Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-01-07 / 2. szám
takarmányalap bővítése és minőségének javítása egyike azoknak az előfeltételeknek, amelyek nagymértékben befolyásolják az állattenyésztési termelés növelését. A gazdasági haszonállatok termelékenységének kiértékelése — vonatkozzék az akár a szarvasmarha a sertés vagy a vágóbaromfi élősúlygyarapodására, akár a tehenek tejtermelésére vagy a tyúkok tojóképességére — rendszerint arra mutatott, hogy a gazdasági állatok alacsony termelőképességét a nem kielégítő táplálás, a hiányos gondozás, a takarmányfélék etetés előtti rossz elkészítése és a helytelen takarmányozási módszer okozta. Bebizonyosodott, hogy túl magas a termékegységre eső takarmányszükséglet. A takarmányadagok dúsak szénhidrátokban, míg a könnyen értékesíthető nitrogénanyagokat — emészthető fehérjéket, különösen az állati fehérjéket nem tartalmazzák kellő mennyiségben. I. Ezért hazánkban az utóbbi időben az új technológia bevezetése mind a szarvasmarha- és sertéstenyésztésben, mind a baromfifarmokon előtérbe lépett. A nagyüzemi önetetőkkel felszerelt tojótyúkfarmokon, a hízósertés-tenyészetekben és a vágóbaromfi-farmokon az állatok takarmányozásában a fő súlyt a teljes értékű takarmánykeverékek alkalmazására helyezzük, nem tévesztve szem elől az állatok jó táplálásán kívül a takarmányozás gazdaságosságát sem. A termelés e nagyüzemi formáival szoros kapcsolatban áll az a követelmény, hogy elegendő teljesértékű takarmánykeveréket biztosítsunk a sertések, kocák és a baromfi számára, valamint ásványi takarmány-kiegészítőt a többi állatnak, s ennek megfelelően gondoskodjunk a fehérjetartalmú takarmányok — állati eredetű lisztek, lucerna- és herelisztek stb. - előállításáról is. Egész sor olyan intézkedés megvalósítására került már sor, amelyek biztosítják mind az állattenyésztési termelés, mind az élelmiszeripar értékes fehérjetartalmú melléktermékeinek teljes mértékű kihasználását. Az elhullott állatok felhasználása céljából sokhelyütt megkezdték az égetőkemencék tervszerű kiépítését vagy átépítését, s a vágóhídi hulladék, főképpen a vér és általában a szokásos húsipari melléktermékek, valamint az emberi fogyasztásra alkalmatlan halak vagy azok egyes részeinek értékesítését. A zsenge lucerna- és más herefélék meg a herefüvesek mesterséges szárításával és utánszárításával jó minőségű . szénát, ebből pedig szénalisztet nyerhetünk, ezen kívül vitaminkészítményekkel is jelentősen növelhetjük a takarmány tápértékét. A fehérjetakarmányok fokozott termelésének legjelentősebb módja a takarmányélesztők és az élesztőtej előállítása. Már 1962 végéig sor kerül arra, hogy az élelmiszeripari üzemek (sörgyárak, szeszgyárak, cukorgyárak és keményítőgyárak) jelentős meny- • nyiségű hulladékát (moslék, gyenge minőségű szörpök stb.) teljes égé-Nagy lendületet vett a takarmányélesztö gyártása szében kihasználjuk. Továbbá a cellulózgyártás melléktermékeként keletkező szulfitlúgból egy év alatt több mint 7000 tonna szulfit-élesztőt (torula élesztőt) készíthetünk, ami a teljes szükséglet 10 — 12 %-át teszi ki. Ezeknek az élesztőknek eddig kísérletképpen végzett előállítása a jövőben rendszeres és szervezett ipari takarmányélesztő-gyártássá változik. Hasonlóképpen a bükkfa és tölgyfa hulladékanyagából hidrolízissel nyert facukor is hozzávetőlegesen 12 %-ban fedezheti a furfurol és takarmányélesztők fokozott gyártását. Döntő szerepe ebben azonban a melasznak, a cukorrépának és a nyers cukornak lesz, mert velük 75 %-ban biztosítjuk a teljes szükségletet. mekben és olyan ipari berendezésekben, amelyek a