Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-01-01 / 1. szám

Család, iskola, jövő Jönnek. Hol sűrűbben, hol meg csak úgy, szállingózva. Ün­nepi ruhába öltözött fejkendős asz­­•zonyok, fényes csizmájú javakora­beli férfiak. Mihelyt az Ipolysági Mezőgazdasági Műszaki Középiskolát megpillantják, felvidul a szemük. Végigmérik tekin­tetükkel az emeletes épületet. Itt tanulnak fiaik, lányaik, hogy jó me­zőgazdasági szakember váljék belő­lük. Kisvártatva már belül, az iskola folyosóján vizslatják az ízléses fali­újságokat. Amikor ezt is megúnják, a gyakorlati órákról készült fény­képeket nézegetik. Egyik-másik szülő sebtiben felismeri gyermekét. Cso­mókba verődnek, s kezdődik a hasz­nos tere-fere. — Mondja leikecském, kije tanul Itt? - szólítja meg egy bekecses asszony a mellette állót. A kérdezett belefürkész amaz áb­rázatába, majd sző szót követ. — Nekem?! A lányom tanul, már a másodikat járja. Amikor hazajön, alig győzi hálálkodással: „Anyu, apu! Áldom az eszeteket, hogy a mező­­gazdasági iskolába adtatok.“ Mondom is neki, legalább ember lesz belő­led __mezőgazdasági szakember. Hallgat egy sort az asszonyka, majd ő is kérdez: — És kegyednek, fia...? — Abbizony! Fiú, még hozzá kettő la. * * * Zsong a tanterem. Több mint félszázan lehetnek benne, nemcsak minden pad, de jónéhány szék is gazdára lelt. Kicsit kényel­metlenül feszengenék lányaik, fiaik helyén, mert a harapós időt ellen­súlyozva, alaposan felöltöztek. S az öltözék bizony még nem kívánkozik le róluk. Egyszeriben csönd támad. 'Makrai elvtárs, az iskola igazga­tója emelkedik szólásra. Meleg sza­vakkal mond köszönetét, amiért is, a hideg ellenére ily nagy számban el­jöttek a szülők. Majd tájékoztatja őket az iskola életéről, az internátusi helyzetről, s miegymásról. Nem ker­tel, őszintén tárja fel az iskola egyetlen jelentősebb nehézségét, a vízhiányt. — Mind a két motorunk kiégett, s bizony átmeneti időre az interná­­tusnak nincs vize. Ez nagyon kelle­metlen, mert a várostól sem tudunk kölcsönözni. Azé is kiégett. De, mire a tanulók visszajönnek a szünidőről, akkorra már megoldjuk ezt a kér­dést. Danis mérnök, igazgatóhelyettes beszámolójából meg képet kapnak a szülők arról, melyik osztály a leg­­igyekvöbb, legszorgalmasabb. Kitű­nik, hogy a tanulási versenyben a harmadikosok vezetnek, 2.36 osztály­átlaggal. Nyomukban járnak a negye­dikesek (2.39): harmadik helyet a másodikosok tartják (2,70); s utol­sók az elsősök. * * • Élénk a vita. Nagy visszhangra talál az egyenruha-kérdés, amit Képes Tibor, az ipolysági pionír-ház vezetője vet fel. — Jó lesz, jó lesz — helyeselnek többen. Egy nénike belekontráz. — Jó az egyenruha, de az elsősök­nek nem ajánlom, mivel hamar kinö­vik. — Azon lehet segíteni! Még többen is véleményt monda­nak. Végül az igazgató elvtárs azzal tesz pontot a végére a felvetett kérdésnek, hbgy az egyenruha varra­­tásának anyagi kiadásait a szülők­nek kell vállalniuk. — Megfizetjük azt az 500-600 koronát! — így az asszonyok. Szóba kerül a szlovák nyelv töké­letesebb elsajátítása is. — Azt mondja az én fiam, hogy a nyári szünidőt szívesen töltené valamely szlováklakta vidéken. így hamarabb megtanulná a szlovák nyelvet. Természetesen, annak csak örülni lehet, hogy mind a tanulók, mind­­pedig a szülők részéről ily nagy a megértés, az igyekezet. A szülők ilymódon gyermekeik érvényesülésé­nek útját