Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-06-17 / 48. szám

Tip határozott és komoly tény* kedése ebtársai érdekében ab­ban a pillanatban nyerte el végleges formáját, amikor a kávéház tükrében, gazdája ar­cán felfedezte a halál jeleit. Tip szi­matja a halállal kapcsolatban csalha­tatlan volt, e téren nem lehetett őt félrevezetni, jöhetett volna akármi­lyen nagy sebész vagy orvostanár, életre injekciózhatta volna őt akár­milyen csoda-gyógyszerrel, elhatáro­zásán, további magatartásán mit sem változtatott volna. Gazdája széles ábrázatán már megszimatolta a halál érintését, az oszlást, ez pedig éppen elegendő volt számára. Tip diagnózisa magával hozta a várva-várt döntést, most már egyetlen pillanatot sem akart késni, mert úgy érezte, hogy végre elérkezett az ideje... Csak most derült ki, hogy micso­da rejtett erők szunnyadtak benne, most derült ki, hogy hetek, hónapok mostoha sorsában Tip egyebet nem tett, mint előre megfontolt szándék­kal tervezett és gyűjtögette az ere­jét, várta a megfelelő, alkalmas pil­lanatot. A pillanat itt volt, gazdája, aki esetleg számonkérhette volna tőle tetteit, már a halál jeleit viseli ma­gán és nincs többé kitől tartania. Se címe, se bejegyzett lakása sem egyházi, sem forgalmi adót nem fi­zet, állampolgársága nincs, holott legalább is úgy megérdemelte volna, mint a gazdája, így hát senki sem keresheti, senkinek sem kell számot adnia viselkedéséről, senki sem ta­núskodhat többé arról, hogy valaha közönséges eb módjára szolgált és engedelmeskedett. Tip egyedül volt, egyedül, az alkotó értelmezésében, amikor a szabadságérzettel együtt a felelős szerep is egyre nő. Olyan szerep volt ez, amely a hivatással rokon, amit az alkotó önként magára vállal. A feladat végrehajtására Tip alaposan felkészült, elmélete oly szi­lárd alapokon nyugodott, akárcsak Hitleré. Egyetlen pillanatig sem ké­telkedett harcának végleges sikeré­ben. Amikor Mickával közölte az eb­gyűlés összehívását, mellékesen azt is megjegyezte, hogy nagy események vannak készülőben. Micka, egyetlen szóval sem mert érdeklődni a nagy események részletei felől, bár olyan kíváncsi volt, hogy a fene majd meg­ette. E viselkedéssel Tip elégedett volt, jó előjelnek vette Micka részé­ről a tisztelet megnyilvánulását, mert ebtársaitől megkövetelte, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjenek neki. Ennyit az önfeláldozó Vezér igazán megérdemel, egyelőre, előleg­nek ennyi is elég, amíg nem közli pontosan programját, a módszert, a taktikát, hogyan, miképp kell és lehet legyőzni a hatalmas ellenfelet, a kétlábúak szervezett társadalmát. Mickával a gyűlés helyszínét és időpontját. is pontosan megbeszélte. Az esti órákban, amikor a toronyóra elveri a kilencet, már mindenkinek a bombázott naftagyár romjai között kell lennie. Lelkére kötötte, hogy minden ebnek, társadalmi rangkü­lönbség nélkül, ott kell lennie, Tip azt is megjegyezte, nagyon jól tudja, hogy Mickának milyen nehézségei lesznek, de mégis ragaszkodnia kell kívánságához és bízik Micka komoly összeköttetéseiben, és főleg szervező erejében, hogy kívánságát teljesíteni fogja. Micka boldog volt, hogy Tip őt szemelte ki ilyen bizalmas és komoly feladat végrehajtására. Tudta, hogy mindenkit összecsődít majd, ha más­kép nem megy, hát fenyegetésekkel, mert ily bizalmi állást csak akkor tölthet be, ha megmutatja hozzáér­tését is. Felcsigázott harcikedvvel, egy komoly ebtitkárnő magatartásá­val, rövideket