Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-05-13 / 38. szám

Jfnafl/ Május 9-e nemcsak Csehszlovákia dolgoziónak legnagyobb nemzeti ün­nepét jelenti, hanem a világ haladó emberisége is ezen a napon ünnepli a történelem eddigi legvéresebb ösz­­szecsapása, a második világháború befejezésének 17. évfordulóját. A né­met fasizmus felett aratott győzelem, amelyből a szovjet hadsereg orosz­lánrészt vállalt, egyszer s minden­korra véget vetett Európa és a világ más népeinek leigázására szőtt hit­leri őrület megvalósításának. A fa­siszta fenevadat saját odújában ver­ték agyon, s a Reichstag homlokára kitűzött vörös zászlót büszkén len­gette a friss májusi szél, jelezve, hogy megszűnt a vérontás, a hitleri Németország végső vereséget szen­vedett. Most, 17 év távlatából büszkén gondolunk erre a nagy győzelemre és mély hálánkat fejezzük ki az el­esett hősök százezreinek, akik Euró­pa több nemzetének, köztük a mi népünknek is elhozták a szabadsá­got. De az öröm és hála fennkölt érzésének közepette nem feledkezhe­tünk meg arról, hogy Németország nyugati részében újból a hitleri idők szele fújdogál. A Wehrmacht utóda, az áilig felfegyverzett Bundeswehr vezető tisztjei és tábornokai Hitlert is szolgálták, és most hasonló cél­kitűzésekkel készülnek egy újabb vérontásra. Nyugat-Németország vezető politi­kusai nem is tagadják szándékukat: visszavágásról beszélnek, amely tu­lajdonképpen egy újabb világháborút jelentene. Bonnban mindent elkövet­nek, hogy a nyugat-német hadsereg megkaparinthassa a XX. század leg­korszerűbb pusztító fegyverét, az atom- és hidrogénbombát. Ezt bizo­nyítja a hét elején Athénben véget ért NATO-minisztertanács ülése is. Adenaueréknek az az igyekezete, hogy kicsikarják számukra az atombomba birtoklásának jogát, és hogy újabb vérfürdőt rendezhessenek a világon, közelebb került, elképzelésükhöz. Az athéni NATO-ülés a bonni politikának kedvezett: bár burkoltan, de bejelen­tették, hogy a NATO-t negyedik atomhatalommá építik ki. Ez tulaj­donképpen az Eisenhower idején elő­terjesztett Norstad-terv megvalósí­tása. A nyugati politika vezérei, — élükön Kennedyvel — tehát folytat­ják a Fehér Ház előző gazdájának veszélyes, hidegháborús politikáját, amely könnyen háborúba torkolhatna, ha nem létezne a gazdaságilag, po­litikailag, erkölcsileg, de nem utolsó sorban védelmi szempontból erős szocialista tábor. Washingtonban, Londonban, Párizs­ban és Bonnban nehezen, vagy egyál­talán nem akarják megérteni, hogy a világon új erőviszonyok alakultak ki, s a szocialista tábor javára bil­lent a mérleg. Ezt körvonalazta Ma­­linovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének cikke is, amelyet a második világháború be­fejezésének évfordulója alkalmából közölt a moszkvai Pravda. A szovjet hadügyminiszter a többi között leszögezi, hogy a Szovjetunió olyan interkontinentális és globális rakétákkal rendelkezik, amelyek a földteke bármelyik oldalán célba jut­tatják az atom-, illetve hidrogén­fegyvereket. Ilyen fejlett védelmi rendszer ellen való támadás az ellen­ség végső pusztulását jelentené. Ma­­linovszkij elvtárs hangsúlyozta, hogy az imperializmus részéről állandóan fennáll a veszély, ezért a béke őrei­nek állandóan résen kell állniok, hogy szükség esetén vissza tudják verni a