egyengetik. Nagy hasznát veszik majd a fiúk, lányok, ha az életbe kikerülnek. A velük egy fedél alatt dolgozó szlovák munkatársak­kal meg tudják magukat értetni. Megint más: — Elsősorban a nevelőhöz címzem a mondókámat. ő figyelmeztesse a hanyagul öltözködő tanulókat — bí­rál a legnagyobb jószándékkal egy ötven év körüli férfi. — Javasolnám, hogy januártól az iskola igazgatósága tegye kötelezővé a bakancs viselését. A vékony félcipő, a legénykedés, a pőrénjárás a tanulók egészségét ve­szélyezteti. Íme. a gyermekét szerető szülő, aki kötelességének tartja, hogy erről is szóljon Jogosan teszi ezt, hiszen a fia két hétig az ágyat nyomta. Megfázott. . A szülök egyöntetű véleménye alapján az iskola igazgatósága tel­jesíti ezt a kívánságot, s elrendeli — a téli hónapokra — bakancs viselé­sét. Március elsejétől pedig esőka­bátot is kötelesek magukkal vinni a tanulók ha gyakorlatra mennek. * * * K ajtómét Pali és Tibi fiai „gar­dírozzák": egyik jobbról, a másik balról karol belé. Nincs sok ideje, amint mondja, mert siet, haza akar jutni Zsélybe, nem szeretne „eléjjeledni“. — Nem-e bánta meg Kajtor néni, hogy a mezőgazdasági iskolába adta fiait? — Már hogy bántam volna meg!? Hiszen jól érzik magukat itt. Nagy kedvvel és szorgalommal tanulnak. Tudja, kell, nagyon is kell a hozzá­értő ember a szövetkezetbe, ösztön­díjat is kap mind a kettő. így hát nincs más gondjuk, csak a tanulás. Bennük van a mi jövőnk — véleke­dik Kajtor néni, s örül a szíve. Bol­dogan megyen fiai kíséretében az autóbuszmegállóhoz... Kajtorék nyolc hektár földet vit­tek a közösbe. Mindkét Kajtor-fiű azt vallja: Tanulni kell, mert szak­tudás nélkül ma már nem boldogul az ember fia. Hasonló szándékkal jött az isko­lába Darnay Katóka is, Várkonyról. Ö a csallóközi rónák szülötte. Bősön elvégezte a kétéves mezőgazdasági tanonciskolát Ezzel nem elégedett meg ... Most már másodikos. Tavaly az iskola kitüntetett tanulója volt. Jelenleg is jól tanul, emellett társa­dalmi munkából is kiveszi a részét: az osztály kultűrfelelőse, a tánccso­port lelke. Tizennyolc éves — és másodikos, llyképpen látja jövőjét: — Apám a Várkonyi Állami Gaz­daságban dolgozik. S ha befejezem az iskolát, szeretnék ebben a gazda­ságban elhelyezkedni. Ha ez nem sikerülne, szívesen mennék nevelő­nek is, valamelyik mezőgazdasági szakiskolába. Osztályfőnökével, Csutora Imrével beszélgetünk, ő meg olyasmit mond, hogy Katókának titkos vágya: a Nyit­­rai Mezőgazdasági Főiskola. Azt kí­vánjuk, teljesüljön! Még két fiút szólítunk meg, akik már negyedikesek, s érettségire ké­szülnek. Egyik: a zselízi Ráfael István az osztály kedvence. Pityunak becézik tanulótársai. Hogy szakmát tanulhat, ehhez jórészt hozzájárult a Zselízi Tizenegyéves Középiskola igazgatója, Dudics elvtárs, aki gyakran elbeszél­getett vele. s jó tanácsokkal látta el. Nagy utat tett meg azóta. Mégis csak félúton jár Ráfael István, mert az érettségi után a Kassai Állat­orvosi Főiskolára szeretne menni. Ma már ez a vágya teljesülhet, hiszen szocialista államunk havonta 425 ko­rona ösztöndíjban részesíti. Csupán önnönmagán múlik, hogy felérjen a csúcsra — állatorvos váljék belőle. Másik: Balcsi János, Szetéről. Apja építőmunkás, anyja szövetkezeti tag. A múlt tanév első felében kitüntetett tanuló volt. Szeretné jól elsajátítani a szlovák nyelvet. Ebben a törekvé­sében nagy segítségére van Huncsík tanár