Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-04-01 / 26. szám

Új gyümölcsös telepítése tavasszal

Kedvező éghajlatunk ellenére, igen sok pénz vándorol külföldre olyan gyümölcsért, amely nálunk is megteremne. Arra törekedjünk tehát, hogy alapos : tudással és szorgalommal lássunk a termeléshez, s necsak a hazai szükségle: tünket, de a külföldi piacokat is egészséges, szép gyümölccsel lássuk el, hogy : így hazánk és önmagunk jólétét és fejlődését szolgáljuk.

Miután kiválasztottuk a területet, célunknak megfelelően megállapítottuk a termesztendő fajtákat, következik a terület beosztása. Mielőtt az ültetést megkezdenénk, tervet készítünk, melyben pontosan feltüntetjük a sor és tőtávolságot, az egyes fák helyét, meghatározzuk az ültetési rendszert (hogy hármas vagy négyes kötésben helyezzük-e ki a gyümölcsfákat). Ne feledkezzünk meg a hímpor-fajták rendes beosztásáról sem, mert ha ezt nem vesszük kellőképpen figyelembe, rossz munkát végezhetünk és a gyümölcsös ilyen esetben nem ad rendes termést. Legyünk tekintettel a korszerű gépekre is, amelyek segítségével végezzük a munka nagy részét. A gyümölcsfákat inkább távolra ültessük egymástól, azért is, mert a fejlődésükhöz sok nap és levegő szükséges. A zárt levegőjű, árnyékos, sűrű gyümölcsös, a betegségek tanyájává alakul, ilyen telepen termést ne várjunk. Terv szerint jelöljük ki a gödrök helyét. Az ültetést a lombhullás után azonnal megkezdhetjük, s a fagyok bekövetkezéséig folytathatjuk. Inkább ősszel ültessünk és lehetőleg korán. Csak nyirkos, hideg talajokon, ahol a kifagyás veszélye fenyeget, ültessünk tavasszal. Az ősszel elültetett fa, tavasszal korábban indul fejlődésnek és a nyári szárazságtól sem szenved annyit, mint a tavaszi ültetésű. Tavaszi ültetés esetén a korán beálló meleg idő következtében nagy a párolgás és a kellőképpen meg nem gyökeresedett fa, csak nehezen tudja pótolni az elpárolgott nedvességet. Tavaszi ültetéskor az elültetett gyümölcsfát gyakrabban öntözzük és a fa körüli földet tartsuk porhanyósan, hogy az elpárolgás minél kisebb legyen.

Akár ősszel, akár tavasszal ültetünk, a gödröket korán ősszel, sőt ha tehetjük már a nyár végén ássuk ki. A gödör szélessége 80 — 100 cm, mélysége 70 — 80 cm legyen. A termékeny feltalajt a gödör egyik oldalára, a világosabb színű altalajt a másik oldalára dobjuk. Ültetés előtt két héttel a feltalaj egy részét az altalajjal jól összekeverve a gödörbe visszahúzzuk, hogy üllepedjék.

