Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-05-27 / 42. szám
Termesszünk szárazságtűrő takarmánynövényeket A növénytermesztés fontos ágazata mezőgazdaságunknak, mivel ez biztosítja a takarmányalapot állattenyésztésünk részére. Tekintettel arra, hogy a takarmányalap biztosítása a múlt évben fellépő, nagy szárazság miatt gondot okozott, igyekeznünk kell a nálunk termelhető szárazságtűrő növényfajták nagyarányú elterjesztésére. Szükséges, hogy a már elterjedt takarmánynövényeken kívül sor kerüljön olyan növények termesztésére is. melyek jól bírják a szárazságot. Ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy a nyári időszakban legtöbbször az a termelőüzem ér el jó eredményeket, amely vagy öntözéssel, vagy pedig a növényfajta megválasztásával harcolni tud a szárazság ellen. A szárazságot igen jól tűrő takarmánynövények közé tartoznak többek között a köles, a cukorcirok és a szudánifű. A köles különösen jól tűri a szárazságot. Másik jellegzetes tulajdonsága, hogy tenyészideje .rövid (80-120 nap) s a gombabetegségek és a különböző kártevők nem támadják meg. Ezen tulajdonságainál fogva vetésre a későn kiszántásra kerülő őszi gabona-, és a takarmányfélék után, s mint másodnövény az őszi és tavaszi takarmánykeverékek, valamint a korán lekerülő kalászosok után alkalmas. Helyes agrotechnikai alkalmazásával a köles magas hektárhozamokat nyújt. Különböző minőségű talajokon termeszthetjük, de legjobban a középkötött, agyagos és homokos agyagtalajokon diszlik. A nedves, a kenődő, a nehéz, valamint a magas mésztartalmú talajok alkalmatlanok a köles termesztésére. Legjobban szereti a szerkezetes, kellőképpen levegős, könnyen felvehető, tápanyagokkal dúsan ellátott, gyengén lúgos, esetleg semleges kémhatású talajokat. Mivel a köles a bokrosodás időpontjáig nehezen fejlődik, aminek következtében a gyomnövények elfojthatják, ügyelni kell vetése előtt a talaj gyomtalanítására Magas hektárhozamokat a köles csak abban az esetben biztosít, ha a növénynek kellő mennyiségben megadjuk a könynyen felvehető tápanyagot, ugyanis legtöbbjét gyökérrendszere aránylag nehezen értékesíti. A tápanyagok szükséglete és felvétele a köles tenyészidejében ingadozó. Bokrosodásáig mintegy 10 %-át veszi fel annak a tápanyagszükségletnek, amelyet egész tenyészidejében igényel. Virágzása időszakáig legtöbbször a nitrogént (60%) és a foszforsavat (40%) veszi fel. Virágzás előtt ugyanis — legrohamosabb növekedése idejében — főként sok káliumot s a tenyészidő végefelé ismét foszfort igényel. Istállőtrágyát köles alá nem alkalmazunk. s a műtrágyák adagolása a talaj tápanyagkészlete alapján történik. Általában 1 hektárra a következő műtrágyaadagokkal számolunk. Alaptrágyaként 3 — 4 q szuperfoszfát, 1,5 — 2 q kállsó, 1,5 — 2 q kénsavas ammóniák szükséges. Igen jól meg-: hálálja a tenyészidőben történő póttrágyázást, melynél a nitrogént a' növény fejlődése alapján szükség szerinti mennyiségben alkalmazzuk, mégpedig salétrom formájában a köles bugahányása előtt, s ugyanekkor kálisóból 40 — 80 kg-ot, szuperfoszfátból pedig 60-100 kg-ot adagolunk hektáronként annak figyelembevételével, hogy szemtermésre vagy zöldtakarmány, illetve szénatermésre számítunk-e. A kölest május második felében és júniusban vetjük, amikor a talaj hőmérséklete 10 cm mélységben 15 fok körül mozog. Alacsonyabb talajhőmérséklet esptén pl. 10 fokon lassan csírázik s könnyen rothadásnak indul. A vetőmagmennyiséget különböző tényezők befolyásolják, de egy hektárra általában 20 —25 kg vetőmaggal számolunk. Amint már említettük, a köles kiváló szárazságtűrésével tűnik ki, s más gabonafélékhez viszonyítva, aránylag magas hozamot ad az igen aszályos években is. Ez szövettani felépítésével és biológiai (élettani) sajátosságaival függ össze. Légzőnyílásai aprók, gyökerei erőteljesen képesek vizet meríteni a rendkívül hiányos nedvességű talajokból is, amelyeken a többi gabonafélék a vízhiány következtében nem élnek meg. A köles a vízzel igen takarékosan gazdálkodik. Aszályos időben levelei összegöngyölődnek, szára szétterped a talaj felett, árnyékolja a földet, s így a víz párolgását csökkenti. Betegségek közül leginkább a kölesüszög, általános nevén bugaüszög támadhatja meg, amely ellen a vetőmag csávázásával védekezünk. Megfelelő agrotechnikával hektáronként 35 q-nál nagyobb szemtermést is el lehet érni, de az átlagtermés hektáronként 