támadót. Végül leszögezte, hogy a szovjet hadsereg harci felkészült­sége, a szocialista államok népi had­seregeivel való szoros együttműkö­dése szilárd biztosíték arra, hogy a béke hívei nyugodtan építhessék ha­zájukat és bizakodva nézhessenek a jövőbe. Bár a nagy nemzetközi események lekötik az emberiség figyelmét, még­sem hagyhatjuk figyelmen kívül az OAS szűnni nem akaró, gyalázatos barbár cselekedeteit Algériában és Franciaországban egyaránt. Az Evian­­ban megkötött egyezmények francia részről való semmibevevése joggal aggasztja a haladó emberiséget, de leginkább az algériai és francia né­pet. De Gaulle az ígéretekből vajmi keveset vált be s Algéria utcáin to­vábbra folyik a vér. Naponta 20 — 30 ember veszti életét és Párizs mind­ezt tétlenül nézi. Jogos a francia és algériai nép kérdése: vajon de Gaulleék véget akarnak-e vetni a fasiszták garáz­dálkodásának, vagy ezek közvetíté­sével akarják tovább gyilkolni Algé­ria békés lakosságát? Ezt kérdezi az egész haladó világ! Bratislava dolgozóinak tízezrei virágokkal és lelkes éljenzéssel köszön­tötték a katonai egységek felvonulását. Az NDK pari- és kormányküldöttsége hazánkba látogat (CTK) — Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának és a Csehszlovák Szocialista. Köztár­saság kormányának meghívására a Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, amely­nek élén Walter Ulbricht elvtárs, Németország Szocialista Egységpárt­ja Központi Bizottságának első tit­kára, az NDK Államtanácsának elnö­ke és Bruno Leuschner elvtárs, az NDK miniszterelnökének helyettese áll, május 14-én öt napra hazánkba látogat. . A látogatás jelentős mértékben járul hozzá a két ország közötti gyümölcsöző és baráti együttműkö­dés elmélyítéséhez. kitüntetése Mezőgazdasági dolgozóink és a földműves-sajtó munkásai bizonyára nagy örömmel és megelégedéssel fogadták azt a hírt, hogy testvér­lapunk, a Rol'nícke noviny hazánk felszabadításának évfordulója alkal­mából elnyerte „Az építésben szerzett érdemekért“ című kitüntetést. Nem kétséges, hogy ez a kitüntetés arra érdemes újságírói kollek­tívát és hasznos színvonalas munkát jutalmazott. A Rofnícke noviny már megalapításától kezdve aktív segítséget nyújt mezőgazdaságunk dolgozóinak abban a törekvésükben, hogy nagy feladataikat, a mező­­gazdaság szociális átszervezését, a termelés emelését és a falu szo­cialista átalakulását megoldják. Xestvérlapunk munkaközössége színvonalas mesterségbeli tudással felfegyverkezve és az írás formáinak sokoldalú érvényesítésével haté­konyan mozgósítja a dolgozókat az új, boldog szocialista faluért foly­tatott küzdelemre. Érzékenyen és rugalmasan reagál az élet esemé­nyeire, mindig megtalálja és propagálja azokat a jelenségeket, melyek haladó jellegükkel követésre buzdítanak. A tömegekkel való kapcsola­tát, mely a szocialista újság egyik fő követelménye, céltudatosan épí­tette ki és ma már sokszáz önkéntes falusi levelezője segítségével napról napra emelkedő hatásfokkal látja el a szocialista sajtó hármas szerepét: a kollektív agitátor, propagátor és szervező feladatát. Lapunk dolgozói együtt örülnek a testvéri Rol'nícke noviny munka­társaival, hiszen már a kezdettől fogva ugyanazon az arcvonalon, szoros elvtársi közösségben, vállvetve küzdünk pártunk irányvonalának