vakkantva indult Micka hírül adni ebtársainak, a nagy, pá­ratlan eseményt, ahol mindenkinek jelen kell lennie, még a Grófnak meg a Grófnőnek is, akik eddig alig álltak vele szóba. És Micka nemcsak másokat, hanem önmagát sem kímél­te, lógó, lihegő vörös nyelvvel fárad­hatatlanul rohant a városban és meg kell állapítani, hogy remekül, cél­szerűen végezte a dolgát. A házmesterebeket külön-külön az­zal vesztegette meg, hogy a vásár­­csarnoki csontokat, amelyekhez úgy­szólván monopóliuma volt, nekik ígérte. A házmester-ebek viszont ünnepélyes fogadalmat tettek Mická­nak, gondjuk lesz rá, hogy a házban lakó kutyák a jelzett időben ott legyenek a gyűlésen. Megnyugtatták Mickát, nincs mitől tartania, mert ha valamelyik eb nem engedelmeskedne, akkor velük gyűlik meg a baja, ők majd megmutatják neki foguk fe­hérét. A hatalmas Hektor természetesen segítségére volt Mickának. Igaz, Hek­tor nem volt valami lángész, de a toborzás céljára megfelelt, hatalmas ereje miatt mindenki félt tőle és többnyire engedelmeskedtek neki. (Részlet SZABÓ BÉLA Ebek lázadása" című új, szatirikus regényéből) Miska bácsi a heverő llm-lom között a legma­gasabb pontot képezte. Tip hirtelen megjelenése nem ma­radt hatás nélkül, óriási üdvrival­gást, ugatást váltott ki a hálás ku­tyaközönségből. Érezte, hogy számí­tásai beváltak, jól tudta, hogy eb­­társai nemes, finom idegei annyira zaklatottak, hogy meglepetésszerű, pontos megjelenése meghozza a várt eredményt. De Tip számításaitól el­tekintve, ahogy ott állt a tér legma­gasabb pontján karcsú, arányos tes­tével, valóban elragadó jelenség volt, Legalább is Micka hasonlót érzett, könnyei megeredtek a mély megha­tottságától, és rekedtre ugatta magát lelkesedésében. Persze a rosszmájú kis Zelma, aki azt a széles, kék szalagot hordta vékony, karcsú nya­kán elfintorította pisze orrát, mint aki tapintatlannak és ízléstelennek tartja Micka viselkedését. Szólt is barátnőjének, hogy egy holmi vi­szonyt vagy kalandot fölösleges ennyi hévvel a világ szeme elé tárni. Már láttak ilyet, azt amit ez a Tip úr tud, azt mások is tudják, ő legalább is beszélhetne, ha akarna ... Neki például egy tengerész-ebe volt, aki monoklit hordott... de aztán senki sem mondhatja róla, hogy úgy voní­tott volna valaha, mint Micka. Rossz­májú fecsegését azonban abba kel­lett hagynia, mert Tip néhány kezdő vakkantás után végre ünnepélyesen és hangosan elvakkantotta magát. — Kedves Bajtársaim, kedves Baj­társnőim — kezdte — sötét és ho­mályba borult történelmünkben ma találkozunk elsőízben azzal az őszinte szándékkal, hogy változtatnunk kell végre keserves rabszolgasorsunkor és nemes fajtánkhoz méltó életterei teremtsünk. Azt hiszem e szándék végrehajtásában mindenki, kivétel nélkül segédkezni fog és közös erővel meg egyetértéssel siker koronázza nemes törekvésünket. Törekvésünk célja a korlátlan szabadság és feltét­len győzelem. Ezért óhajtom és kí­vánom gyűlésünk minden egyes tag­jától, rangkülönbség nélkül, hogj vésse emlékezetébe ezt a nagy napot mert ez lesz a mi faji ünnepünk ! A mai naptól kezdve új korszak kez­dődik számunkra, egy öntudatos i harcos kor és a szabadságharc érde­kében kell, hogy ez a döntő nap mindenkinek a szeme előtt lebegjen Hogy az ünnepnek külön nyomatékei adjunk, szükséges, hogy mindenk felejthetetlen eskü formájában fecs­kendezze be a trónt, amelyen állunk amely a kétlábúak dicstelen romjain a mi dicsőségünk zászlóbontását fog­ja hirdetni. Ez az eskü