Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-05-27 / 42. szám
Talajerózió lejtős területeken A sertések kombinált hizlalása önetetökböl A talajerózió meghatározás alatt a föld termékeny rétegének a víz vagy a szél által történő elhordását értjük. Az erózió nemzetközileg elismert és alkalmazott szakkifejezés. A mezőgazdaságban kétféle talajeróziót ismerünk, úgymint a víz okozta és lejtős területeken ható vízeróziót, és a szél által könnyű talajokon fellépő ún. széleróziót. A kettő szorosan összefügg, mert a vízerózió elleni küzdelem egyúttal a szélerózió ellen is védelmet nyújt. Szlovákia dombos vidékein, különösen a földrendezés következtében kialakított szalagparcellák lejtő irányban végzett kimérése eleve magában rejtette a vízerőzió veszélyét, amely a termőréteg elmosásából, s a termőtalajnak a völgyekbe, a folyókba, illetve a tengerbe történő elhordásából áll. Amíg az erózióval sújtott dombok elvékonyodott termőrétegű, rossz víz és tápanyag-gazdálkodású talajjal bírnak, addig a völgyek termőrétege az elmosott talajok következtében tápanyagban gazdag és vízbősége is megfelel a termelés kívánalmainak. A talajeróziónak többféle változatát ismerjük. így ismerünk felületi elmosást, barázdás kimosást és árkos kimosást. A lejtős területek vízerózióját a talaj felületén nagy gyorsasággal lezúduló esővíz okozza. Minél nagyobb mennyiségű víz folyik le bizonyos idő alatt a lejtőn, annál erőteljesebb annak elmosó hatása. Különösen a bővizű záporesők okoznak erős vízeróziót. Minél nagyobb a talaj vízelnyelő-képessége és minél gyorsabban tudja magába venni a lehulló csapadékot, annál kevesebb víz folyik le a talaj felületén és a kisebb sodrás által csökken az erózió veszélye. A lejtős területek vízerózió elleni védelmében nagy szerepet játszik a lejtőt borító növényzet. A növénycsoportok közül legjobban az erdő védi a lejtők talaját, mert itt a lehulló csapadék nagy része azon a helyen hatol be a talajba, ahol leesett és így s víz csakis a talaj mélyebb rétegeiben végez a lejtő irányában a völgy felé lassú mozgást, ami viszont nem okoz eróziót. Az erdő tökéletes talajvédő hatását megközelíti a mező talajvédő hatása is. A sűrű növényállományú gyeptakaró ugyancsak magába veszi a lehulló esőcseppeket és gyökérzete megakadályozza a talajrétegek elválasztását. Az elmondottakból nyilvánvalóan kitűnik, hogy dombos talajaink erózió elleni védelmét azoknak begyepesítésével vagy befásításával segíthetjük elő. Fontos szerepet játszik majd a vízerózió elhárítása közben az erózió elleni vetésforgók beiktatása is, amelyek esetében az erózióveszélyes szakaszokon sűrű állományú növényeket sorolunk be. Kiküszöböljük, vagy a lejtő alsó részére helyezzük a kapásnövényeket és a földet rosszul takaró és védő kultúrnövényeket. Erózióveszélyes területek vetésforgójába be kell iktatni a köztesek és a másodnövények termesztését is, ami különösen zivataros időben jelentékenyen hozzájárul a talaj erózióelleni védelemhez. Egyik legjelentősebb erózióelleni védelmi intézkedés a lejtős talajok szántóföldi megművelése. Az eróziósnak tekintett lejtős területeken minden agrotechnikai beavatkozásnak arra kell irányulnia, hogy a talajt a rétegvonalak irányában, vagyis mindenkor a lejtő irányára merőlegesen munkáljuk meg. Vonatkozik ez elsősorban a szántásra, de az összes további talajelökészítési és növényápolási munkálatokra (a kapálásra, a Sarabolásra stb. is). A rétegvonalak irányában végzett ún. sima vagy kontúrszántás, különleges, e célra szolgáló ekékkel történik, melyek vagy billenőrendszerűek vagy — tengelyük körül 180 °-os szögben átállíthatók. Lényegük, hogy két vagy több ellentétes irányú eketestet szerelnek rájuk, melyele közvetlenül a megmunkált barázda mellett szántanak visszafelé, s mindenkor a lejtő irányára merőlegesen szántanak. Aszerint, hogy a szántást a lejtő alján vagy annak tetején kezdjük, a barázdát lejtő irányában lefelé, illetve