Ültetés előtt a gyümölcsfák gyökérzetét nyessük meg. A faiskolában kiszedés alkalmával megsérült gyökérrészeket — az egészséges részbői egy cm vastagságú darabot hozzáadva — levágjuk. A gyökeret mindig talpmetszéssel vágjuk. A hajszálgyökereket ne bántsuk. Földből, érett marhatrágyából és vízből híg pépet késszítünk és ebben a gyökérzetet jól megáztatjuk. Tavaszi ültetéskor nafyon ügyeljünk arra, hogy a földből kiszedett fák még rövid időre se álljanak betakaratlanul, mert a gyökérzet hamar kiszárad, aminek a fák rendes fejlődésére nagy a kihatása. Az ültetéskor nagyon ügyeljünk arra, hogy időt válasszunk. A gödörbe visszarakott földből kapával vagy lapáttal annyit vegyünk ki, hogy a gyökérzet az így készített kis gödörbe jól elférjen, s porhanyó, felső rétegből vett földdel töltsük ki a gyökerek közét, miközben a fát állandóan rázogassuk, nehogy üregek maradjanak a gyökerek között. Miután a gyökérzetet betöltöttük, lábheggyel a földet megtapossuk. Tavaszi ültetés esetén a földet megöntözzük, mihelyt a víz beszivárgott, a gödröt földdel teljesen betöltjük. A gyümölcsfákat olyan mélyre ültessük, mint azelőtt a faiskolában voltak. A mélyen ültetett fa egész életében gyengén fejlődik majd. Ha az ültetést sekélyen végezzük, akkor viszont a kiszáradás veszélye áll fenn. Őszi ültetéskor a földet húzzuk fel a törzs körül. Tavaszi ültetés után földből tányért készítünk a törzs körül, amely öntözési célokra szolgál. Ha van rá mód, a tányérba trágyát vagy töretét szórunk, egy-két cm vastagságban, nehogy a talaj hamar kiszáradjon.

Széljárta vagy magasabb fekvésű helyre ültetett gyümölcsfákat karózzuk. A karót még az ültetés előtt verjük be a gödör alján, mert az ültetés utáni karózás a gyökereket összeroncsolhatja. A karó földbe kerülő részét mártsuk forró kátrányba, vagy kissé égessük meg a tűz felett, hogy a földben ne korhadjon el túl gyorsan. A talaj leüllepedése után kössük a facsemetét két-három helyen a karóhoz, úgy hogy a kötést karó és a fa között keresztben végezzük. Ezt nyolcas kötésnek is nevezzük. A fa megerősödése után a karót eltávolítjuk.

Itt a legnagyobb tojáshozam ideje. Tojóállományunk 60 — 65 °/o-a már rendszeresen termel. Hogy tojótyúkjaink termelését fokozzuk, fehérjékben, vitaminokban gazdag, magas biológiai értékű takarmányt etessünk. Vigyázzunk, ne essünk abba a hibába, hogy sok zöldpótló takarmány (sárgarépa, lucernaliszt, burgonya) etetésével akadályozzuk az értékes fehérjékben gazdag eleség felvételét. Mert ez esetben a kívánt tojáshozam emelkedését nem érjük el.

A nagyüzemi baromfitelepeken fel kell készülni a tömegesen fellépő kotlók mielőbbi „kigyógyítására". Nagyon jól bevált a kotlók naponta történő összeszedése és azok világos és szellős helyen való tartása. Egy-két magas lábakon álló vándorolnak szedjük ki a fenékdeszkáit és helyettesítsük azt sűrűbb dróthálóval. A lyuksűrűség olyan legyen, hogy a baromfitrágya könnyen kihulljon rajta. Az így elkészített ólakat helyezzük a nagy tojóházak közelében levő védett helyre és ezekbe gyűjtsük össze naponta kotlóinkat. Itt szemes eleség nélkül csak fehérjékben gazdag takarmánykeverékkel és friss zölddel etessük őket. Már nemegy példa volt rá, hogy 10 — 14 nap múlva kotlóink újra megkezdték a tojásrakást. Ha kotlóinkat rendszeresen nem szedjük össze, úgy azok a tojófészkeket mind elfoglalják, bepiszkítják és sok tojást összetörnek, nemszólva a hosszan elhúzódó kottással járó nagy tojáskiesésről.

Mélyalmos nagyüzemi baromfitartás esetén, ne feledkezzünk meg az alom rendszeres forgatásáról és kiegészítéséről sem. Rendszeres szellőztetéssel gondoskodjunk oxigéndús, friss levegőről.

Tojóáliataink lelkiismeretes gondozásával igyekezzünk a tojáshozamot növleni, mert idén a tojástermelést 10 %kai kell emelnünk, hogy a megnövekedett fogyasztásnak eleget tudjunk tenni.

