Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-01-14 / 4. szám
A szocialista mezőgazdaságért Bratislava, 1962. január 14. Ara 46 fillér XIII, évfolyam, 4. szám. szorul külön dokumentációra, nem túl igényes építőnyag szempontjából, s a szövetkezetesek maguk is elvégezhetik. Az előkészítő munkálatokat már most kell megkezdeni, hogy a tavaszi vízfölöslegek felfoghatók legyenek. Az év január elsejével kezdődik! Ezt mondták a sápújfalusi szövetkezetesek is, és a Feketevíz holt .ágában 10 000 koronás költséggel gátat emeltek, amely 100 000 m3 vizet tárol részükre. 300 hektárnyi területet megöntözhetnek majd belőle. A talajtermékenyítés egyike azoknak a legfontosabb tényezőknek, melyek segítségével mezőgazdasági dolgozóink egy évvel hamarabb teljesíthetik a harmadik ötéves tervet. A talajjavítás ez évi feladatai nagyobbak a tavalyinál. A szövetkezetek idei pénzügyi tervükben fontos tételnek tekintsék a talajvíz szabályozását, amit saját hatáskörükben is elvégezhetnek. A CSKP Xll.kongresszusának tiszteletére A petrkovicei Eduérd Urx Bánya ifjúsági brigádjának példája nyomán a felsőszeli EFSZ sertésgondozói — névszerint Lóczy Pál és Tóth István; akik 1000 sertést gondoznak - elhatározták, hogy a szocialista munkabrigád büszke címének elnyeréséért versenyt indítanak. A versenyző kollektíva „A CSKP XII. kongresszusának brigádja“ nevet vette fel. A CSKP XII. kongresszusának tiszteletére elhatározták, hogy a sertésenként! napi súlygyarapodást 0,50 kg-ról, 0,55 kg-ra emelik. Ezáltal ebben az évben 183,5 q sertéshúst termelnek terven felül. A sertéshús kilogrammját 6.10 Kcs-ért állítják elő és az év végéig 19,8 vagon sertéshúst termelnek összesen. Krajcsovics Ferdinánd (Calánta) Értékes vállalás A komáromi járásban levő Balvanyi Állami Gazdaság dolgozói Csehszlovákia Kommunista Pártja XII. kongresszusa tiszteletére két millió korona értékű kötelezettségvállalást tettek. Különösen a növénytermesztés és az állattenyésztési termékek termelésének fokozására helyezik a fő súlyt. Ez évben 67 ezer liter tejjel, 4 vagon sertés- és marhahússal többet adnak a közellátásnak, mint amennyit a terv előír. A növénytermesztésben 62 vagonnal több gabonát, illetve cukorrrépát, valamint 400 vagon takarmányt termelnek. Az állami gazdaság dolgozói már tavaly is igen szép eredményeket értek el. (KJ) Ötvenezer hektárt egyetemes gépesítéssel A nyitott istállózás egyik előnye, hogy a növendékállatok télen is elvégezhetik a szükséges napi mozgást. A XII. kongresszus tiszteletére • Előkészítették az árpavetömagot • Szelöcén 2500 hektárt egyetemes gépesítéssel A mezőgazdaság fejlesztését szorgalmazó feladatok az ötéves terv folyamán elsősorban a dolgozók kezdeményezésére és a technikára támaszkodnak. amelynek jelentősége évről évre növekszik. A galántai járás mezőgazdasági dolgozóinak kezdeményezése előfeltételeket teremt az ötéves terv határidő előtti teljesítéséhez. Természetes, hogy itt fontos tényező a mezőgazdaságban az összes tartalékok maximális kihasználása, a munkaszervezés megjavítása és a gépek teljes kihasználása Idén a járásban 50 000 hektár szántóterületet művelnek majd az egyetemesen gépesített brigádok. Ez azt jelenti, hogy minden egyes állami gazdaságban és a járás mind a 35 szövetkezetében megszervezik a tél folyamán a komplex gépesített brigádokat, hogy a tavaszi munkákat már ezzel az új szervezési módszerrel kezdhessük. Természetes, a hektárhozamok növeléséhez nem elég csak az egyetemes gépesítés. Fontos itt a jobb munkaszervezés, a talaj alaposabb előkészítése, amely által nagy mértékben növelhetők a hektárhozamok. Nagy szerep jut itt a vetőmag idejében történő előkészítésének. A Kosúti Állami Gazdaságban már kitisztították a tavaszi árpát s az elismert vetőmag már a tavaszt várja. Persze, a szövetkezetesek sem henyélnek. Mindenütt készülődnek a tavaszra, javítják a gépeket, készítik a vetőmagot. A királyrévi szövetkezet elfogadta a diószegi nemesítő állomás versenyfelhívását, amely arra irányul, hogy már az idén elérjék az ötéves terv végére tervezett hektárhozamokat. így búzából hektáronként 51 mázsás, és árpából 28,5 mázsás hektárhozamot terveznek. Felajánlásukat a XII. pártkongresszus tiszteletére tették. Az egyetemesen gépesített brigádok