múltban szeszgyártásra, sörgyártásra stb. szolgáltak, megszerveztük a takarmányélesztőgyártását. S mivel egyszerű és aránylag olcsó berendezésekről van szó, ezeket a mezőgazdasági üzemek rövid időn belül beszerezhetik. Például az élesztőgombák oxigénellátására nem kell a mezőgazdasági üzemeknek költséges kompresszorokat vásárolniuk, mert ezeket olyan nagy teljesítményű berendezésekkel pótolhatják, amelyek mind szerkezetükkel, mind teljesítményükkel teljes mértékben megfelelnek az egész világon alkalmazott élesztőipari technikának. A hazánkban életbe léptetett intézkedések tehát oda irányulélesztőt is sikerrel készíthetünk el. S mivel ez idő szerint a termelés döntő láncszemét a fokozott tejtermelés, a szarvasmarha- és tehénállomány gyarapítása, valamint a fokozott marhahús-termelés képezi, figyelmünket a takarmányélesztős etetés során főleg a fejőstehenekre és a hízómarhákra összpontosítjuk. A takarmányélesztő, amely a B-vitamin-csoport majdnem valamennyi vitaminját'' tartalmazza, ezen kívül igen jó hatással van az üszőkre is, egészen vemhességükig. Következésképpen tehát a folyékony takarmányélesztő előállítása időrendileg a téli hónapokra helyeződik át. Nyáron főleg a nagyhizlaldákban nevelt sertéseket etetik vele. A. A szellőztető berendezéssel ellátott erjesztőkád vázlata 1. acél erjesztőkád (burkolat) 2. falazott alap 3. a szellőztető tengely 4. a légvezető karok 5. alsó radiális esúszócsapágy 6. axiális golyóscsapágy 7. U-tartó 8. légsűrítő csőtengelyének ék- szíjtárcsája 9. konzol a villamos motor felerősítésére 1«. 14 kW teljesítményű hajtó motor 11. csap a folyadék leeresztésére Ti. nyílás a folyadék leeresztésére 13. hableszedő 14. hableszedő tartója 15. ütközők 16. hőmérő 17. mintavételre szolgáló csap 18. perforált cső a hűtővíz elosztására 19. hűtővíz gyűjtőcsatornája 20. szintjelző készülék A. A szellőztetőtárcsa részletvázlata Az idei évtől kezdve 1965-ig számos élesztőgyártó üzemet létesítünk s ezek évi termelésével (65 000 tonna takarmányélesztőt) 30 000 tonna élesztőfehérjét nyerünk a sertések és a baromfi száraz takarmánykeveréke előállításához nélkülözhetetlenül szükséges koncentrátumok gyártásához. Mivel a takarmányélesztő fokozott gyártása az építkezés ütemétől függ, s a szükséges üzemek építése legalább 3 — 5 évet vesz igénybe, ez kedvezőtlenül tükröződik vissza az állattenyésztési termelés fejlesztésére és az emészthető nitrogénanyagok — fehérjék fedezésére. Ezért nálunk a mezőgazdasági üzenak. hogy már a mostani téli időszakban a fejőstehenek 50 %-át és a hízósertések vagy a kocák 5 — 30 %-át póttakarmányként takarmányélesztővel etethessük. II. Télen törvényszerű rendszerességgel hiány mutatkozik a fehérjetartalmú takarmányokban. Magasabb fekvésű tájakon ez az időszak október végétől, alföldeken november végétől április vagy május végéig tart. Ebben az időben, amely az erjedési folyamatok számára a legkedvezőbb, nagy mennyiségű takarmányul. A takarmányélesztő gyártásának alapja a helyi nyersanyagból készített cefre. Ez 3,0 —3,5 % erjesztett cukortartalmú anyagból áll. A bioszintézis céljaira, melynek eredményeképpen az élesztőfehérje képződik, a karbamid amidnitrogénjét vagy az ammóniumkarbonát ammóniumnitrogénjét, valamint a kristály alakú ammóttiumszulfátot használják, 1 kg nitrogént számítva 6,25 kg fehérjére és 1 kg foszfort 50 kg fehérjére. Annak következtében, hogy az oldat erősen habzik, az erjesztőtartály térfogatának mindössze 50-60 %-a használható ki. Az élesztő szárazanyagában levő erjesztett cukrok kihasználásának aránya 48 — 52%, a biomassza fehérjetartalmának emészthetősége