20 — 25 q között mozog. Zöldállapotban a takarmányhozam 150-180 q hektáronként, szénában pedig 40 — 45 mázsát ad. A kölesmag igen jó takarmány különösen a baromfi, főleg pedig a csirkék számára. Sertések hizlalására szintén alkalmas, keverve más szemes takarmányokkal. Szalmája és pelyvája jó takarmányt nyújt a szarvasmarha részére, mert takarmányértek tekintetében felülmúlja más gabonafélék szalmáját, sőt sok esetben egyenértékű a szénával. A köles jő előveteménye a tavasziaknak. A cukorcirok és a szudánifű termesztése kevés eltéréssel, hasonló a köleséhez. Pósa Gyula, a Nagyidai Állami Gazdaság mezőgazdásza Azt mondják, hogy a jó gazdát arról ismerjük föl, hogyan gazdálkodik a trágyával. De nemcsak az - istállótrágyáról vagy komposztról van itt szó, hanem a trágyalé értékesítésének is nagy a jelentősége minden gazdaságban. Hiszen az istállótrágya után éppen a trágyalé az a legfontosabb trágyaféleség, amelyet állattenyésztésünk nagy mennyiségekben nyújt, s amelyet a növénytermesztés növelésére kell felhasználnunk. Sok esetben azonban nem így van. Az istállókban sokszor nem gondoskodnak arról, hogy a trágyalé jó eséssel folyjék a gödörbe, nem tisztítják a lefolyócsatornákat, a gödrök, illetve a kutak nem megfelelő űrtartalmúak és trágyalés öntözéskor igen gyakran nem tartják be az agrotechnikai elveket. A trágyalé, bár nem olyan nagy jelentőségű, mint—például az istállótrágya vagy az érett komposzt, aránylag nagy mennyiségű tápanyagot tartalmaz és nemcsak a talaj közvetlen trágyázására, hanem fejtrágyázésára és komposztálásra is alkalmas. Hogy tehát a trágyalével a legcélszerűbben gazdálkodjunk, már a termelési tervben kiszámítjuk, melyik évben mennyi áll majd belőle rendelkezésünkre. Emellett a következő átlagtermelésból indulunk ki: Trágyalétermelés Az állat faja naponta 1. évente hl. Szarvasmarha 6 — 12 22 — 44 Ló 3-6 11-22 Sertés 2-4 7-15 Juh vagy kecske 1,5 5,5 A rövid állásban tartott és zöldtakarmánnyal etetett szarvasmarha több trágyalét termel. A trágyalé kezelésekor főképpen arra ügyeljünk, hogy a lehető legjobban értékesítsük a tápanyagokat és elejét vegyük a tápanyag-veszteségeknek. Ez elsősorban annyit jelent, hogy ezt az anyagot megfelelő ürtartalmú fedett gödrökbe gyűjtjük össze. Jó tárolás esetén a trágyalé 1,8 % szervesanyagot, 1 % nitrogént, káliumot és meszet tartalmaz. A trágyalé tápanyagainak egy része ugyan az istálótrágyában marad, de ennek ellenére is igen jó a trágyázó hatása és a komposztált anyagot is gazdagítjuk vele. Trágyalével főleg a gyökér- és gumős növényeket, a silótakarmányokat és a zöldségféléket trágyázzuk, mégpedig könnyű talajokon tavasszal, kötöttebbeken ősszel vagy a tenyészidő folyamán, miközben 1:2 arányban hígítjuk és hektáronként 200-300 hl-t adagolunk belőle. Az őszi repcét legjobb ha tavaszszal öntözzük, hektáronként 100 — 150 hl hígított lével. Igen fontos a rétek és legelők trágyalés öntözése, ezeket rendszerint tavasszal, a tenyészidő alatt látjuk el havonként 150 — 250 hl-es adaggal. Betakarítás után a réteket hígított trágyalével locsoljuk. A Lysenko-féle komposzttelepet mindig az átlapátolás, vagy átforgatás előtt locsolják egyszer vagy kétszer trágyalével. A komposztálás egyéb módszerei esetén is a rendszeres trágyalés öntözés előfeltétele a jó beérésnek és a mikroorganizmusok fokozott tevékenységének. Végezetül a trágyalé felhasználásának három elvét ismertetjük: ■ 1. minden istálló mellett trágyalégödröt készítünk a lé 150 — 200 napi tárolására, vagyis számosállatonként 2 m3 térséggel számolunk, ■ 2. a trágyalét elsősorban a takarmánynövények, rétek és legelők növényzetének közvetlen trágyázására használjuk. Nagy adagokkal a gyökér- és gumós növényeket, mégpedig elsősorban a kapástakarmány-növényeket trágyázzuk, ■ 3. rendszeres öntözéssel gondoskodunk arról, hogy egy komposzttelep sem száradjon ki és erre különösen a hulladékanyagokból rakott és az alacsony komposzttelepek esetén ügyelünk. A magas komposzttelepek tetejét öntözzük és az alacsony telepek tetején árkot készítünk. Ezeket az elveket tartsuk szem előtt már az évi termelési és pénzügyi terv kidolgozásakor, valamint a trágyázási tervek összeállításakor, mert betartásuk határozottan kifizetődik. Hampl Andrej mezőgazd. mérnök, a Mező-, Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium dolgozója Jobban gazdálkodjunk a trágyalével 1962. május 27.
