Szabad Földműves, 1961. július-december (12. évfolyam, 54-104. szám)
1961-09-10 / 73. szám
M egnyíltak az iskolák kapui. Az iT* utcákon, szerte az országban, vörös nyakkendös gyermekekkel, pöttömnyi iskolásokkal találkozhatunk. Mindenütt nagy az öröm, ujjongás. Cj könyvek, tolltartók, ceruzák - alig győzik dicsekvéssel a „nebulók“. A legnagyobb figyelmet persze mindenütt a kis elsősöknek szentelik az emberek. Hátuk mögött, titokban megmosolyogják őket, amint nagy komolyan, táskájukat hátukra akasztva elindulnak először az iskola felé. Tudják, sejtik, hogy ünnepélyes fogadtatásban lesz részük, mégis örömteljes várakozás ül ki arcukra. Milyen lesz a tanító néni? Az osztály? ... Az osztálytársak ? ... A könyv ? Ezer és ezer kérdés merül fel a buksi fejekben. Rétén huszonhárom elsős lépte át először az iskola küszöbét. A fogadtatás valóban méltó volt a nagy naphoz; bizonyára emlékezetes marad mindegyikük számára. Pionírok vezették be a gyerekeket az osztályba, üdvözölték őket, műsort rendeztek. Az új pajtások nyilvánvalóan kitűnően érezték magúkat. Sőt! Leendő iskolatársaik szívélyes fogadtatását meg is köszönték. Szavalatokat adtak elő, amelyeket még az óvodában tanultak meg. A tanévnyitó után, mindjárt az első napon moziba vitték őket. Bezzeg, amikor hazakerültek, volt mit hallgatniuk az édesanyáknak, édesapáknak, Nem fogytak ki a mesélésből. Ferenczi Emmikével és édesanyja - val az utcán találkoztunk. Az igazgató elvtárs ugyanis elárulta, hogy Emmike is ebben az évben kezdett iskolába járni. Megálltunk hát vele egy-két szóra. ■— Nagyon jó volt az iskolában — mondja bátran —; én nagyon szeretek iskolába járni. Ugyan még csak pár napja kezdődött. a tanítás, Emmike viszont máris megkedvelte az iskola padjait. Sőt mi több, konkrét tervei ''annak már a jövőre vonatkozólag. — Jó! fogok tanulni, úgyhogy sok legyen az egyesem - mondja szilárd Megérdemelt jutalom Nagy öröm érte az izsai szövetkezeti tagokat. Szeptember első napjaiban kiránduláson vettek részt a Magas-Tálrábán. A fiatalok és idősebbek egyaránt örömmel vették tudomásul, hogy megismerhetik hazánk szépségeit. Több mint ötven szövetkezeti dolgozó vett részt a három napig tartó, kiránduláson. Valamenynyien derekasan kivették részüket a nyári csúcsmunkákból, tehát megérdemelték a szórakozást is. Hol van az az idő, amikor a falusi ember csak akkor távozott el falujából, ha katonának hívták? S lám a szövetkezet, a szocialista társadalmi rendszerünk lehetővé teszi, hogy a falust ember is kiránduljon a hegyekbe, kulturálisan éljen. A gépek segítsége lehetővé teszi a szövetkezetek számára, hogy rövid időn belül végezzék el a mezőgazdasági munkákat, s így aztán kirándulásra is jusson bőven idő. Kuruez Nándorné (Izsa) elhatározással —, s aztán tanító néni leszek én is. Lám! Ez már igen! Emmike édesanyja elmosolyogja magát. — Ez a szíve vágya - magyarázgatja —, tanítónő... Miért ne? Lehetséges, nincsen ennek semmi akadálya. Búcsúzunk. Emmike mosolyogva, de már iskolás módra köszön. Kezében cukrászsütemény. — Ma van a születésnapja — mosolyog édesanyja, s ámint kezévei megsimogatja Emmike szőke haját, egy pillanatra messzire réved a tekintete. Emmike jövőjét kutatja bizonyára. Végig a faluban mindenütt gyerek és gyerek. Másról sem folyik persze a szó, csak a tanításról. — Téged ki tanít? — kérdi barátnőjétől egy élénk szemű kislány. — Engem? A Pecena tanító néni. — Engem meg az igazgató elvtárs. — Ja, igen — szó! kissé „felülről" az élénk szemű. — Bozsik tanító elvtárs az elsősöket tanítja. — Te is voltál elsős — hangzik pattogva a válasz. — Tavaly te is elsős voltál... — Az tavaly volt. De te még nem is ismered az új tanító nénit. — De ismerem, láttam is már .. Evődnek a gyerekek. Nincsen más gondjuk, csak az iskola. S ez így van jól. A kis Macsicza Jóska például a minap gondterhelt arcocskával ment haza. Ö szintén elsős, a javából. — Apu! — kezdte halkan és rettentő komolyan. — Mondd csak, a háborúban a gyerekeket is lelövöldözik? Apu, aki különben a boldogi helyi nemzeti bizottság titkára, elképedve nézett fiacskájára. — Miért kérded? =~l===g===i=^l-^ — Tudod, láttam egy filmet, s ott a háborúban a gyerekeket is lelövöldözték. A fiúcska arcára ráncok lopóztak. Édesapja beletúrt kisfia selymes hajába. — Nem lesz háború! - az apa ajkán megvonaglott a dac. — Nem lesz! Menj szépen aludni, hisz tudod holnap korán kell felkelni. Az iskola ... De nyugodj meg háború nem lesz. Nekem elhiheted. A kisfiú bebújt ágyacskájába. Belefúrta fejét a párnába, s halkan suttogta csak úgy magának: — Nem lesz háború, az apu mondta. Akkor biztosan nem lesz... Nem lesz háború. Józsika. Te békében, hancúrozva, boldogan járhatsz iskolába. Aludj szépen. Az apuka nem engedi, hogy háború legyen. P. I. Jubileumi kiállítás A CSISZ szlovákiai Központi Bizottsága Csehszlovákia Kommunista Pártja és Kommunista ifjúsági Szövetsége megalapításának 40. évfordulója alkalmából sorrakerülő ünnepségek keretében „Negyven éve a CSKP vezetésével" jelszó jegyében kiállítást rendezett a bratisíavai Klement Gottwald Pionír és Ifjúsági Otthonban. A kiállítás — amely szeptember 17-ig lesz nyitva — igen kifejezően szemlélteti azokat a harcokat, amelyeket hazánk forradalmi Ifjúsága a párt vezetésével folytatott a békéért, valamint a kizsákmányolás, a fasiszta megszállók és árulók ellen. Szemlélteti továbbá a magasfejlettségü szocialista társadalom építésében végzett lelkes munkáját is. IS3T3B^^=»=====«~^Sg=s Hazai tájak muzsikusa Évtizedek, századok múlhatnak el, de az utókor nem felejti el a nagy művészeket. A cseh nemzeti muzsika legkiválóbb képviselőjének, a cseh szimfonikus zene megalapítójának, Antonin Dvorak születésének 120. évfordulójáról emlékezünk meg a napokban. Dvorak műve mindmáig élő hagyomány. Művészete, örökbecsű zenekölteményei termékenyítöen hatnak a cseh szimfonikus zene további fejlődésére. Szegény szülők otthonában töltötte el gyermekéveit a cseh nemzeti muzsika legkiválóbb egyénisége. A vidéki kocsmáros fia — akinek zenekedvelő édesapja vonója alól lopóztak leikébe az első dallamok — nagy életharcot vívott, amíg a prágai konzervatóriumig eljutott. Zeneszerzést tanult. Tanulmányai befejeztével a prágai Nemzeti Színház zenekarában brácsás. A fiatal, magányosságot kedvelő művész, akiben tombolt a kitörő, mindent elárasztó muzsika, nem nagy kedvvel végezte napi, megerőltető próbáktól túlzsúfolt munkáját. Érezte, hogy többre hivatott. Egyre-másra szerzi szimfóniáit, kamara-műveit, amelyekre az akkor már világhírű Brahms is felfigyel. Ettől kezdve pályája zökkenőmentesen ível felfelé. Meghívást kap Észak-Amerikába, ahol a New York-i zenekonzervatórium igazgatói állását tölti be három esztendeig. Megismerkedik az indiánok és a négerek keserű életével, felháborodással tiltakozik a mérhetetlen kizsákmányolás és fajgyűlölet ellen. Viszont nagy érdeklődéssel tanulmányozza ;,z indián és a néger népzenét. Elmélyül e tragikus sorsú, porig alázott nép lelkivilágában. Ennek az élménynek a hatására születik meg leghíresebb s egyik legértékesebb műve, az „Újvilág“ szimfónia. Nem egzotikus zenét alkot, hanem nemzete nyelvén sikoltja az elnyomott nép jajszavát. A szimfónia érzékelteti a bennszülött indiánok békés életét, amíg fegyverrel a kezében meg nem jelenik köztük az őket igába hajtó fehér ember. A szimfónia második tételének úgyszólván minden akkordja a szabadság és a béke utáni vágyakozást fejezi ki. Végül a hazai tájak muzsikája kel életre, hogy kifejezze Dvorák honvágyát, nyugtalan nosztalgiáját. Visszatérve hazájába, élete végéig irányítja a cseh zeneéletet. Szimfóniái. hangversenyei, operái, kamarazenéje, oratóriumai a cseh. zene gyöngyszemei. Mészáros Margit ♦ A hegyek ormán üdén csillan a hajnali nap sugara. Metsző, friss szellő kergetözik a fák lombja között. A ' villanydrótokon seregnyi fecske csicsereg, nyilván tanácskozást tart. A hegyek jelöl köszönthet az ősz. Bort érlel a töke, hamvas fürtjei szunnyadva lapulnak. Gyönyörű, csodaszép a ragyolci őszelő. Sietős lépések kopogása hallatszik az utcákon. Munkába igyekeznek az emberek. Távolról egy vonat vontatott füttye hasítja szét a józan-bölcs hajnali derengést. Csaba Antal hosszan, elmerengve néz a hegyek felé. Hegyek. Ragyolci hegyek. Mélyükön ezredévek rejtelmét őrzi némán a csillogőjekete szén. Csillogó, fekete akárcsak a puli szőre, amely ott settenkedik gazdája lába körül, lesve minden mozdnlatát.- Csuki! Gyere! No, gyere ... A fekete szörcsornó boldogan gurul, gazdája jelé, aki egy szelei kenyérrel ■ kedveskedik neki. — Ne, te ne! Ugyan, ne bolondozz! Csaba bácsi körüljárja az udvari. Komótosan, nagy szakértelemmel moslékot kever a disznónak, szemet vet a tyúkok elé, míg végül a türelmetlenkedő kacsákra is sót kerül. A nap közben a hegykoszorú fölé emelkedik, s beragyogja szelíd fényével a völgyet, s reszketve ring az autók-verte por szemcséin. Bányászsors- Mán hordják a követ — bök az út jelé Csaba bácsi. — Jó ke „terem" errefelé ... Igen. A kőbánya. Csaba Antal mélázó tekintettel réved újból a hegyek jelé. Tizenegy esztendős sem volt még, amikor elindult falujából, a családi fészekből kenyeret keresni. Kőbányába! Napi tizenkét-tizennégy órai munka, izmot tépő robot. Bér: soványka darab kenyér. A nyugdíjas bányász tekintetében tompa lázadás fénye villan. Robot, elnyűtt ruha, kenyér, nagyon kevés kenyér ... Winter úr szénbányájában sem volt sokkal jobb a helyzet. Akárcsak a vakondok, szinte tíz kör műkkel tépték hason csúszva fi szenet. Télidőben, amíg hazaértek, megfagyott rajtuk, csonttá keményedéit a csuromvíz ruha. Családja a szó szoros értelmében éhezett. A lábára zuhanó kőszikla megfosztja munkaképességétől. Táppénz!... Csupán az éhenhalástól mentette meg gyermekeit. —t—♦—•—♦—*—«—♦—« —»—♦ ♦ -c ■—» feleségét. Szólni... Hja, nehéz dolog volt az akkoriban. A puli nyüszítve hancúrozik gazdája lába előtt. Mintha csak a sötét emlékeket akarná elterelni. A parányi felhők mögül előbúvik a nap. Csaba Antal tátrai üdülésre, balatoni kirándulásra emlékezik. Ötven évet ért meg, kemény munkában eltelt ötven évet, amíg elismerést, szeretetet, gondoskodási kapott érdemeiért. Három éve irrimár, hogy nyugdíjba, megérdemelt nyugalomba vonult Csaba bácsi. Szorgalmát az egész környéken ismerik, hatalmasan dolgozni tudó kezét máig irigyelik. Nyugalomban, békésen telnek napjai. Nap mint nap a hajnali derengésben, amíg az állatok etetését végzi, számot ad saját magának élete egy-egy szakaszáról. A nyugdíjas bányász felmérte élete útját. Ma több a nyugdíj ezerötszázkilencveti korona), mint regen a keresett volt. Nem számítva a szenet; a fejadag emelése óta majdnem ötven mázsát kap évente. Bányászsors. Csaba Antal sorsa, kemény bányászsors. S ezért a kemény sorsért a ma kárpótolta. A ma, szocialista mánk, amikor Csaba Antalnak nyugdíjat, szép emlékeket, sokévi munkájáért jutalmakat biztosított. P. I. A bányászlegény 6, merre laksz csinos leány? Volna tied bár mind a kincs Mi a neved kicsikém? a föld színén s a mélyben, Nevem — szólt a lány - akkor se keltenél nekem, Mistress Jean; csak ő: bányászlegényem, szeretőm bányászlegény. Ö, nézd e völgyet, dombokat, a napsütötte rétet! Mind az enyém, neked adom, hagyd el bányászlegényed. Mindig csinos ruhában jársz; amit kívánsz, eléred: minden szavadra szolga les, hagyd el bányászlegényed. Megdolgozom öt pennymért, elköltőm este szépen; ágyat vetek s meghálok ott, ahol bányászlegényem. Szívért szívet, — más alku nincs, kunyhóval is beérem. Legyen csak munka és kenyér, s boldog az én bányászlegényem. (Fordította: Kiss Tamás) Örömmel írunk a faluról A „Hét" szerkesztőségében nagy a sürgés-forgás. Kéziratokkal, újságokkal, könyvekkel borított asztalok, ajtócsapődás... Az egymásba nyíló szobák egyikében találtam rá Mács Józsefre, a közkedvelt csehszlovákiai magyar íróra, aki szintén e népszerű hetilapunk szerkesztője. Megkértem, hogy ezúttal ő mondja el véleményét a faluról, falusi olvasóinkról és irodalmunk falusi vonatkozásairól. — Véleménye szerint érdemben foglalkozik-e a csehszlovákiai magyar irodalom a mai faluval, a szövetkezeti dolgozók problémájával? — A felszabadulás után jelentkező fiatal magyar írók zöme a faluról jött, s írásaikban a falu embereit ábrázolják. Hogy eleget teszünk-e a követelményeknek, hogy a ma falujáról írjunk, erre igennel lehet válaszolni. A faluról felkerült írók nagy lelkesedéssel és örömmel rögzítik írásaikban mindazt, ami az új, megváltozott faluban történik. — Tudomásom van arról, hogy több ízben vett részt irodalmi esteken. Mi a véleménye falusi olvasóinkról? — Az estek szervezése nem öncélú; azt szeretnénk ezekkel az igen barátságos hangulatú estekkel elérni, hogy a szlovákiai magyar dolgozók személyesen is megismerkedjenek íróikkal. Tapasztalni lehetett, hogy amerre jártunk, ezt különben a vitákból állapítottuk meg, az olvasóközönség érdeklődik műveink irán^ s elolvassák megjelenő könyveinket. Egyegy ilyen vitaesten négy-öt olyan felszólalás is elhangzik, amely azt igazolja, hogy az olvasók jól ismerik irodalmunkat s amellett, hogy pozitív értékeiről beszélnek, rámutatnak a hibákra is. — Mács elvtárs újságíró. Bizonyára sok a gondja, munkája. Jut-e elég ideje szépirodalmi müvek írására? — Az újságírás nagyon szép hivatás. Igaz, sok elfoglaltsággal jár, és a; munka egyáltalán nem könnyű. Viszont nem lennénk őszinték, ha azt állítanánk, hogy az írás és az újságírás nem összeegyeztethető valami. Az irodalom, történetéből nagyon jól tudjuk, hogy a szerkesztőség az írók legjobb iskolája. Lehetővé teszi az írónak, hogy utazzék, megismerje az országot, az embereket, problémáikat. Az alkotáshoz persze több időre van szükség. Az irodalmi alap éppen azzal támogatja a leghathatósabban az írókat, hogy lehetővé teszi számukra a háromhőnapos, vagy a féléves alkotószabadságot. Ilyen felbecsülhetetlen támogatást csak a szocialista társadalom tud nyújtani íróinak. — Bár szép számban jelennek meg könyvek a csehszlovákiai magyar írók tollából, mégis mintha‘kevés lenne a regény. Mi a nézete erről? — Ezt a kérdést , a legjobb lenne, ha kihagynánk. Tárgyilagosan: a csehszlovákiai magyar könyvkiadó minden müvet, amely eléri a kívánt színvonalat, kiad és felkarol. Hogy még sem lát napvilágot elegendő regény, ennek talán az az oka, hogy ez a műfaj alaposabb előkészületeket és évekig tartó munkát igényel. Ennek ellenébe sem mondhatjuk, hogy a regényírás terén , komolyabb lemaradás észlelhető, hisz minden évben jelenik meg íróink tollából regény. — Sok kezdő, szárnybontogató fiatal írogató ember jelentkezik falvainkról. Mit tanácsol e fiataloknak? — Falun élnek, minden a szemük előtt játszódik le, tehát írjanak. S ha próbálkozásaik mindjárt nem sikerülnek, ez ne keserítse el őket. Tanuljanak és próbálkozzanak tovább. — Elárul valamit olvasóinknak terveiből? — Most jelent meg „Kamasz" című kisregényem, amely annak idején a Szabad Földművesben jelent meg „Bálint ártatlan" címmel, folytatásokban. A következő évben, ha erre időm és erőm lesz, újabb elbeszélés-kötettel szeretném meglepni az olvasókat. — Mi a véleménye lapunkról? Meglepné-e néha olvasóinkat is egyegy elbeszéléssel? — Szeretném. És szeretném, ha a Szabad Földműves a jövőben is, úgy mint az elmúlt, esztendőkben, a csehszlovákiai magyar irodalom propagálója, sőt irányítója is lenne, szeretném, amennyiben ez a Szabad Földműves szerkesztőségének a módjában áll, ha legalább évenként vagy kétévenként összehívná az írókat, s elbeszélgetne velük a falu jövőjéről, fejlődéséről, távlatairól. Polák Imre ROBERT BURNS:
