Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-01-01 / 1. szám
A dombokon arannyá érett a szőlő A szél Pán sípjának hangját röpítette szerteszét a susogé dombok között. Csókos napfényben karcsú darazsak toluajkodtak a telt hordók körül... Szüret volt. Dani a puttonyos nagy igyekezettel hordta az illatos muskotályt; dómról le, dombra föl. Néha megcsípte valamelyik serényen hajlongó menyecskét, hogy az nagyot sikoltott. ilyenkor a hegyen végiggurult a szüretelők jókedvű kacagása. Még bíztatták is Danit, - persze csipkelődve - hogy: „Te, Dani, a menyecskékkel másként kell ám ..De Dani füttyenlett az ilyen beszédekre. — Tudom én amit tudok - mormogta kajánul, s arra az öt puttony szőlőre gondolt, amit a gát alá rejtett. — Micsoda bor lesz abból,... nagy isten, micsoda bor . .. Az akkori tél fehérebb volt, mint az idei. Csikorgott a hó az emberek sarka alatt, s a röpködő varjúk búséhesen károgtak a lenti világra. A borok már kiforrtak, s hajnalonként egy-egy kövér disznó végüvöltése verte fel álmaiból a szomszédokat. Elérkezett a torok s a borkóstolás ideje. Danit édes egykomája meghívta János napjára, hogy segítene a göndört megpörzsölni, meg a bort is hogy végre megkóstolná. Ogy is lett. Hajnalban kiengedték a hízó vérét, s megpörzsölték annak rendje-módja szerint. Még sárga agyaggal is bekenték az oldalát, meg a hajlatokat, hogy az erős tűz meg ne kapja a nemesebb részeket. Estéiig megkóstolták Törökék borát forralva, jéghidegen is langyosan, s arra a megállapításra jutottak, hogy jó, mert így is, úgy is melegít. A nagyszerű disznótoros vacsora után pedig még a nóta is kibuggyant a kedv rózsaszín nedűjétől. Ez pedig a jó bor legjobb bizonyítványa. (Igaz, a rossz borban is benne van, de az más, azt még harmadnap is érzi az ember ...) Búcsúzásnál — lehetett olyan fél négy éjfél után, mert már a kakasok bele-bele kukorékoltak a csendbe — Dani egykomája nyakába borult, s a boldogságtól meghatódva suttogta: — A szilvesztert nálam ünnepeljük meg Benőkén. Nagyon jó borod van, de az enyém, az enyém... Az egész faluban csak egy pincében van mása, csak egy pincében... de azt neked nem árulom el, de nem ám. És bizonytalan léptekkel elindult haza felé. Észre sem vette, hogy bokáig gázol a frissen esett hóban. Ment csak vidáman dúdolva. Utána óriási csipkésszelü S-betűk maradtak a puha havon. • • • — Muskotály ízű ez Dani, becsületistenemre, muskotálylzű! — Márpedig rizling, ha mondom! Benő újra kortyintott a pohárból, szétfolyatta a nyelve alá, s várta míg az ízek és zamatok eljutnak a megismerés gócaiba. Csóválta a fejét, mert muskotályt érzett a csalhatatlanságig, s mégis kételkednie kellett, mert Dani azt állította, hogy rizling van a hordóban. tem egy ivet, és ez elrontja a kedvem. — Bolond vagy te Dani! — Lehet, de a borom az jó. — Jó! — Tudod mi jár az eszemben? — Mi? — Te ellenörzöbizottsági tag vagy, biztos hallottál már egyet-mást az osztalékról... — Hát nem vagyok süket, ha beszélnek hallom... — Mennyi lesz? — Lesz. k televízió sem segített... Tamás János nem volt rossz ember. A szövetkezet legjobb traktorosai közé tartozott. Csupán egyetlen rossz tulajdonsága volt. Szívesen felhajtott egy-egy pohárkával. Ha csak időnként teszi ezt, senki sem kifogásolja. De... Körülbelül két évvel ezelőtt történt. Azon a bizonyos napon Tamás Jánosnak még két traktoros társával együtt