meg­valósításáért, a mezőgazdasági dolgozók szebb holnapjáért. Kedves elvtársaink! Fogadjátok a megérdemelt kitüntetés alkalmából szívből jövő jókívánságainkat! A Szabad Földműves szerkesztőségének dolgozói A köztársasági elnök döntése az amnesztiáról (CTK) — Hazánkban a szocialista társadalom építésében a dolgozók széles tömege aktívan és kezdeményezően valósítja meg Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikáját. Egyre jobban elmélyül a szocialista törvényesség, megszilárdul a nép politikai és erkölcsi egysége. Ez szocialista rendszerünk erejének és szilárdságának megnyil­vánulása, és kezességet nyújt arra, hogy azoknál a személyeknél, akik államellenes bűncselekményt követtek el, átnevelésük folyamata szabadlábon is befejeződhet a dolgozók kollektív nevelőerejé­­'nek közvetlen hatása alatt. Ezért alkotmányadta jogommal élve amnesztiát adok: 1. SZ. CIKKELY Elengedem a szabadságvesztés kitöltetlen bün­tetését vagy annak részét azoknak a személyek­nek, akiket e határozat kiadása előtt jogérvénje­­sen elitélték államellenes lázításáért, vallási funkcióval való visszaélésért, a köztársaság és képviselőinek rágalmazásáért, a szocialista világ­­rendszer államai és képviselői rágalmazásáért, a köztársaság elhagyásáért, a köztársaság terü­letére való behatolásáért, a köztársaság érdekei­nek külföldön történt megsértéséért, a lakosság csoportjai, vagy egyes egyének elleni erőszak elkövetéséért, a nemzet, a faj és meggyőződés kigúnyolásáért, a meg nem engedett fegyver­­viselésért, vagy rémhírek terjesztéséért. nökeire, akik teljesítették, vagy megkezdték teljesíteni a rájuk bízott feladatokat: d) azokra a szervezőkre, akik terrorista, szabo­táló vagy már, veszedelmes államellenes cso­portot alakítottak, vagy irányítottak, amennyi­ben ez a csoport az ő vezetésükkel már megkezdte felforgató tevékenységét; e) katonai árulás vagy más államellenes csele­kedet elkövetőire, amennyiben e tett követ­kezménye súlyos testi sértés vagy halál volt; f) olyan államellenes tettek elkövetőire, amelyek nagyméretű anyagi kárt okoztak; g) a retribúciós előírások szerint elítélj: bűnö­sökre, ha tettük halált okozott. 5. SZ. CIKKELY Ez a határozat nem vonatkozik: a) azokra a személyekre, akiknek büntetését már az 1960. május 9-i amnesztia alapján elenged­tem, de megszegték azt a feltételt, amellyel a megkegyelmezésben részesültek, és ismét jogérvényesen elítélték őket szándékosan el­követett bűncselekményért; b) azokra a személyekre, akik rendszeresen, dur­ván akadályozzák a büntetés kitöltését s aktív módon ellenséges álláspontot nyilvánítanak a szocialista rendszerrel szemben. Prága, 1962. május 9-én. Antonín Novotn^ A forradalmi igazság legyőzhetetlen ereje Amikor 1912 május 12-én a péter­­vári utcákon megjelent a Pravda első száma, az „elismert“ újságírók meg­vetéssel forgatták kezükben az új lapot. „Micsoda újság ez? Két-három cikk, öt-hat sürgönyjelentés, — a többi meg csupa nyers, unalmas, színtelen anyag műhelyekből, gyá­rakból ...