felfelé fordítjuk. A barázdák elhelyezésének módja lényegesen kihat a talaj vízfelfogó képességére. A lejtő irányára merőleges szántás, főleg ha annak barázdái mélyek és nagy felületűek, hatásos és természetes védelmet nyújt a talaj elmosása ellen. A lejtő irányában haladó pántlika parcellák szántása esetén annak minden barázdája vízlevezető árok szerepét tölti be és mesterséges elősegítője a vízeróziónak. Ezt csakis a pántlika parcellák egyesítésével és az ilyen területek rétegvonalmenti művelésével lehet megszüntetni, aminek megvalósítása fontos feladatunk. Eróziós veszélynek tekintett lejtős területek minden agrotechnikai beavatkozását tehát a rétegvonalak mentén a lejtő irányára merőlegesen kell végeznünk, még akkor is, ha a szántás irányában történik, (amit sík vidéken ellenzünk), mert a kisebb rossz elve ezt követeli meg tőlünk. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy lejtős területekre a talaj tavaszi elmunkálása előtt semmiféle műtrágyát szórni nem szabad, (főleg télen hóra), mivel a tavaszi hóolvadáskor fellépő erózió alkalmával azok a völgybe mosódnak. Lejtős talajok vetését is rendesen rétegvonalak mentén végezzük, mert a lejtő irányában haladó vetés nemcsak a vonóerő egyenetlen kihasználását, de a vetőmag vetési mélységét is eltérően alakítja. Lejtőn lefelé menet a vetőgép ugyanis sekélyebben vet, mint a lejtőn felfelé haladva, ami a növényzet részére eltérő fejlődési viszonyokat teremt. Természetesen a vízerózió elleni védelemben egyéb technikai eljárások is alkalmazhatók (pl. sáncolás stb.). Ezek azonban költséges eljárások és lényegesen csökkentik a felhasználható szántóföldi területek terjedelmét. A szélokozta eróziók (defláció) problémájáról e lap hasábjain más alkalommal kívánok részletesebben szólni. Végezetül még azt említem meg, hogy az erózió óriási összegekkel károsítja meg népgazdaságunkat, s hatalmas az a humuszdús talajmennyiség, mely az elmosódás következtében egyszer s mindenkorra elveszik a termelő részére. Ezen meggondolások köteleségünkké teszik, hogy talajaink termőképességének fokozása céljából minden hathatós eszközt megragadjunk, s a vízerózió kárát megakadályozva termelési feladataink végrehajtását elősegítsük. Dr. Frideczky Ákos mezőgazdasági mérnök, a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola tanára Földgázból műtrágya A Kelet- és Délkelet-Magyar or szagon feltárt óriási kiterjedésű földgázlelőhelyek körzetében a Borsodi Vegyi-Kombinát mellett korszerű üzem épül, melyben 1965-tól kezdve évi 650 000 tonna nitrogén tartalmú műtrágyát állítanak majd elő földgázból. (Zem. nov.) Több libatojás - gyomirtó libák Évek óta sikeresen működik az USA déli részén egy vállalat, amely 10 000 fehér, kínai tenyészlibát tart. Ezek évi tojástermelése 460 000 db, s ebből 300 000 kis libát keltetnek. A letojatás január 1-ével kezdődik és június második hetéig tart. A.z első kelés február elejére, az utolsó közepére esik. Kezdetben a tenyészlibák egy tojóidényben átlag 40 — 50 tojást tojtak, ma mesterséges megvilágítással, fehérjegazdag takarmánnyal egyes tojók 60 — 80 tojást is raknak. Automatikus keltetőgépeket használnak. Kelés után 2400 — 2600 állat 16 —18 óra hosszáig szárad az egyes gépekben. Kivételkor nemek szerint osztályozzák a napos libát, mert a tojó a legelőn a gúnárnál hamarabb jut el nemi érettségig. Százezer fiatal libát gyomirtásra az ültetvényesek vásárolnak meg, ezeket nem osztályozzák. Ebből 10%-ot napos, 90%-ot hat hetes korban adnak el. (Feedstuffs) A jovo traktora A traktorok nemzetközi versenyében győztesként került ki a DK— 4-es 70 lóerős, mindkét kerekére meghajtásos traktor. A nagy teljesítményű gép sorozatgyártását már meg is kezdték Magyarországon. Előnye az, hogy a középnehéz és könnyű talajokon naponta két és félszer nagyobb teljesítményt nyújt a lánctalpasoknál. A sertéshizlalás egyike azoknak az állattenyésztési ágazatoknak, amelyekben