pedig 82 — 85 %-os. A cefre elkészítési módja attól függ, hogy milyen nyersanyagból készül: a folyékony cukortartalmú hulladékot gőzzel csírátlanítják, vízzel a kívánt töménységre hígítják és dúsítják. A szilárd cukortartalmú nyersanyagot — a takarmánycukorrépát — mindenekelőtt megmossák, azután összezúzzák, 95 C fok hőmérsékleten vízzel keverve pasztőrizálják, a kívánt töménységre hígítják, dúsítják és beoltják. A keményítőtartalmú nyersanyagot — a gabonát, burgonyát - nyomás alatt gőzölik. Ennek során a keményítő cseppfolyóssá válik, majd az amiláz vagy az amilolitikus gombák hatása folytán elcukrosodik. A cefre mennyisége a kész folyékony takarmányélesztő-szükséglettől függ. Egy mezőgazdasági üzem például naponta 400-1000 hektoliter, vagyis 2 — 5 ezer egyed számára állíthat elő takarmányélesztőt. A folyadék erjedése az élesztőgombák — Saccharomyces cerevisiae, Saccharomyces elipsoideus, Torulopsis, Candida utillis és mások — biológiai tevékenysége eredményeképpen megy végbe. Az erjedés során a cukortartalmú anyagok alapvetően átalakulnak fehérjetartalmú anyágokká. Rendes körülmények között az élesztőgombák felhasználják a cefrében lévő cukrot, szintetizálják a nitrogént és foszfort, s elegendő mennyiségű oxigén esetén (szellőztetés) gyorsan elszaporodnak és maximális mennyiségű élesztő-biomasszát alkotnak. Ha az erjedés folyamán nincsenek meg a feltételek az élesztőgombák rendes fejlődéséhez (az erjedés tisztasága, hőmérséklet, megfelelő pH érték stb.), akkor szaporodásuk csökken és ugyancsak csökken a szárazanyag s így a fehérjetermelés is. Az oxigén, akárcsak a cukor, az élesztőgombák számára egyik szükséges fő tényező. Ezért az erjedés időszakában egyenletesen és folyamatosan elegendő mennyiségű oxigént kell biztosítani a szaporodó élesztőgombák számára. Amennyiben akár igen rövid ideig (17 másodperc) szünetel az oxigén odaáramlása, a cefrében anaerob közeg képződik. Az oxigén a levegőből jut a folyadékba, ahol igen apró részecskékre porlik, ami által a tápközeg maximális mértékű oxidációja érhető el. Az élesztőcefre szellőztetésére légsűrítőket használunk, amelyek beszívják a levegőt és egyidejűleg szétporlasztják azt a folyadékban. A légsűrítő meghajtására szolgáló energiaforrás egyidőben egy olyan szerkezetet is működtet, amely szívás útján továbbítja a levegőt a cefrébe. Ez idő szerint nálunk igen eredményesen alkalmazzák a takarmányélesztők úgynevezett féligfolyamatos vagy folyamatos gyártását, amikor is a gyártási folyamat egy héten vagy ennél is hosszabb időn át megszakítás nélkül tart. Féligfolyamatos gyár-, tással például 10 — 12 óra alatt az élesztő mennyisége kilencszeresére, sőt egészen hatvan szorosára növekszik. IV. A folyékony takarmányélesztő előállítására, 8 mm-es acélbádoglemezből készült erjesztőkádat használunk, (lásd az A jelzésű ábrát). Űrtartalma 10 hl, átmérője 2300 mm, magassága 2500 mm. Alsó részét falazott alap (2) képezi. Bévül helyezkedik el a szellőztető berendezés tengelye (3). A tengely alsó végére szerelték a 60 mm belső átmérőjű csövekből készült négykarú légvezetéket (4). A légvezető karok végét függőleges irányban levágták. A karok kerületi sebessége külön-külön 900 — 1000 ml perc. A légsűrítő olyképpen forog a folyadékban, hogy karjai megkeverik és örvénylő mozgásba hozzák a cefrét. A karok „levágják“ a cefrét és ellipszis alakú végeik mögött légüres tér képződik. A légsűrítő tengelyének középpontja és a karokon keresztül behatoló levegő megtölti ezt a teret, így a levegő intenzíven áramlik a cefrébe. Az erjesztőkád belső kerületén négy ütközőt (15) szereltek