a feltétler engedelmességre kötelez mindenkit. Egyetlen pillanat alatt a teherko­csi romjai körül óriási tolongás tá­madt, mert minden eb komoly lelke­sedéssel, minél előbb le akarta tenn az esküt. Tip elérzékenyülve, homá­lyos szemmel nézte az igyekvést, mi­közben ő is áhítattal és páratlan él­vezettel végezte el a fecskendezés' a trón legmagasabb pontján. E to­longás közepette lehetett visítást morgást hallani, de az eskütéte gyorsan és minden komolyabb inci­dens nélkül zajlott le. A csönd mél; és komoly volt, az ebek áhitatta néztek fel Tipre mint egy felken; császárra a koronázás után. ö viszon miközben mély lélegzetet vett, < holdra nézett és vakkantva, majc párat pislogva folytatta abbahagyott beszédét. hogy érzelmeit először az Illem finom selyempaplrosába csomagolta. Tiphez való nagy szerelme pedig alig fért már el elhízott kövér szívében, ezért akart vallani és vallomását tartalék könnyeivel megöntözni. Micka azt sem bánta volna, ha valaki jelen lenne a vallomásánál. Amikor azonban lihegve a hely­színre érkezett a csonttal, keserű lett a szájíze. Tipet sehol sem látta. Oly nyugtalan lett szegény, hogy leejtet­te a csontot, amelyért aztán parázs verekedés támadt a házmester-ebek között. Micka azonban oda se hede­rített, kínlódott, mély fájdalom mar­­dosta, azt hitte, hogy Tippel valami komoly baj történt, talán nem is jelenhet meg a gyűlésen, és nem fogja látni, hogy titkárnői minőség­ben milyen kiváló munkát végzett. Tip mindezt messziről figyelte, de nem mozdult, Micka -éppúgy nem érdekelte, mint a velőscsont, hanem szívdobogva leste az ebek sokaságát, akik ezért jöttek lihegve és izgatot­tan, hogy őt meghallgassák. Tip szíve tájéka dagadozott az örömtől, a meghatottságtól és nemes részvéttől, amikor végignézte az erőteljes, egészséges fiatal generációt. Abban a pillanatban agyában és szívében szinte reflektor-fénnyel világosodott meg a később híressé vált jelszó: az ebek mindenek felett. Mindenki őt kereste. A jelenlevő­kön is kezdett elhatalmasodni a nyugtalanság és e nyugtalansággal párhuzamosan Tip egyre hevesebben érezte, hogy társait fel kell szaba­dítania a kétlábúak járma alól. Érezte, hogy készülő beszéde, amely eddig csak nagy vonalakban volt meg benne, most egyre eleve­nebb és erőteljesebb formát nyer. Meggyőző hangja ezen az estén ve­tekedni fog a legbölcsebb kutyák hangjával, amelyek valaha is a ku­tyatörténelemben szerepeltek. Ez a hang nem fogja többé a kétlábúakat szolgálni és a hozzájuk való hűséget sem fogja magasztalni. Ellenkezőleg, utat fog mutatni, határozott utat, a szabadság, a hatalom lábrakerítése felé. Amikor a toronyóra ütni kezdte a kilencet, hűvös tiszta nyugalom szállta meg hirtelen és a kilencedik hatásos helyszínre, ahol intő példa­ként és vádként burjánzottak még a véres háború pusztító emlékei. Gyönyörű holdvilágos éjszaka volt, boldogan, minden feltűnés nélkül le­hetett a kerek, ezüstszínű holdra ugatni. A levegő is lágy volt, olyan lágy, hogy Tipet egy fiatalkori ta­vaszi éjszakára emlékeztette. A Ve­zér egy hatalmas teherkocsi szétron­csolt kerekei közé bújva titokban figyelte gyülekező társait. Nem akart mutatkozni addig, amíg a létszám nem felel meg a várakozásnak. Ezen az estén nem is vacsorázott, de nem is volt éhes, oly izgatott és ingerült volt, holott szegény Micka a diétás­­konyha csatornájánál egy remek velőscsonttal a szájában türelmetle­nül várta. Ogy állt ott, csonttal a szájában, mint a „Hűség