Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-04-01 / 26. szám
A SZOVJET MEZŐGAZDASÁG ÜJ ÚTJAI Fii vés vetésforg ó hely ett-kapás gazdálkodási rendszer A XXII. pártkongresszus dogmatörő szelleme a mezőgazdasági termelés tudományos alaptételeinek felülvizsgálásában is érvényesült. Bátran felszámolva az elavult, hibásan túlértékelt, és sok helyen csökönyösen alkalmazott herefüves gazdálkodási rendszert, új útak, új lehetőségek egész skáláját nyitotta meg a mezőgazdasági termelés előtt. Az SZKP Központi Bizottsága felismerte a füves vetésforgók további alkalmazásának káros gazdasági következményeit és Hruscsov elvtárs a kongresszus óta már többízben felszólalt e kérdésben, élesen bírálva a füves és az ugaros vetésforgókat vaskalaposan alkalmazó gazdasági vezetőket. Bővebb magyarázat nélkül is megértjük, milyen fontos kérdésről van itt szó, hiszen a herefüves gazdálkodási rendszer az elmúlt években nálunk is vita tárgyát képezte. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a szovjet mezőgazdaság a füves vetésforgók rendszerében rossz úton haladt. A füves vetésforgók rendszere valóban tudományos alapon nyugszik, sajnos azonban a talajtani szempontok majdnem kizárólag a gazdasági szempontok elé kerültek benne. A talajszerkezet kialakításának szinte öncélú túlértékelése háttérbe szorította az utóbbi években leglényegesebb gazdasági szempontokat, az intenzitást, a hatékonyságot, a termelékenységet és a gazdaságosságot. A füves, a herefüves és az ugaros vetésforgók alkalmazása tagadhatatlanul külterjes, extenzív gazdálkodáshoz vezet. A füves keverékek gondozása, különösen, ha azok termesztése több évre elhúzódik, a betakarításon kívül alig igényel munkát. Közepes mennyiségű és olcsó takarmányt nyújt, mely könnyen hasznosítható szárítással, közvetlen etetéssel és legeltetéssel. Ez természetesen egyoldalúan csak a szarvasmarhának kedvez, a szemestakarmányt igénylő tenyészetek háttérbe szorulnak. Mindent egybevéve megállapíthatjuk, hogy ez a gazdálkodási rendszer a gépesítés kezdetleges színvonala mellett szükségből megfelelt, ma már azonban a további fejlődés kerékkötőjévé válik. A kommunista társadalom anyagi alapjainak a létrehozása a szovjet mezőgazdaságot olyan termelési feladatok elé állítja, melyek megvalósítására a herefüves gazdálkodási rendszer már nem ad lehetőséget. Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy az utóbbi időben a termelőerők helyzete lényegesen megváltozott. A szocialista nagyüzemi mezőgazdaság már megfelelő mennyiségű erő- és munkagéppel rendelkezik, és az egyetemesen gépesített munkacsoportok állandóan növekvő teljesítményei lehetővé teszik a termelés intenzitásának további fokozását. A herefüves gazdálkodási rendszer felszámolása miatt azonban a mezőgazdasági termelés nem maradhat elméleti alapok nélkül. Ez lehetetlenné tenné a mezőgazdasági szakoktatást és fölöslegessé tenné a mezőgazdasági tudományos intézmények működését. Nem kell azonban sokáig kutatni az új gazdálkodási rendszer után, azt már létrehozta maga az élet, a kapás-gazdálkodási rendszer formájában. A szovjet mezőgazdaság élenjáró kutatói és szakemberei már fel is dolgozták és kimutatták a kapás gazdálkodási rendszer lényegét. Az Altáji Mezőgazdasági Tudományos Kutatóintézet tapasztalatai szerint a legintenzívebb mezőgazdasági termények termesztése minden tekintetben a leggazdaságosabb. Területegységenként a legtöbb takarmányegységet a kukorica és a cukorrépa nyújtja. Tekintve, hogy ezek a termények, egymagukban nem fedezik a fehérjeszükségletet, a kapás vetésforgóban igen fontos szerep jut az egyéves pillangósvirágúaknak is, melyek közül a lóbabnak van a- legnagyobb jelentősége. A herefüves vetésforgók legnagyobb jelentőségét abban láttuk, hogy az nagy mértékben gazdagítja a talaj szervesanyag-tartalmát. A nevezett kutatóintézet vizsgálatai kimutatják, hogy amíg 1 ha herefüves tábla és 2 ha tavaszi búza után 646 q