“ Mert a Pravdában sem­mi sem volt, ami az akkori „bevált“ . lapok lényegét képezte. Nem foglal­kozott a nemzetközi diplomácia plety­káival, kül- és belpolitikai szenzá­ciókkal és hiányzott belőle az akkor „példás“-nak hirdetett újságírói nyel­vezet is. A bírálók nem tudatosítot­ták, hogy a jövő a Pravdáé, mert éppen abban rejlett az ereje, ami részükre unalmasnak, egyhangúnak tűnt. Híranyaga munkáslevelezők tol­lából a forradalmi osztály életét és harcát ecsetelte és az egyedüli új­ság volt, amelyről a hatalmas orosz birodalom munkástömegei szeretet­teljes hangon mondták: ez a mi új­ságunk. A törvényes keretek közt, kiadott Pravda az 1900 — 1902 évek lapjának, annak az „Iskrá“-nak forradalmi ha­gyományain épült, amellyel V. I. Le­nin a „Neue Rheinische Zeitungénak, Marx és Engels nagymúltú lapjának példáján egy új újságtípust igyeke­zett kialakítani. Elgondolását, amely szerint „az újság ne csak propagandis­ta és kollektív agitátor, hanem kollek­tív szervező is legyen“ — ezt teljes mértékben csak a Pravda által való­síthatta meg. Lenin mindenekelőtt is olyan újságra gondolt, amely az „újság“ elnevezését meg is érdemli, és amely rendszeresen, nem pedig szórványosan jelenik majd meg. A Pravda minden nap megjelent, míg előtte az Iskra rendszertelenül jelent meg és néha hétszámra sem volt kapható. Lenin továbbá olyan szócsövet képzelt el, melynek fel­­használásával bárki leleplezhetné a cári uralom politikáját. A Pravdát tehát a munkások ezrei naponta ol­vashatták, s bár állandó üldöztetés­nek volt kitéve, népszerűsége állan­dóan növekedett. Az Iskra propagandisztikus tartal­ma és terjesztésének korlátozott le­hetősége által inkább csak a párt­aktíva szűkebb körét szolgálta, azon­kívül csak külföldön jelenhetett meg. A Pravda ezzel szemben a cári Orosz­országban naponta 40 000*-60 000 pél­dányban jelent meg és az üzemek­ben kézről-kézre adták el a munká­soknak. Olvasása fontos részét ké­pezte a pártmunkának. Állandóan részletes beszámolókat közölt a cári politikát ostorozó bolsevik képvise­lők felszólalásairól a dumában (bi­rodalmi gyűlés). Amíg Lenin az Iskrát szerkesztet­te, mindig elégedetlen volt a leve­lezők kis számával. A Pravda viszont minden számában 30 — 40 tudósítást hozott állandó levelezőitől és 26 hó­napos fennállása alatt 17 ezer mun­káslevelező cikkét közölte. A lap a pétervári munkásság kez­deményezésére indult meg, s ezt Le­nin fontos történelmi ténynek tekin­tette. A munkások gyűjtésekkel biz­tosították az újság létalapját. Leve­leikben közölték a szerkesztőséggel a nézetüket, hogyan képzelik el a lap kivitelezését és ők kérték azt is, hogy a Pravda minden dolgozó szó­csöve lehessen. Megjelenése után pe­dig az üzemek dolgozóinak hármas vagy ötös csoportjai gondoskodtak terjesztéséről és a szerkesztőség ré­szére nyújtandó anyagellátásról. A szerkesztőségben kiváló marxis­ták tevékenykedtek, többek közt Szverdlov, Olyminszkij, Baturin, Po­­letajev stb., akik szorosan együttmű­ködtek a duma bolsevik képviselői­vel (Badajev, Petrovszkij, Muranov). A lap munkatársa volt Maxim Gorkij és Demjan Bednyij is, akik köré a proletár költők és később az írók egész serege csoportosult. A legértékesebb munkatársa a szer­kesztőségnek azonban mégis Lenin volt, aki a lap irányvonalát meghatá­rozta és a szerkesztőség munkáját irányította. Amikor az önálló bolse­vik párt megalakulása után (az 1912- évi prágai kongresszus után) Orosz­országban új, erős forradalmi fejlő­dés indult meg, Lenin a Pravdában végzett munkáját tekintette a leg­fontosabbnak. Habár ebben az