az utolsó évek folyamán a munkálatokat teljesen vagy pedig jelentős mértékben automatizáltuk. Az automatizálást főként a trágyatakarítás és az etetés terén alkalmaztuk. A sertések régi, vályús etetése sok és megerőltető emberi mnkát, s ezzel egyidejűleg sok munkaidőt emésztett fel. Ezért most egyre inkább alkalmazzuk az önetetős hizlalást, amely megfelel a szocialista nagyüzemi gazdálkodás követelményeinek és növeli a munka termelékenységét is. Miért kell csökkenteni elsősorban az állatok etetésére fordított munkaidőt? Nézzük, hogyan oszlik meg az állatgondozó munkaideje az egyes munkafeladatok között. A régi vályús hizlalás alkalmazása esetén az állatgondozó a munkanap 13 %-át takarmány-előkészítéssel, a 45 %-át etetéssel (tehát összesen 58 %) és körülbelül a 30 %-át trágyaeltakarítással tölti. Ezekből az adatokból is láthatjuk, hogy a legtöbb időt, vagyis a munkanapnak több mint a felét a takarmányelőkészítés és az etetés emészti fel. Ezért kell elsősorban a takarmányozás szakaszán érvényesíteni az új technológiát, amely megkönnyíti az etetést, vagyis az állatgondozó egyik legnehezebb munkáját. Az önetetők alkalmazása esetén az állatgondozóra csupán a takarmány előkészítése és az önetetők töltése hárul. A vályús etetés alkalmazásakor egy állatgondozóra 200 — 250 sertést bízhatunk, az önetető alkalmazása viszont lehetővé teszi, hogy egyetlen ember 600 — 1000 sertés is gondozzon. A munka termelékenységét az önetetők töltésének és az istállótrágya eltakarításának gépesítésével még növelhetjük. A sertéshizlalásban jelenleg az etetés automatizálásának különféle módszereit érvényesítjük; a száraz, a nedves és a kombinált etetést. A mezőgazdasági üzem takarmányhelyzete dönti el, melyik módszert választjuk a három közül. A száraz etetést azokban a körzetekben előnyös alkalmazni, ahol elegendő szemestakarmány és kukorica terem, a nedves etetést pedig főként ott alkalmazhatjuk sikeresen, ahol a sertéseket kapás takarmányokkal hizlalhatjuk. Az automatizált száraz és nedves etetés között átmeneti módszert képvisel a kombinált etetés, amikor az állatokat száraz abrakkal, valamint terimés takarmányokkal és különféle mezőgazdasági melléktermékekkel (fölözött tejjel, íróval, ételmaradékokkal stb.) etetjük. Az abrakot önetetőkbe, a terimés takarmányokat és a melléktermékeket pedig naponként egyszer vályúba adagoljuk. A kombinált takarmányozás előnye, hogy olcsó takarmányokat etethetünk fel a saját mezőgazdasági üzemünkből. Ezek a takarmányok változatosabbá és gazdagabbá teszik a takarmányadagot és abrakmegtakarítást tesznek lehetővé. A füllesztett burgonyát a kombinált takarmányozás esetén naponként egyszer, — legjobb a reggeli etetéskor — a vályúba adjuk. A takarmányrépát egészben adhatjuk a sertéseknek, vagy pedig zúzott, esetleg szecskázott állapotban. A cukorrépát megfőzzük, a zöldtakarmányt (lucernát vagy herét) egészben vagy szecskázva etetjük fel. Az Állattenyésztési Kutatóintézet véglesi gazdaságában két kísérletet végeztünk kombinált etetései. Az egyik kísérletnél a sertéseknek az önetetőkbe száraz takarmánykeveréket adtunk és az állatok naponként egyszer füllesztett burgonyát is kaptak. A második kísérletnél pedig a sertéseknek burgonya helyett zsenge zöldlucernát adtunk. A két kísérleti sertéscsoporton kívül egy ellenőrző sertéscsoportot is tartottunk, amelynek a gyorshizlalás számára előírt takarmányadagokat kásás állapotban a vályúba öntöttük. Rejhradon az állami gazdaság dolgozói házilag készített önetetőket használnak a sertéstenyésztésben — ksz — Az első kísérletnél az önetetőből takarmányozott sertések, melyek a száraz takarmánykeveréken kívül füllesztett burgonyát is kaptak, állatonkénti átlagos súlya a kísérleti idő alatt 117,56 kg-ra emelkedett. Az ellenőrző csoport (vályúba adagolt kásás eledel) állatonkénti átlagos súlya ugyanazon idő alatt csak 106,30 kg volt, vagyis 11,26 kilóval alacsonyabb. Az átlagos napi