Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-02-28 / 17. szám

Vége a bújócskának Ma már nem kétséges, hogy a vi­lág népei az általános és teljes le­szerelés kérdését tartják napjaink legégetőbb kérdésének, amelynek megoldása lényegesen megkönnyítené a Kelet és Nyugat közt fenálló többi ellentét megoldását is. Éppen ezért fogadta a közvélemény nagy megelé­gedéssel, amikor a TASZSZ két héttel ezelőtt bejelentette, hogy Ny. Sz. Hruscsov Üzenetet Intézett Kennedy­­hez az Észak-Amerikai Egyesült Ál­lamok elnökéhez, Macmillan, brit mi­niszterelnökhöz, valamint a március tizennegyedikén Genfben összeülő tizennyolcak bizottságának többi ti­zenhat tagállama kormányához. A szovjet kormányfő levelében azt ja­vasolta az érdekelt országoknak, hogy a konferenciát a bizottságban képviselt országok kormányfői, illetve államfői Indítsák meg. Ezáltal helyes irányba terelhetnék az értekezlet munkáját, nehogy ez is zsákutcába jusson, mint előtte a nagyhatalmak több mint három éven át tartó — a nukleáris fegyverek eltiltását szor­galmazó, végnélkül! maratoni futás­nak is beillő, tanácskozása. Ny. Sz. Hruscsov üzenetében hangsúlyozta, hogy nem csúcsértekezlet megrende­zéséről van ezúttal sző, ahol a nem­zetközi problémák széles körét kelle­ne megvitatni. Genfben most az ENSZ egy nagyon fontos bizottságá­nak a munkájában kellene a tizen­nyolc tagállam vezetőinek résztvenni és egyetlen konkrét kérdést, a lesze­relés kérdését megvitatni. A szovjet kezdeményezéssel nem­csak a szocialista államok kormányai értettek egyet. Hruscsov üzenetét kedvzeően fogadták a semlegesek is: India, Svédország, Burma, Egyiptom, Brazília . ., sőt még a NAXO-tag Kanada is pozitív módon foglalt ál­lást az üzenettel kapcsolatban. Sajnos, a legjobban érdekeltek, Kennedy és Macmillan, udvariasan ugyan, de elutasították Hruscsov javaslatát. Válaszában Kennedy Ismét azt hangoztatta, hogy a tizennyolcak fenti értekezletét külügyminiszteri szinten kell megkezdeni. Am Kennedy és Macmillan, nem zárták ki, egy — a genfi konferencia keretén belül létrejövő kormányfői szinten meg­tartandó leszerelési tárgyalásnak a lehetőségét. Résztvételüket azonban feltételekhez kötötték: csak akkor hajlandók személyesen résztvenni a márciusban kezdődő genfi konferen­cián, ha előzőleg a delegátusok vagy külügyminiszterek haladást és konk­rét eredményeket érnek el a lesze­relési egyezmény kidolgozásában. És ha jelenlétük elősegítené az értekez­let sikeres befejezését. Az elmúlt hét végén a szovjet kor­mány ismét fokozta békeoffenzlvá­­jának lendületét. Ny. Sz. Hruscsov ezúttal egyenesen Kennedyhez és Macmillanhoz intézte levelét, amely­ben figyelmezteti a két politikust, hogy elsősorban az állam- és kor­mányfők felelősek a világ békéjéért. És felszólítja mindkettőjüket: mu­tassák meg őszinte jószándékukat, jöjjenek el Genfbe és ott a legmaga­sabb szinten igyekezzenek megoldani a leszerelés életfontosságú problé­máját. Az újabb Hruscsov-üzenet igen ne­héz napokat okoz úgy Londonban, mind Washingtonban. Hiszen ezúttal Kennedy és Macmillan kétarcú politi­kája, az eddigi angol-amerikai taktika lepleződhet le az egész világ előtt: tárgyalni a leszerelésről, de nem megegyezni, s ugyanakkor felkészülni a légköri nukleáris robbantások so­rozatára. Mivel egyelőre az üzenetet nem