fel a folyadék mozgásának késleltetésére. Az élesztőgombák, különösen a Torulopsis és a Candida, szaporodáskor igen habzanak, ezért a habot, hogy ne akadályozza a szellőztetést, olaj segítségével vagy mechanikai úton kell eltávolítani. E célból hableszedő (13) szereltek a légsűrítőkbe. A hableszedő 2,5 mm vastag rézlemezből készült könnyű henger. A cefre örvénylőmozgása következtében kúp képződik, a folyadék átömlik az említett hengerbe, miközben a felületén lévő hab az élesztőcefre mélyebb rétegeibe lökődik. Kísérletekkel megállapították, hogy a légsűrítő óránként 250 köbméter levegőt hajt a kádba. A villanyerőfogyasztás 13 kW/óra. A légsűrítő 500 fordulatot tesz meg percenként, működését 14 kilowatt teljesítményű villamos motor biztosítja. Az erjedés hőmérsékletét állandóan 30 — 33 C fokon kell tartani. A magasabb hőmérsékletet a kádak belső felületének zuhanyozásával kell csökkenteni. A hűtővízszükséglet — a víz 12 C fokos hőmérséklete mellett — körülbelül 1,8 —2,4 köbmétert tesz ki. Erjesztőkádat tartályokból vagy különféle kádakból is készíthetünk, s ezekbe szereljük bele. a légsűrítőt. Ezenkívül hőmérővel (16), szintjelzö készülékkel (20), mintavételre szolgáló csapokkal (17) és perforált csővel is ellátjuk a hűtővíznek az erjesztőkád burkolatán történő elosztására (18), továbbá nyílással (12) és még egy további csappal (11) a folyadék leeresztésére. Az erjesztőkád 24 óra alatt 250 hl terméket, vagyis 500 kg szárazanyagtartalmú élesztőt képes előállítani. Az elkészített takarmányélesztőt mindig óránként lefejtjük a gyűjtőtartályba, ahol gőzzel melegítjük és esetleg különféle kiegészítőkkel (darák stb.) keverjük össze. Azután az istállókban lévő etetővályúkba szivattyúzzuk vagy a nagyobb távolságra fekvő gazdaságokba szivattyúval ellátott különleges tartálykocsikban szállítjuk az anyagot. A takarmányélesztő előállításának technológiáját hazánkban már kidolgozták. Ez részletesen tartalmazza a melasz, cukorrépa .továbbá a cukorgyárak, keményítőgyárak, valamint a burgonyaszárítók hulladékanyagának, meg a hibás gabona és a savó felhasználásának módját. Egy kilogramm száraz élesztő 4 — 5 koronába kerül és a préselt élesztővel (torulával) szemben mintegy 5—i 14 %-kaI olcsóbb. A takarmányélesztőt etetjük a sertésekkel, mégpedig folyékony takarmánykeverékekben, miközben az élesztőtejet vízzel helyettesítjük. A szarvasmarhának gabonadarák hozzáadásával az alap-teriméstakarmányok után pótadagként vagy füllesztett takarmánnyal adjuk. Az állatok a vályúban maradt izéket is jól értékesítik. V. Köztársaságunkban ez idő szerint már több mint 600 berendezést, ebből 300 mezőgazdasági szeszfőzdét állítottak üzembe a takarmányélesztő gyártására, s ezek száma állandóan növekszik, mert fokozatosan a cukorgyárak, tejgyártó üzemek és a burgonyaszárítók kihasználására is sor kerül. E berendezések legtöbbje azonban a mezőgazdasági üzemekben — földművesszövetkezetekben és az állami gazdaságokban működik. Az erjesztés technológiájának minél jobb elsajátítása céljából a munkát irányító dolgozókat a legjobb üzemekben képezik ki, s a tulajdonképpeni gyártás a nemzeti bizottságok és a mezőgazdasági kísérleti intézetek állandó felügyelete alatt történik. Az 1960 —1961-es időszakban nyert tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy a folyékony takarmányélesztők etetése — a gazdasági állatok termelékenységének növelése mellett — hathatósan hozzájárul a fehérjetakarmányok fokozott termelése kérdésének megoldásához. Brozi Antonín, a Mező-, Erdő- és Vízgazdaságij Minisztérium dolgozója 1962, január 2. 1962. január 7.