súlygyarapodás a kísérleti csoportban 592 kg, az ellenőrző csoportban 528 kg volt. A második kísérletet a nyári időszakban valósítottuk meg, amikor az önetetőkbe adagolt száraz takarmánykeveréket zsenge zöldlucernával egészítettük ki. A kísérleti csoport állatai, melyek száraz takarmánykeveréket és zsenge zöldlucernát kaptak, állatonként átlag 117,62 kg-ra gyarapodtak, az ellenőrző csoport egyedeinek (amelyek vályúba adagolt kásás takarmányt fogyasztottak) állatonkénti átlagos súlya pedig 105,47 kg volt, vagyis 12,15 kg-mal (12,54 százalékkal) kisebb. A kísérleti csoport átlagos napi súlygyarapodása 709 g-ot tett ki, az ellenőrző csoport átlagos napi súlygyarapodása pedig 619 g volt állatonként. A sertések a zsenge zöldlucernát maradéktalanul elfogyasztották. Mind a két kísérlet esetében megállapítottuk, hogy az önetetők használatával és a kombinált takarmány alkalmazásával 1 kg hús előállításához kevesebb táplálóanyag kellett, mint amikor vályúból kásás takarmánnyal etettünk. A kísérleti és az ellenőrző sertéscsoportok vágóértéke között nem volt lényeges különbség. A kombinált takarmányozásnak a beruházási építkezés szempontjából is előnyei vannak. Ugyanis a kombinált takarmányozást minden átépítés nélkül bevezethetjük a régi sertésistá! lókban is, egyedül a száraz abrak adagolására szolgáló önetetőket kell beszerelni. A meglévő vályúkat egyrészt itatásra, másrészt a terimés takarmányok, a fölözött tej és az író adagolására használhatjuk fel. A vályúból történő etetéssel szemben a kombinált takarmányozás nagy előnye, hogy a terimés takarmányokat nem kell minden etetéskor előkészíteni és adagolni, hanem csak egyszer naponta. Ezzel jelentős munkamegtakarítást érünk el, s ugyanakkor gazdaságosan is takarmányozunk, mivel saját termelésű takarmányféléket és mezőgazdasági melléktermékeket etetünk fel. Az önetetők használatával kapcsolatban föltétlenül ügyelnünk kell arra, hogy -több fajta szemestakarmányból készült, megfelelő összeállítású takarmánykeveréket használjunk. A hizlalás kezdetén a takarmánykeverék 15 %-át fehérjetartalmú takarmány képezze. A hizlalás végefelé ez az arány 8 —10%-ra csökkenhet. A téli időszakban viszont a takarmánykeverékbe lucerna- vagy hereszénát kell liszt formájában keverni. A takarmánykeverékbe eleinte kevesebb (4 — 5 %) lucerna- vagy herelisztet adunk, majd ezt a menynyiséget a hizlalás folyamán 8 — 10 százalékra növeljük A száraz etetés alkalmazása esetén az állatoknak elegendő ivóvizet kell biztosítanunk. Legelőnyösebb az önitatók használata, de lehet a vályúkból is itatni. A sertések az önetetőkből annyit esznek, amennyit akarnak, s az átlagos súlygyarapodás állandóan emelkedik. Nem kell félnünk attól, hogy aránytalanul sok takarmányt fogyasztanak így el. Ellenkezőleg. A gyakorlati tapasztalatok és a kísérletek mindenütt azt bizonyítják, hogy az átlagos napi súlygyarapodás növekedésével kapcsolatban csökken az 1 kg súlygyarapodásra fordított takarmány menynyisége. Az önetetők használatának további előnye, hogy az állatok könynyebben jutnak a takarmányhoz, tehát a gyengébb egyedek nem maradnak le a fejlődésben, s így az' egész állatállomány egyenletesen fejlődik. Az állatgondozó munkájának jellege is egészen megváltozik. Az etetők tulajdonképpen műszaki dolgozókká válnak, akik az eddigi megerőltető munka helyett főként a takarmánymennyiség ellenőrzésével és az állatok egészségi állapotának figyelésével foglalkozhatnak. Cupka Václav mérnök, a nyitrai Állattenyésztési Kutatóintézet dolgozója 1962. május 27. A lejtőre keresztirányban végzett szántás lefelé vagy felfelé sorolt barázdái közül az utóbbi sokkal jobb vízfelfogást tesz lehetővé Rétegvonalak irányában, vagyis a lejtőre merőlegesen végzett szántás lassú vízfelfogást biztosít Ha lejtőre merőlegesen végezzük a szántást és a barázdákkal felfelé haladunk, magasított és hoszszabbított kormánylemezű ekét kell használnunk 1962. május 27.