akarják elutasítani, így fontosságát és népszerűségét igyekeznek csök­kenteni. Már csak azért is, mert Washingtonban és Londonban attól tartanak, hogy Ny. Sz. Hruscsov, a nyugati kormányfők elutasító vála­szának ellenére is ott lesz a tizen­nyolcak genfi konferenciájának meg­nyitásán. A Fehér-házban még nem felejtették el, hogy 1960 szeptembe­rében a szovjet kormányfő megjele­nése az ENSZ közgyűlésének meg­nyitásán vonzó példa lett és vég­eredményben arra kényszeritette Eisenhowert, az USA akkori elnökét, hogy az ülésen ő is résztvegyen. Ezért nem merte és nem meri Ken­nedy és Macmillan mereven elutasí­tani Hruscsov javaslatát, .aivel egy hasonló helyzet súlyos presztízs ve­reséget jelentene a Nyugat számára. Barsi Imre Szíovaba gazdasága fejlesztéséért a lemaradás oka ? Az SZNT február 24-én megtartott ülésén megtárgyalta Szlovákia nép­gazdasága fejlesztésének évi felada­tait, valamint az SZNT és szerveinek, továbbá az általa irányított intézmé­nyeknek 1962. évi költségvetését. Az ülésen résztvett ing. I. Simúnek elv­társ, az Állami Tervező Bizottság el­nöke 'és K. Bacílek elvtárs, a CSKP KB politikai irodájának tagja, • az SZLKP KB vezető titkára. Az 1962. évi terv bizonyos szaka­szaiban a III. ötéves terv feltételezett irányszámaival szemben a feladatok csökkentésére került sor, ami azon­ban távolról sem jelenti azt, hogy az évi gazdasági tervet egyszerűen a népgazdaságunkban mutatkozó korlá­tozottabb lehetőségekhez alkalmaz­kodva állították össze. Egyik legfon­tosabb feladat ebben az évben azok­nak a problémáknak a megoldása, amelyek a tervfeladatok teljesítése folyamán merülnek fel. Tavaly Szlo­vákiában a következő eredményeket értük el: • Az ipari termelés kapacitása 12,2 százalékkal fokozódott az 1960-ban elért eredményekkel szemben. • Népgazdaságunk fellendítése ér­dekében 10,8 %-kal többet költöt­tünk beruházási célokra mint 1960- ban. • A foglalkoztatottság terén az utolsó évek legerősebb gyarapodását értük el: a dolgozók száma 44 000-el emelkedett. • A lakosság bevétele emelkedett, és 5,3 % -kai fokozódott a kiskeres­kedelmi forgalom. A sikerek mellett azonban hiányos­ságok is mutatkoztak a múlt évi terv teljesítése folyamán; a legsúlyosab­bak ezek közül mezőgazdaságunkat terhelik: a termelés fokozása ebben az életfontosságú ágazatban nem érte el az 1,5 %-ot^ pedig a terv 11 %-os növekedést írt elő. Az SZNT megállapította, hogy Szlo­vákia népgazdasága fejlesztésének ez évi feladatai reálisak és teljesíthe­tők. Az SZNT képviselői megvitatták és Jóváhagyták az 1962-re szőlő költ­ségvetést is. Jóváhagyták a költségvetést A Nemzetgyűlés megtárgyalta és jóváhagyta az 1962-es állami költség­­vetést, amely 123 millió koronát tesz ki. Ez idei 7,4 százalékos növekedés méltó kifejezője népgazdaságunk és a dolgozók életszínvonala állandó, tervszerű fejlődésének. Mindez szocialista társadalmunk jellegzetes vonása. Az ülés folyamán V. Krutina elvtárs. mező-, erdő- és vizgazdasági mi­niszter Krejüf képviselő kérdésére válaszolva, kifejtette, hogy mezőgaz­daságunknak a bab és a lencse tervezett termesztéséhez megfelelő meny­­nyiségű vetőmag áll rendelkezésére. Elmondta továbbá, hogy 1958-ban a fokhagyma teljes vetésterülete a köztársaságban 1205 ha volt, amelyről mezőgazdasági drolgozőink összesen 4215 q-t