13.00 Mezőgazdasági adás. 13.30 Baráti né­pek dalai és táncai. 14.00 Tolsztoj: Feltámadás (rádiójáték). 15.00 Ba­­, lettzene. 15.30 France: Történet egy 'szerencsés emberről (elbeszélés). 18 számú szelvény VÍZSZINTES SOROK: 1. Rejtvé­nyünk eíső része, (folytatás a nyíl irányában). 13. Omladék. 14. Szovjet folyó. 15. Latin kötőszó. 16. Szlovák szita. 17. Vissza: tó, németül. 18. Erek. 19. Béla, Nádor. 20. Szülő. 22. Amikor németül. 23. Gém peremei. 24. Rejtvényünk befejező része. 28. Számnév. 29. Kis patak. 30. Spanyol város. 31. Le. 32. Nézet. 34. Állati lakhely. 35. Német zeneszerző, (az egyik keresztnevének kezdőbetűjé­vel). 37. Határrag. 38. Személyes névmás. 39. Ban-, ben németül. 40. Berber és arab keverék. 41. Húr be­tűi. 42. Szájban van. 43. Cipészszer­szám. 44. Tartó. 46. Nemzet. 47. El­vetik. .49. Vissza: tibeti háziállat. 50. Szenvedés. 52. Iparos-e? 53. Tova. 54. Szovjet zeneszerző. 57. Kerék né­metül. 58. Idegen férfinév. 59. Kor­szak. 60. Helyrag. 61. Mássalhangzó kiejtve. 63. Mérleg. 65. Hiányos eke. 67. Kása. 68. Szovjet író. 69. Leány­becenév. 70. Női ruha dísze. 71. Visz­­szacsór. 72. Bűn eleje és vége. 73. Kevert ügy. 74. Föléje. 75. Öpiumtar­­talmú növény. 76. ZET. 78. Csehszlo­vák zeneszerző. 80. Menj, idegen szó­val. 81. Női név. 83. Vissza: előcsar­nok, díszterem. 84. Kettő. 85. Hatá­rozórag. 86. Szabószerszám. FÜGGŐLEGES SOROK: 2. Kitünte­tés. 3. Sorsjegy, szlovákul. 4. Idegen ész. 5. Féldrága követ csiszolnak belőle. 6. Kutya. 7. Kínai város. 8. Fut a széleken. 9. Hárs, szlovákul. 10. TSZ. 11. Idegen út. 12. Keresztül lő. 17. Rejtvényünk második része. 18. Sír. 19. Magyar zeneszerzők. 20. Ti­lalmas tárgy, névelővel. 21. Osztrák város. 24. Rövidített krajcár, 25. Fo­lyadék. 26. Kevert díj. 27. Hal betűi. 29. Esztendő. 33. Alá. 34. Elem, vegy­­jele Sn. 36. Művészet, franciául. 37. Tanonc. 39. Nemzet. 40. Csehszlovák zeneszerző (keresztnevének kezdő­betűjével. 42. Betűvetés. 43. Fán van. 44. A hét vezér egyike. 45. Csehszlo­vák zeneszerző. 46. Fejének része. 48. Rangfokozat. 49. Világhírű magyar zeneszerző, (keresztnevének kezdő­betűjével). 50. Part, németül. 51. Ide­gen tagadószó. 52. Bíró betűi. 54. An­gol férfinév. 55. Trombita hangja. 56. Mássalhangzó kiejtve. 60. Nyílás. 62. Zárkózott, emberkerülő. 64. Zug iker­szava. 66. Kender szlovákul. 67. ízeltlábú állat. 70. Szomorúság. 71. Vissza: régi orosz uralkodó. 74. Ku­bai férfinév. 75. Bátor. 77. Visszaint. 78. Rossz jel. 79. Szer. 80. Labda a hálóban. 82. Vissza: jelen nap. 83. Aladár Vilmos. 85. Tél peremei. Legutóbbi rejtvényünk helyes meg­fejtése a következő: Használjunk ki minden lehe­tőséget az aratás gyors és vesz­teségmentes befejezése érdeké­ben. Sorsolással az alábbiak részesültek könyvjutalomban: 1. Boldizsár Margit, Modrany 2. Cakó Viktor, Licince 3. Huszár Erzsébet, Safárikovo 4. Mester László. Dubnik 5. Tóth László, Kamenin Hétfő: 8.10 Népizene. 8.30 Opera-* zene. 9.10 Rádiójáték. 11.05 Zenei apróságok. 11.25 Fúvószene. 12.15 Tánczene. 13.20 A zene kincsesházá­ból. 14.00 Jól választottunk? 15.15 A dzsessz és a modern tánczene kedve­lőinek. 15.55«Nyelvi tanácsadó. 16.45 Tánczen®. 