sürgősen be kellett fejeznie a trágya beszántását, hogy rögvest utána takarmányért mehessenek a járási székhelyre. A délelőtt folyamán kettő helyett is dolgozott. Ki bírná utolérni Tamás Jánost, ha jő kedve van és... és józan. Alig múlt el dél. és befejezték a szántást. Mindhárman a jól végzett munka utáni örömérzettel indultak el haza, ebédelni. Tamás János haladt traktorával az élen. Amikor azonban a kocsma elé ért hirtelen megállt, s természetesen két társa is, akik közvetlenül mögötte hajtottak. — Fiúk! — szólt Tamás János társainak. — Időben elvégeztük a munkát. Erre legalább egy pohárkával... — János — fordult feléje Pista — inkább hagyjuk. Gyerünk haza. Hiszen még úgyis van mára elég tennivalónk. A takarmány... Ha most elkezded, nem hagyod abba egykönynyen. János nem hagyott magának beszélni. — Hát ha nem jöttök, megyek egyedül. Ügy is lett. Elmúlt kettő, majd három őrá. Tamás Jánost hiába várták társai. Megfeledkezett magáról, mint rendesen. — Mi az ördögöt csinál ez ilyen soká? — töpreng magában odahaza Tamásné, miközben türelmetlenül néz az őrára és az agyonmelegített ebédre. Sejtett-e valamit, nem, annyi bizonyos, hogy egyszer csak felugrott, vállán keresztüldobta gyapjú kendőjét, és gyerünk a kocsmába. Aggodalma nem volt alaptalan. A kocsma előtt megpillantotta János traktorát. Belépett a kocsmába, figyelmesen Tánc előtt a tükörben ... (Foto: Németh) körülnézett, de János nem volt sehol. Az udvaron sem találta. Hátrább, egy raktárnak használt fészerből erős hortyogás hallatszott. Óvatosan kinyitja az ajtót s íme János elterülve egy deszkán mély álomba merülve hortyog. Most néhány erőteljes hátbavágás következett. János bamba ábrázattal pillantott föl. — Hallod-e? — így az asszony. — Te egy kicsit sem szégyelled magad? Mindenki dolgozik, te meg ... És még hogy a szövetkezet egyik legjobb traktorosa! A legnagyobb korhely... Az! János kőválygó fejébe élesen hasítottak bele az asszony szavai. Tehetetlen bánatában sírva fakadt. Sírt, sírt, hullatta könnyeit mint egy elemista. Persze mindez nem maradt titokban. János keserű könnyeinek a nyoma az utcán sem tűnt el. Elnevezték hát őt „síró traktoristának“. Tamás János szörnyen szégyellte a dolgot. A tetejében még csúfnév is ragadt rá. Töprengett is eleget mitévő legyen. Hogyan fogja be a falu száját. A falu csúfondáros száját... A napokban prémiumot osztott a szövetkezet. János mintha tűkön ült volna otthon. — Mindjárt jövök. Elugrom egy pillanatra. Hiába kérlelte felesége. Hiába marasztalta. hogy jó műsor van a televízióban. Jánost nem érdekelte a televízió. Neki menni kellett. Nem maradhatott. Természetesen nem állt meg az első féldecinél. Kettő, három, négy, öt... és Jánosnak már alig mozgott a nyelve. Nem messze tőle két munkatársa szórakozott. Pista és Jóska. — Te Jóska — szólt az egyik. —' Mi lenne, ha ezt a Jánost leszoktatnánk az ivásról, a kocsmázásról. A két barát kisompolygott az udvarra. A fészer felé tartottak. Kötelet feszítettek ki annak ajtajában és mögötte jól meglocsolták, megöntözték az agyagos, homokos földet. Tudták, János itt szeretné majd kialudni magát. No, de várj csak ... Közben megérkezett János felesége is. Éles nyelvvel pattogott rá a kocsmárosra. Miért szolgál ki részeg embert. Miért nem vigyáz az urára. János látta, ennek fele sem tréfa, kapta magát s usgyi, megszokott helyére. A kocsmában