eleven szobra“. A csont őrzése nem volt oly nagy teljesítmény, mint az a tény, hogy Micka ez idő alatt nem ugat­hatott. Hektor maga is bámulattal adózott Mickának e kitartásáért. Hek­tor nem emlékezett rá, hogy Micka valaha is ily hosszú ideig némán kibírta volna. Ám Micka Hektor bámulatán is túltett, mert csonttal a szájában rohant a helyszínre is, hogy vallo­mást tegyen Tipnek őszinte, szívből jövő szerelméről. Micka ugyanis ezen az esten még a gyűlés előtt mindenképp vallani akart. Puffadt, kövér szemzacskójában erre a célra már a könnyek is összegyűltek, hogy a vallomás szent és meghitt lektor párja, Micka mostohahuga, iki valaha kóristanőnek készült, igyancsak segített neki és pedig igen íatásos eszközzel. Őt Ditának hívták, gén ízléses nyakörvet hordott, ara­­íyozott számmal. Dita a hatalmas lázak előtt hátsó lábára ült és voní­­:ani kezdett gyönyörű hangján egy­­;gy operaáriát, amelyet gyakori láto­­jatásai során a színházban sajátított >1. Az ária hallatára, a hatalmas lázból és az utca minden részéről jsszecsődültek az ebek és Micka ak­­cor közölte a jelenlévőkkel a fontos íírt. Ha nem kaptak nyomban ígére­­;et, akkor Hektor dühösen morogni cezdett, Micka pedig fenyegetőzött. Mem volt nagyon válogatós eszközei­­aen, de nem is lehetett. A kétlábú járókelők azon a napon megfigyelhették Micka heves szóvál­­:ását a szíjakon sétálgató kényes árihölgyekkel. Az úrihölgyek azzal védekeztek, hogy azért nem mehet­nek a gyűlésre, mert gazdájuk a szíjjal fogva tartja őket. Erre aztán Micka felhúzta a szemöldökét és azt Eelelte; nagyon jól emlékszik még, íogy holmi csinos csavargók kedvé­ért igenis meg tudtak szabadulni a gazdájuktól. Tehát neki ne beszélje­nek holmi szíjakról, egyébként is, Eejezte be a vitát békítő vakkantás­­sal, úgy értesült, hogy „Főszeres Karcsi“ és más ebgavallérok is ott lesznek. így szédítette Micka a höl­gyeket és a férfiakat hasonlóképp vonzó hölgyekkel szédítette. Micka és segítőtársai igyekvése azt eredmé­nyezte, hogy azon az estén, az ebek szinte megvadultak, ötletet és erő­szakot felhasználva kiszabadultak va­lahogy és még mielőtt a toronyóra elverte volna a kilencet, ott voltak tömegestől a helyszínen. A gyülekező hely megválasztását alapos megfontolás előzte meg. Tip semmit sem hagyott figyelmen kívül, világjáró kőrútjain látta, hogy a nagyvárosi világcirkuszokban a ha­táskeltésnek mily óriási szerepe van a kitörő sikerekben. Neki, a Vezérnek a veszély legapróbb részleteire is kellett gondolnia. A rombadőlt rafi­nériának először is az a komoly elő­nye volt, hogy a városon kívül fe­küdt, kilenc óra tájban kevés volt arra a járókelő és így senkinek sem tűnhetik fel az ebek óriási tömegé­nek a hangorkánja. A gyűlésnek titokban és főleg min­den külső zavar nélkül kellett le­­zajlania, nehogy a kutyapecér érte­süljön a készülődésről és beleavat­kozhasson. Ha egy sintér megjelenne gyűlés közben, oly zűrzavar támadna társai között, hogy megfontolt terveit alapjaiban rendítené meg. Ezt pedig szem előtt kellett tartania ... Más­részt pedig a raffinéria romjai súlyos bizonyítékoknak szolgáltak és a két­lábúak hiteles történelmének feltá­rásához járultak hozzá. A felfordí­tott, rozsdás gépkocsik, amelyek úgy hevertek a rombadőlt gyár közelében, mint döglött szörnyszülöttek oszló hullái, komoly segítséget jelentettek Tipnek. Nem volt szükséges, hogy távoli példákra hivatkozzék, ha bizo­nyítani akarta a kétlábúak kultúrálat­lan, káros