A februári és márciusi kelésű csibéink a legértékesebbek a <enyészts‘- c—»t»i_ pontjából. Igyekezzünk ezekből minél többet felnevelni.

Az újonnan ültetett fa koronájának közepéből függőleges irányban felfelé nő a sudárág vezérvesszője, az oldalt álló vesszőkből pedig a vázágak vezérvesszői fejlődnek ki. A sudárág vezérvesszőjét 6 — 8 rügyre, a vázágak vezérvesszőit pedig 4 — 6 rügyre nyessük. A nyesést éles késsel, csonk hagyása nélkül, mindig a kifelé álló rügy felett végezzük, mert a hajtás mindig a rügy állásának irányában fejlődik. Célunk az, hogy terebélyes, szétágazó koronát neveljünk, ezért fontos a vezérvesszők kifelé álló rügyei feletti nyesés.

A tápanyagok a növényben mindig felfelé igyekeznek, így a legfelső rügyekből fejlődött hajtások nőnek legerősebben. Ezek lesznek a vezérhajtások. A korona közepén álló sudárág, amely a fővezérvessző legfelső rügyéből fejlődött, függőleges irányban nő tovább. A vázágak vezérhajtásai, ha a nyesést helyesen alkalmaztuk, kifelé fejlődnek. Ha ezek közül valamelyik a nyár folyamán a többit elhagyva kifejlődne, ennek hegyét visszacsípjük, hogy a fejlődési arány helyreálljon. A vezérhajtások alatti rügyekből fejlődő hajtásokat 8 — 10 levél fölött visszacsípjük. Ezzel az első évi nyesést elvégeztük.

Dubnicky József,

a Központi Mezőgazdasági Talajvizsgáló és Elllenőrző Intézet érsekújvári állomásának dolgozója

Tenyésztésre tartott csibéket nagy gonddal és odaadással neveljük. Háromhetenként vagy legalább havonként rendszeres méréssel ellenőrizzük fejlődésüket. A növésben elmaradt egyedeket szedjük ki a nagyok közül és külön elkerítve neveljük őket. Igyekezzünk erős, élénk, izmos jó csontozatú csibéket nevelni.

Tartsuk be a csibék korára előírt és megkívánt hőmérsékletet. Ha az idő engedi, minél több ablakot nyissunk ki, ne féltsük csibéinket a jó, friss levegőtől.

Csibéink korának megfelelő jó és helyes összetételű takarmányt biztosítsunk. Naponta többször itassuk friss vízzel vagy fölözött tejjel. Nagyon ügyeljünk arra, hogy ha nedves (kevert) takarmányt etetünk, a vályúkból ne hulljon belőle a mélyalomba, mert ott a meleg hatására hamar romlásnak indul. Az állandóan kaparó és minden felcsipegető csirkék a romlott eleségtől súlyos bélgyulladást kapnak, ami elhullást okozhat. Ha az itató edények körül nedves lenne a mélyalom, az átnedvesedett részt azonnal cseréljük ki szárazzal.

Hozzuk rendbe a kiskacsák neveléséhez szükséges nevelőházakat és azok tartozékait. Készítsünk nagyobb menynyiségű száraz almot, kiskacsáink alá, mert abból több kell, mint a csibék alá.

Pulykáink már rendszeresen tojnak. Ügyeljünk arra, hogy a pulykakakasok lehetőleg minden tojóval párosodjanak, nehogy sok „tiszta“ fiatlan tojást tegyünk a keltetőgépbe.

Harmadik ötéves tervünk második évében megnőttek a baromfitenyésztés feladatai is. Több tojást, több húst kell termelnünk, és főleg olcsóbban. Jobb munkaszervezéssel, nagyobb gépesítéssel (önműködő etető-, itató és keverőgépek), a haladó munkamódszerek (mélyalmos, ketreces tartás) alkalmazásával ezek a célok könnyen elérhetők.

Péterfalvi László, baromfitenyésztő (Nyitra)

Soronkövetkező feladataink a baromfitenyésztésben