tartózkodó emberek lélegzetvisszafolytva várták Jánost. Mindenki tudomást szerzett a csapdáról. Halkan nyílt az ajtó. Kísértet? Nem. János. Tetőtől talpig lőtye. — Nini, a síró traktoros — kiáltott valaki. — Hát te hol jártál? — Ne, neked jól megágyaztak János — jegyezne meg egy másik. — Nem kell azért mindjárt sírvafakadni — gúnyolódott tsmét valaki. — No, ne sírj! Nem sírt János. A hideg fürdő biz kijózanította. A kocsmában tartózkodó összes ember nevetése, harsány kacaja közepette távozott. Feleségének is szaladnia kellett utána. — Most aztán már vége — fogadta meg János f< leségének. Nincs többé kocsma, féldeci. Hiszen én leszek egy-kettőre a falu „bolondja". Még a gyerekek Is engem gúnyolnak majd. No, de ezt jő! kieszelték . „ J, S. — Az meglehet. No, 'sten éltesse... — Az apám fiát — fejezte be Benő a megkezdett mondást, s ádámcsutkája olyat rándult ivás közben, hogy még a füle is megremegett belé. — Megint elmúlt egy év Benőkém. — Elmúlt — válaszolt Benő, s azon gondolkodott, hol ivott ilyen bort, mbit Danié, de a nagy Istennek sem jött rá. Ki is mondta: — Valami baj van az emlékezőmmel. — Miért ? — Azért. Erőlködöm, erőlködöm, de ha kettéhasítanak se tudom megmcfidani, hol ittam a borod párjából. — Mire volna az neked? Igyál és ne törd e fejed! Nem jó bor mellett gondolkodni. Nekem ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy megint öreged-Sztyepan Scsipacsov: — Tizenöt? ■ - Több. — Akkor veszek. — Mit? — Zenélőszekrényt. — Vegyél. Ittak. Benő megint megcsapta a muskotály ize. Hogy ez rizling? Nem! Mondhat Dani akármit, ez a bor nem rizlingre termett. Felállt. Dani sértődötten pillantott rá. — Csak nem akarsz haza menni ? _ — Dehogy, dolgom van kicsit. — Vagy úgy...! — terült szét Dani arcán a mosoly — a vesék, a vesék ugye? — Ugyan már, csak nem gondolod, hogy... A többit az udvaron mormogta el Benő. Végezte a dolgát, s közben a szikrázó eget vizsgálta. A Hold mint egy nagy, nagy Mi tányér kocsonya sárgállott a táncoló csillagok között. — Mindjárt éjfél lesz - mormogta félhangosan, fejével a göncölsxekér ferde rúdja felé biccentve. Éjfél. Ojesztendő. — Hányadik is már? Ej, vigye kánya, minek azt számlálni, egyszer ígyis, úgyis eljön a kaszás ... Hehe, jó volna vele egyet koccintani, hü, az lenne ám a nagyszerű tréfa, Hűm, ez a bor, istenemre muskotály, már csak ismerem, hisz a szövetkezetnek is... ejnye — kapott a homlokához — no megáll) Dani! Te azt hitted, hogy nem jövök rá. Az én eszemen nem jársz túl egykönnyen. Na, gyerünk, kóstoljuk csak meg mégegyszer. Benyitott. Az ajtón pára csapódott a szobába. — Boldog újesztendőt, Danikám! — Neked is, Benőkém! Magasra emelték a poharakat. — Jó ez a muskotály, Dani. Előttem nem kell tagadnod. Csak azt nem értem, hogy jutottál hozzá. Minthogy neked nincs, így hát... — Hagyjuk ezt Benő. Bégen volt az. — Meglehet, de én mondom, nem szép dolog ez, Dani. — Megtörtént. — Meg. Hosszú néma csend telepedett közéjük. Majd Dani: — Most mit tegyek? — Te tudod. Tudom. Mennyi volt? >— öt puttonnyal.,, Dani az újesztendő második napján, úgy déljelé beállított a szövetkezet irodájába. Félrehívta a pénztárost, s valamiről hosszan magyarázott. Amaz bólogatott, s elmenöben Dani mégegyszer odaszólt. — Számold csak ki. Becsületesen megfizetek minden kilóért... Amikor betette maga után az ajtót, beleütközött Benő komájába. Dani