idő­ben a párt hivatalos központi szerve a Párizsban megjelenő „Sociáldemo­­krat“ volt, Lenin mégis Krakkóba költözött át, hogy közelebb lehessen Oroszországhoz. A Pravdát hivatalo­san ugyan a cári duma szociáldemo­krata frakciója adta ki, a valóságban azonban az illegális bolseviki párt központi bizottságának volt törvényes keretek közt megjelenő országos saj­tószerve. A Pravda segítette az ál­landó üldöztetések által mindenfelé szétszóródott elvtársakat és kis bol­sevik csoportokat és újra megszer­vezte a kapcsolatokat közöttük. Lenin a szerkesztőktől megköve­telte, hogy a lap hangja harcos le­gyen, mert csak harcosságával érhet el hatást. „Ártalmas ügyekről harag nélkül csak unalmasan lehet írni" — mondotta gyakran. A „Nevszkaja Zvezda“ bolsevik folyóirat szerkesz­tőségéhez 1912. októberében a vá­lasztási harcok folyamán intézett le­velében pedig a következőket írta: „Azzal, hogy a Zvezda és a Pravda elkerüli a „kényes kérdések“ meg­vitatását, unalmas, élvezhetetlen és gyáva lapokká válnak. Egy szo­cialista újságnak vitatkozni kell... Megengedhetetlen, ártalmas és ne­vetséges a munkásság előtt eltit­kolni a nézeteltéréseket... Az új­ságnak mindig az élen kell halad­nia. Az egyhangúság és az elkésett tudósítások összeegyezhetetlenek az újságírással.“ A Pravda napról napra élesebb hangon írt. Kezdettől fogva szemet szúrt a cári rendőrségnek és 26 hó­napos megjelenése alatt nyolcszor tiltották be. A szerkesztőségi tagok közül valamelyik mindig letartózta­tás alatt volt és a rendőrség a mun­­káslevelezőktt is üldözte. Huszonhat hónapos működésével a Pravda oroszlánrészt vállalt az orosz proletariátus forradalmi mozgalmá­nak fellendítésében. Amikor az első világháború kitörése után a cári ha­tóságok hajszája még vadabb lett, és a bolsevik vezető káderek többsé­gét Szibériába száműzték, Lenin A. Slapnyikovhoz, a bolsevikok KB-a megbízottjához intézett levelében a következőket írta: „Munkánk most mindenesetre nehezebbé válik, de mégis elvégezzük. A Pravda ezreit nevelte fel az öntudatos munká­soknak, akik közül minden nehéz­ség nélkül ki lehet választani a vezető elvtársak új kollektíváját — a párt oroszországi Központi Bizottságát!“ A történelem igazolta Leninnek ezt az előrelátását. M. H. Pravda 2. SZ. CIKKELY Elengedem a szabadságvesztés ki nem töltött büntetését vagy annak részét azoknak a szemé­lyeknek, akiket e határozat kiadása előtt jog­érvényesen elítéltek más államellenes bűncselek­ményekért, kivéve a 4. cikkelyben említett egyé­neket. 3. SZ. CIKKELY 1. Azoknak az elítélteknek, akikre az első vagy a második számú cikkely vonatkozik, elengedem a polgári jogok elvesztésének büntetését, vala­mint a pénzbírságot, esetleg annak maradékát. 2. A büntetéseket — az első és második cik­kely szerint — azzal a feltétellel engedem el, hogy az elítélt az ettől a határnaptól számítva 10 éven belül a rendes dolgozó életét folytatja és szándékosan nem követ el bűncselekményt. 4. SZ. CIKKELY E határozat második cikkelye nem vonatkozik: a) a szocialista építésünk szabotálóira és segítő­társaikra; b) a terrorista akciók elkövetőire, amennyiben ezen akciók elkövetésénél fegyvert vagy rob­banóanyagot használtak; c) az imperialista kémszervezetek közvetlen ügy-1962. május 13.

Next

/
Thumbnails
Contents