elvtárs, aki egyben osztály­­főnöke is. Most minduntalan a Nyitrai Mező­­gazdasági Főiskola jár az eszében. A végső elhatározás majd az érett­ségi vizsga letételéig bizonyára meg­érlelődik benne... • * • Végül az iskoláról még annyit, hogy laboratóriumi felszerelé­se, a sok értékes tansegédeszköz, valamint a szakkörök jelentősen megkönnyítik a tananyag megérté­rt?. Öyakorlat! tapasztalatokra pedig a helybéli jóhirű szövetkezet nyújt számtalan lehetőséget. Ennek az iskolának 117 magyar és 38 szlovák tanulója között jóviszony uralkodik. Tanári kara egy közös igazgatóság alá tartozik. Az ezelőtti években száznyolcan érettségiztek itt, idén újabb huszonhat tanuló végez a fiatalok közül. Kilencvennyolc táv­tanulója is van ennek az iskolának, s az 1961/62. tanév végén 38 „öreg diák“ tesz érettségi vizsgát, hogy az évről évre növekvő termelési fel­adatokat a mezőgazdaságban telje­síteni tudják. Kitárul az élet kapuja előttük, mindazok előtt, akik éltek az isko­láztatás, a szaktudás-szerzés lehető­ségeivel! Várja őket a mezőgazdaság és a főiskola. Nádszegi Kovács István Melegházak a vízierőmű duzzasztógátjában A. I. Bogun-Dobrovolszkij, az Irkutszki Vízierőmü főmérnöke azt javasolta, hogy a paradicsom ter­mesztésére használják ki azokat a földalatti betonozott folyosókat, amelyek 3 méteres szélességben és mintegy negyed kilométer hosszúságban a duzzasztógát tes­tében és a vízierőmű épülete alatt húzódnak. E folyosók némelyiké­nek ugyanis az erőműépítkezés befejeztével már nincsen jelentő­ségük Az Irkutszki Vízierőmű folyosói­ban a zöldséggyár a felszíntől számítva 52 méter mélységbe ke­rül. Most indult meg az építése. Itt a növényeket valamilyen ka­vicsos. homokos műtalajon, meg­felelő ásványi tápanyagsók oldatá­ban nevelik majd. Ágyazat gyanánt perlitet fognak használni; ez nem más, mint 1000 — 1260 C fokon felpuffasztott vul­káni üveg. Térfogatsúlya rendkí­vül csekély. A perlites ládákban felnevelt és kihordott palánták kiültetése igen egyszerű. A növények ugyanis könnyen, nagy gyökércsomóval ki­emelhetők, s az átültetést legalább olyan jól elviselik, mint a tőzeg­­televény cserepekben nevelt pa­lánták. Ráadásul még az üvegházi munka is jóval könnyebbé válik, hiszen a perlit 3 —4-szer könnyebb a földnél. A mesterséges fényben nevelt paradicsom vitamintartalma, cu­kortartalma és más minőségi mu­tatói is Igen jók. A földalatti zöldséggyárban a zöldségeket állványokon, szibériai vörösfenyőből készített nagyon tartós teknőkben nevelik. A tek­­nők belső felületét 2 mm vastag­ságú műanyag-réteggel vonják be. A teknőt 30 cm vastagságig pcr­­littel töltik meg, s ebbe ültetik be a növényeket, amelyeket mű­trágyaoldatokkal táplálnak. Fényforrás gyanánt 30 wattos tükrös izzólámpákat használnak. A lámpákat húszasával csoporto­sítják. Alattuk — nehogy a mele­gük a növényeket károsítsa — víz­szűrőket helyeznek el. A szűrő egy vaskeret, amelynek feneke 6 mm vastag üvegből készül. Min­den villanyégő alsó része vízbe merül. A víz állandóan áramlik a szűrőn át, mégpedig olyan se­bességgel, hogy a víz hőmérsékle­te állandóan 35 — 40 C fokos ma­rad. A növényeket egyfolytában 14 óráig világítják meg, majd ezután a növények 10 órát sötétben „pi­hennek“. A fénynek és a sötétség­nek ez a váltakozása a paradicsom növekedését és fejlődését a leg­jobban biztosítja. A fényt egy be­rendezés önműködően kapcsolja