18.10 Kívánsághangver­seny. 20.00 Vidám hétfő... 22.Í0 Tánczene. Kedd: 8.05 Népizene. 10.10 Tánc­dalok. 11.35 Dallamkoszorú. 12.05 Tántzene. 13.20 A zene Yincsesházá­­ból. 14.00 Jól választottunk? 16.00 Kívánsághangverseny. 17.45 Lányok, asszonyok. 20.00 Dzsessz-zene. Szerda: 8.85 Szórakoztató zene. 9,10 Kívánsághangverseny. 11.05 Szülők iskolája. 11.20 Népizene. 13.20 A zene kincsesházából. 14.00 Jól választot­tunk? 15.55 Nyelvi tanácsadó. 16.10 Tánczene. 17.30 Ifjúsági adás. 20.00 Rádiójáték. Csütörtök: 8.05 Szórakoztató zene. 9.25 Cseh operazene. 9.50 Tarka dal­lamok. 11.05 Lányok, asszonyok. 11.20 Fúvószene. 12.05 Tánczene. 13.20 A zene kincsesházából. 14.00 Jól vá­lasztottunk? 16.00 Könnyűzene. 17.30 Dallamok. I860 Kívánsághangver­seny. 18.50 Tánczenei újdonságok. 20.00 Esztrád-zene. Péntek: 8.05 Szórakoztató zene. 9.10 Kamarazene. 9.40 Esztrádzene. 11.35 Délelőtti hangverseny. 12.05 Tánc­zene. 14.30 Operettzene. 15.15 Szóra­koztató zene. 16.20 Esztrádzene. 18.00 Kívánsághangverseny. 20.00 A kék hullámon... Szombat: 8.05 Népizene. 9.10 Zenei nyár. 10.00 Zene mellett jobb dol­gozni. 11.25 Fúvószene. 12.05 Vidám hétvége. 13.20 Pionírok délutánja. 14.15 Könnyűzene. 16.30 Tánczene. 18.10 Kívánsághangverseny. 19.30 Népizene. 21.00 Kívánsághangverseny. Vasárnap: 7.0Ö Földműveseinknek. 9.10 Vasárnapi ritmus. 10.30 Tánc­zene. 12.50 Tánczene. 13.30 Népdalok. 14.30 Cseh operarészletek. 16.00 Tánc­zene. 17.15 A SLUK műsorából. 19.30 A vasutasnap alkalmából köszöntjük vasutasainkat... 20.00 Fehér rigó (rádiójáték). 22.00 Magyar tánczene. Hetio: ö.iu rceggen Hangverseny. 9.00 Lányok, asszonyok ... 9.20 Ope­rettrészletek. 10.10 A Gyermekifádió műsora. 10.30 Operaáriák. 11.40 Vi­déki kórusok és népi zenekarok mű­sorából. 12.10 Könnyűzene délidőben. 13.10 Heti zenés kalendárium. 14.20 Verbunkosok, népdalok, csárdások. 15.45 A falusi fiatalokról, III. 16.00 Szív küldi... 17.15 Ötórai tea. Kedd: 8.10 Dallal, tánccal a világ körül. 9.30 Dalok és hangszerszólók. 10.10 Könnyűzene. 12.15 Tánczene. 13.05 Operettmuzsika. 15.10 Magyar fúvósátiratok. 15.40 Kórusok orató­riumokból és operákból. 16.25 T^jjc­­zene. 17.15 Zenekari muzsika. 18.30 Operettzene. 19.05 A Szabó-család. Szerda: 8.10 Operarészletek. 9.20 Tánczene. 10.15 Zenekari muzsika. 11.25 A Szabó-család. 12.15 Verbun­kosok, magyar nóták. 13.05 Könnyű­zene. 14.20 Operarészletek. 15.35 Szív küldi... 16.40 Keringők, mazur­­kák. 18.25 Könnyűzene. 20:00 Hang­versenyközvetítés Luzernből. Csütörtök: 8.10 Könnyűzene. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 9.40 Izraeli dalok. 10.15 Kamarezene. 11.25 Táncdalok. 12.15 Részletek Verdi Rigoletto című operájából. 13.00 Gyermekversek. 13.10 Egy falu — egy nóta. 16.05 Lányok, asszonyok...! 17.10 Tánc­zene. 18.00 Neves basszisták. 18.20 Egri csillagok (rádiójáték). 20.25 Né­pizene. 20.55 Tóbiás (folytatásos rá­diókomédia). Péntek: 8.10 Tánczene. 9.20 Opera­­részlAek. 10.15 Színes népi muzsika. 11.00 A magyar irodalom kincsesháza. 12.15 Operettkettősök. 14.01 Hétköz­­napok-szerelmek. 14.18 Tánczene. 15.40 Szív küldi... 16.40 A Bartók­­kőrus énekel. 17.15 Ötórai tea. 18.05 FaluróWalura. 