és bűnös magatartását, mert itt voltak a szemük előtt a há­ború pusztításának kegyetlen és ta­gadhatatlan nyomai. Ezért volt szük­séges terve végrehajtásához erre a ütéssel egyidőben, egyetlen ugrással, meglepetésszerűen fenntermett a te­herkocsi roncsának a tetején, amely aillanatában készenlétben légyénél Micka így szerette volna. Világéleté aen mindig úgy hódolt élvezeteinél Olyan, aki tud és szeret dolgozni. A szövetkezeten múlik ... Érdekes megfigyelni, hogy ebben a faluban tulajdonképpen nem okoz semmi gondot a „kulturális élet". Miért? Itt ezt a fogalmat nem úgy értelmezik, hogy évente egy színmű esetleg kettő a CSE­­MADOK részéről, egy műsorost ad a CSISZ, öt előadás, vége, volt, punktum. Hallgassuk csak meg Miska bácsit: — A mi embereink nagyon sze­retik a könyvet, sokat olvasnak, hiszen a könyvtár is jól működik. Persze szeretnek színdarabot is játszani. Nem probléma a szerep­lők kérdése. Nálunk büszkék az emberek arra, hogy a környéken is híres műkedvelő falu vagyunk. S nem csak azok élnek kulturális életet, akik pont színdarabot ját­szanak vagy egyéb akcióban sze­repelnek. Ezt kellene sok faluban elérni. Mindenki, közösen éljen kulturális életet. Akkor nem lesz probléma a téli vagy nyári időszak, szak­ember-kérdés, helyiség kérdése stb. — Lehetősége mindenkinek van. A többi az embertől függ — mondja elgondolkodva Miska bácsi. Igen. Minden az embertől függ. (P- *•) a mezeket, cipőket, a szertárat. Tisztelettel beszélnek vele a fiúk. Felém pillant. Tekintetéből szinte olvasni lehet: látja, mennyire sze­retnek engem a fiatalok. Biz, Miska bácsit mindenki jól ismeri a faluban. Valójában ö a falu Miska bácsija. Jóval túl van már az ötvenen, de nem nyugszik egy percre sem. Minden érdekli ót s szereti a munkát. Már fiatal ko­rától kedveli a színjátszást. Mos­tanság inkább már csak igazítja a fiatalokat, de játszani is nagyon szeretett. Szakértelemmel beszél az egyes szerepekről, a színpadról. A művelődési otthonban képeket, elismerő okleveleket mutat. — Ezt mind mi kaptuk. Bólintok. Ellenben ez a művelő­dési otthon nem valami megfelelő. — Az nem. Hiába... — Miska bácsi sóhajt, mélyet, nagyot só­hajt. Oj művelődési otthon kellene a falunak. Klub. Talán akkor minden még jobban menne. A szövetke­zet is. — Hát a szövetkezetünkkel nem nagyon dicsekedhetünk. Négy éve alakult, s úgy néz ki, hogy a na­pokban mond le a hetedik elnök. Pedig a faluban lenne fiatal. A gyár füstje a faluig ér. Ide, az épülő, magasodó házakig, a lankás dombok fölé. A délutáni csendben csupán a gyermekek boldog, gondtalan játéka jelent életet. A falu dolgozik. Kovács Miska bácsi kerékpáron jár munkába. Már évek óta a fii­­leki zománcgyár alkalmazottja. Szereti a gyárat, de faluját is — Fülekpüspökit. Beszélgetünk. Szét­tárja karját és a dombok felé mu­tat: — Nézze! Nem szólok semmit. Nézem. A dombokat is, meg Miska bácsit is. Tehergépkocsik robognak el mellettünk. Tekintetünk belevész a tájba, elkalandozik messze­­messze. Estefelé felenged a falu délutáni csendje. Az utcák megtelnek em­berekkel, fiatalokkal. Motorkerék­pár motorkerékpár után suhan az úton. — Ezek... Mennyi van már belőlük — szól újból nagyon is megfontoltan Miska bácsi. Sok fiatal él a faluban. Jó gye­rekek, ahogyan Miska bácsi mond­ja. Szeretnek sportolni, színdara­bot játszani, szórakozni. Épper edzésre gyülekezik a labdarúgó - csapat. Miska bácsi tartja rendber. 1962. június 17.

Next

/
Thumbnails
Contents