büszkén kihúzta a derekát. — Elintézted ? — Csak nem gondolod, hogy... —' megakadt a hangja —, azért az embernek becsülete is van ám!... Gál Sándor Bordái Ki öntötte a térítőre? Sebaj — csak csengjen a pohár tovább! A tömör tölgyfaasztalnál ürítsük a vígasság csillogó poharát! Köszöntöm a tölgyfát, amely az erdőn sarjadt ki és nőtt száz esztendeig! Iszom egészségedre, asztalos, hisz ez az asztal kezed műve Itt! Köszöntelek, ki ültetted a szőlőt, igyunk, vincellér, rajtad a sor — te tudod: meddig álljon lenn a hordó, amíg zamatosra érik a bor. Üvegfúvók, kemény munkátokat, amíg vigadunk, nem felejtjük el: kezünkben tisztán csendül a pohár, a poharatok — erre inni kell! Asztalterítőnk szövőnője éljen! Negyven gép kattogott keze alatt, köszönjük meg, hogy Ilyen abroszon ragyognak a tálak s poharak! S éljetek ti, földművesek, akiknek köszönjük foszlós, finom kenyerünk — tavaszi sárban, nyári nap hevében izzadtatok — most igyatok velünk! Végül: kik itt ez asztalnál ülünk, minket is ily kemény fából faragtak: nem élhet itt köztünk aki henyélt — helyet e föld csak dolgozóknak adhat. KÉPES GÉZA fordítása Medve-UitUda Bartek mint famásző Mártának még nem érkezett meg a ketrece és a fáskamrát, ahová ideiglenesen szállásolták el, sikerült széttörnie. Látogatást tett az állatkert vaddisznójánál, annak eltörte a lábát- bizonyára hátncúrozni szeretett volna — de a meglehetősen barátságtalan fogadtatás láttán átmászott a kerítésen s újból a szabadba jutott. Két nap múlva Kisovce községben jelent meg, ahol az emberek elől a fára menekült. A Nemzeti Park alkalmazottai semmi útonmódon nem tudták őt onnan lecsalni. Kénytelenek voltak hát a fát kivágni. Mártát ládába zárták. További útja Csehországba vezetett. A Hradec Králové-i állatkertben kapott végleges elhelyezést a „kedves“ medvebocs. Reméljük, már kinőtte gyermekes bohóságait. Andrási Gyula örömére. Tehát Javormán sem maradhatott tovább. Átvitték őt Poprádra, ahol a körzeti múzeum kis áilatkertjében talált volna otthonra, de ... Ságot követett el határőreink nem nagy kot, majd amikor megtömték bendőjüket, tovább álltak. Más alkalommal egy amerikai turistanőt a szó szoros értelmében félig levetkőztették, úgy, hogy az illető hölgy félmeztelenül jelent meg az egyik menházban. Egy éjjeli „kirándulás“ folyamán kirabolták a menedékház éléskamráját, majd átlépték a csehszlováklengyel határt és hozzánk jöttek látogatóba. Podbanszkén elfogták őket. „Börtönükből" sikerült kiszabadulniuk, de szegény Bartek vesztére, mert egy éjjel Pribylina község közelében elütötte egy autó. Mártát áttelepítették Javorinára. Az árván maradt nősténymedve persze nem nyughatott. Gyakran ellátogatott Lysá Pol’anára, ahol több gaz-A nyár folyamán két medvebocs érkezett Romániából a lengyel Tátrai Nemzeti Parkba. Mártának és Barteknek hívták őket, s nevük csakhamar ismertté vált az egész környéken. , A két fiatal medvebocs ugyanis szabadon élt a Koscieliska völgyben, közel az Ornaki menedékházhoz. Megszokták az emberek közelségét, gyakran találkoztak turistákkal. Persze a medvebocsok rászoktak arra, hogy az arrajárók etetik, kényeztetik őket. így aztán természetesen „nem nézték jó szemmel“, ha számukra idegen turista figyelmen kívül hagyta őket. Ilyenkor megtámadták a mit sem sejtő turistákat — tudván, hogy a hátizsákban van az elemózsia — leszedték róluk a hátizsá-