alakításakor fölhasználjuk a szelőcei szövetkezetesek múlt évi tapasztalatait, ahol ugyanis tavaly az összes gabonát kétmenetes módszerrel takarították be. Ebben a szövetkezetben a kukoricát is egyetemesen művelték, a vetéstől kezdve egészen a betakarításig. Náluk egyre nagyobb teret hódít az egyetemes gépesítés. Az 1962. évi termelési tervükben már mintegy 2500 hektár föld egyetemes gépi művelése szerepel. Hogy minél szebb eredményeket tudjanak elérni, traktorosaikat a tél folyamán iskoláztatják. — Kr — Az új technológia segítségével... Téli pihenőre tért a természet s ezt az aránylag nyugodt időszakot használja ki az előrelátó gazda arra, hogy gépeit megjavítássá. A téli gépjavítás már teljes ütemben halad a Nővé Uesto nad Váhom-i gépállomáson, ahol Ivana Ladislav (a képen) gépjavító egy Zetort hoz rendbe. (Oy) (Noga felv.) Amikor 1961 februárjában Dóka Ernő átvette a zselízi szövetkezet zootechnikusí munkakörét, a szövetkezet állattenyésztésében nem a legrőzsásabb állapot uralkodott. Hogy csak egy példát említsünk, a tejtermelés átlaga a tervezett 6,5 literrel szemben alig 2,9 literes volt. De semmivel sem volt jobb a helyzet a hústermelés, illetve a húseladás tetervezett állomány sem volt meg. Az új állattenyésztő első dolga volt, hogy 60 átmeneti anyakocát állított be. Ezáltal rövidesen sikerült a tervezett létszámot elérni, összeállította az állatok takarmányadagját, ami lehetővé tette a takarmányok gazdaságosabb felhasználását, s ez főként a súlygyarapodásnál mutatkozott meg. Ugyanis a tervezett 40 dkg-os súlygyarapodás helyett 60 dkg-ot értek el az állatgondozók. S ez lehetővé tette a sertéshúseladási kötelezettségük teljesítését. Az állattenyésztésben fokozatosan áttértek az új technológia alkalmazására s a sikeren felbuzdulva Kuczkó Lajos, Dávid István és Pecsenya György sertésgondozók még lelkiismeretesebben végezték munkájukat. Molnár Margitnak, az anyasertések gondozójának sem kellett már veszekednie a takarmányellátás miatt. Alig tíz hónap telt el azóta, hogy az új zootechnikus kézbe vette az állattenyésztés irányítását. Az eredmények azokat igazolták, akik bíztak Dóka Ernőben. Az egy tehénre tervezett évi 2350 literes fejési átlagot túlteljesítették, ami azt eredményezte, hogy nemcsak az előírt tejeladási kötelezettségüknek tettek eleget hanem azortfelül 60 OQO literrel többet adtak el közellátásúnknak. A másik jelentős siker, hogy a húseladás terén is rendet teremtettek, s így tiszta számlával kezdhették az 1962-es esztendőt. Andriskin József (Komárom) rr Őszinte barátság Anasztáz Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, aki többnapos hivatalos látogatást tett a Guineái Köztársaságban, az országból történő elutazása előtt beszélgetést folytatott a Guineái Távirati Iroda egyik munkatársával. Mikojan elvtárs a többi között kijelentette: — Azáltal, hogy a Szovjetunió gazdasági segítséget nyújt Guineának és erkölcsi támogatást ad a guineai népnek a békéért és az ország függetlenségéért folytatott harcában, semmiféle politikai és egyéb feltételeket nem szab meg. A Szovjetunió barátsága és gazdasági támogatása őszinte és önzetlen. A miniszterelnökhelyettes a továbbiakban elmondotta, hogy minden nemzetnek joga van olyan politikai és társadalmi rendszert választani, amelyet a legmegfelelőbbnek tart. Az imperialisták nem jó szemmel nézik az afrikai és ázsiai országok barátságát a szocialista országokkal. Mikojan elvtárs Guinea után Ghánába, a Mali Köztársaságba, Marokkóba és több afrikai államba is ellátogat. (CTK) ■ A Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola 40 hallgatója segít a nagymihályi járás szövetkezeteinek az 1962. évi termelési- pénzügyiterv alapos elkészítésében. Ugyancsak jelentős segítséget nyújtanak a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági osztályának dolgozói, valamint a Csehszlovák Tudományos Akadémia dolgozói is. (st) ■ Tavaly a Szobránci Erdőgazdaság munkásai 42 ezer folyóméter fát termeltek ki, 570 hektárnyi területre 2 millió 230 ezer facsemetét ültettek, s mintegy 121 ezer kiló erdei növénymagot gyűjtöttek. Öt hektáron nak. (zn) ■ A Roudnicei Gépállomás dolgozói 10 komplex gépesített brigád megalakítását segítik elő, hogy tavasznyíláskor már munkához láthassapedig