takarítottak be. Tavaly csak 637 hektáron termesztettünk fokhagymát 2479 q összterméssel. Kömény­magból, amelynek ez évi szükségletét csakúgy, mint a majoránnáé teljes mértékben biztosítottuk; tavaly csaknem négyszer annyit termeltünk, mint 1960-ban. Krutina elvtárs azonkívül kijelentette, hogy az ötéves tervének végéig a nagy baromfitenyészdékben mintegy ötmillió tojóstyúkkal szá­molhatunk. A Nemzetgyűlés J. Nepomucky képviselő felszólalása után jóváhagyta az új vadászati törvényt, amely módosítja és egyúttal megszilárdítja a nemzeti bizottságok hatáskörét a vadászatok irányításában; továbbá tör­vénybe iktatta egy állami bizottság megalakítását, amelynek feladatául a tudomány és a technika fejlesztését és koordinálását tűzte ki, és meg­állapodást hagyott jóvá a férjezett nők állampolgárságára vonatkozólag. Az ülés végén Z. Fierlinger a Nemzetgyűlés intézkedéseiről tett jelen­tést, mégpedig a Hivatalos Közlöny (Űradny Vestník) beszüntetéséről és R. Barák képviselői immunitásának megfosztásáról, miután a nevezett visszaélt megbízatásával, megszegte a szocialista törvényességét és tör­vénytelen módon gazdálkodott állami pénzösszegekkel. Az intézkedéseket Nemzetgyűlésünk jóváhagyta és tudomásul vette, hogy a blanskői 136. választókerület polgárai nyilvános gyűléseken megfosztották R. Barák, volt képviselőjüket megbízatásától, aki visszaélt választói bizalmával. A közelmúltban felkerestük Sztrec­­k^ Józsefet, a Rimaszombati Járási Nemzeti Bizottság ellenőrzési osztá­lyának dolgozóját, s megkértük, tá­jékoztasson bennünket, hogyan telje­sítik a járás szövetkezetei az eladási tervüket. — Az attól függ. hogy melyik mu­tatóban, mert sajnos, nagyon kevés szövetkezetről mondhatjuk el, hogy mindenben teljesíti dekádtervét. — Melyek mégis a legjobbak? — A tojáseladási tervét az évi tervhez viszonyítva a beretkei 15,8 °/o-ra; a budikovanyi szövetkezet pe­dig 21 %-ra teljesíti. Marhahúsban a baraccaiak 29,8 °/o-ra teljesítik eladási tervüket, dé a tojáseladásban komoly hiányosságok mutatkoznak náluk. Ugyancsak lesz mit behozniuk a dereskieknek és az janácskőieknek is. — Hogyan halad a sertéshús és a tejeladás tervének ^ teljesítése? — A tejeladással lemaradunk. Szö­vetkezeteink ugyanis csak közepes eredményeket érnek el. A sertéshús eladási tervét az évi tervhez viszo­nyítva, a plosskai szövetkezet 37,3 °/o-ra teljesíti. Jók még Lipovec, Ri­­maszécs, valamint Dudikovany is. A gömöri szövetkezetesekről ugyan­ezt már nem mondhatjuk el. Az első negyedévi 136 mázsa tervezett ser­téshúsból még egy dekányit sem ad­tak közellátásunknak. Ugyanez a helyzet a bátkai, a cakói és a babi­­necl szövetkezetekben is.- S mi ennek a komoly lemara­dásnak az oka ? — Elsősorban a tervezett állatlét­szám hiánya és a takarmányhiány, másodsorban pedig a rossz munka­­szervezés, valamint a mezőgazdasági albizottságok vérszegény működése is közrejátszik. — Milyen orvossággal próbálják a gyógyítást?