19.00 Pénteken este... Szombat: 8.10 Operettrészletek. 9.00 Lányok, asszonyok. 9.20 Zenekari muzsika. 11.20 Operazene. 12.15 Köny­­nyűzene. 13.40 Népizene. 14.15 Mai költők versei. 15.10 Élőszóval — mu­zsikával. 17.10 Könnyűzene. Vasárnap: 8.10 Mi is voltunk fiata­lok ... 9.00 Beszélgetés a zenéről. 9.50 Tánczene. 12.15 Könnyűzene. 13.00 Művészlemezek. 14.00 Rádió­lexikon. 14.30 Nótacsokor. 15.00 Szív küldi... 16.00 Tóbiás (rádiókomédia III. rész). 16.31 Üj zenei újság. 17.10 Könnyűzene. 17.29 Bartók: II. hegedű­­verseny. 18.10 Két testvér — egy színház. 19.10 Joe bácsi és a többiek. 21.15 Sportközvetítés. BRATISLAVA Hétfő: 17.45 Ismerjük meg a vilá­got! 18.15 Üdvözlet a szenyeci tavak­ról. 20.00 P. Mascagni: Parasztbecsü­let (TV-opera). — Kedd: 10.00 J. Strauss: Velencei éj (TV-opera). 11.30 A ma emberei. 17.15 Ifjúsági adás. 20.00 Tánczene a 14. és á 16. században. 20.45 ó barát (vidám je­lenet). 21.10 Elveszett revue. — Szerda: 18.00 Kicsinyek műsora. 19.45 Színházi közvetítés Prágából. — Csü­törtök: 10.00 TV-vígjáték. 18.00 Gyer­mekműsor. 19.30 Csehszlovák film. 20.05 Angol filmközvetítés. — Péntek: 15.00 Sportközvetítés. 20.45 Esztrád­­műsor Osztravából. — Szombat: 15.00 Sportközvetítés. 19.50 Táncmelódiák. 20.00 Cseh filmvígjáték. 21.50 Szati­rikus magyarázat... 22.30 Tavaszi dekameron. — Vasárnap: 10.00 Kicsi­nyek műsora. 10.30 Gyermekműsor. 12.00 Sportközvetítés. 14.45 Sport­­közvetítés. 18.00 Kicsinyek műsora. 20.00 Szív a tengerparton (román zenés TV-film). 20.20 Este a fedél­zeten... (zenés revue). BUDAPEST Kedd: 18.20 Filmműsor kicsinyek­nek. 20.00 Hamis alibi (csehszlovák film). 21.35 Szép könyvek. — Szerda: 19.00 Megemlékezés a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepéről. 20.20 Három sárkány (ma­gyar film). — Csütörtök: 18.15 Ze­nekedvelő gyerekek klubja. 20.00 A veréb utcai csata (TV játék). 21.15 A Lengyel Néphadsereg Ének* 1-, Zene- és Táncegyüttesének műsora. — Szombat: 18.30 Kicsinyek műsora. 19.00 Hűsítő jégkockák. III. 20.00 Nyári színpadaink műsorából. - Va­sárnap: 9.15 Hétmérföldes kamera. 9.30 Vadállatok a fedélzeten. 20.05 Vasárnapi vers. 20.10 Betörők, bírák, bűvészek és társaik ... (szatirikus irodalmi műsor). 21.10 Elveszett em­lékek (francia film). Korszerű munka ■ ■ i——■————————■——————■——— i i i ii ■■■ '■■■ ----------------­c, Ktadla a Mead- Erdd. ét Vlzgazdaságl Minisztérium a Mezőgazdasági Kladővállalatban - Magjelenik haladta Mtaztr - Főszerkesztő; PathO Károly - Szarkesztdség és kladdhlvatal: Bratislava. A­­Suvorovová IS. - Talsfon- fdszarkasztd 51S M szerkesztőség SOI 00. - Telefonközpont: 343 91. SÍI 10 , 550 93. - Belső vonalak: ISszerkeaztd helyettese. 635. Polit. titkárság 584, mezőgazdasági fnlDMUI/fF osztály S32' «glt-prop osztály 639 szakmelléklet 519 - Nyomja a Polygratlck* zlvody. n. p.. Bratislava, ul. Februárového vlíazstvii 6/d. - TertMztl e fostál Hlrlapszolgálat előfizetést telvesz K ,q*2i2nn Ttf iif rnf rir f/ .„Inden postahivatal és kézbesítő. Külföldi megrendeléseket a Postai Hlrlapszolgálat - sajtdklvlte II osztály - Praha I., Jlndfláská ul. 14. Intézi. - Előfizetési díj évent^ 36.40 Kis. R Z1ZUU i ■ - m \ ' '

Next

/
Thumbnails
Contents