faiskolát létesítettek. (rsk) H A homonnai járásban idén 308 traktorost, 80 gépesítőt, 180 aratógépkezelőt, 20 kombájnost és 110 cséplőgépkezelőt képeznek ki, akik elsajátítják a gépkihasználás és kezelés legjobban bevált fortélyait, (st) ■ Rövidesen elkészül a Solivári Állami Gazdaság 1200 férőhelyes sertéshizlaldája. A mintegy egymillió korona beruházási költséggel felépülő hizlalda teljesen gépesített lesz, s a kombinált hizlalás módszerét alkalmazzák majd. (rn) Néhány nappal ezelőtt felkerestük a Rozsnyói Járási Nemzeti Bizottság mezőgazdasági osztályát, s megkértük M i k u 1 i k István elvtárs járási ökonómust, válaszoljon néhány kérdésünkre a zárszámadási előkészületekkel kapcsolatban. Milyen eredményekkel zárják a járás szövetkezetei a tavalyi esztendőt? Általában gyöngébben, mint egy évvel ezelőtt. A hoszszan tartó szárazság, az agrotechnikai határidők be nem tartása, a férőhelyek szűkössége, valamint a takarmányhiány következtében több mint 20 millió korona kiesett a szövetkezetek jövedelméből. Járási viszonylatban mennyit ér egy munkaegység? Előzetes számítások szerint 8,90 korona lesz átlagban, viszont a járás szövetkezetei munkaegységenként 14,09 koronát irányoztak elő. Hogyan segíti a járás mezőgazdasági osztálya a szövetkezeteket az 1962. évi termelési-pénzügyi terv készítésében, a zárszámadás alapos előkészítésében? Idejében, már december 10-re befejeződtek az egy és kéthetes tanfolyamok, amelyeket a szövetkezetek zootechnikusai, agronómusai és könyvelői számára tartottunk, hogy a tervezés munkáját ezáltal is könnyítsük. Ugyanakkor egyéb fontos dolgokkal is megismerkedhettek, amelyek a zárszámadás lefolytatásához szükségesek. Sajnos, előfordult, hogy jónéhány szövetkezet - mint például a tornagörgői is — távoltartotta magát Gyorsabb ütemet a tervkészítésben! ettől az egy, illetve kéthetes tanfolyamtól, embereit nem küldte el erre a tanfolyamra. Most azután döcög náluk a tervkészítés menete. Mi az oka a tervkészítésben mutatkozó általános lemaradásnak? Még így egyetlen évben sem jártunk, mint most; a tervkészítéshez szükséges nyomtatványokat nem kaptuk meg. Személyesen kellett felutazni emiatt Bratislavába. A szövetkezetek miként gyorsíthatnák a tervkészítés menetét? Ügyhiszem, szakbizottságok létesítésével nemcsak reálisabb tervek születnének, hanem hamarabb is elkészíthetnék azt. Ezek a szakbizottságok azután átfognák a termelés minden ágazatát, a „Több szem többet lát — több ész, jobb megoldás“ elve érvényesülne. Például: a tejtermelés kérdéseihez kik állanak a legközelebb? A fejők! Ugyanez vonatkozik a hús, a tojás, a takarmány termelésre is. Ha ezt teszik járásunk szövetkezeteiben, a tervkészítés rugalmasabbá válik, a tagok ésszerű javaslatai, újításai, valamint a kihasználatlan tartalékok feltárása nagyobb lehetőségeket nyújt a termelési tervben lerögzített feladatok teljesítéséhez. / (nki) A múlt évi tapasztalatok azonban arra is figyelmeztetnek, hogy még mindig sok a hiányosság. Amennyiben a talajjavítási szövetkezetek a téli időszakra nem dolgoztak ki munkatervet, szükség lesz rá, hogy tervbe vegyék a medrek, főcsatornák és víztárolók építését, amelyek földmunkái rosszabb időben is elvégezhetők. A megfelelő helyen végzendő munkálatok csaknem minden gép használatát lehetővé teszik. E téren jó példával járnak elő' a Nyitrai Kerületi Mező- és Erdőgazdasági Talajjavító Vállalat és a társult üzemek dolgozói. Az öntözőrendszerek építésében is teljes mértékben fel kell használnunk minden tartalékot, nem szabad várni, hogy majd jelentős beruházásokkal nagy területeken építünk öntözőműveket. E téren a legtöbbet a szövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozói tehetnek. Olyan munkáról van itt szó, amely nem A talajjavitas tervét 102u/o-ra teljesítettük Ez évben még többet Harmadik ötéves tervünk első évében 285 millió korona értékű munkát végeztünk. Az utolsó hónapok döntök voltak. A gépeket két műszakban dolgoztattuk és javult a brigádok közreműködése is. Nem csoda tehát, hogy a kitűzött feladatokat 15 nappal a határidő előtt teljesítették mind a három kerületben. Ebben lényeges szerepet játszottak minden munkahelyen a szocialista versenyek. Szlovákiában a talajjavítás tervét 102,3%-ra teljesítettük.