tarlómaradvány maradt vissza, addig 1 ha kukorica és 2 ha tavaszi búza után 661 q tarlómaradvány A takarmányozás komplex brigádja maradt a talajban. Ez az eredmény arra enged következtetni, hogy a talaj szervesanyagtartalmát az intenzivebb növények termesztésével tudjuk a legjobban fokozni, ezt bizonyltja az a botanikai igazság is, hogy a növény föld feletti részének tömegével arányosan gyarapodik a növény gyökérzetének tömege is. Fontos megállapítás az a tény is, hogy a termelés intenzitásának a növelésével arányosan nő a munka termelékenysége is. Az altáji kutatóintézet kimutatta, hogy egy hétéves herefüves vetésforgóban egy munkanap termelékenysége 720 takarmányegységnek felel meg, az olyan kapás vetésforgóban, amelyben 25 % a kukorica és 75 % a szemestermény, egy munkanap termelékenysége 1230 takarmányegység, amelyben pedig 50 % a kukorica és 50 % a szemestermény, ott a munkanap termelékenysége 1350 takarmányegységnek felel meg. A herefüves rendszerről a kapás gazdálkodási rendszerre történt áttérés alapjaiban megváltoztatja az állatok takarmányozási technikáját is. Tekintve, hogy a kapás gazdálkodási rendszer főleg nedvdús és szemes takarmányokat nyújt és megszűnik az ideiglenes legelők alkalmazása, szükségessé válik a silőtakarmányok téli-nyári etetése. E téren számos mezőgazdasági üzemnek igen jók a tapasztalatai, s silótakarmány egészévi etetése a leggazdaságosabb takarmányozási módszernek mutatkozik. A , gazdasági állatok takarmányozásakor azonban figyelembe kell venni a fehérjeszükséglet biztosítását is. A Szovjetunióban a fehérje kitermelését a lóbab széleskörű termesztésével oldják meg. Az eddigi tapasztalatok szerint akkor érik el a legnagyobb eredményt, ha a lóbabot silókukoricában köztesként termesztik, így a betakarítás és a silózás nem jár nehézséggel. Az a vetési mód járt a legnagyobb hozammal, amikor a lóbabot a kukoricába keverve négyzetes-fészkes módszerrel vetették el. A keverés arányától függ a silótakarmány fehérjetartalma. Általában 30 kg kukoricához 10 kg lóbabot adnak, ami egyúttal megfelel a vetési normának is. A Csisztyunszk-i mintagazdaságban 1961-ben ebből a keverékből hektáronként 8550 takarmányegységet termeltek ki és 1962-ben az összes silókukoricát (1000 ha) keverék formájában vetik el. Ugyanitt a tisztán vetett lóbab 400 mázsa zöldtömeget nyújtott, magas fehérjetartalma miatt azonban nehezen silózható. A fehérjetartalom fokozása céljából a silókukorica és a lóbab vetömagkeverékét 25 kg : 15 kg arányban alkalmazzák. Ki kell emelni azt a körülményt is, hogy a kukorica és a lóbab fehérjetartalma rendkívül előnyös formában egészíti ki egymást. Amíg a kukorica az aminósavak közül főleg cisztint és metionint tartalmaz és szegény lizinben és triptofánban, a lóbab ellenkezőleg, főleg lizint és triptofánt tartalmaz, hiányzik viszont belőle a cisztin és a metionin. Ez a körülmény lehetővé teszi, hogy az állatok a kukorica és a lóbab silótakarmányában megtalálják az összes szükséges fehérjeanyagot. A lóbab, mint ismeretes, baktériumok segítségével megköti a levegő szabad nitrogénjét és a talajba jelentős menynyiségű nitrogént juttat. így a lóbabos silókukorica kitűnő elővetemény a gabonafélék számára. Ha a kapás gazdálkodási rendszert tovább elemezzük, meg kell állapítanunk azt is, hogy a bőségesebb takarmányalap nagyobb trágyakészleteket biztosít, amit a hektárhozamok további növeléséhez használhatunk fel. Ez a gazdálkodási rendszer tehát lényegesen jobban elősegíti a növénytermesztés és az állattenyésztés egybehangolását is. Az említett példákkal azonban még nem merült ki a kapás gazdálkodási rendszer lényege és jelentősége. Ez még további technikai és gazdasági előnyöket rejt magában, melyek tökéletes kihasználása a következő évek feladata. A Kolhoznoje Proizvodsztvo cikkei alapján írta: Makrai Miklós, mezőgazd. mérnök, az Ipolysági Mezőgazdasági Műszaki Középiskola igazgatója 1962. április X.