be és ki; ugyancsak önműködő berendezések biztosítják a táp­oldatok keringését. Ezért az egész üzemre csak egyetlen dolgozó fel­ügyel. így tehát a hatalmas duzzasztó­gátak — a villanyerő termelésé­nek ezek az óriásai — rövidesen zöldséggyárakká is válnak. (A Technika Molodjozsi című lapban megjelent cikk nyomán) Ujarcú árvái asszonyok Valamikor, nem is olyan régen, tízezrével ván­doroltak ki innen az emberek Az árvái szegények­be szinte belenevelték hogy természetes dolog ez a nagy-nagy szegénység. „A szó szoros értel­mében árva ez az Árvának nevezett országrész“, hangoztatták a régi monarchia tanítói, papjai, meg az újságok. De a burzsoá köztársaság tanlcbnyvírói is hasonlóképpen vélekedtek. Szószerint így: „Gyönyörű hazánknak, sajnos, nem minden vi­déke egyformán gazdag. Szlovákia északi részén például — Árvában — rendkívül mostoha az em­berekhez a természet Búza nem terem meg a bércek között, mert csupa szikla az egész vidék­­ipari üzemek létesítésére szintén nincs itt lehető­ség, mert sokszáz kilométerről kellene idehozni a nyersanyagot. A megélhetés után évente sokezer ember vándorol ki innen külföldre." így irt a tankönyv A szegénységért a természe­tet hibáztatták. A sziklás hegyeket, a magasfek­vésű, terméketlen zord tájat. A földrajzkönyv kiadási éve: 1931. Ma, harminc évvel később is ugyanazok a he­gyek vannak itt Árvában, az éghajlat is ugyan­olyan, mint bármikor. Valami azonban mégis na­gyot változott errefelé, mert a kerületi lapban ezt a hirdetést olvastam: „A niznái TESLA televíziós üzem azonnal fel­vesz 120 villanyszerelőt, 45 géplakatost és hatvan érettségizettet, akik rövid időn belül elsajátíthat­ják a televíziós készülékek szerelését. További szakemberek munkába jelentkezését is örömmel fogadja az üzem igazgatósága." — Tehát nem is olyan szegény ez az Árva vi­déke, - szólítom meg a vonatban az újságból feltekintve a velem szemben ülő tizenhatévesnek látszó fiút. — Miért lenne szegény -, ütközik meg egy kicsit sértődötten utitársam a neki szokatlannak tűnő kijelentésemen. - Hiszen olyan gyár van itt, amihez hasonlót nem talál még egyet sem az országban. És megáll a vonat. Niznán vagyunk, Árva szí­vében. Az állomás mellett ott van nem messze a vadonatúj gyár. Az esti félhomályban kivilágított ablakairól ítélve, ünnepre kivilágított kastélynak is nézhetné az ember. A káposztaföldek helyén Svored Iónnal a gyár felé igyekezve ismerked­tem meg Az öregebb korosztályhoz tartozik. Meg­szólított.- Az a tejfelesszájú ott a vonatban nem is tudhatja, hogy mi az élet. Hiszen az akkor szü­letett, amikor a gyár már épült. De jó az, hogy a gyerekek már nem ismerik a régi életet. Svoren bácsi a gyár megalakulása óta itt dol­gozik az üzemben Régebben a világot járta. Dró­tos volt, mint annyian mások erről a vidékről.- Nézze, itt a gyár helyén a háború előtt csak a káposzta termett meg. Nagyon rosszul éltünk. .4 gyerekeim néha hónapokig nem láttak kenyeret. És mégis, milyen csúnyán fogadta a falu a gyárat, a mérnököket, akik lerakták az üzem alapját! Az asszonyok kapákkal akarták őket elkergetni a káposztaföldekről, hiszen azt hitték, egyetlen meg­élhetési forrásukat, ezt a talpalattnyi földet is el akarják tőlük venni. Ügy védekeztek, ahogy tudtak. Eleinte nem értették meg, hogy a gyár­építéssel csak jót akarnak a falunak, az egész Árvának. Hogyan is értették volna meg ezt a jó száhdékot, mikor már annyiszor becsapták őket? Hiszen eddig mindenki ellenük volt, aki egy kicsit rendesebben volt öltözve. Jegyzőt, csendörséget, bíróságot, - mi ezeket valamennyien ellenségünk­ként ismertük.