- Orvosság?! Jobb munkabeosz­tással igyekszünk szövetkezeteinkben elérni, hogy az eddig keletkezett lemaradásokat a nyári hónapok alatt fokozatosan legyűrjük. Véleményünk szerint ez nem lehet megoldás, mert a tavalyi nagymérvű lemaradás oka is nagymértékben az éveleji hiányos árueladásból szárma­zott. Pártunk és kormányunk ennek elkerülése végett úgy döntött, hogy a felvásárlást dekádtervek szerint szorgalmazzuk, semmi esetre sem szabad megengednünk, hogy az el­adás zöme a nyári hónapokra torlód­jon. Ezt az ország élelemszükségle­tének hiánytalan biztosítása is meg­követeli. — t — Több kényelmet az utazó közönség számára Tanuljunk főzni! Mint minden faluban, úgy nálunk. Madáron is a háziasszonyok mindig terveznek a hosszú es­tékre valami hasznos dolgot. Sok helyütt ösz­­szegyűlnek tollat fosz­tani, kézimunkázni vagy a televízió mellett töl­tik el a téli estéket. Madáron főzőtanfo­lyamot indítottunk, ahol a falu asszonyai elsajá­títják a szakácsmunka csínját-binját. A hely­beli művelődési otthon, valamint a nőbizottság vezetésével és Hegedűs Rebeka önfeláldozó munkája eredménye­ként megnyílt a főző­tanfolyam, amelyen 32 órán keresztül tanulnak majd a háziasszonyok. Már eddig is több íz­ben volt ilyen kezde­ményezés, de valami miatt mindig abbama­radt. Most azpnban kö- . zel 50 asszony, illetve lány jelentkezett. A tanfolyam minden másnap este öt órától kilencig tart. Ez azért is jő, hogy a következő napon már el tudják készíteni az előzőleg megtanult ételeket. Tóth István, a tanfo­lyam vezetője mindent elkövet, hogy e rövid idő alatt a lehető leg­többet tanuljanak meg az érdeklődők. Trenkáné Kovács Terézia, Népgazdaságunknak kevés ágazata fejlődött az utóbbi évek folyamán olyan ugrásszerűen, mint az utas­­szállítás, amely főleg a CSAD autó­buszforgalma révén csaknem tízsze­resére emelkedett a felszabadulás óta. Köztársaságunk autóbuszhálózata egyike a. legsűrűbbeknek a világon. Ma pi. már a rimaszombati járásban nincs is falu, ahová ne lehetne el­jutni autóbusszal. Ideje lenne már azonban, hogy hazánk utasforgalmá­nak fejlődésével- párhuzamosan meg­javuljon az utazás kulturáltsága is. Sok helyen sajnos megelégednek annyival, hogy az autóbuszba rádiót szerelnek és azt néhanapján le is porolják. De a legvigabb nóta sem szórakoztathatja az utast, ha a negy­­venszeméiyes kocsiban századmagával Összezsúfoltan kénytelen utazni. E tekintetben főleg a Rimaszombat — Safárikovo, valamint a petrovcei, a losonci vonalak szorulnak orvos­lásra. Továbbá alig akad a járásban meg­felelően gondozott, ízlésesen beren­dezett váróterem. Vannak községek, ahol az utasok a szabad ég alatt, ázva-fézva várakoznak az autóbusz­ra, mint pl. Ozdanyban, Pavlovcén, Bechyncén és számos más helyen. E téren a nemzeti bizottságokra még nagy munka vár. Pedig az országban, sőt magában a kerületben is elég példa található arra nézve, hogy az ember utazása közben is érzi maga körül a kultúrát. Vegyük pl. csak a Dolnjí Kubín-1 járást, ahol a nemzeti bizottságok rövid időn belül 12 vasszerkezetű és 3 téglából készült várótermet, vala­mint egy átalakított helyiséget adtak át az utasoknak. Dolny Kubínban több mint 400 000 koronáért építettek korszerű autóbuszállomást; jelenleg pedig Námestovóban épül modern állomás, amelyben a borbélymühely, falatozó és a várótermek mellett a gyermekes anyák külön helyiségben várakozhatnak majd. önkéntelenül felvetődik előttünk a kérdés: miért hanyagolják el az uta­zás kulturáltságát az ország bizonyos kerületeinek egyes vidékein, ugyan­akkor pedig a kerület más részében elkövetnek minden lehetőt, hogy az utasok jobban érezzék magukat? Tudunk arról is, hogy akadnak nem­zeti bizottsági funkcionáriusok, akik szerint: „Apáink azt sem tudták mi­nek az autóbusz, mi tehát örüljünk, hogy autóbuszaink vannak. Ha pedig a fiainknak hiányzanak a várótermek, hát építsenek maguknak". Közéleti ember szájából nem méltóak az ilyen kijelentések! Jól tudjuk, hogy ez a probléma nem oldható meg országszerte egyik napról a másikra és sokat kell még fejlődnie utazó közönségünknek is. De a közéleti tényezőinktől elvárhat­juk, hogy a maguk részéről többet foglalkozzanak az utazás kulturális színvonalának emelésével. S. Kovád Ahol új világ kezdődik... A kelet-afrikai, pálmalevelekből összetákolt kalyibák lakói aligha la­pozgatják a párizsi, londoni milliós példányszámban megjelenő képesla­pokat. De mégis képzeljünk el ma­gunknak egy négert, egyiptomi fella­­hot vagy indiai parasztot, a kezében valamelyik nagy európai képeslappal. Bizonyára /elámul a legújabb divat­hóbortokon, a lakáskultúra vívmá­nyain, a filmbotrányokon, de legin­kább biztosan a fogyókúra-recepte­ken csodálkozna. „Mi mindent elkö­vetnek az emberek különféle világ­­tájakon, hogy megszabaduljanak fö­lösleges zsírrétegektől, s minket itt megöl a nyugtalanság, ha arra gon­dolunk, honnan vegyük holnapra a pár szem kölest vagy kukoricát, hogy éhen ne haljunk“. Például Ázsiában. Afrikában és Latin-Amerikában a támogatásra szo­ruló fejletlen országokban évente mintegy 40 millió ember pusztul el rossz táplálkozás következtében. Ezekben a fejletlen országokban a Föld lakosságának a fele él, de a világ össztermeléséhez csak 10 %-kal járulnak hozzá. Egy európai iparállam lakosának átlagos jövedelme huszon­ötszöröse egy indus jövedelmének. * * * A gyarmatosítás a legtöbb ország­ban tönkretette i lakosság önellátá­sának természetes bázisát. A gyar­matosítók monokulturális gazdálko­dása által a bennszülöttekből nyers­anyagszállítók lettek — azaz a vidéki lakosság arra kényszerült, hogy fel­adja a zöldség- és gabonafajták vagy a gyümölcsfélék termesztését, mert a gyarmatosítók azon a terüle­ten kávét követeltek. Pedig az ember kávéból nem élhet meg, nem főzhet belőle levest, főzeléket sem. El keli tehat aam olyan áron, amit a gyar­matosító fizet. A létfenntartás szük­séges cikkeit pedig annyiért kell megvásárolni, amennyit a gyarmato­sító követel. Néhány volt gyarmati ország neve még ma is azonos értelműnek tekint­hető bizonyos „gyarmatáruval“. Ha pl. Kubáról hallunk, önkéntelenül cukorra vagy szivarra gondolunk, Brazília a kávét juttatja eszünkbe, Ghana a kakaót, Guinea a banánt és Indonézia a fűszereket stb. A nyersanyagok árainak többnyire hirtelen és mesterségesen irányított változásai következtében a fejletlen országok nagy veszteségeket szen­vednek, s ezzel aztán kárbavész minden „támogatás“. A monopolok ugyanis mindazt, amit hangos pro­pagandával nyújtanak „gazdasági megsegítés“ címén a fejletlen álla­mok részére, a legnagyobb csendben visszaszerzik, mégpedig kamatostul. Egy francia szakember, Allard pl. megállapította, hogy a támogatásra szoruló országoknak az USA, Nagy- Britannia és Franciaország részéről 1958-ban nyújtott 3.5 milliárd dollárt kitevő segélye 1.5 milliárd dollárral volt kisebb annál a kárnál, amit ezek a volt gyarmati országok abban az évben a nyersanyagárak ingadozása következtében szenvedtek. A fejletlen országok tehát érthető okpkből nyomatékosan követelik a nyersanyagok árainak szilárdulását. A kapitalista államok azonban mind­eddig nem ismerik el ezt a termé­szetes követelést. Az USA például éveken keresztül vonakodott képvi­seltetni magát az Egyesült Nemze­tek Szervezete nyersanyag-bizottsá­gában. Az angolok pedig azt hangoz­tatják, hogy a nyersanyagok árainak szabályozása a „szabad gazdálkodást" veszélyeztetné. Erősen hátráltatja azonkívül a tá­mogatásra szoruló országokat az iparnak majdnem teljes hiánya. Ezen a szakaszon is bebizonyosodott, mi*­­lyen álszenteskedő hazugságokat hir­detnek a gyarmatosítók, amikor a gyarmati rendszer civilizáló küldeté­séről regélnek. A gyáripari fejlődés 200 esztendeje folyamán egy akkora világrészben mint Afrika, alig talál­ható feldolgozó ipar. Az a néhány gyár, amelyről tudunk, fönt Algériá­ban, Egyiptomban és lent a Dél­afrikai Unióban épült. De Afrika szí­vében még most is úgy szőnek, mint a kőkorszakban. Hiányzanak a mű­szaki káderek, alig akad bennszülött mérnök, nincsenek termelési tapasz­talatok. És ha a monopoltőkétől függ­ne, a viszonyok továbbra se változ­nának. Ha azonban a kapitalisták Afrikában mégis felépítenek egy gyártelepet vagy erőmüvet, azt csak azért teszik, hogy olcsóbban, köny­­nyebben kiaknázhassák maguknak a föld kincseit, hogy aztán elszállítsák. „Mert minek a négereknek textilgyár vagy acélüzem? Buták ők ahhoz, csak elrot^fanák. Aztán újra benő mindent az őserdő“. Ilyen megokolások olvas­hatók a kapitalista sajtókban. Végül pedig — így is érvelnek — „a benn­szülöttek maguk tehetnek tartós nyomorúságukról. Túl termékeny nép. Sokkal gyorsabban szaporodnak, minthogy ez élelmiszeripar fejlődése lépést tudna tartani velük". A hiba máshol keresendő. Arról van szó, hogy a fejletlen államoknak nemcsak politikai, hanem gazdasági vonatkozásban is meg kell szabadul­niuk a gyarmatosítók béklyóitól. Fel kell számolni a feudális és kapitalista termelés módszereit és be kell vezet­ni ezekben az országokban a szocia­lista nagyüzemi gazdálkodást. Egyes országok a szocialista tábor támoga­tásával már a helyes útra tértek. A szocialista államok gazdasági segélynyújtása, amely számokban ki­fejezve nem éri el a kapitalista „támogatást“, mégis sokkal hatáso­sabb, mert teljesen különbözik a nyugati befektetésektől. A szocialista országok politikai feltételek nélkül, alacsonyabb kamatláb mellett nyúj­tanak gazdasági segítséget. Az illető országok részére technikai kádere­ket is kiképeznek, gyárakat építenek számukra, amelyek által ellátásuk biztosításában függetleníthetik magu­kat és lehetőségük nyílik a külföldi monopóltőke kiszorítására. Jelenleg a fejletlen országokban 350 iparüzem épül a Szovjetunió közvetlen segít­ségével, köztük 20 kohőüzem, 20 érc­­feldolgozó, 15 kőolajfinomító és vegyi üzem, 20 erőmű stb. Indiában az ot­tani mérnökök szovjet szakemberek­kel együtt építették fel a Bhilai­­acélművet, évi 1 millió tonna telje­sítménnyel. Ez a gyár azonban nem­sokára 2 és fél millió tonna acélt terme! majd. Az üzem körül ma már egy 100 000 lakosú város épült fel. Ha a Szovjetunió támogatásával épülő asszuáni vízerőmű elkészül, Egyiptomban 800 000 hektárral na­gyobb terület lesz öntözhető, s ez-1962. február 28.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents