Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-02-18 / 14. szám
A szarvasmarha nyitott istállózása A nyitott istállóztatással kapcsolatban a vita tárgyát leggyakorabban az képezi, hogy milyen hatást vált ki az állatokra az alacsony környezeti hőmérséklet. A nézetek nagyon eltérőek, de tudatában vagyunk annak, hogy ez egyrészt a szarvasmarha természetszerű tartásának helytelen értelmezéséből ered, mégpedig főleg ami az állatok téli nyitott istállóztatását illeti, továbbá abból, hogy e téren még nem rendelkezünk megfelelő tapasztalatokkal. Itt ugyanis az alacsony hőmérséklet emberre gyakorolt hatásából kifolyólag sokszor téves vélemény alakul ki, s ezért nem árt tudni, hogy a szarvasmarha számára nem az a legmegfelelőbb hőmérséklet, ami az ember számára kedvező. Az embernek ugyanis a melegebb, a szarvasmarhának pedig a hidegebb feltételek felelnek meg inkább. A szarvasmarha átlag 15 C fokkal alacsonyabb hőmérsékletet igényel, mint az ember. Tekintettel a nyitott istállózás nagy jelentőségére a nagyüzemi tenyészteehnológiában, szükségesnek mutatkozik, hogy ezzel a fontos kérdéssel némileg tüzetesebben is foglalkozzunk, s aprólékosabban tépjünk ki mind a szarvasmarha környezettel szemben támasztott természetes igényeire, mind a nyitott istállók építésének megoldására. A NYITOTT ISTÁLLÓ MIKROKLÍMÁJA A hagyományos bekötéses istállóktól eltérően, amelyekben az állatok csak igen keveset változtathatnak környezetükön, s amelyekben a téli időszakban is jelentősen magas a hőmérséklet, a nyitottan istállőzott szarvasmarhát télen is alacsony hőmérsékleten tartjuk. Ezt egyrészt a fekvőtér jóval alacsonyabb hőmérséklete, valamint az teszi lehetővé, hogy az állatok korlátlan ideig tartózkodhatnak a kifutóban. A nyitott istállók az állatok egészsége szempontjából igen előnyös klímaviszonyokkal rendelkeznek. A beható légcsere következtében itt sokkal jobb összetételű a levegő, mint a bekötéses istállókban, mert a káros gázok sokkal alacsonyabb koncentrációban vannak jelen. Hasonlóképpen kedvező hatással van az állatokra a levegő alacsony páratartalma is, mert hiszen a szervezet hőszabályozásának alkalmazkodását kiváltó legfontosabb tényező a környezet mikroklímája és higiéniája. A meleg, páratelt istállóban csökken az állat hőszabályozó képessége, s az ilyen fülledt levegőjű istállóban az állatok nem tudnak a fölös hőmennyiségüktől, valamint az általuk termelt nedvességtől megszabadulni. Ilyen környezetben az állatok bágyadtak lesznek, amihez természetesen az egészségükre káros gázokkal telített és rossz kémiai öszszetételű levegő is jelentős mértékben hozzájárul. Hogy tehát a nyitott istállóban tartott szarvasmarha számára a fekvőtérben megfelelő klímaviszonyokat alakítsunk ki, a következő elvekhez kell igazodnunk-A növendékmarha nyitott istállóinak fekvőterét három oldalról szilárd, de könnyű falból építjük, a negyedik, délre vagy délkeletre néző hosszanti falát az alföldi körzetek széltől védett helyein nyitva hagyjuk. Hegyalji tájakon és az alföldek légártól védetlen fekvésű vidékein a fekvőtér negyedik oldalát félig nyitottan építjük úgy, hogy télen részben be is zárhassuk. A kifutók kijáratát azonban mindig nyitva hagyjuk. A nyitott istállók negyedik, félig nyitott falát eltávolítható, egyszerű faburkolatlappal (panellel) is beépítjük olyképpen, hogy elegendő világosság jusson az istállóba. A fejőstehenek természetszerű tartása esetén a fekvőteret három szilárd könnyű falból építjük, a negyedik, hosszanti oldalt kedvező de télire egyszerű, részben behúzható fallal látjuk el. Itt is szabad kijáratot hagyunk a kifutókba. A fekvőtér és a kifutó közt ajánlatos 150 cm magas mellvédőt húzni, amely télen a lezárható panelek támasztékául is szolgálhat. A fekvőtér tetőfedőjét úgy oldjuk meg, hogy mind télen, mind nyáron védje a belső hőmérsékletet a külső szélsőséges hőmérsékletek behatásától. A SZARVASMARHA TESTHŐMÉRSÉKLETÉNEK SZABÁLYOZÁSA A kutatás és gyakorlati kísérletek alapján helytelennek bizonyult az a régi nézet, amely szerint szükségesnek tartották, hogy az állatokat jó egészségi állapotuk és termelékenységük megőrzése céljából télen is megfelelően meleg istállóban tartsák. Ellenkezőleg, arra a tényre jöttek rá, hogy a szarvasmarha jól tud alkalmazkodni a jelentősen alacsony hőmérséklethez is. Továbbá az is bebizonyosodott, hogy a télen nyitott istállóban tartott állatoknak alapvetően jobb az erőnlétük és ellenálló képességük. A nyitott istállókban tartott állatok maguk is gondoskodnak arról, hogy jól bírják az alacsony hőmérsékletet. így például, ami a legszembetűnőbb, télire sűrűbb szőrköntöst növesztenek. De ezt az alkalmazkodó képességüket gyakran lebecsülik, s aszerint alkotnak véleményt, hogy milyen közérzetet vált ki az alacsony hőmérséklet az emberben. Ez a nézet azonban teljesen helytelen, mert a szarvasmarha hőleadási feltételei egészen mások, mint az emberé. A szarvasmarhának, mint nagyállatnak, aránylag nagy a hőtermelő testtömege, s viszonylagosan kicsi a hőleadó felülete, ami megkönnyíti télen testhőmérsékletének megőrzését. A leadható hőmennyiség ugyanis a bőr és a bőr alatti kötőszövet felépítésétől, valamint az állat testét fedő szőrtakarótól függ, tehát annál könynyebbé válik a hőleadás, minél nagyobb a test felülete a test tömegéhez viszonyítva. A szarvasmarha testalkata néhány olyan jellegzetességgel is kitűnik, mint amilyenekkel az északi államokban élő állatok bírnak. így például a szarvasmarha bőrében párhuzamosan, szorosan egymás mellett futnak az artériák és vénák, ennek következtében a hő már így is kicserélődhet az állat testéből meleg vért szállító, artériás és a hidegebb vért szállító bőrfelületi vénás érhálózat között. Ez tulajdonképpen testhő-megtakarítást eredményez. Hasonlóképpen a szőrzetnek is nagy a jelentősége a hőszabályozás szempontjából mert a sűrű szőrszálak közötti kiváló hőszigetelő levegőréteg csökkenti a bőrfelület lehűlését. Az elmondottakból kifolyólag tehát teljesen alaptalan az a gyakori aggodalom, hogy az alacsony hőmérséklet kedvezőtlen hatást vált ki a tél folyamán nyitott istállóban tartott szarvasmarhára. Természetesen szükséges, hogy az állatokat erre az istállózási módra megfelelően rászoktassuk. Ezért a nyitott istállókba mindig a nyári hónapok folyamán helyezzük át az állatokat, hogy így lassan alkalmazkodhassanak a hőmérsékletváltozáshoz. A téli áttelepítés igen helytelen beavatkozás, mely a termelékenység csökkenésében és Fejőstehenek a nyitott istálló kifutójában télen. A nyitott istálló hosszanti fala áttetsző műanyag- (polietilén-) lapokkal ellátott egyszerű kiszedhető panelekből készült az állatok egészségi állapotának leromlásában mutatkozik meg. Megállapítást nyert például, hogy a nyár folyamán áthelyezett növendékmarha a téli időszakban darabonként és naponta átlag 60 dkg élősúlygyarapodást ért el, míg az ugyanabba a korcsoportba tartozó és egyformán takarmányozott, de télen, fagyos időben áttelepített társaik nemhogy gyarapodtak súlyukban, hanem ellenkezőleg, élősúlyuk a tél folyamán alapvetően csökkent. Ebből a példából világosan kitűnik, mennyire fontos, hogy az állatokat a nyitott istállózásra előkészítsük, akklimatizáljuk. Abban az esetben, ha helyes megoldású nyitott istállókat építünk, betartjuk a megkívánt üzemrendet, s az állatok megfelelően rászoktak erre a tenyészmódra, az alacsony hőmérséklet nem gyakorol semmiféle kedvezőtlen hatást az állatokra. Ezt a különböző országokból — sőt az északi államokból is - nyert többezer példa bizonyítja, ahol az egész év folyamán nyitott istállóban tartott szarvasmarháknak valóban kitűnő az egészségi állapota. S hogy a szarvasmarhának a téli időszakban nem árt az alacsony hőmérséklet, bizonyítják továbbá a nyitott istállók napirendjének időjárásmérési megfigyelései ás. Ezek során arra a tényre jöttek rá, hogy a nyitott istállóban tartott szarvasmarha jelentősen alacsony hőmérséklet esetén is a kifutóban tartózkodik, s hogy a légköri csapadékok egyáltalán nem ártanak neki. Ellenkezőleg, nyáron keres védelmet a fekvőtérben. Ezt a tényt szem előtt kell tartanunk a nyitott istállók építésekor és használatakor, s lehetővé kell tennünk, hogy a szarvasmarha szabadon, kedve szerint járhasson a kifutóba. Befejezésül még megemlítést kíván, hogy a szarvasmarha-tenyésztés nagyüzemi technológiájának ez az új istállórendszere olyan élettani tényeken alapul, amelyeket eddig csak igen kis mértékben vettünk tekintetbe, s amelyeket ezért kellőképpen nem is érvényesítettünk. A nyitott istálló változó klímaviszonyai kedvező hatással vannak a szarvasmarhára, mert a változó feltételek mozgásra kényszerítik az állati test egyes szerveit, s így azok jobban fejlődnek. Ez azután az állatok jobb egészségi állapotához, ellenállóképességük fokozásához, s végkövetkezésképpen termelékenységük idejének meghosszabbításához vezet. HAUPTMANN JAROSLAV, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, az Uhrinévsi Állattenyésztési Kutatóintézet dolgozója Fontos teendők a baromfitenyésztésben Az átmenetileg meleg decemberi és januári napok hatására a tyúkok tojáshozama lényegesen emelkedett, amit igyekezzünk megfelelő fehérjedús takarmánnyal még növelni. Mivel a keltetés már javában folyik, a napi takarmányadagot egészítsük ki az A- vitamint gazdagon tartalmazó sárgarépával és lucernaliszttel, mert csak így tudunk jó minőségű keltető tojásokat előállítani. A termelt tojásokból naponta válogassuk külön a keltetésre alkalmas darabokat, amelyek megtermékenyítettek, megfelelő súlyúak, frissek, szabályos alakúak és tiszták kell hogy legyenek. Vegyük ezeket a követelményeket sorjában: 1. A tojások megtermékenyítését, helyes ólazással és megfelelő mennyiségű tenyészkakas tartásával érhetjük el. A megtermékenyítési százalékot azonban jelentősen befolyásolhatja a rossz takarmányozás, a tojás megfázása. fagyása, de nem utolsó sorban az állatok túlzsúfoltsága is. Itt említem meg, hogy a tyúk egyszeri párosodás után 12-14 napig, a kacsa, a liba és a pulyka egyszeri párosodás után 28 — 30 napig is tojhat megtermékenyített tojásokat. 2. Túl kicsi vagy túl nagy tojásoktól nem várhatunk jó kelési eredményeket. A keltetésre szánt tyúktojás 55—65 g, a kacsatojásé 60 — 80 g, a libatojásé 150-200 g és a pulykatojásé 70 — 80 g legyen. 3. Naponta többször szedjük össze a tojást. Vigyázzunk, nehogy meghűljenek, s levegős, 8 —10 C fokos helyen raktározzuk őket. A papírból vagy műanyagból préselt tojástartó tálcákon mindig a tompább végükkel felfelé helyezzük el a keltetésre szánt tojásokat. A keltetőgépbe ne tegyünk tíz napnál öregebb tojást. 4. A keltető tojás legyen szabályos alakú. Ne legyen gömbölyű, hosszúkás vagy nagyon hegyes és érdes héjú. 5. A tiszta tojás érdekében a fészkeket állandóan tartsuk rendben, az almot szükség szerint egészítsük ki benne. Zsíros, piszkos kézzel soha ne szedjünk tojást. A megmosott és megtörölt tojáshéjról egyúttal eltávolítjuk a természetes védő réteget, s ezzel a keltetés idején a csibék befulladását okozhatjuk. Ha mindezeket a feltételeket betartjuk, úgy keltetéskor 80 — 85 “ó-os eredményt is elérhetünk. Tapasztalat szerint a könnyű testű tojók tojásainak keltetésekor mindig néhány százalékkal jobb eredményt érhetünk el. Eddig enyhe telünk volt, de fel kell készülnünk a hidegebb időre is. A hőmérséklet lehűlésekor nagy gondot fordítsunk az ólak és a tojóházak huzatmentes szellőztetésére, melegképző takarmányok adagolására, valamint a délben etetett takarmány (lágyeleség) meleg vízzel, vagy meleg lefölözött tejjel történő keverésére és etetésére. Gondoskodjunk a mélyalom rendszeres forgatásáról és újabb száraz alommái való kiegészítéséről. Ha az ólak szigetelése rossz lenne és a hidegben az állatok ivóvize befagyna, úgy naponta többször is itassunk. Fagyveszély esetén kakasaink taraját és állebbenyeit kenjük be zsírral s így megvédjük a lefagyástól. Ha az állományban lenne náthás, diftériás vagy himlös állat, ezt kezeljük és gyógyítsuk ki. A szájüreget kitisztítás után ecset segítségével kenjük be 10 °/o-os jódös glicerinnel. A gyulladásos szemet 3 %-os bórvízzel mossuk ki. A náthás állatok orrnyílásait gyengén nyomkodjuk ki és enyhe hipermangán oldattal kezeljük. Minden állatot új, tiszta vattával kezeljünk, hogy a további fertőzést megakadályozzuk. . Á februári kelésű csibék a legjobbak. Igyekezzünk tehát keltetni belőlük vágy ha nincs keltetőgépünk, úgy késedelem nélkül vegyünk szerződésileg biztosított napos csibéket. Ha magunk szállítjuk naposcsibéinket haza, úgy ezt kimondottan az e célra gyártott dobozokban végezzük. E dobozokat kölcsön vehetjük a keltető üzemben. A dobozok rekeszeiben tízesével helyezzük el naposcsibéinket. Lehetőleg zárt autóban, a dobozok közé léceket téve szállítjuk a csibéket, hogy a levegő a dobozokban szabadon cserélődhessen. A csibék megérkezése előtt 2-3 nappal már fűtsük a nevelohazakat. MéqegySzer próbáljuk ki a kályhát, a műanyát és az infravörös egoket. Természetesen ha van szekrényes, batériás nevelőnk úgy az első két hétben ebbe helyezzük el csibéinkét. A batériák kezelése kényelmes es könnyű. Benne a csibék szépen nőnek és megerősödnek. A batáriakat alaposan kifertőtlenítjük és újabb kelésű csirkéket helyezünk el "en" nük. Ezekben naposcsibéből 1 m—re 55-60 darabot, 12-14 napos csirkéből 45 darabot helyezünk el. A nevelöházba helyezett naposcsibéket műanyák vagy az infravörös lámpák alá tegyük. Egy 40 cm magasra függesztett lámpa ala 100 120 csibét helyezzünk. Az első napokban deszkával, vagy kemény (karton) papírral kerítsük körül csibéinkét, nehogy azok messze elkalandozzanak és meghűljenek. Néhány nap múlva ezt a kerítést eltávolítjuk. A lámpák és műanyák alatt biztosítsunk az első héten 32 — 30 fok, a második héten 28-26 fok, a harmadik héten 24-23 fok, a negyedik héttől kezdve pedig 22 — 20 fok meleget, így fokozatosan szoktassuk el csibéinket a túl nagy melegtől, hiszen az időjárás melegre-fordulásával kiengedhetjük őket a napfényre a szabadba. Csibéink etetését csak a második nap kezdjük meg. Első eleségük kukorica, búza, árpadara vagy ezek keveréke legyen. Eleinte a lisztes részt szitáljuk ki a darából. Adjunk a növendékállatoknak finomra őrölt grittet (szénsavas takarmánymeszet) vagy száraz, érdes folyami homoKOt. A negyedik-ötödik naptól már adjunk apróra vágott zöldet (csíráztatott zabot vagy árpát), és finomra reszelt sárgarépát, meg főtt tojást. Naponta többször adjunk friss, de nem hideg vizet az állatoknak. Ha lehet, fölözött tejet itassunk. Az első napokban egészségi okoknál fogva nem ajánlatos fehérjékben gazdag takarmány egyedüli etetése, de már az 5 —6 naptól kezdve bátran etethetjük azt. Az első tíz napban etessünk hatszor, majd fokozatosan ötször, azután pedig napi négyszeri etetésre térjünk át. Naponta kétszerháromszor etessünk lágyeleséget. A takarmánykeveréket fölözött tejjel A Prágai Baromfitenyésztő Üzem slanéi keltetője közel 300 ezer kiscsibét és 150 ezer kiskacsát ad át évente az EFSZ-ek, meg a saját baromfinevelő üzemeik részére. Képünkön Jánská Annát látjuk a naposcsibék vizsgálása közben. vagy vízzel morzsalékossá keverjük. Az esti etetés minden körülmények közt száraz legyen. A megfelelő hőmérséklet fenntartásán és a gondos takarmányozáson kívül nagy súlyt helyezzünk a tisztaságra helyes szellőztetésre, a jó almozásra és nem utolsósorban a kiscsibék egészségügyi állapotára is. Már néhány napos korban ajánlatos a kiscsibéket az oly sokszor nagy pusztítást végző baromfipestis ellen Bt vakcinával beoltani. Ezt az oltóanyagot a kiscsibék. szemébe cseppentjük s ez hat hétig biztos védelmet nyújt nekik. Hat hetes koruk után a jól bevált H-virusos védőoltás nyújt további védelmet. De készüljünk fel a csirkevérhas (Kokcidiosis) megelőzésére és leküzdésére is. A túlzsúfoltság, a száraz hőmérséklet, a helytelen takarmányozás könnyen kiváltja a kannibalizmust. Ha nem vesszük észre, nem szüntetjük meg az okot, ami ezt kiváltja, úgy jelentékeny veszteségekkel számolhatunk. Ezért a csibenevelést végezzük odaadó és lelkiismeretes munkával és az állatorvos utasításait mindig tartsuk be. Kacsáink és libáink már rendszeresen megkezdik a tojásrakást. Ezek gondozásához különösen fontos a bőséges szárazalommal történő ellátás. Gyakran takarítsunk az itatok körül és naponta cseréljük az almot. A jó tojáshozam érdekében fokozzuk a fehérjében gazdag takarmányok etetését. A vitamirtdús sárgarépa, a csírázott zab és a jó minőségű siló etetését is kissé növeljük. Kacsáink többnyire éjjel tojnak, ezért reggel kissé később engedjük ki őket, hogy az ólban tojjanak. Ha ez módunkban áll, akkor engedjük vízre állatainkat, mert ott a párosodás biztosabb. Pulykáink rendszeres etetését csírázott zabbal már megkezdhetjük, hogy a hónap vége felé meginduljon a rendszeres tojásrakás. Péterfalvi László baromfitenyésztő, Nyitra 1962. február 18. 1962. február 18.