- és ma mit csinálnak az akkor kapával véde­kező asszonyok?- Találja ki, hol vannak', - nevet az újdonsült ismerősöm. - Fogadjunk, hogy ebben a műszak­ban is dolgozik belőlük legalább kettő-három a gyárban! És ma is kapát fognának, ha kellene. De arra, aki vissza akarná állítani a régi. káposzta­földes világot Azt azonban ajánlom, ne kérdezze tőlük ezt a históriát ne keresse azokat az asz­­szonyokat, akik ott voltak. Kellemetlenül érintené őket az eset emlegetése. Vagy az is lehet, hogy diplomatikusan letagadnák az egészet. Azt mon­danák, ők nem voltak ott a csetepaténál. öt gyerek anyja — újító Munkahelyen, a sajtológép mellett találtam Po­­rubská Elenát Műanyagból készíti a televíziós vevőkészülékek alkatrészeit. Azt hiszem, szerény­ségből nem akar nyilatkozni munkasikereiröl. Két alkatrész elkészítése közben kurtán csupán annyit mond, hogy ez az eredmény nem egyedül az ő .sikere. A mester azonban mást mond. A szocia­lista munkabrigádok között ó szervezte meg a munkamegtakarítási mozgalmat. — Mit is tehettem volna mást, - felel Elena asszony. - Becsület kérdése az ilyen. Nem szere­tek csak frázisokat puffogtatni. A szocialista mun­kabrigád megalakulásakor azt ígértük, hogy meg­takarítunk néhány tonna fémet. Én régebben a kapcsolótengelyeket készítettem esztergályozással. Rengeteg munkába került egyetlen ilyen kis alkat­rész elkészítése. Pedig a gyárnak évente több százezer ilyen darabra van szüksége. Ha már egyszer megígértük az anyagmegtakarítást, ura is akartam maradni a szavamnak. Mit tehettem mást: tanultam, kerestem és találtam is meg­oldást. A brigád unszolására a gyár vezetősége be is szerezte a sajtológépet. Pénzbe került, de rövid idő alatt visszatérült a befektetés. Mert a poliamid sokkal olcsóbb, mint a vörösréz. Meg a technoló­giája is egyszerűbb. Aztán a gyárról beszél Porubská Elena, meg a múltat idézi. — Hogy mit jelent nekünk ez a gyár? Nehéz azt szóval megmagyarázni. Azt csak az az anya tudja, aki néha öt évig sem találkozott a férjével. És az az apa, akitől a gyerekei enni kértek, és nem tudott nekik mit adni, mert nem volt a ház­nál kenyér. Közben ügyesen forog a sajtológép, tucatjával hullanak ki belőle a kész alkatrészek. Kezelője elégedett, mert kevesebb erőfeszítéssel éppen tíz­szer annyit tud ma gyártani egy műszak alatt, mint régebben esztergályozással. * * * v Kell az ilyen ember Árvában, mint Porubská Elena, meg a többiek a gyárból. Mert egyre több munkáskézre van szükség ezen a vidéken is. Hi­szen tucatjával, gombamódra nőnek ki az új gyá­rak, a duzzasztógátak, a villanytelepek. Meg ezré­vel építik az új lakásokat, iskolákat. Kell itt nagyon a munkáskéz. A régi földrajzkönyvet meg már akár el is dob­hatnánk, ma ez már használhatatlan jószág. Ennek alapján ma már aligha ismernénk rá arra a föld­re, ahol még nem is olyan régen a nyomor ural­kodott. A kultúra lámpásait — a televíziós készü­lékeket - százezrével küldik innen az osztravai bányászoknak és a csallóközi szövetkezeti tagoknak egyaránt, ^ ____ (t. m.) Az iskola tanulói a szövetkezet vezetői és szakemberei körében 1662. január 1.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents