Szabad Földműves, 1961. július-december (12. évfolyam, 54-104. szám)
1961-08-20 / 67. szám
Lezárjuk a nyarat, kezdjük az őszt Bratislava, augusztus 20. Ära 30 fillér XII. évfolyam, 67. szám. Nincs jobb idő a jó időnél Csépeljünk éjjel-nappal • Hozzuk be a lemaradást az őszi repce vetésében • Jól készítsük elő a talajt Szlovákia területén az aratás a vége felé közeledik. A nyugat-szlovákiai kerületben már megarattak, de a közép-szlovákiai kerületben még 11 ezer hektár, a kelet-szlovákiai kerületben pedig mintegy 7000 hektár gabona várja a kaszát. EJz azt jelenti, hogy szlovákiai méretben a gabonaterületek 3,1 °/o-án kell még elvégeznünk az aratást. A nyugat-szlovákiai kerület már 100,4 °/o-ra teljesítette a felvásárlás tervét. Mint örvendetes tényt könyvelhetjük el a sokat ostorozott közép-szlovákiai kerület előretörését, amikor is a kerület szövetkezetei és állami gazdaságai augusztus 18-ig a felvásárlás tervét 79,6%-ra teljesítik, ugyanakkor a kelet-szlovákiai kerület csak 74,3 %-ra. A tarlóhántásban a nyugat- és kelet-szlovákiai kerületek járnak az élen. A kelet-szlovákiai kerület földművesei eddig csaknem 100 000 hektáron, vagyis a tervben előirányzott terület több mint 80 %-án végeztékéi a tarlóhántást. így fest a helyzet Szlovákia kerületeiben. Persze akad még éppen elég rr tennivaló, pedig már az őszi munkálatok is „kopogtatnak az ajtón“. Egyike ezeknek az őszi repce vetése, amelyben bizony Szlovákia-szerte komoly lemaradás mutatkozik. Különösen a nyugat-szlovákiai kerület áll rosszul ezen a téren, hisz a tervezett vetésterületnek csak mintegy 1 %-án került eddig földbe a mag. Meglepő, hogy a nyugat-szlovákiai kerület, amely eddig minden munkában élen járt, a repce vetésében lemaradt. Persze a szövetkezetesek és állami gazdaságok dolgozói hivatkozhatnak a szárazságra, amely tényleg hátráltatta is a repce vetésének teljes kibontakozását. A nyugat-szlovákiai kerület szövetkezetei elegendő géppel rendelkeznek, úgyhogy ez a megtorpanás csak pillanatnyinak tekinthető, mert most, hogy egy kissé megázott a föld, szövetkezeteseink hozzáfoghatnak a lemaradás behozásához. Minden kerületben megkezdődött már a len begyűjtése is. Ebben a munkában újra csak a nyugat-szlovákiai kerület viszi a prímet, ugyanis itt az összterület mintegy 85 %-án már Uinyűtték a lent. De jól áll ezen Őszi feladataink előtt Harmadik ötéves tervünk első aratása Szlovákia délibb fekvésű járásaiban már véget ért, s a többi járásban is vége felé közeledik. Ez már a második aratás volt, amelyben nemzeti bizottságaink és azok mezőgazdasági albizottságai általában sikerrel oldották meg feladatukat a köztársaság új területi átszervezése óta és azóta, hogy a mezőgazdasági gépek átmentek a szövetkezetek tulajdonába. Az idei nyár megmutatta, hogy azokban a járásokban és falvakban, ahol a nemzeti bizottságok és mezőgazdasági albizottságaik helyesen kezdtek hozzá a feladatok megoldásához — az új technika és technológia széleskörű alkalmazásához a begyűjtésben —, ott az aratás gyorsan és veszteségmentesen ment végbe. így dolgoztak idén főleg a dunaszerdahelyi, galántai, komáromi, lévai, érsekújvári, nyitrai és más járásokban is. persze az idei aratás feltárta a hiányosságokat is, főleg helyi nemzeti bizottságaink albizottságainak a munkájában. Az őszi mezei munkálatok megszervezése alkalmával tanuljunk a nyár folyamán előadódó hibákból. Az őszi munkálatok a jövő évi termés alapját képezik, nem mindegy tehát, hogy miképpen dolgozunk, mivel szövetkezeteseink százezrei nagy harcra készülnek harmadik ötéves tervünk négy év alatti teljesítése érdekében. Ezt a fontos tényt már most figyelembe kell vennünk, mert a jövő évi feladatok sikeres megoldása nem kis részben az idei őszi mezei munkálatok gyors és időbeni elvégzésétől függ. Ennek a fontos feladatnak a megvalósításában jelentős szerep jut a helyi nemzeti bizottságok mezőgazdasági albizottságainak. Segíteniük kell szövetkezeteinket az éppen előadódó munkákban. Mindamellett mezőgazdaságai albizottságainknak nagy figyelmet kell fordítaniuk az eladásra és felvásárlásra, valamint arra is, hogy a harmadik ötéves tervünk négy év alatti teljesítésére tett szocialista munkavállalások időben teljesüljenek. Az aratásban szerzett tapasztalataink azt mutatják, hogy időben és mindjárt a munkálatok elején teljes eröbedobássa! kell hozzáfognunk az őszi munkák elvégzéséhez. Mozgósítanunk kell minden épkézláb szövetkezeti dolgozót s a többi lakosságot, valamint a védnökségi üzemeket is a vetés gyors elvégzésére és a kapásnövények, kukorica, burgonya gyors betakarítására, ezenkívül nem szabad megfeledkeznünk az istállótrágya kihordásáról és a mélyszántásról sem. Az őszi munkálatok tervének kidolgozásakor nemzeti bizottságainknak főként az egyes munkák minősége közötti különbségre kell tekintettel lenniük. Harmadik ötéves tervünk négy év alatti teljesítésének feladataiból kiindulva, főleg a növénytermesztés, ezen belül a takarmányok termesztését kell előtérbe helyeznünk, s a hektárhozamok növelésére kell összpontosítanunk minden erőt. A haladó mezőgazdasági gyakorlat ismeretei azt igazolják, hogy a jobb gabonatermés olyan mutatóktól függ, amelyeket magunk szabályozhatunk. Mindenekelőtt a jókori és alapos talajelökészítésről, továbbá a minőségi vetésről és főleg a kifogástalan minőségű, gondosan előkészített vetőmagról van szó. Arról se feledkezzünk meg, hogy űj bűzafajtákkal is rendelkezünk, amelyek hektáronként 2 — 10 mázsával többet adnak, mint a megszokott, régi fajták. Terményforgalmi és mezőgazdasági üzemeink a vetésterület körülbelül kétharmadára elegendő újfajta vetőmaggal rendelkeznek. A helyi nemzeti bizottságok mezőgazdasági albizottságai gondoskodjanak arról, hogy szövetkezeteink az őszi vetéshez ezeket a nagyhozamű fajtákat is felhasználják. További feladat: az ősziek időbeni vetése a tervezett területen. Számos szövetkezet a búza és rozs tervezett vetésterületét ugyanis néhány év óta nem tartja be. így aztán nem csoda, ha ez a tény a felvásárlás tervének gyenge teljesítésében megmutatkozik. Érzik ezt a galántai, komáromi, nyitrai és még néhány járás szövetkezetesei, akik tavaly ősszel a rozs vetésének nem szenteltek elegendő figyelmet, s most aztán eladási tervük teljesítése nehézségekbe ütközik. A vetésen kívül még a silókukorica, cukorrépa, burgonya és más termények betakarítása vár bennünket. Itt is minden attól függ, hogy jnennyire használjuk ki a gépeket, s a mezőgazdasági albizottságok hogyan mozgósítják a mezőgazdaságban dolgozó(Folytatás az 5. oldalon) a téren a közép-szlovákiai kerület is, ahol a lenterület több mint a felérő! már be is takarították az idei termést. A kelet-szlovákiai kerület egy kissé lemaradt, de ha összefognak, rövid időn belül behozhatják a lemaradást. —t — — Itt a Szabad Földműves szerkesztősége. A Zvoleni Járási Nemzeti Bizottság mezőgazdasági osztályát hívjuk. — Itt Zvolen. A telefonnál Hulíková Margita, a mezőgazdasági osztály közgazdasági dolgozója. — Hogyan teljesiti a zvoleni járás az állattenyésztési termékek felvásárlási tervét? — Örömmel újságolhatom, hogy jól. Augusztus 10-ig járási méretben a felvásárlás időtervét a. következőképpen teljesítettük: sertéshúsból 105 %-ra, marhahúsból 102,4 %-ra, tejből 104,1 %-ra és tojásból 106,4 %-ra. Ez azt jelenti, hogy minden fő mutatóból adódó feladatot 100 %-on felül teljesítettünk. — Miként oszlik ez meg szektorok szerint? , — Mi tagadás, e .téren még akad javítani való. De ha a félvásárlási tervteljesítésének kimutatását szemléljük, látjuk, hogy az egyénilég gazdálkodók is csaknem minden mutatóban 100 %-ra eleget tesznek kötelességüknek. — Hogyan sikerült e szép teljesítményt elérniük? — A nyilvántartás segített benne. Ugyanis tökéletesítettük a nyilvántartást, mégpedig úgy, hogy nemcsak az állatállomány számát, hanem az állatok súlyát is papírra vetettük. Ezenkívül a nemzeti bizottságok képviselői is sokat segítettek, ki-ki a maga körzetében. ( —n —) Ülésezett a kormány A kormány a hét közepén megtartott ülésén az Építőipari Minisztérium, a Koh'óipari és Ércbányaügyi Minisztérium, valamint a Nehézgépipari Minisztérium hatáskörébe tartozó üzemekben előforduló balesetek illetőleg az e munkahelyeken dolgozók biztonságának és egészségvéde! mének kérdésével foglalkozott. A kormány meghagyta az illetékes minisztereknek, foganatosítsanak konkrét intézkedéseket a munkabiztonságra, s a dolgozók egészégvédelmére Kitüntetések Ondrej Klokoc, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a Pravda főszerkesztője .és Otto Krajnák, az SZLKP Bratislavas Párttörténeti Intézetének igazgatóhelyettese csütörtökön, augusztus 17-én töltötte be 50. életévét. A-köztársasági elnök ez alkalomból a Munkaérdemrendet adományozta az említett elvtársaknak párt- és közéleti tisztségükben végzett áldozatkész munkájukért. A magas kitüntetést és az SZLKP KB üdvözlölevelét Karol Bacílek, az SZLKP KB első titkára augusztus 17-én adta át a kitüntetetteknek. vonatkozó törvény, valamint a kormány és a Központi Szakszervezeti Tanács e törvénnyel kapcsolatos frányeivei végrehajtása érdekében. A kormány a Mező-, Erdő- és Vízjazdasági Minisztérium javaslatára jóváhagyta, hogy a mezőgazdasági felvásárlási-ellátási vállalatok országszerte megszervezzék a mezőgazdasági üzemek fölöslegeinek kölcsönös cseréjét, ami egyaránt vonatkoznék takarmányra, haszonállatokra, vetőmagra, ültetőanyagra stb. E csere alapja a kölcsönös kínálat és kereslet lesz. A csere csak az esetben közvetíthető, ha az adott mezőgazdasági üzem — ami a kínált vagy a keresett termékeket illeti - teljesítette az erre vonatkozó szerződésben foglalt kötelezettségeit. CÉLBAN A közép-szlovákiai kerületben a Banská Bystrica-i járás földművesei az elsők, akik augusztus 16-án 102,9 %-ra teljesítették a gabona felvásárlásának tervét. Feladataikat jelentősen túlteljesítették, éspedig búzából 104,4 %-ra, rozsból 101,2 %-ra, árpából 104,4 %-ra s a többi szemesterménvbol 107,6 %-ra. A volán mögött ... — KÉSZ! indulhatunk! — hallatszik az autóbusz jegykezelőjének hangja. A motor jeldiibörög, majd prüszkölve nekiindul az országidnak. A robogó autóbusz elején pihenő tábla arról tesz tanúságot, hogy a lévai—jablonovici szakaszon közeledik. A kormánykerék fölé hajolva Danis László kémleli az országutat. Beszélgetni nincs ideje, illetve nem lehet. Fő az elővigyázatosság. Jól ismeri az út minden kátyúját, hiszen 11 éve jár ezen a vonalon. Mintegy 350 000 krn-t tett meg biztonságban, baleset nélkül. Az első megállónál megszólal:- 1952-től versenyzek a baleset nélküli kilométerekért. Igaz, azelőtt is volt vagy 100 000 kilométerem, szintén baleset nélkül. A 200 000-ik kilométer elérésénél jutalomban részesültem. Szeretném az 500 000 kilométert is karambol nélkül elérni. Erre azonban csak körülbelül két év múlva kerül sor. Ismét elindul az autóbusz, porfelhőt hagyva maga utáti. Amíg a sofőr az országutat kémleli, elnézem markánsan megrajzolt profilját. Negyvenöt éves. Zemberovcén lakik. Két gyermek édesapja. Két nap szolgálata, két nap szabadja van. Biztonságban, minden veszélytől megóva viszi a munkába vagy a hazafelé igyekvő munkásokat . .. Csikordul a fék. Ojabb megálló következik. — A fö dolog - folyta!ja ismét-, hogy nyugodt legyen az ember, s mindenkor tartsa be a közlekedési szabályokat. A féknek is rendbe kell lennie. Ami pedig a legfontosabb: az alkohol kerülése. Jó, hogy a sört is megtiltották a kocsivezetőknek. Attól csak elálmosodik az ember.. . Keze alatt megreccsen a sebességváltó. Fürgén, egymás után váltja a sebességet. Jobban szemiigyre veszem a kocsi belsejét. Ablakai tiszták, s ugyanúgy a padló is. Az ülésén békésen üldögélnek az lit a: sok. Amíg így nézelődöm, azon veszem magam észre, hogy megérkeztünk a végállomásra. Kiszállunk a kocsiból. Danis elvtárs. akárcsak az eladó lovat szokás, körüljárja az autóbuszt. Közben megjegyzi:- A karbantartásról sem szabad megfeledkezni. Ellenőrizni. kell a kerekeket, a karosszériát, az alvázat, és nem utolsósorban a motort is. Erre van a járatok közötti pihenő. Mintha csak szavait akarná -igazolni, hol itt, hol ott igazít valamit. Megnézi az olajat, ellenőrzi az ' üzemanyag készletet. Csak akkor ül le pihenni, amikor meggyőződött róla, hogy minden rendben van.- Minden igyekezetünk - fonja tovább . a beszéd fonalát -, hogy munkánkat még jobban megjavítsuk, s elégedettek legyenek velünk az utasok. Ezért is szálltunk versenyre a szocialista munkabrigád büszke cím elnyeréséért. A versenyző kollektívának . négyen vagyunk tagjai. A jegykezelő Moravik János, a váltás tagjai, liof Filip és Betyin Viktor, no meg én. Órájára pillant, majd hanyag mozdulattal eloltja a cigarettáját. Egy-kettőre ismét a volán mögött terem. Rálép a gázpedálra, s egy jó óra múlva már Léván vagyunk, a garázs udvarán. Üzemanyagot vételez, karbantartási munkát- végez. Közben látja, hogy kollegájának kocsiját hegeszteni kellene, de nincs itt a hegesztő.- Várj Jóska, mindjárt megcsinálom! - kiált oda, majd. felém fordulva folytatja: - Valamikor a műhelyben is dolgoztam. Meghegesztem neki, nehogy lekésse a járatot. N. J. Immár hagyományosan. minden évben megünnepeljük a vasutasok ünnepét, a vasutasnapot, amely alkalomból kitüntetik a vasúti közlekedés legjobb dolgozóit. E nagy ünnep alkalmából szívből gratulálunk minden vasutasnak, s további munkájukhoz sok sikert kívánunk. ÜNNEPEL a „kékhadsereg" i döntő fordulóién o mezőgozdasggbon A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÖK LAPJA